2020. május 17., vasárnap

Hercz Júlia: Arany és ónix


"Asarella Fane úgy érezte magát, mintha az a bizonyos kisördög bújt volna belé, amiről az anyja annyiszor beszélt."

*

Mi ​vár az út végén? Szerelem vagy halál? Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át. Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja.
Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta. De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra? Szüksége van egy kísérőre. Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek vérét. Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet? Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz… A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül. A történet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.

Nem sok olyan regényt lehet olvasni ahol a 19. századi Anglia világa keveredik a romantikával és a fantasyvel. Első körben olyan, mintha A pokoli szerkezetek trilógiát ötvözte volna az írónő az ACOTAR-ból már jól ismert Rhysand jelenlétével. Egyszerre nyújtott üde felüdülést és meglepődést, hiszen nem számítottam arra, hogy ennyire egyedi és kalandos lesz.

Valahol az 50. oldal után éreztem azt elsőnek, hogy igen, tetszik, amit olvasok. Van hangja, ereje és jelenléte. Az biztos, hogy nem szokványos regénnyel van dolgunk. Tele van indulatokkal, elfojtott érzelmekkel, fantasztikus elemekkel és szócsatákkal. Már maga a regény cselekménye sem a szokványos, a karakterekről nem is beszélve. Adott a 19. századbeli Anglia, sötét képekkel, rejtéllyel és természetfeletti lényekkel, de nem a szokványos vámpír-vérfarkas-tündér hármassal, hanem az írónő által kitalált lényekkel. Már itt éreztem, hogy szeretni fogom és, hogy egy nem mindennapi utazásban lehet részem. Mindig is érdekelt a régmúlt, de az, hogy a másik kedvencem is helyet kapott benne, hirtelen nem tudtam, hogy mit érezzek. Olyan jól megoldotta Hercz Júlia azt, hogy szépen, fejezetről fejezetre adagolja az információkat, hogy mire a regény végére értem már kész szakértővé váltam. A világfelépítése komor, néhol sötét, de nagyon is szerethető. Varázslatos, de annál inkább veszélyes és rejtélyekkel teli. A kötet első fele még arra buzdít minket, hogy ismerkedjünk meg vele, aztán a második fele már belerángat a cselekmény sűrűjébe és belecsöppenünk egy paranormális szerelem történetébe. Megmondom őszintén az elején még kétségek gyötörtek, de aztán a regény második felével minden kétség elszállt és végre a borító is értelmet nyert. 

Nem tudtam eleinte hova tenni a rózsát és az egész színvilágot, mert ha valaki azt mondja nekem, hogy fantasy, akkor nem ez jut először eszembe, de mint szimbolikus jelkép teljesen helytálló és nagyon illik Asarella és Dhelward történetéhez. Aztán a kötet harmadik fele megkoronázta a cselekményt és belém véste azt, hogy ez igenis kiemelkedő, igenis különleges és nagyon is megérte kézbe venni és elmélyedni a világában, hiszen eddig ez az egyik legjobb magyar fantasy, amit olvastam és még szívesen maradnék a világban, akár egy második rész erejéig, hiszen jóval több van a kötetben, mint amit elsőre megmutat nekünk. 

Ahol kellett ott szenvedélyes volt, sötét, de humorban és adok-kapok szóváltásokban sem szűkölködik. Maga a cselekmény végig a lelki szemeim előtt pergett le, ha kellett ámulatba ejtett, ha pedig arra volt szükség felkavarta az állóvizet. Alapjában véve a cselekmény váza kötött, adott a Fátyol és adott egy acrif és egy holdvérű. 

Magát a világot nagyon nem szeretném ismertetni, mert épp ez a lényeg az Arany és ónixban, hogy milyen páratlan felépítéssel rendelkezik a kötet. Viszont maguk a leírások olyannyira helytállóak, hogy éreztem a bőrömön a selyem suhogását, az éhséget, a vérem felpezsdült és minden egyes részletért sóvárgott. Emellett a kötet nyelvezete, nyelvi úttörői gyönyörűen lettek megoldva. Annyira választékos és szókincsben gazdag, hogy öröm volt olvasni, viszont néhol elvesztettem a fonalat és csak nagy nehezen találtam vissza. 

Örültem volna, ha kicsit részletesebben van feltárva a világ és, ha még többet adott volna Dhelward-ból. Maguk a fejezetek nincsenek különösképpen kijelölve, hogy most éppen kinek a szemszögéből is olvassuk, mert bizony váltott szemszögű a regény, néha örültem volna, ha ez fel lett volna tüntetve, de így is maximálisan átadta azt az élményt, amit az írónő ki szeretett volna váltani az olvasóiból. 

Bekísért minket egy nyomozás kellős közepébe és úgy adagolta a kötet sajátosságait, mint más a nyomokat.  Érzelmileg nem mondanám megrengethetetlennek, de az tagadhatatlan, hogy a feszültség és a sóvárgás jelen vannak. Emiatt olyan édes, de közben mégis tiltott. Ami pedig a karakterek jellemét illeti, a tartózkodó Dhelward-ból a szemünk alatt született egy teljesen új személyiség, aki rabul ejtette az olvasóit és bármikor képes lenne a vérüket venni. Asarella eleinte nem volt szimpatikus, aztán a rátermettsége meggyőzött, hogy van benne potenciál és jóval több, mint egy kényes kisasszony. A mellékszereplők nem kapnak akkora hangsúlyt, mint kellene. Velük kapcsolatban maradtak kérdéseim, de üde színfoltot jelentenek az amúgy borongós, sötét világban. Az Arany és ónix fantasy a javából, ami elvarázsolja olvasóit és új világokat nyit ki. A kötet utolsó harmada teljesen váratlanul ért, mind érzelmi szinten, s mind történetileg. Sokkal erősebb a jelenléte, végre helyére kerülnek a dolgok és a rejtélyre is fényt derít. Nagyon közel éreztem magamhoz, emellett pedig egy izgalmas kaland részese is lehettem.
" - Akkor ön olyan különleges, mint az Északi Fény."

" - Ki kell ábrándítanom. Holdvérű vagyok, és nem ember. Az eskünket vérrel tesszük, és a mágia köt minket hozzá. És még annyit, hogy a támadáskor az életem forgott kockán."

" - Mert... - A férfi megdörzsölte a tarkóját. - Mert nem akarok távolságtartó lenni... Mert... közelebb akarok hozzád kerülni."

"Kizárt. Merryweather kioktatta, mit kellene tennie. Szál kinyit, nyelv át, amit nem szabad a másik torkán ledugni, de közben ízlelgessük a másikat, fogak bent, ne harapjunk. Te jóságos Éjjáró! Ki az, aki ezt mind észben tudja tartani?"



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése