2019. január 27., vasárnap

Baráth Viktória: Az igazság nyomában


"Mozdulatlanul, mereven bámulom az előttem álló monitort, miközben csak az jár a fejemben, hogy vajon hol cseszhettem el ennyire."

*

Perzselő ​hangulat a tárgyalóteremben. Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik…
Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében?
Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.

Azt a mindenit! Imádom Viki írásait, Az igazság nyomában pedig határozottan a kedvencem lett. Minden egyes új regényével egy teljesen új arcát ismerhetem meg Vikinek. Minden egyes kötetével egyre többet mutat meg magából és egyre jobban imádom, de nemcsak az írói stílusát, hanem az írónőt is. Mindig úgy veszem a kezembe a regényeit, hogy tartalmas kikapcsolódás vár rám izgalommal fűszerezve és ez Az igazság nyomábanra is határozottan érvényes.

A kötet eleje amolyan mézes madzag, amit elhúzva előttünk, pofára ejt minket a továbbiakban az írónő. Ahogy Hannah és Max kapcsolatát felvezette kétszer is ellenőriztem, hogy biztosan Baráth Viki regényt olvasok e, mert túlontúl tökéletes volt minden és ez nagyon szemet szúrt. A rutinos olvasók már tisztában vannak vele, hogy nagyon kell vigyázni Vikivel, mert nála sohasem lehet hinni a látszatnak. Mindig történik valami olyan, ami teljesen új nézőpontból mutatja be az eseményeket. Amikor megérkezett az első csavar, az első pofára esés tudtam, hogy vége a bevezetésnek és kő keményen a húrok közé csapunk. Innentől kezdve nem volt finomkodás, sem pedig kegyelem. Érzékletesen, mindenféle hátsó szándék nélkül a dolgok velejéig behatolt és szinte a legvégsőkig fenntartotta az illúziót, s csak akkor engedett ennek, amikor a kötet utolsó oldalát is elértük. Már az elején sikerült nagyon megfognia a kötetnek, nem egy helyen éreztem azt, hogy igen, ez az igazi Viki, ez az a vonal, amit követnie kell a továbbiakban is. Bátran merem állítani, hogy Az igazság nyomában az egyik legjobb kötete, amit eddig írt és végre valahára valaminek a folytatását is megírja. Komolyan mondom alig merem elhinni. 

Eddig minden regénye olvasás után űrt hagyott bennem, de az a tény hogy lesz Igazság 2. nem tudom eléggé kifejezni, hogy mennyire boldog lettem tőle. Nagy valószínűséggel a falhoz csaptam volna a befejezést illetően, ha nem lenne második rész. De túlságosan előre szaladtam. Maga a cselekmény pörgős, titokzatos, kemény, őszinte, vad, kecsegtető, szerethető, csavarokkal teli és felettébb szenvedélyes. Mindemellett kiszámíthatatlan is, teljesen magához láncolt olvasás közben. Addig nem hagyott nyugodni, amíg a történet végére nem értem. Imádtam, hogy annyira kiszámíthatatlan volt, de mégis következetes és logikus. 

Szépen alulról kezdve építette fel és úgy bontakoztatta ki a cselekményt lépésről lépésre. Egyetlen egy apró lehetőséget sem hagyott ki arra nézve, hogy elgondolkoztasson minket és megmutassa, hogy bizony van egy ilyen oldala is. A regényt tekintve minden volt csak egysíkú és unalmas nem. Bár ha nagyon őszinte akarok lenni volt egy egészen apró hiányérzetem amiatt, hogy végig Hannah szemszögéből láttam az eseményeket, az ő gondolatai és felfogása került élem és én szívesen olvastam volna arról, hogy miket gondol Jason, hogy mik járnak a fejében és hogy miért úgy cselekedett ahogy. Viszont a karakterek nagyon kiforrottak voltak, igazi személyiséget kaptak, valósághűek voltak és nem hazudtolták meg magukat. 

Hannah nagyon közel került hozzám, imádtam ahogy a dolgokat irányította, ahogy egyik percben még ő volt a női terminátor, majd a másikban a megvigasztalandó, sebzett nő. Ez a kettősség tökéletesen illett ahhoz a személyiségjegyhez, amit megalkotott neki az írónő. Jason meg egy egészen apró részét a szívemnek birtokba vette és még most sem hajlandó visszaadni azt. Emellett nagyon hasonlít valakire, akit imádok, így részemről természetes volt, hogy drukkolok neki.

Magát a teljes cselekményt egy kemény és szívet tépő ügy köré építette az írónő. Olyan fordulatokat és csavarokat applikált ezáltal bele a történetbe, hogy nem egy helyen esett le az állam. Amíg nem bontakozik ki teljesen ez a szál, addig meglepetések tömkelege vár az olvasóra. Árulás, bizonyítékok, ártatlanság és rejtett titkok mind mind színesítik a történetet. Ennél összetettebb és ilyen komplex sztorit még nem olvastam Vikitől, de nagyon tetszik ez a vonal. Kicsit csajos, de mégis erőteljes és minden kétséget kizárólag nagyon 'baráth vikis'. A cselekmény központjában álló ügyet olyan pontossággal építi fel, mintha valós tárgyalás és ügy lenne, egy percig nem kételkedem a hitelességében. De ami úgy igazán feltette számomra az i-re a pontot az a regény lezárása. Dühöngtem rajta egy sort, de úgy igazán nem tudok haragudni, hiszen csak ezután lesz még igazán erőteljes és fenomenális a sztori. A szerelmi szál a lehető legerőteljesebben bontakozik ki, félre állítva minden ésszerű magyarázatot és tényt. A szexuális telítettség is csak tovább perzseli a lapokat. Nemcsak a tárgyalóteremben érezhető a perzselő hangulat, hanem a kötet lapjain keresztül is csak úgy ontja magából a forróságot. Esélye sincs lehűlni. Először még csak szikrázik, majd ahogy beindul a cselekmény úgy vált forróságra és úgy söpör végig futótűzként a lapokon. Egy zseniális kötet egy zseniális írónő tollából.
" - Ne búsulj! Ha nem hív fel, az az ő baja. Nem tudja, mit veszít. Ha azt hiszi, hogy nálad jobbat találhat, akkor meg sem érdemel téged."

"Végre kezdtem elfelejteni, hogy milyen aranyos, erre bevág nekem egy ilyet. Mégis hogyan álljak ellen ezeknek a csillogó kék szemeknek, miközben ilyeneket mond?"

" - A kikötőben áll egy hatalmas világítótorony - meséli. - Sokszor felmentem a tetejére, onnan néztem a naplementét. Ahogy az utolsó sugarak megcsillantak a tengeren... Szinte szerelmes lettem. Az volt a legszebb dolog, amit valaha is láttam. Egészen mostanáig."

" - Ha már az őszinteségnél tartunk - vonja fel a szemöldökét. - Miért lett belőled jogász Barbie?"

" - Még? - kérdezi meglepetten. - Egész éjjel együtt voltunk. Elhoztalak abból a pokolból, kaptál füvet, szusit, pezsgőt, aztán egy jachton aludtunk. Tudom, hogy hatalmas dolgot tettél értem de ez nem volt még elég?"


Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 40%-os kedvezménnyel!

2019. január 19., szombat

Ruby Saw: Csak két lépés Észak


"Mindig is érdekelt Észak-Korea diktatúrája, és az ott élők élete, így nem haboztam lecsapni a lehetőségre, amikor megtudtam, hogy a volt egyetemem tanulmányi kirándulásra megy Dél-Koreába, és van még hely."

*

Észak-Korea. ​Egy földrész, aminek a puszta hallatán összeszorul az emberek gyomra. Hadley Hilson újságíró azonban nem így volt ezzel, és csatlakozott a volt egyeteme tanulmányi kirándulásához, ami Dél-Koreába indult, de érintőlegesen az északi határhoz is. Az újságíró élete nagy sztorijára készül, az Észak- és Dél-Korea közti különbségek bemutatásával. A drogok nem illegálisak északon, mégis elkülönítik a busznyi diákot a határnál, miután füvet találnak az egyik táskában. A csoportot kísérő professzor furcsán viselkedik. Amerika nem töri magát, hogy a dolgok után járjon.
Hadley-t furcsa élmény éri: taszítja, de egyben vonzza is Jin Park ezredes, amire nem tud magyarázatot adni.
Jin küzd a szívével és a józan eszével, de alul marad a harcban.
Meddig megy el egy újságíró a tökéletes sztoriért? Vajon ott a katonák tényleg mindent megtehetnek? Ki áll az egésznek a hátterében?
Korrupció, hatalom, élni akarás, vágy és szenvedély.


Igaz, hogy már múlthét pénteken megkaptam a kötetet az írónőnek hála, és annyira nem bírtam magammal, hogy már azon a hétvégén ki is olvastam. Elöljáróban annyit, hogy nagyon nem az a kategória a kötet, amikor hátra dőlve, kikapcsolódva olvasod a kanapén elterülve. Nagyon nem ez a kategória. Veszedelmes, valós, brutális, idegtépő, és embert próbáló a Csak két lépés Észak. Nem egy leányálom. Akik a kezükbe veszik, azok készüljenek fel arra, hogy utána erősen el fognak gondolkodni a világon és egyes kultúrák működésén és fel fog villanni a kérdés, hogy a mai modern világban mégis hogy létezhet ilyen.

Nem mondanám magam annak az olvasónak, aki nem bírja a kegyetlen igazságot és az sem vagyok, aki visszariad attól, ha olyat lát, ami rendesen a lelkembe gázol és összetör egy kicsit belülről. Felejtsétek el, amit eddig Ruby Sawról tudtok és azt a kényelmességet is verjétek ki a fejetekből, amit a Pillangó-hatás alatt megtudtatok, amit éreztétek, mert ez a kötet gyökerestül változtatja meg a világotokat és dönt romokba titeket olvasás alatt. Még úgy is, hogy nem egy terjedelmes kötetről van szó, egy teljes napig tartott, amíg átverekedtem magam a cselekményen, annyira letaglózott és fejbe vágott a valódisága és a megmutatott arca Észak-Koreának. Nyilván a netről, tv-ből, az iskolában tanultakból lehet információnk arról, hogy mi is folyik abban az országban, de ahogy Ruby leírja és ahogy egy komplett történetet körítve bemutatja azt, az annyira kegyetlen és annyira borzalmas, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlom az olvasását. Engem teljesen letaglózott, sokk hatása alá kerültem és még most is alig hiszem el, hogy a Pillangó -hatás után egy ilyen mély és komoly művel rukkolt elő az írónő. Erős kezdése ez 2019-nek, de legalább ilyen regényeket várok tőle a továbbiakban is. Nagyon magasra tette ezzel a lécet nálam. Több oldala is van a kötetnek, ugyanúgy lehet szeretni és lehet utálni. A Csak két lépés Észak nagyon megosztóra sikeredett. 

Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik nem fogják bírni a gyűrődést és már az első két fejezet után abba fogják hagyni a történetet, de akik kitartanak a végsőkig azok olyan élménnyel és tudással gazdagodnak, amit senki sem vehet el tőlük. Abban is egész biztos vagyok, hogy ezután a kötet után velem egyetemben sokan másképp fognak nézni a világra és olyan dolgokért lesznek hálásak, amiket eddig természetesnek vettek. Áttérve a történetre... 

Maga a fülszöveg elég sokat sejtet magából, de még így sem adja át azt a hangulatot és rettegés érzést, amit a kötet hordoz magában, mert bizony olvasás alatt engem is teljesen levert a víz, nagyon halkan lélegzetem, alig mertem megszólalni és minden egyes zajra megrémültem vagy éppen felkapcsoltam a lámpát, hogy biztonságban érezhessem magam.

A cselekmény tömör, rövid, összefüggő, kiszámíthatatlan, erős, ütős és nagyon komoly. Hiába csak 236 oldal, de ezek az oldalak minden egyes lapozással titokzatosak, ott rejlik bennük a félelem, a kiszámíthatatlanság és a talány, hogy még milyen fordulat, illetve csavar található a kötetben. Nem mondom ezt sokszor, de maradandó emlék számomra a Csak két lépés Észak. 

Annyira új, eddig ismeretlen oldalát mutatta meg az írónő nekem, hogy minden elismerésem az övé, mert el tudom képzelni, hogy mennyire embert próbáló és mennyire nehéz, na meg fájdalmas lehetett megírni. Az egész kötetet Hadley szemszögéből olvashatjuk, aki a volt egyeteme Észak-Koreai tanulmányi kirándulásán vesz részt, de ez a kirándulás nem mindennapi fejleményekkel és eseményekkel zárulnak. Szó esik benne hatalomról, korrupcióról, pénzmosásról, árulásról, de emellett szerelmi szál is kerül bele tele vággyal és vágyakozással, szenvedéllyel és küzdelemmel az életben maradásért. 

Magukat a karaktereket annyira nem ismerhetjük meg, inkább a főszereplőkre helyezte az írónő a hangsúlyt, ami jelen esetben a lehető legjobb döntésnek bizonyult, hiszen így nem nőnek annyira hozzánk és ha meg is visel minket a sorsuk, akkor sem annyira, mintha tudnánk a teljes élet történetüket vagy éppen azt, hogy hogy éltek eddig.

Maga Hadley, mint karakter nagyon hozzám nőtt és vele együtt izgultam, féltem és éltem át sorba a szörnyűségeket, amiket át kellett élnie. Valahol a szívem mélyén reménykedtem benne, hogy végül happy enddel zárul majd a kötet, de ne ringassátok magatokat hiú reményekbe, addig a pontig amíg el nem az utolsó fejezet az utolsó mondatával semmiben sem lehetünk biztosak. 

A való élet sem mindig happy endes és Ruby ezt hűen be is tartja. Ahol kell fenntartja a remény illúzióját, de ha arra van szükség kinyúl a lapokból és jól megszorongatja a szívünket és ráébreszt arra, hogy ne várjunk semmi jót ettől a kötettől csak a brutális igazságot. Aztán meg egy meglepetés, igazi ajándék érhet minket, amihez jobb ha előkészítitek a százas zsepit, mert garantált, hogy szem nem marad szárazon. Emlékszem Ruby fel akarta adni az írást, nagyon örülök neki, hogy nem tette, mert a magyar olvasóknak szüksége van erre a gyöngyszemre. Belevaló, vagány írónő, aki előrébb valónak tartja a saját gondolatait, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak. Ezt nagyon becsülöm benne és innen is üzenem, hogy csak így tovább. Azzal a különleges és egyedi szemléletével, amivel rendelkezik még sok-sok színes és értéket képviselő kötettel fog megajándékozni minket. Igaz, hogy fájdalmas volt olvasni a Csak két lépés Északot, de minden egyes gyötrelmes perc meghozta a gyümölcsét és le a kalappal Ruby Saw előtt. Megmutatta ezzel a regényével még a hitetlenkedőknek is, hogy van mit a tejbe aprítania.
"De olyan érzésem is volt, mintha egy koncentrációs táborban lennénk, és most vennének fel minket a halál listájára."

"A testi sérüléseim vajmi kicsik voltak a lelkemet és a női mivoltomat ért sebekhez képest. Azok véreztek, ontották magukból a vért. A bánat olyan súllyal nyomta a vállamat, hogy azt hittem összeroppanok alatta. Fájt, hogy meg akartak becsteleníteni, hogy egy férfi bántott."

" - Meg akartalak védeni, nem érted? Te és én? Mi lenne köztünk? Én börtönbe megyek, te meg Amerikába, két külön világ vagyunk, akik..."

" - Köszönöm, hogy nem hagytad, hogy szörnyeteg legyen belőlem. Mindig is emlékezni fogok rád! A háborúban megláttad bennem a békét. - Az ujjamat az ajkára tettem, ezzel lecsitítva. Könnyes szemmel néztem fel rá, és megsimítottam az arcát."



Köszönöm Ruby Sawnak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető közvetlenül az írónőtől!


2019. január 12., szombat

Naomi Novik: Ezüstfonás


"Az igazság feleannyira sem szép, mint ahogy feltüntetik."

*

Mirjem ​pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt. Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak. Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi. A mítoszokból és tündérmesékből merítő Ezüstfonás varázslatos és sokrétegű története éppúgy elbűvöli majd olvasóit, mint Novik Rengeteg című, Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas regénye tette.

Az írónő neve nem ismeretlen a magyar olvasók körében, hiszen a Rengeteg c. alkotásával tört be a magyar olvasók szívébe. Én személy szerint még nem olvastam ezelőtt tőle, ami mint az Ezüstfonás olvasása alatt kiderült hatalmas hiba. Az újdonság varázsával hatott rám a különleges hangvételű története, ahol is a telet, mint mozgatórugót állít a középpontba, s e köré sző egy teljes és komplett történetet.

Be kell vallanom, hogy nem indult valami jól a kapcsolatom a könyvvel. Nagyon vágyott olvasmány volt, és nem igazán tudtam, hogy mire is számítsak, de mivel olyan sok jót olvastam és hallottam a Rengetegről, ezért mindenféleképpen én is át szerettem volna élni a varázst és elmondani magamról, hogy a különlegesebb vagy éppen nem megszokott történetek is képesek megmelengetni a szívemet és ők is rabul tudnak ejteni. Magával a cselekménnyel nem voltak nagy gondjaim, csupán az elején indultak be lassan az események és emiatt feltört bennem egy olyan érzés, hogy mi van akkor, ha bedőltem a szép külcsínnek és nem érzem majd azt olvasás alatt, amit kellene. De miután legyőztem a lassú és vontatott kezdést nem tudtam elég gyorsan kapkodni a fejem úgy jöttek az újabb és újabb nézőpontok, a csavarok, a regény lényege, úgy bontakozott ki előttem a cselekmény valódi arca és úgy mutatta meg, hogy miért is született, hogy mit is akart valójában elérni. A kötet elég sok szálon fut, s hogy az összefüggéseket megértsük elég sokat kell haladni vele, de ez eltörpül amellett, amikor végre összeáll a kép és minden a helyére kerül és kikristályosodik az egész. 

S ahogy ezek a szálak egybeforrnak, amikor feltárják a valódiságukat, igazi wow élményben lehet részünk. Maguk a szereplők úgy segítenek át minket a történeten, hogy közben a saját kis világunkba is betekintést engednek, s addig nem váltanak nézőpontot, amíg el nem mesélték azt a kis információt, amire a tovább lépéshez van szükségünk. Bevallom azért nagyon jól esett látni a karakterek fejlődését, hiszen már a kötet végére senki sem az, aki az elején volt, sőt egy sokkal jobb verziójukká váltak, s ez is tehette részben azt, hogy olyan véggel és izgalommal zárulhatott az Ezüstfonás, mint ahogy az történt. 

Ha jól tudom orosz mesék, illetve mondák ihlették meg a történet megszületését, s az ezekre jellemző sajátosságok, szófordulatok és sajátos kifejezések csak még színesebbé és még különlegesebbé teszik a történet alapját. De emellett megjelenik a klasszikus hármas szám is; a három testvér és a hármas próba kapcsán. Ugyanúgy a legkisebb fiú vagy éppen a csúnyácska lány szerencséje a királlyal, jelen esetben cárral. Olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha én is ott lennék a kötet egyes helyszínein, volt hogy a hideg futkosott a hátamon, de volt úgy is, hogy csak kinéztem az ablakon és felsejlett előttem a sztarik út vagy éppen a fehérségbe képzeltem bele a birodalmát. 

Viszont arra cseppet sem számítottam, hogy ennyire interaktív és ennyire kifejező lesz az Ezüstfonás. Maga a nyelvezete kicsit nehézkesebb, mint az általam megszokott könyveké, de ez is csak azt igazolja, hogy nem mindennapi olvasmánnyal van dolgunk. A cselekmény egyszerre mesebeli és fantasztikus. A kellő helyeken kezd egyre izgalmasabb és egyre pörgősebb lenni, de emellett az érzelmekre is hat, sőt a végén már csak az érzelmek áramlása a vezető erő. Mind Irina, Mirjem vagy épp a sztarik király sorsa ugyanúgy veszélyben forog, mint egy egyszerű földművesé vagy árusé. 

A történet nagyjából felétől válik ketté a kötet, ezzel beengedve minket a tél világába, s a miértekre is hamar válasz adódik. Nemcsak a mozgatórugót tárja fel, de egy teljesen új megközelítést is mutat a cselekményre vonatkozóan, hiszen az éremnek két oldala van és az írónő arra is kellően odafigyelt írás közben, hogy ne csak az egyik oldalt láthassuk, hanem mindkettőt, s úgy vonjuk le a megfelelő következtetéseket a regénnyel kapcsolatban. Nem győzöm ismételni, hogy mennyire nem égvilági kötetet foghatnak azok a kezükbe, akik beengedik a telet a világunkba és engedik, hogy mindent, de tényleg mindent a feje tetejére állítson. 

Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt megismerni ezt a fantasztikus történetet a különállóan lélegzetelállító világával, azzal a a kontrasztal, amivel végig kísért a kötetben, s ahogy temérdek dolgot szembe állított egymással, kezdve a jó-rossz kapcsolatával, a szépséges és a csúfság illúziójával vagy éppen az emberben lakozó szörnnyel, ami mindent felemészt körülöttük. A történet lezárása szépen keretbe foglalja az eseményeket és méltó lezárást ad egy cseppnyi keserűséggel vegyítve, de a beteljesülés és a felszín alá látás is meghozza gyümölcsét és a termés is beérik, s alig várja az újbóli megújulást, a vágyakozást a találkozásra, s a reményre. Az Ezüstfonás nemcsak egy lány küzdelme az életben maradásért vagy egy király harca a tavasszal, hanem a kettejük együttes táncának története, ahol a végső felismerés, az érték végig ott lapult az orrunk előtt, de csak a végső lezárással bontotta ki szárnyait és tárta fel előttünk teljes mivoltát.
" - De - vágta rá Irina. - Cárné vagyok. Életem végéig. - Szárazon jelentette ki, mintha már érezné is a vég közeledtét. - A cár fekete mágus, erejét pedig egy lángdémontól kapja, aki engem is be akar kebelezni,"

"Veszélyes volt boszorkánykunyhóban aludni, de nem volt hová mennünk, így nem is tépelődtünk rajta. Amikor már csak parázslott a tűz, felmásztunk a tűzhely meleg tetejére. Meg akartam mondani Szergejnek, hogy egyikünknek őrködnie kellene, ám mire megformálhattam volna a szavakat, el is nyomott az álom."

"Nem én akartam ezt az egészet: nem akartam feleségül venni, nem akartam segíteni neki a menekülésben, és nem akartam a kedvéért tojáshéjként összetörni magam. Csernobog lenyelt szénhez hasonlóan ülte meg a hasamat, érezhetően elégedett volt magával - és Irinával is. Legszívesebben belöktem volna valamelyik sötét oldaljáratba, és elszaladtam volna, hogy soha többé ne lássam."

" - Most mit tegyünk? - kérdezte alig hallhatóan, mire a szemébe néztem. Fogalmam sem volt: mihez kezdjek egy földön fekvő sztarikkal, aki úgy árasztja magából a telet, ahogy a tinta terül a vízben?"



Köszönöm a Gabo Könyvkiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!



2019. január 7., hétfő

Kass Morgan: The 100 - Lázadók


"Clarke-ot kirázta a hideg, amikor szélfuvallat söpört végig a tisztáson, és megzörgette a még le nem hullott vörös és aranyszínű faleveleket."

*

Évszázadokkal azután, hogy atomháború pusztított a Földön, az emberiség az újjáépítésen fáradozik. Egy hónap telt el azóta, hogy további űrkompok érkeztek a bolygóra, és újabb kolonisták csatlakoztak a százakhoz. Immár azok a fiatalok vezetik a népüket, akiket korábban bűnözőknek tartottak.

A kolonisták és a földlakók éppen az első közös ünnepüket tartják, amikor mindenki megdöbbenésére idegenek egy csoportja megtámadja őket. Sokakat megölnek, foglyokat ejtenek, és fontos raktárkészleteket visznek el. Amikor a forrófejű Bellamy és megfontolt barátnője, Clarke észreveszik, hogy elrabolták Wellst, Octaviát és Glasst, megfogadják, hogy bármi áron, de kiszabadítják őket. Ám miközben az új ellenség nyomába erednek, egyre többször veszekednek, mivel képtelenek megegyezni abban, hogyan mentsék meg a barátaikat.


A könyvsorozat negyedik egyben befejező kötetét tarthattam a kezemben, ugyanis a Kass Morgan által megalkotott világ lezárul, s ezzel együtt egy korszak is véget ér. Legalábbis számomra, hiszen pont úgy időzítettem, hogy Szilveszter éjjelén ez a kötet vezessen át a következő évre. Emiatt többlet jelentéseket és olyan dolgokat is beleláttam a kötetbe, amik könnyebben segítenek túllépni a 2018-as éven, ami lássuk be nem volt a legjobb.

Már az első percekben feltűnt, hogy milyen rövid is ez a befejező rész, de a rövidsége teljes mértékben eltörpül amellett, hogy talán a négy kötet közül ebbe szorult a legtöbb izgalom, a legtöbb veszély és úgy alapjáraton is ez a legmozgalmasabb mind közül. Maga a történet ott folytatódik, ahol abbamaradt, az első pár oldalon visszatekintést kapunk, hátha kimaradt néhány fontos információ az előző kötetből, de ezt leszámítva teljesen olyan, mintha a Hazatérés után a következő fejezetet kezdtem volna el. Számtalan meglepő, megbotránkoztató, vagy éppen szomorú, ép ésszel fel nem fogható eseményt sűrített bele az írónő a cselekménybe, amik miatt igazán izgalmas, adrenalinbomba és lendületes olvasmány. A fülszöveg elég sokat elárul, így olyan szinten meglepetés nem történik, hogy merre is folytatódik a cselekmény, de ezek között az események között bizony lapul talány, kaland és egy újfajta felfogás megismerése. Mint minden disztópikus regénybe; úgy a Lázadók lapjai között is többféle szemlélet ütközése fedezhető fel. 

Az úgynevezett Védelmezők által egy teljesen másfajta életfelfogást és gondolkodás módot mutat be nekünk Kass Morgan, s ezt párhuzamba állítja a már megismert Százak módszerével, akik az űrből pottyantak a Földre. Egy egészen sajátos és elborzasztó kultúra kibontakozásának lehetünk szemtanúi. Mint ahogy arra számítottam az írónő csak nem hagyja nyugton Glasst és Luke-ot, akik a kedvenc shippem lettek. Megpróbáltatások, új élet ígérete, hasznosság és egyéb nyalánkságok kísértik a párosunkat,s hogy valóban tartós e a szerelmük azt csak a kötet végén tudhatjuk meg. 

Amikor a fülszövegben olvastam, hogy O váratlanul szerelembe esik, egyből felcsillant a szemem, hogy ez az megjelenik Lincoln, na hát ennél nagyobb pofára esés nem igen ért még ezzel a könyvsorozattal kapcsolatba, amikor a valóság a szemem elé tárult. De legalább új kellékeket, új modernebb dolgokat is belecsempészett az írónő a regényébe. A karakterek újfent próbák elé vannak állítva, van aki elbukik, s van aki diadalmaskodik, de az ahogy játszadozik a szálakkal Kass Morgan az valami hihetetlen. Csak azt sajnálom, hogy új szemszög nem került a történetbe és hogy csak az új "ellenség" felbukkanásán van a hangsúly és a talány, hogy mi van a táborban maradt többiekkel végig fennáll, de a végén, ahogy azt kell szépen elvarrja a fennmaradt kérdéseket és úgy alakítja a cselekmény alakulását, hogy a lezárás méltó legyen a kezdetekhez. 

Visszatekintve a legelejére egyre inkább látszik, hogy a jellemzések, a helyleírások, a stratégiai részek és a gondolatok is kellően ki vannak dolgozva, ügyelve van, hogy ne csak úgy elbeszéljenek egymás mellett a szemszögek, hanem egy kerek egészet alkotva vezessenek minket végig a történeten. A karakterek is hatalmas fejlődésen mennek keresztül. Vannak, akik teljesen megváltoznak, kimutatják a foguk fehérjét vagy csak megmutatják azt, hogy ők ilyenek és képtelenek a változásra. A Lázadók alatt annyira megkedveltem egy férfi karaktert, hogy aztán rendesen megviselt az elvesztése. Nevet direkt nem írok, de az a fejlődés ami végbe megy az csodálatos és valamilyen szinten érthető, hogy miért tragikus véggel engedte el az írónő a kezét, de ugyanakkor fájdalmas is. 

Visszatérve a cselekményre... logikus felépítés, gördülékeny szövegkörnyezet, meglepő fordulatok, lendületes történetvezetés és elgondolkodtató kalandok jellemzik. Maga a szókincs talán az eddigi legösszetettebb és legkifejezőbb, s mindemellett megmaradt a már oly megszeretett légkör, a hangulat a tetőfokára hág. Nincs egyetlen egy olyan fejezet sem, ami ne lenne fontos, ahol ne történne valami olyan, ami értékkel rendelkezik és ami ne kápráztatna el. Imádom a világfelépítését a kötetnek, ahogy nehézségekkel tűzdelt úton vezet keresztül, s ahogy a végére olyan befejezést ad, ami méltányos és ami megérdemelt. Az utolsó fejezet minden Bellarke fan számára ajándék, s el tudom képzelni, hogy velem együtt boldog szívvel csuktátok be a kötetet és melegséggel a szívetekben emlékeztek meg a kötetekről, az átélt kalandokról és arról a szenvedélyről és tűzről, ami Clarke és Bellamy között uralkodik. Hát... nem hiába ők a kedvenceim.
" - A desszert miatt ne aggódj! - legyintett Luke. Aztán odahajolt, és ajkával előbb Glass tarkóját cirógatta, majd a fülébe súgta: - Én csak egy dologra vágyom, és azt hiszem, abból fog maradni. - Glass megborzongott, ahogy a fiú lehelete a bőrét melegítette."

" - Én szívesen megmutatom nekik, milyen hasznos tudok lenni - mondta veszélyes éllel a hangjában Octavia. - Amikor belevágok egy kést a hátukba."

" - Mindent tudok a barátodról, Clarke. Ahová ő  beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad. Ott voltam, amikor miatta meglőtték a kancellárt. Sohasem bír magával, és nem hagyom, hogy megint miatta haljon meg valaki."

" - Mikor fogod fel végre, hogy csak azért, mert te szeretsz valakit, még nincs erkölcsi alapod arra, hogy valami őrültséget csinálj? Ez az egész mindannyiunknak ijesztő. És mindannyiunknak fáj. De akkor is józanul kell gondolkodnunk."



Köszönöm a Maxim Könyvkiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető kedvezménnyel!

2019. január 4., péntek

Emy Dust: Zeynep - Idegen házasság


"Ugyanaz a szürke este volt, mint minden egyes nap. Rettegve ültem a konyhában a kopott ülőkém, és vártam, hogy apám hazaérjen."

*

Zeynep ​Merdan Isztambul legszegényebb negyedében él, kettesben édesapjával, aki az alkohol-, és szerencsejáték rabja. Húga nevelőintézetbe került, bátyját az apja kidobta otthonról. Egy nap hatalmas bajba keveredik a felhalmozott tartozások miatt. Zeynepet magukkal viszik az alvilág emberei, hogy cserébe megkapják a pénzüket, de váratlanul a főnök elrendeli a lány kivégzését, amit fiának Hasan Hazim Samek-nek kell végrehajtania. Hasan gyerekkora óta a sötét oldalon követi apját, nincs előtte akadály, kemény és könyörtelen férfi lett belőle. Míg azon van, hogy teljesítse apja parancsát és végezzen a lánnyal, megtalálja a megoldást, hogyan tartsa életben. Zeynepnek egy lehetősége van, hogy életben maradjon, amit gondolkodás nélkül elfogad: Hasan felesége lesz. De a hirtelen jött lehetőség a vártnál sokkal nehezebb Zeynep számára, és mindkettőjük élete megváltozik. Nem csak egymással kell megküzdeniük, de sokaknak szemet szúr a házasságuk. Mi tarthat együtt két embert, ha mindenben különböznek? Hogyan tud Zeynep boldogulni egy idegen házasságban? Lehet, hogy pont ez menti meg őt a még nagyobb problémától? Titkok, cselszövések és váratlan fordulatok nehezítik meg a jövőjüket, amiben saját érzelmeik is csapdába ejtik őket.

Azta, azta és azta. Gyerekek meg kell keressem az államat, hogy erről a történetről összefüggő mondatokban tudjak írni nektek. Emy csodás írónő, na de ez az írása, hát ez valami egészen elképesztő. Nem áll közel a szívemhez sem a török kultúra, sem Isztambul de Zeynep története magával ragadt. Egész végig amíg olvastam volt egy olyan érzésem, mintha a Szépség és a Szörnyeteg retellingjét olvasnám egy csipet török fűszerrel megspékelve. Hihetetlenül egyedi és borzasztóan szívbemarkoló.

Ha nem lenne Jackre nézve árulás akkor simán ki tudnám jelenteni, hogy Zeynep története a kedvenc Emy Dust kötetem. De nem teszek ilyet Jackkel, mert hát Jack az Jack. Minden úgy kezdődött, hogy Mikulásra megkaptam az írónőtől ezt a csodás történetet, amit a vizsgáim miatt nem tudtam elég hamar elkezdeni legnagyobb sajnálatomra, mivel nagyon hamar a rabjává tett a kötet. Olyan különleges légkör és hangulat uralkodott el a kötet felett, hogy nem bírtam magammal és igenis elkezdtem, pedig a vizsgáim vészesen közelednek, de aki mohó az így járt. Egy percig nem bántam meg, hogy ezzel a kötettel kapcsolódtam ki a nagy hajtás közepette, sőt ennél jobban nem is választhattam volna. De kezdjük szépen az elején. Zeynep a címadó és az egyik főszereplő nem éppen csodás helyzetben tengeti mindennapjait. Ott van a játék és alkoholfüggő apja, aztán az árvaházban lévő húga és a romokban heverő élete. A szerencsétlenségek nemhogy elkerülnék, de még inkább azokat vonzza és ezek együttesével érkezünk el a regény beindulásához. Minden szál és cselekmény akkor kezdődik el, amikor Zeynep megismeri a zord és marcona, bunkó, igazi alfahím természetű Hasant, aki mindezek ellenére még annál is bunkóbb, mint amilyennek mutatja magát, de ahogy az lenni szokott ahogy egyre inkább betekintést enged a páncélja alá, annál inkább szerethető és racionálisan felépíthető a véleményünk. Tipikusan az a rosszfiú, aki a megfelelő lány mellett képes jó lenni, igen ám, de ehhez egy meglehetősen rögös út vezet, aminek csak épphogy ráléptünk a lépcsőire. 

Nem egy rövid regénnyel van dolgunk, mégis azt éreztem, hogy kevés az, amit kaptam és szívesen olvastam volna tovább, hiszen maga a cselekmény változatos, egzotikus, egy teljesen új világba enged betekintést, veszélyes, durva, erőszakos, de ugyanakkor szenvedélyes és meglehetősen akciódús is. Viszont a mimózalelkűeknek, az érzékeny romantikusoknak nem ajánlom.

Annyira szókimondó, annyira valóságos és annyira beletalál a közepébe a dolgoknak, hogy nem egy könnyű olvasmány. A legalapvetőbb dolgokat is úgy építi fel, hogy az kiváltság legyen és anyám én még ennyire összetett, tömör, lényegre törő, odavágós cselekménnyel nem találkoztam. A kötet háromnegyede kb. maga a harc, a viaskodás, a nem elfogadás kötete, de az utolsó negyed is ilyen kivéve; hogy az már sokkalta szexuálisabb, sokkalta vágyakkal és érzésekkel teli. 

Nem szoktam meg Emytől, hogy ennyire kínozzon olvasás közben, de ennek a történetnek nagyon jót tett. A sok kudarc, el nem fogadás és visszabeszélés megtette a hatását és akármennyire is elítélem a közel-keleti kultúra viselkedését a nőkkel szemben azt kell, hogy mondjam, hogy le a kalappal az írónő előtt, mert tényleg olyan, mintha egy veszedelmes, de annál inkább modern tündérmesét olvastam volna, ahol Belle, azaz a szépség belevalósabb, de ugyanakkor meggondolatlanabb is és ahol a Szörny, azaz Hasam tényleg egy szörnyeteg képében díszeleg, s nem is igen akar abból kitörni, sőt nagyon sokáig olyan volt, mintha még élvezte is volna. 

Mindent egybevetve egy újabb komfortzónából kilépős regényt kaptam Emy Dust tollából, aki minden csak nem egy porszem az írók között. Felfrissültem, megborzongtam, elriasztott, de ugyanakkor rám is parancsolt, hogy igen kellett nekem ez a regény, mint éhezőnek a szelet kenyér vagy, mint a szomjazónak a csepp víz. Vágytam rá titkon, s meg is kaptam azt az Emyt, aki mindenféle tabu nélkül a szívéből szólt. S habár az Idegen házassággal valamivel lassabban is haladtam, mint általában az Emy Dust regényekkel az azért is volt, mert emésztenem, formálgatnom kellett a véleményemet, hogy mit is gondolok úgy igazából a regényről. Az, hogy tele van meglepő fordulatokkal és csavarokkal az már tényleg csak hab a tortán. Maga a befejezés pedig valami eszméletlen. Akkor dobja be az újabb fordulatot, amikor nem is számítok rá, úgy bolygatja fel a vizet; ahogy azt kell. Emelem kalapom és ide azt a fránya második kötetet, mert Zeynep és Hasam története csak most kezdődik el igazán és én ott akarok lenni, amikor kiteljesednek és amikor felégetik maguk körül a világot.
"Ez a lány az idegeimmel játszik. Nem tud engedelmeskedni, de megmutatom neki, hogy következményekkel jár, ha nem azt csinálja, amit mondok. Ő választotta, hogy élni akar, szívességet tettem azzal, hogy elvettem feleségül."

" - Az én nevemet hordod, az enyém vagy! Azt csinálod, amit én mondok! Megértetted? Vagy nem lesz több élő ember, aki után sírhatnál!"

" - Shh! - intettem csendre, és közelről néztem gyönyörű szemeit, ami képes volt a bennem tomboló dühből vágyat ébreszteni egyetlen pillanat alatt."

" - Áldozatot hoztam érted, hogy biztos jövőd legyen! Nem hagyom, hogy csak úgy eldobd egy jelentéktelen, ostoba szerelem miatt! Az semmit nem ér, amikor majd éhezni fogtok, és koldusként éltek az utcán!"



Köszönöm Emy Dust írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető közvetlenül az írónőtől!

2019. január 1., kedd

Kass Morgan: The 100 - Hazatérés


"Glass keze ragadt az anyja vérétől."

*

A százaknak eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembesülniük. Merthogy... az emberiség hazatér.
A vad, zavaros környezet ellenére a százaknak sikerült valamiféle rendet kialakítaniuk a Földön. Ennek a kényes egyensúlynak az újabb űrkompok érkezése vet véget. A landolók a szerencsések köze tartoznak, a Kolónián ugyanis fogytán volt az oxigén. De ahogy mondani szokták, a szerencse mulandó. Az alkancellár erőszakos törekvései és a vad földi lakók minden életet veszélybe sodornak. Mindeközben Wells és Sasha pengeélen táncolva próbálja elérni a békét, mit sem sejtve a szerelmüket fenyegető baljós erőkről; Glass és Luke a sorsot kísértik, amikor egy meghitt erdei házban védtelenül magukra maradnak; Clarke a szüleit kutatja, miközben élete szerelme, a fékezhetetlen Bellamy múltja halálos veszélyekkel fenyegetve mutatja meg, hogy még nem merülhet feledésbe. Eljött tehát az ideje, hogy a százak összefogjanak, és harcba szálljanak a Földön megtalált szabadságért, máskülönben elveszíthetik mindazt, amit addig szerettek.

Míg az első két részben a hasonlóságokat és a különbségeket kerestem a könyvek és a sorozat között, addig a Hazatérés megváltoztatta bennem ezt a hozzáállást. Most éreztem azt igazán, hogy elkülönítve kell gondolnom rá, hiszen a könyvek nem annyira brutálisak és kemények, mint maga a sorozat. Egy lágyabb változatával van dolgunk, de tagadhatatlanul körüllengi a The 100 légköre.

Leginkább Glass és Luke kapcsolatának alakulása ösztökélt arra, hogy folytassam a könyveket, mivel még mindig az újdonság varázsával hat rám és imádom a megpróbáltatásaikat, a szerelmüket és az életüket látni kibontakozni a lelki szemeim előtt. Maga a történet is szépen fokozatosan, a maga medrében, a maga izgalmaival együtt gyorsul be egyre inkább és adja át az energiának, a meglepetéseknek és a fájdalomnak a főszerepet. Bármennyire is odáig vagyok azért a világért, amit az írónő elképzelt, hihetetlenül fájdalmas volt olvasnom. A szerelem, az új barátságok mellett a szeretteink elvesztése és a mérhetetlen brutalitás, öntörvényűség és árulás is felüti a fejét. Mindezt úgy teszi meg az írónő, hogy több szemszögön, több érzelmi hátérrel támasztja alá és úgy alakítgatja a cselekményt, hogy a különböző emberi sorsokat összefonja és egy kerek egésszé szövi őket. Minden szál összefut egy bizonyos ponton, még ha egy időre külön is válnak. Kapunk bőven adrenalinlöketet, feldolgozandó tényeket és eseményeket, de ez mind eltörpül a felfedezés és a bolygó természeti kincsei, a felfedezés izgalmai mellett. 

Az eddigi 2 kötetet simán lekörözte számomra ez a harmadik. Igaz, hogy még mindig van benne hullámvölgy, de a legnagyobb részben nemcsak izgalmas, de olvasmányos és letehetetlen is. Imádok elveszni abban az erdőben, ahol Clarke, Bellamy, Octavia, Wells, Glass és a többiek a nehézségekkel küzdenek, ahol minden napos a veszély, legyen az külső vagy éppen belső, de az biztos, hogy amíg érzem Kass Morgan stílusát addig garantált, hogy nem fogom elunni magam, hiszen akciódús, energetikus, néhol szívbe markoló, vagy éppen eget rengetően izgalmas fordulatokkal tartja fent az érdeklődést és győz meg arról, hogy érdemes még többet és többet olvasni a Hazatérésből. 

Mint ahogy a cím is mutatja arra épül ez a kötet, hogy a szereplőink megtalálják és felismerjék az otthonukat. Minden nehézség és akadály erre vezet, ha az kell rendesen odaszúr, s ebben a részben elég sokszor szúrt, volt hogy csak fájt, de néhány pillanatban rettenetesen szívszorító volt. Emellett megvan a kötet szépsége is, mert ha nem is minden, de a legtöbb dolog fejlődésnek indul és egy olyan útra vezet rá, ami miatt minél előbb folytatni kell a sorozatot a negyedik kötettel, hiszen ahhoz, hogy megkapjuk az igazi felüdülést jelentő, tragédiákban szegény kötetet előtte rendesen össze kell törnünk, hogy értékelhessük a jót és bizony a Hazatérés beléd mártja a kést és azt jól megforgatja a szívedben. 

Ezért a cselekmény maga a kemény és rideg valóság a sok csavarral és meglepő fordulattal együtt. Visszatekintve az előző részekre a karakterek jellemeiben is hatalmas változás fedezhető fel. Végre Clarke erős, határozott személyiséggé érik és Wells is azzá válik, akinek már az elejétől kezdve lennie kellett volna. Határozott volt eddig is, de a vezető szerep csak most érett meg igazán. Bellamy az, aki. Mindig is a kedvenc karakterem lesz és a kedvenc shippem közé fog tartozni, de a fenntartásaim még mindig élnek. Nagyon kíváncsian várom, hogy mit hoz ki belőle az írónő, mert az egy dolog, hogy a sorozatban egy igazi badass karakter, de a könyvbeli éne ettől még jócskán messze van. A legnagyobb meglepetés Glass személyével függ össze. Le a kalappal előtte, minden elismerésem az övé. 

Nála érződik az igazán, hogy vétek első benyomás alapján ítélni és meg kell ismerni ahhoz, hogy véleményt alkothassunk róla. A Mount Weatherről szóló részek felettébb izgalmasak és jó volt úgy olvasni a történetéről, hogy ahhoz nem tapad semmilyen ellenszenv és új megvilágításba helyezi azt. Muszáj megemlítenem, hogy baromi nehéz elvonatkoztatnom a sorozattól, mégis ezáltal érik bennem egyre inkább az a gondolat, hogy nem elég egy ötlet azt jól is kell véghez vinni. Kass Morgan minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy legalább annyira élvezetes legyen és hogy még így is tudjon meglepetéseket okozni, s bátran állíthatom, hogy ez sikerült neki. 

Egy erős, egyedülálló regényt kaptam, amit megspékelt egy kis sci-fi-vel, ármánnyal, őslakos földiekkel, harccal, szerelemmel és reménnyel. Két külön "törzs" keveredésének kezdetét is elkezdte kibontakoztatni, amit imádtam és iszonyúan sajnálom, hogy végül nem olyan mederbe folyt ez le, mint amit megérdemelt volna. A Kolonisták megjelenésével igazi macska-egér harc bontakozik ki, amihez kellő arrogancia is társul, s úgy mozgatja ezáltal a szálakat, hogy azok egészen a kötet végéig homályba merülnek és már a legrosszabbra készítenek fel minket. Egy nagyszerű ötlet megvalósítását prezentálva adja meg azt az élményt, amire már az első kötet óta vágytam. Megszerettem a könyveket is és izgatottam várom, hogy hogyan is tovább. Néhány sorozatos karakter hiányát még érzem, de lassan átveszi a helyüket a könyves új karakterek, ami azért nagy szó. Ha szeretitek a The 100 sorozatot és érdekel, hogy miből is lett a cserebogár, akkor nyugodt szívvel tudom ajánlani a könyvsorozatot is. Határozottan felüdülés olvasni őket. Izgalmasak, titokzatosak, cselekménydúsak és felettébb meghökkentőek.
" - Luke! - Glass ismét megszorította a kezét. A fiú lassan felé fordult. - Ez nem érhet véget így. - Mindazok után, amin keresztülmentünk, amiért keményen küzdöttek és életben maradtak, őrültség lett volna, ha hagyják, hogy Rhodes belőlük is ugyanolyan bűnbakot csináljon, mint Bellamyból."

"Most mégis itt voltak, és kockára tették érte az életüket; a lány, akiről az űrhajón nem is álmodhatott, valamint a fivér, akinek a létezéséről sokáig nem is tudott."

" - Te egy vad, veszélyes bolygón teremtettél nekünk otthont. Megmutattad, hogy megvan bennünk a tehetség, hogy összefogással mi mindenre vagyunk képesek. Mindannyiunk előtt példa voltál, Wells. Mindenkiből a legjobbat hozod ki."

" - Igen, ez mind én vagyok. Bellamy Blake, az Óvatos, a Veszélyes, a Győztes."



Köszönöm a Maxim Könyvkiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!