2020. június 2., kedd

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg


"Éjfélre járt az idő. A miniszterelnök egyedül ült a dolgozószobájában."

*

A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.







Tudtam, hogy fájdalmas lesz a kötet, tudtam, hogy jobban meg fog viselni, mint az eddigiek, de ez még csak a kezdet. A fájdalom egy apró szelete, ami az utolsó kötetben fog kiteljesedni és leteríteni a lábamról. Igaz, hogy csak havi 1 HP kötet volt a cél, de annyira akartam folytatni, hogy nem bírtam ki azt az űrt, amit az előző kötet hagyott maga után, így május utolsó napjaiban újra belevetettem magam a kalandba és felvérteztem a szívemet az összetörésre.

Ha belegondolok abba, hogy ha nem most kezdem volna el olvasni a Harry Potter könyveket, akkor nagyon kilennék a várakozás miatt, de még így is kivagyok, szóval... Már amikor elkezdtem a regényt és olvastam a második fejezetet, tudtam hogy fájni fog, hogy megtöri a szívemet és egy olyan kötetben lehet részem, amit soha nem fogok elfelejteni. Már a második fejezet könnyeket csalt a szemembe és féltem mikor fog újra ilyen érzelmeket kicsikarni belőlem és mikor forgatja meg bennem a kést. Még messze nincs vége a történetnek, mégis sokan érezhetik azt, hogy az írónő élvezi azt, ha megszorongathatja az olvasókat és ha kétségbe tudja taszítani őket. Maga a kötet az előzőekhez hasonlóan kalandos, varázslatos, ugyanúgy folyik az élet, mint minden iskolakezdéskor, de a többi kötettől eltérően a Félvér Hercegben már életek forognak kockán és olyan dolgok, mint a tanulás eltörpülnek. De ettől függetlenül a regény lépésről lépésre épül fel, néhol gondtalan, néhol sejtelmes, de nagyon következetes és minden egyes lépését megindokolja, ha eljön az ideje. Harryék ugyanúgy járnak órákra, kviddicseznek, hétköznapi problémákkal küzdenek és az érzelmek, az eddig elfojtott vonzódások is előtérbe kerülnek, kitörnek a börtönükből és alapjaiban változtatják meg a felállást. Már Harry, Ron és Hermione sem azok a kisgyerekek, akik beléptek először a Roxfort kapuján, hanem a felnőtt lét küszöbén álló karakterek, akik erősek, ugyanakkor van még mit tanulniuk. 

Az események most kezdenek csak igazán izgalmassá válni, most kezdenek egyre inkább bonyolódni és minden egyes lépés egyre közelebb visz minket a lezárás felé, ami vagy örömteli vagy szívszaggató lesz. Baljós, sötét és rejtélyekkel, fordulatokkal teli regény a Harry Potter sorozat hatodik kötete. Ha azt hitted, hogy az ötödik rengette meg a lelkivilágodat, akkor készülj fel, mert a hatodik eltipor és a hetedik még jól meg is fog taposni, hogy ne is tudj felállni. 

Bármennyire is olvastatta magát a kötet, nehéz volt, fájt és hiába tudtam mi lesz, megrázott és most újra azt érzem, hogy ide a hetedik kötetet, mert olvasnom kell. Emellett végre kiforr a cselekmény is teljes valójában. Végre azt érzem, hogy olyan karakterek is nagyobb figyelmet kapnak, akik eddig el voltak nyomva, vagy éppen nem kellően kerültek elő és minden egyes elejtett nyom, talány és spekuláció a végére értelmét nyeri és egy olyan mederbe tereli a cselekményt, amit már nem lehet megállítani. 

Dübörög a vég felé és egy lavina sem lenne képes megállítani. Olyan dolgokra derít fényt, mint pl. ki maga a Félvér Herceg, mik azok a horcruxok és olyan főzetet is megismerhetünk, mint a Felix Felicis. Nemcsak a varázsvilágbeli tudásunkat bővíti amellett, hogy szépen halad a cselekménnyel, hanem érzelmeket és sejtéseket ad át. Megmutatja egy komolyabb, sötétebb arcát is. S mindemellett kérdéseket vet fel és a válaszokkal vár, egészen addig amikor már nem tehetünk semmit és amikor már nem akadályozhatjuk meg az elkerülhetetlent. 

Úgy érzem ez az eddigi legszomorúbb kötet, s nemcsak a bekövetkezett halálesetek miatt, hanem a hangulata miatt is. Látszik, hogy nemcsak a karakterek fejlődnek a regények előrehaladtával, hanem maga az írónő is, erősebb, teljesebb a hangja és nem riad vissza saját magától. Ami pedig s karaktereket illeti, sose leszek az, aki Harry drukker, mert az én szívemet Draco foglalta el, de meglepő módon sokat fejlődött Harry ezalatt a hat év alatt, igaz még mindig vannak gyerekes megszólalásai, de már látszik rajta, hogy ahogy haladunk a vége felé úgy érik meg ő is a feladatra. 

Ront mindig is bírtam, még mindig humoros, szórakoztató karakter, aki igazi üde színfolt. Hermione már nem idegesít annyira, kezdem megkedvelni, de kedvenc sosem lesz. Ginny igazi badass karakter, nagyon szeretem a személyiségét és végre ott van, ahol mindig is lennie kellett. Luna is hozzá nőtt a különcségével a szívemhez és hiába zakkant, nem lenne nélküle ugyanaz a sorozat. 

És Draco, végre a hatodik kötetben megéltem azt, hogy kellő hangsúlyt fektessen rá az írónő, hogy lássa benne a potenciált és azt, hogy neki feladatot kell adnia, hogy ki kell emelje a többiek közül és megmutatni, hogy senki sem születik gonosznak, a körülötte lévő személyek formálják, de ha elég erős ki tud törni abból a béklyóból, amibe az évek során került.

Ami pedig az utolsó néhány fejezetet illeti. Nehéz, szomorkás, megváltoztat, de valahol legbelül érezzük, hogy errefelé az esemény felé alapozta meg az írónő az utat és igen, nagyon utálom ezért, nem is tudok megbocsátani neki, de őszintén nem is akarok. Fájt, kétség kívül fájt. Összetört, de nemcsak Dumbledore-ral kapcsolatban törtem össze, hanem már a regény alatt is 2x és akkor jött a harmadik, mire befejeztem a Félvér Herceget igazi roncs lettem és akkor még bele sem kezdtem az utolsó kötetbe. Zsepit elő, kuka kikészít, fagyi betáraz, mert az biztos, hogy minden eddiginél szomorúbb és idegtépőbb lesz a hetedik kötet. Összességében mégis azt tudom mondani, hogy megérte, hiszen kaptam szerelemet, barátságot, egy csipet rálátást, egy jó nagy adag szívfájdalmat és egy adag hiányt, hiszen hiányoztak a Weasley ikrek bohóckodásai és elviseltem volna, ha több szerepet kapnak a Félvér Hercegben. Viszont annak nagyon örültem, hogy Tom Denem életét a kezdetektől figyelemmel kísérhettem, hogy a szemünk előtt kaptunk róla információkat és úgy alapjáraton annak, hogy megmutatta az írónő az indítékait, hogy milyen gyerek volt és mi vezetett odáig, hogy ő legyen Voldemort.

" - Csak azt akartam mondani... hogy még senkinek nem sikerült... Perselus... kérlek...te vagy, te voltál mindig is Draco kedvenc tanára... Lucius a barátod... könyörgök... a Sötét Nagyúr kedvel téged, a legbizalmasabb tanácsadója vagy... kérlek, próbáld lebeszélni róla..."

" - A fekete mágia, azaz a sötét művészet ezerarcú, szüntelenül változó és örök. Olyan, akár egy százfejű szörny, ami minden megcsonkított nyakán új, még ádázabb és ravaszabb fejet növeszt. A fekete mágia megfoghatatlan, meghatározhatatlan és elpusztíthatatlan ellenfél."

" - A hopponálás kulcsa a három cél - magyarázta Derreng. - A célmeghatározás, a céltudatosság és a célirányosság!"

" - Gazdám azt akarja, hogy Sipor kövesse az ifjú Malfoyt? - krákogta Sipor. - Gazdám azt akarja, hogy Sipor kémkedjen régi úrnőm aranyvérű unokaöccse után?"

" - Luna-rajongó lettem, de komolyan - mondta, miután továbbindultak a nagyterem felé. - Tisztára lökött a csaj, de én nagyon bírom..."

" - Nincs választási lehetőségem! - harsogta, mintha önmagát győzködné. - Meg kell tennem! Különben megöl! Megöli az egész családomat!"



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése