2020. július 21., kedd

J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek


"Nyüzsgő, zsúfolt pályaudvar tele emberekkel, akik mind igyekeznek valahová. A tülekedés közepette két jókora madárketrec zörög egy-egy megrakott kofferkuli tetején."

*

Tizenkilenc ​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad. A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor. A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Nagyon vegyes érzéseim vannak a kötettel kapcsolatban. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy írjak e egyáltalán róla, vagy csak rakjam vissza a polcra és felejtsem el, hogy létezik vagy írjak és minden, aki nyomja a szívemet adjam ki magamból. Végül az utóbbi mellett döntöttem és hát, próbálok spoiler nélkül írni, de nem ígérek semmit.

Kezdjük azzal, hogy nem szoktam színdarabokat, szövegkönyveket olvasni. Emiatt elsőnek furcsa volt olvasni, de aztán belejöttem és elég hamar végeztem vele, mert olvastatja magát, könnyű megérteni, könnyű a nyelvezete és sokkal pörgősebben lehet vele haladni, mint egy regénnyel, de amiatt, hogy nem regény, nekem kevés volt a kitöltőanyag, hiányoltam a leírásokat és azt hiszem, egy-egy próbának jó, de nem leszek a műfaj nagy rajongója. Viszont érdekes volt megtapasztalni, hogy van ilyen is. De nem tudom, hogy bele merjek e kezdeni a Legendás állatokba, azt hiszem kell egy kis idő, mire újra megpróbálkozom ezzel az írásmóddal. Magával a történettel több problémám is akadt, egyfelől nem sok értelmét láttam a cselekménynek, annak hogy több, mint 20 év után újra megforgassa bennünk az írónő a kést. Ami halott, az maradjon is az. Nem jó dolog bolygatni a múltat, mert bizony kihatással lehet a jövőre. És nem igazán voltam elragadtatva attól, amit kaptam. Aztán ott van Albus és Scorpius barátsága, ami miatt mégis van értelme esélyt adni az Elátkozott gyermeknek. Imádtam róluk olvasni, arról nem is beszélve, hogy Draco is több szerepet kap, mint a 7 kötetben összesen, ami azért bosszantó. 

S ha már bosszantó, akkor amellett sem tudok elmenni szó nélkül, hogy Harry mennyire idegesítő és idegtépő volt. Komolyan mondom, akik eddig kedvelték, azok is meginognak a kötet miatt. Én sose kedveltem különösebben, és ezután sem valószínű, hogy kedvelni fogom. Viszont a végére javult valamelyest a helyzet, bár így sem vagyok megelégedve teljesen. Hiányzik valami a kötetből, ami azzá teszi a Harry Potter világot, ami. 

Nem mondanám azt, hogy ez a 8. rész, mert nem, a sorozat 7 részes és ez a forgatókönyv egy írónő unatkozásának a tökéletes példája. Nem tudok mást mondani rá. Nem varázsolt el, nem vett le a lábamról. Csak azért tudtam végigolvasni, mert érdekes Albus és Scorpius, na meg jó volt újra látni Dracot, bár az írónő itt sem kíméli, nem értem miért, de legalább szerepet kapott. Ha nagyon akarnám csillagozni, akkor 3 csillagot adnék rá, max 3,5 de azt is a már említett 3 karakter miatt.

Amúgy meg a cselekmény nem valami erős, nincs benne semmi extra, ami arra venne rá, hogy újra olvassam, mert ez a kötet tipikusan az a kötet, amit egyszer elolvasol és ennyi.  Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszésemet, viszont az a tudat vigasztal, hogy nem vagyok egyedül. Sokaknak nem tetszik és meg tudom érteni őket. 

Gyenge és nem a megszokott vonalat hozza. Hiába vannak a szereplők és hiába ismert a helyszín, hiányzik belőle az erő és a varázslat. Talán, ha rendesen ki lenne dolgozva és rendesen regény formában lenne megírva, más lenne a helyzet, de így sajnos nem. De nem tudom azt mondani, ne olvassátok el, mert valamilyen szinten mégis kapcsolódik a világhoz és ad egy icipici pluszt, bennfentes infót, de sokat ne várjon senki a kötettől. De hogy ne csak azt emeljem ki, mi volt a rossz benne, ezért elmondom, hogy mi miatt folytattam és nem hagytam abba pár oldal után. Azt kétség kívül ki tudom jelenteni, hogy olvasmányos, van benne egy minimális izgalom, néhol még vicces is, főleg a beszólások. Igen, Draco a régi, nem hazudtolja meg önmagát és vannak olyan idézetek is, amik önmagukért beszélnek, tanácsok, amiket jó, ha megfogadsz. Ha el tudsz vonatkoztatni attól, hogy nem kapcsolódik szorosan a 7 regényhez, akkor élvezetes is tud lenni.
"HERMIONE: De olvasatlan papírok így is vannak. Azokban pedig érdekes dolgok... Hegyi trollok böklencháton vágtatnak keresztül Magyarországon. A görögöknél óriások gázolnak át a tengeren, a hátukon szárnyas tetoválás. A vérfarkasokat meg mintha elnyelte volna a föld..."

"ALBUS: Meg fogom csinálni, Scorpius. Muszáj megcsinálnom. És te is tudod, meg én is, hogy nagyon el fogom szúrni, ha nem jössz velem. Na, gyerünk!"

"DRACO: Előveszed a régi előítéletedet a Sötét Jegyek viselőkkel szemben, Potter?"

"DRACO: Lehetsz hős és lehetsz megmentő, de az én családomat egész életedben átokként sújtod, Harry Potter."

"DRACO: Tom Denem nem jött vissza a sötétségből. Így Tom Denemből Voldemort nagyúr lett. Lehet, hogy a fekete felhő, amit Goron látott, Albus magánya. A fájdalma. A haragja. Ne veszítsd el a fiad, Harry. Megbánod, ha elveszíted. És ő is megbánja. Mert akár tudatában van most, akár nem, szüksége van rád - és Scorpiusra."

"DRACO: Pörögj fel, öreg harcos!
HARRY: Egyidősek vagyunk, Draco.
DRACO: De én jobban tartom magam."

"DRACO: Tudod, mit szerettem a legjobban édesanyádban? Hogy mindig segített nekem fényt találni a sötétségben. Kevésbé - milyen szót is használtál? - nyomasztó hellyé tudta tenni a világot, legalábbis az én számomra."

"SCORPIUS: A sajnálat biztató kezdet, Albus, olyan alap, amire palotát lehet építeni: a szerelem palotáját."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 10%-os kedvezménnyel!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése