John Green: Teknősök végtelen sora

"Amikor először ébredt bennem gyanú, hogy esetleg fikció vagyok, hétköznapjaimat Indianapolis északi rézén, egy állami finanszírozású intézményben, a White River Gimnáziumban tengettem."

*

A Csillagainkban a hiba szerzőjétől.
A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez. Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré. John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét. A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.



Az én hibám, de John Greentől csak a Csillagainkban a hibát ismertem, s az annyira összetörte a szívemet, hogy nem voltam biztos benne, hogy olvassak e még tőle, hiszen ő volt az első, aki férfi létére képes volt megsiratni a története végére és volt bennem egy nem éppen egészséges félelem a többi kötetével kapcsolatban, hogy vajon ezek is annyira szívbemarkolóak, mint a már említett regénye, de aztán jött a Teknősök végtelen sora és elsőre szerelembe estem belé. A fülszöveg kellően felkeltette a figyelmemet, ugyanakkor a borító valami eszméletlenül szép.

De ez még nem elég ahhoz, hogy ténylegesen meg is szeressem a kötetet, hiszen elsősorban magának a cselekménynek, a történetvezetésnek, a karaktereknek és a mondanivalójának kell elvarázsolnia, s azt tudom mondani, hogy akármilyen szokatlan témát is dolgoz fel - itt nem feltétlenül a nyomozást értem, nagyon nem -, de ennek ellenére igazi élmény olvasni. Kikapcsol, ellazít, együtt izgulhatok a szereplőkkel, foghatom a fejemet, ismerhetem meg egy különleges lány történetét, aki nem éppen szokványos gondolatokkal rendelkezik, akire sok mindent lehet mondani, de azt, hogy unalmassá vagy éppen élvezhetetlenné tenné a történetet, na azt nem. Ott volt izgalmas vagy éppen érzelmes, ahol kellett. Ha azt is számításba veszem, hogy milyen tanulságokat, életeseményeket ölel fel, hogy milyen magvas gondolatokkal nyújt, akkor nagyon sokrétű és nemcsak arra jó, hogy olvassuk, hanem arra is, hogy közbe mi magunk is ráébredjünk dolgokra és a nem éppen odavágó, de annál érdekesebb információforrásokat beépítve a tudatunkba gondoljunk vissza, hogy végső soron mennyire igaza is van Azának, a főszereplő lánynak, akinek a szemén keresztül élvezhetjük a történetet, hiszen a baktériumok és a betegségek körülvesznek, mégsem szabad, hogy ezek a rögeszmék megfertőzzék az életünket és úgy alakítsák, hogy alig merjünk csinálni valamit, mert éppen rettegünk attól, hogy ezt és ezt elkapjuk, de ez hülyeség, mivel már akkor ennyi erővel azzal is veszélyben vagyunk, ha csak ülünk vagy ha csak lélegzünk, s ezzel a gondolatmenettel nagyon szépen és finoman rávilágít arra John Green, hogy ami nem győz le, az megerősít.

Nagyon élveztem olvasni, nem is gondoltam volna, hogy majd ennyire beleeszi magát a bőröm alá és addig nem hagy békén, amíg a végére nem érek, de azért azt leszögezném, hogy rendesen féltem a végétől, hogy valóra válik Aza valamelyik félelme, valamelyik spirálja és belekerül abba az örvénybe, ami már nem megjavítható, ami végleges és maradandó. Olyan értékes tulajdonságokkal ruházza fel Green a karaktereit, amik nemcsak, hogy igazivá teszi őket, de még kézzelfoghatóvá és eredetivé is. John Green karakterei nagyon egyedülállóak, szerethetőek, különlegesek a maguk módján, értékkel rendelkezőek, szimpatikusak és van mondanivalójuk.

