2020. március 31., kedd

Baráth Viktória: A főnök 2


"Az ajkaimat megszínező vörös rúzst bámulom a tükörben, miközben jobb kezemmel végigsimítom a hajamat, hogy minden egyes tincs tökéletesen álljon."

*

Ana ​Moreno élete darabjaira hullott. Miután mindent és mindenkit elvesztett, aki számára fontos volt, az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque-i alvilág királynője immár csak egy kis tijuanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Azonban egy nap betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét foltjaitól, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét. Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a múltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor a részünké vált?

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória A főnök című regényének folytatásában Mexikóba kalauzol minket, ahol a jót és a rosszat csak egy vékony vonal választja el. Ezt a határt pedig nagyon könnyű átlépni.

Sokak nevében mondhatom azt, hogy amikor megszületett A főnök sokan új kedvencet avattak. Majd mikor kiolvastuk úgy éreztük, hogy maradt bennünk egy űr, egy rés, amit ki kell tölteni. Sokáig úgy nézett ki, hogy ez az űr nem lesz kitöltve, majd jött Viki A főnök 2-vel és egy csapásra lezárt minden futó szálat, értelmet adott bizonyos részletekre és megadta azt az olvasóinak, amire szükségük van, amire szükségem volt. Remélem egy nap a többi "stand alone" kötet is kap egy kistestvért.

Nem is tudom mit mondjak. Megszoktam már, hogy Viki regényei után alig jutok szóhoz, de A főnök 2 után tényleg nincsenek szavaim. Meglepett, kétséget ébresztett bennem, saját magamat is kétségbe vontam. Egyszerűen fenekestül felforgatta az életemet és csak nézek ki a fejemből, hogy ez mégis mi a fészkes fene volt. Megadta nekünk az áhított második részt, de olyan kemény, durva és brutális lett, hogy egyszerűen letaglózott. Maga a kötet nem valami hosszú, mégis a saját létezésemet is megkérdőjelezi. Egyáltalán nem hittem volna, de ezután még nagyobb űr tátong a szívemben, kaptam egy méltó folytatást, ami lezárja az eseményeket és megadja a kicsit sem happy endet, de egy méltó lezárást. Közben pedig nem egyszer ejtett ámulatba, vert át és játszott az érzéseimmel. A főnök 2 leigázott, majd meghódított. Imádom Vikit, és csak pislogok, milyen fékezhetetlen is a fantáziája. Maga a kötet idillien kezdődik, majd ahogy egyre haladunk úgy lesz egyre körmönfontabb és veszélyesebb. Sose higgy a szemednek, semmi sem az, aminek látszik. Mindent kérdőjelezz meg és ne higgy el semmit sem. Ezekkel az intő tanácsokkal kellett volna elkezdenem a regényt, hiszen képes arra, hogy kiürítse az agyadat olvasás közben és aztán olyan információkkal töltse meg, amik aztán ledobnak téged az ágyról és a földre szegeznek. 

Tudom, tisztába vagyok vele, hogy nagyon sokan drukkoltunk Ryannek, hogy élje túl. A második részben ez kiderül, hogy vajon életben van e vagy sem. De hogy a regény ne maradjon férfi karakter nélkül a már megismert Oliver kerül képbe, aki ismerős lehet azoknak, akik olvasták az Igazság trilógiát. Amik ebbe a trilógiában vannak, leginkább a harmadik részben és kicsit hézagosak voltak az információk, na azok most szépen kitöltődnek. Minden kérdésre megadja a választ. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy nem így lesz. 

De a többi, az még mindig rejtély. Oliver személye felpezsdíti a cselekményt, értelmet ad neki, ugyanakkor engem össze is tört a jelenléte. Sajnáltam és most is sajnálom. Ha állást foglalnék, akkor az ő pártján állnék. A kialakult szerelmi háromszöget utáltam, nem tetszett, szenvedtem miatta, idegessé és stresszessé tett és fenekestül felforgatott engem is és a cselekményt is. Baráth Viki úgy játszadozik az érzelmekkel, mint ahogy más ember levegőt vesz. 

Csúnya játékot játszik, mégsem vártam volna mást tőle, hiszen más megszoktam, hogy szereti kínozni az olvasóit. De amit A főnök 2 alatt csinált, az az eddigi legrosszabb vicce. Nem is értem, hogy tudtam úgy elolvasni a kötetet, hogy nem vágtam a földhöz és nem kezdtem el kiabálni, hogy nem, ezt nem teheti. De, igen megteheti. És meg is tette. Sőt tovább ment, nemcsak a karaktereket nem kíméli, de minket sem. Újból megmutatta, hogy milyen keserédes is tud lenni egy várva várt folytatás. 

De visszatérve a cselekményhez amikor már azt hittem, hogy nem tud több meglepetést okozni jött egy újabb csavar, egy új fordulat és minden eddigi gondolat 180 fokos fordulatot vett. Alapjaiban rengette meg a cselekményt és adott neki egy új színezetet. 310 oldalon keresztül keményen megdolgoztat, reménnyel tölt el, majd úgy beléd mártja a kést, hogy csoda ha nem vérzel el. Nemcsak megforgatja benned, de mélyebbre is nyomja. És mégis imádtam. Tetszett, hogy ennyire kemény, hogy ennyire kegyetlen, összetörtem, de megérte.

Nem érdekelt, se a napszak, se az, hogy éppen enni kéne, mert beszippantott a kötet és nem engedett el. Megrengetett, szíven ütött és addig dolgoztatott, amíg el nem hittem, hogy lehet happy end a vége, majd még egyszer utoljára jól belém rúgott. Egyetlen egy negatívum van, az pedig Ana karaktere. Míg az első részben a kedvencem volt, addig a másodikban gyűlöltem. Nemcsak a tehetetlensége és tanácstalansága miatt, hanem a kis játszadozásai miatt is. Olivert viszont a kelleténél is jobban megkedveltem, remélem egy nap megkapja a méltó történetet. Összességében egy meglepően kegyetlen, mégis őszinte kötetet kaptam. Ahol már nem az elvesztésen, vagy az új szerelmen van a hangsúly, hanem a bűnön és az el nem engedésem. Minden tiszteletem Vikié, nem lehetett könnyű megírni, de mindenképp megérte. Mi olvasók kaptunk egy gyors lemenetelű, csavaros, szökevényes második részt, ami szexualitásban és mocsokban sem szűkölködik. Míg Viki megnyugvást, hogy már nem fogjuk nyaggatni a folytatással, hiszen míg az első rész egy hatalmas függővéggel zárul, addig A főnök 2 méltó befejezést kapott, ami már nem kiált folytatásért.
" - Nézzétek, felnőtt emberek vagyunk - kezdek bele, miközben feléjük fordulok. - Felőlem azt csináltok, amit akartok, de ne üljetek úgy itt, mint két szűz lány, akik tegnap dugtak először."

"Hiába tárjuk ki a szívünket, valaki mindig felhatalmazva érzi magát arra, hogy összetörje. Én most ismét bezártam az enyémet, és soha többé nem vagyok hajlandó kinyitni."

" - Ha valami visszavonhatatlan, akkor az örök érvényű, nem igaz? Nehéz lenne kétszer is visszavonhatatlanul beléd szeretnem. Logikában még van hova fejlődnöd. Vagy csak a nyelvi korlátok miatt esik nehezedre kifejezni magad?"

" - Már miért lennék mérges? - emeli rám a tekintetét. - Mert elhitetted velem, hogy fontos vagyok neked, hogy lehet még köztünk valami, aztán faképnél hagytál egy teljes napra, hogy egy másik pasival hemperegj?"




Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


2020. március 30., hétfő

Vi Keeland: A vetélytárs


" - Mi a fenét művel?!"

*

Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe. Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért. Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr. Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém. Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét… Egy nehéz nap szörnyű kezdete… Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal. A forró pillantásától egészen elpirultam. Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap… Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.
A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját. És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát. Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk. Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.

Vi könyveivel egyszerűen nem lehet mellélőni. Nagyon sokat olvastam már tőle, viszont képes újból és újból meglepni. Történetei ellazítanak, kikapcsolódást nyújtanak amellett, hogy a szerelemre is hatalmas hangsúlyt helyeznek. Egyszerre adja meg a lelkednek és a szívednek azt a lelki fröccsöt és érzelmi bombát, amire szükséged van és ezzel egy időben arra is megtanít, hogy a szerelem örök és mindenkinek része lesz benne, nem számít, hogy ki vagy, mert akkor is megtalál, ha te azt nem akarod. A vetélytárs sem különbözik e tekintetben a többi Vi írástól, mégis más, mint a többi. Kiforrottabb és szexibb, mint valaha.

Amikor elkezdtem a sztorit mosolyogtam, mert humoros a kezdés és nem bírtam ki, hogy az első néhány fejezetet ne mosolyogjam végig. Aztán egyre komolyabb és komolyabb lett. Élet-halál harc, versengés. Már nemcsak egy humoros kezdés volt. Elindult a cselekmény és megállíthatatlanul robogott az érzelmek és a bájosság felé. A kötet első fele még az évődésé, a harcoké. Ezek a részek hol viccesek, tréfásak, hol pedig kő kemény csatározások. Nem egyszerűen csak az áhított meló megszerzésén van a hangsúly, hanem azon is, hogy ki a jobb. Ezeket a részeket bevallom imádtam, mert cseppet sem unatkoztam, mindig történt valami és úgy éreztem, hogy ezzel a kötettel jóval többet nyújt az írónő, mint eddig valaha. Bár, még mindig elfogult vagyok az írónővel kapcsolatban, s nem hiszem, hogy ez valaha változni fog e, de ahhoz kétség sem fér, hogy az erotikus-romantikus műfaj koronázatlan királynője, Vi Keeland, aki az összes könyvével levesz a lábadról és addig nem enged felállni, míg ki nem olvasod az adott kötetet. A mostani történet főszereplői Bennett és Annalise. Két erős, törtető, karrierista, akik egymás ellenfelei. Nemcsak az a tét, hogy ki a jobb, hanem az is, hogy ki marad a cégnél és ki költözik Texasba. Maga a regény, amúgy San Franciscóban játszódik, a véletlenek elkerülése végett. 

Magából a városból nem sokat mutat, leginkább az ember gondolkodására és lelkére helyezi a hangsúlyt. Adott egy erős, szexi nő és egy ádáz, szexi pasi, akik ellenfelek. Gondolom már ez is elég ahhoz, hogy tudjátok mire is számítsatok, de a kötet kitör mindenféle kliséből. Nem hatalmi harc zajlik a sorok között, hanem a józan ész és a szív játéka ez. Mindezt bunkó stílussal, tenyérbemászó, seggfej viselkedéssel és eltemetett múlttal spékeli meg. 

Előtérbe helyezi a karakterek erős mivoltát, majd szépen lassan lerombolja ezt és a végsőkig lecsupaszított igazságot tárja elénk. Nem finomkodik, szépen a kezdetektől kezdve szórja el a magokat, amik a megfelelő pillanatban robbannak és terítik be az egész cselekményt. S ha már szóba került. Maga a cselekmény egy pörgős tánc tele gyors pillanatokkal, amik hol ellenségesek, s hol érzékiek. A kötet második felétől érezhető a szexuális túltengés és a vágyak kimutatkozása. Ezek a jelenetek hol perzselőek, s hol mindent felégetnek maguk körül. 

De ha arra van szükség érzelmes is. A szív és az agy játéka, ami nem tudja, hogy merre billenjen. Mindezek mellett a múltat is bevonja a táncba, ezáltal nemcsak keserédes, de lélekmelengető és szívszorító jeleneteket is kapunk. Hol a felhők felett érezzük magunkat, s hol pedig a földre taszítva. Vi Keeland úgy játszik az érzésekkel, mint más a szavakkal. Dobálja az apró utalásokat és aztán hagyja, hogy mindent elsöpörve győzedelmeskedjen. A múlt nemcsak kísértetként van jelen, de mozgatórugóként is. 

Hol előrébb viszi a cselekményt, s hol hátráltatja azt. Bennett nemcsak egy újabb alfa hím, aki nem bír magával. Jóval több ennél. Hiába karcos a külső, ha belül egy sebzett érző szív dobog. Vi egy olyan köntösbe bugyolálta a mondanivalóját, aminek a segítségével érzelmeket csal az ember arcára és hagyja, hogy ő maga is összetörjön. Annalies számomra egy nagyon kedvelt karakter lett, látom benne az érző kislányt és az eltökélt nőt is. 

A karrieristák szimbóluma, mégis ennél jóval több. Harcos, amazon, barátnő, lány és igazi nő, aki bárkit ledönt a lábáról. A kötet a könyv második felétől válik igazán izgalmassá, amikor is már nemcsak a pozíció miatt harc zajlik, hanem az érzelmek is kiveszik belőle a részüket. Szexiség és vadság költözik a sorok közé, az eltemetett titkokkal és a felszínre törő érzelmekkel.

A kötet megmutatja hogy milyen vékony is a határ a gyűlölet és a szerelem között, hogy néha elég egy szikra, s minden lángra robban és ember legyen a talpán, aki ezután nem csábul el. Emellett nagyon szórakoztató is, de az érzelmi oldala is számottevő. A vetélytárs talán az eddig legjobb regény az írónőtől, amit olvastam. Szerettem, hogy nem volt kiszámítható, hogy mélyebb érzések és magvas gondolatok is jelen vannak, hogy nemcsak egyszerűen a szexualitásra összpontosít, hanem érzelmek sokaságára is és arra, hogy mindenkinek ott van az életében az, aki fenekestül felforgatja azt, csak meg kell várni, hogy betoppanjon, s még akkor is, ha küzdünk ellene, nem tudunk mit tenni, hiszen az ész és az szív ritkán jár egy rugóra. Lucas jelenléte nekem kevés volt, aranyos jelenetek születtek belőle, de nem éreztem erősnek ezeket ahhoz, hogy önmagukban is megállják a helyüket. A kötethez kétségkívül nagyban hozzájárultak. Bennett jelleméhez is, de jóval többet is ki lehetett volna hozni ebből a szálból. Mégis úgy gondolom, hogy megérte kézbe venni A vetélytársat és átadni neki magamat, hiszen az apró gyengeségek ellenére is úgy érzem, hogy az egyik legjobb Vi Keeland regényt kaptam. Ha még színesebb lett volna, vagy több lett volna benne a szex és kevesebb az érzelem, átesett volna a ló túloldalára.
" - Nem kéne elmesélnem neked. Az édes négyes sztorit is megosztottam veled, erre ide hoztál. A humorérzéked hagy némi kívánnivalót maga után. Ki tudja, ezt a történetet hogyan fogod felhasználni ellenem."

" - Ki az a Tom?
  - A macskám.
  - És a Tom és Jerry után nevezted el?
  - Nem. Tom Hardy után. Imádom."

" - Nem. A pincérrel nekem kéne lefeküdnöm. Neked a Szörnyeteggel kéne ágyba bújnod."

" - Lehet. Nagyon is működik nálad a kémia ezzel a seggfejjel. Ha tetszik, ha nem. Szóval, mit mondasz? Nappal harcolunk egymással, mint az ellenségek, éjszaka pedig úgy dugunk, mint a harcosok."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


2020. március 28., szombat

Meghan March: Rád vágyom & Tiéd vagyok


"Szörnyű érzés fogott el. Olyan volt, mintha végignézném valakinek a halálát."

*

Szórakozik velem. A játékszere vagyok. Legalább nem lesz több adósság.
Gyűlölni akarom, de a testem nem hagyja. Hogy lehetséges, hogy vágyom rá és egyszerre félek is tőle?
Figyelmeztettek, hogy össze fog zavarni. Szálljak szembe a testi vágyaimmal?
Nem sejtettem, hogy totális zűrzavar lesz.
De tudhattam volna. Ha valamiben Mount benne van, akkor ott nincsenek szabályok.
Nem fogok behódolni. Nem lehetek gyenge. Követem az elveimet és kihozom a legtöbbet az együttműködésből, anélkül, hogy a szívem és a lelkem sérülne.
Csakhogy neki más tervei vannak…



Ami az enyém, azt meg is tartom, még Keira Kilgore-t is.
Nem elég, hogy tartozik nekem. Nem elég, hogy enyém a teste.
Többre vágyom.
Megpróbálhat ellenállni, de én sosem adom fel.
Semmi sem szakíthat szét minket.
Sem ő. Sem az ellenségeim. Senki.
Az adóssága egyetlen módon rendezhető, ha megkapom a szívét.

A tiéd vagyok a harmadik és egyben az utolsó része a Mr. Mount bűnös élete című trilógiának.


Miután elolvastam az első részt tudtam, hogy úgy kell nekikezdenem a többinek, hogy egybe, mert az írónő nemcsak szeret a meglepetés eszközével élni és a legizgalmasabb résznél abbahagyni, hanem nyomorgatni is szereti az olvasóját. Egy jó tanács, mindenképp egybe olvassátok, mert erősen függővéges és a folytatásra várni nemcsak idegőrlő, de lehetetlenség is. Hatalmi harcok, uralkodás, dark romance, érzelmek. Ezeket mind megkapja az olvasó. Egy igencsak különc szerelem története ez a trilógia tele fordulatokkal és csavarokkal. Akit egyszer rabul ejt, az nehezen szabadul tőle. De nézzük is, hogy milyen hatással volt rám a második és a harmadik rész. Vajon felnőttek a Téged akarlak-hoz?

Rád vágyom


Egy nagyon összetett, fordulatos, könnyen olvasható második részt kaptam tele BDSM vonatkozással, vágyakkal és érzelmekkel. A kötet elején megismerhetjük Mount korai életét, emberközelibb állapotba kerül. Látjuk a múltat és így a jelen is elfogadhatóbb. Nem mondom, hogy kedvenc karakterem lett, de már kezdem megérteni a működését. Keira továbbra is harcos szellem, akarattal és saját gondolatokkal. Ez a kötet egyszerre folytatja az első kötetben megismert alaphelyzetet és a hangulatot. A dark romance kedvelőknek igazi csemege. Egyszerre erőszakos, sötét és ádáz. Nem egy leányregény, de mégis olvastatja magát és akár egy délután alatt be lehet fejezni. Maga a cselekmény ezúttal is szerteágazó, tesztoszteronnal körülvett, kemény regény. Nincsenek benne drámák, csak a kemény igazság és ez az a regény, ami megüt mielőtt kedveskedne és megsimogatna. Már a regény elején bonyodalmakkal szembesülünk, ami végigkísér a köteten. Az élet árnyoldalát mutatja meg, de úgy hogy a változásra is ad esélyt. Hol a sárba tipor, s hol felemel onnan. Szexuális töltete az egész regényt uralja, s amikor már azt hinné az ember, hogy ennél rosszabb nem lehet, egy újabb csavart vet be és bolygat fel mindent. A karakterek most is baromi erősek, de kezdik az emberi oldalukat is megmutatni, a sebezhetőségüket, azt hogy ők is emberek. 

Egyszerre szexi és mocskos, mégis van benne valami, ami leláncol és rabbá tesz. Nyers erő, brutalitás. Ezek mind-mind kulcsfogalmak a regény megértéséhez. Ami igazán fenntartja az érdeklődést az a folyamatos csavarok, az adok-kapok helyzetek és a váltott szemszög. Nagyon sokat adnak hozzá ezek a regényhez. Az természetesen említenem sem kell, hogy megint akkora csavarral zárul a kötet, hogy csak na. 

Rendesen megkínozza az olvasókat az írónő. Emellett a birtoklási vágy és a tenni akarás birtokolja a regényt a sok csavar és kiszámíthatatlan cselekmény mellett. Nem lehet kiigazodni rajta, de a karaktereken sem. Érződik egy enyhe Stockholm-szindróma, de nem ezen van a hangsúly, hanem a vágyakon, a vágyódáson és a birtokláson. 

Mount egy bitang erős alfa, akit nehéz megtörni és aki ádázabb és veszélyesebb, mint eddig bármelyik alfa, akiről olvastam. Az biztos, hogy aki eljut a trilógia második részéig, már nem fogja abbahagyni, mert a fokozatos figyelemfelkeltés és a feszültség megteszi a hatását. Hiába dark romance elrabolja az olvasóit és addig nem ereszti, amíg el nem mondja a történetét.


Tiéd vagyok


A második kötet függővége annyira lesokkolt, hogy egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne folytassam, illetve fejezzem be a trilógiát. Nem egy kötetet olvastam már az írónőtől, ezért kijelenthetem, hogy ez az eddigi legszexibb, legfékezhetetlenebb és legmocskosabb mind közül. Nemcsak vérig menő harcokkal és eszeveszett tempóval gyorsítja az eseményeket, hanem váratlan és sokkoló jelenetekkel is. Amit az első két rész alatt felépített, illetve elszórt utalást, azt most kifejti és bombaként rengeti meg az egész cselekményt. Hol azt érzi az olvasó, hogy túl intenzív, hogy túl érzelmes, hol meg azt, hogy belekerült egy ördögi körbe, amiből nem tud szabadulni. A Tiéd vagyok mérőben eltér az elődeitől. Egyszerre keményebb és értelmesebb is. Nemcsak a karakterek jelleme esik át egy hatalmas változáson, hanem a kimondatlan szavak és érzelmek is előtérbe kerülnek. Egy olyan keretet alkotva ezzel, ami felteszi arra a bizonyos i-re a pontot és egy egészen különleges kötetté teszi a trilógia harmadik részét. Úgy érzem, hogy mind közül ez a legveszélyesebb, olyan fordulatok és csattanók várhatóak, amikre lelkileg nem lehet felkészülni és ami az egész világot megrengeti. Nem egyszer tettem arrébb a kötetet, hogy most kell a pihenő, mert nagyon intenzív, nagyon gyors és piszok kegyetlen. Viszont érzelmek terén most a legkiforrottabb és végre nem kiszámítható. Már nem tudjuk, se Keira se Mount cselekedeteit előre, már nincs az, hogy van sejtésünk. 

A Tiéd vagyok egy igazi orosz rulett, ahol sosem tudhatod mikor és hol fog elsülni a fegyver, s ki lesz az áldozat vagy éppen az elkövető. Egy igazán méltó lezárást ad, úgy hogy közben a rejtett kis utalásokra is kitér, tényeket tár fel és megmutatja a kecsegtető jövőt. Ehhez viszonyítva a cselekmény is veszélyes, vad, mégis megmaradt a szexisége, ami az egész trilógia központi eleme és ami azzá teszi a regényeket, amik. 

Igazi élet-halál harc, vegyítve az akarattal és a szókimondósággal. Teljes mértékben odaláncolt a lapokhoz és a dark romance vonal legnagyobb örömömre megmaradt, de már nem olyan hangsúlyos, mint eddig. Vesztett a fényéből, ugyanakkor teret enged a valós érzelmeknek. Nemcsak Mount változik meg, hanem Keira is. 

Igazi királyi párossá növik ki magukat, akik nemcsak a whisky piacot, de New Orleans utcáit is uralják. Hadd mutassam be a királyt és királynőt, akik gondoskodnak arról, hogy jól érezd magad olvasás közben és hogy befald a három részt egy délután alatt.
"Úgy állt ott, mint egy királynő. A nő, aki még a királyt is megzabolázza, márpedig én királynak tartom magam."

" - Nem tudhatod. Írek vagyunk. Hiszünk a sorsban. Az igazi úgyis megtalál, és nem fog elengedni, ha rájön, mekkora kincset talált."

" - Igen. Elbűvölni. Csábítani. De nem szexuális értelemben, hanem érzelmileg. Udvaroljon neki. Mutassa meg, hogy ő tényleg más, mint a többi nő. Adja meg neki, amit szeretne."

" - Nem - válaszolja Lachlan a fejét csóválva, miközben az arcomat simogatja. - Nagyon tévedsz. Soha nem voltál zálogtárgy. Az első naptól kezdve királynő voltál. A sakktábla legfontosabb figurája."

" - Én vagyok maga az ördög, csak öltönyt viselek."

"Azt hittem, nevelőszülőknél vagy az utcán élni maga a pokol. Rájöttem, hogy ez tévedés. A pokol nem más, mint a kórház várója. Amikor fogalmad sincs, hogy az egyetlen nő, akit szeretsz, túléli-e, vagy meghal."



Ha te is elolvasnád a trilógiát ide kattintva megrendelhető!


2020. március 26., csütörtök

J. K.. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly


"Harry Potternek volt néhány nem mindennapi tulajdonsága."

*

Harry Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.





Kétség kívül az eddigi legizgalmasabb résszel van dolgunk. Sokak kedvence, nem is alaptalanul, hiszen a harmadik rész kilép már a gyermeki bájból, s ahogy Harry úgy a történet is egyre veszedelmesebb, izgalmasabb, furfangosabb és letehetetlenebb lesz. Egyszerre van meg benne az első két részben megismert gyermeki óvatosság és a veszélyek felé kacsingató fiú, aki már nemcsak egy egyszerű fiú. Ő maga Harry Potter.

A regény úgy kezdődik, ahogy az első két rész is kezdődött. Egy bizonyos sémára épül ez is. Néhány fejezet erejéig újból belecsöppenünk Dursley-ék világába, s hogy is mondjam, még mindig utálom ezeket a részeket. Nyögve nyelősen olvasom és alig várom, hogy újra a Roxfortba lehessek. Ebből a szempontból nem szeretem, hogy Dursley-ék is állandóan felbukkannak, mert csak feláll tőlük a szőr a hátamon. Aztán amikor Harry visszamegy az iskolába kezdődik csak az igazi kaland és onnantól kezdve úgy elkap a gépszíj, hogy nem bírom letenni és csak olvasnám és olvasnám. A harmadik kötet stílusosan a harmadik évet öleli fel, új tárgyakkal ismertet meg, még több varázslat és veszély kerül elő és még jobban megismerhetjük Harry, Ron, Harmione és a többiek világát. Két elolvasott kötet után a harmadiknál ötlött fel bennem, hogy szívesen olvasnék egy Draco spin-off sorozatot. Áttérve a cselekményre, nemcsak színesebb, mint az előző részek, hanem részletgazdagabbak és érdekesebbek is. Új helyszínek, új karakterek és egy teljesen új "rejtély" nehezíti a cselekmény főhőseinek életét. 

Nincs még egy olyan rész, mint az azkabani fogoly. Megkapó, csodálatra méltó, erős, néhol szomorú, de az kétségtelen, hogy az egyik legjobb kötete a sorozatnak, bár még így sem vagyok biztos abban, hogy nekem is ez lesz a kedvencem. Ha a cselekmény szálát tekinteném azt mondanám, hogy fondorlatos, fordulatos és meglepően veszélyes, még az eddigieknél is veszélyesebb. Középpontba kerülnek a dementorok, s végre Roxmorts is előkerül, mint új helyszín. 

Mindig is imádtam ezt a varázslók lakta helyet, s olvasva sem veszített a varázsából, sőt... Egyre inkább érzem azt, hogy gyermekként még nagyobb élvezet olvasni, de így felnőtt fejjel is baromira élvezetes. Úgy betérnék a Mézesfalásba vagy oly szívesen meginnék egy Vajsört. Úgy hallottam, hogy nagyon finom. A Kóbor grimbusz jelenetei mindig klausztrofóbiát idéznek elő bennem, s ez most sem volt másképp. 

Nemcsak újdonsággal szolgált, de egy egészen frenetikus utazásban is részem lehetett. Emellett a kviddics is teljesen más szemszögben került elém. Kezdem megkedvelni ezt a sportágat, de nagyon. Az írónő olyan szemléletes és részletes, hogy jómagam is kedvet kaptam, hogy seprűre pattanjak. Új órákat is megismerhetünk a kviddics mellett, s a kedvencem Hagrid legendás lények órája. Annyira kedvelem ezt a szeretetre éhes óriást. A légynek sem tudna ártani és az odaadása az állatok felé példaértékű. Általa a gyerekek is arra vannak nevelve, hogy igenis számítanak azok az élőlények is, akiknek nem adatott meg a beszéd képessége. 

Az írónő úgy nevel, hogy közben szórakoztat és belecsöppensz egy ámulatba ejtő varázsvilágba. Sirius Black jelenléte csak még jobban tetézi az izgalmakat és erősen befolyásolja a továbbiakat. Mint filmismerő, nem titok előttem a regény végkimenetele, mégis izgatottan és tágra nyílt szemekkel olvastam, hogy milyen bajba és csínytevésbe keverednek Harryék. S ha már csíny, a Tekergők térképe mindig is az egyik kedvenc varázstárgyam lesz azt hiszem. 

De nemcsak vidámság ez a történet, a dementorok megjelenésével kap egy sötét, baljós színezet is. Alapjaiban határozzák meg ezek a lények a cselekményt és annak a hangulatát. Mint azt megszokhattuk nemcsak varázslatos, de küzdelmes évben van részük Harrynek és a barátainak. Meglepődve tapasztaltam viszont, hogy egyre inkább kedvelem Hermionet.

Minden eddigi elképzelésemet túlszárnyalja az azkabani fogoly és úgy ejtett foglyul, ahogy egy dementor kiszívja az életet áldozatából. Egyik pillanatban még csak ismerkedtem a harmadik kötettel, s mire feleszméltem már vége lett és kiköpött, mint egy megrágott csontot. Azt hiszem ezután a rész után szükségem lesz egy alapos pihenésre. Imádtam viszont ahogy újabb és újabb titkokra derül fény, ahogy egy pillanat alatt megváltozhat a cselekmény, s ahogy az írónő dobálta a fordulatok, eszméletlen, le a kalappal. Nemcsak az intenzitásával és az erejével ragad magához, hanem az őszinteségével és az igazságérzetével is. Összességében egy nagyon erős és kalandos harmadik évben lehetett részem, telis-tele akcióval, összezörrenésekkel és egy felbolydult varázsvilággal. Eddig ez a legérdekesebb kötet, s igen, méltó a hírnevéhez. Nemcsak Piton professzort ismerhetjük meg jobban, de Harry szüleinek a gyermekkorát is. Előkerülnek régmúlt sérelmek, el nem mondott szavak és egy igencsak kacifántos átverés. Most nincsenek rejtvények, se szörnyek, de van helyette barátság és rokon kapcsolatok. Méltóbban nem is búcsúzhatnék, mint azzal a két szóval, hogy jelentem a csíny letudva.
"Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és varázslók segélyjárgányán. Csak nyújtsa ki pálcás kezét, szálljon fel, és mi elvisszük, ahova csak óhajtja. Stan Shunpike vagyok, a ma esti járaton én leszek az ön..."

" - Malfoy tanácsát akarod megfogadni a miénk helyett? - fakadt ki Ron. - Tudod, mit küldtek el Pettigrew anyjának, miután Black végzett a fiával? Apa elmesélte nekem - a Bűbáj-rend arany fokozatát és Pettigrew ujját egy dobozban. Az volt a legnagyobb darab, ami egyben maradt belőle. Black dühöngő őrült, Harry. Nagyon veszélyes."

" - És Malfoy repesne az örömtől, ha Black téged is miszlikbe tépne, mint Pettigrew-t! Fogd már fel, Harry! Malfoy azt akarja, hogy megölesd magad, s lehetőleg még a Griffendél-Mardekár-meccs előtt!"

" - Hermione, az utóbbi időben rád se lehet ismerni -csóválta a fejét Ron. - Felpofozod Malfoyt, kirohansz Trelawney órájáról, és most ez..."

" - Hát nem tudod, hogy akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltad még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban? Az édesapád ott él benned, Harry, és meg is mutatkozik, valahányszor szükséged van rá. Mit gondolsz, miért épp egy szarvas jelenik meg, ha a patrónusodat szólítod? Tegnap este Ágas tért vissza közénk."




Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!



2020. március 24., kedd

J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája


"A Privet Drive 4. szám alatt ma is paprikás hangulat uralkodott a reggelizőasztalnál - Mr. Vernon Dursley-t ugyanis kora reggel hangos huhogás riasztotta fel."

*

A ​szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra: FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!
Harry Potter varázslónak született, és jelenleg második tanévére készül a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában. De már a szünidő sem telik eseménytelenül: egy nap különös szerzet , egy házimanó jelenik meg a Privet Drive-on, és közli Harryvel, hogy nagy veszély leselkedik rá, ha visszatér az iskolába. Harry a riválisa, Draco Malfoy mesterkedését sejti az üzenet mögött, és nem törődik a figyelmeztetéssel. Sőt, valójában el is feledkezik róla, ugyanis barátja, Ron egy repülő autón megszökteti a kibírhatatlan Dursley-éktől, s Harry a nyár további részét Weasley-éknél tölti. Ám a Roxfortba visszatérve hamarosan beigazolódik, hogy Dobby, a házimanó nem a levegőbe beszélt. Szörnyű dolgok vannak készülőben…
A Kate Greenaway-díjjal kitüntetett Jim Kay pazar illusztrációkkal jeleníti meg J.K. Rowling varázslatos világát az immár klasszikus sorozat második kötetében.


Hétvégén fejeztem be az első részt és nem bírtam megállni, hogy ne folytassam a másodikkal, annyira magába szippantott. A filmeket már kívülről fújom, s végre jó volt azt is megtapasztalni, hogy milyen csodásak is a könyvek. Emlékszem sokáig bajban voltam, hogy kell e ez nekem, de kijelenthetem, hogy igen. Úgy érzem, hogy a Potter mánia csak most ért el igazán, s már fejben állítom össze, hogy miket szeretnék beszerezni még a gyűjteményembe.

A Titkok kamrája Harryék második iskolai évüket foglalja magába, ami az elsőhöz hasonlóan tele van kalanddal, rejtéllyel, vicces vagy éppen szomorú pillanatokkal és megannyi szemet gyönyörködtető pillanattal. Újra belépünk a Roxfort kapuin és mi magunk is átéljük azt a bizonyos varázslatos második évet. Több kedvenc filmbeli jelenetem is ehhez a kötethez kapcsolódik, s jó volt látni, hogy ezek leírva is ugyanolyan szuperek, mint a filmben. Nehéz igazából úgy írnom a könyvről, hogy nem veszem alapul a filmeket, hiszen eddig a könyvek kimaradtak nekem, amiket most pótolok. De visszatérve a regényhez most sem csalódtam az írónőben. Maga a kötet Dursley-ékkal kezdődik, szerintem ezeket a jeleneteket sose fogom megszeretni, bár az kétségtelen, hogy a legtöbbször megnevettetnek. S végre egy új karaktert is megismerhetünk, Dobby, a házimanó személyében. 

Újabb kalandokkal és meglepetésekkel vár minket. Nem hagyja, hogy akár egy percig is unatkozzunk. S amilyen aranyos ez a manó, olyan buta is. De az kétségtelenül igaz, hogy nélküle nem lenne az a sorozat, mint ami. Ad a kötetnek egyfajta különös hangulatot és rejtélyt. Ahogy elkezdődik az új iskolai év úgy rázódok újra bele az eseményekbe. Nemcsak fordulatosabb és ádázabb, mint az első kötet, de arra is képes volt, hogy megkedveltette velem Hermione-t. 

Már annyira nem idegesítő karakter, s tény és való, hogy van hova fejlődnie, de már ez is haladás, amit az írónő elért nála. Kétségkívül fénypontja a regénynek és egyre inkább érezheti azt az olvasó, hogy felenged és közel enged magához. Ugyanakkor hatalmas szerep jut neki a cselekményben, ami kétségkívül furfangos, veszélyes, hátborzongató és annyira varázslatos. Maguk a leírások még mindig levesznek a lábamról. 

A történet csavarossága és sokoldalúsága teszi fel igazán az i-re a pontot. Mindenféle spoiler nélkül állíthatom, hogy nem csoda, hogy sokaknak ez a második kötet a kedvencük. S ha már kedvenc... Imádtam a gyógynövénytan órákat, a mandragórákat és a kedvenc jeleneteim is ehhez köthetőek. Rowling egyre inkább kibontakozik, újdonságokat mutat és ezzel a varázslattal szegezi a lapokhoz az olvasót. 

A Titkok kamrája rejtélye végigkíséri a cselekményt, szépen lassan adagolva, részletről-részletre adja meg az információkat, a furcsaságokat vagy a szerencsétlen baleseteket. Egyszerre tartja sodró mederben a kötet szálát és egyszerre robog sebes patakként. Nemcsak magát a varázsvilágot ismerteti meg közelebbről, hanem ennek a világnak a lényeit is. Újabb és újabb fajok kerülnek napvilágra és teszik különlegessé a kötetet. Nemcsak Harry nő bele a szerepébe, hanem mi magunk is. 

Ha kell fogjuk a kezét, de ha arra van szüksége hagyjuk, hogy garázdálkodjon és újabbnál újabb bajba keveredjen. És igen még mindig Draco a kedvencem, sajnálom hogy annyira kevés szerep jutott neki ebben a kötetben, s hogy az írónő még nem villantja fel előttünk azt, hogy miért olyan, amilyen. De tökéletesen hozza a rosszfiú szerepet, és teszi szórakoztatóvá a cselekményt. 

Arról nem is beszélve, hogy a Weasley ikrek mekkora formák és milyen mulatságos is, ha ők egyszer bevetik magukat. A Baziliszkusz ötlete kitűnő választás volt, hiába tudtam, hogy ez lesz lélegzet visszafojtva vártam, hogy hogyan és mikor derül ki a léte. Ezek a jelenetek egyszerre sötétek, hátborzongatóak és veszélyesek, de épp ez kell ahhoz, hogy együtt drukkoljunk a hármas fogatnak és együtt éljük meg a feszültségeket és a félelmeket. 

Nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is ajánlom, hiszen a Harry Potter élményből sosem lehet kinőni. Mindig tud valami pluszt adni, ami miatt úgy érzed, hogy igenis, kellett a kis lelkecskédnek ez a kötet, vagy éppen ez a sorozat. Tudom, hogy sokan ismerik és már több millióan olvasták előttem, de minden embernek meg kéne ismernie a történetet, hiszen sose késő elkezdeni. A második rész talán még izgalmasabb, s még szórakoztatóbb, mint az első. S ha annál nem is tetszett jobban, de az biztos hogy 5/5 csillagot érdemel. Kalandok, bájitalok, varázsigék, párbajok, gyógynövénytan, mandragórák, baziliszkusz s egy csipet Rowling varázs és el is készült a kötet receptje. Ami pedig a befejezést illeti, ilyen egy méltó lezárás, ami nem záródik függővéggel, mégis várja az újabb és újabb kötetet az olvasó, mert aki egyszer elkezdi azt biztos, hogy magába szippantja. Végezetül pedig csak annyit mondanék még, hogy ifjú varázsló ne félj belépni a Roxfort kapuin, mert olyan kalandban lehet részed, ami életed végéig elkísér az utadon.
" - Tojást lehetett volna sütni a képeden - szólt Ron. - Imádkozz, hogy Creevey ne ismerkedjen meg Ginnyvel, különben megalakítják a Harry Potter-rajongók Klubját."

" - Nick! - harsogta, miközben visszatette fejét a nyakára. - Hogy vagy, öregem? Fityeg még a kobakod?"

" - Harry Potter visszajött az iskolába - suttogta panaszos hangon. - Pedig Dobby úgy kérlelte Harry Pottert. Jaj, uram, miért nem hallgattál Dobbyra? Miért nem ment haza Harry Potter, amikor lemaradt a vonatról?"

" - Fawkes főnixmadár, Harry. A főnixek kigyulladnak, mikor eljön az ideje, azután hamvaikból új életre kelnek. Nézd csak..."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!



2020. március 23., hétfő

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve


"A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak."

*

Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.

Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!



Eddig a könyvek kimaradtak, csak a filmeket láttam, de örülök, hogy belecsöppentem ebbe a varázsvilágba, hogy az írónő megmutatta a tehetségét. Nemcsak a kedvenc jeleneteim elevenedtek meg a szemem előtt, de végre az élmény is megvan, ami a könyv elolvasásával párosul. Egyszerre éreztem újra gyereknek magam és egyszerre éreztem azt, hogy belecsöppentem egy olyan világba, ahol nagyon szívesen élnék. És igen, várom a levelemet a Roxfortra. Szóval, ha valaki úgy gondolja, hogy megérdemlem a levelet ne habozzon, tárt karokkal várom. :) Komolyra fordítva a szót, nem hittem volna, hogy ennyire fog tetszeni és, hogy ennyire ki fog kapcsolni. Teljesen beszippantott, úgy éreztem, hogy én is együtt fedezem fel Harry-vel a világot és vele együtt tapasztalom meg az új élményeket és az új helyzetet, amibe csöppen. Kétségkívül egy páratlan, egyedi alkotás, ami nem csoda, hogy ennyi idő után is képes elvarázsolni az embereket és ennyire időtálló.

Úgy kezdtem neki, hogy persze, persze újat majd nem fog tudni mutatni, hiszen már filmen mindent láttam, igen ám, de teljesen lehengerelt, megmutatta, hogy jóval több van benne, mint azt én elsőre gondoltam volna. A Mardekáros 20. jubileumi kiadást olvastam el, ami egyfajta plusszal is szolgált a házam megismeréséhez. Nemcsak gyönyörű rajzokat, de egy térképet is kaptam, amit ha jól tudok az eredeti kiadásban nincs benne. Nemcsak egy újabb gazdag térképpel gazdagított, hanem sok elfeledett információval is. Kezdjük azzal, hogy nagyon de nagyon rühellem Harry nénikéjét, bácsikáját és unokatesóját. Amíg nem olvastam el az első fejezetet, addig úgy igazán nem is tudatosult bennem, hogy mennyire negatív karakterek. Nyilván az ellenszenv megvolt, de nem ennyire. Alig vártam, hogy az utazás elkezdődjön és ők kikerüljenek a képből. a Dursley család, viszont meglepődve tapasztaltam, hogy Harry előtörténetére úgymond több energiát fordított az írónő, mint amire emlékeztem. Az igazi élvezetes olvasás akkor kezdődött el számomra, amikor Hagrid képbe került. Onnantól kezdve imádtam. Minden egyes sorát, minden egyes epikus helyszínt és olyan jó érzés volt az Abszol úton sétálni és betérni a boltokba. 

Újra igazi gyereknek éreztem magam, aki betért a cukorka boltba és édesség túladagolást kapott. A leírások, a bemutatások, a karakterek megismerése. Roxfort csodálatos világa teljesen magával ragadott és nem hiszem el, hogy ennyit vártam vele, míg elkezdtem. Úgy néz ki, hogy egy jó kis Rowlinghoz és a varázsvilághoz sose idős az ember. Mindegy, hogy hány évesen kezdi el szeretni fogja és ő is varázslónak fogja képzelni magát. 

Magát a cselekményt is iszonyatosan imádtam, a tanórákat, az információkat, a kviddics meccseket és a szívatásokat. És igen, még mindig Draco a kedvencem, imádom, hogy ennyire karakteres és alig várom, hogy könyvről-könyvre egyre jobban megismerjem. S ha már szóba kerültek a karakterek. Hermione miatt a falra másztam, oké lány vagyok, az lenne a logikus ha a helyébe képzeltem volna magamat, de egyszerűen nem ment. Felettébb idegesített a sok okoskodása, és ez amúgy a filmben nem zavart. 

De könyvben az oldalakon olvasni egyszerűen borzalmas volt. Azután enyhült a helyzet, hogy a trió megalakult. Onnantól már valamennyire tudtam rá másképp tekinteni, de annyira nehéz volt. És nem, nem utálom a karakterét, csak az első részben egy idegesítő okostojás. Harry-t mindig is szívleltem és örülök, hogy ő a narrátorunk és nem más. Még látszik, hogy nagyon a kezdeteknél tartok, és lesz ez még jobb is, de kezdésnek egy ilyen volumenű izgalmas, csavaros, rejtélyes kezdet több, mint kielégítő. Nem is csoda, hogy ennyire sikeres lett.

Maga a varászvilág eszméletlen, annyi pluszt ad hozzá a kötethez, hogy az hihetetlen. A Roxfort megismerése elképesztő, minden úgy van, ahogy azt a nagykönyv megírta és igazából csak ódákat tudnék zengeni róla, annyira tetszett. Az biztos, hogy ezután a megkapó kötet után hamarosan folytatom a sorozatot és újra belecsöppenek egy olyan világba, ami ha egyszer magába szippant, nem ereszt és nem bírsz majd szabadulni tőle, na nem mintha akarnál. Mert aki egyszer belép a kapuján, könyörögni fog azért, hogy ott maradhasson. Egyetlen egy negatívumot tudnék megemlíteni az pedig az, hogy tisztába vagyok a Dursley család szerepével a történetben, mégis szívből utálom azokat a jeleneteket, amikhez közük van. Azokat a részeket nem szerettem, bevallom, Viszont minden más elkápráztatott, rabul ejtett és még most is a hatása alatt állok, pedig jó pár óra eltelt már azóta, hogy befejeztem a Harry Potter és a bölcsek kövét, ami ezennel a márciusi olvasásaim egyik fénypontja. Ha szomorú vagy felvidít a kötet, ha boldog vagy még boldogabb leszel tőle és minden fájó szívre gyógyír. Úgy érzed, hogy nem létezik a külvilág, csak a varázsvilág, ami még nagy meglepetéseket tartogat a tarsolyában.
"Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni."

"– Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben."

"– A tieden nincs betű – álmélkodott George. – Anya biztos feltételezi rólad, hogy meg tudod jegyezni a nevedet. Pedig minket sem ejtettek a fejünk lágyára – tudjuk, hogy mi vagyunk Gred és Forge."

"Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlanul is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembenézni – nos, ez pontosan ilyen helyzet."




Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!