2019. július 24., szerda

Palotás Petra: Vénasszonyok nyara


"Szeretem az őszt, ahogy méltóságteljesen átveszi a hatalmat az elhervadt nyár után... Lenyűgöz ez az elmúlás, ahol nyoma sincs a szürke öregedésnek."

*

Létezik ​halhatatlan szerelem?

Az ötvenes évek elején német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert, a messziről jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az északi lány ártatlan szépségének.
A bontakozó szerelmet azonban csírájában elfojtják részben a lány szülei, részben pedig a történelmi változások, melyek következtében egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot.
Mennyi esély van rá, hogy az egykori fiatalok útjai több mint hatvan év elteltével újra keresztezzék egymást?
A lehetetlen mégis megtörténik Rügen szigetén, egy idősek otthonában, ahol a nyolcvanhat éves művész előrehaladott demenciájának köszönhetően egy furcsa szerelmi háromszög részesei lesznek.
Vajon milyen titkokat rejt a múlt, és milyen ismeretlen veszélyeket a jövő?
Palotás Petra legújabb regényében, melyet a valós élet és egy igaz történet indított útjára, a múlt szálait bogozva szövi a jelen fonalát. Az elbeszélés szerelmet vall Balatonfürednek, bemutatja egy elegáns idősek otthona mindennapjait, mesél az északkeleti szigetvilág tájairól, miközben olyan részben még mindig tabu témákat feszeget, mint az időskori szexualitás, a szülő-gyermek kapcsolat, az önfeláldozás vagy a csillapíthatatlan honvágy.

Létezik halhatatlan szerelem? Kérdezi a kötet, mielőtt olvastam volna simán rávágtam volna a választ, hogy nem. Aztán a kezembe vettem a Vénasszonyok nyarát és minden átértékelődött bennem. Egy történet szerelemről, fiatalságról, magáról az életről és a kihagyott lehetőségekről, amik ha igazán fontosak örökre velünk maradnak. Egyben szép s lírikus kötet a maga mulandóságával és szeretetével.

Nem vagyok egy nagy Palotás Petra olvasó, de az kétségtelen hogy valamit nagyon tud az írónő, s alig várom, hogy minél több történetével megismerkedhessen. Vétek nem olvasni tőle, olyan szeretettel és természetességgel jönnek elő belőle a szavak. Megmondom őszintén az elején nem hittem volna, hogy fog tetszeni a történet mégis kíváncsi voltam, hogy miért is szeretik annyira a Vénasszonyok nyarát, s mitől is olyan jó az. Amíg az ember nem veszi a kezébe és nem merül el benne, addig nem is tudja, hogy miből marad ki. Ez az első Álomgyárnál megjelent regénye Petrának, mégis később került nálam sor az olvasásra, mint a Szárnyaszegett pillangók, ami későbbi megjelenés. De most éreztem elérkezettnek az időt arra, hogy kitárjam a lelkem és befogadjam a kötet mondanivalóját. Ami egyébként gördülékeny, könnyen olvasható, drámai történet az élet sójával és emlékekkel fűszerezve. Élvezetes és egyben elgondolkodtató olvasmány is az életről, az élményekről, a lehetőségekről, s egyben egy visszatekintés is a fiatalságra. Az biztos, hogy nem egy szokványos olvasmány, de minden vele töltött pillanat kifizetődő és nagyon is megéri elkezdeni. Rávilágít arra, hogy milyen mulandó is a fiatalság, s maga a létezés is. 

Velős gondolatokkal, tapasztalatokkal tarkítja a cselekmény fonalát, ami egyszerre zseniális, s kecsegtető. Bevallom az elején nagyon nem értettem, hogy most akkor kinek a szemszögéből is olvasom a történetet és, hogy mit is akar ebből az egészből kihozni Palotás Petra, de ahogy egyre inkább haladtam előre úgy nyílt meg előttem a kapu, s úgy engedett be a történet sűrűjébe. Nemcsak azoknak ajánlom, akik már megéltek egy bizonyos kort, hanem azoknak is, akik előtt még ott áll a teljes élet, hogy azt tartalommal és élményekkel töltse meg. 

Minden korosztály számára mást tanít, más bölcsességet tartalmaz. Engem a szeretet és ezen belül is a szerelem fontosságára világított rá. Tudni kell rólam, hogy nem nagyon szeretem kimutatni az érzéseimet, s nehezemre is esik, de a kötet arra buzdít, hogy nyíljak meg és engedjem be az életembe az embereket, hiszen sose tudhatom, hogy ki lesz az igazi, s ki lesz az, akire majd jó lesz öreg koromba visszaemlékezni. Magát a történetet az elsődleges szerelmespár unokája meséli el, ehhez mérten felveszi a mesélő szerepét, s az egész sztori szinte olyan volt, mintha a Szerelmünk lapjait olvastam volna. 

Kitér az első találkozásra, a kapcsolattartásra s arra is, hogy mily fájdalmas az elválás, s arra is, hogy ha két embernek még találkoznia kell, akkor találkozni is fognak. A cselekmény különlegessé, hogy Rügen szigetén, egy öregek otthonában játszódik, s amellett, hogy egy élettörténetet mesél el kitér a szexualitásra, a honvágyra és a másik iránti kölcsönös tiszteletre is. Adott a szituáció, miszerint Zoltán, a feltörekvő festő találkozik a német nyaraló Estherrel, szerelembe esnek, de megszakad a kapcsolat, s innentől kezdve kezd csak úgy igazán érdekessé válni a történet. 

A szálak folyamatosan keresztezik egymást, hol elmennek egymás mellett, s hol egybefonódnak. Kitűnő precizitással és kellő odafigyeléssel igazi robbanó elegyet alkotva élnek egymás mellett. Maga a kifejezésmód egyszerre volt kellemes, s szókincse gazdag, változatos. Nemcsak a kezdetet, de az elmúlást, a végét is elmeséli, hogy ne csak a történet szereplői, de mi is átéljük az elvesztés fájdalmát. 

Hol kalandokba, s hol meglepő, vagy annál inkább kikövetkeztethető fordulatokba botlunk. Nem egyszer ötlött fel bennem, hogy amilyen kalandos és szerencsétlen volt a két szerelmes élete, annál inkább boldogabb a viszontlátás és az újbóli találkozás öröme. Betegségektől, problémáktól, hátsó szándékoktól sem mentes a kötet. Ahol az egyik oldalon adott, ott a másikban elvett, s rávilágított a szörnyű valóságra, miszerint semmi sem olyan rózsaszín és csodálatos, ahogy azt a filmek mutatják. Palotás Petra a valóságot vegyítve az áhítattal hozta létre a Vénasszonyok nyarát, ami nemcsak lebilincselő, de lenyűgöző és erőteljes is. Nemcsak elszántság, de erő is van benne, na meg egy jó nagy adag érzelmi skála, egészen a kislányos szerelemtől a kisírt szemű, elveszett lányig minden érzelem helyet kap. Szerelem, öregkor, újbóli találkozás, meglepő események és Rügen városa várja az olvasókat, hogy elvarázsolja őket, úgy ahogy azt velem is tette.
" - Magának csak egy páciens vagyok, de a feleségemnek a férje, a gyerekeimnek az apja és a kisunokámnak a nagyapja. Beteg vagyok, de nem hülye. Még nem, de legalábbis nem teljesen. És nem adom fel, akármit mondanak is a statisztikák."

"Esthert bosszantotta ez a kuncogás. Miért ne tetszhetne neki? Hisz korához képest igenis vonzó nő... Talán nem olyan feltupírozott, mint ez a Martha, de igenis ápolt, vonzó... A múltról, a közös emlékekről nem is beszélve."

"De egy külső szemlélő számára talán meglepő módon nem az elmúlt hat és fél évtized volt a téma, hanem egyetlen nyár és az azt követő egyetlen esztendő."

"A legtöbb házasságtörő számára meglepő módon Klausszal soha nem kötöttek ki az ágyban, de az tagadhatatlan, hogy plátói csalfaságuk így is mélyen megsebezte volna az otthon hagyott társakat."

"Hát most volt oka, egy kibicsaklott boka, aminek a gyógyítása csak a kezdete volt egy szokatlan barátságnak. Matthias Talbach a szükségesnél nagyobb figyelemmel szemlélte a páciensét, és a legnagyobb óvatossággal cserélte le a kötést."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!


2019. július 21., vasárnap

Rachel Van Dyken: A randiguru szárnysegéde


"Sűrű fekete füst terjengett a nappaliban. Aki szerint jó ötlet volt füstgépet szerezni, és berakni egy izzadt srácokkal teli szobába, annak pokolra kéne jutnia."

*

A ​Szárnysegéd Bt. kettes számú szabálya: Soha ne mutasd ki, hogy mennyire akarod a másikat! 

Lex utálja Gabyt. Gaby utálja Lexet. Legalább kölcsönös az érzés, nem? Lex nem tehet mást, igyekszik túlélni azokat a heteket, amikor kiképezi Gabyt a Szárnysegéd Bt. munkatársává, és kész. Igen ám, de miután elkezdenek együtt dolgozni, majd’ szétveti őket a szexuális feszültség. Lex nem tudja eldönteni, hogy megfojtsa a lányt, vagy felrakja a legközelebbi strapabíró asztalra.

Gabynak van egy titka. Egy olyan dolog, amit nemcsak a legjobb barátja, de az ellensége elől is titkol. A határok lassan elmosódnak. Lex egyre kevésbé az a gazfickó, akinek Gaby tartotta, és… kezd valami egészen mássá alakulni az, ami köztük van. Gaby mindig is utálta, hogy kicsit vonzódik Lexhez – egyetlen informatikus hallgatónak sem szabadna ilyen jó testének lennie, és ilyen jól kinéznie szemüvegben –, mert „Lex Luthor” egy gonosz nőfaló. Veszélyes. Gabynak távol kellene tartania magát tőle. Nagyon-nagyon távol… De hát mindig is vonzotta a veszély.

Mi van akkor, ha kezdesz beleesni az ellenségedbe?

Miután elolvastam a Szárnysegéd Bt. első részét egyből akartam a másodikat is, s nem is kellett olyan sokat várjak rá. Az biztos, hogy jóval többet kaptam, mint amire számítottam és nemcsak kikapcsolódást nyújtott a regény, de rá is világított az életemben bizonyos pontokra, amiket eddig vagy nem akartam észrevenni, vagy pont nem érdekelt eléggé, hogy rá koncentráljak.

Jó néhány helyen olvastam már, hogy a második rész mennyivel jobb az elsőnél és, hogy mennyivel felülmúlja azt. Kételkedem ebben, de igaznak bizonyult, hiszen faltam a sorokat, minden egyes szavát a könyvnek ittam és imádtam. Alig bírtam letenni. Teljesen függő lettem és eldöntöttem, hogy nekem nemcsak hogy kell egy Lex, de már van is az életemben csak eléggé fel kell idegesítsem ahhoz, hogy ez neki is feltűnjön. Emiatt is lehet, hogy elfogult vagyok a kötettel szemben és ez is lehet az oka, hogy teljesen bele tudtam élni magam a szereplők helyzetébe és minden kétely és vallomás az én gondolataimat is elvarázsolták. Hihetetlen, hogy mit művelt velem az írónő olvasás közben. Szó szerint vigyorogtam és alig vártam, hogy leteljen a munkaidőm, hogy tudjam olvasni és, hogy újra és újra átéljem azt a szexuális feszültséget, azt a halálosan fenyegető zónát, amit A randiguru szárnysegéde okoz. Egyszerre vicces, felemelő, lebilincselő, egyedi, szexi, pikáns, veszélyes, karakteres és megkapó. Ritkán mondok ilyet, de azt hiszen, hogy ez az eddigi legjobb Rachel Van Dyken kötet, amivel valaha dolgom volt és, ha jól számolom ez az ötödik regénye amihez szerencsém van. És ahogy halad az idő, ahogy egyre több könyve kerül a kezembe egyre jobb és jobb történettel, karakterekkel és alapszituációval áll elő az írónő, ami nemcsak hogy felrepíti a toplisták élére, de ott is tartja őt hosszú ideig. 

A randiguru szárnysegéde egyszerre felüdülés és szembesítés is. Nemcsak forró karakterekkel, de veszélyes helyzetekkel, beszólásokkal,jó nagy adag adok-kapokkal és hormonális túltengéssel fűszerezi meg a már így is csípős és fűszeres sztorit. Bevallom az elején kicsit tartottam a kötettől, hogy mit is fogok kapni tőle, hiszen Ian és Blake sztorija alatt is az érdekelt a leginkább, hogy mi lesz Gaby és Lex sorsa úgymond és, hogy meglépi e azt az írónő, hogy megpróbálja őket összehozni. 

Felettébb örülök, hogy megpróbálta és minden akadály ellenére is úgy megírta ezt a regényt, hogy szerethető legyen, de azért a ragacs, a beszólások és a kétes, vagy éppen izgató, izgalmas helyzetek is helyet kapjanak. Nagyon jól ötvözi a baráti viszonyokat és a szerelem kialakulását is. Sokáig nem hittem benne, hogy a vágyakozás és a szexuális feszültség képes e tovább lendíteni a cselekményt a megfelelő irányba, de Rachel minden várakozásomat felülmúlta. 

Nagyon gratulálok neki. Ezennel Lex és Gaby lett a kedvenc könyves álompárom. Visszatérve a cselekményre. Maga a szókincs gazdag, fordulatos, szókimondó és még a magyar fordítás sem vett el belőle semmit, mivel szép a nyelvezetünk meg minden, de azért az eredeti hangsúlyt és dinamikát nehéz utánozni, de a fordító is pompás munkát végzett és büszkén mondhatom, hogy igen, vannak még jó fordítások is.

Lex és Gaby mellett a már megismert páros életébe is betekintést kapunk, s azt kell, hogy mondjam nemcsak a magyar olvasóra, de sok más nemzet olvasóira is hatással vannak a Szárnysegéd Bt. kötetei, hiszen tegye fel a kezét az, aki nem gondolkodott még el azon, hogy milyen jó is lenne, ha nemcsak a sorok között, de a valóságban is létezne ez a cég. S ha már szóba kerültek a karakterek és a valósággal való kapcsolat. A főszereplőink hús-vér emberek, akik ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint mindenki, nincs szupererejük, nem főgonoszok, mint azt Lex szeretné és ugyanolyan érzéseik vannak, mint neked vagy éppen nekem. Ez a kézzel foghatóság az, ami számomra igazán feltette az i-re a pontot. Lex egy informatika zseni, azaz egy totális kocka, de mégis szexi. Gaby meg akár a szomszéd lány is lehetne, kedves, önzetlen, de ha kell előbújik a vadmacska, aki úgy elküld a sunyiba, ahogy azt kell. Nagyon együtt tudtam vele érezni és minden problémája érthető és valós volt a számomra. Ő a szomszéd lány, mégis egy darabja belőlem van. Imádtam a karakterét, a szócsatákat és azt a habitust, ahogy Lexszel kapcsolatban viselkedett.
"Kis híján elhánytam magam, amikor kimentem a szobából, aztán le a lépcsőn. Rá sem néztem az emberekre, magam mögött hagytam a bulit és az egyetlen lányt, aki valaha megkísértett... hogy többet akarjak."

" - Ne biztass, Gaby! Tudod, mit jelent ez  mozdulat, és már így is eléggé kivagyok, hogy lefektesselek az asztalra, és elvegyem, ami jár."

"Ha a kosarak itt a kiselefántok, akkor a közöttünk lévő szexuális feszültség egy rohadt dinoszaurusz."

" - Azt a rohadt...! - tört ki Lexből a nevetés. - Megtaláltam a kriptonitodat, Supergirl?"

"Carlie aranyos volt, sőt még szép is. Összeállt bennem a kép: nem számít, hogy szerintem egyes,  nullás, hatos vagy ötös... kit érdekel? Csak az a lényeg, hogy Mark számára tízes, a legjobbak legjobbika, és őt akarta."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!



"

2019. július 20., szombat

Tera Lynn Childs: Hableány mindörökké


"Jelenleg én vagyok Thalasszinia, a világ talán leggazdagabb víz alatti királyságának egyedüli trónörököse."

*

Lily ​Sanderson úgy tervezi, hogy a tizennyolcadik születésnapján végleg visszaváltozik hétköznapi lánnyá – persze sellő marad, de miután lemond a trónról, a thalassziniai Vízililiom hercegnő megszűnik létezni. A szárazföldön élő Lily a szerelmével randizgat, és minden igyekezetét latba vetve próbál megfelelni az emberi élet előírásainak. Most, hogy Lily és Quince egy pár lettek, a lány szinte megkönnyebbül, hogy kivonhatja magát a thalassziniai államügyekből. De mikor már azt hiszi, minden rendbe jött, hirtelen felkorbácsolódnak a hullámok. Egy bajkeverő unokatestvért sóznak Lily nyakába. Mit követett el Doe, hogy száműzték Thalassziniából és kétlábúként kénytelen létezni, holott köztudomású, mennyire gyűlöli az embereket? És miért, miért, miért rebegteti a szempilláját Lily korábbi szerelme, Brody láttán? Ráadásul Lily múltjából felbukkan egy sellőkirályfi, Tellin, aki meglehetősen zavarbaejtő ajánlatot tesz a lánynak. Lily Quince és a szárazföldi közös jövő, valamint a tengeri királyság iránti hűsége között hánykolódik. Vajon megtalálja a módját, hogy összhangba hozza a magánéletét, a kötelességeit és a saját álmait?

Tera Lynn Childs Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek című művének folytatása egy újabb lubickolásra csábító romantikus regény, ami sok-sok nevetést, napfényt és víz alatti kalandot tartogat.

Nagyon nagyon boldog vagyok, hogy a kiadó mégsem kaszálta el a trilógiát, hiszen a magyar könyves piacon nagyon kevés sellős kötet van és az írónő könyvei az egyik kedvencem ebben a témában. Aki ismer az tudja, hogy nemcsak, hogy szeretem a sellőket, de kb. sose növök ki abból, hogy ne keressem velük kapcsolatban az újdonságokat és ne fedezzek fel újfajta szemléleteket. A Fins are forever egy igazi nyárias, üde, strandkönyv, ami egyszerre szórakoztat és kapcsol ki.

Baromi sokat kellett várni arra, hogy a második rész megjelenjen, de minden várakozással töltött pillanat kifizetődött, hiszen a kezemben tarthatom és elmerülhetek Lily Sanderson életének kacifántos világában. Kezdjük azzal, hogy megláttam a KMK újdonságai között és nem akartam hinni a szememnek, hogy ez tényleg megtörtént és nemcsak a második rész, de a harmadik is meg fog jelenni. Repes a szívem a boldogságtól. Teljesen fan görcsöm lett, de nem bánom, mert imádtam a második részt is, sőt talán még jobban is szerettem, mint az elsőt. Az egyszer biztos, hogy méltó darabja a sellős kollekciómnak. Maga a történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, még arra is emlékszem, hogy mennyire meglepett az első lezárása és, hogy alig vártam, hogy jöjjön a következő rész. Igaz csak 4 vagy 5 évet vártam, de ez a várakozás be is ért és nemcsak izgatott lettem, de boldogság is töltötte el a pici szívemet. De elég az ömlengésből és lássuk milyen benyomást keltett bennem a Hableány mindörökké. Első körben szeretném leszögezni, hogy nem egy szokványos tengeralatti világgal van dolgunk, már maga a világ felépítése és a sellő mítosz sem az a hétköznapi, sablon sztori. Nemcsak hátteret, de jól felépített és megkomponált információk is segítik a gördülékeny olvasást. 

Nagyon spoilerezni az első részre való tekintettel nem szeretnék, de a lényeg a lényegben, hogy Lily és Quince még szórakoztatóbb és még drámaibb páros, mint az első kötet alatt. Bonyodalmakban, cselszövésekben és ármányban nem szűkölködik. De emellett megmarad könnyed emészthetőnek és cserfesnek is. Tagadhatatlan, hogy tiniknek íródott, de így is, hogy már elmúltam 20 szerethető, vicces és bohókás regénynek érzem. Minden egyes feladat, probléma úgy van tálalva, hogy az a megcélzott szegmens értékeinek megfelelő legyen. 

A kötet nagyon kis rövidke, mégis felhívja a figyelmet egy mai is helytálló problémára, ami nem más, mint a vizek szennyezettsége és a klíma változás hatásai a tengeri élőlényekre, a vizek felmelegedése és a fajok elvándorlása, illetve kihalása. Még csak a kezdetleges mag van elvetve, de jó táptalajon csak úgy nőni fog, s remélhetőleg a harmadik részben még nagyobb hangsúly kerül rá. Maga a történet nagyon olvastatja magát, könnyed, szellemes, átérezhető, szerelmes, megható, pillekönnyű és csak úgy árad belőle az óceánok iránti szeretet és tisztelet. 

A szerelmi szál kibontakozása hiteles, néhol fanyar, de a pozitív és negatív oldal egyensúlyozza egymást. Beleszerettem a kötetbe, s nem tudok betelni vele. Imádnivaló, letehetetlen és minden sellő fanatikusnak bőszen ajánlom. A szárazföldi és tengeralatti részek kiegészítik egymást, néhol ellensúlyozzák a másik oldal álláspontját vagy épp megtámadja azt. De az biztos, hogy varázslatban és misztikumban nincs hiány. Jól felépített és megálmodott regény egy hercegnőről, aki tenni akar azért, hogy jobb legyen a népe élete, de emellett a szárazföldiek életét sem akarja veszélyeztetni. 

Doe megjelenése igazi lavinaként éri a kötetet. Ha kell felperzseli a lapokat, de ha arra van szükség tüzet olt. Unalomban és semmittevésben nincs részünk, hiszen ahol a karakán, vagány Doe feltűnik ott szem nem marad szárazon. Életet és nehézségeket csempész be a sorok közé, s ezzel egészíti ki Lily kételyeit és kétségeit.

Egy teljesen más világ értékrendjébe mutat utat az írónő, mégis kivetíti ezt a való életre, s párhuzamot vonva vele éri el, hogy teljes mértékben beleéljük magunkat a cselekménybe. Quince karaktere és megszólalásai mindig megmelengetik a szívem, hiszen már az elejétől kezdve drukkoltam neki. Ha a karaktereket vesszük ennél színesebb és eltérő személyiség jegyeket komponálni sem lehetne. Az írónő kipróbálta mi lenne, ha összerakná a suli különcét, a menő sportoló, a baj keverő uncsitesót és az elvegyülni vágyó tengeri hercegnőt. A végeredmény tömény szórakozás, egy új kitalált világ és kultúra megismerése érzelmekkel és csipetnyi tűzzel fűszerezve. Összességében nagyon szerettem és alig várom, hogy elkezdhessem a következő, egyben befejező részt. Nemcsak Thalasszinia jövője, de a cselekmény lezárása is roppant mód érdekel és már ez alatt a regény alatt is tövig rágtam a körmöm, ki tudja hogy mi lesz még itt?!
"Quince elszakadt a táblától, és felém fordul. Rajtakap, hogy őt bámulom - jó, stírölöm. Annak ellenére, hogy a barátnője vagyok, tehát bármikor szabadon bámulhatom - oké, stírölhetem -, még mindig anemónavörös pír borítja lángba az arcomat."

"Már csak ez hiányzott: egy fedél alatt Doe-val. Mintha a felvételi, a meghallgatás, az új pasi, az érettségi meg a kismillió egyéb teendőm nem lenne éppen elég, apunak pont most kellett rám lőcsölnie a tintahalagyú unokatestvéremet is."

"Jó, azért nem mindig. Visszaszívom. Ha belegondolok, hogy bántam Quince-szel, mielőtt rájöttem, hogy érez valamit irántam, és én is érzek valamit iránta, inkább úgy fogalmaznék, hogy szinte mindig aranyos vagyok."

"Amikor a szája az enyémre tapad, Doe rögtön a feledés homályába merül. Quince-nek varázsajka van, mindent elfeledtet velem."

"Egy sellőlány életében a tizennyolcadik születésnap a legfontosabb mérföldkő. Hivatalosan is nagykorúvá válik, legalábbis tengeri mércével mérve, és együtt ünnepel a családjával meg a barátaival."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2019. július 14., vasárnap

Sienna Cole: Elmejáték


" Tim Ellis tudta, hogy aznap meg fog halni. Enyhe izgalom borzolta a halántékát, de félelmet nem érzett - ez az érzés már eltűnt belőle, csak tompa lüktetést tapasztalt a gyomrában, és gyűlöletet, mely lassan ölő, halálos méregként áradt szét az idegpályáin."

*

„Élni ​vagy túlélni”

Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik. Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri. Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak.

Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el.

Sienna Cole a legújabb regényében egy valós problémát boncolgat, amire kevesen helyeznek hangsúlyt. Emlékszem középiskolában nekem nem is volt előadás arról, hogy mit is jelent a bullying és, hogy ez milyen hatással is lehet egy fejlődésben lévő személyre. Maga a téma, mint iskolai lövöldözés nem mai keletű, hiszen hírekben hallani, hogy Amerikában vérengzések voltak különböző középiskolákban és hasonlók. Magyarországon még nem öltött ilyen szintet a probléma, de határozottan jelen van. Jómagam sosem álltam bullying hatása alatt, de lehet, hogy épp te, aki olvasod volt hasonlóban részed. Ennek ellenére is teljes mértékben át tudtam érezni a főszereplő döntéseit és érzéseit, a miértekét és az ok-okozatokat.

Az írónő minden egyes regényében, főleg az elmúlt 1 évben olyan lelki problémákra helyezi a hangsúlyt, amik képesek egy-egy ember életét gyökeresen megváltoztatni. Magát a regényt nehéz volt olvasni, nem a nyelvezete miatt, mert az nagyon gördülékeny és olvastatja magát, hanem amiatt a vehemencia miatt, hogy belevágott a cselekmény közepébe. Igazi in medias rex. Már az első két oldal után annyira arcul csapott a regény, annyira hatással volt rám, hogy tudtam, nem tudok majd egykönnyen új olvasmányba kezdeni, mivel ennek le kell ülepednie és a sokkhatás után magamhoz kell térjek. Nem sűrűn olvasok hasonló témában, ez nem is véletlen, hiszen azért olvasok, hogy kikapcsoljak, hogy szórakozzak, hogy egy kicsit kilépjek a mindennapok körforgásából. Na hat az Elmejátékkal nem ez a helyzet. Bizalmat szavaztam Siennának és nagyon jól tettem. Lehengerelt a stílusa, a mondanivalója, teljesen a padlóra küldött és sokáig nem engedett felkelni onnan. Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha én is ott lettem volna és nemcsak külső szemlélőként. Bevallom nehéz úgy írnom az Elmejátékról, hogy ne spoilerezzek és ne lőjem le a nagy csattanókat és a váratlan fordulatokat. Maga a regény több szemszögből is játszódik, van itt minden elkövető, nyomozó, pszichiáter. 

Ez a hármasság teszi igazán izgalmassá és feledhetetlen élménnyé a cselekmény egész lényét. Többféle szemszögből láthatjuk, hogy mi is történt. Adott a főszereplő, Tim szemszöge, aki befolyásolható, szelíd, mégis szörnyű dolgokra képes, mégis megvan a sötét oldala, amit kellő motivációval és kisördögként elsuttogott szavakkal bármire rá lehet venni. 

Aztán ott a nyomozó, aki tárgyilagosan, már - már tényként kezelve a helyzetet tárja elénk, hogy mi is történt. A pszichiáter a lélek oldaláról, a belső vívódások és önmarcangolás oldaláról közelítve meg vezet be a cselekmény sűrűjébe.

A múlt és jelen pillanatai keverednek, s ahogy egyre inkább haladunk előre a cselekményben úgy tölti ki a hézagokat és úgy világít rá a nyilvánvalóra. Hol boldog pillanatokat életünk át, hol meg nyomasztó, lelket romboló és letaglózó pillanatokat. Tim életéből ragad ki részleteket az írónő, megmutatja majdnem a teljes életét, amit a regény kezdetéig leélt, azokat a meghatározó eseményeket, amik hatással voltak arra a személyre, akivé az évek során alakult. 

Láthatjuk a kisfiú, majd a kamasz Timet is, aki sérülékeny, érzékeny, magába zárkózó és igazi különc. Azok a részek voltak számomra a legmegrázóbbak, amikor a zaklatás és a testi erőszak képei kerültek előtérbe. Nemcsak elgondolkodtató pillanatok ezek, de magunkba is tekintés, hiszen biztos ismer vagy ismert mindenki olyat, akit kipécéztek és cseszegették őket. Már magában az, hogy tudomásod van ezekről bűnrészesség, hiszen tehettél volna valamit, de mégsem tetted. Ez a gondolatkör is feltör és ott lebeg a ki nem mondott ítélet a sorok között.

Nem is tudom, hogy utoljára mikor olvastam ennyire szívszorító, elszomorító és brutálisan valóságos történetet, ami igaz, hogy elképzelt, de ettől függetlenül még megtörténhet és sajnos meg is történik, hiszen hányszor hallani azt, hogy ezt és ezt tették diáktársai a másikkal. A strucc-politika helytelenségére is rávilágít az írónő. Sienna Cole egy olyan regényt írt, amiről beszélni kell, amit ha lehetne minden középiskolás számára kötelező olvasmánnyá tennék. Az utóbbi egy-másfél évben lett újra beszédtéma a bullying, azaz a zaklatás. Ott van a 13 Reasons Why sorozat, nálunk Rácz-Stefán Tibor könyve és most Sienna Elmejátéka is.

Nem szaporítom tovább a szót. Összességében nagyon elgondolkodtató, határozott, valóságos, kemény és brutális történet egy fiúról, aki bármi lehetett volna, mégis olyan dolgokra kényszerült, amit senkinek sem kívánnék. A kötet utolsó néhány fejezete igazi sorsdöntő mozzanatokat és rejtett információkat rejt, amik teljesen felforgatják a regény eddigi álláspontját és új megközelítést eszközöl. Hihetetlen, hogy mennyire összetett és egész maga a sztori. Nem maradtak bennem kérdések, se kételyek. Úgy adta át a mondanivalóját, hogy közben átértékelt bennem dolgokat és arra késztetett, hogy elgondolkodjak az egész eddigi életemen és azokon a dolgokon, amiket tettem vagy hogy tettem e olyat, ami valakit kényelmetlenül érintett vagy épp miattam akarta volna eldobni az életét, és persze a válasz az, hogy nem tettem ilyet, de ha már egy ember ezek után megváltozik vagy másképp neveli a gyerekét, ahogy őt nevelték, akkor már megérte az az érzelmi hullámvasút, ami a kötetet jellemzi. Sokszor a mélybe taszít, s nehéz megtalálni a fényt, ami kihoz a felszínre, s ami nem sötétséggel és komorsággal átitatott érzelmi kavalkád.
"De Carol nem teljesen hitt neki. Ismerte a fiát: kiegyensúlyozottnak látta, aki sosem adott szélsőséges érzelmi reakciót semmire. A halál közelsége azonban mindent egy csapásra megváltoztathat."

"Az ablakból még visszanézett a lány egyre távolodó alakjára. Édes-szomorkás érzés emelte a hátára, mint egy könnyű hullám: egy hétre kapott egy barátot."

"Elsie menedék volt. Egy gyönyörű álomvilág, ahol minden lehetséges, ahol bármivé válhat, még rettenthetetlen hőssé és zseniális gitárvirtuózzá is, vagy Abel-díj várományos matematikussá."

" - Amondó vagyok, ne horgonyozz le, míg nem muszáj. Annyi szép sziget van az óceánban, ahol ki lehet kötni ideig-óráig, majd továbbhajózni és felfedezni a következőt, ha érted, mire gondolok."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!


J. K. Smith: Csak a tested érdekel


"Fáradt vagyok. Rettenetesen fáradt. Hogy mióta? Fogalmam sincs. Nem figyeltem a napok, hetek, hónapok, esetleg évek múlását."

*

Hidvégi ​Bora titkárnő egy nagy építési vállalatnál. Vőlegényével, Péterrel él együtt egy hazug kapcsolatban. Csak a végső lökést várja, hogy kiléphessen abból a börtönből, ahová évekkel ezelőtt bezárta magát. Tokodi Zsolt Bora főnöke, a cég igazgatóhelyettese. Arrogáns, egoista, gazdag aranyifjú, akinek van egy titka, amiről senki sem tud… Mindkettejüknek éppen kapóra jön a céges kiküldetés Skóciába. Zsolt szándéka, hogy egy olyan kolléganőt vigyen magával, aki cseppet sem kelti fel a figyelmét, így a titka rejtve maradhat, Borának viszont konkrét tervei vannak Zsolttal: barátnői tanácsára nőcsábász főnökével akar bosszút állni folyton hűtlen ex-vőlegényén. Zsolt és Bora között már az úton átrendeződnek az erőviszonyok, megkezdődik a csatározás, aminek nem várt eredménye lesz. Vajon egy váratlan baleset közelebb viszi a két embert egymáshoz, vagy minden visszatér a régi kerékvágásba? A szerelem képes átformálni a férfi személyiségében nyomot hagyó gyerekkori sérüléseket, vagy erősebbnek bizonyul Zsolt makacs védekező mechanizmusa a sérthetetlen macsó szerepének fenntartására?

A Szerelem hirdetésre című regényéért Aranykönyv-díjra jelölt J. K. Smith legújabb könyve – amelyben az írónőtől megszokott jellegzetes humor találkozik a mélyebb érzelmeket is megmozgató szálakkal – ezekre is megadja a választ a romantikát és kalandot kedvelő olvasóknak.

Akik követik a blogot, azok már tudhatják, hogy mennyire szeretem az írónő munkásságát. Azt, hogy önfeledt, humoros, romantikus és szeretnivaló történeteket ír hétköznapi emberekkel, s ezáltal kézzelfogható és valódi, erővel bíró sztorikat ad ki a kezei közül. A Csak a tested érdekel ettől egy picit más, egy új vonal első szárnypróbálgatása. Ugyanúgy megvan benne az a varázs, amit Judit a lapokra varázsol, mégis erősebb és komolyabb a történet és a karakterek jelleme is.

Bevallom őszintén egy kicsit féltem, hogy mit is fogok kapni ettől a történettől, mivel az írónő is mondta, hogy kicsit más, mint az eddigiek. Az újulás nem minden esetben célravezető és ha őszinte akarok lenni hiányoltam azt az igazi J. K. Smith feelinget, de ettől függetlenül nagyon közel került a szívemhez Bora és Zsolt története. Eddig olyan köteteket kaptunk, ahol adott volt a magyar vonal, de mellette valami nemzetközi irány is erős volt. Na most ez a nemzetköziség elröppent és igazi virtuóz hazai ág vette át a helyét. Amit én hiánynak érzek az mások szerint fejlődés, és igen az első megjelent kötet óta baromi sokat fejlődött Judit. A Szerelem hirdetésre az első igazi kötete, ami elvarázsolt és ahogy haladtunk előre úgy a fejlődéssel együtt egyre jobban megszerettem azt a stílust és gondolatvilágot, amit az írónő képvisel. Ezt az új irányt még szoknom kell, de nem zárkózom el előle, mivel nagyon jókat nevettem és igazi élvezet na meg kikapcsolódás volt olvasni a sorokat. Nehéz elengednem a megszokottat, de ha ebbe az irányba haladunk tovább azt hiszem nagyon is fogom szeretni és élvezni az új köteteket is. Maga a sztori nem alakul valami fényesen, sőt ha úgy nézzük eléggé elszomorító és amíg ezeket a sorokat olvastam magam is letargikus állapotba kerültem. Annyira hatással volt rám, hogy azt nem hiszem el. 

Eddig is valamilyen szinten hatással voltak rám Judit írásai, de a Csak a tested érdekel alatt éltem át azt a teljes átszellemülést, ami ahhoz kell, hogy teljes egészében átéljem a történetet és a kusza szálakat. Az utazás és egy új vidék, vagy éppen ország felfedezése sem maradhat el. Skócia. Sokaknak az Outlander sorozat jut róluk eszükbe, és igen láttam az utalást és meg is mosolyogtatott, de jóval többről szól az az ország, mint két nép összecsapásáról és ennek következményeiről a mai világra. 

Zöldellő mezők, elképesztő táj, sós víz, tenger a megnyugvás állapota. Ezek mind-mind fontos tényezői, szinte én is ott voltam, még akkor is, ha csak képzeletben. Maga az alapszituáció teljesen hétköznapi, mégis van benne valami, ami már az első perctől kezdve birizgálja az olvasó képzeletét. 

Adott egy titkárnő, aki saját maga árnyéka és egy igazi alfahím főnök, akit csak a kaland és a szex éltet, de ezek mind-mind felvett tulajdonságok, amikre az írónő rá is világít, s betekintést enged a lepel alá, ahol is nemcsak feltárja a karakterek valódi személyiségét, de a problémák és az eltitkolt információk is napvilágra kerülnek, s innentől kezdve lesz úgy igazán érdekes és szórakoztató, s néhol elgondolkodtató vagy éppen szívét tépő a cselekmény. Szókimondóságban és egyediségben nem szenved hiányt az egyszer biztos. 

Hol önfeledt, hol pedig sötét vagy épp titokzatos a regény, de az biztos, hogy a romantika és a vágy teljes mértékben átjön és úgy tölti meg a lapokat élettel és ragaszkodással, mint ahogy egy új családtag érkezése. A karakterek nem egyszerűen egyéniségek, hanem annál jóval többek. Nem elég a felszín alá belesni, meg kell ismerni őket és megérteni a gondolkodásukat és az észjárásukat.

A sztori maga lendületes, dinamikus, lehengerlő, néhol szomorú és letargikus, de a humor és a sajátos világszemlélet megszínesíti a lapokat és életét csempész a rideg főnök és a belenyugvó szürke titkárnő életébe. Nagyon jól szórakoztat, kikapcsol és még gondolkodásra és odafigyelésre is ösztönöz. Nem engedi, hogy megszabaduljunk tőle, hiszen még olvasás után is ott kattog az agyunkban, hogy oké, ez mind szép és jó, de egyszerre miért csak egy kötet jelenik meg J. K. Smithtől?? Annyira imádom a stílusát és igaz, hogy volt hiányérzetem mégis, még többet és többet akarok. Újra át akarom élni a kétséget, a magunkra találást és azt a légkört, amit a Csak a tested érdekel alatt éreztem. Egy új vonal mely keveredik a régivel csak olyan dolgokat szülhet, ami megindítja a lavinát és addig nem áll meg, amíg még legalább nem élem át újból és újból az érzelmeket és azt a hullámvasút érzést, ami a lapok között bujik6meg és hol leránt a mélybe, s hol felrepít a fellegek közé.
"Vegetálok, mint egy cserepes virág, amire minden alkalommal egyre kevesebb vizet öntenek, de mindig kap annyit, amennyitől még épp nem szárad ki."

" - Becserkészed a nagyvadat, az alfahímet, vagy hívd, aminek akarod - csatlakozik Zitához Bogi is. - Nem találsz jobb alanyt nála."

"Ő nem az én problémám. Az ott a parton nem az én problémám. Nem tartozom felelősséggel érte. Magamra és a munkámra kell koncentrálnom. Ezért jöttem ide. Bora csak eltereli a figyelmemet."

" - Csak ami számít. Azt, hogy sokat jelentesz neki, és hogy te valahogy más vagy. Erős, csupa szív, és akaratos, mint egy öszvér - nevet fel a rövid összefoglaló után."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!


2019. július 13., szombat

R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona


"Aznap reggel úgy ébredtem, mintha egy tengerparti bungalóban heverésznék, kilátással a végtelenre."

*

Barcelona ​és a szerelem íze…
Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja.
Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát.
Egyedül. Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra… Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

Nagyon kíváncsi lettem az írónő új kötetére, mivel a történelmi-romantikusai hatalmas kedvenceim és olyan elegánsan, zsigerből jönnek belőle a szavak, hogy nemcsak jó érzés kézbe venni egy-egy kötetét, de kalandos is. Ez a stílus váltás, ami a Barcelona, Barcelonát jellemzi, nagyon illik Angelikához és külön élvezet volt valami teljesen újat olvasni tőle.

Már maga a cím arra késztet, hogy kézbe vedd és elmerülj a sorok között. Az írónő egyedi stílusa még így is teljes mértékben körüllengi. Az első két fejezet számomra lassan indult be, azt vártam, hogy mikor lesz már végre Barcelona a porondon, de amint beindult onnantól kezdve nem volt megállás. Csak úgy kapkodtam a fejem és már az elején kitaláltam, hogy mi is lesz a sztori vége, mi lesz az a fordulópont, ami mindent teljesen megváltoztat. Nemcsak Caroline Wood kalandjait kísérhetjük végig, hanem saját magunkét is. Arra ösztönöz a kötet, hogy merjünk, hogy ne üljünk a seggünkön, hanem cselekedjünk és éljünk. Nagyon inspiráló és utazásra késztet. Barcelona mindig is bakancslistás desztináció volt számomra és Angelika könyve csak még jobban arra sarkall, hogy igenis egy nap látnom kell és meg kell tapasztaljam a város nagyszerűségét és azt a varázst, amit adni képes. De hogy ne csak arról áradozzak hogy milyen különleges is a témaválasztás, ha megfigyeljük a kötet szerkezetét feltűnő, hogy napokra bontva olvashatjuk Caro kalandját. 

Egyik nap sincs olyan, hogy ne lenne izgalmas, vicces vagy éppen nevetséges a szituáció. Bevallom, nem egyszer nevettem fel hangosan a nem éppen szokványos és már - már hihetetlen sztorik hallatán. Maga az alapszituáció nem több, mint egy kulináris kaland spékelve egy újságcikkel. Ebből még semmi extra nem derül ki, viszont egy ilyen szintű témát is meg lehet úgy írni, ahogy azt Angelika csinálta. Furfangos, jó hangulatú, kedélyes, megmosolyogtató és aranyos mert valljuk be, tényleg az a sztori. 

Utoljára talán J. K. Smith regényeinél éreztem azt a bohókás hangulatot, ami a Barcelona, Barcelona alatt is uralkodik. A helyszínt tekintve a siker már garantált volt, de mégis... Bravúros, látványos, nehezen felejthető élményekkel gazdagított. A szívem mélyére látott, olyan dolgokra világított rá, amik bennem is ott lapultak, mégsem láttam őket. Értéket adott, de közben el is gondolkodtam az életemen és azon, hogy igen, én is akarok olyan kalandokban részt venni és átélni, mint Caro, aki amúgy nem egy fiatal csitri, s ehhez mérten néhol komolyabb vagy velősebb gondolatok és érzések is jelen vannak. 

Maga a cselekmény odatapaszt az oldalakhoz, különleges, a stílus páratlan, olyan volt mintha én is ott lennék Barcelonában és én is átéltem volna a szánalmas és vicces randikat egyaránt. Annyi különbséggel, hogy én a kötet végén nem kaptam egy szőke herceget fehér lovon. Az a kötet különlegessége, hogy a főszereplő Caro egy teljesen átlagos nő, aki akár te is lehetsz vagy a szomszédod és maguk a kötet alatt zajló események is simán megtörténhetnek veled is vagy bárkivel.

Ha úgy vesszük nem egy hűde terjedelmes kötettel van dolgunk, mégis tartalmas, egyedi és még szívesen olvasnék hasonló témában és stílusban az írónőtől. Boldogsággal és önfeledt jókedvvel gazdagított a kötet. Tökéletes nyári olvasmány, amit akár nyaralás alatt is simán lehet olvasni a tengerparton napozva. De a legjobb, ha az ember Barcelonában olvassa, s közben a regény helyszíneit is bebarangolja. Ha egyszer kijutok tuti, hogy újra előveszem és nyomon fogom követni Caroline barangolását. Még annyit szeretnek megosztani veletek, hogy nem egy, s nem két helyen világít rá a kötet mindennapos problémákra egy olyan tekercsbe csomagolva, ami egyszerre édes és sós. Ha nem vettem volna a kezembe biztos vagyok benne, hogy üres lenne a júliusom nélküle. Úgy érzem, hogy tökéletes kezdése volt ez a hónapnak és irány Barcelona. Mindezek mellett gondolatébresztő hatása is van, mivel akik olvassák azok biztos, hogy végig nézik az eddigi kis életüket és változást akarnak majd elérni, többet akarnak majd utazni és új helyeket, ételeket, dolgokat kipróbálni. Maga a szerelmi szál nagyon furfangosan van találva és nem akarok hazudni, de én elég hamar rájöttem, hogy mi is lesz ebből az egészből. Amit kicsit hiányolok az a testiség és a másik oldal érzelmeinek átadása, néhány helyen jó lett volna egy váltott szemszög, de így is teljesen elégedett vagyok, sőt... Tudtam, hogy jó lesz, csak azt nem, hogy ennyire. Teljesen levett a lábamról és még most is a felhők felett járok pár méterrel. Lehet, hogy épp Barcelona felé tartok. 😉
" - Nem válaszoltam. Tudod, hogy nagyon akartam, hogy működjön, de egy olyan emberrel, aki sosincs itt, aki annyira sem tart fontosnak, hogy közölje, mikor találkozunk legközelebb, nem lehet normális kapcsolatot fenntartani. Csak olyan egészségügyit... - pillogtam jelentőségteljesen."

"Az esélytelen, plátói szerelmeknél nincs szánalmasabb, kész szenvedés."

" - De... sajnáltalak, de nálad viccesebb lányt még életemben nem láttam. Más rég otthagyta volna azt a fickót, ha ilyesmire akarja kényszeríteni, te azonban álltad a sarat."

"Harmincöt évesen kellett megtapasztalnom, milyen érzés, amikor annyira vágyom egy férfi érintésére, hogy teljes mértékben alárendelem az agyamat a libidómnak."

" - Sajnálom, Caro - suttogta, és megsimogatta az arcomat. - Sajnálom, hogy hülyén viselkedtem. Wanda váratlanul érkezett, valaki felhívta, hogy túl sok időt töltök egy vendéggel. Már tudta, ki vagy, amikor beléptél az étterembe, én pedig zavarba jöttem."



Ha te is elolvasnád Caro barcelonai kiruccanását ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!


2019. július 7., vasárnap

Victoria Aveyard: A háború vihara


"Hosszúra nyúlik a csönd."

*

A ​GYŐZELEMNEK ÁRA VAN.

Mare Barrow ezt a saját bőrén tapasztalta meg, amikor Cal árulásába majdnem beleroppant. Mare szívét megacélozva eltökéli, hogy kiharcolja a szabadságot a Vörösöknek és a hozzá hasonló újvérűeknek, és egyszer s mindenkorra lerombolja Norta királyságát… és a pusztítást Maven koronájával kezdi. Ám egyedül nem vívhatja meg a csatáit, és mielőtt a Vörösök felemelkedhetnének, Mare kénytelen szövetkezni a fiúval, aki összetörte a szívét, hogy legyőzhesse a másik fiút, aki majdnem megtörte őt. Cal nagy hatalmú Ezüst támogatói Mare-rel és a Skarlát Gárdával szövetségre lépve félelmetes haderőt jelentenek. Maven megszállottsága azonban olyan méreteket ölt, hogy már az sem érdekli, ha mindent és mindenkit tönkretesz, aki az útjába kerül, csak ismét a markába kaparinthassa Mare-t. Háború közeleg, és minden, amiért Mare küzd, veszélybe kerül. Elég egy győzelem, hogy az Ezüst királyságok összeomoljanak? Vagy a villámlány fénye örökre kialszik?

Victoria Aveyard lélegzetelállító sorozatának befejezésében Mare-nek fel kell vállalnia a sorsát, és minden erejét össze kell gyűjtenie… mert mindenki megmérettetik, ám nem mindenki éli túl a vihart.

A sorozat negyedik, egyben lezáró kötete. Még a legelső könyv megjelenésekor kezdtem el a sorozatot, nagyon sokat vártam, hiszen évente egy könyv jelent meg, ha az emlékezetem nem csal, s már tűkön ülve vártam, hogy hogyan szövi tovább Victoria Aveyard Cal, Maven és Mare történetét. Elöljáróban annyit elmondhatok, hogy ez az eddigi legfájdalmasabb része a sorozatnak.

Sokáig kétségek között voltam, hogy melyik Calore fiúnak is drukkolok, s ez a kötetek alatt szinte mindig változott. Hol Cal, s hol Maven győzedelmeskedett, de most így visszagondolva a teljes sorozatra nem tudnék egyértelműen dönteni, hogy melyik Calore herceg nyerte el a szívemet, mert az kétségtelen, hogy Aveyard Red Queen sorozata nagyon sokáig a kedvencem lesz még és az tuti, hogy újraolvasós. Akciódús cselekmény, különleges karakterek, sajátos disztópia, egy olyan világ köntösében, ahol mindennek és mindenkinek jelentése és mögöttes tartalma van. Maga a cselekmény már az első oldalon elragadott, nagyon hamar fel tudtam venni az előző 3 kötet eseményét, villámlásszerűen villantak fel a fejemben a már megtörtént események és úgy repített vissza a cselekmény sűrűjébe, hogy lélegzethez sem hagyott jutni. Mare Barrow személye csak úgy uralja a légkört. Nem számít, hogy éppen nem az ő szemszögét olvassuk az biztos, hogy jelen van. Együtt lélegzik a kötettel és nemcsak élővé, de egészen egyedivé is alakítja azt. 

Maga a kötet több szálon is fut, s ezek a szálak nemcsak keresztezik egymást, de ki is egészítik a másik gondolatait és mondanivalóit. Legyen itt szó ármányról vagy arról, hogy teljesebb képet kapjunk a cselekmény egészét tekintve. Néhol fájdalmas, vagy éppen zord hangulat uralkodik, de az biztos, hogy energialöketben és emelkedett hangulatban nem szűkölködik a kötet. Ahogy az adrenalin úgy az érzelmek is döntő szerepet kapnak. 

Nagyon egyedi és nem megszokott módon uralják egymást, akárcsak a tűz és a víz. Hol kioltják egymást, s hol épp táplálják a már így is megemelkedett hangulatot és érzetet, hogy ebben a lezáró kötetben még hangsúlyosabb, s még perzselőbb lesz. Nem egyszerűen csak olvashatjuk a sorokat, hanem mi magunk is szereplővé válhatunk. Az ellentétek és a közös ellenségek még jobban kirajzolódnak, ezzel esélyt adva az összefogásra és egy szebb jövő kiépítésére. Sokáig féltem, hogy az írónő hogyan is fogja lezárni Cal, Maven és Mare hármasát és, ha brutálisan őszinte akarok lenni nem győzött meg, vannak bizonyos halálesetek, amiknek nemcsak szíven találtak, de értelmetlennek is gondolok. Ez egy picikét rontott az összhangon, de semmilyen visszafordíthatatlan dolgot nem tett. 

Kicsit dühös is vagyok, hiszen megvolt az írónő esélye, hogy olyan véggel zárja a kötetet, amivel mint a Cal s mind a Maven rajongók ki vannak békülve. De mindezek ellenére is elmondhatom, hogy méltó befejezést kaptam egy csipetnyi erőszakkal, akarattal, egy új világ kecsegtetésével és tömény, hamisítatlan harccal, erőfitogtatással és ármánnyal fűszerezve.

Magával a kötettel szemben nagy elvárásaim voltak, nem szerettem volna, ha csalódás ér. Voltak részek, amik kiemelkedtek, s voltak olyanok is, amiket a legszívesebben eltüntetnék, de ahhoz kétség sem fér, hogy végig a sötétben tapogatóztam, nem igen mutatott irányt, sose engedte el a kezem és végig úgy vezetett, hogy ne essék bántódásom és kellően le tudjam magamban is zárni a cselekményt. Ennek ellenére, mégis sikerült fájdalmat okoznia, hiszen véget ért az egyik kedvenc disztópiám és nem lesz új kötet, nem lesz több Ezüst-Vörös ellentét, nem lesznek Újvérűek és Norta sem lesz, de megvan az esélye annak, hogy az egészet újra kezdjem és egybe éljem át azt a légkört és egyedi világfelépítést, amit Victoria Aveyard megteremtett és amibe menekvést nyújtott oly sok olvasónak. Tudom, hogy nem éppen kecsegtető a nortai nép helyzete, mégis ha választanom kellene, hogy Ezüst, Vörös vagy éppen Újvérű legyen kétség sem fér hozzá, hogy kikhez húz a szívem. Nemcsak maga a kötet erős, de maguk a karakterek is egytől egyig megérnek egy misét, nem csak az, hogy valós személyiséggel és rájuk ruházott jellemzőkkel bírnak, de önmagukban is megállják a helyüket. Erősek, akaratosak, vagányak és felettébb vakmerőek. Kezdve Evangeline-nel, akit a végére csak sikerült megkedvelnem egészen Mare-ig, akit imádok és tisztelek. Sokat szenvedett 4 köteten keresztül, de a negyedi csak elhozza neki az új nap ígéretét, ami megváltoztat mindent. Méltóbban nem is zárhatnám az értékelésemet, mint a Skarlát Gárda jelmondatával, miszerint 'Felemelkedünk, vörösen mint a hajnal.'
" - Nem hiszem - mondja. - Gondolom, a szerelmet ki lehet használni, manipulálni lehet vele. Ez is egy eszköz. De sohasem nevezném gyengeségnek a szeretetet. Azt hiszem, az a gyengeség, ha valaki szeretet nélkül él. És a legrosszabb fajta sötétség."

"A hajnal jól áll a tűzhercegnek és a skarlát palástjának, fekete öltözékének. Simára fésült, fekete haján korona. Lefogadom, hogy magnetron gyártmány, Evangeline újabb műve. Az is jól áll neki. Nincsenek ékkövek, cicomák. Csak egyszerű vaskarika, amely összefont lángnyelvekből áll. Tekintetemet végigfuttatom rajta, erre az apróságra összpontosítok, amit annyira szeret."

"Összevonom a szemöldökömet. - Fura, nem emlékszem, hogy a tervnek része lett volna az, hogy egy gyilkos nimfával harcolj az óceán közepén."

"Nem lehetek szerelmes egy királyba, ha közben mindent megteszek, hogy elpusztítsam a trónját, és minden elképzelést királyokról, királynőkről, és a kényük-kedvüknek kiszolgáltatott királyságról. A szerelem és a vágy azonban nem tűnik el."

"Cal arca mintha a szemhéjamra égett volna, míg Maven felszínes álmaimban is kísért. Azok a buta fiúk. Sohasem hagynak békén."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!