2018. augusztus 11., szombat

Vic James: Gilded Cage - Aranykalitka


"Először a motort hallottam meg, aztán a vágtázó lovat - két távoli zaj menekülés közben, a mindent beborító sötétségben."

*

A ​világunk az Egyenlőké, a mágikus képességekkel megáldott arisztokráciáé, és mindenkinek tíz évig szolgálnia kell őket. Csakhogy Anglia egyik legpompásabb birtokának kapuja mögött olyan erő rejlik, ami az egész világot felforgathatja. Egy szeretetre és tudásra éhező lány. Abi Anglia legbefolyásosabb családját szolgálja, ám a lelke szabad. Így hát amikor beleszeret a család egyik nemes ifjába, borzalmas döntés elé kerül. A család titkainak feltárása a szabadságát jelentheti, de vajon az árat a szíve fizeti meg? Egy lázadásról álmodó fiú. Abi testvére, Luke egy kegyetlen gyárban tölti rabszolgaéveit. Messze a családjától, borzalmas elnyomásban barátokra lel, csakhogy a barátok elképzelései nyomán mindenét elveszítheti. Luke rádöbben, hogy van valami, ami még a mágiánál is hatalmasabb: a forradalom ereje. Mindeközben egy arisztokrata sötét képességeivel újraformálhatja a világot. Csupán egy árnyék az Egyenlők csillogó világában, ám rejtélyes képességeit senki sem érti. A kérdés csak az, felszabadítani vagy pusztítani fog.


Újabban már sikerült úgy ahogy kitörnöm a borító általi könyvválasztásból, de amikor megláttam az Aranykalitka stílusos, egyszerű, figyelmet felkeltő, hatásos és összeszedett borítóját tudtam, hogy a polcom lakójává kell fogadjam, mert annyira szépséges. Igaz a mondás, miszerint a kevesebb néha több; s ez itt tökéletesen érvényesül. A fülszöveg elolvasása után csak még jobban tudatosult bennem, hogy igen, jó választás volt, aztán ahogy szépen lassan a kötet végére értem ért meg bennem, hogy miért is vonzott úgy a kötet. Imádom a disztópiákat és az Aranykalitka ilyen szempontból igazi szerelem. Megvan benne minden, ami olvasmányossá és olvashatóvá teszi.

A világ elképzelés és a felépítése nagyon egyedi. Hasonlóról olvastam igaz, de nem ennyire kidolgozottról és ennyire izgalmasról. Adott egy világ, ahol még megvan az a régi eszme, miszerint az Egyenlők, a mágiával bírók állnak a többi ember felett, az olyanok felett, akik nem rendelkeznek semmilyen erővel, rejtett tehetséggel. Ez az eszme egyedüliként Nagy-Britanniában maradt meg, hiszen apró kitekintéseket kapunk, amiből nagyon jól leszűrhető, hogy a világ többi része hogyan is vélekedik erről a jelenségről. Ez volt az egyik olyan pont, amikor már kezdett érlelődni bennem, hogy nemcsak tetszik a cselekmény és a történet szála, hanem egyenesen szeretem. Igen, egy szerethető kötettel van dolgunk tele borzalmakkal, veszéllyel, árulással és rabszolgasággal, de én ettől függetlenül imádtam, ahogy az írónő szőtte a szálakat és ahogy még több információhoz juttatott és ahogy egyre több szemszögből mutatta meg a cselekményt. Mind a közemberek, s mint a különlegesek elméjébe betekintést nyújtott, ezáltal váltak emberibbé, karakteresebbé a szereplők és maguk az események is érthetőbbé és kézzel foghatóbbá. De visszatérve a világhoz. Azoknak, akiknek nincsen semmilyen képességük 10 évet fel kell áldozniuk az életükből azért, hogy az Egyenlőknek dolgozzanak. A szerencsésebbek Egyenlő családhoz kerülnek, míg a nem annyira szerencsések munkatáborba. Az írói kreatívitás nevében mind a két szituációt megismerhetjük. 

A szemünk elé tárul a rabszolgatáborok; mert igen ezek azok, 10 évig nincsen se személyiségük, se jogaik azoknak, akik a kötelezően ledolgozandó szolgálati idejüket. De amellett, hogy tükröt tart elénk, megmutatva hogy éppen úgy lehet rossz az arisztokrácia családnál töltött idő, úgy a munkatáborok egy olyan oldalát is megmutatja, hogy ott is lehet találni célt, vagy egy olyan feladatot, ami miatt érdemes lesz felkelni minden egyes nap és elvégezni a kiszabott feladatokat. Az árnyoldalakat azzal kompenzálja, hogy minél izgalmasabb, minél információ dúsabb cselekménnyel sűríti a történet szálát Vic James. 

Maga az angol, az eredeti kiadás 2017-ben jelent meg, s úgy érzem, hogy a Könyvmolyképző nagyon jól döntött azzal, hogy nekünk is elhozta a regényt, s csak remélni tudom, hogy a többi kötetet is olvashatjuk majd. Félek egy kicsit, hogy nem fog olyan nagy hangsúlyt kapni, mint A hamis herceg, de A hatalom trilógia is megérte, hogy az összes része megjelenjen, így bízok benne, hogy Vic James további remekei is ilyen sorsra jutnak. Ami még nagyon tetszett az a kötet sokszínűsége, azáltal, hogy több szemszögű és alapvetően két családra épül a két oldalról nagyon változatossá és érdekessé teszi, ahogy váltakoznak a szemszögek, ezáltal a helyszínek és a mondanivaló.

Mindkét oldalt ismernünk kell, s csak úgy fog minden kristálytisztán kirajzolódni előttünk, de azt azért leszögezném, hogy semmi sem az, mint aminek látszik.  Az utolsó néhány fejezet olyan csavarokkal és olyan meglepő fordulatokkal van teli, hogy csak ámultam, hogy hogy lehet az, hogy nem láttam az összefüggéseket. Maga a karakterek felhozatala annyira színes, sokszínű, hogy amíg maga az írónő elém nem tárta az igazságot elmentem a tények és az összefüggések mellett, de még így is azt tudom mondani, hogy megérte megírni.

Nagyon sok minden tetszett a kötetben, viszont volt egy karakter, Eb, akinek már a jelenléte is borzongással töltött el, és irtóztam azoktól a jelenetektől, amikben szerepet kapott és alig vártam, hogy eltűnjön a képből. Ha mindenféleképpen főszereplőt szeretnék keresni, akkor azok nem az Egyenlőek lennének, hanem Abi és Luke, a testvérpár, akiket elszakítottak egymástól, s ezáltal, még ha a későbbiekben újra összetalálkozik is a sorsfonaluk, nem azok az emberek lesznek, mint amikor elváltak egymástól. Ilyen szempontból a karakterfejlődés páratlan példájával szembesülhetünk. Itt érik meg csak igazán az, hogy az tesz minket azzá, akik vagyunk, amiket átéltünk, s nem azok az események, amiket tálcán kínált az élet.

Mindemellett, hogy izgalmakban, cselszövésekben van részünk a politikára is fontos hangsúly kerül. Mint mindenhol itt sem tiszta a versengés, cselszövések tömkelegével van dolgunk, de a környezet és a leírások mindezt úgy állítják be, mintha a történet magvas velejárója lenne, pedig pont, hogy nem erre helyezi a hangsúlyt. Nem a politikának van fontos szerepe, hanem annak, hogy mindenkivel egyenlően bánjanak, ne legyen meg a 10 éves nincstelen, személytelen munkaidő, amikor is megszűnik annak lenni az ember, aki. Ezzel is csak azt érte el nálam, hogy próbáljak meg még jobban a felszín alá ásni és olyan dolgokat is meglátni, amit amúgy lehet, hogy észre sem vennék. Viszont összességében jó volt olvasni, a vége volt a legizgalmasabb, a legfejtörőbb, és azok a csavarok valami eszméletlenek lettek. Tetszett, ahogy keretbe foglalta a kötetet, a mondanivalóját és ahogy ebben a disztópikus világban elkalauzolt, ahogy szembeállította velem a tényeket és ahogy mindkét oldalt megmutatta, nemcsak a jót, de a rosszat is. Igaz, hogy az elején összetört, még a gondolat is szörnyű, hogy valaki elvegye más kezéből a döntést és 10 évre úgymond kivonja a forgalomból, de úgy hiszem, hogy sok meglepetést fog még tartogatni számunkra a következő kötetek, ha ti is velük tartotok és én személy szerint már alig várom a folytatást, mert ahogy lezárult az Aranykalitka úgy nem illik és nem is lenne szabad befejezni egy első kötetet; se egy másodikat, szóval erősen folytatásért kiállt. S még emellett van benne egy egészen halovány szerelmi szál is, ami annál édesebb, minél inkább tiltott.
"Abi megfordult, hogy megnézze, mit művel épp a csodálatos Gavar. Egy hosszú, lapos csónak siklott feléjük a tavon. A túlparti csónakház ajtaja tárva-nyitva állt. A lapátok szorosan a csónak oldalához simultak. Az égvilágon senki sem ült benne, és szemmel láthatólag senki sem hajtotta feléjük. Egyenesen Daisy, Gavar és a kisbaba felé tartott, mintha valaki kötélen húzná."

"Mit lehetett erre mondani? Abi lázasan igyekezett elfogadható választ kiötölni, ám kudarcot vallott. A fenébe is, ő nem ért az emberekhez! A könyvekkel van jó barátságban. A kettő között hatalmas a különbség."

"Luke Ryanre bámult. Az egyetemhez hasonlította a rabszolgaságot? Csak azért, mert itt is közös konyha van? Hát teljesen elment a józan esze?"

"Nem kell kimondania. Nem kell lebetűzni azt, amit mindketten tudtak - hogy Jennernek semmi befolyása. Gavar az örökös. Kellemetlen, heves kapcsolat fűzi az apjához, de szükségük van egymásra. Jenner senkinek sem kell."



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése