2018. március 13., kedd

Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk


"Fél életünkben ismertük egymást."

*

Két ​élet. Két szerelem. Egy választás.
Ő ihlette meg elsőként, ő indította meg és értette meg igazán. Ő lesz-e az utolsó is? Lucy az életét megváltoztató döntés előtt áll. De mielőtt megtehetné, elölről kell elmesélnie a történetét, a közös történetüket. Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New York-ban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Együtt döntik el, hogy azt szeretnék, ha az életük jelentene valamit, igazán számítana. Amikor egy évvel később megint találkoznak, mintha a sors akarná, hogy talán egymásban találják meg az élet értelmét. De aztán Gabe fotós-újságíró lesz a Közép-Keleten, Lucyt pedig New York-hoz köti a munkája. A következő tizenhárom évben közös útjuk álmokon, vágyakon, féltékenykedéseken, megcsalásokon vezet el végül a szerelemig. A sors sodorta-e egymáshoz őket? És az ő döntésük tartja-e távol őket egymástól? Hiába választják el kontinensek őket, mindig van helyük egymás szívében. Jill Santopolo egyedülálló első regénye egy szerelmi történet, ami Lucy és Gabe életét követi nyomon. Az ikertornyok tragédiája megváltoztatja és árnyékba borítja az életüket. Hogy tudják összeegyeztetni a szenvedélyt és a biztonságot, az álmokat és a valóságot? Gyönyörű romantikus regény az első szerelem elpusztíthatatlan erejéről.

Sokáig gondolkodtam, hogy olvassam e ezt a könyvet vagy sem, mivel ami általában nagyon felkapott, vagy sokan szeretik az nálam nem üti meg azt a mércét, amire azt tudom mondani, hogy igen ezt olvasnom kellett, de az a helyzet, hogy A fény, amit elvesztettünk minden várakozásomat felülmúlta.
Már a legelső mondat után tudtam, hogy ez jóval több lesz, mint egy olvasmány, amit márciusban olvasok, mert szívbemarkoló, tanulságos, szomorú, gondolatébresztő, cselekvésre késztető és nagyon is szerethető. Ahogy Lucy mesél, már az újdonsággal bírt számomra, mert így, ebben a formában még nem olvastam. Talán azért is került ilyen közel a szívemhez a regény, mert miközben olvastam egyetlen egy emberre gondoltam, aki sokat jelent nekem, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna és emiatt még jobban, még mélyebben át tudom érezni azt a fájdalmat, amit ont magából a kötet. Már-már olyan volt, mintha egy élettörténetet olvasnék, s amíg a végére nem értem addig nem is tudtam, hogy megkapom e az áhított happy endet vagy sem. Nem szeretnék spoilerezni, de rendesen összetört, sokk hatás alá kerültem és egy olyan szakadékba taszított, amiből nehéz kikerülni. Olvasás közben annyi minden az eszembe jutott, de tényleg. Visszatekintettem a nem túl hosszú múltamba és elgondolkodtam dolgokon. Vajon tényleg minden ugyanolyan lenne, ha adott helyzetekben pont az ellenkezőjét tettem volna, mint amit valóban megtettem? Ez és ehhez hasonló gondolatok kerültek a látóterembe és az biztos, hogy ezután a könyv után nemcsak a világot fogom más színben látni, de a döntéseket is és kétszer meggondolom, hogy mit fogok lépni, mert sosem lehet tudni, hogy milyen láncreakciót indítunk el egy-egy egyszerűnek tűnő lépéssel.

Nem szoktam ezt mondani, de ez a történet úgy gyönyörű, ahogy van. Igaz, hogy fájdalmas, de legalább van mondanivalója és nem vész el a rakatkönyvek között. Kiemelkedő alkotás, ami arra vár, hogy sokan a mezükbe vegyék és utána elgondolkodjanak az életükön, hiszen tényleg csak azt érdemes csinálni, amit szeretünk és követnünk kell az álmainkat. Ahogy belépünk a cselekménybe nincs megállás, ahogy közeledik egyre közelebb a befejezés úgy ad egyre több értelmet az, hogy miért is írta meg Jill Santopolo Lucy és Gabe történetét.
Minden 2001. szeptember 11-én kezdődik. Mindenki tudja, hogy mi volt ekkor és nagyon frappáns megoldásnak találom, hogy ezt beleépítette a cselekménybe az írónő és megmutatta, hogy mennyire fontos is és meghatározó eseménynek lehettek szemtanúi azok, akik akkor New Yorkban tartózkodtak és, hogy hogyan változtak meg a fiatalok, hogyan lettek eltökéltek és hogyan hoztak meg fontos döntéseket. Az a szerelem, ami a főszereplőinket összeköti csodálatos, sorszerű, de éppen ezek miatt fájdalmas is. Soha nem gondoltam volna, de megtörtént az elkerülhetetlen, s ahogy Lucy a vége felé úgy én is összetörtem és mélységes szomorúsággal fejeztem be a kötetet. Viszont azt sem mellékes, hogy cselekvésre késztet, és olyan döntésekre irányítja rá a reflektorfényt, amik elsőre nem tűnnek olyan fontosnak, mégis azok. Sőt... egy-egy döntésünk képes nemcsak az életünket, de a világot is a feje tetejére állítani. S ez lehet ugyanúgy jó is, mint ahogy rossz.
Maga a cselekmény olvasmányos, letehetetlen, körülöleli egy bizonyos varázs, ami miatt egyszerre akarjuk elolvasni az egészet és teljes szívünkből azt kívánjuk, hogy legyen boldog a befejezése, de a legtöbb kívánság sosem teljesül, s sajnos a vége nem éppen az a happy end, mint amit elképzeltem, de nagyon következetes, mert már magából az írásmódból rá lehet jönni, hogy mi is az egész célja és, hogy miért is íródott meg maga A fény, amit elvesztettünk. Abban száz százalékig biztos vagyok, hogy ez az idei évem kiemelkedő olvasmánya, amit nemcsak én olvastam, hanem amit minden barátnőm meg fog kapni, hogy ők is átélhessék és tanulhassanak belőle. Ha tehetném kötelező olvasmánnyá tenném, vagy legalábbis nagyon sok mindenkivel elolvastatnám. Maga az írásmód is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ennyire gördülékeny legyen a sztori.

Bár az elején nagyon furcsa volt, hogy ergo egy elmesélést/visszaemlékezést láthatok a szemeim előtt, mivel eddig még nem volt dolgom ilyen szöveggel. Imádtam, hogy a fő motivációja a szerelem és az, hogy vannak olyan emberek mindenki életében, akik lehet, hogy már nem szerves részei az életünknek, mégis jelen vannak benne és, ha kell bármit képesek lennénk feláldozni értük. Összességében a maga műfajában kiemelkedően színvonalas, érzelmekkel dúsított, izgalomfaktorral rendelkező, világmegváltós és gondolatébresztő olvasmány, amit a fiatalabb és idősebb generáció is érzelmekkel telve képes olvasni és elmerülni benne. Amikor elkezdtem nem mertem volna gondolni sem, hogy ennyire szívhez szóló és magával ragadó. Minden elismerésem az írónőé, remélem még lesz szerencsém olvasni tőle. Minden perc és minden óra, amit A fény, amit elvesztettünk megírásával töltött megérte, hiszen ha már egyvalaki másképp látja tőle a világot, akkor elérte az írónő a célját és sikerült letennie egy olyan történetet az asztalra, amit generációk fognak olvasni évről-évre. Igazi csemege a léleknek. Köszönöm az élményt!
"Van valami a halálban, amitől az emberek élni akarnak. Mi is élni akartunk aznap, és nem hibáztatom magunkat ezért. Már nem."

"New York különös város. Évekig élhetsz ott, és egyszer sem futsz össze a közvetlen szomszédokkal, aztán szembetalálkozol a legjobb barátoddal, miközben munkába menet beszállsz a metróba. Sors kontra szabad akarat. Esetleg a kettő együtt."

" - Olyan, mintha a csillagom lennél, Lucy. A napom. A fényed, a vonzásod... Egyszerűen nem találok szavakat arra, mit jelentesz nekem."

" - Lucy - mondta, és köhögni kezdett. - Néha annyira szeretlek, hogy nem is tudom, bírja-e a szívem."



Köszönöm a 21. Század Kiadónak az olvasási lehetőséget! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése