2020. augusztus 29., szombat

Stephanie Garber: Caraval


"Hét évbe telt, míg végre sikerült a megfelelő levelet küldenie."

*

Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

Egy időben a csapból is a Caraval folyt, nem igazán akartam erre a hype vonatra felülni, de aztán valami történt és januárban egy hirtelen ötlettől vezérelve megrendeltem a trilógia első két részét. A napokban már a harmadik is megjelent, s ez indított el a Caraval útján. Olvasók ezrei vannak oda a kötetekért nem hiába, hiszen a Caraval nemcsak egy könyv, hanem egy játék is, egy szemfényvesztés, ahol semmi és senki sem a valós énjét mutatja.

Elkezdtem olvasni, az első fejezetek bevallom nem kápráztattak el, nem éreztem azt a varázst, amit szerintem kellett volna, de aztán ahogy elérkezett a Caraval első napja minden megváltozott. Nemcsak a nézetem, de a kötet iránti lelkesedésem is, hiszen a Caraval egy varázslatos kötet, telis-tele rejtélyekkel, egy játékkal, amit ha végigjátszunk és megnyerünk kívánhatunk egyet, s valljuk be őszintén ki ne szeretné, ha egy kívánsága valóra válik? Magamat is megleptem azzal, hogy nemcsak elkezdtem a kötetet, de tetszett is, sőt mi több... Most már értem a nagy rajongást körülötte és igen ennek oka van. Stephanie Garber valami egészen újjal próbálkozott, ami be is jött, hiszen a karakterei kedvelhetőek, a helyzetükbe tudjuk képzelni magunkat, a megalkotott világ lebilincselő, ha kell furfangos, néhol követhetetlen, de az biztos, hogy maradandó élményt nyújt az olvasóinak. A kötet nemcsak egy sztori, betűk halmaza, hanem egy érdekes, érdekfeszítő olvasmány szerelmekről, vágyakról és szabadulás a megszokottól. Egy hely, ahova elmenekülhet az ember a problémáival, ahol nem piszkálják, ahol önmaga lehet és senki sem fog emiatt kekeckedni vele. A Caraval több, mint egy menedék az olvasóknak, hiszen kalandot is nyújt, s csak rajtad múlik be lépsz e a kapuján, s részt veszel e a játékban, vagy csak néző maradsz és hagyod hadd pörögjön nélküled a cselekmény, mert bizony a Caraval az olvasójára is épít, neked kell összeraknod a képet, neked kell átlátnod a hazugságok hálóján és neked kell végigkísérni Scarletett az úton. 

A kötet esélyt ad nemcsak a kikapcsolódásra, hanem a szellemi feltöltődésre is. Megmozgatja a fejedben a kerekeket és gondolkodásra sarkall. Azt akarja, te rakd össze a képet, te magad ismerj rá a kirakós darabjaira és te magad illeszd a helyére őket. Ami a cselekményt illeti sosem lehettem biztos abban, hogy amit olvasok az valós, vagy épp ez a kötet célja, hogy összezavarjon és felbolygassa a cselekményt, ami egyébként egy szálon fut, Scarlett gondolatai és döntései kerülnek előtérbe, mellette a többiek csak mellékszereplők, akiket a játékmester precízen mozgat és a kellő irányba terel. 

Scarlett mellett viszont Donatella, Julian, Dante és Legend is fontos szereplői a kötetnek, kikről többet vagy épp kevesebbet tudunk meg, de senkit sem szabad olvasás közben elhanyagolni, mert úgy érzem a következő két kötetben több szerepet fognak kapni. Tella egyenlőre semleges, nem igazán tudtam eldönteni kedvelem e vagy sem. Julian hatalmas kedvenccé avanzsálta magát, totális crush, de ezt az elején nem mertem beismerni magamnak. 

Aztán ott van Dante, aki szintén nagy kérdőjel, Legendet nem igazán csípem, de aztán ki tudja. Viszont amellett, hogy érdekes karaktereket sorakoztat fel az írónő a zsarolásra, családon belüli bántalmazásra is felhívja a figyelmet. Zsarnok, erős kezű főgonoszt kapunk, akit csak utálni lehet, akivel nem tudunk együtt érezni és aki elől mi magunk is csak menekülnénk minél messzebbre. A Caraval csak egy játék... De biztosak vagyunk benne, hogy tényleg csak ennyi lenne? Szerintem nem, korántsem. Jóval több van a sorok között, mint elsőre azt gondolnánk. 

A Caraval esetében igaz az, hogy értő olvasással nemcsak a sorok mögé láthatunk be, de olyan titkokat is felfedezhetünk, amikről még nem akarja az írónő, hogy tudjunk. Maga a történet nem egy átlagos sztori, tele díszes kellékekkel, hanem egy jól megírt köntösbe bújtatott talány, érdekes elemekkel, varázslatos helyszínnel és olyan csavarokkal, amik a feje tetejére állítják azt is, amiben addig 100%-osan biztosak voltunk. Káprázat, varázslat, szemfényvesztés minden, ami egy jól megírt történethez kell.

A regény szerkezete is igazodik a kalandos úthoz, amit Scarlett és Julian bejárnak, hiszen az eleje még csak építgeti az izgalmakat, aztán a kötet közepe iszonyatos erővel robban és mindent eltarol, majd a végén jön az igazi felismerés és már az utolsó sorok után tudod, a következő olvasmányod a Legendary lesz, aztán meg a Finale, hiszen erősen függővéges és ember legyen a talpán, aki nem szomjazik még többre és többre. Ami különösen tetszett a kötetben az az, hogy levelek, jegyzetek vagy épp üzenetek által tájékozódhatunk. Ez a kreatív megoldás felettébb elnyerte a tetszésemet és imádtam, hogy nem a megszokott sémát kaptam, sőt térkép is van benne, és mint térkép mániás odáig voltam a kidolgozottsága láttán. Nem tudok semmi rosszat mondani a kötetről, ha akarnék se, hiszen minden megoldása, minden egyes apró kis morzsa, amit kaptam a helyén volt, tudtam, vagyis legalább éreztem, hogy nem kell mindent elhinni, amit leírva látok, hiszen a Caraval utáni napok az igazán sorsdöntőek, addig bármi lehet szemfényvesztés, a szem játéka. Összességében elmondhatom azt, hogy új kedvencet avattam, nagyon nem volt rendjén az, hogy ennyit vártam és csak most ültem fel a hype vonatra, viszont egy jó is van benne, nem kell várjak az újabb kötetek megjelenésére, s zavartalanul élvezete az írónő által megalkotott világot, drukkolhatok a karaktereknek és elveszhetek a cselekmény zavaros sűrűjében.

"Dante kitartóan mosolygott Scarlettre, éppen úgy, ahogy Scarlett mindig is remélte: hogy egyszer majd jön egy fiú, rámosolyog, és nemcsak el akarja bűvölni, de védelmezni is, vigyázni is rá... Dante szeme úgy tapadt Scarlettre, mintha nem tudná elfordítani róla a tekintetét."

" - A macska, akárhányszor meglát egy egeret, mindig a nyomába ered, és addig üldözi, míg el nem kapja. Hacsak nem jön valami nagyobb állat, netán egy kutya, amelyik elkergeti a macskát. Nagyjából mi is így működünk. A jövő tudja, mire áhítozunk, de ezt a célt csak addig űzzük, míg nem áll valami sokkal nagyobb az utunkba, ami elriaszt tőle."

"Julian a baldachinoszlopnak döntötte a hátát: egyszerre volt tragikus és szeretetre méltó, fáradt szemei elé lógó hollószárny-hajával, lefelé görbülő, komiszan szép ívű szájával, a csúf szakadásokkal hajdan ép ingén... Scarlett is elkövette a maga hibáit a játék során, és Julian ezeket sosem rótta fel neki - hát most már ő sem akarta büntetni a fiút."

"Már nem ezt akarta: megértette, mit jelentettek Tella szavai, hogy az élet sokkal több, mint biztonságban tudni magunkat. Túlélni nem elég: élni kell."

" - Ha valami, hát azt hiszem, ez a sebhely a legszebb dolog, amit életemben láttam - felelte végül."



Ha te is elolvasnád  ide kattintva megrendelhető!

2020. augusztus 24., hétfő

S. A. Chakraborty: Rézkirályság

 

"Alizajd al-Kahtáni egy hónapig sem bírta a karavánjával."

*

S. ​A. Chakraborty folytatja a Bronzvárosban megkezdett elsöprő kalandot. Megteremt egy olyan világot, ahol a dzsinnek egyetlen csettintéssel lángokat idéznek, a vizeket pedig áthatja az ősi mágia; ahol a vér ugyanolyan veszélyes lehet, mint bármelyik bűbáj, és egy eszes kairói szélhámos átformálja egy királyság sorsát. 
Nahri élete mindörökre megváltozott abban a pillanatban, amikor az egyik svindlije közben véletlenül megidézte Dárát, a félelmetes, rejtélyes dzsinnt. A lány kairói otthonából elragadva bekerült Dévábád fényűző királyi udvarába, ahol sebesen ráébredt, hogy a szélhámosi tehetsége nélkül nem sokáig marad életben. A csatát követően, mely során Dára odaveszett Ali herceg kezétől, Dévábád bezárkózott. Nahri kénytelen új utat törni magának, méghozzá a szívét elrabló testőr védelme és a barátjának tekintett herceg bölcsessége nélkül. Ám miközben elfogadja az örökségét és a vele járó hatalmat, tudja, hogy igazából aranyketrecbe zárták: a király az egykor az ő családjának kijáró trónusról tartja szemmel, és egyetlen ballépés a törzse végét jelentheti. Mindeközben Alit száműzték, amiért szembe mert szállni az apjával. Orgyilkosoktól üldöztetve hányódik ősei földjének könyörtelen rézszín homokján, és kénytelen azokra a félelmetes képességekre támaszkodni, amikkel a máridok – a kiszámíthatatlan vízszellemek – ajándékozták meg. De mindez azzal fenyeget, hogy feltárja a családja egy rég eltemetett titkát. Az új évszázad közeledtével a dzsinnek ünneplésre gyűlnek Dévábád égig érő bronzfalai közt, ezalatt egy láthatatlan fenyegetés fortyog a sivár északon. Ez az erő egyenesen a város kapujára zúdítaná tűzviharát… és egy olyan harcos segítségét keresi, aki a világok között ragadt, és meghasonlott az elkerülhetetlen erőszakos kötelessége és a talán kiérdemelhetetlen béke között.

Az első rész izgalmai után kétség sem fért hozzá, hogy minél előbb szeretném folytatni a trilógiát, hiszen elvarázsolt magának és bebizonyította azt, amire kevés első regényes szerző képes, hogy egyedi, páratlan és utánozhatatlan az, amit csinál és megéri figyelemmel kísérni a munkásságát. Habár ez a kötet sem egy rövid, gyors lefolyású regény, de minden egyes fejezet még jobban megmutatja az olvasójának az értékeit és azt, miért is volt jó döntés belekezdeni.

Általában ha egy regény nagyon hosszú, képes vagyok akár egy hétig is olvasni, de nem a Rézkirályságot. Talán még az első résznél is izgalmasabb, letehetetlenebb és szórakoztatóbb volt. A regény első néhány fejezete még a Bronzvárossal áll kapcsolatban, választ ad néhány megválaszolatlan kérdésre, de aztán a cselekményt 5 év távlatából szemlélhetjük. Nemcsak, hogy eltelik a cselekményben 5 év, de ez az 5 év mindent és mindenkit a feje tetejére állít. Már egyik karakter sem az, aki eddig volt. Jellemfejlődés megy végbe, pozitív értelemben változnak és fejlődnek a karakterek. A kezdeti bizonytalanságukat levetik magukról és a Rézkirályságban már az új, sokkal erősebb és határozottabb Alit, Nahrit és Dárát láthatjuk, karöltve Muntadzirral és Dzsamsíddal. Innentől a cselekmény már nem két szálon fut, hanem háromféle ágazik és olyan mélységeiben mutatja be az írónő által megalkotott világot, amire eddig nem volt még példa. Még részletesebb még feltáróbb képet kapunk Dévábádról, a törzsekről, az életről és magáról a nehézségekről, amit nap mint nap át kell élniük azoknak, akik ebben a világban tengetik mindennapjaikat. 

Az írónő ezzel a második regényével bebizonyítja azt, hogy egy kritikus második rész lehet jobb, élvezetesebb, kalandosabb és veszélyesebb mint az első rész. A Rézkirályság maga a veszély megtestesítője, egy perc nyugtot nem hagy az embernek, de az is biztos, hogy olvasás közben teljesen kikapcsol és hagyja, hadd szálljon a varázslat és hadd ragadja meg magának az olvasóit. Ha magát a cselekmény egészét nézzük, akkor egy adrenalin dús, veszélyes, de annál inkább szórakoztatóbb és részletekben gazdag kötetet kaptam. 

A karakterek már nem gyerekesek, gyengék és képesek kiállni saját magukért és az elveikért. Mind Ali, Nahri és Muntadzir is a javára változik. Nahri egy igazi, életerős főhősnővé cseperedik a szemünk előtt, akinek tervei, meglátásai és elképzelései vannak, amiket nem fél megvalósítani és amiket a szívén hordoz. Kezd igazi badass lenni, aki senkitől és semmitől sem riad vissza, s emiatt nagyon megkedveltem, sokkal jobban mint a Bronzváros alatt. 

Ali mindig képes meglepetést okozni, az írónő a már megkezdett szálat egy olyan irányba terelgette, amitől leesett az állam és csak pislogtam magam elé. Imádtam, ahogy a mágiát és a múltat karöltve megtöltötte élettel és talánnyal a regényt és ahogy engedte a karakterek kibontakozását és szárnyalását. Muntadzir hatalmas csalódás, pozitív értelemben véve csalódtam benne és elképesztően megkedveltem. Végre ő is kap célt és jobban kibontja a szárnyait. Dára hát igen, Dára az Dára és kész. Vagy kedveli az ember, vagy elátkozza, de az biztos, hogy a legtöbb meglepetést ő okozza. 

A karakterek mellett a szerelmi szál is egyre inkább bonyolódik, az M/M szál pedig egyszerűen zseniális. Kétség kívül a legjobb húzás volt az írónőtől az, hogy szépen lassan bevezette a meleg szálat és apró lépésenként engedte kibontakozni azt. Mindezek mellett kellő izgalom, váratlan fordulatok, veszélyes jelenetek és világot megrengető események is végig kísérik a regényt az elejétől a végéig, közben nem engedi el a kezét sem, s oldalról oldalra kápráztatja el az olvasókat a furfangosságával és merészségével. 

Ha valaki megkérdezné, milyen a tökéletes második rész, akkor csak megmutatnám neki a Rézkirályságot és hagynám hadd fedezze fel egymaga ezt a páratlan utazást, ahol sosem lehetsz biztos a dolgok alakulásában és ahol időről időre leesik az állad és utána úgy kell keresgélni, merre is van. Az írónő attól sem riadt vissza ezalatt a kötet alatt, hogy véres jelenetekkel és bosszúval töltse ki a lapjait és mutassa meg a varázsvilág mocskosabb és kegyetlenebb oldalát. 

Emellett titkokkal, cselszövésekkel és hazugságokkal is színesíti az írónő a regényt. Nagyon sokrétű és egy komplex, kiforrt regényt kaptam újfent, ami bebizonyította, igenis van miért szeretni és van miért drukkolni a karaktereknek. Mint ahogy azt már az első részben megtapasztalhattam Chakraborty a regény utolsó fejezeteire tartogatja a nagyágyút és akkor robbantja, amikor már azt hinnéd semmi meglepő nem érhet, aztán jön az írónő és mindent a feje tetejére állít. Igen, a regény végig izgalmas, hozza az elvárt színvonalat, de az utolsó fejezetekben még erre is rátesz egy lapáttal és olyan mederbe sodorja a cselekményt, hogy csak kapkodod a fejed és alig várod milyen új csavarral szembesülsz a következő oldalon, illetve fejezetben. Összességében ezt a második részt is nagyon megszerettem és tűkön ülve várom milyen meglepetéseket tartogat még számunkra az írónő a Dévábád-trilógia befejező részében, ami szeptember 17-én fog megjelenni hazánkban és, amit 35%-os kedvezménnyel elő tudtok rendelni az Agave Könyvek honlapján.
" - Tudod, ahhoz képest, hogy varázslény vagy, hiányzik belőled a kalandvágy - vágott vissza Nahri, és megérintette az egyik festékörvényt, egy hullámnak látszó kék domborulatot, amely egy ébenfekete hajó skiccének hátteréül szolgált. Ujjai nyomán úgy tornyosult fel a hullám, mintha élne, a hajó pedig lezúgott a fal mentén."

" - Az árulást nem ezzel büntetik - motyogta Ali.
  - Akkor mivel?
  - Halálra tipor egy kargadan."

" - A sérülésének egyetlen oka van, és az Dárajavahus. És te. Mert egy elveszett kairói kislány azt hitte, hogy egy tündérmesében él. És mert az ügynevezett ravaszsága ellenére nem tudta, hogy a megmentője, a szemrevaló hős igazából egy szörnyeteg. Vagy talán nem érdekelte. - Hűvösebb lett a hangja. - Ki tudja, talán boldogan megtettél mindent, amit kért, és csak annyi kellett, hogy elmeséljen egy könnyes mesét, és pillogjon a szépséges zöld szemével!"

" - Lenyűgöző - szólt az anyja szárazon -, hogy ebben az építőanyagokkal teli mágikus épületegyüttesben csakis egy nőtlen, túl magas és jóképű ifjú herceg tudja felakasztani a függönyöket."

" - Tudod, a gyerekkorom meséiben a máridok páratlan hableányok és ijesztő tengeri sárkányok képében jelentek meg. Ez a rohadó tetem hatalmas csalódás."



Köszönöm az Agave Könyveknek a recenziós példányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!

2020. augusztus 18., kedd

S. A. Chakraborty: Bronzváros



 "Könnyű célpont volt."

*

Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket. De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. 
Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. 
Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak. 
 Az elsőkönyves S. A. Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan világban, amit egyhamar nem felejtünk el.

Nagyon régóta rajta volt a kötet a kívánságlistámon, régebb óta szemezgettem vele, de aztán a hosszúsága mindig visszatartott, pedig nem kellett volna, hiszen egy frenetikus fantasy lapul a sorok között. Eszméletlen leírásokkal, megnyerő karakterekkel és egy olyan elképzelt világfelépítéssel, ahol minden egyes új oldalon kapsz valami újat, valami olyat, amit eddig nem ismertél és minden egyes ilyen újdonsággal csak még jobban felcsigáz a kötet és hiába hosszú, úgy érzed a végén, hogy bedaráltad és már nyúlnál a következő részért.

S. A. Chakraborty debütáló regénye minden várakozásomat felülmúlta, egy teljesen új világot nyitott meg előttem, egy letehetetlen kaland részévé választott és egészen a végéig fenntartotta a figyelmem, oldalról oldalra kápráztatott el és vett le a lábamról. Ismeritek azt az érzést, amikor tudod, hogy tetszeni fog a kötet, de nem vagy felkészülve arra, hogy imádni és rajongani is fogsz érte ? Hogy ez a kötet meg fogja változtatni a nézeteid? Hogy teljesen a rabjává tesz? A Bronzváros pontosan ilyen hatást gyakorolt rám. Magához láncolt, odabilincselt a lapokhoz és a maga zsenialitásával és történetmesélő képességével teljes mértékben a rajongójává tett. Maga a történet úgy talált rám, mint egy Aladdin retelling, nem titok hogy leginkább emiatt szerettem volna olvasni, és igen lehet van benne némi hasonlóság, de a Bronzváros még az eredeti történetnél is ezerszer jobb. Szemet gyönyörködtető leírások váltakoznak merész helyzetekkel és embert próbáló eseményekkel. Ami az Aladdin szálat illeti, a hangulat, a tolvaj szerepkör és a dzsinnek létezése, az ami megmarad, a többi mind az írónő fantáziájának a szüleménye. Kezdve az újkeletű kifejezésekkel és megnevezésekkel, amik igazán különlegessé és utánozhatatlanná teszik a kötetet. Nem egyszerűen csak megírt egy első regényt az írónő, hiszen ennél jóval többet tett le az asztalra. 

Adott egy szerethető történetet, érdekes karakterekkel, egy varázslatos világban, ahol ugyanúgy nehéz az élet, mint máshol, mégis varázslattal és múlttal látta el őket Chakraborty. A jobban érthetőség kedvéért térképet is kaptunk, nemcsak a kitalált Dévébád városát láthatjuk a térképen, hanem Egyiptomot is, így jobban be tudjuk határolni, hol is feküdne Dévásztáne a mi világunkban. 

Ritkán olvasok ennyire kiforrott és részletekben gazdag, alaposan kidolgozott, olvasmányos, letehetetlen és lélegzetelállítóan csodálatos kötetet, nincs más szó rá, hiszen a kötet már magában egy csoda. A karakterek egyediek, mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, mindenkinek van múltja és jelene. Mindenki a saját döntése áldozata, mindenkinek megvan az esélye jót és jól cselekedni.  Nemcsak a világfelépítés és a sajátos nyelv miatt ennyire népszerű a kötet, hanem amiatt is, hogy az írónő olyan karakterekkel vette körbe magát, akiknek tudunk drukkolni, akik által világosabb kép rajzolódik ki a lelki szemeink előtt. 

Magát a kötetet két szemszögből olvashatjuk, Nahri és Ali szemszögéből. Nahri eleinte nem volt szimpatikus, aztán egyre jobban megkedveltem és ez Alira is igaz, hiszen Dára szimpatikusabb volt nála, aztán megnyílt, kitárta a lelkét és kedvenc lett. A klisé elkerülése végett a szerelmi szál nem éppen egyértelmű, néhol enyhe szerelmi háromszög hangulatot áraszt, aztán ezt lerombolja és megmarad sima szerelmi szálnál. 

De az biztos, hogy érzelmekben, gondokban és kalandban bővelkedő események sorozatát adja a Bronzváros, egy olyan keleties hangulattal, ami végig velünk marad és ami végig kísér minket mind az 510 oldalon. Mivel az írónő kitalált, saját maga által használt szavakat is belecsempészett a regényébe, ezért a kötet végén találunk egy szószedetet, ami segít jobban helyretenni a dolgokat a fejünkben és ha valami nem lenne egészen világos, itt ebben a kis kitérőben választ kaphatunk. 

Ami magát a cselekményt illeti, hol kalandos, veszélyes vagy épp akciókban gazdag, de az biztos, hogy unatkozni nem fogunk közben. Ami engem illet, személy szerint kellett egy kis idő, mire belerázódtam, de aztán úgy daráltam be a regényt, mintha egy 200 oldalas könnyed olvasmány lett volna. Maga a regény felépítése pontosan összeválogatott elemek hálózata, amiben könnyű elveszni, de kapaszkodók és mankók segítségével a leggyengébb láncszem is könnyedén végigbrillíroz rajta. 

A kötet eleje a helyzet megismerése, a karakterek felbukkanásának és az első benyomásoknak szentel nagyobb figyelmet, míg a kötet közepe már-már túl tökéletes és túl energikus ahhoz, hogy igaz legyen, mégis elkápráztatva érezzük magunkat. Aztán a regény utolsó harmada az, ami teljesen kibillent az egyensúlyunkból és olyat mutat, amire nemcsak hogy nem számítottunk, de derült égből villámcsapásként sújt le ránk és rázza fel a már így is gomolygó vizet. Úgy érzem a Bronzváros nemcsak egy meghatározó olvasmány, hanem egy nagyon különleges kaland is, ahol az olvasó is része a cselekménynek és teret kap a kibontakozásra. Összességében imádtam, ha nem lenne kéznél a folytatása szenvednék egy sort, de az biztos hogy sikerült egy új kedvencet avatni, telis-tele izgalmakkal, páratlan történetvezetéssel és egy olyan világgal, ami elvarázsolt és arra ösztönöz, legyek bátor és ne riadjak meg semmitől. Chakraborty debütáló regénye megalapozottan sikeres és aki nem olvassa el, aki nem is akarja, az olyanból marad ki, amiből józan, épeszű ember nem akar. Dzsinnek, mágia, egy nép története, karizmatikus karakterek, pazar történetvezetés, lehengerlő cselekmény, megkapó írói stílus és egy varázslatos világ az, amit az olvasó kap, mindezt még megfűszerezi a távol-kelet ízével és szokásaival.
" - A modorod? Eszed vesztve tirádázol itt a dzsinnekről - tudod, akik elejét vették a magamfajta safítok válogatás nélküli mészárlásának, aztán sértegetsz, mikor megkönnyebbülök a diadaluk hallatán, végül közhírré teszed, hogy faképnél akarsz hagyni annak az átkozott városnak a küszöbén? És van pofád mindezt a bor és a megkopott modorod számlájára írni? - Nahri horkantott. - A Legdicsőbbre, olyan gőgös vagy, hogy még a bocsánatkérés se megy tisztességesen."

" - Mindent? Úgy érted, még a magunkfajtákat is? - A bólintás láttán a lány felnyögött. - Miért akar széles e világon minden felzabálni minket?"

" - És te hová tetted ezt a józan eszedet, mikor úgy döntöttél, hogy párbajozol Qui-zi Mészárosával? Azt hiszed, Dzsamséd nem mesélte el ezt az esztelenségedet?"

"A bátyja szerelmi csatározásait félresöpörve Ali végiggondolta a lehetőségeit. Komoly kísértést érzett arra, hogy összetrombitálja a katonákat a földszinten, majd megkeressék és lecsukassák az Afsint. De minek? Mert részegségükben összevesztek egy lányon? Ennyi erővel fél Dévábádot rács mögé dughatná. Az Afsin nem ütötte meg Muntadzirt, még csak nem is sértette meg igazán."

" - Egyáltalán nem. Esküszöm. Bárhogy is kezdődött a barátságunk, bármit is éreztem a családod iránt... - Aliról lerítt a feszengés. - Sötét hónapok vannak mögöttem. A veled töltött időm volt... a fény."



Köszönöm az Agave Könyveknek a recenziós példányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!

2020. augusztus 14., péntek

Anne L. Green: Elfojtott indulatok



"Hogy ki vagyok én? Ez igen egyszerű kérdés. Maya. Maya Cross."

*

A szerelem lehet erősebb, mint a családi kötelék? 

 Ian Bryton nem az én súlycsoportom. Igazi nehézfiúnak tűnik a képei alapján, de meg kell hagyni, állati jó pasi. Imádom a csibész mosolyú, dögös szívtiprókat. Ha pedig még bomba testük is van, néhány szexi tetoválással, na annak már tényleg nehezen tudok ellenállni. Nem tehetek róla, bukom az ilyen fazonokra. Izgalmasak, érzékiek, férfiasak és veszélyesek.  

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green megírta a lázadó Maya Cross érzéki, humoros, ám szívszorító történetét. Az Elfojtva-sorozat első kötetéből megtudhatjuk, mi történik, ha egy olyan pasi keveredik a családba, aki már első ránézésre is igazi rosszfiú, akit semmi más nem érdekel, csak a csajok, a pia, a tetkói és a több száz lóerő a lába közt. Vagy talán mindez csak a látszat?



Amióta olvastam a novellát, azóta vártam ezt a pillanatot és végre elérkezett. Ian Bryton és Maya Cross felperzselik a lapokat és ámulatba ejtik az olvasókat. Az írónő nemcsak megírt egy újabb regényt, hanem egy új oldalát is megmutatta nekünk. Eddig is tudtuk, hogy harcias, szereti a drámát, de most még jobban bele is ásta magát a lélek szerteágazóságába és az élet keményebb oldalába.

Az Elfojtott indulatok nem egy tipikus ALG regény. Persze, már az első sorok után nyilvánvalóvá válik, ki is írta, de úgy érzem ennél jóval többet is mutat a regényével. Maya Cross neve az írónő olvasói körében nem ismeretlen, ő Alexander lánya és Aiden húga. Mindkettejük sztorija olvasható már, s a család élete az Elfojtott indulatokkal lesz teljes. Imádtam újra belecsöppenni ebbe a közegbe, ebbe a nem éppen szokványos, de annál inkább szerethető légkörbe, ami ontja magából az izgalmakat, a merész helyzeteket és a feledhetetlen karaktereket. Az írónő a két főhősével sztereotípiákat dönt le és sorsokat változtat meg. Olyan tulajdonságokkal ruházza fel Mayát és Iant, amik által hús-vér emberek és lelket tépő karakterek lesznek. Emellett az apuci kicsi lánya és a motoros, tetovált rosszfiú sztereotípiákat is ledönti. Hiszen megmutatja, nem címkék vagyunk, amiket ránk aggattak az emberek, hanem érző lények, akiknek a belseje ugyanolyan, ugyanarra van szükségünk, szeretetre és odaadásra. Ian a megtestesült rossz, a kicsapongó örökös, a rossz útra tévedt szexi pasi, akit nehéz vagy már szinte lehetetlen megzabolázni, aki kemény, de ugyanakkor játékos és igazi férfi, aki nem riad vissza semmitől, egészen addig amíg nem keresztezi útját Maya, aki a Cross vállalat fejének a lánya, ő is be van skatulyázva, harcolni és küzdenie kell az elismerésért, de a szíve és az értékrendjei a helyén vannak. 

Az írónő megmutatja az Elfojtott indulatokkal azt, hogy küzdeni kell és ki kell állni magunkért, a döntéseinkért és mindent meg kell tennünk a boldogságért, legyen ez egy norma feladása vagy egy régebbi énünk hátrahagyása. Két különböző karakter, mégis van bennük valami közös. A megfelelni akarás, az hogy legyenek valakik és ne tűnjenek el a süllyesztőben. Egy ambiciózus, törtető regény tele fájdalmakkal, veszélyes helyzetekkel, erotikával és megannyi kérdéssel. 

Ízig-vérig ALG regény, a már megszokott formában és a megszokott tökéletességgel. Maga a regény kellőképpen mozgalmas, igaz az eleje igazi meglepetés, megmosolyogtat, ha kell humoros, de aztán ahogy haladunk előre úgy lesz egyre komolyabb és úgy sodorja élénk az újabb problémákat és akadályokat. 

Képtelenség nem elveszni benne már az első sorok után, hiszen nagyon olvasmányos, néhol kicsapongó, merész vagy éppen vágyakkal teli, de az biztos, hogy az Ian és Maya közötti szexuális feszültség végig uralja a regényt és minden egyes oldalt felperzsel és áldozatául esünk ennek a perzselő feszültséggel teli cselekménynek. A regény nemcsak oldalról oldalra egyre izgalmasabb, egyre bensőségesebb, hanem a lelkét is kitárja, arra ösztönöz, fogadjuk be és ne adjuk alább annál, amit ad. Imádtam a humoros, adok-kapok oldalát, imádtam ahogy szívták egymás vérét a karakterek, ahogy macska-egér játékot játszottak és azt is, amikor bezárult a csapda és fogságba ejtette az áldozatait. 

A kötet címéhez igazodva, nemcsak elfojtja az indulatait a regény, de ki is söpri a lelkéből és addig nem nyugszik, amíg újra béke nem honol benne, de minden egyes lépéssel egyre többet és többet vesz el, míg a végére már úgy érezzük, nemcsak a karaktereket csavarta ki érzelmileg, de minket olvasókat is. Igazi érzelmi viharba keveredünk Maya és Ian viharos kapcsolata által, hol a mennyekben érezzük magunkat, s hol a poklot poklát járjuk meg.

A kötet utolsó 6 fejezete összetörte a lelkem és tálcán kínálta fel, de a boldogság nem akarta elvenni és hagyta, hogy az utolsó pillanatokig kétségben legyek és játszadozott a lelkem darabkáival. Amilyen humorosan és szexin indult a regény úgy lett a végére egy fájdalmasan szép szerelmi történet, döntésekkel, önmarcangolással és önmagunk megtalálásával. Összességében egy igazán izgalmas, indulatokban és cselekvésekben gazdag, kiforrott ALG regényt kaptam, erős karakterekkel, feledhetetlen cselekménnyel és egy ígérettel, ami a második kötetet jelenti. Szerettem, ugyanakkor fájt is. Fájt, de minden egyes pillanat megérte, mert nemcsak Ian és Maya fejlődött a regény alatt, hanem én is. Nemcsak a szerelem erősségére mutat rá a regény, hanem a család szeretetére és az elfogadásra. Nemcsak azt mutatja meg, milyen ha erősek vagyunk, hanem azt is, néha gyengének is kell lennünk, sebezhetőnek, mert így lesz teljes az élet. Ha mindent azonnal megkapnánk elmúlna a varázs és nem lenne miért küzdeni. Az írónő az Elfojtott indulatokkal megtanít talpon maradni, küzdeni a boldogságért és elfogadni a múltunkat és azt, kik is vagyunk valójában. Olvassátok, mert minden szava érték és nem egy beskatulyázott történet, hanem maga a kemény valóság, maga az életre nevelés, maga a tömény igazság és merészség.
"Eredetileg más pályára szántak, művészeti iskolába jártam. Szerették volna, ha valami finom lelkű, szelíd, nyugodt hölgyemény leszek. Főleg az apám. Apuci szófogadó kislánya. Na persze."

" - Az élet nem harc, Ian. Az élet egy csoda. Minden pillanatot, amit eltékozol, bánni fog. Lemarad az igazi élményekről. A család a legnagyobb kincs."

" - Te nem csak egy férfi vagy. A férfi vagy. Veled minden olyan más. Veled élek. Tudom, hogy beléd kapaszkodhatok, ha szükségem van rád."

" - Akkor lefordítom neked, hogy te is megértsd - léptem felé. - Maya olyan nekem, mint a haldokló betegeidnek a defibrillátor. Egy új lehetőség, egy vissza nem térő esély, hogy rendbe hozzam az elbaszott életemet."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

2020. augusztus 11., kedd

Borsa Brown: A szárd szikla


"Az asztalnál ülök, és a hatalmas, kiterített térképet figyelem. A ceruza végét rágcsálom, és arra gondolok, bárhova bökök is, igazságtalanság lesz a részemről."

*
 
Vágyak ​egy sziget kapujában 
Virginia Angels, a fiatal amerikai lány, egy szerelmi csalódás után Szardíniára utazik. Semmit sem tud a szigetről, de hamar felfedezi a szépségét, az ízeit, az embereket, miközben lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekbe keveredik. A véletlenek folyton egy idegen, ám felettébb karakán férfi útjába sodorják, aki nemcsak ostorozza a lányt, hanem felkelti az élet utáni vágyat is benne. Virginia rádöbben, hogy a „szárd szikla” nem csupán köveket takar, hanem egy erős és határozott férfit is. 
A röpke nyaralás azonban megváltozik, amikor kiderül, hogy ki a titokzatos férfi. Rejtett egyezségük az őrület és az ésszerűség határán mozogva taszítja őket egy olyan élethelyzetbe, amellyel nehezen barátkoznak meg. Vágyak, cselszövés, fájdalmak és szenvedély egy szigeten, amely szerelembe ejti az embert, és örökre megpecsételi a sorsát. 
Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy könnyed, szórakoztató, ám emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt nyári történetbe repíti az olvasót.

Valószínűleg a nyár könyvét tartom a kezembe, mert minden van benne, ami egy jó kis tengerparti nyaraláshoz elengedhetetlen. Nyár, napsütés, kalandok és egy cseppnyi szexiség. Már az írónő csoportjában, olvasva a kedvcsináló idézeteket, tudtam hogy én ezt a Sziklát idén nyáron el szeretném olvasni. Nagyon felcsigázott az írónő és nem is volt véletlen. Mindenhova ahova csak mentem A szárd szikla köszönt vissza rám, majd amikor kézhez kaptam a regényt bele is vetettem magam a kalandba.

Hasonlóan a többi Borsa regényhez itt is alapos szerepet kap az egzotikum, egy nép és kultúra megismerése és befogadása. Nagy hangsúlyt helyezett arra az írónő, hogy tényleg megismerhessük Szardíniát, a sajátosságait, a világát és azt, miként is élnek itt az emberek. Alapos, mindenre kiterjedő kutatómunka áll a kötet hátterében, ami már azért is plusz, mert nem holmi Wikipédia információkat kapunk, hanem valós, kézzel fogható és nagyon is emberi tényeket, amik által csak még közelebbinek érezzük magunkhoz a szárdokat és a történetet is. Ahogy maga a regény elkezdődik, már az felér egy kisebb bravúrral, de nekem személy szerint így még hitelesebb és még szerethetőbb a regény, hogy nemcsak arra koncentrált az írónő, hogy elrepítsen minket a szigetre, hanem arra is, hogy kész tények elé állítson minket. A bravúros kezdés után egy még eseménydúsabb és még kézzel foghatóbb folytatás következik. A regény főszereplője Virginia Angels, egy new yorki állatorvosi asszisztens, aki kiszakadva a hétköznapokból és menekülve a problémái elől Szardínia szigetére utazik 3 hónapra, ergo a teljes nyarat ott tölti, egyedül, távol a családtól egy ismeretlen szigeten. Ez az alapelgondolás nagyon megtetszett, én is éreztem, ahogy a szemembe sütött a nap ahogy a tenger hullámai elérték az arcom és ahogy a lágy szellő simogatta a fürtjeimet. 

Borsa nagyon ért ahhoz, hogyan is vegye le az olvasóit a lábáról, s habár ezúttal egy szórakoztatóbb regényt hozott el nekünk, nagyon is szerethető és tökéletes kikapcsolódás nyújt, olvassuk tengerparton a homokba, tóparton vagy éppen a hűvös szobában. Egy szó, mint száz nemcsak a kötet mondanivalója fogja meg az olvasóit, de a karakterek is. 

Hiszen ki ne akarná tudni, ki az a titokzatos S. S., aki kiadta a házát Virginnek, ki az aki annyiba sem veszi, hogy ne csak egy email cím és egy név legyen? Nagyon szórakoztató, humoros, de olykor vad és kemény is. Ez a Szikla, a szárd Szikla, ami lehengerel és nem ereszt. Olvasás közben nemcsak azt érzed, hogy te is hazataláltál, hanem érzed a szárd ízeket, az életet ott és azt kívánod bárcsak te is ott lehetnél és te is átélhetnéd a kalandokat, megismerhetnéd a kultúrát és legszívesebben már az első fejezetek után foglalnád a repjegyed a szigetre. 

Ami magát a romantikus vonalat illeti, nem az a szokványos BB, mint amit megszokhattunk, de ebben is van azért jócskán vonzalom, lassan égő románc és feszültség, legyen az a helyzet miatti, vagy éppen szexuális. Megmondom őszintén, a kötet kb. utolsó harmadáig nem voltam benne biztos, lesz e benne romantika, vagy éppen szerelem, de aztán minden kérdésemre választ adott az írónő a kötet utolsó harmadában. 

Míg a regény első fele csak bevezet, megmutatja a helyszínt és felvázolja az alapot, addig a közepe teljesen elvarázsol, néhol megnevetett vagy épp bosszant, de az biztos, egy percre sem bírod majd letenni, hiszen az elevenedbe talál és a legbelső vágyaidat váltja valóra. Mindenki gondolt már arra, hogy elfut, vissza sem néz és valahol újrakezdi vagy épp csak elmegy egy időre kipihenni magát. 

Aztán a kötet utolsó egysége felráz és megoldást kínál a problémákra és a bizonytalanságra. Ami a karaktereket illeti, Virgin hol buta kis fruska, hol érett nő, de az biztos, egy perc nyugalom nincs vele, mindig történik valami, még akkor is, ha csak pár percig. Aztán ott a Szikla, a nagy kérdőjel, akit nem tudtam először hova tenni, majd egyre közelebb és közelebb került a szívemhez és megmutatta a valódi önmagát. Bevallom eleinte nem volt szimpatikus, sőt... De aztán győzött az írónő és igaz, Gregoryt meg Umbertót nem ütötte ki a nyeregből, de megmutatta, helye van a ranglistán.Ha egy igazi, könnyed de annál szórakoztatóbb nyári olvasmányra vágytok, ahol nemcsak a szexualitásé és a vágyaké a főszerep, szívből ajánlom A szárd sziklát. Nem fogtok csalódni benne. Elrepít Szardínia szigetére, s aki egyszer oda beteszi a lábát, egykönnyen nem szabadul. Igazi, életerős, kalandos regény tele ismeretlen helyzetekkel, egy jó nagy adag makacssággal és még ennél is nagyobb adag spontaneitással és kalandvággyal. Engedd, hogy elvarázsoljon a sziget, s engedj a kísértésnek, amit A szárd szikla jelent.
"Igen, piszok nagy szerencsém van, hogy ért egy csalódás, amelynek hatására nyakamba vettem a világot. Szerencsém volt, hogy az a ceruza erre a szigetre bökött! Szerencsém volt, hogy ebben a városban kötöttem ki, Gianluca szomszédságában... Abban a házban..."

" - A sziget nem egy városból áll. Megannyi színe van. A szivárványnak sem csak az egyik csíkját nézi meg, nem igaz?"

"Eddig bírom sírás nélkül. Ott állok a játszótéren Brendával a mászóka tetején, és apám ismét a napilapot olvassa, és hagyja, hadd essek le, ha úgy alakul."

" - Egy ember semmit, de semmit sem zárhat ki az életéből. A születéstől a halálig, a szép dolgoktól a borzalmakig, minden ennek a világnak a része. Ez itt Szardínia. Lássa is, ne csak nézze. Kóstolja... - Nagyon nyelek, mert a számra néz. - Fogadja magába, Virgin..."

" - Apa. Szardínia csoda szép. Mindig azt mondod, hogy New York színes és lüktet. Valójában tudod, mi a színes, apa? A föld, a tenger... A tenger, ami jó időben, kora reggel halványzöld, majd átmegy halványkékbe és sötétkékbe. Viharkor szinte már fekete, miközben fölötte piroslik az ég. Ez az, ami színes, apa! És én beleszerettem."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


2020. augusztus 8., szombat

R. Kelényi Angelika: Róma, Róma

"Aznap reggel a május illata bejárta a szobát a nyitott ablakon át, hűvöse megborzongatta a karomon a csupasz bőrömet."

*

LA ​CASA DELL'AMORE 
Caroline Wood a neves londoni magazin rovatvezetőjeként folyton keresi az izgalmas történeteket. Egy nap hírt kap egy legendás római házról, melyet a helyiek csak így emlegetnek: La casa dell'amore, a Szerelemház. Azt beszélik, aki beköltözik ebbe az épületbe, arra varázslatos módon rátalál a szerelem… Caro úgy dönt, hogy egy ilyen fantasztikus sztorit nem hagyhat ki a rovatából, ezért Rómába utazik, bár a kedvese egyáltalán nem örül ennek… A különös kalandokba keveredő újságírónő lelkesen kutat a romantikus, rejtélyes legenda után, aztán egyik pillanatról a másikra egy cseppet sem veszélytelen nyomozás kellős közepén találja magát. Mindeközben felfedezi az örök várost, megismer egy határozottan vonzó olaszt, aki miatt felteszi magának a kérdést, vajon elég erősek-e az érzelmei Barcelonában élő szerelme iránt. Meddig tarthat egy kapcsolat, ha havonta csupán pár napot tölthetnek együtt? 
R. Kelényi Angelika, díjnyertes sikerszerző Caroline Wood-sorozatának új része humorával, titokzatosságával és bájos romantikájával ismét lebilincselő élményt nyújt az olvasóknak.

Caroline Wood újra akcióban. Kalandokkal, veszélyekkel, titkokkal teli cselekmény, megannyi váratlan fordulattal és egy régóta húzódó szerelem történetével. Egyszerre csajos, különleges, vicces, és egyszerre húzza ki a lábad alól a talajt.

Nagyon vártam már, hogy újra olvashassak Caroline kalandjairól, viszont egyáltalán nem erre számítottam. Sokkal többet kaptam, sőt minden várakozásomat felülmúlta. Nemcsak egy kellemes római vakációba csöppentem bele, hanem egy legendába is, egy veszélyes kalandba és magába az életbe is. Az írónő újfent jól csavarta a sztorit, a kellő helyeken helyezte el az újabb és újabb információkat és nem egyszer pont akkor lepett meg, amikor egyáltalán nem számítottam rá. Nagyon élveztem olvasni, teljes mértékben kikapcsolt, adrenalinlöketet adott és emellett alapvető dolgokra is rávilágított. Sose higgyünk a látszatnak, mindig ássunk a dolgok mélyére, s ha a szemünk el is hiszi a látottakat, de az eszünk mást mond, járjunk utána és derítsük ki az igazat. A regény egy legenda köré épül, de mint tudjuk, minden legendában van valami valóságtartalom, valami ami igaz, s a többi csak körítés. Caroline Wood által a La Casa Dell' Amore nyomába indulunk és addig nem is állunk meg, amíg fel nem göngyölítjük az ügyet. Ezalatt humoros, szórakoztató vagy éppen veszélyes kalandok kísérik utunkat tele olaszos sajátosságokkal, izgatott hangulattal és megannyi titokkal. Az írónő a Róma, Róma alatt nemcsak szórakoztat minket, de veszélybe is sodorja az olvasóit, hiszen ezek után mi is el akarunk utazni Rómába és átélni azt az életérzést, ami az olaszok sajátossága. 

A kaland mellett Caroline kapcsolata is a középpontba kerül. Felmerülnek kérdések, kételyek és életeket megváltoztató lépések, felismerések és döntések. Nemcsak a távkapcsolat mizériáját és kétségeit mutatja meg nekünk az írónő, hanem azt is, milyen az, ha nem tudunk dönteni magánélet és munka, karrier között. Mi van, akkor ha a másiknak szüksége lenne ránk, de nem tudunk elrepülni hozzá? 

Mi van, akkor ha úgy érezzük valami nincs rendben, mégsem tudjuk megbeszélni, mert a távolság és a közöny, a magunkba fordulás utunkat állja? Mi van, akkor ha mégsem működik a távkapcsolat? Mi van, ha... Ez senkinek sem lehet újdonság, hiszen mindenki életében voltak már nehéz kérdések és döntések. Az írónő ezt szépen, beépítve tárja elénk a maga megszokott módján, ami egyszerre lendületes és a végletekig szókimondó. Nemcsak a regény stílusa és stilisztikája nyeri el az olvasók tetszését, de az írónő érzéke is az íráshoz. 

Annyira látszik, hogy szíve-lelke benne van Angelikának ebben a sorozatban, s épp ettől lesz igazán lebilincselő és izgalmas. Igaz, veszélyes és annyi kérdés van, amire választ várunk, mégis minden egyes oldallal csak úgy nő a feszültség és emelkedik a hangulat. Míg a regény eleje még csendes, már - már túlontúl kifinomult, addig a regény közepe igazi energiabomba, ami arra vár, hogy robbanhasson és a feje tetejére állítson mindent és mindenkit. 

Nemcsak a Szerelemház titkait fürkészhetjük ki, hanem az ott lakókét is, s mire a kötet végére érünk jön majd csak az igazi meglepetés, ami minden várakozásunkat felülmúlja és lehengerel minket. Pazar megvilágítással és gyorsan pergő cselekménnyel káprázat el minket az írónő és kever bele minket egy nyomozásba, ami oldalról oldalra, titokról titokra egyre valóságosabb és egyre veszélyesebb.

Ami magát a cselekményt illeti, nemcsak Caroline-t ismerhetjük meg jobban, hanem új karakterek is csatlakoznak a repertoárhoz. A kicsit krimisebb szál, ahol kell kellően pezseg, de ahol arra van szükség igazi lávaként áramlik és várja, hogy elkapjon minket és maga alá temessen. A Róma, Róma tökéletes nyári kaland, humorral és kalanddal vegyítve, amolyan tipikus Caroline Wood stílusban, hiszen ahova ő betoppan ott kő kövön nem marad szárazon, s csak az írónőn múlik milyen kalandokba keveri. A regény vége pedig azta, leesett az állam és még most is keresem, de nem találom. Jajj, mik lesznek még itt, kalandok, rejtélyek és megannyi csodás táj, ami felfedezésre vár. Én már nagyon várom a Halálos Hollywoodot. Ha egy gyors, eseménydús, minden szálat megmozgató regényre vágysz, amit órák alatt el lehet olvasni, akkor a Róma, Róma a te regényed. Ha szereted a romantikát, de a kalandoknak sem mondasz nemet, szintén szívből tudom ajánlani, s ha csak imádod az írónő stílusát és szókimondó egyéniségét, ami a regényeiből is árad, mire vársz még? Irány Róma és fedezd fel Caroline-nal együtt a La Casa Dell Amore titkait és annak lakóit. Hidd el, nem fogsz csalódni. Izgalmakban, rejtélyekben és titkokkal teli utazásra invitál minket az írónő Róma szívébe, ahol a legváratlanabb pillanatokban jöhet a megoldás és ahol szerelmek és barátságok köttetnek.

"A város hangulata magával ragadott, már az is külön élmény volt, hogy figyeltem az olaszok életszeretetét, gyors beszédét és szenvedélyes gesztusait, azt, hogy egyszerűen jól érzik magukat a bőrükben, és ehhez nem kell más, mint jó társaság és jó étel."

" - Egy kávét tudok felajánlani a bánatodra... De... azt mondtad, az erős szerelmeket nem töri meg a távolság. Hm? Megváltozott a véleményed? Én szóltam..."

" - Semmi bajom a szerelemmel, de az, hogy valaki azt képzeli, ha megsimogat egy szobrot, attól rendbe jön a szerelmi élete, végtelenül nevetséges és gyerekes gondolat."

" - Na? Mi kell a nőnek, ha szomorú?
  - Na? Mi? - kérdeztem vissza. - Mondjuk egymillió euró? Egy csík kokain? Egy liter whiskey? Chippendale-show? - találgattam ironikusan, de Julia csak a fejét rázta nevetve, aztán megállt egy hatalmas kirakat előtt."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

2020. augusztus 6., csütörtök

Sarah J. Maas: Viharok birodalma


"Amint a nap lebukott a Fekete-hegység csipkézett hegyoldalai mögé, megszólaltak a csontdobok, és dübörgésük azóta nem szűnt meg."

*

A világot az álmodók mentik meg és építik újjá. Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek. Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága. A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását.



Talán már egy éve is annak, hogy utoljára a kezembe vettem egy Üvegtrón kötetet, de most éreztem csak azt igazán, hogy készen állok újra belecsöppenni ebbe a világba és megtudni mit tartogat még számunkra az írónő. Elöljáróban annyit mindenképp elmondhatok, hogy a Viharok birodalma az eddigi legeslegjobb kötet. Nagyon izgalmas, fordulatos és iszod minden egyes szavát. Egyszerűen maga a tökéletesség és annyira magához láncol, hogy képtelenség letenni.

Tudom, tudom nem kellett volna ilyen sokáig várjak, és már bánom is, de minden egyes várakozással töltött pillanat megérte, mert jóval többet kaptam annál, mint amire számítottam. Amit eddig az írónő öntözgetett, az most kihajtott és úgy változtatta meg az események forgatagát, hogy közben egyre több és több információval szolgált, egyre jobban lenyűgözött és megmutatta az igazi erejét. Nemcsak a cselekményt nyesi rendesen, hanem a karaktereket is. Nemcsak összeérnek a szálak, de nagyon sok, rejtett vagy, épp nem rejtett utalás értelmet nyer és megmutatja, hogy igenis lehet egy nagyon hosszú kötet az elejétől a végéig borzalmasan izgalmas, veszélyes, fordulatos vagy éppen várakozáson felüli. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire is imádtam és azt hiszem, kijelenthetem, hogy eddig ez a kedvenc Üvegtrón kötetem. Nemcsak azért, mert végig képes volt fenntartani a figyelmemet, hanem azért is, mert minden egyes oldallal egyre többet adott és szinte alig kért érte valamit cserébe. Az írónő már nemcsak arra figyelt, hogy Aelin kidolgozott legyen, hanem arra is, hogy a többiek is. Nemcsak hangsúlyt és jelentést kaptak, hanem küldetést is. Mindenkinek és mindennek megvan a helye, és amikor kell, akkor szépen előhúzza őket az írónő és rendesen odavág. Imádtam, imádtam, imádtam. 

Azt hiszem újra előtört a fangirl állapotom, amit cseppet sem bánok, mert végre olyan dolgokra is fény derült, amikre már régóta vágytam és végre nekem kedvezett a regény. Egy rég dédelt álmomat váltotta valóra, ami miatt nem lehetek elég hálás az írónőnek. Ami magát a kötetet illeti, ha kellett megvárakoztatott, vagy épp a képembe tolta az igazságot, de arra is rávetemedett, hogy a kellő helyeken izgalomban tartson és kihúzza a lábam alól a talajt. Nem egyszerűen megírta a következő részt a sorozatból, hanem megírta a lehetetlent. 

Megírta a legcsodásabb, legfordulatosabb, legkiterjedőbb regényt, amit eddig olvastam tőle. Megírta a tökéletes REGÉNYT, tökéletes cselekménnyel, tökéletes karakterekkel és egy mindent elsöprő eseményáradattal, ami úgy zúdul rád, mint a tenger morajló mélysége. Imádtam, ahogy mindig váltakozott a szemszögben, ahogy több száz oldalt is várnom kellett, mire egy szál folytatódott, vagy épp tűkön ülve vártam és csak nem jött, majd mikor már feladtam volna, megadta a boldogság kulcsát és elrepített a rózsaszín felhők közé. 

Igen, végre Dorian és Manon is jelentősebb szerepet kap, nem titok, hogy imádom őket és minden egyes szál miatt, amikben szerepet kaptak, borzasztóan hálás vagyok. Volt, hogy mosolyogtam, elborzadtam, elképedtem, de az biztos, hogy egy percig sem untam és nem volt az bennem, hogy jajj legyen már vége, mert nem, ez nem az a regény, aminek az olvasása közben azt várod, hogy legyen vége, hanem az, amit nem akarsz elengedni, amit nem akarsz hogy vége legyen és ami úgy pörög le a lelki szemeid előtt, mint egy esemény és akciódús film. 

Nemcsak még több mágiát ad, hanem jelentéssel is felruházza a kötetet. Olyan szinten rengeti meg a világodat, hogy nem bírsz magaddal és akarod, sőt szomjazod a folytatást és alig várod, hogy újra belecsöppenhess. Annyira könnyed, dallamos az írásmódja, annyira olvastatja magát a cselekmény, nemcsak emiatt haladsz vele gyorsan, hanem azért is, mert minél inkább beleveszel a sűrűjébe és nem akarsz kilépni onnan. Nemcsak Aelin, Rowan, Dorian, Manon, Aedion kapnak szerepet, hanem mások is, Lysandra, Lorcan, Elide, sőt még Abraxos is. A boszorkánykör és az ilkek is, Maeve és még megannyi más karakter is. Izgalom, letehetetlenség és akció, ezek mind mind kötőelemei a regénynek és ezek nélkül nem lenne az igazi.

S ha még ez sem lenne elég van benne dráma, szerelmek, egymásra találások, beteljesülő vágyak és romantika is. Ami pedig igazán felteszi az i-re a pontot, az a regény utolsó 100 oldala, ami még az eddigieknél is energikusabb, döbbenetesebb és ami olyan előzményekre derít fényt, ami miatt leesik az állad és csak nagy nehezen tudod összekaparni magad a földről, ahova taszít. Nem is tudom mit mondhatnék még, ha nem olvastátok még a sorozatot, itt az ideje. Ha egy igazán lehengerlő, minden oldalon valami újat mutató regényre vágyok ne habozzatok, mert az Üvegtrón sorozat ilyen és kötetről kötetre egyre fordulatosabb, veszedelmesebb és ádázabb. Aki elkezdi, nem tudja megunni és végig magas pulzussal, kisebb nagyobb szívrohamok közepette lehet csak olvasni, hiszen az írónő igazán kitett magáért és úgy érzem nehéz lesz ezt überelni, de alig várom, hogy megtudjam hova vezet a cselekmény, mi lesz a megoldás, mi lesz a romantikával, mi lesz a párokkal és mi lesz a boszorkányok sorsa, mi lesz Dorian sorsa és Aelin vajon lesz elég erős e ahhoz, hogy legyőzze egyszer s mindörökre a végzetét és Maeve ármánykodását?


" - Régi adósságokat és ígéreteket fogok behajtani. Orgyilkosokból, tolvajokból, száműzöttekből és köztörvényes bűnözőkből toborzok hadsereget, és befejezem, ami már oly régen elkezdődött."

" - Eddigi életem során sok királyt ismertem, Dorian Havilliard, de nagyon ritkán akadtam össze olyannal, aki segítséget kért volna, amikor szüksége volt rá. Aki hajlandó volt félretenni a büszkeségét."

" - Mindenre válaszolunk, amire csak akarod, bár továbbra is egy kőszívű rohadék vagy. Lorcan büszke lenne rád - mondta mézesmázos hangon Fenrys."

" - Hiába tett volna a rabszolgájává, én akkor is harcoltam volna ellene. A nap minden órájában, minden lélegzetvételemmel. - Finoman megcsókolta Aelint, és a szájába lehelve folytatta. - Egész életemben küzdöttem volna, hogy visszataláljak hozzád, és ezt már abban a pillanatban tudtam, hogy előbukkantál a valgok sötétségéből, és a lángjaidon át rám mosolyogtál."

" - De tudod, mit mondtam nekik? Azt, hogy fikarcnyi esélyük sincs. - Aedion halkabban folytatta Lysandra fájdalmas, kimerült szemébe nézve. - Mert én foglak feleségül venni - ígérte. - Egy nap. Feleségül foglak venni. Nagylelkű leszek, és megengedem, hogy kiválaszd a napot, még ha tíz év múlva lesz is. Vagy akár húsz. De egy nap a feleségem leszel."

" - Szeretlek. Nincs határa annak, amit adni tudok neked, nincs szükségem több időre. Amikor ez a világ már csak elfeledett porfelleg suttogása lesz a csillagok között, még akkor is szeretni foglak."

" - Már azóta akarlak, hogy először megláttalak Tölgyváldban - mondta Dorian rekedten."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!