2018. július 31., kedd

Marie Rutkoski: The Winner's Kiss - A nyertes csókja


"Elmesélt magának egy történetet."

*

Háborúban és szerelemben nincsenek játékszabályok.

Kestrel a tundra felé tart egy rabszállító kocsin, és kevés a valószínűsége, hogy a munkatábort élve megússza. Abban bízhat csak, hogy kódolt üzenete eljut Arinhoz, és hogy a fiú megérti az üzenet tartalmát. A múlttal birkózó Arin és keleti szövetségesei közben behajóznak Herranba, számolva egy esetleges támadás lehetőségével. Kestrel üzenete és a háború nagyjából egy időben érkeznek a városba: megkezdődik a versenyfutás az idővel, az elemekkel, az emlékekkel és az ellenséggel. A küzdelem minden fronton reménytelennek tűnik.

Ha belátod, hogy vak voltál… van-e megbocsátás?



Elérkeztem a trilógia befejező részéhez, s meg kell mondjam, hogy egyik szemem sír, a másik meg nevet, mivel nagyon sok szép és boldog pillanatot élhettem át a trilógia olvasása alatt, de szomorú is vagyok egy kicsit, hogy ennek most vége és bezárul az egyik kedvenc olyan trilógiám, ami nem kapott olyan hű de sok figyelmet, mégis megérte azt, hogy teljes egészében megjelenhessen hazánkban. Most, hogy már minden egyes lapot átnyálaztam teljes szívemből kijelenthetem, hogy ez a trilógia legeslegjobb része, az első kettő sem volt piskóta, na de nálam A nyertes csókja tette fel az i-re a pontot és ezzel együtt teljes az élmény.
A kötet elején volt egy egészen apró, leheletnyi Üvegtrón feelingem, de ez hamar el is múlt, mivel semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amit Celaena Sardothien tud kiváltani belőlem, de ennek ellenére Kestrelben is van valami, ami megfogott. Maga a kötet első fele nagyon kemény, már-már brutális. Olyannyira összefacsart, hogy arra nehezen találok csak szavakat. Keménysége mellett reménnyel is elárasztott. És egy percig nem hagyott unatkozni. Még a legsötétebb és legfájdalmasabb fejezetek is tartogattak meglepetéseket, sokszor elhitették velem, hogy majd most minden jóra fordul, de nem így lett, s talán nem állítok valótlant, ha azt mondom, hogy egész végig egy amolyan macska-egér játékot játszott velem, mert nem volt vagy ha volt is csak nagyon kevés olyan esemény következett be, ami kiszámítható lett volna. Igazi csemege azoknak, akik szeretnek végig izgulni és végig rettegni egy könyvet, hogy vajon mi lesz a végkifejlet. Nagyon sokáig tart minket bizonytalanságban az írónő. Egyre több és kidolgozottabb akciódús, harccal tűzdelt, elmét összeroppantó fejezetet hozott el, ahol semmi sem úgy történt, ahogy arra számítani lehetett. Hol sokat adott, hol pedig elvett, de egy percig nem fordult meg az a fejemben, hogy nem lenne méltó a történethez, mert akármennyire is más, mint a trilógia első két kötete, a cselekményt és a már elkezdett szálat nagyon jól vezeti, az ok-okozati összefüggések, amire épít az egyszerűen olyannyira merész és lélegzet elállító, hogy le a kalappal. 

Ennyire gyors mozgású, következetes és akcióbomba befejező kötetet már rég olvastam és nagyon is itt volt az ideje, hogy megtudjam milyen az, amikor az utolsó kötet izgalma felülmúlja a már elolvasott előző köteteket. Még lány létemre is élveztem a háborús, összecsapásos jeleneteket és tűkön ülve, körmöt rágva vártam, hogy mi lesz a kimenetele, vagy éppen milyen következő fordulatot, cselt vet be az írónő. 

Az egyszer biztos, hogy aki a kezébe veszi az nagyon nehezen fogja csak tudni letenni, s teljes szívből ajánlom a férfi olvasóknak is ezt a trilógiát, mert nagyon egyedi, különleges, elgondolkodtató, eszméletlen világgal van megáldva és azok az izgalmas, kalandos jelenetek, amik uralják A nyertes csókját felérnek akár a Trónok harca harci jeleneteivel is. Szóval igen, nagyon élvezhető, karakteres cselekménnyel van megáldva, s a kellő helyeken mélyül el, illetve a kellő helyeken vannak a cselek és a cselszövések bevetve. Talán úgy a kötet második harmadától kezdve voltam úgy igazán képtelen letenni. 

Olyan volt, mintha odaragasztottak volna az oldalakhoz, mert egyszerűen nem bírtam magammal és tudnom kellett, hogy mi lesz még, mi fog történni, és hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már lehet egy halvány sejtésem arról, hogy milyen végkimenetele lesz a háborúnak és a harcoknak. És igen, kedves olvasó igazad van abban, hogy alap, hogy milyennek kellene lennie a befejezésnek, de Marie Rutkoski pont nem az az írónő, akit ez érdekelné, mert addig sanyargat minket, amíg már mi sem hiszünk a sikerekben és a végkifejlet jóra fordulásában. 

Emellett van benne egy egészen apró kis romantikus szál is, amire már úgy vártam, mint egy levegővételre, mert az első két kötet inkább a romantika és a szerelem kialakulására tette a hangsúlyt, s emiatt volt bennem egy egészen halovány félsz is, hogy nem fogom megtudni, hogy mi is lesz a szerelmesek sorsa, de szerencsére ez nem így történt. Minden kérdésemre választ kaptam és nyugodt szívvel zárhattam le a kötetet, úgy mint ahogy a regényfolyamot, magát a trilógiát is. 

Ami számomra igazán izgalmassá és különlegessé tette a kötetet azok a váltott szemszögek, de nem azok, amiket már megszokhattunk, hanem azok amikor csak egy-egy felvillanásnyi idő erejéig, max. egy fél oldalon keresztül, vagy mint a legtöbb esetben néhány sorig olvashattam Arin vagy éppen Kestrel szemszögét és utána újból váltott. Ez annyira felvillanyozott, annyira tetszett, hogy az nem létezik. Imádtam ezeket a részeket. Hevesebben kezdett el tőlük verni a szívem, olyan adrenalinnal töltött el, hogy szinte olyan voltam, mint egy Duracell nyuszi. Gyors és megállíthatatlan, így talán nem is olyan nagy csoda, hogy két pillanat alatt ki is végeztem a kötetet és igazi letargiába estem, hogy ennek most vége és imádtam, de mi lesz velem ezek után. Maga a lezárás is annyira szép, annyira odaillő és kiérdemelt, hogy ennél szebb és kerekebb befejezést nem is mertem remélni, és tessék, mégis megkaptam. De azt azért meg kell hagyni, hogy iszonyat jól ért az írónő a szórakoztatáshoz és miatta képes voltam a 100 fokban bezárkózni a kis olvasós kuckómba és átélni, megélni az izgalmakat. Ez hatalmas élmény volt a számomra, főleg most így nyáron, mert inkább választottam azt, hogy megsülök, de kivégzem a könyvet, mint hogy medencézzek és süttessem a hasam és szép barna legyek. A térképet és a borítót még mindig imádom és odáig vagyok érte, szóval bátran ajánlom, hogy szerezzétek be a trilógiát. Sőt bátran merem állítani, hogy a csalódás messze el fog kerülni titeket.
"Kestrel nem akarta megtörni a csendet, mert úgy tűnt, egy pillanatra nyugalmat talált abban a gondolatban, hogy nem érdemel gyűlöletet. Talán ennyi elég is. Talán elég, ha egy ember nem több ennél."

" - Te vagy az egyik ok, Kestrel. De nem akarod hallani. szerintem rá akarsz venni, hogy valami olyasmit mondjak, ami után nyugodt szívvel elmehetsz."

" - Nem ezt értem. - A kettejük közötti légüres térre mutatott, a keze a lányról maga felé rebbent. - Én... - Megvonta a vállát, a bütykével megdörzsölte a szemét, és végre kimondta: - Azt akarom, hogy az enyém legyél, teljesen az enyém, teljes szívedből. Azt akarom, hogy ugyanúgy érezz, mint én."

" - Azt fogják mondani, hogy a tied vagyok - folytatta a lány. - Mint ahogyan te az enyém."



Köszönöm  a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése