2017. szeptember 30., szombat

Böszörményi Gyula: Mindörökké várni


" - Apát uram! -szólt a csuhás, kezében néhány sárga pergamentekercset szorongatva."


Ha azt hiszed, hogy nem a tiéd, akkor is…
„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.”
Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét.
Bölcsesség, szellem, mély érzések.
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.



Eddig ha valaki azt mondta, hogy sci-fi egyből On Sai-ra gondoltam, mivel nehezen tudtam elképzelni még valakit a magyar íróink közül, aki olyan mesteri szinten műveli ezt a műfajt, mint az említett írónő. Igen ám, de jött Böszörményi és nem csak azt mutatta meg, hogy mennyire is érdemes elolvasni az Ambrózy báró eseteit, hanem mostmár azt is, hogy ő bizony sci-fit is tud írni, s nem is akárhogy. Mind a 12 novellában fellelhető olyan esemény, vagy akár maga az egész történet, ami galaktikus vagy éppen erősen sci-fis beütésű. Igaz, hogy sok tapasztalatom nincs a műfajt illetően, mégis úgy érzem, hogy hála a Mindörökké élninek sokkal közelebb kerültem ehhez a világhoz, mint eddig s ezért hatalmas köszönet illeti mind Böszörményit, s mind a kiadót is, akik ezt lehetővé tették számunkra. Hasonlóan az Esővágyhoz ennél a kötetnél is László Maya készítette az illusztrációkat, s megintcsak lenyűgözőek, nem egyszerűen csodálatosak lettek. Minden egyes fejezetet tökéletesen eltalált és maga a borító is telitalálat.




Dogma


Igaz, hogy az első novella eszméletlenül rövid, mégis tökéletes kezdése ennek a nem hétköznapi novellagyűjteménynek. Egyből egy kicsit elvontabb, komolyabb témába csöppenünk alig néhány oldal erejéig, de ezek az oldalak igazi vízválasztói a kötetnek, hiszen ennél dől el, hogy fogjuk e szeretni avagy sem a kötetet. Megalapozza a hangulatot és bevezet a sűrűjébe. Én személy szerint már most érzem, hogy igazi kedvenc lesz a kötet, mivel a Dogma is már ráébresztett kulcsfontosságú dolgokra. Ha úgy vesszük lehet egy amolyan előrejelzésféleként is olvasni, hiszen ha nem figyelünk oda eléggé a bolygónkra, könnyen megeshet, hogy jó néhány évezred múlva mások úgy fognak vélekedni a Földről és annak sorsáról, ahogy azt Böszörményi megfogalmazta. Még kicsit szoknom kell ezt az új stílust, de eddig nagyon tetszik és ha ez a novella ennyire interaktív, akkor a többivel sem lesz és nem is lett gond.

A Xonsi körzet

Belecsapunk egyből a legjavába. Egy férfi, két nő és egy akciódús üldözés, amit minden sci-fi rajongó imádni fog és sajnálkozva fogja befejezni, hogy csak ennyi volt?! Olyan jól megírt, választékos és különleges, hogy nem elég annyi belőle, mint amennyit kapunk, hanem több, jóval több kell belőle. Pontosan az ehhez hasonló üldözős, küldetéses, akciódús jelenetekkel tarkított történetek miatt szerettem meg a sci-fi műfaját, s ezt Böszörményinek sikerült egy újabb szintre emelnie. Van benne misztikum  és egy adag éleslátás is, de ettől csak még élvezhetőbb, még galaktikusabb.

Tű és Pajzs

Kitalált történelmi tényekkel alátámasztott tanmese arról, hogy hogy képes egy rossz döntés örökre megváltoztatni valakinek az életét, s hogy ez milyen hatással lesz a további életére, arra hogy hogy fog vélekedni saját magáról, hogy miként lesz megkeseredett vénember, aki mindenkit elüldöz maga mellől, mindig goromba, de a legnagyobb pillanatban, ha virtuálisan is, külső segítség igénybevételével, de nyilvánosságra hozza az igazságot, s megmutatja, hogy miként is lehetett volna mindent megváltoztatni, ha nem lett volna gyáva, s nem féltette volna annyira az életét. Emellett van benne kellő humor is, ami némileg oldja a komor és súlyos pillanatokat. Az egyik legtanulságosabb történettel van dolgunk, és egy nem szokványos hagyománnyal, amit én is szívesen kipróbálnék.

A kutya

Két élettörténet és egy kocsmai verekedés története. Vajon mi lesz ha ez a két élettörténet találkozik és akarva-akaratlanul, de összeforr a sorsuk? Komoly témákat boncolgat a felszín alatt, aminek hangot is ad, de megvárja a megfelelő pillanatot és időpontot. Ez pedig nem más, mint maga a halál utáni élet, hogy vajon mi történik, mi van ha még sincs vége, s van rá mód, hogy tovább éljünk.. Nagyon különlegesen van tálalva egy intergalaktikus köntösben, s egy kutya is nagy szerephez jut benne. Kicsit eltér az előző három novellától, mégis tökéletesen illik hozzájuk aa maga különcségével és mélyebb tartalmával.




Három nappal később...

Enyhe politikai fennhang érződik ebből a novellából, hiszen a vezetést, a vezetőket és azok tetteit kritizálja, s a végére azt is megmutatja, hogy ez hogy fordulhat a visszájára. Eleinte a Liga és a telepesek közötti küzdelmeket hivatott bemutatni, azt hogy milyen is az, ha egy törtető, rögeszmés ember kezébe adják a hatalmat, s azt már senki sem tudja megakadályozni, hogy ez a személy úgy cselekedjen és akkor, amikor a kedve úgy tartja. Egyfajta előrejelzésként is minősülhet, hiszen ismerve a történelmet annak sosincs jó vége, ha a hatalom egy személy kezében összpontosul, mivel így nem is vonható kérdőre, s nem is lehet józan észre bírni, hiszen mindennek úgy kell lennie, ahogy azt ő elgondolta, s bizony ha azt mondja, hogy mindenki az ellensége, akkor végezni is fog mindenkivel, nem törődve azzal, hogy egész társadalmakat, bolygókat taszít az elenyészés útja felé, s ez a legtöbbször a visszájára is fordulhat, mint azt ahogy láthatjuk is az utolsó mondatokban.

Isa, por es homou

Igazából ez a novella keltette fel leginkább a figyelmemet a KMK oldalán, amikor még volt adatlapja, ez volt az a novella, ami minden elvárásomat felülmúlta és megmutatta, hogy úgy is lehet izgalmas mini történetet írni, hogy mentes mindenféle túlgondolástól és túlagyalástól. Főszerepbe az kerül, hogy milyen is lenne a Holdon az élet rovarok nélkül. Ez azért is fontos, mert minden élőlény összhangban van, nincs meg egymás nélkül és hiába van egy bizonyos ellenszenv a rovarokkal szemben, ha nem lennének, élet sem nagyon lehetne, ahogy arra a szerző is nagyon szépen rávilágított. Persze itt is helyet kap az elmélkedés és az öldöklés, de nem olyan mértékben, mint például az előző novellában. Sikerült az egyik kedvencemmé válnia a maga különcségével és a leírások tömkelegével.

Jó éjt, kapitány!

Kétes érzelmeim vannak ezzel a novellával kapcsolatban. Egyrészt tetszik, hogy egy újabb oldalát mutatja meg a szerző és a sugárzást helyezte a középpontba. Azt, hogy milyen is lehet úgy élni, hogy körülöttünk már nincs senki, a kinti világ veszélyes és teljesen megsemmisült, átalakult, másrészt kétségeim támadtak a macskákat illetően, és nagyon nem tetszik az, hogy a Férfi dönt róluk. Egyszerűen nem tudom és nem is akarom elfogadni a döntését. Emiatt vannak bennem kétségek, de értékelem a sterilitás ötletét és a végső megoldást is.

Mindörökké várni

Ahogy On Sai-nál úgy Böszörményinél is felettébb érdekelt, hogy miért pont a kiválasztott novella lett a címadó is egyben. Miután végigolvastam már értelmet is nyert, megkaptam a miértre a választ. Nagyon szépen a kezdetektől, tehát az ősemberektől kezdve egészen az ókori rómaiakon át a képzeletbeli jövőig befejezőleg adagolja a szerző az információkat, s mire a végére érünk ülepszik le teljesen. A várakozás itt nem egyszerűen csak megjelenik, hanem az ural mindent, a cselekményeket, a tényeket, a párbeszédeket és magát az érzést is, hiszen mi emberek mindig várunk valamire, s addig nem nyugszunk, amíg ki nem derül, hogy van e egyáltalán értelme. Ezt mind úgy oldotta meg Böszörményi, hogy különböző embereken át érzékelteti velünk a különbségeket és azt az egy közös dolgot, ami mindenkiben megvan. Várunk, mindig várunk valamit.




Üvöltő szörnyeteg

Teljesen mást kaptam, mint amire számítottam a címe alapján. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szomorú lesz és, hogy ennyire azonosulni fogok majd a főszereplővel, akinek a búcsúját hallhatjuk. Alapjáraton nem vagyok oda a szomorú történetekért, de a líraiságával és azzal, hogy olyan mintha nekem írná azt a bizonyos búcsúlevelet, pedig nem, teljesen levett a lábamról és a lelkemig hatolt. Böszörményi ezzel a történettel azt próbálta burkoltan közölni velünk, hogy milyen nehéz is másnak lenni, mint a többség és, hogy ez nemcsak előnyünk, de hátrányunk is könnyen lehet.

Vörös kendővel válladon

Az egyik leghosszabb novellával van dolgunk, ami egyrészt humoros a bevezetője miatt, másrészt pedig roppant érdekes, mivel olyan kifejezéseket és szavakat ismerhettem meg általa, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam, s valószínű, hogy a szerző találta ki őket, mégis ezáltal csak még érdekfeszítőbbé és még különlegesebbé teszi a novellát. Elsőre talán zavarosnak tűnhet a történet, és az is, de mindenki legnagyobb örömére a végére minden értelmet nyer, s így már csak nevetni tudok a főhősünk szerencsétlenségén és esetlenségén. Humor szempontjából ennél a résznél nevettem a legtöbbet, s itt is kapkodtam a legtöbbször a fejem, hogy akkor ez most, hogy is lehetséges?! Nagyon szórakoztató a maga különlegességével és űrfóbiájával.

A bolond

A klasszikus mese találkozása a sci-fivel és Böszörményivel. Kiskoromban és még most is szeretem a mesés elemeket, a boldog befejezéseket, azaz a happy endet, de itt nem egészen ezt kapjuk. Adott egy galaktikus királyság, ahol nem a hercegkisasszonyon van a hangsúly, hanem az udvari bolondon, akit senki sem vesz komolyan. Egyrészt van benne valami tragikus, másrészt megmutatja, hogy mennyire hozzá lehet szokni olyan dolgokhoz, amiknek nem kellene természetesnek lenniük és megmutatja, hogy attól, hogy valaki bolondos, életvidám neki is vannak érzelmei s gyakran ez a személy az, aki hatalmas változtatásra képes. Gyökeresen képes megváltoztatni az addigi ismétlődő hétköznapokat. A maga mélységében és kifejezésmódjában nagyon értékelhető, viszont engem nagyon elszomorított a végére. Szeretem ha happy end a vége, és nem a teljes magány, a teljes megsemmisülés. Mindenki megérdemli, hogy szeressék és hogy tartozzon valakihez. Ez a legnagyobb tanulsága.

Nemzedékek

Méltó lezárása a kötetnek. A sok-sok szuper novella közül ez az első számú kedvencem, mivel szerintem ennek van a legtöbb mondanivalója, nem mellesleg a történet is fantasztikus. Úgy sűríti bele a társadalomkritikát, hogy azt egyből észre lehet venni, de nem az a szájbarágós és ez nagyon is az előnyére válik, mivel nagyon szívesen olvastam volna még tovább. A tinédzserek és az idősebb generáció közötti különbséget is számbaveszi amellett, hogy teljesen új értelmet ad magának az életnek és a technológiai fejlődésnek is. Iszonyúan jó megoldásnak találom, hogy Forflig asszony mellett Vív gondolatait is hallhatjuk, mivel általa minden új megközelítésben és új jelentésben nyer értelmet.






" - Vízesés - recsegték a hangszórók, szinte gyermeki örömmel. - Hiszen ez gyönyörű! Bundás emlősök. Milyen aranyosak a kicsinyeik! És ezek a tengerek, hegyek... Nézd már, te kőagyú!"

"Megtudtam, mit tesz az anyámmal és nem létező nővéreimmel, ha nem megyek azonnal, továbbá hogyan fogom számolgatni a fattyú féltestvéreimet és egyéb rokonaimat, amiket majd tőle hoznak világra családunk nő tagjai."

" - Bocsánat - mondta a Fiú, bár nem gondolta őszintén. - Csak ezek a beporzók... Most komolyan, uram, miért van ez?! Képesek voltunk trilltonnaszám termőföldet hozni a Földről, de egyetlen rohadt méhkaptárt, azt nem?!"

" - Harminckét cicánk van, de én akkor is felismerem közöttük Cirmit. - Az Asszony bosszúsan csóválta a fejét. - Már megint elcsavargott valahová."

"Az udvar bolondja szerelmes volt, méghozzá mind a harminc udvarhölgybe és a király leányába egyszerre. Ez persze csak úgy lehetett, hogy a Bolond magát a szerelmet szerette, amiből azonban soha egyetlen pillanatnyi sem jutott neki.





Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!



2017. szeptember 24., vasárnap

Sue Fortin: A lány aki hazudott


"Rettegtem ettől a pillanattól."


Erin és Roisin barátok voltak, aztán egy halálos baleset mindkettejük életét összezúzta. Majd Roisin felfedezi Erin azóta, egy évtizeden át őrzött titkát, és eltökélten igyekszik elérni, hogy Erin megfizessen a hazugságokért. Erin azonban nem akarja újra felvenni a kapcsolatot Roisinnal. Új életet kezdett Londonban, nem áll szándékában újra hazatérni. Mikor viszont apja rejtélyes körülmények közt súlyos balesetet szenved, nincs választása: haza kell térjen, és szembe kell nézzen egykori osztálytársával - és saját múltjával is. Erin tudja, ha nyilvánosságra kerül a titka, annak katasztrofális következményei lehetnek. Mikor Roisin váratlanul eltűnik, minden gyanú Erinre terelődik. Mindent megtenne a családja védelmében, de vajon milyen messzire kész elmenni, miközben az óra ellene dolgozik?

Sue Fortin páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itthon is megjelennek.


Még a megjelenés előtt felhívta magára ez a kötet a figyelmemet, mivel szinte minden oldalon azzal találkozhattam, hogy nemsokára megjelenik és amúgy is imádom a jól kombinált, tetszetős borítókat, szóval egyből levett a lábamról és eldöntette velem, hogy nekem bizony ezt olvasnom kell. Már a borító színei, a pink és a fekete is olyan merész, hogy egyből megszerettem. A fülszöveg érdekesnek tűnt első olvasásra, de ahogy belevesztem a regény folyamába, rá kellett jönnöm, hogy eléggé megvezetett és nem éppen azt kaptam, mint amit vártam.

Életem első pszichothrillere, de nem az utolsó. Mivel még nem olvastam ebben a műfajban, ezért összehasonlítási alapom sincsen, viszont nem egészen olyan elképzeléseim vannak a műfajt illetően, amilyen szerintem egy ilyen kategóriájú könyv. Inkább mondanám kellemes és csavaros, bár néha kiszámítható olvasmánynak, mint feszültségekben gazdagnak. A műfaj lágyabb verziójával kerültem szembe, s ez így első próbálkozásra nem is volt rossz, hiszen nem mindig jó feltétlenül, ha egyből a sűrűjébe veti bele magát az ember, kell néha az a kis bevezető, ami meghozza a kedvet a súlyosabb és komolyabb témák felé. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy gyenge volt, hanem azt, hogy a maga lágyabb műfajában igenis helytálló, meghatározó kötet. Néhányszor igaz, hogy túl gyorsan lehet rájönni a rejtélyekre és csavarokra, de akik még nem mozognak rutinosan ebben a közegben, azoknak nagyon jó gyakorlást nyújthat. Igazi gyerekjáték kibogozni a szálakat és a helyére illeszteni az apró darabokat, s ezáltal nagyon könnyen rájöhetünk, hogy mi is történt Erin és Roisin között a múltban. Alapötletként iszonyatosan tetszik, hogy egy régmúlt eseményt és annak következményeit helyezi a középpontba és e köré építi a cselekményt és a fordulatokat, amikkel elég sűrűn találkozhatunk. Még úgy is, hogy várhatóak voltak bizonyos események, amik stílszerűen követték az elvárásokat van benne elég csízió ahhoz, hogy még így is újat mutasson és egy bizonyos szinten lenyűgözzön, hogy igen, erre a részletre nem helyeztem elég nagy hangsúlyt, pedig kellett volna.

Az írónő nagyon jól használja a visszaemlékezés eszközét, s nem is fél újabb és újabb múltdarabkákat elénk tárni. Mindig a megfelelő pillanatokban adja meg a múlt egy újabb darabját, ezáltal segítve a könnyebb megértést és azt, hogy megtudjuk, hogy mi is történt valójában 10 évvel ezelőtt és hogy ez az esemény milyen kihatással is van a jelenre, ahol kezdenek szépen lassan összeforrni a szálak és minden kezd értelmet nyerni. A múlt eseményei kapcsán olyan szinten sikerült eltalálnia Sue Fortinnak a határozottságot, érthetőséget és következetességet, hogy az valami elképesztő. Nem mellesleg ezek a vissza a múltba fejezetek voltak a kedvenceim, mivel általuk nemcsak a szereplők gyerekkori megfelelőjüket ismerhettem meg, hanem az is szembeötlött, hogy mennyit képes változni az ember az évek során és hogy ez mennyire meghatározza a személyiségét és azt, hogy ki is ő és hogy mikre is hivatott.

Bevallom az elején nem volt szimpatikus Erin, de ahogy egyre jobban haladtam előre és ahogy szépen lassan kikerült a képből nemszeret-Ed, úgy vált egyre szimpatikusabbá és úgy kívántam egyre jobban, hogy ne derüljön ki a titka, bár tudom, hogy ez hiábavalónak bizonyult, mivel egy ilyen kötet lényege épp az, hogy az elejétől építgetve sulykolja belénk, hogy bizony a múltat nem lehet elfelejteni és elrejteni, mivel az a legváratlanabb és legkellemetlenebb szituációkban képes visszaköszönni, s ebben nem lesz semmiféle hála.

A helyszín, a leírások és a csipetnyi érdekességek, töltelékinformációk amiket kapunk olvasás közben csak még jobban hozzáadnak ahhoz, hogy igazi kellemes, olykor váratlan eseményekben gazdag kötetet kaphassunk. A történet cselekménye helyenként nagyon gyors, vannak olyan részek is, ahol eléggé lassú, de ez az ami miatt ennyire összhangban van az egész és emiatt sem engedi elkalandozni az olvasókat más vizekre. Az elejétől a végéig fenntartja a figyelmet, és az újabb adag titok kiderülése csak még jobban kéreti a mindent megtisztító és tisztázó végkifejletet, amit minden egyes szereplő megérdemel.

Nagyon tetszik, hogy az írónő szinte az összes karakterébe fektet annyi időt, hogy jobban megismerhessük őket és ezáltal igazán kézzelfoghatóvá válnak, hiszen akár a te szomszédaid is lehetnének. Nem tudhatod, hogy kinek mi rejlik a múltjában, milyen szerencsétlen esemény az, amit nem akar, hogy bárki is megtudjon. Természetesen feszültséggel teli is a kötet, mivel mindig történik valami, ami miatt nem tudunk nyugton maradni és meg akarjuk tudni, hogy ki, mit, mikor, hogyan és miért tett. A legmeglepőbb rész számomra Roisin tette volt, bár azt hozzátenném, hogy sejtettem, hogy ő van minden mögött, mégis meglepő, hogy mikre is képes egy kétségbeesett nő, ha úgy érzi nincs más út az igazság érvényesítésére. Összességében nagyon élveztem. Aki csak teheti olvassa el, hiszen mindig kellene az újdonságok, a kihívások, s számomra ezeket is jelenti ez a kötet. Kihívást, újdonságot, egy új műfaj kipróbálását s nem utolsó sorban egy új írónőét is, aki teljes mértékben meggyőzött és már értem, hogy miért is USA Today bestseller szerző. Ezek után alig várom, hogy olvashassam a következő regényét, s csak remélni tudom, hogy az kevésbé lesz kiszámítható, bár ez sem von le abból, hogy mennyire is élvezetes és, hogy mennyire valós. Egy tipikus kisvárosi történet, ahol a titkok mindig kiderülnek, mindenki ismer mindenkit, s ez gyakran sül el rosszul. De ehhez a kötethez pont ez kell és ezért ennyire szerethető, kicsit thrilleres, de azért nagyon is tanulságos.






"Niall odahajol, és kurtán szájon csókol. Istenem! Egy füst alatt megkaptam a karácsonyi és a születésnapi ajándékokat is!"

" - A legjobb lesz minél hamarabb visszatérned Londonba és a civilizációba. A következő lépés az agymosás, és mielőtt még ráeszmélnél, virágmintás ruhákat fogsz hordani, és mezítláb szaladgálsz majd, százszorszépekkel a hajadban. Jut is eszembe... - megpöccinti a fodraimat -, igazán jó volna, ha előszednéd a hajvasalódat."

"A múlt. Micsoda túlterhelt szó, mennyi sötét titkot rejteget! Ed már a múlt. Én az ittben és a mostanban élek. A jövőben - ami csak egy pont a látóhatáron. Csak annyit tudok, hogy a testem minden apró porcikája és a teljes lelkem is akarja Kerryt, most azonnal, ebben a pillanatban. A múltat elűztem: Ed lehullik az emlékezetem sötét mélységeibe."

" - Ó, dehogynem vagy elég erős hozzá. Ezt első kézből tapasztaltam meg. Mindannyian elég erősek vagytok - mondta Kerry. - Nem kell mást tenned, mint megtalálni magadban a megbocsátás képességét."





Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

2017. szeptember 22., péntek

Dee Dumas: Marokkói szerelem



"Forró szél fúj a sivatag felől, nem enyhíti az óceán hűvös vize sem."


Colette-et, a francia hastáncosnőt egy arab férfi iránt fellobbanó szerelme a varázslatos Kelet világába repíti. Egy igazi tündérmese veszi kezdetét, Colette és Abdul villámgyorsan össze is házasodnak. Azonban hamarosan kiderül, hogy az újdonsült férj bizony nem mindig alkalmaz tisztességes eszközöket céljai elérése érdekében, így a tündérmese pillanatok alatt rémálommá válik: a nő szerelme rettegéssé és gyűlöletté alakul át, sőt az élete is veszélybe kerül.Vajon létezik kiút ebből a reménytelennek tűnő helyzetből? Van-e maradása Colette-nek a Kelet kapujában? Áthidalható-e a szakadék a kultúrák között? Lehet-e még újra boldog, akár másvalaki oldalán? Hogyan teljesedik ki Colette története egy generációval később?

Dee Dumas izgalomban, szerelemben, drámában és fordulatokban gazdag kalandos regénye a 2014-es első megjelenés sikere után ezúttal a történet folyatásával kiegészülve, dupla terjedelemben kalauzolja el olvasóit a mesés Keletre, ahol bármi megtörténhet.


Nagyon érdekes volt Az Arab után olvasni egy hasonló témát feldolgozó kötetet, szintén egy magyar írónő tollából. Kezdem egyre jobban beleásni magam az egzotikusabb országok kultúrájába és mindennapjaiba, s ez nagyon tetszik. Ezúttal is sok újdonsággal szembesülhettem a Marokkói szerelemben. Olyan szabályok és törvények ütik fel a fejüket a kötet lapjain, amikről eddig még nem is hallottam, de nagyon jó volt megismerkedni ezekkel az újdonságokkal, még akkor is ha nem éppen örömteli pillanatokban került rá sor.

Elég régóta szemezgettem már a könyvvel, de nem igazán voltam biztos benne, hogy fel vagyok e én készülve egy újabb utazásra a kelet világába, de nem bántam meg, hogy esélyt adtam a kötetnek, sőt szeretettel várom a legújabb Dee Dumas kötetet is, ami már meg is érkezett hozzám a mai napon, ami remélem, hogy legalább olyan izgalmas lesz, mint a Visszatérés Marokkóba, mivel aki megvásárolja a kötetet, nemcsak a Marokkói szerelmet ismerheti meg, hanem a már említett folytatást is, amit az írónő évekkel később írt hozzá, s ez meg is látszik. Míg az első öt fejezeten lehet érezni az elfojtott, nem eléggé kifejező stílust, addig a rákövetkező öt fejezet nagyon nagy pozitív meglepetés volt a számomra. De kezdjük az elején. Látom a fantáziát az eredeti történetben, és nincs is sok baj vele, csak nekem olyan üresnek tűnik, annyi zug van, amit ki lehetne még jobban tölteni. Már az elején is nagyon hamar beindulnak az események, és van bennem egy kis félsz is ezzel kapcsolatban, mivel hiányoltam belőle a lépcsőzetességet és azt a meghatározó élményt, amit elvártam volna tőle. Természetesen így is élvezhető, de nem egy leányálom. Ezzel szemben a folytatás úgymond igazi felüdülés volt, már csak azért is, mert baromi sokat fejlődött az írónő, és ez nagyon is jót tett a történetnek, bár az még mindig elmondható, hogy lehetett volna több hangsúly a részleteken és egyes, kényes témákba vagy éppen párbeszédbe, megszólalásba és nézeteltérésbe jobban bele lehetett volna menni és kifejteni ezeket. Negatívumként csak ennyit tudnék kifejteni, mivel  amúgy nagyon életszerű, nagyon megható történettel állunk szemben, ami attól sem riad vissza, hogy lerántsa a tudatlanok szeme elől a leplet és feltárja azt, hogy a kelet varázsa nemcsak jó lehet, hanem maga a pokol is, ha a rossz emberrel kerül össze az ember lánya.

Nem tudom, hogy megtörtént eseményeken alapszik e az első rész, de akár lehetne. Nagy örömömre szolgált, hogy a komor és már-már túl komoly bevezető után egy lágyabb, tündérmeseszerűbb rész következik, amivel csak még jobban lehet azonosulni és teljes mértékben beleveszni az olvasásba. Hihetetlenül gyorsan lehet vele haladni. Ez leginkább a cselekmények pörgősségének tudható be, de nagyban hozzájárul az is, hogy próbált az egyszerűségre és az érthetőségre törekedni az írónő, aki egyébként nagyon jól dolgozta fel és formálta a saját képére az információkat s ezeket úgy adta át nekünk, hogy az kézzelfogható és teljes mértékben érthető és emészthető legyen. A második résznél már éreztem, hogy kezdi megtalálni azt a hangot és dinamikát Dee Dumas, ami a későbbiekben hozzásegíti majd ahhoz, hogy igazán fergeteges és letehetetlen különlegességeket tegyen a magyar könyvpiacra. Nagyon nagy fantáziát látok benne.

Maga a helyszín varázslatos. Eddig sose akartam elmenni Marokkóba, vagy éppen valamelyik olyan országba, ahol az iszlám vallás uralkodik, most mégis kedvet kaptam, hogy bejárjam azokat a helyeket és helyszíneket, ahol megfordulnak a szereplőink. Mesés helyszínt sikerült választani, s azt is hozzátenném, hogy a már ismert Az Arab sorozathoz cseppet sem hasonlít, lehet hogy ez pont az eltérő, már-már engedékenyebb helyszín miatt van, vagy egyszerűen nem akart az írónő elrettenteni senkit, mindenesetre tetszett, hogy finoman adagolta az információkat, bár azért volt egy-két olyan esemény, ahol csak kapkodtam a fejem és nem igazán értettem, hogy most akkor mi is történik. Ezt főleg az első rész befejezése és a második kezdete között éreztem, mivel konkrétan nem hittem a saját szememnek, hogy ezt így, ilyen formában képes volt megcsinálni Dee és konkrétan átejteni, hogy azért várjam csak ki a végét, hiszen nem minden úgy van az, ahogy az kinéz.

A karaktereket nem sikerült feltétlenül megszeretnem, igazából nem nagyon került közel a szívemhez Colette, a főhősnőnk, aki nem egyszer követett el olyan baklövést, ahol a legszívesebben már lelöktem volna egy lépcsőn, csak hagyja abba a meggondolatlanságát és gondolkozzon el azon, hogy mit is csinál. Ez valamelyest amúgy javult a második részben, bár azért még voltak érdekesebbnél-érdekesebb dolgai. Rajta kívül elég sok női karakter került közel a szívemhez különböző okok miatt, de akik olvassák vagy már olvasták a kötetet azok biztosan értik, hogy kikre is gondolok itt. Nemcsak Rasha, Amal, Atifa, Hadiya, hanem Ismahan és Khadija is érdekes személyiségek, s szívesen meghallgatnám a történeteiket. Aztán ott van a két férfi karakterünk: Omar és Abdul. Nagyon érdemes odafigyelni rájuk, mivel nem biztos, hogy az ígéretes külső szép belsőt is takar. Összességében örülök, hogy olvashattam a kötetet és a kezdeti hiányosságok ellenére is csak ajánlani tudom, mivel ad egy: kevesen írnak a hazai íróink közül ebben a témában, ad kettő: izgalmas és a legfontosabb, hogy képes teljesen kikapcsolni. Ezek után és a kisebb szívrohamaim után, miután azt olvastam, hogy x és x évvel később, remélem egy napon újra előveszi Dee Dumas ezt a történetet és tovább szövi, ezáltal megadva a mellékkaraktereknek is a szereplési lehetőséget.






" - Tudom, hogy nem vagy arab nő. Te európai vagy... - nyelt egyet, majd így folytatta: - Szeretlek, jobban a szélnél, amely hosszan öleli a fát. Szeretlek, mintha te élnél helyettem, egy életen át. Colette de la Fuente, megtisztelnél azzal, hogy elfogadod e gyűrűt igaz szerelmem jeléül, és hozzám jönnél feleségül? - kérdezte."

" Milyen buta voltam, amikor azt hittem, hogy a férjem egy sima kereskedő! Európában az ilyet stricinek hívják. Egy stricihez mentem feleségül."

" - Csakhogy beléd szerettem. Nem akartam, hogy ez így történjen, mégis megtörtént. Nem akartam neked ártani. Szeretlek, Omar Hasszán. Nem a herceget, hanem a férfit szeretem benned. Azt az embert, akivel sétáltam a palota kertjében, aki engem nézett, amikor tanítottam a húgát táncolni, aki folyton utánam koslatott, aki..."

" - A bátyám szeret téged, ezt sosem tudta letagadni. Egyszerűen csak borzasztóan megbántottad, s most haragszik rád. Meg kell békélnie, s minden rendben lesz - válaszolt."





Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 40%-os kedvezménnyel!


2017. szeptember 17., vasárnap

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó


"A Horgony utca 58. számú ház konyhakövének csapódó bádogdézsa éppúgy kondult, miként a ködös temetőben, mohás sírkövek között jajongó lélekharang."



A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.



Böszörményi alaposan feladta a leckét ezzel a nem mindennapi hosszúságú történettel, amivel akár betörőt is lehet ölni. A viccet félretéve újból belekerülhettem abba a feledhetetlen, szórakoztató, de olykor véres és furfangos világba, amit már a Leányrablás Budapesten alatt megszerettem, s ezt a rajongást csak tovább szította a Rudnay-gyilkosságok, majd jött ez a kötet és végre tisztán, vagyis inkább tisztábban látok, mint eddig. Nagyon sok mindenre fény derül, de azt nem szabad elfelejteni, hogy emellett újabbnál újabb kalandokban és ármányokban is részünk lehet.

Bevallom félve vettem a kezembe a kötetet, mivel azért 700 oldal csak 700 oldal, és köztudott, hogy az Outlandert is pont a terjedelme miatt nem kezdtem még el, holott érdekel a téma és a sorozatot is nézem, de levetkőzve mindenféle aggályomat sikerült újfent meglepődnöm, méghozzá kellemesen és igaz, hogy tovább tartott míg a rejtély végére értem, mint általában szoktam, de teljességgel megérte, mivel eszméletlen, hogy mit alkotott megint a mi kedves írónk, s ezt milyen formában tette. Lenyűgöző! Imádom, ahogy formázza a karaktereket és ahogy a szájukba adja a mondanivalót, a nem szokványos beszólásokat és a leírásokat, amik csak még színesebbé még korhűbbé teszik az Ambrózy báró eseteit. Nincs még egy ilyen kötet a magyar könyvpiac kínálata között, az egyszer biztos! Minél több kötet és novella jelenik meg annál jobb és tökéletesebb lesz. Mielőtt nagyon belemerülnék itt az elemezgetésekbe, had adjak egy tanácsot azoknak, akik készülnek elolvasni ezt a kötetet is. Mielőtt egyáltalán a fülszöveget elolvasnátok tegyétek meg, hogy a kezetekbe veszitek a Beretva és tőr névre hallgató kiegészítő kötetet és szánjatok rá néhány órácskát, mivel nem egyszer van belőle utalás, és higgyétek el sokkal élvezhetőbb, ha tudjátok, hogy éppen mire céloz vagy éppen utalgat Böszörményi. Én próbálom minél előbb pótolni a hiányosságomat, mivel emiatt nem mindig értettem (max. egyszer vagy kétszer volt olyan utalás, amit tudtam, hogy hol kellett volna olvasnom, de mivel egyből belevetettem magam a harmadik kötetbe ez így kimaradt), de ha ez titeket nem zavar, akkor nyugodtan kezdjétek a harmadikkal, mivel így is érthető, csak hiányzik az a bizonyos plusz, amit csak a bennfentesen érthetnek.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire odavagyok ezért az egész történetért, a szereplőkért és azokért a csodálatos leírásokért, amik még szerethetőbbé és még kedvelhetőbbé teszik ezt a kötetet is. Minden egyes résznél sikerül Böszörményinek valami újdonságot, valami olyan pikantériát belecsempésznie, ami miatt lehetetlen nem a rabjává válni. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz és, hogy ennyire a rajongója leszek a sorozatnak. Szerintem már senki előtt sem titok, hogy nem ez a befejező kötet, szép is lenne azt hiszem, szívrohamot kapnék, ha ez lenne, de szerencsére nem, szóval még egy ideig élvezhetjük a varázst.Utána is, hiszen ott van az újraolvasás lehetősége. Sokunk fogja évek múlva odaadni az Ambrózy báró eseteit a gyerekeinek, hiszen nekik is át kell élniük ezt a csodát. A századfordulós események mindig de tényleg mindig mindenkit képesek elkápráztatni, nemcsak a nagy fanatikusokat, hanem az olvasni nem szerető emberkéket is.

Sokan visszarettenhetnek a témát illetően, de akik olvastak már az írótól, azok tudják, hogy erre semmi ok, mivel Böszörményi Magyarország Sherlock Holmesa. Mesterien szövi, csűri-csavarja a szálakat, mesteri precizitással rejtve el a megoldást, s hozva azt a tudtunkra. Nem egyszerűen csak megírja, hanem ő maga is a szereplőkkel együtt lélegzik és éli át a szokatlanabbnál szokatlanabb eseményeket, amiknek mindig van értelmük, főleg ha azt a mi morc bárónk, Ambrózy Richárd fejti ki. Talán az ő szájából még egy sima és unalmas recept is izgalmasan hangzana. Ebben a kötetben a rejtélyek a tetőfokára hágnak, és végre igazi magyarázattal szolgálnak a múlt eseményeire. A Mili és Richárd közötti kiélezett viták és szófordulatok csak még szórakoztatóbbá és még sóvárgóbbá tesznek miket, hiszen ha törik, ha szakad nekik a sorozat végére össze kell, hogy jöjjenek. Nincs mese, más befejezést nem vagyok hajlandó elfogadni. Alig várom, hogy ez megtörténjen, mivel nagyon remélem, hogy megfog és nem hagynak cserben hőn szeretett karaktereim.

A történet hihetetlenül gyorsan indul be a már megszokott sejtelemmel. Szerencsére hamar rá lehet jönni, hogy éppen kinek a szemszögét is olvassuk. Ami különösen tetszett az az, hogy igaz, hogy egy újabb közegbe mutatja be Emma karakterét, mégis megmarad a már jól ismert és szeretett légkör, s bizony ebből senki sem hiányozhat. Mindenkinek megvan a maga helye, amikor be kell csatlakoznia a történetbe vagy éppen amikor nincs rá már szükség, akkor leszállópályára kerülnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy ennyi lett volna a pályafutásuk, mivel a legváratlanabb helyzetekben és fordulatokban bukkanhatnak fel ismét.  Érzelmekben nem mondanám gazdagnak a kötetet, de azért minden jóból és rosszból is van belőle egy cseppnyi, csak ezért, hogy ne mondhassuk, hogy hiányzik belőle valami, mivel az elkápráztatóan csodálatos írásmód miatt esélyünk sincs hiányolni a romantikát vagy éppen az érzelmeket. Minden egyes kötettel ezekből is egyre többet és többet ad, s nemcsak, hogy ilyen téren ad többet, hanem új élethelyzetek, helyszínek és karakterek terén is. Jótékonyan hatott továbbá a kedvelt karakterek megjelenése mellett az is, hogy bizony függővéges kötettel van dolgunk, mivel én még ilyen lezárást, bocsánat félbehagyást rég láttam. Alig várom, hogy újra olvashassam Richárd és Mili kalandjait. Merész húzás, de nagyon megérte. Egy szó, mint száz! Nagyon ajánlom! Minden rejtély és detektív regény rajongójának tudom ajánlani. Aki a kezébe veszi biztosan nem fog unatkozni egy darabig, ha meg túl gyorsan a végére érne ott vannak a kiegészítő kötetetek, amik szintén megérnek egy misét.






"- Már mér' ne? Hibádzik az egyik karja, az igaz, de a fizimiskájában semmi kivetnivaló se nincsen, a briftasnija is jó vastag lehet, no és a szeme... Úgy tud vele nézni kifelé abból a szép fejéből, hogy ha híná, minden leány rögvest azt mondaná: "Szer'usz világ, én mostan a szerelem kútjába ugrok!"."

" - Az, hogy bolhának sok, szúnyognak viszont kevés - replikázott Márika, mint a férfiak újsütetű szakértője. - Ahogy Róza asszony beszélt róla, abból azt gondolná az ember jánya, hogy legalábbis díjbirkozó, hajóskapitány vagy huszártiszt őkelme. Na, de ez! Ha ilyen Pest legcsudásabb férfija, akkor én inkább Leszbosz szigetére költözök."

" - Kérem, barátom, ne kínozza meg őt túlságosan! Szegény kislány még oly fiatal.
   -  Ahogy kívánja, Róza - felelte a báró. - Azt hiszem, úgy lesz a legjobb, ha minden faxni nélkül egyszerűen csak lepuffantom és kész."

" - Akkor hát tegyen úgy, Árpád bátyám - mosolyodott el Ambrózy báró, méghozzá őszinte örömmel (én pedig nem győztem csodálkozni, hisz ily kötetlenül eddig tán még Rudnayval sem láttam őt viselkedni)."





Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!



2017. szeptember 12., kedd

Leigh Bardugo: Ostrom és vihar


"A fiú és a lány egykor hajókról álmodott, réges-régen, még mielőtt látták volna az Igaz-tengert."



A ​sötétség nem hal meg soha.

Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát. Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.



Már az első rész értékelésénél is említettem, hogy mennyire megszerettem a történetet és, hogy nem értem, hogy miért vártam vele idáig. Ez a második résznél is fennáll, de mivel még nincs láthatáron a befejező rész, így próbáltam kiélvezni minden egyes sorát az Ostrom és viharnak, de ha valami annyira lenyűgöző és varázslatos, mint a Grisha trilógia, akkor nem lehet lassan haladni vele. Pillanatok alatt kiolvastam és felkerült az idei kedvenc olvasmányaim közé.

Hihetetlen, hogy mennyire magasra teszi újra és újra azt a bizonyos lécet az írónő. Az első részt imádtam és alig vártam, hogy újra belecsöppenjek a Grishák világába, igen ám, de arra egy percig sem gondoltam volna, hogy sokkal jobban magával fog ragadni, mint az első rész, mivel már az is 10 csillagos nálam, de ez a második rész valami hihetetlenül izgalmas és nagyon meggyőző. Kalandokban most sem szenvedünk hiányt, de sokkal több minden kerül előtérbe, ami által színesebb és tágabb magyarázatot kapunk a világ felépítésével kapcsolatban. Már nemcsak a szegény kis Alinával kerülünk szembe, aki felettébb megerősödött és elszántabb lett, mint valaha, hanem új karakterek is előjönnek, olyanok akikről eddig csak említés szintjéig volt szó és természetesen régiek is visszatérnek, de hogy ez jó vagy rossz azt döntse el mindenki saját maga. Egy biztos, hogy nagyon érdemes körültekintően minden részletre odafigyelni, mert ez a kötet maga a megtestesült meglepő fordulatok és izgalmas lépések kötete.

Már a kötet elején a térkép megmutatja nekünk, hogy bizony sokkal nagyobb az a világ, amit az írónő megalkotott, mint amit az első kötetben láthattunk belőle, s ehhez méltóan egy olyan helyen kezdődnek az események, ahol eddig még nem jártunk, ezáltal sikerül egy teljesen új rendet bemutatnia, hogy milyen is az,a mikor az Éjúr keze nem ér el mindenhova. Nagyjából ott is folytatódik a történet, ahol abbamaradt, ezért is ajánlom az egymás utáni olvasást. Sokkal nagyobb élményt tud úgy nyújtani, hogy már az első kötet olvasása közben ott van a kezedben a következő. Sokáig nem voltam benne biztos, hogy merre fognak tartani az események és kicsit féltem is, hogy nem fogja megütni az általam elvárt szintet, de szerencsére nem csalódtam és újfent temérdek izgalomban és megannyi új fejleményben lehetett részem.

Az első részhez hasonlóan itt is előtérbe kerül egy mágikus állat és igaz, hogy nekem túl gyors volt a megtalálása az első kötethez viszonyítva, de ez csak még jobban feltüzelte a hangulatot, mivel van még egy kötet és vár még egy állat, aminek a segítségével vagy hatalmas rombolást lehet elérni vagy pedig hatalmas megváltást, egy új hajnal kezdetét. A cselekmény szála nagyon jól szőtt. Logikusan és következetesen követik egymást az események. Minden megmozdulás mögött alapos tervezés és fontolgatás áll, hogy az olvasó a lehető legjobban át tudja élni az eseményeket és ő maga is a történet részévé váljon azáltal, hogy beengedi az életébe az Ostrom és vihart. A fenyegetés még mindig fennáll, de ezúttal sokkal veszedelmesebb, és egy újfajta lénnyel is megismerkedhetünk, ami csak még jobban szítja a tüzet. 

Ámulatba ejtően jól megírt kötet. Harci jelenetekben és eldöntendő kérdésekben, talányokban sem szűkölködik, mégis a romantika terén egy kicsit lejjebb adott az elvárttól, ami teljesen érthető, mivel a változással együtt minden változik. A világ is és a kapcsolatok hálója is. Közkedvelt és kevésbé kedvelt részei is vannak a kötetnek, de a kedveltek természetesen többen vannak. A folytonos marakodást és civódást nem igazán bírtam Mal részéről, bár teljesen érthető, hogy kevesebbnek érzi magát attól, hogy ő csak egy egyszerű dezertőr, mégis valahol bosszantó volt, hogy nem értette meg, hogy attól, hogy Alina grisha lett még mindig ugyanazzal a lánnyal van dolga, akivel együtt nőtt fel. Ilyen szempontból visszaesést tapasztaltam, de az írónő ezt is jól megoldotta és hozott egy olyan központi karaktert, akit majdnem annyira lehet kedvelni, mint Malt. Egy biztos, aki a kezébe veszi az Ostrom és vihart nem fog unatkozni!

Mindemellett központi kérdéssé vált a hatalom. Már nem mindegy, hogy kinek a kezében van. Már nemcsak Alina és az Éjúr esélyes, hanem egy harmadik fél is, aki talán még esélyesebb is, mint a többiek. Ő pedig nem más, mint... Mindazonáltal, hogy új hatalom kerül előtérbe Nyikolajra is érdemes vetni egy pillantást. Vele kapcsolatban azon sem lepődnék meg, ha többen látnák őt szívesebben Alina mellett, mint Malt. Nem elég, hogy jól nevelt, okos, furfangos, de még csibészes is és szinte mindig tudja, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy a másik értékesnek érezze magát még akkor is, ha valójában elenyésző a jelenléte. Nyikolaj kiléte igen bravúrosra sikerült, de ennyi csavar igazán kellett a történetbe. A nagy összecsapás immár elkezdődött, s a temérdek utalás és a kezdeti harcok is erre utalnak, de még ez semmi ahhoz képest, amit kapni fogunk a harmadik részben.

Emellett a misztikus szál is kiforrottabb és érdekesebben van megoldva, mint a szarvas idején de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ahogy haladunk előre - reményeim szerint - úgy lesz egyre izgalmasabb és jobb a történet. Nagyon nagy reményeket fűzök a harmadik kötethez, főleg az utolsó néhány fejezet fergeteges eseményei és megrázó történései miatt. Az nem is kérdés, hogy meglepődtem e közben, mert mi az hogy! Csak kapkodtam ide-oda a fejemet, hogy te jó ég, mennyi minden történik. Nagyon jól van megoldva, hogy még jobban várjuk azt a bizonyos részletet és megtudjuk, hogy mi lesz Ravka, a grishák és a Zóna sorsa. Remélem, hogy az utóbbit örökre eltüntetik, bár igaz, hogy emiatt olvashatjuk többek között a trilógiát, de a sok szenvedést és szörnyülködő leírások is éppen ennek a jelenségnek köszönhetőek. Összességében szerintem már rájöhettetek, hogy mennyire imádtam ezt a részt is. Nagyon meg vagyok elégedve vele, és csak remélni tudom, hogy jön minél előbb a folytatás, mivel a grishákból sosem elég, na meg persze Malról és Nyikolajról is olvasnék még többet, hogy ne csak Alina legyen a középpontban. A vége miatt nemcsak, hogy várom, de már szinte tűkön ülök. Nem vagyok képes elfogadni azt a befejezést, amit kaptam, mivel általa csak még többet és többet akarok. Annyi megválaszolatlan kérdésre és rejtélyre kell még választ adnia. Nemcsak Zsenya, de az ikrek, maga a világ és a mindenség sorsa is érdekel. Én már készen állok a végső harc eljövetelére, csak jönne már! Elsősorban a kalandoroknak, a nagyravágyóknak és a "minden típusú könyvet olvastam már" típusoknak ajánlom nagyon a történetet, de akik egy jól megalkotott világról szeretnének olvasni, vagy csak kiszakadni a hétköznapokból, azok is megtalálják a nekik tetsző részt a Grisha-trilógia köteteiben.





"Egyedül voltunk a jeges tengeren, egy olyan ember fogságában, aki szó szerint szörnyeket teremt, de valahogy mégis hittem neki. Nekidőltem Malnak, és napok óta először, engedélyeztem magamnak egy kis reményt."

"Vadásztam már varázsszarvasra. Egy megölt jégsárkány pikkelyeit viselem a csuklómon. Láttam, ahogy a sötétség egy egész települést elnyel. De ez volt a legfurcsább dolog, aminek valaha szemtanúja voltam. Ez csakis Sturmhond egy újabb szemfényvesztése lehetett, de olyan, ami mindannyiunk életébe fog kerülni."

"Morozova szarvasa. Ruszalja. A tűzmadár. Legendák kelnek életre a szemünk előtt, hogy a lábam előtt leheljék ki lelküket. Eszembe jutott a tenger ostorának fel-le hullámzó horpasza, utolsó leheletének utolsó füttye. Már a halál kapujában állt, én mégis haboztam."

" - Mi volt ez az egész? - kérdezte aggodalmas arccal.
   - Ó, hiszen tudod - feleltem. - Újabb herceg, újabb házassági ajánlat."

" - Még mindig nem kedvellek, Sztarkova. Soha nem is foglak. Közönséges vagy és esetlen, és nem tudom, hogy miért pont te születtél ilyen erővel. Viszont te vagy a napidéző, és ha képes vagy megóvni Ravka szabadságát, akkor harcolok érted."




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. szeptember 9., szombat

Jessica Sorensen: The Forever of Ella and Micha ~ Ella és Micha jövője


"Van valami vészjósló a hídban, mégis belső kényszer vonz oda."



