2018. január 31., szerda

M. G. Brown: Vérvörös Rózsaszirmok


"Kiterülve feküdtem Daniel szemrevaló ágyában, miközben az új életemen gondolkodtam."


Épphogy visszacsöppenek abba a titokzatos világba, ahová mindig is tartoznom kellett volna, máris egy kibontakozó félben lévő csetepaté kellős közepén találom magamat, ami nem sok jóval kecsegtet, tekintve, hogy egyértelműen én vagyok a világ legbénább boszorkánya. Hogy az életem még véletlenül se legyen egyszerű, még Daniel volt barátnője is kipécéz magának, nem beszélve Davidről, aki villámcsapásszerűen robban be újra az életembe, hogy megkeserítse a mindennapjaimat. Ráadásként a családom is újra összeáll, kiegészülve olyan családtagokkal, akiknek még a létezéséről sem tudtam. De, legalább életem szerelme mellettem van, és immár kétségem sincs afelől, hogy minket az égiek szántak egymásnak. Csak ne kapnánk azt a borzalmas jóslatot…



Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a második kötet ennyire izgalmas, pörgős és letehetetlen lesz. Igaz, hogy a kapcsolatom a sorozattal nem indult valami fényesen, mégis megérte kivárni, hogy olyan mederbe folyjanak az események, amik már nemcsak, hogy tetszenek, de mély elismerést is kiváltsanak belőlem. A Vérvörös Rózsaszirmok pontosan ilyen hatással voltak rám. Az elejétől a végéig fenntartotta az érdeklődésemet, elkápráztatott, megnevettetett vagy ha kellett olyan letargiába lökött, hogy alig bírtam kikecmeregni belőle. Ha azt mondanám, hogy együtt lélegeztem a szereplőkkel, nem lennék elég pontos, mivel már-már olyan érzésem volt, mintha eggyé váltam volna velük.
A kötetben van minden, ami egy tökéletes folytatáshoz dukál. Akció, izgalom, szerelem, romantika, történelem, váratlan események, halálközeli élmények és az elmaradhatatlan M. G. Brown-féle szókimondóság és humor. De kezdjük szépen az elején. Nagyon szépen, már-már prózaian és olyan mesteri szinten adja meg azt a varázst, amire szükségem van, hogy az hihetetlen. Miután az első kötetben megismerkedhettem Daniel Smithszel alig vártam, hogy olyan jeleneteket olvashassak, amiben nem a fantasy elemek kapnak szerepelt, hanem az ő és Cathy kapcsolata. Olyannyira szükségem volt arra, hogy lássam ahogy felépül a kapcsolatuk, mint arra, hogy napi szinten lélegezzek és létezzek. Az a varázs, ami átjárja a sorokat többet adott, mint maga az első kötet. Tudom, tudom ilyet nem illik írni, de ez van. Annyira szívhez szólóan, annyira valóságosan, de közben annyira tündérmesébe illően is írja le és bontakoztatja ki a kapcsolatukat az írónő, hogy ha a fene fenét is eszik, de mindenféleképpen szentelni kell ennek a nem mindennapi pillanatban legalább pár sort, hiszen a kezdés miatt akartam alig letenni a kezemből a kötetet és igazából még az sem zavart, hogy bitang nehéz és könnyűszerrel meg lehet ölni vele valakit. A viccet félretéve az első harmada a kötetnek inkább egy amolyan szerelmi beteljesülés, ahol előtérbe kerül egy kapcsolat felépítésének legfontosabb pillanatai,s az sem mellékes, hogy mi magunk olvasók is kapunk ebből az érzésből és előkerülhet a fangirl énünk, aki együtt drukkolhat Danieléknek, hogy minden akadályt legyőzhessen a szerelmük, legyen az angyali vagy éppen mágikus akadály.

A kötet szemmel láthatóan is több, mint a sorozat első eleme, de nemcsak terjedelmében, hanem a történéseket nézve is. Egyetlen egy olyan oldal nem volt, ahol unatkoztam volna, vagy azt nézegettem volna, hogy mégis mikor lesz vége, mivel az írónő olyan szinten beleírta a saját személyiségét is a történetbe, hogy képtelenség fapofával, érzelmek nélkül olvasni. Még a legfagyosabb szívet is képes felolvasztani és arra késztetni, hogy vesszen el a cselekmények sűrű hálójában és addig ne szabaduljon, amíg ki nem végzi a kötetet. Bár ez így nem feltétlenül igaz, hiszen annyira megvett magának a történet, hogy már most nem tudom, hogy fogom kibírni azt az időt, ami még hátravan a harmadik rész megjelenéséig. Egyszóval LETEHETETLEN. Imádtam és nemcsak azért, mert izgalmas, hanem azért is, mert nagyon részletes.
Kellő hangsúlyt helyez a legfontosabb dolgokra, de emellett az összes szereplőnek ad teret, hogy kibontakozzanak vagy éppen fejlődjenek. A jól megismert arcok mellett újakat is bemutat, s persze vannak köztük pozitív és negatív, igazi utálni való karakterek is, viszont ezek sem csak a gyűlölhető oldalukat mutatják be, hanem azt is, hogy mi rejlik a páncél alatt. Nem tudom megállni, hogy ne fecsegjek egy kicsit Loganről, aki igaz, hogy angyal, mégsem akkora paraszt, mint David, akitől egyenesen hánynom kell. Igazi meglepetés volt számomra a megjelenése, de az még inkább, hogy nagyon megkedvelten ahhoz képest, hogy valamilyen szinten ő is egoista, de azért ha kell olyan, mint egy papucs. Ez a kettősség számos derűs és nevetséges pillanatot okozott, mégis Logant így kell elfogadni, ő egyszerűen ilyen és kész.
Legnagyobb megelégedettségemre Cathy nagyon de nagyon sokat fejlődik, nemcsak hogy felnő, de képes racionális döntéseket hozni amellett, hogy még néha mindig egy hisztigép és a legszívesebben megpofoznám, de legalább javuló tendenciát mutat, ami nagyon jó jel és bizakodásra ad okot hogy egyszer talán benő a feje lágya és felhagy a kényeskedéssel. Az események nemcsak eseménydúsak, hanem azért néhol váratlanok is. Nem egy résznél dobtam volna be a sarokba a kötetet, hogy nem nem ezt nem csinálhatod velem Hajni, nem és nem. Nem egy álmatlan éjszakát sikerült szereznie, mire a végére értem, s biztos vagyok benne, hogy miatta fogok előbb megőszülni. Még szegény hajacskám is megsínylett az írónő morbid humorát és a váratlan események következményét. Nagyon csúnya dolog játszadozni az olvasók érzéseivel, főleg ha ennek az imádatom tárgyához van köze.

Mielőtt túlontúl érzelmesre ész hosszúra sikeredne ez az értékelés hadd említsem meg, hogy a kötet közepétől válnak igazán érdekessé és feledhetetlenné az események, arról nem is beszélve, hogy olyan fordulatok és váratlan karakterek, illetve tények kerülnek előtérbe, amik nemhogy felrázzák szó szerint a kötetet, de még rá is szednek minket olvasókat. Ennyire fantáziadús és egyedi történetet nagyon régen olvastam már, s igazából egyetlen egy olyan dologba sem tudok belekötni, ami ne tetszett volna, mivel nemcsak hogy sportszerűen folytatta M. G. Brown a történetet, hanem még több fantáziadús ötletet adott hozzá, nem is beszélve arról, hogy a sötét és elfeledett múlt is előtérbe kerül amellett, hogy sokkal több fantasy elemet vegyit el és a miértekbe és a hogyanokba is betekintést enged. Mind a boszorkányos, s mind az angyalos szál mélyebb vonatkozásban kerül a szemünk elé, s ha hiszitek ha nem, de úgy adja elő, minta tényleg ez lenne a dolgok rendje és egy percig nem kételkedsz benne, hogy ez nem a valóság, hanem csak egy kitalált történet. Azt hiszem erre mondják azt, hogy a tehetséget nem lehet tanulni, hanem az vagy vele születik valakivel vagy nem.
" - A változást csak te tudod előidézni. Ne önmagadat változtasd meg, hanem a gondolkodásodat! Engedd, hogy az légy, aki lenni akarsz, és ne érdekeljen, hogy mit gondolnak rólad mások! Ezt az életet te kaptad, ez csak a tied. Hidd el nekem, cica, ha a fejecskédben megtörténik a változás, a külvilág is reagálni fog rá. Csak döntsd el, hogy ki akarsz lenni, és olyan embereket fogsz az életedbe vonzani, akik a célod felé tolnak, nem pedig elrángatnak tőle."

"Felnevettem. Hát persze, hogy jól nézett ki. Ő volt a legjobb pasi az egész világon. De, hogy én végigvertem volna az összes nőstényt, aki rá meri vetni a szemét Daniel meztelen testére, az is biztos. Tök cukin elpirult, ami azt jelezte a számomra, hogy rávette magát, hogy olyat tegyen, amit még soha: énekeljen valaki előtt. Hallottam a csöndes, tipikusan olasz dallamot, de olyan halkan, az orra alatt énekelgetett, hogy még dúdolásnak is erős lett volna nevezni."

" - A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól, hercegnőm. A tudat, hogy fellövetted magad ezzel a vidéki paraszttal, elhiheted, hogy nem a szeretet felé billenti a mérleg nyelvét."

" - Mert nem csak egy fejezet vagy az életemben, cicus. Te vagy az összes fejezet, minden egyes kötet. Sőt! Te vagy az epilógus is. Így pedig, nincs miért kúpolnom. Ha leszámítjuk a családi ejnye-bejnyét, persze - kuncogta."




Köszönöm M. G. Brownnak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető személyesen az írónőtől!

2018. január 30., kedd

Barczikay Lilla: Szobortánc


"A hegyek között fekvő apró városkát, amelynek főterén a Metamorphosis Pszichiátriai és Elmegyógyintézet tornyosult, nemcsak elhagyta, de már el is felejtette mindenki."


Egy elfeledett idegen lépked végig a macskaköveken. Nem hagyja, hogy láncra vert érzései eluralkodjanak felette. De amikor szembe kell néznie családja gyűlöletével, húga balesetével, a város suttogásával, egyre nehezebb nyugodtnak maradnia. Márpedig nem lehet dühös, nem félhet, mert akkor kitör a káosz. Elég egyetlen bizonytalan pillanat, hogy megremegjenek a város szobrai. Fellélegzik a kőszarvas, pislogni kezd az acélbika. Alig várják, hogy tombolhassanak. Egy láthatatlan árny suhan a sötétben. Nem tartozik sehova, nincsenek emlékei, nincsenek tervei. Otthona az éjszaka, ami elrejti őt a kíváncsi szemek elől. Fogai feltépik a bőrt, körme véres csíkokat hagy áldozata testén. Érezni akar. Az izgalmat üldözi, ami véget vet a szívében kongó ürességnek.
Egyikük sem ismeri a másikat. Fogalmuk sincs róla, hogy sorsuk egybeforrt, és a válaszokat nem önmagukban, hanem egymásban kell keresni.



Azt eddig is tudtam, hogy fiatal kora ellenére mennyire tehetséges Barczikay Lilla, de csak most a Szobortánc kapcsán döbbentem rá arra, hogy nemcsak több száz oldalon keresztül tud maradandót alkotni, hanem akár 160 oldalon át is. Hihetetlen, hogy mennyire rövid ez a kötet, mégis annyi minden történik benne, tömör, nincsenek benne holtvágányok és a kellő helyeken kezd izgalmas, furcsa vagy éppen szokatlan lenni. Annyi biztos, hogy nem egy szokványos könyvet foghatunk a kezünkbe.
Eddig nem igazán értettem a borítót, kicsit félelmetes is, de ahogy ledaráltam az oldalakat minden megvilágosodott és értelmet nyert. Kevesen tudják, de ha Lilla elkezd írni, akkor ott kő kövön nem marad szárazon. Nagyon jól ért ahhoz, hogy odaláncolja az oldalakhoz az olvasót és ne engedje el. Igaz, hogy merőben eltér az eddigi írásaitól, mégis annyira lillás. Az egyik specifikuma, hogy nagyon erős karakterekkel dolgozik. Enélkül nem is lenne igazán teljes az élmény, hiszen mindegy, hogy negatív vagy éppen pozitív hősökkel nézünk szembe az biztos, hogy erős személyiségekkel rendelkeznek, de itt még szóba jön a belső vívódás is és egy olyan oldalát mutatja meg az írónő, ahol nem riad vissza a sötétségtől, a megborzongatástól vagy éppen a vérontástól. Alapvetően két lány története lapul meg a sorok között. Ezek párhuzamosan futnak, mégis egy ponton, ahol összefutnak válnak igazán feledhetetlenné, s stílszerűen itt is ér véget a kötet, amikor már igazán beindulna a cselekmény, hiszen javarészt az okokat és a különleges események előtti magyarázatot mutatja be a Szobortánc. Amolyan alapként szolgál a továbbiakra nézve, mivel biztos vagyok benne, hogy nem ér véget ezzel az egy kötettel, amiatt is nem, mivel nincs lezárva, függővéges és még szívesen olvastam volna tovább, hogy jobban megismerjem a karaktereket és a kialakuló helyzetet.

A cselekmény már az elejétől kezdve misztikus, hátborzongató, s ez nem is lehetne másképp, mivelhogy a két főkarakter sem mindennapi jelenség. Adott két különleges lány, akik olyanokra képesek, amikre sokan nem, legalábbis Temi esetében. Eleve a helyzete, amibe belerakta Lilla nagyon érdekes, és ha hiszitek, ha nem de néha igenis érdemes kitágítani a spektrumunkat és olyan elsőre a komfortzónán kívüli kötetnek is esélyt adni, mint a Szobortánc. A cím is jól kivitelezi azt, amire maga a kötet épül. Gondolom sokan elgondolkoztatok már azon, hogy mi lenne, ha a szobrok életre kelnének. Lilla is ezt tette és egy olyan keretet adott ennek a vágyott jelenségnek, ami tökéletes regényalapnak bizonyult.

Temi mellett Lynn különcsége is megmutatkozik. S ha hiszitek, ha nem de elég sokáig gondolkodtam azon, hogy akkor ő most ember vagy valami egészen más, amihez hasonlóval még sohasem találkoztam az olvasói pályafutásom alatt. Aztán, ahogy egyre közelebb értem a kötet végére tudatosult a válasz. Magát a cselekményt eseménydúsnak, néhol hátborzongatónak és felettébb izgalmasnak tituálnám, s emellett még olyan érzékletes leírásokkal és hasonlatokkal is meg van spékelve, ami egy újabb pont amellett, hogy ne lehessen letenni és egy ültő helyben kelljen elolvasni. Maguk a fejezetek felépítése nagyon jól meg lett oldva. Nem túl hosszúak, de nem is túl rövidek, s ahhoz pont elegek, hogy fenntartsák a figyelmünket végig a mű során, arról nem is beszélve, hogy az elcsepegtetett apró információk nem engednek szabadulni a bűvköréből és nem elég az a 160 oldal, amit a kötet ad. Annyira, de annyira olvastam volna még tovább. Imádtam, ahogy Temi és Lynn szála összefonódik, de nem igazán tudtam kiélvezni, hiszen mire kettőt pislogtam huss már vége is lett. Nem volt elég időm feldolgozni azt az adrenalinlöketet, amit ad, de legalább van mit várni a következő kötetben.

"A lány elkezdett birkózni a gondolattal, hogy nem fog feljutni az emeletre. Azt tanították neki, hogy ha jól előre felkészül a legrosszabbra, akkor később semmi nem tudja majd letaglózni. De azért nem adta fel. Előhúzott egy papírlapot a nadrágja zsebéből és Ax kezébe nyomta."

"Temi csüggedten bólintott. Magára maradt. Tekintete az ajtóra tévedt. Mégis be kellene mennie Robinhoz. Minél előbb pontot kell tennie a történtek végére, hogy a kislány folytathassa az életét."

"A lány felnyögött. Nem volt olyan állapotban, hogy racionális döntést tudjon hozni. Négy évig sulykolták belé, hogy minden szavát, minden mozdulatát alaposan gondolja át jó előre, most mégis képtelen volt tartani magát a tanultakhoz." " - Nem is az átok érdekel. Mesélj magadról! A barátaidról az intézetben. Mesélj apukádról! Mondd el, mi a kedvenc színed, milyen állat szeretnél lenni, és hova vigyelek vacsorázni holnap este?"


Köszönöm az Ad Librum kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!

2018. január 24., szerda

M. G. Brown: Kavargó Rózsaszirmok


"Tudod, milyen érzés úgy élni az életedet, hogy mindig megfelelj másoknak?"


Mi történik velem? Feladom a legbecsesebb kincsemet azért, hogy egy rejtélyes idegen pofátlan módon belerángasson az angyalok és boszorkányok titokzatos világába. Abba a világba, amitől szülőanyám – mesterien szőtt hazugságokkal – egész életemben próbált távol tartani. Nem elég, hogy hibát hibára halmozok, felrúgva ezzel az egész korábbi életemet, még menekülnöm is kell, nem beszélve a felderítésre váró családi titkokról, melyek az életemet vagy a halálomat jelenthetik. Engem persze a szerelem sokkal jobban érdekel. De vajon ki lesz az igazi? Az, aki megszerezte a testem vagy az, aki fogva tartja a lelkem? A nevem Catherine Elwood, habár már ebben sem lehetek teljesen biztos.



Benne vagyok több könyves csoportban is, na meg persze az írónőében is, s egyre többször futottam bele a Kavargó Rózsaszirmokba. Eleve nagyon érdekel a misztikus világ, kezdve az angyalokkal és mindennel, ami természetfeletti, így kérdés sem volt számomra, hogy a sejtelmes és figyelemfelkeltő fülszöveg után esélyt adjak a történetnek. Az utóbbi időben egyre több magánkiadással hoz össze a sors, s ez nem lehet véletlen, mivel eddig egytől-egyig olyan történetek és írók voltak, akik tehetségesek és értenek a szórakoztatáshoz, na meg az sem mellékes, hogy piszok jó sztorikat találnak ki. M. G. Brown is közéjük tartozik, hiszen a Kavargó Rózsaszirmok nem egy átlagos regény, semmilyen sablont nem lehet ráhúzni. Egyedi alkotás, ami überelhetetlen.

Akármennyire is megszerettem a történetet a végére - nem, Danielnek történetesen semmi köze nem volt hozzá - az elejével vannak problémáim. Maga a történet érdekesen kezdődik, és nincs semmi bajom a Szent Terézzel. Maga az elgondolás az, ahogy a főkaraktert kivezeti a való világba nagyon frappáns, viszont azok a nevelési módszerek, amik megjelennek a lapok soraiban nekem túl sok. A másik dolog, ami fennakadást okozott nekem az az erkölcsi része, gondolok itt Davidre és a tetteire meg Samre. Ez a szerelmi szadomazo felállás az én lelkivilágomnak erősen betett. Sőt el is gondolkodtam rajta, hogy valóban nekem való e a kötet, s igazából nem is értettem, hiszen a részletek, amiket olvastam belőle, azok elnyerték a tetszésemet és csodálkozva fogadtam, hogy ez mégsem az, amire számítottam. Igen ám, de aztán ahogy előjöttek a természetfeletti dolgok, minden megváltozott. Az elején egyáltalán nem érezhető, hogy egy angyalos boszorkányos történettel van dolgunk, sőt néhol egészen úgy éreztem, mintha egy bordélyház egyik alkalmazottjának a drámáját olvastam volna, mindezt persze úgy, hogy fogtam a fejemet és már én magam szégyelltem el magam Cathy helyett és csapkodtam a fejemet, hogy mégis hogy lehet valaki ilyen könnyűvérű. 

A szerelmi háromszög is túl sok volt nekem, de szerencsére mire besokalltam volna jött egy mesteri fordulat és új irányba indultak el az események, aminek felettébb hálás vagyok, hiszen emiatt a változás miatt tetszett meg úgy igazán a történet. Az írónő nagyon finoman és dózisaiban adagolja be a természetfelettit az események kavalkádjába. Elvétve cseppent bele egy-egy morzsát, s mikor úgy ítéli meg, hogy már kellőképpen felkészültünk a befogadásra tárja elénk a kötet igaz valóját.

Miután úgy igazán beindulnak az események érezhető igazán az írónő hangja, mivel olyan szarkasztikus, fekete humorral tálalja az eseményeket, hogy képtelenség nem hangosan kacagni rajta és a szemünket forgatni meglepődésünk közepette. Úgy a közepétől kezdve válik izgalmassá, tartalmassá és egyedivé a történet. Előtérbe kerülnek az angyalok, a boszorkányok, a boszorkánymesterek, az őrzők és a kalózok is. Minden fajnak megadja a lehetőséget a kibontakozásra és arra is lehetőséget biztosít, hogy meg is ismerjük őket, nem elégszik meg azzal, hogy elhinti az információkat, hanem be is mutatja a gyakorlatban, hogy mire is gondolt. Nagyra becsülöm azt M. G. Brownban, hogy nem fél egyéniség lenni, hogy nem áll be a sorba és nem hajtja a csordaszellem, s éppen ezek miatt a tulajdonságai miatt lesz nem mindennapi a regénye.
Az elbeszélések és a leírások érzékletességével és azzal, ahogy a szavakkal játszik viszi még előrébb az olvasót, s ahogy formálja a karaktereit úgy formál minket is, s úgy terel le arról az útról, amin elkezdett vezetni minket. A kisebb fennakadás ellenére is iszonyatosan élvezhető, néhol már-már letehetetlen, s ha döcögősen is, de amint igazán beindul a cselekmény onnantól nincs megállás. Minden apróságra és elvetett információra, álommorzsára ráhelyezi a hangsúlyt, s a kellő pillanatban hozza újból elő, hogy hatalmas meglepetéseket okozzon, s hogy ne tudjunk szabadulni egyhamar a kötet bűvköréből.
A karakterek kiforrottsága és fejlődőképességük nagy erény, főleg ha azt olyan precizitással és odafigyeléssel teszi, mint azt Cathyvel tette, aki a kötet végére megerősödik, s többé már nem az a csenevész és élet gyenge lány, aki a kötet elején volt. Többféle szerelmi szál van elvetve, s a fontosságukhoz híven ki is vannak fejtve, én mégis csak a Daniel-Cathy szálat emelném ki, leginkább azért, mert ez tetszett nekem a legjobban, s azért is, mert iszonyat aranyos, hangulatos és sorsszerű, ahogy össze lett fonva a sorsuk, s az is, ahogy egymásba botlottak. Daniel a személyiségével és már magával a lényével is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszeressem a történetet.

Az utolsó néhány fejezet annyira gyorsan eltűnt, hogy nem akartam elhinni, hogy vége van. Olyan lezárást kapunk, ami nemcsak, hogy fenntartja a továbbiakban az érdeklődésünket, de még arra is késztet, hogy most rögtön belekezdjünk a második részbe. Összességében örülök, hogy elolvastam és annak is, hogy nem adtam fel, mert ilyen egyedi, mindent elsöprő kötettel ritkán találkozik az ember. Az meg persze csak hab a tortán, hogy menthetetlenül beleszerettem Danielbe és ebbe a boszorkányos szálba. Az angyalos sem piskóta, mégis a boszorkányos motívum, a háttértörténet és a részletesebb kidolgozottság miatt úgy érzem, hogy már emiatt megérte belevetnem magam a történet sűrűjébe. Innen is üzenném az írónőnek, hogy a hibái ellenére is megvett magának a Kavargó Rózsaszirmok és most már annyira elmerültem benne, hogy képtelen leszek egyhamar kiszabadulni a bűvköréből. Ha esetleg hezitálnátok, hogy olvassátok vagy sem a történetet, ne tegyétek. Egy nagyon tehetséges írónővel ismerkedhettek meg a cselekmények által, s ha hiszitek ha nem, de úgy be fog szippantani a történet, hogy egyre többet és többet akartok majd.
" - Nem terveztem, hogy "hetyegek" veled - csinált macskakörmöt az ujjaival. - Ez csak egy randi. És egyébként sincs szükségem arra, hogy különböző olcsó trükköket vessek be. Az olyan szánalmasan emberi - látványosan megborzongott. - Odaleszel értem magadtól is, és te leszel az, aki végül bepróbálkozik majd nálam! - már-már lesajnálóan beszélt."

"Kezdjünk". Szóhoz sem bírtam jutni. Tetszett ez a többes szám. Azt jelezte, hogy összetartozunk. Belepirultam. Még jó, hogy nem láthatta."

"Igazából, nem tudtam volna megmondani, hogy mennyire vagyok veszélyben. Még mindig képtelen voltam elfogadni, hogy a 21. században azért mészároljanak le valakit, mert feltételezések szerint boszorkány. Elvégre, David segítsége nélkül képtelen voltam bármiféle szupererőt is kipréselni magamból. Így pedig, simán le tudtam tagadni boszorkány mivoltomat, ha találkoznék egy vadásszal. Végtére is, hogyan lenne képes rám bizonyítani azt, aminek a létezéséről még én sem lehetek százszázalékosan meggyőződve?"

"Ilyen jó pasit valóban nem sodort még utamba a szél. Az én szememben simán überelte David deltás testét. nem beszélve Sam nem létező izmairól, ha pedig azokba a fekete szemekbe néztem... Ah, átkozott szex-hiány!"




Köszönöm M. G. Brownnak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető személyesen az írónőtől!



2018. január 21., vasárnap

Tomor Anita: Nyolc éjszaka


" - Baszd meg, Ryan! És tégy meg egy szívességet, menj a büdös francba! - fröcsögte nekem Emily tajtékozva, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy az egész irodaház beleremegett."


Trishnek ​elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan. Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe. Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton? Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi „a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi" tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?


Mint az már feltűnhetett nektek nagyon szeretem Anita írásait. Nincsenek benne ráhatások, természetesen és arról ír, amiről szeretne, s mindezt úgy, hogy nekünk olvasóknak is tetsszen. A saját élményeit szövi bele a cselekménybe és úgy mutatja be az egyes történeteket, hogy nehezen tudjuk letenni a kezünkből. A Nyolc éjszaka elég hamar felkeltette már az érdeklődésemet, mivel már maga a cím is megfogott. Elöljáróban csak annyit tudtam a kötetről, hogy New Yorkban és Las Vegasban játszódik, de abban nem kételkedtem, hogy tetszeni fog e, mivel eddig mindig sikerült elkápráztatnia és lenyűgöznie az írónőnek. Mindegy, hogy mit ír az nálam telitalálat. Nagyon örülök neki, hogy rátaláltam, s nagyon remélem, hogy még jó sok hasonlóan izgalmas és lehengerlő kötetével találkozhatok a közeljövőben.

Miután beleolvastam nem volt megállás. Egyből magában szippantott a történet. Egyszerűen annyira olvasmányos és annyira közel áll hozzám a műfaja meg az egész tematikája, hogy képtelen voltam letenni, s ha nem lennék elfogult azt mondanám, hogy ez az eddigi legjobb Tomor Anita regény, de ilyet nem mondhatok, mivel a szívemben mind a 3 kötete toplistás helyet foglal el. Trish és Ryan találkozása, már maga az alapszituáció is annyira tündérmesébe illő és, ahogy kiderül számomra a cím jelentése is, egyre inkább az került előtérbe előttem, hogy egy modern, álomszerű szerelem kibontakozásába csöppentem. Nagyon jól ki van vitelezve, maga a megfogalmazás is páratlan, egyedi, érezhető a hamisíthatatlan stílus rajta. Az ahogy előtérbe kerülnek a fontosabb momentumok, a leírás és az egész cselekmény csak arra ösztönöz, hogy még többet olvassak belőle és minél előbb tudjam meg, hogy mi lesz a vége. Bár azt muszáj hozzátennem, hogy eddig nem volt olyan regénye Anitának, aminél ne tudtam volna elképzelni a folytatás lehetőségét, s ez ennél sincs másképp, mivel ennyi nem elég belőle, közel sem. Imádtam. Tudom, hogy elfogult vagyok, de erre a regényre volt szükségem. Sikeresen kipenderített a letargiámból és végre újra a fénybe vagyok, nem érzem leharcoltnak, kiszívottnak magam. Nem is tudnék egy húzós vizsgaidőszak után jobb olvasnivalót elképzelni magamnak. Úgy tökéletes, ahogy van.

Mint már említettem tündérmeseszerű volt, mivel látszólag nem illik össze Trish Ryannel, mégis együtt olyan elegyet alkotnak, amit még a kémikusok sem tudtak volna ilyen tökéletességgel kifejleszteni. Ott például az első találkozásuk, már az is hihetetlen és nehéz elhinni, hogy bizony ilyen véletlenek léteznek, de nagyra becsülöm érte az írónőt, hogy megmutatta, hogy mi mindent lehet alkotni egy véletlennek tűnő sorozatok együttes hatása alatt. Már maguk a karakterek is úgy vannak megalkotva, hogy a végén a beteljesülés ne csak érzékletes, hanem bizonyos szempontból prózai is legyen. Ez az egész hétköznapi lány találkozik a hollywoodi sztárral beütés nagyon elnyerte a tetszésemet, s nehezen hiszem, hogy ennek olyan sokan ellen tudnának állni. Mar ennél a pontnál kétséget kizáróan érezhető a siker íze, hiszen olyan téma kerül előtérbe, amiről mi nők nagyon is szívesen olvasunk.
Anita kifejezőképessége pedig csak hozzáad az élményhez. Imádtam, ahogy felépítette magát a cselekményt, a szereplőket, de maguk az érzékletes leírások és bemutatások azok, amik a szíven csücskei. Nem tehetek róla, de odáig vagyok Anita stílusáért. Nemcsak érzékletes, de a tapasztalat és az élmények is érzékelhetőek, s ezek teszik igazán valódivá, s emiatt van olyan érzése az olvasónak, mintha ő maga is New York utcáin sétálna, s ő maga is átélné azokat a pillanatokat, amiket Trish és Ryan.
Maga a szerelmi szál eszméletlenre sikeredett. Minden egyes megszólaláson jól érezhető a vágyakozás és a beteljesülésért vívott kegyetlen harc. Ezek néhol eléggé vicces szituációkká alakulnak, s jó néhányszor kívántam azt, hogy az írónő ne szívassa tovább őket és végre érjen meg a dolog és ne csak képzeletben, hanem a valóságban is legyenek végre együtt. Emellett természetesen izgalmakban, rejtélyekben, jó sok csínytevésben és néhol húzós szituációkban is részünk lehet, de ez a sokszínűség az, ami igazán felteszi az i-re a pontot. A történet a maga nemében lehengerlő, s nagyon színes. Nem egyszerűen egy romantikus regény, hanem útikönyv is egyben. Érzékletes, szenvedélyes, s bizony néhol búja. Komolyan mondom, hogy ez hiányzott eddig a könyvespolcomról, igazi éke lesz.

Ahogy a cselekmény egyre bonyolódik és ahogy egyre pikánsabb lesz, úgy kerülnek előtérbe a váratlan események, de arra is lehetőségünk adódik, hogy ne csak élvezzük a történetet, hanem bele is éljük magunkat, mivel annyira vizuális, hogy akár le is léphetnének a lapokról a szereplők és az orrunk előtt folytathatnák azt, amit elkezdtek. A kötet címe miatt és annak kifejtése végett volt egy egészen rövid ideig olyan érzésem, mintha a Hamupipőke nagyon modern változatát fognám a kezembe. Ezt meg is indoklom, hogy teljesen érthető legyen. Az alapszituáció az, hogy Trish New Yorkba utazik 8 éjszakára, vagyis pont ennyi ideje van a mi Ryanünknek, hogy összeszedje magát és bizonyítson, hogy ő az a pasi, aki kell a lánynak és arról sem szabad megfeledkezni, hogy bizony nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen ki hinné el, hogy egy nagyon is vonzó hollywoodi színész akar tőle valamit, sőt komolyan is gondolja. Ezek a motívumok adják meg igazán a kötet pikantériáját. Mint leszűrhettétek iszonyatosan imádtam, és az a befejezés... nagyon remélem, hogy számíthatok folytatásra, mert ez így nem elég. Időközben rájöttem,hogy az a legnagyobb baj Tomor Anita regényeivel, hogy ha egyszer a kezébe veszi az ember nem lesz elég az,amit kap és egyre többet akar majd. Ez sajnos vagy nem sajnos, de a Nyolc éjszakánál is fennáll. Telhetetlen vagyok, de hol a folytatás. Kell még több Trish és Ryan, mert ez a bevezető nem elég. Túl forró, túl szexi és túl jó ahhoz, hogy csupán ennyi legyen.
" - Nem akarod eljátszani, amíg ez a nő mellettem ül, hogy a barátnőm vagy? - súgta a fülembe. Egy percre találkozott a tekintetünk. Lehengerlő volt a közelsége és a hangja."

"Ez már a vég! Érzem. Ryan Davis teljesen kiborít! Mégis mit művel? New York egyik legmenőbb hoteljében vagyok, Manhattanben, a Central Parktól egy karnyújtásnyira, ahol rengeteg film is játszódik. És Ryan Davisszel vagyok itt. A világ legmenőbb pasijával. És ezt most nemcsak azért mondom, mert a filmvásznon egy isten, hanem azért is, mert az életben is az. Ezt most már magam is tanúsíthatom."

" - Helyes - feleltem és haraptam egyet a magos bucimból, amit a kezemben szorongattam. - Nyolc éjszakára az enyém vagy - tettem hozzá határozottan gonoszkodó hátsó szándékkal. Nem bírtam megállni, hogy ne húzzam még egy kicsit."

" - Nem érdekelnek a kifogásaid - lihegte a számba. - Akarsz engem te is, csak félsz még magadnak is bevallani. Bebizonyítom, hogy igazam van!"

" - Ne egy könyvtárba legyél szerelmes, ne is a könyvekbe, inkább belém, és megmutatok neked mindent, amiről a könyvekben csak írnak. Velem át is élheted a szerelmet."




Köszönöm Tomor Anita írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!


2018. január 17., szerda

Emy Dust: Szerelemmel szabadulva


" - Örülök, hogy elhívtál. Hova megyünk? - kérdezte Melissa."


Jack Gleeson kiváló rendőr, barát és szenvedélyes férfi. Szereti a nők társaságát, nem a szíve vezérli a kapcsolatokban. Egy nap valaki belép az életébe akaratlanul is. A lány elutasító viselkedése kihívás Jack számára, ismeretlen múltja több problémát és akadályt gördít eléjük. Lesz még valaki, aki a múltból visszatérve mindent megtesz, hogy ők ne lehessenek együtt. Képesek megküzdeni egymással, egymásért?

A Bilincsbe zárt szerelemből jól ismert Jack saját útja a szerelemhez, nevetéssel, drámával, akcióval és a tőle elmaradhatatlan erotikával.

Jack és Victoria története.




Már a Bilincsbe zárt szerelem alatt is hatalmas potenciált láttam Jack karakterében, de nemcsak én, hanem az írónő is, mivel ha ez nem így lett volna talán meg sem születik ez az elgondolkodtató, de egyben humoros kötet. Akik találkoztak az első résszel, azok tudják, hogy mennyire nem volt könnyű dolga Emynek a történet megírása közben, mivel Jack személyében egy tipikus csajozógépet sikerült megelevenítenie, s ahhoz, hogy igazán hiteles legyen a sztori olyan partnert és olyan cselekménysorozatot kell találnia hozzá, ami elég hiteles ahhoz, hogy a mi vagány csajmágnesünk megszelídüljön és elhiggyük, hogy valóban ez volt a sorsa és ez kellett nekünk. Ezt nagyon jól és mindenféle komplikáció nélkül sikerült megoldania, sőt ennél tökéletesebb történetet nem is adhatott volna neki.
A kötet elején még ugyanazzal a Jack Gleesonnal van dolgunk, akit egyszer már sikeresen a szívünkbe zártunk, de ahogy előtérbe kerülnek a különböző ingerek, választási lehetőségek és ahogy úgy igazán beüt a krach érezhető a változás szele, de édes mindegy, hogy merre fele szövi a szálakat az írónő, mert a pajkossága és csibészsége a végéig megmarad. Jó néhány tulajdonságától megfosztja Emy, de ez nem is baj, hiszen a fejlődéshez kell az, hogy lássuk azt, hogy milyen is volt és, hogy milyen lett. Ez a változás példaértékűen mutatkozik meg Jacknél. A különböző beszólásai és azok a szituációk,amikbe keveredik még mindig viccesek és megannyi feledhetetlen pillanatot sikerült okoznia vele. Bevallom őszintén az első perctől kezdve igazi kérdőjel volt számomra, hogy mégis miként lesz megnevelve ez a srác és az is, hogy fog ebből kihozni valamit az írónő, mivel már a kötet elején két tűz között volt és egyszerűen hihetetlennek gondoltam még a gondolatát is annak, hogy lesz olyan nő, akiért tűzbe tenné a kezét és bármit megtenne csak azért, hogy megszerezze és ne is engedje el soha. Aztán jött a képbe Victoria, aki igaz, hogy meglehetősen lekezelően viselkedett szegény szívtiprónkkal, mégis már a kezdeti szurkálódások alatt is lehetett érezni a sorok között megbúvó vonzalmat és azt, hogy itt bizony nem marad kő kövön szárazon. Jöhet akármi, özönvíz vagy orkán, de addig fogja Emy csavarni a sztorit, amíg meg nem találja a tökéletes pillanatot az egymásra hangolódásra. 

Nem is tudom, hogy mi tetszett jobban az, amikor ellenségesek voltak egymással vagy az, amikor a vágy elárasztotta a sorokat és felperzselte az oldalakat. A történet egészét nézve egy eléggé komplex, jól kidolgozott, tartalommal rendelkező, jelentéssel bíró írással van dolgunk. Minden egyes szál, ami nemcsak a Szerelemmel szabadulva, hanem még az első kötet idején lett megkezdve sikeresen beépül a történetbe és olyankor kerülnek előtérbe, amikor nem is gondolna rá az ember, de ez még semmi, mert olyan váratlan és meglepő fordulatokkal járnak mindezek, hogy voltak pillanatok, amikor csak néztem, hogy te jó ég, ez most tényleg megtörtént.
Annyira vizuális maga az egész, teljesen olyan élmény olvasni, mint a moziban ülnék, mert a lelki szemeim előtt peregnek le az események megszakítás nélkül és teljesen mindegy volt, hogy hány fejezetet olvastam el, mert addig képtelenség letenni, amíg az utolsó oldalhoz nem érünk annyira magába képes szippantani az embert. Emiatt is csak csodálkozom, hogy mégis hogy lehet az, hogy még egyetlen kiadó sem fedezte fel magának Emy Dustot, aki van legalább olyan jó, mint Tammara Webber. Iszonyatosan imádom azt,ahogy ír és ezzel a második kötettel nemcsak azt sikerült megmutatnia, hogy nemzetközi szinten is megállná a helyét, hanem azt is hogy mindig képes fejlődni és megújulni. A fantázia és az az érzékletesség, ami benne van az adottság, nem tanulható.
A komoly részekre áttérve ezeket nem igazán élveztem, pedig részes szervei a történetnek, de egyszerűen nem tudok kibékülni vele, főleg a múlt megismerése végett, hiszen annyira fájdalmas és szívbemarkoló, viszont ettől függetlenül nagyon jól megvan írva, hiteles és egyben hihetetlen is és nem győzöm csodálkozni azon, hogy egy látszólag erős lány, hogy képes olyan borzalmakat átélni, mint amiket Vicnek kellett. Nincs az a mentség, ami elegendő lenne ahhoz, hogy a borzalmakat valakinek ilyen szinten kelljen átélnie és azzal a tudattal élnie, hogy ez az ő élete és a mókuskerékből segítség nélkül kilábalni szinte lehetetlen.

Igen ám, de itt jön Jack és itt mutatja meg egy olyan oldalát, amit eddig nem tapasztalhattunk tőle. Nemcsak szexi és elbűvölő tud lenni, hanem gondoskodó, becsületes, segítőkész és bizony fülig szerelmes is, még akkor is, ha minden porcikája tiltakozik ellene. Mint, ahogy azt már megszokhattam nem is lenne igazán "emys" a történet, ha nem lenne tele váratlanabbnál váratlanabb fordulatokkal, meglepő végkifejlettel, adrenalinnal és egy jó nagy adag szerelemmel. Egyszerűen imádtam. Tudtam, hogy tetszeni fog, de hogy ennyire, arra még álmomban sem gondoltam volna. Maga a bónusz fejezetek is csak még többet adnak hozzá. Megadják a választ arra, hogy a két jó barát, azaz Jack és Brian mihez kezdenek azután, hogy megtalálták a boldogságot és életük teljessé vált. Egy biztos, ezután is figyelemmel fogom kísérni az írónő tevékenységét, mivel még annyi, de annyi megírásra váró történet lapul a fiókjában, s én alig várom, hogy újra olvashassak tőle, mivel mindig sikerül lenyűgöznie és elkápráztatnia. Biztos vagyok benne, hogy a két páros (Brian és Megan, Jack es Victoria) gyerekeinek története is legalább olyan megkapóak lesznek, mint amilyen az ősöké. Tűkön ülve várom, hogy minél előbb olvashassam Nick és Wanda történetét.

"Teszem a felesleges köröket, hogy jobb kedve legyen, eredménytelenül. Oda kéne mennem jól megrázni, hogy mosolyogjon. Morgolódtam magamban, miközben őt figyeltem."

" - Nem lehet, ha bármi történne köztünk, meg akarnál menteni. Nem akarom, hogy megments. - halk volt, remegő kezét a nyakkendőmön húzta égig. Hallgattam szavait, mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak."

" - Régen egy ilyen bulin már meztelenül ordítoztunk. - felnevettem, ahogy megemlítette, beugrott a kép, amikor az egész városon keresztül kellett mennünk, mert ruha nélkül raktak ki minket."

" - Rosszul adod a tudtára. Naponta minimum egy verset fogsz írni, amit felolvasol neki, különben rendszeres látogatód leszek. - magabiztosan adtam tudtára."




Köszönöm Emy Dust írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!



2018. január 14., vasárnap

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad


"A tízemeletes háztömb tetején  egymással szemben feküdtünk, hallgattuk a soron következő számot a telefonunkról, és a fejünk felett engedelmesen úsztak el a kövérebbnél kövérebb bárányfelhők."


„Váratlanul átkulcsolta a karjait a derekamon, és felkapott.
Mintha egy örökkévalóságig néztem volna le a magasból a homlokára, a piercingjén megcsillanó fényekre; orra és szája megszokott formájára, és képtelen voltam eldönteni, hogy bosszantónak tartom-e minden egyes megnyilvánulását, vagy éppen ezek jelentik számomra a biztonságot.”

A tizenkilenc éves Dorka Budapesten kap munkát, hogy támogatni tudja a családját. A lánynak nem csak a nagyvárosi léttel kell megbarátkoznia, hanem az önállósággal járó kihívásokkal is.
Új ismerősei alaposan felforgatják Dorka megszokott világát, aki egy régi barát feltűnésének köszönhetően rádöbben, hogy ideje letennie a múlt súlyos terheit, és felvállalnia élete legfontosabb szerepét, mielőtt túl késő lenne…




Az első részről nem is olyan régen, néhány napja írtam, s amennyire tetszett a Léggömbök, érdekes volt megtapasztalni, hogy az Utánad igaz, hogy a folytatása, mégsem ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem. Annyi mindenben eltér, mégis szerethető és ha nem is ugrotta meg az első kötet színvonalát, ettől függetlenül nagyon olvasmányos és letehetetlen. Sajnos nem tudtam egyszerre kiolvasni, de amikor időm engedte olvasgattam belőle, s a nagy trauma után, amit az első rész hagyott, az Utánad végére sikeresen összetapasztotta a már amúgy is romokban heverő összetört szívemet. Az biztos, hogy nem tudtam volna egy teljes évet várni a folytatásra, s ilyenkor örülök, hogy ha fáziskéséssel is, de eljutnak hozzám az ilyen történetek.
Amikor megkaptam a két kötetet én kis naiv azt hittem, hogy az első Dorkáé, míg a második Matyié. Na ez nem jött össze, s ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az Utánadban is, hűen a címhez azt az időszakot meséli el, hogy milyen is az élet azután, hogy valaki nagyon fontos személyt veszítettünk el, s a kötet maga a gyógyulás és a továbblépés kinyilatkoztatása. Annyi különbség van a Léggömbökhöz képest, hogy Dorka már nem ugyanaz a kislány, aki volt, hanem sokkal érettebb és felnőttesebb lett, de a naivitása és vaksága még mindig fennáll. Sokszor csak fogtam a fejem, hogy "jaj te lány, miért nem veszed észre azt, ami már mióta az orrod előtt van?". Össz-vissz 12 fejezettel van dolgunk az epilógussal együtt, de ezalatt annyi minden történik, mint sok 500-600 oldalas könyv lapjain nem. Nagyon értékelem azt, hogy a Földön maradtunk és az írónő megint őszintén, a teljes szívéből írta meg ezt a történetrészt is. Amellett, hogy a karaktereit is tovább alakította és formálta az is nagyon szépen kitűnik, hogy bizony maga is milyen fejlődésen ment keresztül. Ahogy Dorka úgy az írásmód és a kifejezésmód is előretört és rabul ejtett. Akik olvasták az első részt azok tisztában vannak azzal, hogy milyen fájdalmas is volt a Léggömbök olvasása, ezzel szemben az Utánad pörgős, meglepő, mindig történik valami, s nincs egy olyan perc vagy akár pillanat, amikor ne kerülne szembe velünk a múlt. Amit eddig sikeresen felépített, ahhoz most még többet adott hozzá, s ha álnéven írna az írónő külföldi nevekkel és helyszínekkel nagy valószínűséggel magamtól nem tűnne fel, hogy igen Hajdú-Antal Zsuzsanna is egy hungarikum, mert az, a szó legnemesebb értelmében. 

Azért külön érdem jár neki, hogy magyar neveket, helyeket és ma is használatos szlenget használ, s mindezt úgy teszi, hogy az olvasói teljes mértékben elmerüljenek a mondanivalójában, mivel ennek a második kötetnek is van. Vegyük például azt, hogy akármennyire is fáj valaki elvesztése fel kell állnunk a padlóról és folytatnunk kell, főleg akkor, ha ez a személy egy becses kincset, ajándékot hagyott hátra maga után.

Régi szereplőkkel, s persze újakkal is megismerkedhetünk. A Sebestyén család "fekete báránya", azaz Domonkos, Doma ahogy az írónő hívatja is előkerül, s megtudhatjuk, hogy ki is ő, s hogy miért is menekült el a családi háztól. Maga a karaktere nagyon összetett, érdekes, alaposan felkeltette az érdeklődésemet és bármennyire is furcsán hangzik, de szívesen vettem volna, ha sokkal több tér jut neki, hiszen egy olyan ellentmondást sikerült megalkotnia az írónőnek, aki a mai napig azt várja, hogy végre valaki megfejtse és rávezesse arra az útra, amin járnia kell. 

Természetesen Jani is előkerül, és ha őszinte akarok lenni, akkor valahogy számítottam is rá, hogy jóval több rejlik benne, mint amit megismerhettünk, s igazam is lett, főleg amiatt, hogy igazi meglepetés volt nemcsak az, hogy mi lett vele, hanem az is, hogy milyen jól tud titkot tartani, de azért már az első részben is voltak olyan jelenetek vagy megszólalások, amik szépen, de óvatosan felkészítettek minket a bekövetkezhetetlen eseményhez, aminek igenis teret kellett adni. Az a hajszálvékony, leheletnyi szál, ami összeköti Dorka és Jani barátságát igazi fordulatot vesz, s nem egy-két örömteli pillanatot okoznak.

Most nem volt az, hogy ne lett volna meg a megfelelő pillanat vagy rossz a helyzet, mert az igazi újrakezdéshez nem elég lezárni a múltat, de utat is kell engedni olyanoknak, akikkel könnyebb a feldolgozás és elengedés. Maga a cselekmény számomra néhol túlságosan is kiszámítható volt, de szerencsére olyanok is akadtak bőven, amik kiszámíthatatlanoknak bizonyultak és csak kapkodtam a fejem, hogy mégis hogy a fenébe nem jutott el az agyamig az a parányi kis információ, ami néhány oldallal vagy fejezettel később igazi meglepetést okozott. Nagyon örülök, hogy megszületett a duológia ötlete, s annak is, hogy sikerült is ezt megvalósítani, s olyan keretet adva ezzel ennek az egésznek, ami méltó és nem utolsósorban szerethető. A szálak összefonódása és az utolsó 2 fejezet történései teszik igazán méltó folytatássá, s ezek miatt is lehet teljes mértékben elveszni benne. Összességében nem is lehetnék boldogabb. S nagyon remélem, hogy még sokat fogom hallani a Hajdú-Antal Zsuzsanna nevet, s még jó sok regényt fog írni.
" - Ugye kipakoltad a ruhásszekrényt? - Se szó, se beszéd, berontott a nappaliba. - Tudtam! Tudtam előre! Egy szálkát se tettél odébb! Azt a betonlusta mindenedet!"

" - Bolyongtam, mint gólyafos. Mit mondhattam volna az őröknek? Hogy elvesztettelek? A bicskám sincs nálam. Félember vagyok nélküle."

" - Van, hogy az ember úgy kap, hogy nem kér. - Ahogy a szavait idéztem, nyeltem egyet."

"Beláttam, hogy felvehetem a harcot a lányanyaság nehézségeivel, egy frusztrált munkatárssal, egy lecsúszott rockerrel, egy hosszú combú énekesnővel vagy egy halom nyugtatóval, de azzal, amit Balicz Jani az otthonának nevez, egyszerűen képtelenség versenybe szállni."





Köszönöm a Cicero Könyvstúdiónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


2018. január 10., szerda

Frank Márton: A világ peremén I. rész - Páratlanok


"Szeptember 8. Olyan volt, akár egy nemzetközi ünnepnap."


Szeptember 8-án egy rejtélyes tesztet íratnak a diákokkal szerte a világon. Másnap tizenhárom fiú (köztük a francia Gerard Montes) eltűnik. Gerard és sorstársai egy üres pusztán, végtelen erdők peremvidékén térnek magukhoz. Kik rabolták el őket, és miért? Vajon képesek lesznek-e legyőzni a hazatérésük útjába álló akadályokat: a közelgő telet, a vadállatokat és a titokzatos hatalmakat, amelyek a háttérből a szálakat mozgatják? Vajon túlélheti-e Gerard és Helen szerelme, hogy ilyen távol kerültek egymástól? S a fő kérdés: a tizenhárom, teljesen különböző egyéniségű és nemzetiségű fiú megtalálja-e a közös nyelvet egymással, és össze tud-e fogni egy közös cél érdekében?

A Páratlanok˗trilógia első kötete filmszerűen pergő történet, teli meghökkentő fordulatokkal és őszinte érzelmekkel.




Nem titok, hogy egyből beleszerettem a kötet borítójába. Van egy nem természetes farkas imádat nálam, ami kezd egyre mélyebb gyökeret verni, s a fenéért sem tudom kihúzni ezt a gyökeret, de nem is baj, mivel ennek a fanatizmusnak köszönhető az, hogy egyáltalán esélyt adtam a történetnek. Ha már szóba került a borító, akkor azt vétek lenne kihagynom, hogy mennyire zseniális, figyelemfelkeltő és nem szokványos lett. Maga a farkas motívum nagyon jól passzol magához a történethez is, viszont ahogy megjelennek benne ezek a különféle alakok és maga a táj is valami eszméletlen. Egyik kedvenc borítóm lett, de tényleg.

A történetet illetően nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, mivel elég sejtelmes maga a fülszöveg és annyira sokat nem mond, mégis maximálisan képes felkelteni az érdeklődést. Ami számomra sántít a sztoriban az az a sor, hogy vajon túlélheti e Gerard és Helen szerelme. Igazság szerint nem ezen van a hangsúly, sőt elenyésző az a mennyiség, amíg az ő "szerelmükről" van szó, de a fülszöveg többi része nagyon találó és eléggé felkelti a figyelmet ahhoz, hogy magára vonja az olvasó érdeklődését és szánjon rá legalább 5 percet, mivel nem elég elolvasni a fülszöveget, de a borítót is kell csodálni, hiszen olyan gyönyörűséges. Szóval próbálok szubjektív lenni, de nem tudom, hogy képes leszek e rá. A történet alapvetően eléggé izgalmasan kezdődik, s látszik, hogy elsőkönyves szerzővel van dolgunk, mivel néha elég hirtelenek és hihetetlenek voltak az események, de úgy gondolom, hogy ez még simán belefér. Már az első sorok után érezhető, hogy mennyi energia és idő van belefektetve, sőt egy bizonyos fajta tudatosság is érződik, ami ott tetőzik ki, hogy nem lehet unatkozni rajta. Az események csak pörögnek és pörögnek. Nincs megállás. Mindig jön egy olyan fordulat vagy éppen beszólás, amin el lehet gondolkodni vagy ami arra enged következtetni, hogy nemcsak nagyszerűen ír Frank Márton, de még a humort sem veti meg. Alapvetően 3 részre tagolható, 3 alaposan kivitelezett, következetes részre. Minden egyes rész külön-külön is simán megállják a helyüket, mégis együtt adnak ki egy kerek egészet. Minden egyes rész Gerard szemszögéből van megírva, az ő gondolatai, elképzelései, emlékei, kétségei és nem szokványos kalandjai elevenednek meg a lapokon.
Az első rész egy amolyan bevezető, ami felkészít a továbbiakra. Megismerhetjük itt a 13 fiút, akik majd a történet szereplői lesznek, de a titokzatos teszt csak a későbbiekben derül ki, hogy mi is a célja, mi motiválta az elkészítőit, s bizony arra is választ fogunk kapni, hogy miért pont azokat választották akiket. De visszatérve a történet elejére; az író nagyon jól kiküszöbölte a nemzetiségi kérdést, mivel rejtetten, de valamilyen szinten tudatosan úgy alakította a szereplőit, hogy eltérjenek egymástól mind anyanyelvüket, s mind származásukat tekintve.
Emellett a globalizációt is sikeresen beleépítette a természet értékvesztése és a levegő mérgezőszintje mellett, ami nagyon közelivé tette a számomra az eseményeket. Burkoltan, de fontos problémákra is felhívja amellett a figyelmet, hogy teljes mértékben engedi elterelni a figyelmünket arról, hogy kik járnak be a szobába vagy éppen kik veszekednek a buszon, hiszen aki a kezébe veszi nagyon nehezen fogja tudni csak lerakni. Az első fázist nem érzem annyira erősnek, viszont ahhoz, hogy a többi esemény megalapozott legyen és alá legyen normálisan támasztva kell hozzá.
Gondolom azt mondanom sem kell, hogy nem véletlenül a farkas motívum van a borító elején, s az indok meg is jelenik a második részegységben, ami nekem a személyes kedvencem, mivel már-már hihetetlen eseményekkel találhatom szembe magam. Megvannak benne a fantasy bizonyos elemei, amik varázslatossá, szerethetővé, de közben különlegessé is teszik. Imádom. Ha külön kellene kiemelnem, hogy melyik egység volt az abszolút favoritom, akkor ez. Van benne minden; barátság, viszály, mágia, varázslat, történelem, jól alátámasztott okkifejtés és egy adag szeretet is.
Már ha csak ennyiből állna a történet és nem lenne mellette semmi körítés én már akkor is szeretném. De nem ennyiből áll, hiszen a harmadik részegység is hozzátesz még egy lapáttal. A legkifinomultabb és legmegalapozottabb résszel van dolgunk. Minden értelmet nyer, s végre azok az elejtett utalások és talányok válaszra találnak. Amellett, hogy iszonyatosan fantáziadús a történet, maga a karakterek kivitelezése is Páratlan. Bocsánat, ezt nem tudtam nem elsütni. Úgy vannak jellemezve a srácok és olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, amik megadják annak a lehetőségét, hogy együtt izguljunk velük, együtt éljük meg a félelmetes vagy olykor torokszorító érzéseket, de közben egy-egy jól kialakított cselekedeten vagy éppen megszólaláson mi is ugyanúgy el tudunk gondolkodni, mint ahogy ők. Ha nem lenne tervben a folytatás, ami szerencsére nem így van, követelném, hogy legyen, mivel Frank Márton úgy tört be a magyar könyves piacra, mint egy üstökös, s egy könyv messze nem elég tőle. Összességében nagyon különleges történettel van dolgunk. Ami amellett, hogy elvarázsol és megnyugtat, arra is késztet, hogy még többet és többet akarjunk belőle, hiszen még annyi de annyi potenciál van benne. Ott van például a Salmadarok vagy a Mordenek törzse. Ez a történet még messze nem ért véget, s hiszen hogy ennél csak még agyafúrtabb és még izgalmasabb lesz.

"Ők az előbbit választották. Megtanultak faragott dárdával halat fogni, vadászni, felmászni a fák csupasz törzsén és persze végigfutni a faágakon anélkül, hogy a kezüket használnák. Így életben maradtak."

" - Nem - felelte komolyan Trod. - Soha. Ezek a forradások örökre látszani fognak. De ne szégyelld! Ez a seb már a részed, már hozzád tartozik, ettől vagy az, aki. És büszkének kell lenned arra, aki vagy, mert különleges vagy, és még csak fogalmad sincs róla, hogy mennyire."

" - Mert az éj ura eljött. És ő sosem távozik üres kézzel - válaszolta mestere, és Gerard-ra szegezte tekintetét. Sötétbarna szemeiben ekkor félelmetes, sárga fény lobbant."

"A semmiből egyszer csak egy farkas zengő üvöltése tört át az éjszaka csendjén és szökött be Gerard álmába. A fiú felriadt. A faliórára nézett: fél egy volt, de ő úgy érezte, mintha csak egy perccel előbb aludt volna el."




Köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!