2020. június 12., péntek

Borsa Brown: Sapho második rész


"Órákra, sőt napokra van szükségem, mire összekapom magam. Lia most ment el, a kanapén ülök, mint egy lerakott zsák."

*

Szerelem és megtorlás a bűn kapujában. Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza. Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni. Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!” Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!


Az első rész után kétség sem fért hozzá ahhoz, hogy folytatni fogom Umberto Sapho történetét. Nemcsak teljesen a rabjává tett, de világokat mozgatott meg bennem. Szerettem és az első rész után ölni tudtam volna a folytatásért. De kellett is az idő, hogy minden leülepedjen bennem és újult erővel tudjak belecsapni a kötet közepébe, mert abba biztosak lehettek, az írónő nem lacafacázik és már az első oldalakon bevezet a mély vízbe.

Habár eléggé fájdalmasra sikerült az első rész lezárása egészen a kötet végéig reméltem, hogy majd az írónő megváltoztatja azt és nem fog adrenalintúltengéstől és reménytől száguldani a szívem. Úgy kezdtem el a kötetet, hogy tudtam, más lesz mint amire számítanék, de még így is elemi erővel döntött le a lábamról és mutatta meg azt, amit már eddig is tudtam, hogy bizony Umberto Sapho simán felél a Borellik oroszlánjához, Massimóhoz, s ha engem kérdeztek számomra Umberto hitelesebb, szerethetőbb és klasszikusan a rosszfiú külsejébe bújt jófiú, akit nem lehet utálni, csak tisztelni és követni a parancsait. A Sapho 2 már nemcsak egy klán életét és a szerelmet, a vágyakozást mutatja be, hanem az erőt és a Cosa Nostra jövőjét is, magát a szervezetet és a családok közötti kapcsot, azt amit egy pillanat alatt el lehet törni és semmissé lehet tenni. A kötet valahol a szív és az ész játéka is, de az utolsó oldalakig nem lehetünk biztosak benne, hogy vajon melyik fog felülkerekedni, hogy melyik fog győzedelmeskedni és melyik lesz az, aki lezárja a csatát és megnyeri a háborút. Sokan gondolhatják azt, hogy már ötödjére olvasni ugyanarról unalmas, de nem, mert Borsa Brown egy igazi őstehetség, akinek a vérében olasz vér csörgedezik és kétség kívül alapos, precíz, mindent átfogó kutatást végzett ahhoz, hogy ennyire hiteles legyen az általa felépített világ és hogy ennyire szeressük, amit hónapról hónapra letesz az asztalra. 

Az írónő egy igazi kincs, akit nem szabad elengedni, aki regényről regényre elkápráztat minket és megmutatja, mekkora őserő is lakozik a törékeny alakjában. Visszatérve a regényhez. Egyszerre vágott a falnak és emelt fel onnan, hogy a következő oldalon újra odacsapjon és addig ne engedjen el, amíg ki nem mondja az utolsó szót. A regény tele van meglepő fordulatokkal, meglepő eseményekkel, hátborzongatóan lehengerlő stílussal és egy csipetnyi olasz virtussal, ami megfűszerezi és ízesíti a regényt igény szerint. 

Amikor elkezdtem egyáltalán nem arra számítottam, mint amit kaptam, de mint eddig oly sokszor Borsa azt is megmutatta, hogy de arra van szükségem, amit ad és nem arra, amit én szerettem volna, illetve amit elképzeltem. Tudom, sokak félnek az olyan regényektől, ahol vannak hatalmi harcok, vér és brutális, ami más mint a mi világunk, de Borsa képes úgy megírni ezeket, hogy kikapcsoljon és ne féljünk tőle. 

A Sapho második része minden egyes oldallal egyre többet és többet ad, egyre jobban megmutatja az igazi arcát és azt, hogy Umberto hiába akar erősnek látszani, néha igenis szükség van a női kezekre. Ami a maffiás szálat illeti úgy gondolom, hogy ebben a kötetben a legkiforrottabb, itt kapjuk a legtöbb információt, itt látjuk a valóságban is hogyan működik ez a világ és itt kapjuk az első pofonokat is.

 Sokan mondják, hogy első a kötelesség, de mi van akkor ha a szív mást akar? Mi van akkor, ha a törvény másik oldalán állunk, mégis a törvény embere az, aki elrabolja a szívünket? Mi van, akkor ha hiába tudja a szívünk azt, hogy nem szabad, az eszünk mégsem hallgat rá? Mi van akkor, ha a don beleszeret egy karabélyosba? Mi van akkor, ha ez a szerelem már az első perctől el van ítélve, de mi nem akarjuk tudomásul venni?

Mi van akkor, ha harcolnánk, de tudjuk jól, mi lesz az eredmény? Szétmarcangol, leteper, kést döf a szívedbe, de hagyja hogy lélegezz és megéld a fájdalmat.  A Sapho második része ezt jelentette nekem. Engedte, hogy folytassam a történetet, de fájdalmat is okozott, mégsem engedte el a kezem és a végéig fogta, szorította és a képembe ordította azt, amit már eddig is tudtam... Az élet nemcsak fekete-fehér, tele van színekkel és árnyalatokkal. 

Tele van döntésekkel, jókkal és rosszakkal és tele van fájdalmakkal, amik megerősítenek és megmásíthatatlan érzésekkel, amik ha nem vagy elég erős az utadat állják és belekerülsz egy olyan örvénybe, amiből nincs kiút. Maga a kötet feszültséggel teli, olvasmányos, veszélyes, véresebb, mint az eddigiek. Az élet igaz arcát mutatja egy teljesen új Umbertóval az élen. Az élet megy tovább, de a harc sosem áll meg. A második rész hűen az elsőhöz izgalmas, de valamivel komolyabb is annál. Nem fél harcolni, szembeszállni másokkal és nem riad vissza az akadályoktól. Megmutatja a Sapho klán vezérének komorabb, sötétebb, felelősségteljesebb arcát és minden egyes döntéssel azt sulykolja beléd, hogy hiába állsz készen, Umberto le fog igázni és az lesz, amit ő akar. Nincs előle menekülés, nincs kiút, bekebelez és a csapdájában fogsz vergődni. Ami pedig a végét illeti keserédes, de van benne valami szép is. Azt nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok a végkimenetellel és azt sem, hogy nem maradtak bennem kérdések, de megértem az okokat és az indokokat, ami miatt Borsa úgy zárta le a regényt ahogy. Ha szeretnétek egy velejéig szicíliai, maffiás történetet olvasni szerelemmel, érzésekkel és sorsfordító döntésekkel, akkor szívből ajánlom a Sapho köteteket. Ahol kell veszélyesek és ádázak, de a gyengédebb oldalukat is megmutatják, ha arra van szükség.
" - Nem mindenki jó, akiről azt hisszük, hogy az, és nem mindig rossz, akiről azt feltételezzük."

" - Nem érdekel a nevem. Sem a Velta, sem a Dortella. Nem érdekel a rendfokozatom. Nem érdekel a törvény! Amikor előttem állsz és én a szemedben látom magam, semmi sem érdekel, Umberto."

" - (...) Mi lenne, ha nem úgy beszélnél velem, ahogy egy nagybácsi, hanem úgy, mint egy barát! Szükségem van rád, te oroszlán! De ha te néha lehettél egy kis töketlen kutya, akkor én is olykor átmehetek vinnyogó pávába! Nem? A barátság erről is szól! Úgyhogy told hátrébb az arcodat, míg bele nem fejelek!"

" - Igen, a nevem az. De nem a nevünk határoz meg minket, Alessandro, hanem a tetteink. Remélem, hogy sosem kell majd bevinnem Umberto Saphót, de meg fogom tenni, ha kell. Ez rajta is áll! Tegye boldoggá az embereket, akik ebben a városban élnek. Ne zsákmányoljon ki kereskedőket. Ne csábítson bűnre fiúkat... és akkor békében élhet..."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése