Barczikay Lilla: Szobortánc

"A hegyek között fekvő apró városkát, amelynek főterén a Metamorphosis Pszichiátriai és Elmegyógyintézet tornyosult, nemcsak elhagyta, de már el is felejtette mindenki."

Egy elfeledett idegen lépked végig a macskaköveken. Nem hagyja, hogy láncra vert érzései eluralkodjanak felette. De amikor szembe kell néznie családja gyűlöletével, húga balesetével, a város suttogásával, egyre nehezebb nyugodtnak maradnia. Márpedig nem lehet dühös, nem félhet, mert akkor kitör a káosz. Elég egyetlen bizonytalan pillanat, hogy megremegjenek a város szobrai. Fellélegzik a kőszarvas, pislogni kezd az acélbika. Alig várják, hogy tombolhassanak. Egy láthatatlan árny suhan a sötétben. Nem tartozik sehova, nincsenek emlékei, nincsenek tervei. Otthona az éjszaka, ami elrejti őt a kíváncsi szemek elől. Fogai feltépik a bőrt, körme véres csíkokat hagy áldozata testén. Érezni akar. Az izgalmat üldözi, ami véget vet a szívében kongó ürességnek.

Egyikük sem ismeri a másikat. Fogalmuk sincs róla, hogy sorsuk egybeforrt, és a válaszokat nem önmagukban, hanem egymásban kell keresni.

Azt eddig is tudtam, hogy fiatal kora ellenére mennyire tehetséges Barczikay Lilla, de csak most a Szobortánc kapcsán döbbentem rá arra, hogy nemcsak több száz oldalon keresztül tud maradandót alkotni, hanem akár 160 oldalon át is. Hihetetlen, hogy mennyire rövid ez a kötet, mégis annyi minden történik benne, tömör, nincsenek benne holtvágányok és a kellő helyeken kezd izgalmas, furcsa vagy éppen szokatlan lenni. Annyi biztos, hogy nem egy szokványos könyvet foghatunk a kezünkbe.

Eddig nem igazán értettem a borítót, kicsit félelmetes is, de ahogy ledaráltam az oldalakat minden megvilágosodott és értelmet nyert. Kevesen tudják, de ha Lilla elkezd írni, akkor ott kő kövön nem marad szárazon. Nagyon jól ért ahhoz, hogy odaláncolja az oldalakhoz az olvasót és ne engedje el. Igaz, hogy merőben eltér az eddigi írásaitól, mégis annyira lillás. Az egyik specifikuma, hogy nagyon erős karakterekkel dolgozik. Enélkül nem is lenne igazán teljes az élmény, hiszen mindegy, hogy negatív vagy éppen pozitív hősökkel nézünk szembe az biztos, hogy erős személyiségekkel rendelkeznek, de itt még szóba jön a belső vívódás is és egy olyan oldalát mutatja meg az írónő, ahol nem riad vissza a sötétségtől, a megborzongatástól vagy éppen a vérontástól. Alapvetően két lány története lapul meg a sorok között. Ezek párhuzamosan futnak, mégis egy ponton, ahol összefutnak válnak igazán feledhetetlenné, s stílszerűen itt is ér véget a kötet, amikor már igazán beindulna a cselekmény, hiszen javarészt az okokat és a különleges események előtti magyarázatot mutatja be a Szobortánc. Amolyan alapként szolgál a továbbiakra nézve, mivel biztos vagyok benne, hogy nem ér véget ezzel az egy kötettel, amiatt is nem, mivel nincs lezárva, függővéges és még szívesen olvastam volna tovább, hogy jobban megismerjem a karaktereket és a kialakuló helyzetet.

A cselekmény már az elejétől kezdve misztikus, hátborzongató, s ez nem is lehetne másképp, mivelhogy a két főkarakter sem mindennapi jelenség. Adott két különleges lány, akik olyanokra képesek, amikre sokan nem, legalábbis Temi esetében. Eleve a helyzete, amibe belerakta Lilla nagyon érdekes, és ha hiszitek, ha nem de néha igenis érdemes kitágítani a spektrumunkat és olyan elsőre a komfortzónán kívüli kötetnek is esélyt adni, mint a Szobortánc. A cím is jól kivitelezi azt, amire maga a kötet épül. Gondolom sokan elgondolkoztatok már azon, hogy mi lenne, ha a szobrok életre kelnének. Lilla is ezt tette és egy olyan keretet adott ennek a vágyott jelenségnek, ami tökéletes regényalapnak bizonyult.

Temi mellett Lynn különcsége is megmutatkozik. S ha hiszitek, ha nem de elég sokáig gondolkodtam azon, hogy akkor ő most ember vagy valami egészen más, amihez hasonlóval még sohasem találkoztam az olvasói pályafutásom alatt. Aztán, ahogy egyre közelebb értem a kötet végére tudatosult a válasz. Magát a cselekményt eseménydúsnak, néhol hátborzongatónak és felettébb izgalmasnak tituálnám, s emellett még olyan érzékletes leírásokkal és hasonlatokkal is meg van spékelve, ami egy újabb pont amellett, hogy ne lehessen letenni és egy ültő helyben kelljen elolvasni. Maguk a fejezetek felépítése nagyon jól meg lett oldva. Nem túl hosszúak, de nem is túl rövidek, s ahhoz pont elegek, hogy fenntartsák a figyelmünket végig a mű során, arról nem is beszélve, hogy az elcsepegtetett apró információk nem engednek szabadulni a bűvköréből és nem elég az a 160 oldal, amit a kötet ad. Annyira, de annyira olvastam volna még tovább. Imádtam, ahogy Temi és Lynn szála összefonódik, de nem igazán tudtam kiélvezni, hiszen mire kettőt pislogtam huss már vége is lett. Nem volt elég időm feldolgozni azt az adrenalinlöketet, amit ad, de legalább van mit várni a következő kötetben.

"A lány elkezdett birkózni a gondolattal, hogy nem fog feljutni az emeletre. Azt tanították neki, hogy ha jól előre felkészül a legrosszabbra, akkor később semmi nem tudja majd letaglózni. De azért nem adta fel. Előhúzott egy papírlapot a nadrágja zsebéből és Ax kezébe nyomta."

"Temi csüggedten bólintott. Magára maradt. Tekintete az ajtóra tévedt. Mégis be kellene mennie Robinhoz. Minél előbb pontot kell tennie a történtek végére, hogy a kislány folytathassa az életét."

"A lány felnyögött. Nem volt olyan állapotban, hogy racionális döntést tudjon hozni. Négy évig sulykolták belé, hogy minden szavát, minden mozdulatát alaposan gondolja át jó előre, most mégis képtelen volt tartani magát a tanultakhoz." " - Nem is az átok érdekel. Mesélj magadról! A barátaidról az intézetben. Mesélj apukádról! Mondd el, mi a kedvenc színed, milyen állat szeretnél lenni, és hova vigyelek vacsorázni holnap este?"

Köszönöm az Ad Librum kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!