Ella és Micha új története reményről, szívfájdalomról és az igaz szerelem erejéről... Ella folytatja tanulmányait; igyekszik a jövőjére összpontosítani, és elfelejteni múltja sötétségét. A családjában dúló dráma miatt azonban egyre nehezebben birkózik meg a mindennapokkal. Igazából nem akar mást, csak Michát, viszont esze ágában sincs hagyni, hogy problémái a fiú álmainak útjába álljanak. Micha az országot járja együttesével, úgy tűnik, megkapott mindent, amire valaha vágyott. Szíve mélyén azonban tudja, hogy valami hiányzik. Sokkal nehezebben bírja Ella nélkül, mint hitte. És hiába szeretné, ha vele tartana a lány, eszébe sem jutna azt kérni tőle, hogy emiatt hagyja ott az egyetemet. Amikor ők ketten együtt vannak, minden lehetségesnek tűnik… de mostanában alig jut idejük egymásra. Miután egy új tragédia alapjaiban rengeti meg már így is törékeny világukat, egyikük súlyos döntést hoz, ami talán örökre szétválasztja őket…



Nagyon vártam már a kötet megjelenését. Tisztára be voltam zsongva, amikor végre kiderült, hogy mikor is fog megjelenni, mivel volt egy kis csúszás, de szerencsére nem olyan nagy és végre a kezembe foghatom. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök. Sok olyat olvastam, hogy Callie és Kayden története mennyivel jobb, mint Elláé és Micháé, de én pont fordítva vagyok ezzel és nekem Micháék párosa kedvesebb és szimpatikusabb, így kérdés sem volt, hogy sort kerítek a történetük következő fejezetének. Nagyon reménykedtem az elején, hogy legalább annyira jó legyen, mint az első rész, de sokkal jobb lett.

Olvasás közben igazi hullámvasúton éreztem magam. Megannyi érzés tört elő belőlem. Nagyon sok minden történik alig több mint 300 oldalon keresztül. Valamennyire sejthető volt, hogy lesznek még fájdalmak és kudarcok a történetben, mivel mind Michának, és mind Ellának szembe kell néznie a múltjával és el kell dönteniük, hogy mi legyen ezután. Elég erősek e ahhoz, hogy együtt maradjanak, vagy pedig az van megírva nekik, hogy különváljanak útjaik és valaki mással találják meg a boldogságot? Igazi vízválasztó a kötet, s a sok tépelődés, aggály és aggodalom után igazi felüdülés volt a megoldás, a végkifejlet. Jessica nagyon jól összerakta és megmutatta nekünk azt, hogy a múltat sajnos nem tudjuk megváltoztatni, de ha elég erősek vagyunk és képesek is vagyunk segítséget kérni, vagy ne adj isten elfogadni azt, akkor semmi sem állhat a boldogság útjába. Mindenre van megoldás, csak meg kell azt találni és el kell fogadni, Így lesz teljes és problémamentes az út a teljes boldogság felé.

Egyben nagyon is életszerű a történet, mivel olyan traumát dolgoz fel, amit nehezen lehet átélni és ha sikerül is, ott van a múlt árnyéka, ami fojtogat és örökre megpecsételi a sorsunkat. Minden egyes részlet, megmozdulás úgy van alakítva, hogy már az elejétől kezdve tudjuk azt, hogy Michának és Ellának együtt kell lenniük, mégis ki kell várnunk a megfelelő pillanatot, amikor ők maguk is - leginkább Ella - is ráeszmélnek erre és olyan döntést hoznak, ami a cselekmény szempontjából is kedvező és nem kapunk agyvérzést attól, hogy miért nem látják be végre, hogy őket egymásnak teremtették. A gyógyulás felé vezető út, a teljes elfogadás egy olyan köntösben köszön be a történetbe, ami igazából megosztó, de egy külső fél a legtöbbször jobban látja azt, ami a bennfentesek előtt rejtve marad.

Nemcsak a múlt lezárásán van ezúttal a hangsúly, hanem a továbbiakon, amiben vagy van helye a másiknak, vagy nincs. A könyv első harmadánál elég nehéz megítélni, hogy akkor mi is lenne a jó a happy end szempontjából, de ahogy egyre jobban haladunk a vége felé úgy jön velünk szembe a megoldás is, mivel mindegy, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a szereplőinknek, elég erős a kapocs köztük ahhoz, hogy mindent átvészeljenek és megbeszéljék a kételyeiket. Rettenetesen örülök annak, hogy ennél a résznél végre Ella is megnyílik és sokkal közelebb engedi magához az embereket, s ezáltal hozzám is sokkal közelebb kerül. Micha pedig már az első kötetben lenyűgözött, így a rajongásom iránta ezúttal is töretlen. Ő testesíti meg számomra az álompasit, de komolya. Őszinte, megbízható, kedves, néha vad de romantikus és törtető is egyben.

Még mindig azt mondom, hogy Ella és Micha isteniek együtt, de ami az első résznél csak képzelgés volt a részemről úgy látszik, hogy táptalajra talált és remélem ezzel nem spoilerezek nagyon, mivel könyvük is van, de nagyon úgy fest, hogy Lila és Ethan is kezd szépen lassan összegabalyodni, aminek én felettébb örülök. Kíváncsian várom, hogy mi lesz velük és, hogy mi is az ő történetük, mrt abban biztosak lehetünk, hogy nem lesz egyszerű nekik sem ismerve Jessicát, de ez nem is baj, mivel bonyodalmak nélkül unalmas lenne az élet, nemde? 

Ami újdonságnak számított Elláékat érintően az a vágyak kiteljesülése. Nagyobb hangsúly van fektetve az érzékeknek és a vágyaknak, ami miatt perzselőbb, de egyben romantikusabb hangot is kap a kötet. Több részen át lehetünk fültanúi a szerelem kibontakozásának. Emellett poénoktól és beszólásoktól sem mentes. Volt egy olyan rész, ahol majdnem sírva nevettem annyira megsajnáltam szegény Ethant. Nagyon élveztem olvasni, bár azt sajnálom, hogy ilyen rövidke lett. Nagyon olvastam volna még tovább. Iszonyúan kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezután, mivel az első rész vége is becsapós, de az Ella és Micha jövőjének az epilógusa nagyon meglepett, bár azért számítani lehetett erre a fordulatra. Összességében nagyon tetszett. Örülök, hogy a szorongás, a depresszió és a pánikbetegség is hangot kapott, mivel ezek létező betegségek és oda kell figyelni rájuk. Egy elborult elme bármire képes, még olyanra is, amit később megbánhat, de ha már nem tudja visszafordítani a tettét az nagy baj. Természetesen lelkesen várom a következő kötetet Micháéktól. Érdekel, hogy mi lesz velük ezután és hogy vajon meddig tart a boldogságuk, meddig maradnak együtt és hogy mit még kihozni az írónő a történetükből. Annyi, de annyi mindenre lehet még kitérni velük kapcsolatban, és még bőven akad tisztázni való ügy is, és megoldatlan probléma, amiket el lehet rendezni. És az sem mellékes, hogy Michából sosem elég. Újra és újra a fejébe szeretnék látni és megtudni, hogy mit is gondol adott helyzetekben és szituációkban.






" - Nem, minden más is hiányzott. A nevetésed, a mosolyod, meg az is, ahogy dühösnek tetteted magad, holott valójában viccesnek találsz. - Gyöngéden arcon csókolom. - Hiányzott az ízed. - Ajkamat az állára, a nyakára nyomom. - Az illatod. - Rászívom magam a nyakára, végighúzom a nyelvemet a bőrén, közben a kezem fölsiklik a combján a bugyija széléhez. - A tapintásod."

" - Miféle szerelemről beszélsz?
   - Arról, ami a hatalmába keríti az embert. - Lila fölkel, gyors pillantást vet a tükörbe, és ujjaival fésülgeti nedves haját. - Arról, aminél úgy ismered a másikat, mint a tenyeredet. Aminél végigjárhatjátok a poklot, mégis minden a legnagyobb rendben."

" - Olyanba, amikor bármit mondasz, valami illetlenség kerül bele. Sokszor elgondolkodom, vajon ezt csak nekem tartogatod-e, vagy minden lánynak előadtad, akivel eddig összejöttél."

" - Így hozzuk rendbe legjobb haverunk részegen elkövetett hibáit. Na, vonszold ki magad az ágyból, hogy összefoltozhassuk a dolgokat Ellával, mielőtt újra világgá megy."




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt. Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. szeptember 1., péntek

Brittainy C. Cherry: Csendfolyó (Az vagy nekem 3.)


" - Most másképp lesz, Maggie, esküszöm."


Gyerekként szerettek egymásba, ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. Elég erős-e a szerelem ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepednek a kapcsolatukra? Brooks és Maggie May szeretik egymást…de nem szeretik önmagukat. Szívbe markoló történetük megszegett ígéretekről, szerelemről, életről és halálról szól, azoknak, akik sodródnak a hullámokkal, és azoknak, akik mellett lehorgonyozhatnak.

Brittainy C. Cherry ELEMENTS – sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!







Az írónőnek már az Elements-sorozat első két részével is sikerült megnyernie magának, de ez a harmadik, ez valami eszméletlenül szívbemarkoló, szomorú és egyben szerethető is. Imádtam! Ennél jobbat talán még életemben nem olvastam. Darabokra törte a szívemet olvasás közben, de ahogy haladtam a vége felé úgy tapasztotta vissza a darabokat, majd újból letört belőle, és a végére sokkal nagyobb lett az a szív, mint volt. Nem tudom, hogy képes erre az írónő, de képes belelátni az emberek lelkébe és azokat megmozgatni, történeteket írni az életről, a felnőtté válásról, traumák átéléséről és magáról a szerelemről.

Akik még nem kezdték volna el, azok gyorsan pótolják be, mert ez egy olyan kötet, amit mindenkinek olvasnia kellene. Általa nemcsak, hogy magunkba nézünk, de olyan magasságokig és mélységekig repülünk, ami elképesztő és eget rengető. Több mint 400 oldalon keresztül marcangolja a szívünket, de megéri, hiszen a végére mi magunk is megtisztulunk és másképp látjuk magát az életet és a múltunkat, az emlékeinket is. Nagyon inspiráló és egyben szívet tépő is. Alapvetően három részre oszlik a történet. Minden részben más és más kerül előtérbe. Az első rész arra szolgál, hogy megismerjük a főszereplő lány, Maggie korai életét és azt a mindent megrázó élményt, ami arra sarkallta, hogy félelemben és csendben élje le a további életét. A második részben már a legsötétebb árkokat és gondolatokat is megismerhetjük, de itt immár a tinédzser Maggie-vel kerülünk szembe, aki még mindig a megrázkódtatások és traumák utóhatása miatt eldugottan, a külvilágtól elszigetelten éli mindennapjait, s a napjait Brooks, a szomszéd srác és egyben legnagyobb szerelme színesíti és teszi elviselhetőbbé.

Már kitalálhattátok, hogy a harmadik részben a felnőtt Maggie-vel kerülünk szembe, aki való igaz, hogy még mindig retteg, de már elindult a gyógyulás útján és ebben a részben temérdek meglepő fordulattal és még több szomorúsággal, majd elengedéssel és feldolgozással van dolgunk. Ez a legszebb része a történetnek, mivel végre élettel teli és megannyi csodát rejt magába. A történet szépsége, hogy úgy kalauzol el minket  végső megoldás felé, hogy közben többször is összetöri a szívünket, többször késztet megállásra, többször ad reményt és még többször ríkat meg bennünket. A maga páratlan módján nyűgöz le és egyben borzaszt is el amiatt, hogy mit is kellett átélnie egy életvidám lánynak, s ez hogyan változtatta meg gyökeresen a saját és a körülötte élők életét is.

A másik főszereplőnk, hasonlóan a többi Brittainy C. Cherry regényhez, egy pasi aki szintén traumától szenved, mégis megtalálja ez a két traumától szenvedő szív egymáshoz az utat, s ettől lesz annyira szívet melengető és káprázatosan megrázó. Brooks gondolatait kevesebbszer hallhatjuk, de ez mit sem számít, mivel már a kezdetek-kezdetén belopja magát az olvasói szívekbe az a kisfiú, aki volt, miatta tudtam, hogy ameddig jelen van baj nem lehet. Igen ám, de még én sem számítottam arra, hogy eljön az amikor nem ő az erősebb, hanem Maggie, és bizony az élet vele sem kivételez. 

A cselekmény iszonyatosan magával ragadó. Sikerül százszázalékosan átadnia azt, amit szeretne. Igazából elég nehéz beszélnem róla, mivel annyira az elevenembe talált, hogy nem igazán találom a szavakat, de azt tudom, hogy az idei nyaram alatt ez az egyik legmeghatározóbb olvasmányom, s talán még életemben nem olvastam ennyire különleges kötetet. Az írónő minden egyes kötetével lenyűgözött eddig, de a Csendfolyó viszi a pálmát mind közül. Ez az ami a legjobban összetört és utána készségesen épített újra. Minden elismerésem az írónőé. Keveseknek sikerül ennyire meghatározó történetet írnia.

Maggie és Brooks szerelme fájdalmasan gyönyörű. Mind a jó, s mind a rossz oldalát bemutatja a szerelemnek, az egymásra találásnak és egy olyan kötelékről, ami sohasem szakad el, történjék bármi. Brooks és Maggie is képes kilépni a maga építette világból csak azért, hogy a másik újra megtalálja az utat, amire rá kell lépnie,s  ehhez mindent meg is tesznek, hogy a másikat segítsék. Ha kell csend veszi körül őket, ha kell idő, s ha kell elég csak 5 perc, ami képes mindent megváltoztatni és más színben láttatni a világot, segít meglátni mindenben a reményt, a továbblépés lehetőségét, még akkor is ha ez nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnik.

Nem volt semmi sem túlbeszélve, vagy éppen kevésbé érintve. Mindenből annyit adott amennyire szükségem volt, és még akkor is megérintette a lelkemet és a szívemet, amikor a legszívesebben a falhoz vágtam volna a kötetet, hogy mégis mit vétkezett Brooks és Maggie, amivel azt a sok szenvedés és kínt kellett átélniük, de még így is folytattam tovább, és milyen jól tettem, mivel az elevenemre tapintott és magával repített a megérdemelt boldogság felé. Egy ilyen kaliberű történetnél elvárás a happy end, és ezt szerencsére meg is kaptam. Nem tudom mi lett volna velem, ha a sok szenvedés még több szenvedésre talál. Talán még jobban összetörtem volna, és úgy érezném, hogy nincs igazság a Földön, de szerencsére nem így történt, és ezért nagyon hálás vagyok az írónőnek. S ha a történet nem is lopta volna be egyből magát a szívembe, ami nem így volt, mert szerelem volt minden kínjával együtt, akkor ott az utószó, ami megintcsak összeroppantott, de legalább minden értelmet nyert és megkaptam arra a választ, hogy hogyan is tud ilyen zseniálisan  fogalmazni és ilyen fájdalmasan írni a hőn szeretett írónőm. Minden elismerésem az övé. Le a kalappal előtte, hogy ezt így ilyen formában volt képes létrehozni. Ha tehetitek tényleg olvassátok el!






"Attól, hogy megláttam ezt a picike mosolyt, belehasított a mellkasomba a fájdalom. Behunytam a szememet, és miközben Flo Ridát hallgattunk, hagytam, hogy az én könnyem is kicsorduljon. Nem tudom, miért, de ha Maggie elsírta magát, azonnal sírnom kellett nekem is."

"Igazi szerelmet érdemelt volna olyasvalakitől, aki jóképűnek találta a féloldalas mosolyával és az éles eszével; és aki értékelte, hogy szavak nélkül is olyan kiválóan kommunikál."

" - Maggie May - suttogta Brooks megtört hangon. - Hogy voltál rá képes? Hogy tudtad összetörni, majd ugyanabban a pillanatban összeragasztani a szívemet, csupán egyetlen csókkal?"

"Egy nap arra ébredsz, Mágnes, hogy el akarod hagyni a házat, amelyben élsz, és felfedezőútra indulsz. És nem fogod elaprózni, Maggie May. Az egész világot látni akarod majd. Azon a napon, amikor először lépsz ki a házból, és először szippantasz bele a kinti levegőbe, és ott leszek melletted, hogy biztosan rám találj. És tudod, miért? Mert én akarok megmutatni neked mindent. Segíteni akarok neked abban, hogy minél több dolgot kipipálhass a kívánságlistádról. Meg fogom neked mutatni az egész, hatalmas világot."

"Mosolyogva odaléptem hozzá. Ő még nem tudta, hogy az én életem legszebb, legnagyobb kalandja ő maga. Ő jelentette számomra a legszebb utazást, a horgonyt, amely mindig megmutatta, hol van az otthonom. Letette a táblát a padlóra, és megfogta a kezemet."




Köszönöm a Libri Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 5%-os kedvezménnyel!