A történet egy kulcsfontosságú személy eltűnésével kezdődik, mégis a gimis Aza gondolatai, kételyei kerülnek előtérbe és az, hogy hogyan éli át a szerelmet, a rögeszmét, a barátságokat, azt ha már nem ő az első a barátnője életében és azt, hogy milyen más, ha kiszakítanak minket a megszokott mókuskerékből és szembesülünk azzal, hogy bizony a mi világunkon kívül is van élet és nem mindenkinek az a norma, ami nekünk történetesen az. A történetnek minden egyes sora érték.. Annyi mindenre világít rá, s közben igazi fejlődéstörténetet, igazi sikersztorit élhetünk át. Mi magunk is belekerülünk a mókuskerékbe, abba a spirálba, amit John Green megalkotott, de egy percig sem bántam, mert értékes órákat szerzett ezzel nekem és remélem, hogy azoknak is, akik még rajtam kívül olvasták vagy olvasni fogják.

Az író kifejezésmódja, ahogy a tudomásunkra hozza a dolgokat nagyon különleges, de eközben nagyon könnyen emészthető is és egy percig sem törjük azon a fejünket, hogy ez eltérne az átlagtól, mivel amíg JG regényeket olvasunk addig az a normális, amit megmutat nekünk, az már más kérdés, hogy utána elgondolkodunk, hogy valóban ez a normális e. Emellett a fájdalom feldolgozására helyez nagyobb hangsúlyt arra, hogy megmutassa, hogy mindegy, hogy milyen veszteség ért fel lehet dolgozni, csak kell hozzá a megfelelő ember, s így jön be a képbe Davis, Noah és Daisy, akik Aza mellett szerves részei a történetnek. Az ő karakterük is ugyanúgy alakít a cselekményen, mint Aza gondolatai, mivel fontos a más szemszögből látás, s azzal, hogy versrészleteket, blogbejegyzéseket közül az író nagyon szépen megmutatja nekünk a más szemszöget, a más perspektívát. Maga a történet már az első mondat után magába szippantott, s tudtam, hogy különleges lesz, de azt, hogy ennyire arra még a legvadabb álmomban sem gondoltam volna. A szokatlan információk ugyanúgy szerves részei, mint Aza gondolatai, tettei, mégis ott van még Davis apjának furcsa eltűnésének ügye is, ami nem hagyott nyugodni egy percig sem, sőt egyre jobban és jobban vártam, hogy ne csak a szerelem kibontakozása, az igazi baráti kapcsolatok teljesedjenek ki, de a kötet megoldása is, az ami az egészet elindította. Az meg már csak plusz, hogy nem olyan a vége, mint a Csillagainkban a hibának. Teljesen lenyűgözött ezzel. Megmutatta, hogy érdemes még figyelnem rá és minél hamarabb be kell pótoljam a hiányosságaimat és beszereznem a Katherine a köbönt (folyamatban van), a Papírvárosokat és az Alaszka nyomábant. Komolyan mondom JG zseniális, máshogy látja a világot, mint mi, de a történetei által mi is részesei lehetünk ennek. Számomra ez egy nagyszerű út kezdete volt, s remélem, hogy a későbbiekben sem kell csalódjak benne. 

" - Hát, én szeretnék járni valakivel - mondta Daisy. - Rá is mozdulnék a kis árva milliomosodra, csak sajnos le sem vette rólad a tekintetét. Hé, ha már itt tartunk, van számodra egy érdekes információm. Szerinted ki örökli Pickett milliárdjait, ha ő meghal?"

"Tudtam, mit érez. Én egész életemben sosem voltam képes tiszta fejjel gondolkozni, még az sem ment, hogy egy gondolat végére érjek, mert az én gondolataim nem lineárisan haladtak, hanem összekuszálódott, saját magukba gabalyodó csomókban érkeztek. Olyan volt, mint a futóhomok, vagy a fényt elnyelő féreglyuk."

"Ő: Ha felülsz az óriáskerékre, észre fogod venni, hogy a többi ember másról sem beszél, mint arról, hogy az óriáskeréken ül, milyen onnan a kilátás, meg hogy az óriáskerék ijesztő, és még hányszor fog körbemenni. A járás is ilyen. Aki egyszer belelép, másról sem beszél többet. Nem érdekel engem a járás."

"Az a legrosszabb abban, ha valaki igazán egyedül van, hogy eszébe jut, hányszor kívánta, hogy bárcsak hagyná békén mindenki. Aztán amikor megteszik, békén hagynak, kiderül, hogy az illető borzalmas társaság a saját maga számára."



Köszönöm a Gabo Könyvkiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!