2020. március 31., kedd

Baráth Viktória: A főnök 2


"Az ajkaimat megszínező vörös rúzst bámulom a tükörben, miközben jobb kezemmel végigsimítom a hajamat, hogy minden egyes tincs tökéletesen álljon."

*

Ana ​Moreno élete darabjaira hullott. Miután mindent és mindenkit elvesztett, aki számára fontos volt, az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque-i alvilág királynője immár csak egy kis tijuanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Azonban egy nap betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét foltjaitól, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét. Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a múltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor a részünké vált?

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória A főnök című regényének folytatásában Mexikóba kalauzol minket, ahol a jót és a rosszat csak egy vékony vonal választja el. Ezt a határt pedig nagyon könnyű átlépni.

Sokak nevében mondhatom azt, hogy amikor megszületett A főnök sokan új kedvencet avattak. Majd mikor kiolvastuk úgy éreztük, hogy maradt bennünk egy űr, egy rés, amit ki kell tölteni. Sokáig úgy nézett ki, hogy ez az űr nem lesz kitöltve, majd jött Viki A főnök 2-vel és egy csapásra lezárt minden futó szálat, értelmet adott bizonyos részletekre és megadta azt az olvasóinak, amire szükségük van, amire szükségem volt. Remélem egy nap a többi "stand alone" kötet is kap egy kistestvért.

Nem is tudom mit mondjak. Megszoktam már, hogy Viki regényei után alig jutok szóhoz, de A főnök 2 után tényleg nincsenek szavaim. Meglepett, kétséget ébresztett bennem, saját magamat is kétségbe vontam. Egyszerűen fenekestül felforgatta az életemet és csak nézek ki a fejemből, hogy ez mégis mi a fészkes fene volt. Megadta nekünk az áhított második részt, de olyan kemény, durva és brutális lett, hogy egyszerűen letaglózott. Maga a kötet nem valami hosszú, mégis a saját létezésemet is megkérdőjelezi. Egyáltalán nem hittem volna, de ezután még nagyobb űr tátong a szívemben, kaptam egy méltó folytatást, ami lezárja az eseményeket és megadja a kicsit sem happy endet, de egy méltó lezárást. Közben pedig nem egyszer ejtett ámulatba, vert át és játszott az érzéseimmel. A főnök 2 leigázott, majd meghódított. Imádom Vikit, és csak pislogok, milyen fékezhetetlen is a fantáziája. Maga a kötet idillien kezdődik, majd ahogy egyre haladunk úgy lesz egyre körmönfontabb és veszélyesebb. Sose higgy a szemednek, semmi sem az, aminek látszik. Mindent kérdőjelezz meg és ne higgy el semmit sem. Ezekkel az intő tanácsokkal kellett volna elkezdenem a regényt, hiszen képes arra, hogy kiürítse az agyadat olvasás közben és aztán olyan információkkal töltse meg, amik aztán ledobnak téged az ágyról és a földre szegeznek. 

Tudom, tisztába vagyok vele, hogy nagyon sokan drukkoltunk Ryannek, hogy élje túl. A második részben ez kiderül, hogy vajon életben van e vagy sem. De hogy a regény ne maradjon férfi karakter nélkül a már megismert Oliver kerül képbe, aki ismerős lehet azoknak, akik olvasták az Igazság trilógiát. Amik ebbe a trilógiában vannak, leginkább a harmadik részben és kicsit hézagosak voltak az információk, na azok most szépen kitöltődnek. Minden kérdésre megadja a választ. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy nem így lesz. 

De a többi, az még mindig rejtély. Oliver személye felpezsdíti a cselekményt, értelmet ad neki, ugyanakkor engem össze is tört a jelenléte. Sajnáltam és most is sajnálom. Ha állást foglalnék, akkor az ő pártján állnék. A kialakult szerelmi háromszöget utáltam, nem tetszett, szenvedtem miatta, idegessé és stresszessé tett és fenekestül felforgatott engem is és a cselekményt is. Baráth Viki úgy játszadozik az érzelmekkel, mint ahogy más ember levegőt vesz. 

Csúnya játékot játszik, mégsem vártam volna mást tőle, hiszen más megszoktam, hogy szereti kínozni az olvasóit. De amit A főnök 2 alatt csinált, az az eddigi legrosszabb vicce. Nem is értem, hogy tudtam úgy elolvasni a kötetet, hogy nem vágtam a földhöz és nem kezdtem el kiabálni, hogy nem, ezt nem teheti. De, igen megteheti. És meg is tette. Sőt tovább ment, nemcsak a karaktereket nem kíméli, de minket sem. Újból megmutatta, hogy milyen keserédes is tud lenni egy várva várt folytatás. 

De visszatérve a cselekményhez amikor már azt hittem, hogy nem tud több meglepetést okozni jött egy újabb csavar, egy új fordulat és minden eddigi gondolat 180 fokos fordulatot vett. Alapjaiban rengette meg a cselekményt és adott neki egy új színezetet. 310 oldalon keresztül keményen megdolgoztat, reménnyel tölt el, majd úgy beléd mártja a kést, hogy csoda ha nem vérzel el. Nemcsak megforgatja benned, de mélyebbre is nyomja. És mégis imádtam. Tetszett, hogy ennyire kemény, hogy ennyire kegyetlen, összetörtem, de megérte.

Nem érdekelt, se a napszak, se az, hogy éppen enni kéne, mert beszippantott a kötet és nem engedett el. Megrengetett, szíven ütött és addig dolgoztatott, amíg el nem hittem, hogy lehet happy end a vége, majd még egyszer utoljára jól belém rúgott. Egyetlen egy negatívum van, az pedig Ana karaktere. Míg az első részben a kedvencem volt, addig a másodikban gyűlöltem. Nemcsak a tehetetlensége és tanácstalansága miatt, hanem a kis játszadozásai miatt is. Olivert viszont a kelleténél is jobban megkedveltem, remélem egy nap megkapja a méltó történetet. Összességében egy meglepően kegyetlen, mégis őszinte kötetet kaptam. Ahol már nem az elvesztésen, vagy az új szerelmen van a hangsúly, hanem a bűnön és az el nem engedésem. Minden tiszteletem Vikié, nem lehetett könnyű megírni, de mindenképp megérte. Mi olvasók kaptunk egy gyors lemenetelű, csavaros, szökevényes második részt, ami szexualitásban és mocsokban sem szűkölködik. Míg Viki megnyugvást, hogy már nem fogjuk nyaggatni a folytatással, hiszen míg az első rész egy hatalmas függővéggel zárul, addig A főnök 2 méltó befejezést kapott, ami már nem kiált folytatásért.
" - Nézzétek, felnőtt emberek vagyunk - kezdek bele, miközben feléjük fordulok. - Felőlem azt csináltok, amit akartok, de ne üljetek úgy itt, mint két szűz lány, akik tegnap dugtak először."

"Hiába tárjuk ki a szívünket, valaki mindig felhatalmazva érzi magát arra, hogy összetörje. Én most ismét bezártam az enyémet, és soha többé nem vagyok hajlandó kinyitni."

" - Ha valami visszavonhatatlan, akkor az örök érvényű, nem igaz? Nehéz lenne kétszer is visszavonhatatlanul beléd szeretnem. Logikában még van hova fejlődnöd. Vagy csak a nyelvi korlátok miatt esik nehezedre kifejezni magad?"

" - Már miért lennék mérges? - emeli rám a tekintetét. - Mert elhitetted velem, hogy fontos vagyok neked, hogy lehet még köztünk valami, aztán faképnél hagytál egy teljes napra, hogy egy másik pasival hemperegj?"




Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése