2017. november 26., vasárnap

Emy Dust: Bilincsbe zárt szerelem


"Örömmel készülődtünk Zeldával a buliba."

Megan Prescott vágya, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen és rendőr legyen. Egy szenvedélyes éjszaka magával ragadja egy ismeretlennel, majd egy újbóli találkozás mindent felfordít az életében. Menekülne az érzelmei elől, de már késő. Nem csak saját magával kell megküzdenie, hanem a körülötte felbukkanó titkokkal és hazugságokkal. Képes lesz rá, megannyi veszteség és csalódás mellett, amik napról napra érik őt?

Fordulatokkal teli történet.
Akció, Szenvedély, Dráma, Erotika , Humor

Megan és Brian története.
Egyes jeleneteket Brian szemszögéből is megismerheted.



Annyi helyen jött velem szembe a kötet, hogy ha akartam volna sem tudtam volna elkerülni, hiszen még ha nem is láttam, akkor is az eszembe volt, hogy vajon miről szólhat azon belül, hogy első blikkre egy rendőrös sztorinak, és az is kíváncsivá tett, ami a hátoldalára van írva, amolyan fülszövegként. Nagyon jól összefoglalja, hogy miről is szól, hiszen tele van váratlan fordulatokkal, akcióval, szenvedéllyel, drámával, erotikával és Jack jóvoltából humorral is. Ennél jobb jellemzést én sem adhatok róla, mivel az írónő már mindent leírt róla, amit tudni érdemes.

Az első gondolatom az volt, hogy mégis hol bujkált eddig Emy Dust és oké tudom, hogy ez már a második regénye, mégis igazi pozitív csalódás volt, hiszen sokkal többet kaptam annál, mint amit gondoltam a történetről. Már az első oldalon érződik a szexuális töltet, a vonzalom és az a báj, ami egy pontig meghatározó eleme a kötetnek. Szerkezetileg több részre is osztanám, főleg amiatt, hogy annyira többrétű. S hogy ezt el is magyarázzam: van eleje, ami belevezet a sűrűjébe, itt még a bohémság, a flörtölés és a szerelem megtagadása van előtérben, míg a közepénél már kezd bonyolódni és komolyodni, s van a vége, a lezárás, ami merőben eltér a kezdettől, hiszen már sokkalta komolyabb, mint az ominózus első fejezet. Ahogy egyre jobban halad az ember úgy tűnik elő az is, hogy mennyire színes, hogy mennyire széles az írónő palettája. Annyi meg annyi témát sűrít bele. Vannak részek, amik pont olyan mennyiségben és minőségben jelennek meg, amilyenben kell, de olyanok is előfordulnak, amikről én még szívesen olvastam volna részletesebben, terjedelmesebben, de a minőséggel így sem volt gond, sőt... nagyon is megvagyok elégedve mind a felépítéssel és a történetvezetéssel is. 

Maga a történet sikergyanús, már csak a választott téma miatt is. Engem személy szerint a kötet eleje egy kicsit a Rendőrakadémia filmekre emlékeztetett, de ez cseppet sem baj, mivel kicsiként szerettem ezeket a filmeket és jókat is nevettem rajtuk. Az a fajta humor, ami megtalálható a filmekben, na az a kötetben is fellelhető, de nemcsak Jack miatt, aki amúgy hatalmas forma és nem mellesleg a kedvenc karakterem is lett és természetesen alig várom, hogy olvashassam a történetét, ami nemsokára meg is jelenik. Szóval, ha jót akartok szórakozni és nem mellesleg minőségit is és hazait szeretnétek olvasni adott a lehetőség, főleg így, hogy nemsokára karácsony, s mi is lehetne jobb, mint egy Brian és egy Jack a fa alá?

Komolyra fordítva a szót, ha nem lenne a Bilincsbe zárt szerelem, nagyon sok mindentől fosztottam volna meg magam, s nem lehetek elég hálás az írónőnek az olvasási lehetőségért. A cselekményt tekintve olyan sűrű és annyira fontos, jelentőségteljes események tarkítják, amik nemhogy zsúfolttá tennék a kötetet, de éppen így lesz tökéletes, így lesz magával ragadó. Aki egyszer elkezdi az nem fogja tudni egyhamar letenni. Maga a kiadás is példaértékű, főleg magánkiadások között, de a belső átnézettséggel és stilisztikával már nem vagyok annyira megelégedve. Újabban sajnos azt veszem észre, hogy a korrektorok, akkor végeznek igazán jó munkát, ha az kiadói felkérés, mivel már nem ez az első kötet, amiben olyan hibák vannak, amik rontanak az élvezeten, főleg ha azok sorozatosak és ismétlődnek egymás után. De ennyit a negatívumokról, mivel más úgymond "hibája" nemigen van a kötetnek. A történet nagyon is rendben van, fantáziadús, az összetettsége is példaértékű, és azt kell, hogy mondjam, hogy a cselekményvezetése és a logikai felépítése is megérne már magában egy misét.

Alapvetően egy női karakter szemszögén keresztül tekinthetünk be a Bilincsbe zárt szerelembe, de a történet befejezése után arra is lehetőségünk adódik, hogy meghallgassuk Brian szemszögét is egy-egy eseményről és történésről. Ezt azért is tartom jó ötletnek, mert én a magam részéről szívesebben olvasok pasi szemszögeket, legyen az luxen, árnyvadász vagy csak egyszerű halandó férfiszemszög. Ez amiatt is van, mert valami miatt ezek a erős személyiségek jobban közelebb kerülnek hozzám, mint a folyton túlkombináló női szemszögek. De ennél a kötetnél mind a két szemszög ugyanolyan élvezetes és karakteres.

Ott van Megan, aki az elején nem tett jó benyomást rám, de ahogy zúdítja rá az élet az akadályokat és a megoldandó problémákat, úgy fejlődik ő is, s ha jobban megfigyeljük hatalmas szakadék van a kötet eleji Megan és a kötet végi Megan között. Ezt nevezik igazi felülírhatatlan személyiségfejlődésnek. Gratulálok hozzá Emy Dustnak, hogy ezt a fontos momentumot is sikerült a sok akció, idegeskedés, ármány és izgalom közepette belecsempésznie a történet szálába. Brian fejezetei azért is jók, mert egy teljesen új megközelítést adnak a cselekménynek, s az eltitkolt, elrejtett apróságok is fényre derülnek. Példának okán én már a legelső fejezet után kíváncsi voltam arra, hogy mit is gondolhat Meganről és úgy az egész szituációról, amibe keveredett.  Összességében igazán szívmelengető és adrenalinlökettel rendelkező kötetet kaptam, ami csak megerősít abban, hogy érdemes volt adnom egy esélyt az írónőnek, hiszen van olyan jó, mint a külföldi társai. Izgalom és feszültségkeltésben kiemelkedő,s abban is, hogy hogyan hozza rám a frászt vagy éppen, hogyan nevettessen meg úgy, hogy a könnyem is kicsorduljon közben. Számomra igazi felüdülés és szinte már egy jó kis nyaralás élményével látott el. Maximálisan ki tudtam általa kapcsolódni, s még az unalmas hétköznapok is ígéretesnek és izgalmasnak tűntek. Ha esetleg még hezitálnátok, ne tegyétek, főleg amiatt ne, hogy Emy Dust egy csodálatosan jól író és tehetséges, feltörekvő személyiség, akinek még több izgalmas és eget rengető kötettel kell előrukkolnia. Egyszerűen csak még több kötetre van szükségem a tollából, mert igazi tehetség. Ha Megan és Brian kötete ennyire magabiztos és őszinte lett, vajon milyen Jack története, aki már az elejétől kezdve a favoritom?





"Nem értettem, miért utasított el ennyire. Mielőtt mind ez történt, hosszú idő után egy kivirult virág voltam, most száraz kórónak érzem magam, miatta, elhullajtva az összes szirmomat, szerelemmel a szívemben, ami most maga volt a pokol. Dühös voltam és tanácstalan. Haragudtam rá, nem értettem, hogy ez miért történt."

" - Na, srácok! A következő a helyzet, addig innen nem mentek ki, amíg nem tisztázzátok egymás közt a dolgokat.  - határozottan hadarta el mondanivalóját, és mint a villám, úgy ment ki az ajtón. Már kattant is a zár."

" - De igen, ezt most Brian le fogja zárni. Ne szomorkodj, megvédelek a sárkánytól is, amíg nincs itt a herceged. - mosolyogva megölelt."

" - Jó, tudod, hogy csak vicceltem, cuki pingvin leszel. - mosolygott rám."




Köszönöm Emy Dust írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!


2017. november 24., péntek

Marie Rutkoski: The Winner's Crime - A nyertes bűne


"Megvágta magát, amikor kinyitotta a borítékot."


Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál?
Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálok, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára… Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság.

A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.



Akik rendszeresen olvassák a blogot azok tudják, hogy milyen nagy szerelem nekem ez a trilógia és már tűkön ülve vártam, hogy megjelenjen. Annyira magával ragadott a megalkotott világ a szereplőkkel és a cselekménnyel, leírásokkal együtt, hogy nagyon nehéz volt kivárni azt az egy évet, ami eltelt az első kötet megjelenése óta, de határozottan kijelenthetem, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Újra sikerült elkalauzolnia abba a világba, ami úgy megtetszett, s újból megmutatta, hogy milyen fantasztikus trilógiával is van dolgom.

Azok a momentumok és részletek, amik már az első kötetben is lenyűgöztek újra előkerülnek, s ha nem is százszázalékosan úgy, ahogy vártam volna, de újabb meglepetéseket és feledhetetlen pillanatokat okoznak. Tisztába vagyok vele, hogy egy ütős kezdet után milyen nehéz fenntartani a színvonalat, mégis úgy érzem, hogy az írónő minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az élmény és a cselekmény kiszámíthatatlansága ne változzon, s ezáltal egy újabb akciódús és fergeteges kötettel ajándékozzon meg bennünket. Már az első fejezet után tisztába voltam vele, hogy képtelen leszek letenni és addig nem fogok nyugodni, amíg a végére nem érek és nem kezdek el megint várakozni, de ezúttal a lezáró részt várom, s el nem tudom képzelni, hogy ezekután még hogy lehet csűrni-csavarni a történeten, hogy az még izgalmasabb és még méltóbb legyen.  A történet szempontjából ott folytatódnak az események, ahol A nyertes átka befejeződött, mégis van benne valami sejtelmesség, mintha nem tudnánk minden részletet, mintha hiányozna egy bizonyos információ, de lehet, hogy csak én érzem így, hiszen 1 év alatt elég sokat felejt az ember. De ez semmit sem vesz el az értékéből, hiszen izgalmas, mélyebb vonatkozásban mutatja be a cselekményt, s azt úgy alakítja, hogy sose legyünk biztosak abban, hogy mi is fog legközelebb történni.

Magát a cselekményt úgy jellemezném, hogy erős, fondorlatos, őszinte és megmutatja az árnyoldalát is a történetnek, mivel most elsősorban nem a romantikát helyezi előtérbe, de azért kapunk pár olyan jelenetet, ami miatt még jobban drukkolhatunk Arinnak és Kestrelnek, de nem ez a meghatározó, hanem az hogy a belső vívódáson és a belső kényszereken van a hangsúly. Ármányban és áskálódásban is gazdagabb a kötet, mint az első rész, de ez nem is baj, hiszen A nyertes átka volt úgymond a bevezető, ahol megismerhettük a főbb vonalat, a karaktereket, magát a világot és az egész strukturált felépítését. Ha nagyon össze akarnám hasonlítani a kettőt, akkor azt mondanám, hogy az első rész valamivel közelebb került a szívemhez, de a második résszel sincs bajom, sőt a kiszámíthatatlanságával és a titokzatosságával egy olyan légkör öleli át, ami miatt képtelen voltam bármi mást csinálni az olvasáson kívül.

Ami hatalmas pluszt jelent számomra az az, hogy már nem csak Kestrel és Arin vannak a középpontban, hanem mások is, akik legalább annyira fontosak, mint ők, még akkor is, ha úgy igazán nagy szerephez nem jutnak. Herran mellett egyéb területrészek megismerésére is sor kerül, ezáltal mutatva be a tágabb világot, nemcsak azt az egy szegletét, ahová az írónő helyezi a szereplőit és magát a cselekményt is, ami igazán lenyűgöző, impozáns, néhol szörnyülködős, de végigizgulós és a figyelmet tökéletesen fent tudja tartani. Sikerült úgy megírnia ezt a kötetet az írónőnek, hogy még mélyebb hangsúlyt helyezzen a karakterekre, s nemcsak, mint szereplőkre, hanem mint élő-lélegző személyekre is, hiszen a belső világuk és mélyebb gondolatuk megmutatásával még közelebb kerülnek hozzánk, olvasókhoz s ezáltal lehet csak igazán megszeretni egy-egy történetet, ha mi magunk is azt érezzük, hogy élnek a karakterek és olyan lépéseket tesznek, amiknek van értelme, logikusak és találni rájuk magyarázatot, indokot. Nagyon szépen és következetesen, már-már túlságosan is profin van megírva, s ha akarnék sem találnék benne semmi hibát, hiszen ami fantasztikus az fantasztikus, s nincs rá jobb szó.

A két szál egymás mellett vezetése még mindig baromi jó ötlet és megoldás, s emiatt is tágulhatott ki jobban a látókörünk, emiatt a kettős vezetés miatt kerül előtérbe jóval több dolog, mint amire számítottam, mégis azok a részek váltak igazán a kedvenceimmé, amikor ez a két szál, Kestrelé és Ariné találkoznak, amikor vívódnak egymással, s amikor elszalasztják a megfelelő pillanatokat. Ebben persze van valami dühítő is, de ha jobban megnézzük; következetes is, hiszen ezáltal nem lehetne elég hitelesen bemutatni azt, hogy milyen is, ha Kestrel mellett nincs ott Arin, és fordítva. Érdekfeszítő kísérlet, mégis a szívem mélyén reménykedtem a boldog és szerelmes befejezésben, ahol nincsenek már egymás mellett elbeszélések és a belső vívódások is teljesen más irányt vesznek, ahol már nem a másik iránti érzelmek kerülnek előtérbe, hanem egy egységes és jövedelmező kapcsolat kialakítása a területek felett. Nagyravágyó tervek, tudom, de kíváncsian várom, hogy mit sikerül még kihoznia a történetből az írónőnek, s hogy mivel örvendeztet meg még bennünket.

Az, hogy levett a lábamról közel sem közelíti meg azt, amit maga a kötet adott. Sikeresen felcsigázott, szórakoztatott és kikapcsolt olvasás közben. Az első rész olvasása után még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire lenyűgöző és briliáns lesz a folytatás, mivel már az előző kötet nagyot szólt, s ritka, hogy a folytatás is az legyen, de emiatt példaértékű is A nyertes bűne. Tetszett, hogy nem próbált meg átverni a kötet, tetszett hogy végig őszinte volt, s még, ha néhol az orromnál fogva is vezetett, de mindig megadta azt az érzést vagy sugallatot, amit szerettem volna. Egy percig sem unatkoztam közben, s az utolsó 50-60 oldalon csak kapkodtam a fejem, mivel a cselekmény eleve pörgős, mégis itt indult be igazán, s nem tudtam, hogy hova nézzek annyi minden tódult a fejembe és az az információmennyiség, amit be kellett fogadjak eszméletlen. Azt talán már említenem sem kell, hogy ismét függővéggel zárul. Úgy néz ki, hogy szereti Marie Rutkoski, ha jól arcul csaphat minket olvasókat a függővégeivel, de nem baj. Legalább lesz még egy ütős indokom amellett, hogy miért is akarom minél előbb a kezembe kaparintani a trilógia lezárását, amiben lehetőség szerint minden a helyére kerül és az nem fog függővéggel zárulni, legalábbis nagyon remélem. Összességében ennél elégedettebb és boldogabb nem is lehetnék a történet alakulása terén. Ami hiányzott az a romantika, de sikeresen kompenzálja azzal, hogy igazi eseménydús jeleneteket tár elém, amik segítségével hamar elfelejtettem, hogy a vak szerelmesek mennyi hülyeséget és elkapkodott, vagy éppen ki nem mondott szavakat, tetteket hagytak maguk mögött. Minden egyes percét élveztem A nyertes bűnének, s csak remélni tudom, hogy a harmadik kötet is legalább ennyire szerethető, akciódús és  fondorlatos lesz.

"Látta, hogy Kestrel virágot ad a kisbabának, akire senki más nem figyelt. Végignézte, hogy vidáman veszít egy kártyajátékban egy olyan idős valoriai nő ellen, akit a társaság gátlástalanul, nyíltan kivetett, mert szerintük ahhoz is szenilis volt, hogy felfogja, róla van szó."

"Álmában molylepkék lepték el az arcát. A lábaikból fekete varrat lett. Hosszú vonalban rakták le petéiket a homlokán és az arcán. A peték kikeltek."

"Kestrel volt, aki a dolgozószobájában írt. Leveleket írt Arinnak. Leírta benne az okokat. Beleírta a szívét. Mindent beleírt gyors, súlyos mondatokba. Semmit sem húzott ki. A papír visszanézett rá: lemeztelenített, fekete-fehér igazság volt."

" - Mondd már meg, kis rabszolga, hogyan sikerült életben maradnod ekkora szájjal? A szerencse istenéhez imádkoztál? - Roshar méregetni kezdte a fiút, és tekintete megállapodott annak heges arcfelén. A heg viszketni kezdett a pillantásától. - Sokkal szerencsésebb vagy, mint én."

" - Kíváncsi vagyok, hogy véleményed szerint mi olyan ellenállhatatlan benned, ami miatt én ilyen drasztikus lépésre szánnám el magam. A vonzerőd? A neveltetésed?"



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. november 18., szombat

Beth Flynn: Kilenc perc


"Még sohasem láttam kivégzést."


Az ​akkor tizenöt éves Ginny Lemont 1975. május 15-én elrabolják egy bolt elől Fort Lauderdale-ben. Az elkövető az egyik legbrutálisabb dél-floridai motoros banda tagja. Ginny élete ekkor örökre megváltozik. Új nevet kap, új identitást és egy új életet az Everglades mocsár szélén – egy ijesztő, durva és erőszakos világban, ahol mindenkinek álneve van, a hűség pedig a túlélés kulcsa. Az egésznek pedig Grizz áll a középpontjában: termetes, sötéten jóképű és ijesztő férfi, aki Ginnyvel valahogy mégis olyan gyengéd, hiszen ő élete egyetlen igaz szerelme. Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló mese, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogva tartójára. Ginny okos és intelligens, de még csak tinédzser. Nehezen alkalmazkodik az új életéhez, eleinte küzd ellene. Aztán belenyugszik a feltételekbe.
Vajon megmentik? Vagy elmenekül? Kiszabadul élve, ha egyáltalán kiszabadul valahogy?


Ez az első Rázós könyvem, de biztos, hogy nem az utolsó. Már három nyalánkságot (Kimondhatatlan, Papírhattyú, Megölni Sarait) be is szereztem, mivel a KMK ezen kategóriája valami eszméletlen. Ritkán gondolkodom el azon, hogy mi hiányzik vagy éppen milyen új gondolatmenetű könyvet kellene olvasnom, de még a fel nem tett kérdést is megválaszolta a Kilenc perc. Elképesztően izgalmas, egy teljesen új világba enged be és az sem elhanyagolandó tény, hogy sikerült egy újabb gyöngyszemet a piacra dobnia a kiadónak. Minden elismerésem aaz övéké és az írónőé, amiért megírta a Kilenc perceet. 

De kezdjük szépen az elején. Igazából mielőtt elkezdtem volna nem is tudom, hogy mire számítottam. Már annál a résznél, hogy motoros banda megvett magának, hiszen már nagyon régóta el szeretném kezdeni nézni a Sons of Anarchyt, de most ezután a könyv után kaptam igazán kedvet hozzá, mivel nagyon őszinte, valóságos és nem fél leírni a kemény valóságot. Az egész kötet úgy van megírva, mintha a főszereplő, Ginny visszaemlékezne, hogy milyen is volt a kezdet és, hogy mik voltak azok az események, amik gyökerestül felforgatták az életét. A hitelessége mellett azért nekem az elrablással vannak problémáim. Lehet, hogy én vagyok a naiv, de én személy szerint egyáltalán nem állok szóba idegenekkel, főleg nem férfiakkal és a Ginny elrablásával kapcsolatos leírások amellett, hogy hihetetlenek voltak kicsit elképzelhetetlenek is. Ahhoz, hogy ezt a kötetet valaki olvasni tudja szüksége van arra, hogy úgy lássa meg a dolgokat, ahogy azok vannak és ne kergesse magát rózsaszín felhőkbe. Maguk a leírások pontosan, kegyetlenek ha kell, de a gyengédséget, a szeretetet és a vonzódást is fel lehet fedezni bennük, csak úgy, mint magát a szerelmet, ami bizony lap lap után egyre szembetűnőbb és egyre természetesebbnek hat. Nincs benne semmiféle köntörfalazás, inkább arra törekszik az írónő, hogy megmutassa milyen is egy motoros banda élete, s ezt mindenféle illúziókeltés nélkül teszi, s emiatt nemcsak hogy érdekes lesz a történet, de még szívszorító és mint már említettem néhol kegyetlen is. Persze vannak részek, amik olyan erős érzelmi töltettel rendelkeznek, hogy félre kellett rakjam a kötetet, hogy folytatni tudjam, de mint "hozzászoktam" ahhoz, hogy kegyetlenül őszinte, már szinte megállás nélkül olvastam tovább és valahol legbelül reménykedtem, hogy nem lesz annyira brutális a vége és igazi magyarázatot kapok a miértekre és jobban megértem a szereplők gondolkodását is.

A történet úgy kezdődik, hogy az írónő előre lelövi a poént, mégsem gondolom úgy, hogy ettől unalmas lenne a sztori, vagy  éppen úgy érezném, hogy megfosztott valami fontostól, mert nem, s emiatt a kezdés miatt volt bennem egy bizonyos kényszer, hogy minél előbb megtudjam, hogy mi vezetett el ahhoz a ponthoz, hogy az a szörnyűséges esemény megtörténjen. Akárhogy nézem mind az elrablást, s mind Ginny további életét, ha lehet így fogalmazni, akkor teljesen megváltozik, de ez a változás nem feltétlenül jelent rosszat. Előre fel voltak készülve arra, hogy majd sorozatos erőszakolásokról és mindenféle durvaságról kell majd olvassak, de ez nem egészen így történt. Teljesen más képet mutat be Beth Flynn a történetéről, mint amit elsőre gondoltam róla. Persze olyan háttérinformációkat is kapunk, ami sokat segít a jobban érthetőségért, de nem ez a lényeges, hanem az a természetesség és őszinteség, amivel elénk tárja a cselekményt és az információk tömkelegét.

Maga a cselekmény annyira izgalmas és fájdalmas, hogy azt nagyon nehéz szavakba önteni, s ezt a könyvet minden valamirevaló lelkes olvasónak olvasnia kell, hiszen egy teljesen új szemléletet ad, és segít megérteni olyan dolgokat, amik hazánkban - legalábbis én nem tudok róla - nincs jelen. Mind a motoros bandák megjelenésre és a korszak is amikorra a cselekmény idejét teszi tipikusan amerikaivá avanzsálja a történetet, s a retró hangulat ügyel az akkori struktúra és hierarchiai rend bemutatására is. Ezt olyan hitelesen teszi, hogy még jómagam is, aki sosem járt az USA-ban úgy éreztem, mintha én is ott lettem volna a szereplőkkel és az ő szemszögeiken keresztül láttam volna a történéseket és velük együtt éltem volna át az érzelmeket, a szívszorító helyzeteket és a mindent elsöprő egyediséget, amit ont magából a kötet.

Mindemellett a felnőtté válás is előkerül. Megmutat egy teljes életutat szinte, hogy hogyan nő fel valaki távol az otthonától és a szeretteitől, hogy hogyan lesz ebből a személyből az a valaki, aki a regény befejezéséig válik. A főszereplők mellett a mellékkarakterek és a mellékszálak is igen jelentősek. A legnagyobb meglepetéseket éppen ezek a karakterek és szálak adják, hiszen nincs is rosszabb, mint egy megsértett nő, akinek nagy tudás van a hatalmában. A legnagyobb meglepetés viszont akkor ért, amikor eljutottam az utolsó fejezetig és a prológushoz, mivel nem konkretizálja a mondanivalóját és emiatt elültet az emberben egyfajta kíváncsiságot. Alig várom, hogy megtudjam azt a titkot, de nem tudom, hogy a trilógia következő kötete fogja e taglalni, s úgy egyébként is érdekel, hogy még mit lehet ebből a különleges sztoriból kihozni. Mind Ginnyt, s mind Grizzt több oldalukról ismerhetjük meg. Ginny a kalandos útja során igazi nővé érik, s azok a borzadalmak, amiket átél csak még jobban hozzátesznek ehhez. Grizz a kegyetlen bandavezér szerepében tündököl, de a kegyetlen énje mellett a gondoskodó, törődő szerelmest is megismerhetjük. Ez a kettősség teszi igazán érdekessé és feledhetetlenné. Összességében nagyon de nagyon tetszett a kötet. Még a legnagyobb kételkedőt is képes lesz megszelídíteni és megmutatni neki, hogy attól, hogy valami a Rázós könyvek kategóriájába esik, még lehet élvezetes és szerethető a brutalitása mellett. Kedves olvasóm, ha még mindig kételkedsz, ne tedd, hiszen egy csodálatos utazástól fosztanád meg magad. Magam is meglepődtem, hogy ennyire átjött a történet és nem borzongtam meg tőle túlságosan, s csak remélni tudom, hogy neked is éppen akkora élmény lesz, mint amilyen nekem volt.




" - Sohasem fogsz dolgozni. Azzal fogod megérni a pénzedet, hogy velem maradsz. És egyetlen férfi sem érhet hozzád. Rajtam kívül senki."

" - Sohasem tudnál csalódást okozni nekem, bébi. És nem akarom, hogy tapasztalt legyél. Tőlem megtanulsz majd mindent, amit tudnod kell - fordított szembe magával, hogy megcsókoljon. - Csak tőlem."

" - Csak tegyél meg valamit a kedvemért, Cicc! Mindig légy résen! Soha ne engedd el magad! Ilyen életmód mellett sohasem tudhatod, ki kopogtat az ajtódon."

" - Meglepődtél, Cicc? . kérdezte csillogó zöld szemekkel. - Hogy szerelmes vagyok beléd?"




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. november 12., vasárnap

Ali Benjamin: Suzy és a medúzák


"A medúza, ha elég sokáig figyeljük, egyre inkább egy dobogó szívre kezd hasonlítani."


Suzy ​mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele.
Suzy elkezd elméleteket gyártani, megvizsgálja a tényeket, és felkeresi a megfelelő szakembereket. Mindeközben csak reméli, hogy kutatása végén meg tud bocsátani saját magának… Ha sikerül bebizonyítania, hogy a rejtélyes medúzacsípés tehet mindenről, akkor talán megszabadulhat a gyásztól és bűntudattól.
Ali Benjamin szívszorító regényének megfilmesítési jogait az OddLot Entertainment vásárolta meg, producerei pedig a Holtodiglan, Eleven testek és a Vadon című filmen közösen dolgozó Bruna Papandrea és Reese Witherspoon lesz.


Kevés olyan kötet van, amire úgy figyelek fel, hogy nem olvasok sem fülszöveget, sem mások véleményét, de amikor megláttam az Insomnia könyvek Facebook oldalán, hogy bizony jön ez a csoda magyarul egyből felkeltette az érdeklődésemet, és minél előbb el szerettem volna olvasni, mivel nagyon különleges és szívszorítóan gyönyörű történettel van dolgunk. Egy lányról szól, egy egészen fiatal 12 éves kislányról, aki nem elégszik meg az elé tárt tényekkel, hanem valamiféle magyarázatot kell találnia ahhoz, hogy elfogadja azt a veszteséget, ami érte.

Úgy van megszerkesztve a kötet, hogy azonos arányban legyen benne a jelen és a múlt darabkái. Nemcsak azt olvashatjuk, hogy milyen Suzy élete Franny, az ő legjobb barátnője, már-már oldalbordája után, hanem azt is, hogy milyen volt az utolsó együtt töltött néhány hónapjuk. Igazán erősnek kell lenni ahhoz, hogy úgy olvassuk végig a kötetet, hogy köznem nem törünk darabokra. Lehet, hogy 12 éves a főszereplőnk, mégis annyi mindent ad át olvasás közben, amire sok történet nem képes. Temérdek információval, érdekességekkel és elgondolkodtató tényekkel, igazságokkal szembesít minket, amik hatására mi magunk is elgondolkodunk, s kicsit másképp látjuk utána a világot és a benne élő teremtményeket, legyenek ezek akármilyen apróak vagy éppen veszélyesek. Olyan könnyed és mégis olyan szomorú, de a lehető legjobb döntés volt a kiadó részéről, hogy lefordították anyanyelvünkre, mivel ez hiányzott eddig a magyar könyvek piacáról, és addig amíg nem fogjuk a kezünkbe, nem is tudjuk hogy miről maradunk le. A történet, mint a fülszöveg is mutatja; Suzy gondolataiba vezet be, egy olyan lány gondolataiba, aki nem tudja elfogadni, hogy meghalt a barátnője, s ez nagyon nehezen megy neki, de addig nem nyugszik, amíg nem talál valami kézzelfogható, valami ésszerű magyarázatot, amivel tiszta lesz a kép előtte, a lelkiismerete és folytatni tudja az életét, mint minden 12 éves.

A kötet kezdete és befejezése igazi egységet alkot. Megvan az a mélypont, ahol kezdődik a történet, s mint egy felfele törekvő diagram, úgy ugrik egyre magasabbra, ahogy haladunk a befejezés felé. Ha a kezdet valahol a tengerfenéken van, akkor a lezárás már a tengerparton. Nagyon jól átszövi a tudás, az az információhalmaz a cselekményt, amit sokan nem tudnak, s való igaz, hogy tudományos szinten is jelen van a kötet, mégis az ahogy tálalva van, teszi igazán különlegessé, olvasmányossá és egyedivé. Kevés olyan könyv van, ami egyszerre ad temérdek érdekes és sokak által nem ismert tudást, s közben még arra is figyel, hogy élvezetes legyen, hogy együtt drukkoljunk Suzyval, hogy a kötet végére kerüljön minden a helyére és végre nyugodjon meg, fogadja el az elfogadhatatlant.

Az írónő stílusa gyengéd, komplex, érdekes és még a legszárazabb információkat is úgy tudja tálalni, hogy az érdekes legyen és még többet akarjunk tudni, s azokat a videókat és képeket is megnézzük, amiket olvasás közben elcsepegtet.  Alapvetően több részre van tagolva a kötet, s az egyes részek előtt, mint egy dolgozati kalauznál meg vannak adva azok a támpontok, amiket általában a tanárok adnak meg ahhoz, hogy sikeres és célravezető kutatást tudjunk végezni. Amellett, hogy egy tragédia feldolgozását helyezi az előtérbe, arra is szentel elegendő figyelmet, hogy megmutassa az iskolai élet árnyoldalát, a szekálásokat és azt, hogy egy erőteljes, cserfes kislány, hogy tud megváltozni és teljesen bezárkózni magába. Az iskolai kiközösítés is éppúgy előtérbe kerül, mint a gyász feldolgozása és elfogadása, hogy bizony már nincs többé velünk az a személy, aki hiányzik és nem tudjuk megváltoztatni az utolsó tettünket vele szemben, ahogy már azt sem tudjuk elmondani neki, hogy mennyire megváltozott, s hogy ez mennyire nincs rendben.

Teljes mértékben együtt tudtam érezni Suzyval, mivel nekem is volt nem egy olyan "barátnőm", aki úgy megváltozott, hogy csodálkozva néztem és a mai napig nem értem, hogy miért rekesztett ki, hisze addig nagyon is jól megvoltunk és szinte mindent együtt csináltunk. Minden egyes fejezet éppen olyan hosszú, hogy kapjunk egy kis ízelítőt, ezáltal egyre könnyedebben és egyre gyorsabban lehet vele haladni. Már az első oldalon szembeötlő az írónő nem hétköznapi stílusa. Mégis ami nekem a legjobban tetszett az az, hogy nem szokványos témát választott, főleg hogy a medúzákról a hétköznapi emberek, akik nem merülnek el különösebben a témában, nagyon keveset tudnak, s azok az információk, amiket velünk is megoszt Ali Benjamin az egyszerűen lenyűgöző. Annyi, de annyi minden vár még felfedezésre és annyi, de annyi minden van amiről nem tudunk eleget, holott ezek is érdekes és értékes dolgok, s ha nem lenne ez a kötet, nem lenne egy nagyon különleges, egyedülálló kötetem a könyvespolcomon. Mindent egybevetve iszonyatosan tetszett, s azt hiszem új kedvencet avattam, ami nemcsak, hogy szórakoztat, de még tájékoztat, informál és elgondolkodtat, hanem igazi felüdülést is nyújt, s már olvasás közben is rácsodálkozhatunk a világ sokszínűségére. Attól igazán kerek a történet, hogy a végére megadja azt a lezárást, amiért az elejétől kezdve imádkozunk, s megmutatja hogy senki sincs egyedül, senki sincs kirekesztve, s mindig lesznek olyan emberek, akik a különlegest fogják előnyben  részesíteni a szokványossal szemben. Összességében azoknak ajánlanám, akik szeretnének elgondolkodni olvasás közben és nem riadnak vissza a tudástól. A maga különlegességével engem teljesen levett a lábamról. 




"És többek között emiatt tetszett meg annyira. Tetszett, mert megcsípte a medúza, és mégsem változott meg."

"Csak párzás idejére lépnek kapcsolatba a fajuk többi példányával, és még akkor is minden felhajtás nélkül. A hím kinyitja a száját, és kiengedi a spermiumot. A nőstény áthalad a spermán, és befogadja. Az egész teljesen tiszta. Rendezett. Nem érnek egymáshoz, nincs dráma, nincs szenvedély, sem fájdalom."

"Már harmadszor nevezett így. Belle. Nem értettem, miért csúfolódik, és miért pont ezt a nevet választotta. De elegem lett."

"Akkor semmi sem történt volna úgy, ahogyan végül történt. Akkor soha nem kellett tennem azért, hogy helyrehozzam, ami kisiklott. Akkor sosem próbáltam volna neked üzenetet küldeni. Könnyű lenne minden, ahogyan régen."



Köszönöm a Libri Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 5%-os kedvezményel!


2017. november 11., szombat

Hayden Moore: Nem játék


" - Mi ez a kibaszott baromság, Baggy? - törtem rá az ajtót Jimre a stúdióban."


Egy ostoba műsornak indult az egész. Wesley Sullivan sosem vállalta volna el, hogy versenybe száll a Nagy Ő kegyeiért, ha nincs megszorulva, és nem reméli, hogy a műsor új lendületet adhat megrekedt karrierjének.
Mire észbe kap, már ott áll szabott öltönyében, huszonnégy, mindenre elszánt versenyzőtársa mellett. Egy dolgot határoz el: hogy senkit sem enged közel magához.
Anthony Woodward sem fogadta volna el a tévés valóságshow főszerepét, ha a coming out, a fájdalmas szakítás és az idegösszeomlás nem tépázza meg felfelé ívelő karrierjét. Abban pedig egészen biztos, hogy összetört szívét senki nem dobogtathatja meg. Aztán mindkettejük elhatározása egy másodperc töredéke alatt foszlik semmivé, amikor először akad össze a pillantásuk.
Két sebzett fiatal találkozik lehetetlen körülmények között. Két tehetséges srác keresi saját magát a hollywoodi hazugságok sűrűjében. Vajon sikerül megharcolniuk önmagukkal, egymásért?



A címből és a fülszövegből kiindulva egy lightos történetre számítottam, de egyáltalán nem ezt kaptam. Van benne izgalom, tömény erotika, vonzalom és az sem kétséges, hogy piszok jól van megírva. De számomra akkor is Becca az LMBT regények koronázatlan királynője. Sikerült újat mutatnia, de közben el is gondolkodtatott, hogy eddig hol a csudában bujkált Hayden Moore, és nem akarom elhinni, hogy tényleg ez az első kötet, ami kikerült a kezei közül.

Lassan már kezdtem elfelejteni, hogy milyen is egy valóságshow, mivel nagyon nem az én műfajom, és nem is szoktam ilyeneket nézni, de amikor kicsi voltam láttam egy hasonló Nagy Ő-s párválasztót, ami persze nem LMBT vonalas volt, de nagyjából ki tudtam silabizálni, hogy mire is számíthatok. Az elvárásaim szerint alakultak az események, bár azt azért hozzátenném, hogy az írónő inkább a negatív oldalt erősíti a valóságshow-król, de az egymásra találás és a szöveg mondanivalója így is tökéletesen átjön. A szereplők már az első oldalon beszivárognak az ember bőre alá és képtelenség nem egyszerre elolvasni az egészet. Nem több, mint 270 oldal, mégis annyi minden történik. Kezdőlöketnek, szárnybontogatásnak szerintem tökéletes, és ha a többi Hayden Moore regény - igen, szeretném, hogy legyen -  is legalább ilyen jó lesz, vagy még ennél is jobb, akkor semmi hátránya nincs annak, hogy egyre többen és többen olvassanak ebben a témában, mivel Bcca és Rácz Tibi mellett lesz még valaki, aki mesteri szinten uralja a közeget és félresöpör mindenféle tévhitet, és az arcunkba vágja a valóságot.

Igazából ez a kötet arra jó, hogy ízelítőt adjon, hiszen elég rizikós belépni egy olyan piacra, ahol kevesen vannak jelen, mégis Hayden megmutatja, hogy a lehetetlen igenis lehetséges. A szereplők kedvelhetőek, nem tipikus karakterek, akik elveszik a történet mondanivalóját, hanem a személyiségükkel kiegészítve viszik egyre magasabb és magasabb szintre. A cselekmény hihetetlenül jól vezetett. Minden egyes oldallal egyre többet akartam belőle, s addig nem is bírtam magammal, amíg ki nem derült, hogy most akkor mi is lesz Wes és Tony sorsa, na meg a Meleg Nagy Ő is érdekelt, hiszen ahhoz lépest, hogy nem bírom ezt a fajta szórakoztatási módot, mégis sikerült kellően felkeltenie az érdeklődésemet ahhoz, hogy igenis tudni akarjam, hogy mik a hátulütői és mik azok a momentumok, amiket a szereplőknek meg kell csinálni a show kedvéért. Kegyetlen is, de egyben tanulságos is, hiszen ha ez ember jelentkezik egy hasonló műsorba, szembe kell néznie azzal, hogy bizony ki lesz teregetve még a legmocskosabb titka is.

A történetet végig uralja a bizonytalanság és a törtetés hangulata, de ez cseppet sem vesz el az értékéből. A váltott szemszög miatt lehetőségünk adódik mind a két fél részéről látni az eseményeket, s a külön töltött időt is, na meg azt is, amikor éppen szükség van a kettősségre, a kettős szemléletre. Az írónő stílusa nagyon gyengéd. Látszik rajta a sok munka, bár a stilisztikával nem igazán vagyok megelégedve. Az elgépelések néhol már nagyon idegesítettek. A nagy betű legyen nagy, hiszen a mondatot nagy betűvel kezdjük. Ez nem tudom, hogy kinek a sara, de remélem, hogy a Csendkirály ilyen szempontból precízebb lesz. A kötet egészében kellemes meglepetés volt, és igaz hogy kisebb hibái vannak, de minek nincs? Nincs olyan, hogy tökéletes történet, nincs tökéletes love story, s ezt nagyon jól be is mutatja a Nem játék, hiszen a szerelemmel játszani nem lehet és nem is érdemes. Ahogy olvastam a sorokat az jutott eszembe, hogy amilyen tehetséges az írónő, még azt is elhiszem neki, hogy baromi egyszerű párkapcsolatot létesíteni valakivel, mivel ad egy: jó a helyszín és az időpont, ad kettő: megvan a kölcsönös kémia és vonzalom, s ad három: minden erőfeszítés a végén célba ér, s megadja azt a csodát, amit az olvasók már az elejétől kezdve látni és olvasni akartak.

Nagyon tetszik a kezdetleges ellenségeskedés ellenére is izzó páros sikeres összehozása, s még a civakodásokat is élethűen mutatja be nekünk, de nemcsak ezeket, hanem egyéb pikáns dolgokat is. Legyen itt szó egy tiltott érintésről vagy lopott csókról. A nehézségek ellenére úgy érzem, hogy West és Tonyt az ég is egymásnak szánta. A végéről csak annyit mondanék, hogy hűha. Sok mindenre számítottam lezárás gyanánt, de ami tényleg a lelki szemeim előtt zajlott le, na arra pont nem. Nem is tudom, hogy kit szerettem jobban a pukkancs Wesleyt vagy a kukkoló Anthonyt. Mind a kettőben olyan értékek sorakoznak, amik egyenként is  értékessé tesznek valakit, de az egészet tekintve még ennél is többet ad az írónő. Rájuk húz egy szerepet, amit egy idő után kinőnek, s csak úgy jönnek a váratlan fordulatok és fenyegető helyzetek, amiből baromi nehéz kikecmeregni, de ha van kiért kimászni a fényre, akkor nagyon is megéri.  Összességében iszonyatosan örülök, hogy adtam egy esélyt a Nem játéknak, s nemcsak én, hanem az egész kiadói csapat is, mivel miattuk is olvashatjuk többek között Wes és Tony sztoriját. Ha ők nincsenek ki tudja, hogy meddig rejtegette volna a fiókban a fiúkat az írónő. Nekik az volt a sorsuk, hogy napvilágot lássanak és elhozzák Hayden Moorenak a siker kulcsát. 
"Csak hozzám ért, és egyszerűen eldurrantam, mint egy taknyos kölyök. Ráadásul úgy, hogy semmit sem akart tőlem, csak megalázott. Égett az arcom, és csak remélni tudtam, hogy nem vette észre, már átbillentett a határon, és a keze mit művelt velem."

"Nem engedtem el, nem hagyhattam, hogy a fiúk kiszavazzák. Nem érdemelte meg, hogy szabadulhasson. Ez itt a kibaszott pokol, és együtt fogunk benne megrohadni. Ha kell, minden héten védetté teszem! Szerepelni akart? Hát tessék! Akkor játsszon!"

"Volt valami végtelen finomság a hangjában, valami döbbenetesen lágy, valami, amitől én viszont átlagosan három percenként keményedtem meg. Volt valami a szuszogásában, apró sóhajaiban, ami - amióta csak lefeküdtünk aludni - nem hagyott elernyedni egyáltalán."

"Képtelen lettem volna összerakni egy értelmes mondatot. A nyakát csókolgatva még az is komoly teljesítménynek tűnt, hogy a feltörni készülő állatias, szűkölő hangokat magamban tudtam tartani. Nem voltak szavaim, csak érzéseim.  Olyan érzések, amiket sosem éreztem korábban, és amiktől nem is reméltem, hogy valaha megismerhetem. Nem is próbáltam beszélni, csak beszívtam némi éltető levegőt, miközben végigfuttattam éhes ujjaimat az alkarján. Alig értem a bőréhez, máris felhördült, alig simítottam végig a mellkasán, máris többet követelt. Megadóan ült le az ágy szélére, és kárhozott tekintettel nézte végig, hogyan veszem le az ingemet. Végighúztam a mutatóujjam gyönyörű homlokán és orrán, majd megpöccintettem elnyíló, élénkpink ajkait. Az ujjam után kapott, és ahogy régen is csinálta, most is bekapta a felső ujjpercemet."



Köszönöm a Newkids Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!


2017. november 5., vasárnap

Victoria Aveyard: A király ketrece


"Amikor engedi, fölemelkedem."


Mare Barrow fogságba esett, a villáma nélkül tehetetlen, és az elkövetett végzetes hibái gyötrik. Olyan fiútól függ az élete, akit egykor szeretett, és aki csupa hazugság és árulás. Maven Calore már királyként tovább szövi halott anyja hálóját, hogy megőrizze hatalmát az országa – és a foglya – fölött.
Amíg Mare a palotában raboskodik, az újvérűek és Vörösök csapata továbbra is szervezkedik, készül a háborúra. Nem maradhatnak többé az árnyékban. Calt, a száműzött herceget pedig semmi sem tántoríthatja el attól, hogy visszahozza Mare-t.
A Vörös királynő-sorozat harmadik részében a szövetségeket minden oldalon szakítópróbának vetik alá. Amikor a képességek és az ellenfelek összecsapnak, talán senki sem marad, aki eloltaná a tüzet – és Norta birodalmát az a veszély fenyegeti, hogy porig ég.



Régóta várom már a folytatást, mivel minden egyes kötettel sikerül az írónőnek valami újat mutatnia, s olyan lezárást adnia az adott kötetnek, ami csak még jobban felcsigáz és nem hagy nyugton addig, amíg a kezemben nem foghatom a következő kötetet. Legnagyobb elégedettségemre nem trilógiával van dolgom, hanem sorozattal. Nagyon várom, hogy kiderüljön, hogy még hány köteten át élvezhetem azt a világot, amit megteremtett az írónő, hiszen kétség nélkül mondhatom, hogy az egyik legjobban megírt világgal van dolgunk, s nem lehet nem megkedvelni magát a történetet és a karaktereket egyaránt.

Érdekes, de olyan rég olvastam a második részt, hogy jó néhány részlet már kiesett az emlékezetemből, viszont az első néhány fejezet abban is segít, hogy újra felvegyük a történések fonalát és minden kikristályosodjon előttünk. A történet pontosan ott folytatódik, ahol az Üvegkard véget ér. Már az előző kötet végénél tudtam, hogy brutális függővéggel kell szembenéznem, de az még semmi ahhoz képest, ami ezután jön. Nem akármilyen kezdéssel indít a kötet. Egyből belevág a sűrűjébe és a mankók segítségével, még ha néhol el is veszünk a temérdek információ között, segítenek visszatalálni a helyes útra. Arra az útra, ami egyre közelebb és közelebb visz Mare-hez, a társadalomhoz és a végkifejlet felé. Már most iszonyatosan érdekel, hogy mi is lesz a világ sorsa, hogy milyen cselszövések és árulások keresztezik még az utunkat, amin végig kell mennünk, hogy eljussunk reményeim szerint a mindent megváltó és elsöprő befejezéshez. De ne haladjunk ennyire előre, hiszen egy kötet még biztosan fog akadni, mivel A király ketrece is erősen függővéges ahhoz képest, hogy több mint 500 oldalon keresztül lehetünk újra részesei a Vörösök és az Ezüstök ellentétének. Úgy érzem, hogy amellett, hogy tágabb, mélyebb betekintést enged mind a Skarlát Gárda, s mind az Ezüstök világába; még arra is van lehetőségünk, hogy egy kicsit a dolgok mögé lássunk, s elkezdjük megismerni a két társadalom eredetét, azaz azt a történetet, ami ahhoz vezetett, hogy Ezüstök uralják a világot. Igaz, hogy csak elenyésző mennyiségben kapunk információt, mégis felkelti a figyelmet és arra ösztönöz, hogy minél előbb a végére érjünk a kötetnek, hátha lesz még információmorzsa , amit beépíthetünk a hiányos tudásunkba, s jobban megérthetjük a miérteket. Remélem ez a szál jobban ki fog bontakozni a következő kötetben és megadja azt a választ, amire már a kezdetek óta kíváncsi vagyok. Az elmélet, amit feltár előttünk eléggé izgalmas ahhoz, hogy ne legyen félbehagyva és jobban beengedjen a sűrűjébe, s ezáltal talán jobban bele is tudjuk élni magunkat az Ezüstök helyzetébe.

A kötet különlegessége, hogy Mare mellett további két karakter szemszöge is helyet kap a cselekmény sűrűje között. Nagyon jó kontrasztot alkot a három szemszög, mivel egy újvérű és egy Ezüst gondolataiba és aggályaiba is betekintést enged. Utóbbit azért is élveztem, mert a szóban forgó Ezüst nem más, mint Evangeline, akit ezidáig nem sikerült megkedvelnem, sőt... de az, hogy beleláthattam a fejébe és az ő szemén keresztül követhettem végig az események alakulását még jobban hozzájárult ahhoz, hogy ne csak élvezettel olvassam a kötetet, hanem át is érezzem mások sorsát és meglássam azt, hogy nem minden fekete-fehér, s a felszín alatt elrejtve csörgedeznek még érdekfeszítő dolgok.

Maga a cselekmény ennél akciódúsabb már nem is lehetne. A címből kiindulva és az előző kötet végéből simán az jöhetne le, hogy ez a harmadik rész totálisan unalmasnak ígérkezik, de akik ezt gondolják azok hatalmasat fognak csalódni, pozitív értelemben. Még azok a részek is, ahol Mare szenved és kénytelen elviselni Mavent is, érdekfeszítőek és adrenalinkeltőek. Nem egyszerűen mesél, mesél és mesél, hanem  a cselekmény mélyére enged, megmutatja, hogy mi hogyan is működik, s hogy egy elborult elme, legyen az természetbeli vagy megváltoztatott, mire is képes. A Vörös Kiráylnőben egy ideig Maven volt a favoritom, majd ez megváltozott a második részben, viszont ott tartok megint miután Victoria Aveyard megmutatta azt az utat, ami Mavent olyanná tette, amilyen, hogy sajnálom és megint kezd egyre közelebb férkőzni hozzám, holott nagyon ritkán szoktak ennyire negatív karakterek közel kerülni hozzám, viszont kettősség is van bennem. Egyrészt borzalmas az, amit át kellett élnie a fiúkirálynak, másrészt el is borzaszt, hogy mikre is képes.

A történetet magát úgy tudnám a legjobban leírni, hogy meglepően akciódús, véres, erőszakos és talán a túl sok harc és véres jelenet miatt a férfi olvasók szívéhez közelebb áll, viszont az írónő stílusa lehetővé teszi azt is, hogy én, mint nő élvezzem, s ne csak a lefestett világot és a benne élő különleges embereket, hanem bizony a keményebb jeleneteket is, amikor csak úgy hullanak az emberek, mint a legyek. Erre a kötetre volt szükségem, hogy kilendítsen a mindennapi problémák és elvárások mókuskereke alól. Úgy kellett nekem, mint az éhezőnek egy falat kenyér. Az írónő újfent megmutatta, hogy újabbnál újabb ötletekkel tud előállni, amitől csak még élvezhetőbb és még színesebb lesz a kötet. Nagyon érdekes ahogy az LMBT szálat beleszőtte, hiszen álmomban nem gondoltam volna, hogy egy ehhez hasonló kötetben szerepet játszhat ez a szál, de Victoria megmutatta, hogy igenis itt a helye. S ezáltal még egy olyan karaktert is sikerült megkedvelnem, akit már az elejétől fogva sem kedveltem. Összességében méltó folytatása ez a sorozatnak, viszont sose fogok tudni megbirkózni a függővégekkel, agy aki nem szereti ezeket, úgy mint én, azoknak nagyon fájdalmas lesz az elválás, hiszen megmarad egyfajta üresség, hiány érzet bennünk, hogy nem tudjuk mi lesz ezután, mert az biztos, hogy a megpróbáltatások sora és az egész világ sorsa itt még nem ér véget.Sőt, minden csak most kezdődik igazán el. Minél előrébb haladunk annál több vérontás és cselszövés fog következni, egészen addig, amíg meg nem születik egy új világ, egy Maven nélküli világ. Ez az első olyan kötet a sorozat eddig megjelent részei közül, amiben - legnagyobb örömömre - térkép is van, s ez csak még jobban hozzájárul ahhoz, hogy teljes mértékben átéljük a történetet, a borzalmakat és nyomon kövessük a különböző szemszögek és csaták helyszíneit. Ha ki akartok kerülni a komfortzónátokból vagy éppen újdonságra vágytok csak ajánlani tudom a Vörös királynő sorozatot, mert lenyűgöző és fantasztikus.
"Mások vagyunk, furcsák, olyan hatalommal, amilyennel még az Ezüstök sem kérkedhetnek. Foszlott kábelek vagyunk, meg-megakadó gépek, akik még mindig csak tanulgatjuk, kik vagyunk és mire képesek. Ki tudja megmondani, mivé válhatunk?"

"Örülök, hogy a Őrző szorításából mozdulni sem tudok, különben odarohannék. Egyik részem oda akar sietni, hogy bevégezzem a munkát, vagy megvigasztaljam, nem tudom. Mindkettőt egyformán akarom. Bele akarok nézni a szemébe, és látni akarom, hogy mindörökre elhagy."

"A gondolataim minduntalan elkalandoznak. Fekete haj, kék szempár. Könnyek, amelyeket Maven nem hajlandó megmutatni még nekem sem. Ez is színjáték volt? És mi van, ha az? Mi van, ha nem? A szívem megszakad érte, vagy éppen megkeményedik. Továbbolvasok, hogy megszabaduljak ezektől a gondolatoktól."

"Homályosan átfut az agyamon, vajon hogyan köthetett itt ki Mare Barrow Dúcból: pár lépésre két királytól, amikor véres történelmünk újabb darabja kerül helyre. Julian meg fog veszni, amikor ezt elmondom neki. Amikor. Mert viszontlátom majd. Mindannyiukat."

" - Igaz, igaz. - Hamar összeszedi magát, és elsápad. Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hihetném, hogy Cal fél az apámtól. Már a gondolat is vicces. Egy Ezüst herceg, egy tábornok, aki egy csettintésre tüzet tud támasztani, fél egy sánta, öreg Vöröstől. - Nyújtsunk."

"Gyorsan, lángoló tekintettel válaszol. - Téged. - Ujjai a kezemre szorulnak forrón. Visszafogja magát, amennyire tudja. - Szerelmes vagyok beléd, és jobban akarlak, mint bármit a világon."



Köszönöm a Gabo Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!