2020. április 19., vasárnap

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege


"Little Hangleton lakói még mindig Denem-házként emlegették a dombtetőn álló kúriát, pedig a Denem család már réges-rég nem lakott ott."

*


Attól fogva, hogy a Kviddics Világkupa döntője után felizzik az égen a Sötét Jegy, Harry Potter minden lépését veszély kíséri. A negyedik tanév elején a Tűz Serlege őt választja ki a Roxfort képviseletére a legendás Trimágus Tusán, ahol olyan feladatokkal kell megbirkóznia, amelyek a legkiválóbb varázslókat is próbára tennék. A tusa azonban csupán előjátéka egy minden eddiginél kockázatosabb erőpróbának. Little Hangleton ködlepte temetőjében ugyanis a legsötétebb mágia fortyog…







Úgy kezdtem el olvasni a negyedik részt, hogy a film nem tett rám mély benyomást, sőt… Azt nem mondom, hogy nem szeretem, inkább úgy fogalmaznék, hogy kevésbé szerettem, mint az első 3 részt. Emiatt volt bennem egy kis félsz, ami a könyvet illeti. Vajon az is azt az érzést fogja kiváltani belőle, mint a film ezen része? Vagy valami csoda történik és tetszeni fog?

Már az felüdülés volt, hogy az első fejezet nem Dursley-ékkal kezdődött, már itt felcsillant a remény szikrája, de elég hamar meg is halt. Ha akarom, ha nem ezt a mugli családot nem tudom elkerülni, de ezúttal legalább jókat nevettem és nem azt éreztem, hogy oké, kötelező kör, de mikor lesz végre igazi cselekményben részem, mert hiába szépítünk Dursley-ék fejezeteit senki sem szereti. 

Aztán ahogy Harry elkerült tőlük, egy varázs szóra beindult a cselekmény, s megállíthatatlanul száguldott előre, s nemhogy Harry, de senki sem tudta megállítani. Egyszerre volt egy gyors versenyautó, ami a legélesebb kanyarban sem akar megállni, s egyszerre mutatta meg azt is, hogy a száguldás mellett velős gondolatokra, utalásokra is van idő. Innentől kezdve már a kötetek féltégla nagyságúak, 600 oldal körüliek, mégsem érzi azt az ember, hogy unalmas, hiszen az írónő minden egyes fejezetbe belecsempészett valami izgalmat, valami pluszt, ami miatt várjuk az újabb és újabb fejezeteket. Ahhoz képest, hogy majdnem 700 oldal 5 nap alatt sikerült kisebb-nagyobb kihagyásokkal elolvasnom, ami szerintem egy új személyes rekordom. Nemcsak azért vagyok büszke, hogy végre elkezdtem, hanem azért is, mert tetszik és itt a negyedik résznél derül ki először, hogy igen, a film kevesebbet ad. Nemcsak több részletet kaptam, hanem olyan jeleneteket és párbeszédeket is, amikkel ezelőtt nem találkoztam, Szerteágazó, furfangos és nagyon is olvasmányos. Egyszerre viszi előre az írónő a cselekményt és sodorja az utunkba az újabbnál újabb utalásokat. Azt azért leszögezném, hogy akkor meglepetést nem okozott maga a cselekmény, mégis teljesen más olvasni a Tűz serlegéről, a próbákról és úgy az egész szituációról, mint megnézni cirka másfél-két óra alatt. Merőben nagyobb élmény és sokkal több impulzust vált ki. 

A félelmeimmel ellentétben szerettem ezt a részt. Más szögben közelíti meg az írónő a mondanivalóját. Mindig egy kicsivel többet ad és azok a leírások valami fantasztikusak. Számomra most mutatta meg úgy igazán magát. Erős, fékezhetetlen, mégis van benne varázslatos, nem véletlenül játszódik varázsvilágban. Ami magát a cselekményt illeti sokkal intenzívebb, mint az első három rész és sokkal több eseménynek, jelenetnek ad teret. 

Nemcsak gondolkodóba ejt, hanem megoldást is kínál. Leíró, mégis feltáró. A regény elejétől kezdve megadja a lehetőséget arra, hogy te magad rakd össze a képet, hogy kikövetkeztess olyan dolgokat, ami majd a végén hatalmas csattanóval fog ütni. Ami pedig a karaktereket illeti: nem hiszem el, hogy ne lehetne több Draco jelenet benne, amennyi mozgásteret kapott az előző részekben, most ezt úgy veszi át Cedric Driggory, aki finoman szólva sem a szívem csücske. 

Ron baglya ezzel ellenben mindig megnevettetett és jó kedvre derített. Rég nevettem ennyit, de komolyan, Pulipinty igazi üde színkavalkádot hoz a Harry Potter sorozat negyedik részébe. Úgy érzem, hogy a negyedik kötet a kviddics kupa és a tűz serlege próba miatt fiúsabb, kalandosabb női szemmel is élvezhető és nem kell feltétlen érzelmek sokaságának feltűnnie ahhoz a színen, hogy élvezetes és olvasmányos legyen, de az kétségkívül igaz, hogy a Karácsonyi bál a kötet egyik legszebb jelenete.

Annyi érzést adott ez a negyedik rész, hogy nehéz úgy írni, hogy az ne legyen spoileres. De ami a próbákat illeti, nemcsak úgy leírta őket az írónő, hanem többlet jelentéssel is felruházta őket. Fontos emberi tulajdonságokra hívja fel általuk a figyelmet. Nemcsak arra mutat rá, hogy foglalkozni kell másokkal, hanem arra is, hogy milyen megátalkodott is a világ, hogy elég egy kifacsart mondat és minden a feje tetejére áll. Nem számít, hogy ki vagy, mi vagy, bármikor történhet veled is rossz dolog, ami kihúzza a lábad alól a talajt. 

J. K. Rowling a negyedik kötettel már nemcsak tanít, de fel is készíti olvasóit a zord világra, a felnőtté válás rögös útján elkezdte kirakni a fokokat,s ezeket a fokokat a Tűz serlege olvasói szépen egymás után meg fogják járni. Először még csak tréfákkal és csínytevésekkel, majd ahogy egyre komolyodik a kötet úgy mutatja meg, hogy milyen kegyetlen is az élet.

A kötet lezárásáról csak annyit szeretnék mondani, hogy J. K. Rowling jól megbolygatja a szálakat, jól felforgatja az állóvíznek nem nevezhető vizet, de az biztos, hogy Harry Potter története csak most indul be és innentől kezdve lesz csak igazán érdekes. Ahogy Harry felnőtt a szemünk előtt, úgy lett egyre veszélyesebb a cselekmény és úgy hagyja el kötetről-kötetre a gyermeki bájat. 

A Tűz Serlege már egy harc a túlélésért és az erkölcsök megtalálásáért. Egy harc, ami során felnősz, akkor is ha nem akarsz, mert kihúzza alólad a biztonságot nyújtó szőnyeget és ha hasra esel is, akkor is megmutatja, hogy te magad vagy felelős a tetteidért és nem másíthatod meg őket. A kötet eleje még hordozza a gyengédebb sugallatokat, de a vége felé már esélyed sincs visszamászni a meleg odúba, ahol biztonságban érezheted magad. Természetesen a felnőtté váláshoz érzelmek is párosulnak, s az írónő egy már kezdődő románc alapjait is elrejti a sorok között. Megalapozza a jövőt és feltárja a múltat. Úgy érzem, hogy egy igazi vízválasztó részhez értem, ami még megadja a lehetőséget, hogy abbahagyd a sorozatot, de higgy nekem, nem akarod abbahagyni. Nem csoda, hogy annak idején nagy sikere volt, s a mai napig sikeres a sorozat, hiszen ahogy az olvasók úgy Harry is felnő és döntések elé állítja az élet. Az írónő ezeket a részeket hol drámai precizitással, s hol pedig bohókásan oldotta meg, de az biztos, hogy olyan embert nevel a karakteréből, akire a végén büszkék leszünk.
" - Miért kell nekem mindenből a legócskábbat kapni?! - dohogott Ron, miközben a kalitkához lépett, hogy megmentse baglya életét."

"A beköszönő december széllel és ólmos esővel lepte meg a Roxfortot. Bár a kastély telente elég huzatos volt, Harry hálásan gondolt a vastag falakra és a kandallók lobogó tüzére, valahányszor elsétált a tavon horgonyzó hajó mellett."

" - Tényleg? Kitaláltam? - Hermione szeme vészjóslóan villogott. - Lehet, hogy furcsán hangzik, Ron, de rajtad kívül más is észrevette, hogy lány vagyok! És nem is három év után!"

"Hihetetlenül abszurdnak érezte, hogy itt áll az erdő szélén Viktor Krummal, a világhírű kviddicsjátékossal, és egy ilyen beszélgetést folytat vele. Olyan volt, mintha Krum egyenrangú partnernek, komoly vetélytársnak tekintené őt..."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!

2 megjegyzés:

  1. Mindegyik részt imádtam, de a Tűz Serlege talán a legkülönlegesebb a számomra. Ez volt az első könyv, amit rögtön a megjelenése után olvastam el és képtelen voltam letenni, két nap alatt sikerül ledarálnom hétvége alatt. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, örülök, hogy ennyire szeretted. :) Azért nem semmi, hogy 2 nap alatt sikerült befalni. :) Le a kalappal!

      Törlés