2018. szeptember 23., vasárnap

R. Kelényi Angelika: Az ártatlan - A párizsi nő


"A lenyugvó nap megvilágított egy vékony sávot az apró szobában."

*

Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonynál… 1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik. Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba. Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek. Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait.Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el, mely szokás szerint nem nélkülözi a romantikát, a cselszövést és a korhű történelmi hátteret sem.


Miután befejeztem a második részt több olyan komment is érkezett különböző social media felületeken, hogy a harmadik, egyben befejező részt még jobban fogom szeretni és ezeknek az embereknek nagyon is igazuk lett, mert A párizsi nő immáron az egyik kedvenc regényemmé vált az írónő tollából. Megvan benne minden, amit szeretek. Intrika, szenvedély, kaland, veszély, izgalom, ármány, cselszövés, árulás és egy megoldandó rejtély.

Kérdés sem volt előttem, hogy záros határidőn belül, de el fogom olvasni a trilógia befejező kötetét is, mivel eszméletlen, ami a sorok között történik. Ahogy haladunk előre az időben úgy lesz egyre izgalmasabb, egyre veszélyesebb, s ezáltal egyre titokzatosabb is. Nincs egy olyan oldal benne, ahol ne csüngtem volna minden egyes elejtett szón, vagy ne gondolkodtam volna azon, hogy ezt még vajon, hogy lehet überelni, de R. Kelényi Angelika nemcsak megmutatta, de be is bizonyította, hogy nála furfangosabb és kreatívabb magyar írónő aligha akad. Nagyon imádtam, ahogy újra egy új helyszínre vezetett, ahogy bemutatta azt; egy teljesen más világ tárulhatott a szemem elé, s még emellett temérdek valós, hátérrel rendelkező információt is belecsempészett, ami a jobban érthetőség miatt csak még több pluszt adott a regénynek. Ahogy belevágtam az első fejezetbe bevallom déjá vu érzésem támadt, de A párizsi nő kezdése sokkal szenvedélyesebbre és érzelmesebbre sikeredett, mint az érzést kiváltó Bűnös örömök városáé. Már ezután a kezdés után éreztem, hogy bizony anyai-apai bele lesz adva és mindent fog vinni ez a kötet, s milyen igazam is lett. Maga a párizsi udvar, a politikai helyzet, a zavargások egy olyan baljós alapot kölcsönöznek a regénynek, ami miatt könnyen kikövetkeztethető, hogy ezúttal Flóra és Mariani hatalmas fába vágják a fejszéjüket. 

A kötet valamivel veszélyesebb és titokzatosabb is, mint társai, de végre olyan dolgok is megtörténnek benne, amire már elég régóta vártunk. Végre kapunk Mariani fejezeteket, végre nemcsak Flóra helyzetét, gondolatait, érzéseit és kételyeit kapjuk kézhez, hanem a mi drága jó emberünkét is, s meg kell hogy mondjam, hogy bizony Lorenzo fejezetei abszolute kiemelkednek a többi közül, s már-már a kötet ékeivé válnak. Sokan nem tudják, de mindig is volt egyféle vonzalmam a párizsi udvar iránt, s ezt az éhségemet és vonzalmamat teljes mértékben kielégítette az írónő. 

De nemcsak a párizsi udvar érdekel, hanem úgy maga az egész korszak és igazi felüdülés volt olvasnom, ahogy mindenféle szépítés nélkül tárta elém Angelika a kemény valóságot és azt, hogy milyen is lehetett az élet 1610-ben Franciaországban. Tökéletes képet ad a vallásháborúról, a politikai helyzetről, arról hogy hiába a férfi hatalom, ha titkon a nők kezében van a gyeplő, s ez a mai napig így van, még akkor is, ha ezt sokan nem ismerik el. De mindenki tudja, hogy minden férfi mögött egy erős nő áll. De visszatérve a cselekményre. Pörgős, néhol megdöbbentő vagy éppen sokkoló, szemléletes, érzékletes, nagyon is hű a történelmi szokásokhoz, kemény és a rideg valóságit sem fél megmutatni. 

Maguk a szereplők, s itt nemcsak a két főhősünkre gondolok igazi egyéniségek, van mondanivalójuk, megfejthetetlenek, önzőek, ármánykodóak, reménykedőek, de ezekkel a tulajdonságokkal együtt olyan szórakoztatóak vagy olykor elborzasztóak. Angelika néhány szívszaggató jelenettel is gazdagítja a kötetet, s ezek a részek nemcsak a lelkemig hatoltak, de alapjaiban rengették meg az érzelmi világomat. Nem félt kegyetlennek lenni és attól sem riadt vissza, hogy vajon egy-egy elszánt, megrengető lépés után mit is fognak gondolni az olvasók, mert ahol kellett ott csavart egyet a szívünkön, vagy éppen elvetette a remény magjait, hogy azok kicsírázzanak és új talajra építve burjánzanak. Maga a kötet nagyon is méltó folytatása és lezárása a trilógiának. S már bánom, hogy ennyit várattam magamra, hogy elolvassam. 

Leginkább azért történt ez meg, mert nem akartam elengedni és úgy igazából nem is akartam elengedni Flóra kezét, hiszen olyan kis ártatlan virágszál volt a sorozat kezdete előtt, de A párizsi nő alatt már nem azzal a lánnyal van dolgunk, hanem egy sokkal határozottabb, sok mindent átélő, felnőttebb és gondoskodóbb leánnyal, aki levetett magáról mindenféle gyermeki bájt és megmutatta, hogy milyen fából is faragták őt. 

Összességében akik tehetik merüljenek el Angelika bármelyik regényében, mert az időutazás, a szórakozva tanulás és egy-egy unalmasnak tűnő történelmi esemény is izgalmassá válik a kezei alatt és, amit alkot az biztos, hogy maradandó és átlagon felüli lesz. Megkapjuk az adott kor, az adott időszak feelingjét, megtudhatjuk, hogy milyen is volt akkoriban az élet, hogy milyen veszélyek és ármánykodások is leselkedhettek és megmutatja azt is, hogy egy jól megírt szöveg mennyi mindenre képes, nemcsak tanít, okít, de meg is szerettetheti másokkal az olvasást. Még annyit muszáj elmondanom, hogy ahhoz képest,ahogy felépült A párizsi nő, fokozatosan, lépésről-lépésre haladva, majd a közepétől beledobva a mély vízbe igazi lírai befejezést és lezárást sikerült adni a cselekménynek és úgy magának az egész regényfolyamnak is. Felettébb büszke vagyok arra, hogy olvashattam ezt a kötetet is és arra, hogy még dedikáltatni is sikerült Angelikával. Tehát ne féljetek belépni a múlt kapuján, mert legtöbbször igazi kincs lapul a kapu mögött, s Az ártatlan trilógia talán az egyik leginkább féltve őrzött kincs mind közül.
" - Tudod, hogy mit gondolok a szerelemről. Soha, senkibe nem leszek szerelmes, mert nem akarok. A szerelem döntés kérdése, és én úgy döntöttem, nem adom meg az esélyt arra, hogy elveszítsem a józan eszemet. Ugyanakkor arra törekszem, hogy boldoggá tegyem. Ebben senki és semmi nem fog megakadályozni. Megértetted?"

" - Ne aggódj, Lorenzo, nem fogok petrezselymet árulni, az nem szokásom - rázta meg duzzogva a fejét. - Maga a király fog táncra kérni, meglátjátok - vont be végül engem is a beszélgetésbe, hisz Marianival nem ment semmire, akár tudomást is vehetett rólam."

" - Nocsak, cincog a kisegér. Attól, hogy egyszer kinyitottad a szádat, még nem lettél farkas, Flóra. De nincs is miért nekem esned, nem bántottalak. Lorenzóra pedig nálam jobban senki nem tud vigyázni, míg távol vagy. Nyugodj meg, nem tudom elcsábítani tőled, amíg eszméletlen..."

"Nem akarta a szerelmet. Eldöntötte, és én bármit is tettem, ezt a döntését nem tudtam megváltoztatni. Csupán a remény élt bennem, hogy egyszer rádöbben, a szerelmet nem lehet eldönteni. Az vagy van, vagy nincs. Az ember agya tehetetlen, ha a szív mást akar."

"A kígyók akkor is kígyók maradnak, ha egy időre angyalszárnyakat képzelnek magukra, és megpróbálnak annak megfelelően élni. A valódi természet kiütközik, örökké nem lehet másnak látszani, mint akik vagyunk."



Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése