2020. augusztus 6., csütörtök

Sarah J. Maas: Viharok birodalma


"Amint a nap lebukott a Fekete-hegység csipkézett hegyoldalai mögé, megszólaltak a csontdobok, és dübörgésük azóta nem szűnt meg."

*

A világot az álmodók mentik meg és építik újjá. Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek. Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága. A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását.



Talán már egy éve is annak, hogy utoljára a kezembe vettem egy Üvegtrón kötetet, de most éreztem csak azt igazán, hogy készen állok újra belecsöppenni ebbe a világba és megtudni mit tartogat még számunkra az írónő. Elöljáróban annyit mindenképp elmondhatok, hogy a Viharok birodalma az eddigi legeslegjobb kötet. Nagyon izgalmas, fordulatos és iszod minden egyes szavát. Egyszerűen maga a tökéletesség és annyira magához láncol, hogy képtelenség letenni.

Tudom, tudom nem kellett volna ilyen sokáig várjak, és már bánom is, de minden egyes várakozással töltött pillanat megérte, mert jóval többet kaptam annál, mint amire számítottam. Amit eddig az írónő öntözgetett, az most kihajtott és úgy változtatta meg az események forgatagát, hogy közben egyre több és több információval szolgált, egyre jobban lenyűgözött és megmutatta az igazi erejét. Nemcsak a cselekményt nyesi rendesen, hanem a karaktereket is. Nemcsak összeérnek a szálak, de nagyon sok, rejtett vagy, épp nem rejtett utalás értelmet nyer és megmutatja, hogy igenis lehet egy nagyon hosszú kötet az elejétől a végéig borzalmasan izgalmas, veszélyes, fordulatos vagy éppen várakozáson felüli. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire is imádtam és azt hiszem, kijelenthetem, hogy eddig ez a kedvenc Üvegtrón kötetem. Nemcsak azért, mert végig képes volt fenntartani a figyelmemet, hanem azért is, mert minden egyes oldallal egyre többet adott és szinte alig kért érte valamit cserébe. Az írónő már nemcsak arra figyelt, hogy Aelin kidolgozott legyen, hanem arra is, hogy a többiek is. Nemcsak hangsúlyt és jelentést kaptak, hanem küldetést is. Mindenkinek és mindennek megvan a helye, és amikor kell, akkor szépen előhúzza őket az írónő és rendesen odavág. Imádtam, imádtam, imádtam. 

Azt hiszem újra előtört a fangirl állapotom, amit cseppet sem bánok, mert végre olyan dolgokra is fény derült, amikre már régóta vágytam és végre nekem kedvezett a regény. Egy rég dédelt álmomat váltotta valóra, ami miatt nem lehetek elég hálás az írónőnek. Ami magát a kötetet illeti, ha kellett megvárakoztatott, vagy épp a képembe tolta az igazságot, de arra is rávetemedett, hogy a kellő helyeken izgalomban tartson és kihúzza a lábam alól a talajt. Nem egyszerűen megírta a következő részt a sorozatból, hanem megírta a lehetetlent. 

Megírta a legcsodásabb, legfordulatosabb, legkiterjedőbb regényt, amit eddig olvastam tőle. Megírta a tökéletes REGÉNYT, tökéletes cselekménnyel, tökéletes karakterekkel és egy mindent elsöprő eseményáradattal, ami úgy zúdul rád, mint a tenger morajló mélysége. Imádtam, ahogy mindig váltakozott a szemszögben, ahogy több száz oldalt is várnom kellett, mire egy szál folytatódott, vagy épp tűkön ülve vártam és csak nem jött, majd mikor már feladtam volna, megadta a boldogság kulcsát és elrepített a rózsaszín felhők közé. 

Igen, végre Dorian és Manon is jelentősebb szerepet kap, nem titok, hogy imádom őket és minden egyes szál miatt, amikben szerepet kaptak, borzasztóan hálás vagyok. Volt, hogy mosolyogtam, elborzadtam, elképedtem, de az biztos, hogy egy percig sem untam és nem volt az bennem, hogy jajj legyen már vége, mert nem, ez nem az a regény, aminek az olvasása közben azt várod, hogy legyen vége, hanem az, amit nem akarsz elengedni, amit nem akarsz hogy vége legyen és ami úgy pörög le a lelki szemeid előtt, mint egy esemény és akciódús film. 

Nemcsak még több mágiát ad, hanem jelentéssel is felruházza a kötetet. Olyan szinten rengeti meg a világodat, hogy nem bírsz magaddal és akarod, sőt szomjazod a folytatást és alig várod, hogy újra belecsöppenhess. Annyira könnyed, dallamos az írásmódja, annyira olvastatja magát a cselekmény, nemcsak emiatt haladsz vele gyorsan, hanem azért is, mert minél inkább beleveszel a sűrűjébe és nem akarsz kilépni onnan. Nemcsak Aelin, Rowan, Dorian, Manon, Aedion kapnak szerepet, hanem mások is, Lysandra, Lorcan, Elide, sőt még Abraxos is. A boszorkánykör és az ilkek is, Maeve és még megannyi más karakter is. Izgalom, letehetetlenség és akció, ezek mind mind kötőelemei a regénynek és ezek nélkül nem lenne az igazi.

S ha még ez sem lenne elég van benne dráma, szerelmek, egymásra találások, beteljesülő vágyak és romantika is. Ami pedig igazán felteszi az i-re a pontot, az a regény utolsó 100 oldala, ami még az eddigieknél is energikusabb, döbbenetesebb és ami olyan előzményekre derít fényt, ami miatt leesik az állad és csak nagy nehezen tudod összekaparni magad a földről, ahova taszít. Nem is tudom mit mondhatnék még, ha nem olvastátok még a sorozatot, itt az ideje. Ha egy igazán lehengerlő, minden oldalon valami újat mutató regényre vágyok ne habozzatok, mert az Üvegtrón sorozat ilyen és kötetről kötetre egyre fordulatosabb, veszedelmesebb és ádázabb. Aki elkezdi, nem tudja megunni és végig magas pulzussal, kisebb nagyobb szívrohamok közepette lehet csak olvasni, hiszen az írónő igazán kitett magáért és úgy érzem nehéz lesz ezt überelni, de alig várom, hogy megtudjam hova vezet a cselekmény, mi lesz a megoldás, mi lesz a romantikával, mi lesz a párokkal és mi lesz a boszorkányok sorsa, mi lesz Dorian sorsa és Aelin vajon lesz elég erős e ahhoz, hogy legyőzze egyszer s mindörökre a végzetét és Maeve ármánykodását?


" - Régi adósságokat és ígéreteket fogok behajtani. Orgyilkosokból, tolvajokból, száműzöttekből és köztörvényes bűnözőkből toborzok hadsereget, és befejezem, ami már oly régen elkezdődött."

" - Eddigi életem során sok királyt ismertem, Dorian Havilliard, de nagyon ritkán akadtam össze olyannal, aki segítséget kért volna, amikor szüksége volt rá. Aki hajlandó volt félretenni a büszkeségét."

" - Mindenre válaszolunk, amire csak akarod, bár továbbra is egy kőszívű rohadék vagy. Lorcan büszke lenne rád - mondta mézesmázos hangon Fenrys."

" - Hiába tett volna a rabszolgájává, én akkor is harcoltam volna ellene. A nap minden órájában, minden lélegzetvételemmel. - Finoman megcsókolta Aelint, és a szájába lehelve folytatta. - Egész életemben küzdöttem volna, hogy visszataláljak hozzád, és ezt már abban a pillanatban tudtam, hogy előbukkantál a valgok sötétségéből, és a lángjaidon át rám mosolyogtál."

" - De tudod, mit mondtam nekik? Azt, hogy fikarcnyi esélyük sincs. - Aedion halkabban folytatta Lysandra fájdalmas, kimerült szemébe nézve. - Mert én foglak feleségül venni - ígérte. - Egy nap. Feleségül foglak venni. Nagylelkű leszek, és megengedem, hogy kiválaszd a napot, még ha tíz év múlva lesz is. Vagy akár húsz. De egy nap a feleségem leszel."

" - Szeretlek. Nincs határa annak, amit adni tudok neked, nincs szükségem több időre. Amikor ez a világ már csak elfeledett porfelleg suttogása lesz a csillagok között, még akkor is szeretni foglak."

" - Már azóta akarlak, hogy először megláttalak Tölgyváldban - mondta Dorian rekedten."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése