2017. november 24., péntek

Marie Rutkoski: The Winner's Crime - A nyertes bűne


"Megvágta magát, amikor kinyitotta a borítékot."


Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál?
Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálok, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára… Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság.

A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.



Akik rendszeresen olvassák a blogot azok tudják, hogy milyen nagy szerelem nekem ez a trilógia és már tűkön ülve vártam, hogy megjelenjen. Annyira magával ragadott a megalkotott világ a szereplőkkel és a cselekménnyel, leírásokkal együtt, hogy nagyon nehéz volt kivárni azt az egy évet, ami eltelt az első kötet megjelenése óta, de határozottan kijelenthetem, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Újra sikerült elkalauzolnia abba a világba, ami úgy megtetszett, s újból megmutatta, hogy milyen fantasztikus trilógiával is van dolgom.

Azok a momentumok és részletek, amik már az első kötetben is lenyűgöztek újra előkerülnek, s ha nem is százszázalékosan úgy, ahogy vártam volna, de újabb meglepetéseket és feledhetetlen pillanatokat okoznak. Tisztába vagyok vele, hogy egy ütős kezdet után milyen nehéz fenntartani a színvonalat, mégis úgy érzem, hogy az írónő minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az élmény és a cselekmény kiszámíthatatlansága ne változzon, s ezáltal egy újabb akciódús és fergeteges kötettel ajándékozzon meg bennünket. Már az első fejezet után tisztába voltam vele, hogy képtelen leszek letenni és addig nem fogok nyugodni, amíg a végére nem érek és nem kezdek el megint várakozni, de ezúttal a lezáró részt várom, s el nem tudom képzelni, hogy ezekután még hogy lehet csűrni-csavarni a történeten, hogy az még izgalmasabb és még méltóbb legyen.  A történet szempontjából ott folytatódnak az események, ahol A nyertes átka befejeződött, mégis van benne valami sejtelmesség, mintha nem tudnánk minden részletet, mintha hiányozna egy bizonyos információ, de lehet, hogy csak én érzem így, hiszen 1 év alatt elég sokat felejt az ember. De ez semmit sem vesz el az értékéből, hiszen izgalmas, mélyebb vonatkozásban mutatja be a cselekményt, s azt úgy alakítja, hogy sose legyünk biztosak abban, hogy mi is fog legközelebb történni.

Magát a cselekményt úgy jellemezném, hogy erős, fondorlatos, őszinte és megmutatja az árnyoldalát is a történetnek, mivel most elsősorban nem a romantikát helyezi előtérbe, de azért kapunk pár olyan jelenetet, ami miatt még jobban drukkolhatunk Arinnak és Kestrelnek, de nem ez a meghatározó, hanem az hogy a belső vívódáson és a belső kényszereken van a hangsúly. Ármányban és áskálódásban is gazdagabb a kötet, mint az első rész, de ez nem is baj, hiszen A nyertes átka volt úgymond a bevezető, ahol megismerhettük a főbb vonalat, a karaktereket, magát a világot és az egész strukturált felépítését. Ha nagyon össze akarnám hasonlítani a kettőt, akkor azt mondanám, hogy az első rész valamivel közelebb került a szívemhez, de a második résszel sincs bajom, sőt a kiszámíthatatlanságával és a titokzatosságával egy olyan légkör öleli át, ami miatt képtelen voltam bármi mást csinálni az olvasáson kívül.

Ami hatalmas pluszt jelent számomra az az, hogy már nem csak Kestrel és Arin vannak a középpontban, hanem mások is, akik legalább annyira fontosak, mint ők, még akkor is, ha úgy igazán nagy szerephez nem jutnak. Herran mellett egyéb területrészek megismerésére is sor kerül, ezáltal mutatva be a tágabb világot, nemcsak azt az egy szegletét, ahová az írónő helyezi a szereplőit és magát a cselekményt is, ami igazán lenyűgöző, impozáns, néhol szörnyülködős, de végigizgulós és a figyelmet tökéletesen fent tudja tartani. Sikerült úgy megírnia ezt a kötetet az írónőnek, hogy még mélyebb hangsúlyt helyezzen a karakterekre, s nemcsak, mint szereplőkre, hanem mint élő-lélegző személyekre is, hiszen a belső világuk és mélyebb gondolatuk megmutatásával még közelebb kerülnek hozzánk, olvasókhoz s ezáltal lehet csak igazán megszeretni egy-egy történetet, ha mi magunk is azt érezzük, hogy élnek a karakterek és olyan lépéseket tesznek, amiknek van értelme, logikusak és találni rájuk magyarázatot, indokot. Nagyon szépen és következetesen, már-már túlságosan is profin van megírva, s ha akarnék sem találnék benne semmi hibát, hiszen ami fantasztikus az fantasztikus, s nincs rá jobb szó.

A két szál egymás mellett vezetése még mindig baromi jó ötlet és megoldás, s emiatt is tágulhatott ki jobban a látókörünk, emiatt a kettős vezetés miatt kerül előtérbe jóval több dolog, mint amire számítottam, mégis azok a részek váltak igazán a kedvenceimmé, amikor ez a két szál, Kestrelé és Ariné találkoznak, amikor vívódnak egymással, s amikor elszalasztják a megfelelő pillanatokat. Ebben persze van valami dühítő is, de ha jobban megnézzük; következetes is, hiszen ezáltal nem lehetne elég hitelesen bemutatni azt, hogy milyen is, ha Kestrel mellett nincs ott Arin, és fordítva. Érdekfeszítő kísérlet, mégis a szívem mélyén reménykedtem a boldog és szerelmes befejezésben, ahol nincsenek már egymás mellett elbeszélések és a belső vívódások is teljesen más irányt vesznek, ahol már nem a másik iránti érzelmek kerülnek előtérbe, hanem egy egységes és jövedelmező kapcsolat kialakítása a területek felett. Nagyravágyó tervek, tudom, de kíváncsian várom, hogy mit sikerül még kihoznia a történetből az írónőnek, s hogy mivel örvendeztet meg még bennünket.

Az, hogy levett a lábamról közel sem közelíti meg azt, amit maga a kötet adott. Sikeresen felcsigázott, szórakoztatott és kikapcsolt olvasás közben. Az első rész olvasása után még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire lenyűgöző és briliáns lesz a folytatás, mivel már az előző kötet nagyot szólt, s ritka, hogy a folytatás is az legyen, de emiatt példaértékű is A nyertes bűne. Tetszett, hogy nem próbált meg átverni a kötet, tetszett hogy végig őszinte volt, s még, ha néhol az orromnál fogva is vezetett, de mindig megadta azt az érzést vagy sugallatot, amit szerettem volna. Egy percig sem unatkoztam közben, s az utolsó 50-60 oldalon csak kapkodtam a fejem, mivel a cselekmény eleve pörgős, mégis itt indult be igazán, s nem tudtam, hogy hova nézzek annyi minden tódult a fejembe és az az információmennyiség, amit be kellett fogadjak eszméletlen. Azt talán már említenem sem kell, hogy ismét függővéggel zárul. Úgy néz ki, hogy szereti Marie Rutkoski, ha jól arcul csaphat minket olvasókat a függővégeivel, de nem baj. Legalább lesz még egy ütős indokom amellett, hogy miért is akarom minél előbb a kezembe kaparintani a trilógia lezárását, amiben lehetőség szerint minden a helyére kerül és az nem fog függővéggel zárulni, legalábbis nagyon remélem. Összességében ennél elégedettebb és boldogabb nem is lehetnék a történet alakulása terén. Ami hiányzott az a romantika, de sikeresen kompenzálja azzal, hogy igazi eseménydús jeleneteket tár elém, amik segítségével hamar elfelejtettem, hogy a vak szerelmesek mennyi hülyeséget és elkapkodott, vagy éppen ki nem mondott szavakat, tetteket hagytak maguk mögött. Minden egyes percét élveztem A nyertes bűnének, s csak remélni tudom, hogy a harmadik kötet is legalább ennyire szerethető, akciódús és  fondorlatos lesz.

"Látta, hogy Kestrel virágot ad a kisbabának, akire senki más nem figyelt. Végignézte, hogy vidáman veszít egy kártyajátékban egy olyan idős valoriai nő ellen, akit a társaság gátlástalanul, nyíltan kivetett, mert szerintük ahhoz is szenilis volt, hogy felfogja, róla van szó."

"Álmában molylepkék lepték el az arcát. A lábaikból fekete varrat lett. Hosszú vonalban rakták le petéiket a homlokán és az arcán. A peték kikeltek."

"Kestrel volt, aki a dolgozószobájában írt. Leveleket írt Arinnak. Leírta benne az okokat. Beleírta a szívét. Mindent beleírt gyors, súlyos mondatokba. Semmit sem húzott ki. A papír visszanézett rá: lemeztelenített, fekete-fehér igazság volt."

" - Mondd már meg, kis rabszolga, hogyan sikerült életben maradnod ekkora szájjal? A szerencse istenéhez imádkoztál? - Roshar méregetni kezdte a fiút, és tekintete megállapodott annak heges arcfelén. A heg viszketni kezdett a pillantásától. - Sokkal szerencsésebb vagy, mint én."

" - Kíváncsi vagyok, hogy véleményed szerint mi olyan ellenállhatatlan benned, ami miatt én ilyen drasztikus lépésre szánnám el magam. A vonzerőd? A neveltetésed?"



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése