2020. július 2., csütörtök

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi


"A két férfi egymástól néhány méterre tűnt elő a semmiből a keskeny, holdsütötte dűlőúton."

*

Amikor a tizenhetedik évét betöltő Harry – ezúttal Hagrid motorjának oldalkocsijában – utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűbáj szertefoszlik, és a halálfalók azonnal a nyomába erednek. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse őt, csakhogy Harrynek a bujkáláson kívül egyéb tervei is vannak: Dumbledore professzortól kapott feladatát kell végrehajtania. Így a tanév nélküle kezdődik el a Roxfortban. Vajon sikerül-e a folytonos életveszély közepette teljesítenie a küldetést, amitől a végső összecsapás kimenetele függ?








Hát ez a nap is elérkezett, befejeztem a hetedik, egyben záró kötetet is. Nagy űr tátong most bennem, legszívesebben újrakezdeném a kalandot. Annyi érzést, kalandot és elgondolkodtató események szemtanúja lehetettem, amiket egyrészt nehéz megemészteni másrészt örülök, hogy részese lehettem a kalandnak. Bevallom kicsit mohó voltam és gyorsan olvasás előtt megnéztem a filmet, de nem kellett volna, mivel emiatt kicsit lassabban haladtam a megszokottnál.

A Harry Potter sorozat hetedik kötete nemcsak egy lezárás, hanem egy fényesebb jövő kezdete. Szerintem nincs olyan ember, aki ne ismerné a sorozatot és ne szurkolna az ifjú és tehetséges varázslónak, hogy legyőzze a Sötét Nagyurat és elhozzon egy olyan jövőt, ami mentes mindenféle bosszútól és reményt ad. A kötet a hosszabb terjedelmű részek közé tartozik, s nemcsak Harry, de Voldemort is nagyobb hangsúlyt kap. Emellett megannyi kérdés és talány felmerül, amikre idővel de választ kapunk, de addig is versenyt kell futnunk az idővel, az élettel és harcolnunk kell a halál ellen. Nemcsak Harryék, de mi magunk is úgy érezzük kiszipolyoz minket a kötet, elvesz valamit belőlünk, hogy aztán a végén visszaadja azt. Akik eljutnak idáig a sorozatban azok, biztos vagyok benne hogy nem fognak csalódni. Igaz, hogy a legszomorúbb kötet, nem egy jelenet fogja örökre belevésni magát a szívünkbe. Sose fogjuk feledni a karakterek feláldozását, a halálokat és a veszteségeket, s na meg a roxforti csatát sem, ami örök érvénnyel, de beleszövi magát a történetbe. Öt nap, ennyi időbe telt, mire eljutottam a horcrux kereséstől a kötet végéig. Nem egyszer kellett szembenézni a félelmekkel, nem egyszer sodorta ki a talpam alól a padlót a kötet, nem egyszer éreztet velem sajnálatot és nem egyszer éreztem azt, hogy majd kiugrik a szívem a mellkasomból. Az írónő mesterien szövi a szálakat, rejti el az utalásokat és mozgatja a szálakat. 

Ahol kellett boldog pillanatot lebegtet meg előttem, de csak azért hogy utána darabokra törje a remény magját is, s nem egyszer érezteti azt, nincs menekvés, Voldemort fog felülkerekedni. De mint minden valamire való regény, így a sorozat hetedik kötete is tele van feszültséggel, magatehetetlenséggel, megszámlálhatatlanul sok kétellyel és olyan fordulatokkal, amire senki sem számít. Nem mondom azt, hogy ez lett a kedvenc kötetem, de az egyik a sok közül, aminek van mondanivalója, ami ok-okozati szempontokból is megállja a helyét, s ami úgy zár le egy korszakot, hogy mindenki örömmel tudjon visszatekinteni rá. 

Maga a történet szerteágazó, cselekmény gazdag, bukkanókkal és eget rengető felismerésekkel teli. Veszélyes, ugyanakkor szívhez szóló. Félelmetes, ugyanakkor a halál gondolatától sem riad vissza. Igaz, hogy versenyt futunk az idővel, nem egyszer kétségbe von, de az biztos, hogy az utolsó oldalig fenntartja a figyelmet és a feszültséget. Emellett megadja mindenkinek a választás lehetőségét és azt, hogy te magad irányítsd a sorsod és rajtad múljon, hogyan lesz tovább. 

A Halál ereklyéi bevezet a sűrűjébe, majd addig-addig lökdös, amíg már nem tudsz meghátrálni, s nem is akarsz. Egyetlen egy bajom volt csak igazából, az pedig a Malfoy család. Az írónő nem dolgozta ki eddig se őket valami hű de nagyon, s most sem, mégis fontos szerepet szán nekik, úgy ahogy eddig is. Emiatt merül fel bennem az a kérdés, hogy akkor miért nem adott kellő hangsúlyt nekik, ha már terhet ró rájuk? 

Ezt nemcsak Mardekárosként kérdezem, hanem olvasóként is. Ez a szál számomra nincs kidolgozva és hiába vannak a filmek, amik nagyobb hangsúlyt fektetnek rájuk, ha az írónő nem volt erre hajlandó. Dühös vagyok rá, de mégis megalkotott egy generációkon átívelő regénysorozatot, amit még a mai napig is olvasnak, véleményeznek és szeretnek az emberek. 

Menedéket nyújt a megtört lelkeknek és kikapcsolódást az arra vágyóknak. Ami magát a regényt illeti, terjedelmes, ugyanakkor részletes és következetes. A karakterek jelleme is fejlődik, újakat vezet be, de vesz is el belőlük, ezzel nem egyszer darabokra töri az olvasók szívét. Fájdalmas, de valahol meg is értjük, hiszen nincs olyan háború, harc, ami ne végződne veszteségekkel és halálesetekkel. Úgy érzem, amit lehetett azt kihozta az írónő a kötetből, nem hagyott elvarratlan szálat, sőt a bónusz fejezetben még a jövőbe is betekintést engedett, ami valamelyest képes csillapítani a szomorúság és a veszteség érzését.

Igaz, sokáig tologattam a sorozat olvasását, de egy percig nem bánom, hogy elkezdtem és elmerültem a varázsvilágban. A hetedik rész olvasását is ugyanolyan lelkesedéssel és csillogó szemekkel kezdtem, de sokszor nem a varázslatos újdonságok miatt csillogott az a szem. Hiába vagyok erős, ha megvisel egy-egy karakter elvesztése, s hiába tudtam mire vállalkozom, ha egyszer ugyanúgy fáj az elengedés, mint a tudatlanság. 

Ezeket összevetve is megérte. Megérte, mert új világok nyíltak meg előttem, egy új fandom szeretete bontakozott ki, hiszen a filmek nem adják át teljes mértékben a pottermore érzést, kellenek hozzá a könyvek és az, hogy lásd mit miért tesznek a karakterek, mik a mozgatórugók és mik azok a megváltoztathatatlan vágyak és tények, amik abba az irányba sodorják a cselekményt, ahová az írónő sodorta. A Harry Potter és a Halál ereklyéi már nem gyerekek kezébe való. Már minden tettnek és beszédnek következménye van, már nem a büntetés a tét, hanem az élet és a jövő. Összességében szerettem és jó volt belecsöppenni, ugyanakkor sajnálom is hogy vége. De varázslatos volt látni, ahogy a kicsi Harry, Ron, Hermione és Draco felnő, ahogy alakítják a cselekményt, ahogy látjuk nincs választásuk, ahogy robognak az elkerülhetetlen vég felé, s ahogy szembenéznek a lehetetlennel és a legtöbbet hozzák ki magukból. A szerelmi része sem elhanyagolandó, hiszen a hetedik részben érnek be igazán a dolgok, s ha nem is annyira hangsúlyosak, de azért jelen vannak és visznek egy kis színt az amúgy borús és sötét lapok közé, egy kis életet, ami fenntartja a pislogást, s nem hagyja hogy kialudjon a fény. Ti se hagyjátok, ha kell használjátok a Lumos varázsigét és tápláljátok a lángot azzal, hogy olvassátok a sorozatot.
" - Tisztára házimanót csinál belőlünk - sopánkodott fájó homlokát dörzsölve Ron, miközben Harryvel anyja szobája felé kullogtak. - De azok legalább hasznosnak érzik magukat. Alig várom, hogy túl legyünk ezen az esküvőn!"

" - ... a hajad pedig túl hosszú, Ronald, egy pillanatig azt hittem, Ginerva vagy. Merlin szakállára, mi van ezen a Xenophilius Lovegoodon? Úgy néz ki, mint egy tányér rántotta. És te ki vagy? - reccsent rá Harryre."

" - Ja tényleg. Rémlett is, hogy valami nem stimmel vele. Nem volt agancsa..."

" - Ő túléli - jelentette ki Harry. A gondolatát se tudta elviselni az ellenkezőjének. - Luna kemény lány, sokkal keményebb, mint hinnéd. Szerintem ismeretterjesztő előadásokat tart a többi rabnak a furmászokról meg a narglikról."

" - Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképpen azokat, akik szeretet nélkül élnek. Ha visszamész, tehetsz róla, hogy kevesebb lélek nyomorodjon meg, kevesebb család szakadjon szét. Ha úgy érzed, ez megéri a fáradságot,akkor most egy időre búcsút veszünk egymástól."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése