2018. július 17., kedd

Papp Dóra: Bolyongó


"A jelzőcsöngő éles berregésére tértem magamhoz, de nem nyitottam ki a szemem - továbbra is párnának használtam a 12,c osztálytermének fehérre meszelt, jéghideg falát."

*

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…


Uhh, de vártam már, hogy újból olvashassak Dórától ifjúsági regényt. Nekem nem kell Leiner Laura, se más, ha itt van Papp Dóra, aki nálam a magyar ifjúsági regények koronázatlan királynője. Olyan szinten eltalálja az ízlésemet és olyan sztorikat talál ki, hogy az hihetetlen. Nemcsak mesél, hanem nevel és magvas gondolatokat is elbújtat a sorok között. Nálam a neve már felér a garanciával. Az meg, hogy ilyen csodás, gyönyörű borítót kapott a könyve csak dobott rajta, hogy ezt nekem bizony el kell olvasnom. Nem tudom, hogy mennyire látjátok, de a tollakba motívumok vannak elrejtve, méghozzá olyanok, amik tökéletesen illenek a történethez és maga a színkombináció is szemet gyönyörködtető és baromi mutatós.
Azt már megszokhattuk, hogy a legtöbben női szemszögből mesélnek, na de nem Dóra, aki hatalmas fába vágta azzal a fejszéjét azzal, hogy férfi szemszög mögé bújt és úgy adta át nekünk a történetet. Szepesi Norbert karakterét nagyon megosztónak mondanám, egy igazi különc sorait és történetét mondja el, s ezzel fel is hívja az első lényeges dologra a figyelmünket, hogy nem szabad külső alapján ítélkezni. Lehet valaki akármennyire is kivarrva attól még nem biztos, hogy kemény, hiszen én magam is ismerek olyan lányt, aki simán elmehetne tetovált modellnek, mégsem durva, tök normális és nagyon is jól el lehet vele beszélgetni. Az alapszituáció szerint a végzős osztályba érkezik egy új srác, aki fenekestül felbolygatja az osztály életét. Új gyereknek lenni mindig is nehéz, de Dóra rávilágít a következő fontos tényre, hogy idővel eldől, hogy mennyire fognak elfogadni, vagy sem az osztálytársak. Ezzel párhuzamban az iskolai zaklatásokat, azok kimenetét és hatását is alaposan tanulmányozza. S mindezt úgy, hogy nem is igazán tudjuk, hogy mi történt Norbi múltjában, de ahogy haladunk előre az időben úgy potyogtatja el a kenyérmorzsákat és úgy adja meg a legnagyobb kérdésre a választ. 

Igazi osztályközösséget alkotva, felidézve benne az én középsulis éveimet, hogy milyen is volt; bulik, barátságok, iskolai csínytevések, órai felelések, szerelmek, bunyók. Ezt mind mind újra átéltem és szinte megelevenedett előttem a regény cselekménye,ami egyébként nagyon következetes, meglepően hű a mai tinik viselkedéséhez és gondolkodásához, és nagyszerű olvasmány. Teljes mértekben kikapcsol, engedi hogy olvasás közben te is pihenj. Mióta elkezdtem nézni a Vikingek sorozatot igazából vártam, hogy más is legalább annyira szeresse, mint én, s nemcsak a vallásukat, a hitvilágukat, az isteneiket csempészte bele a regénybe az írónő, hanem a szellemüket is. Ezáltal megmutatva egy másik életfelfogást, s mindezt a regény vége felé még párhuzamba is állította mai problémákkal, amikről nap mint nap szembekerülünk. Hű maradt ahhoz a fogalomhoz, hogy ifjúsági regény, de annál többet is adott. 

Elgondolkodtatott, érzéseket váltott ki belőlem, megmutatta egy másik világ életét és azt, hogy mi lehetne, ha nem ide, hanem északra születek, de minden csak elhatározás kérdése és abból kell a legtöbbet kihozni, amit kaptunk az élettől és nem valami felsőbb hatalom, amit vélni vélünk, hogy kiosztott nekünk szerepet. A sorsunkat mi irányítjuk, csakis mi, nem a szüleink, nem a tanáraink, ők csak próbálják a helyes irányba terelni bennünk az elhatározásokat és az elképzeléseket. Ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatokkal szembesülhetünk a Bolyogó lapjai között. 

Ha nagyon eltekintek a regény cselekményétől és történetétől, akkor azt is mondhatnám, hogy egy tükröt tartok a kezemben, amibe benne van nagyon sok mindenre a válasz, de ha hű maradok a regényhez akkor csak annyit mondok, hogy minden bennünk dől, nekünk kell erősnek lennünk, nem pedig másnak. Maga a történet egyébként nagyon életszerű, a karakterek is már már élnek és együtt lélegeznek velünk, a tanárok személyisége is egészen helytálló, az órai és az azon kívüli események is mind mind életszagúak. 

Dóra nemcsak egy volt közülük, hanem még mindig tudja, hogy mi az, amit a fiatalok szeretnek és szívesen csinálnak. A regény úgy 40%-át a viking mondakör és az e köré épített világ teszi ki, amit azért is szerettem, mert sok számomra is új információt kaptam, de azért van benne pár merészebb leírás is, amiket nem biztos, hogy engednék olvasni, főleg ha labilis kölyökről van szó. De a tartalmát tekintve nagyon is rendben van. Magvas, összeszedett, szórakoztató, de elgondolkodtató is egy olyan nyelven, ami talán több emberhez is eljut, mintha szigorúan lexikonban használt nyelven írták volna.

Emellett nagyon sok történelmi utalás is segíti a cselekmény és a különböző vélemények megértését. Úgy gondolom, hogy akik 1990 körül születtek sokkal elfogadóbbak, mint azok akik sokkal korábban születtek, de minden nevelés kérdése, s ez is tökéletesen kivehető a Bolyongók soraiból. S ha nem is tudunk olvasni a sorok között még akkor is segít nekünk az írónő, hogy megértsük, hogy mit is szeretett volna elérni a regénnyel. Összességében nagyon kedveltem. A szerelmi szál nagyon édes volt. Ahogy kialakult és ahogy haladtunk a kapcsolat fogalma felé nagyon sok kérdést és gondolatot felvetett. Emellett természetesen tipikus ifis elemek is tarkítják a regényt, de ez nem is baj, mert Dóra így is megmutatta, hogy mennyire is szenvedélye az írás és azért megtalálta a módját annak is, hogy megszólaltassa Míra, a nő hangját. A lezárását tekintve elégedett vagyok,de ha arról lenne szó, akkor még nagyon szívesen olvasnám tovább a 12.c és Norbi történetét. Például Gabeszban látok potenciált egy saját regényre.
" - Odin szakállát és Frey orbitális tökét összevetve se hiszem el, amit most mondtál, tesó! - röhögött. - Viccelsz? Te szerencsétlen kis gyíkocska, hát mindjárt..."

" - Te tényleg annyira hülye vagy, hogy engedtél egy kis tizenhat éves szöszinek, aki fülig beléd zúgott. - Megállt, szembefordult velem. - Amikor nyáron itthon dőzsöltem egy hétig, és te mindennap jöttél, ez a kis hülye reggelente félórát válogatta a ruháit és egy órát piszmogott a fürdőben, hogy a nagy Szepes Norbi észrevegye."

"Van az a pillanat, amikor tényleg lehetetlenség visszafogni a győzedelmes mosolyt. Amikor egy lány téged választ a barátnői helyett, az pontosan olyan pillanat."

" - Csak van egy barátnőm, aki legszívesebben kitépné a tüdőmet, viking vérhas módra."

" - Ezt nekem kellene mondanom, kedves Míra - cirógattam az arcát. - Olyan sok mindenre ébresztettél rá. Hogy nem gyengeség beismerni, ha valamire képtelen vagyok egyedül. Hogy lehetek erős, de van olyan súly, amit nem bírok el. Hogy néha ér önzőnek lenni. De azt utálom, hogy túl sokszor van igazad, kedves Míra, ez kész botrány, nem mehet így tovább."



Köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése