2019. március 10., vasárnap

Álomgyár hírek ~ 2019


Sziasztok! Ezen a héten több közelgő új, friss megjelenési cím, fülszöveg és borító is felütötte a fejét az Álomgyár kiadónál. Most ezeket szedtem nektek csokorba. Azt muszáj elmondanom, hogy ez nem az összes megjelenés, csupán azok, amik felkeltették az érdeklődésemet, mind magyar szerző tollából származik és vannak köztük folytatások, egyedülálló regények is. Ha esetleg kihagytam valamit és szerintetek érdekelne, akkor szívesen várom a címeket. :) Lássunk is hozzá. A sorrend szubjektív, nem azt tükrözi, hogy melyiket várom a legjobban, hiszen akkor az összeset első helyre kellene raknom, de ehhez nincs elég hely. 

1. Baráth Viktória: Az igazság ára

FÉKEZHETETLEN INDULATOK A TÁRGYALÓTEREMBEN
Hannah élete legnehezebb ügyével néz szembe, amikor egyik pillanatról a másikra a saját jövője lesz a tét. Egy napsütéses reggelen minden összedőlni látszik, és ő az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja. Munkája már eggyé vált a magánéletével, nem szabadulhat a döntései súlya alól. Most mindent kockára kell tennie. Nem menekülhet tovább a múltjában elkövetett hibái elől. Vagy mégis?
Te mit tennél, ha az életedről kiderülne, minden csak hazugság volt? Harcolnál a szerelemért még akkor is, amikor már te magad sem vagy biztos az érzéseidben? Meddig mennél el, hogy megvédd a saját családodat?
A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű Igazság-trilógiájának befejező része olyan meglepetéseket tartogat, melyekre az olvasó nem is számít.

Várható megjelenés: 2019. október 8.


2. Sienna Cole: Elmejáték

„Élni ​vagy túlélni”
Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik. Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri. Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak. Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el.

Várható megjelenés: 2019. május 20.


3. R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona

Barcelona ​és a szerelem íze… Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja. Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát. Egyedül. Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra… Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal napjaink Barcelonájába ruccan ki, és egy humoros, vérbeli romantikus történettel örvendezteti meg olvasóit.

Várható megjelenés: 2019. június 15.


4. Borsa Brown: Gyalázat és szerelem

Dorothy ​Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ. Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani. Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő… Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”… A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.

Várható megjelenés: 2019. október 21.


5. Budai Lotti: Édes ébredés


Budai Lotti India és Japán egzotikus tájai után egy újabb távoli vidék újabb izgalmas történelmi időszakát tárja az olvasó elé: a 19. századi Kuba világát. Rabszolgatartók és ültetvényesek, spanyolok és bennszülöttek, egyházi dogmák és boszorkányság. Ez az egyszerre fülledt, izgalmas és feszültségekkel teli világ szolgál hátterül három rendkívüli nő történetének. A sorozat első részében megismerhetjük a fiatal Veronica d'Avilát, aki európai tanulmányait befejezve, hosszú évek után tér vissza családja cukornádültetvényére. A lányt hazatérve megrohamozzák nyomasztó gyermekkori emlékei, s nyomukba eredve egy sötét családi titokra bukkan...
Budai Lotti a hatalmas sikert aratott Ágyas úrnő-sorozata után most egy kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag, szenvedélyekkel teli utazásra hívja az olvasóit a 19. századi mesés Kubába.

Várható megjelenés: 2019. október 20.



Köszönöm, hogy velem tartottatok. Öt nagyszerű könyv, öt nagyszerű írónő tollából. Nektek melyik keltette fel a legjobban az érdeklődéseteket? Én nem tudok választani. Mindegyiket várom valamilyen oknál fogva. :) <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése