A szerelem a legveszélyesebb fegyver. Aiden Cross sorsa már a születése pillanatában megpecsételődött. Az anyja halála után alig pár hónaposan az olasz maffia elől egy tanúvédelmi program keretében Amerikába menekítik, ahol a nagynénje oltalma alatt felépítheti saját életét. Az új, szeretetteljes környezetnek hála, boldog lehetne, ám mégsem találja a helyét. Egyik zűrből a másikba keveredik. A múltjának titkai lassan benne is felszínre törnek, így visszatér olasz gyökereihez, hogy ráleljen önmagára. Baleseti sebészként helyezkedik el egy római kórházban, ahol nemcsak a hivatásába vetett hitét kapja vissza, de rátalál a szerelem is. A tökéletesnek hit boldogságot azonban beárnyékolja a balsors. A mindennapok részévé válik a megfélemlítés, zsarolás és korrupció. Aria Bianchi határozott, ambiciózus rezidens, akinek életében az egyetlen fontos tényező: a munkája. Ám ez akarata ellenére hamar megváltozik, amikor feltűnik az új felettese Aiden személyében. A férfi humora, lazasága, lázadó életfelfogása lenyűgözi és magával ragadja a fiatal lányt. Közös jövőjük építésének útjában azonban egy leküzdhetetlennek tűnő akadály áll: a maffia.
Aiden
Mellékhatás
„Az
emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja
összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a
fejlődés érdekében.”
(Boldizsár
Ildikó)
(…)
Pár órával
később egy eset újra összehozott bennünket. Egy nőt hozott be a mentő, aki
állítólag legurult a lépcsőn. Aria rám nézett és várta, hogy engedélyezzem,
hogy ő vegye fel a beteget. Bólintottam, mire rá is ugrott a mentősökre. A
nyomukban ballagtam és hallgattam a mentősök részletes beszámolóját.
– A hölgy
neve Laura Poggi – tájékoztatott Aria. Bólintottam, majd a nőhöz léptem.
–
Üdvözlöm. Én dr. Cross vagyok. Signora Poggi, meg tudná mondani, mi történt
pontosan? – kérdeztem, mialatt azt néztem, Aria hogyan vizsgálja meg a nő
karját.
– Úgy
tűnik, hogy eltört a karja, Laura, de még meg kell röntgenezni – közölte vele
Aria a kórlapja kitöltése közben.
–
Egyéb traumás sebek? – érdeklődtem, mert valami kellemetlen érzés kerített
hatalmába, ahogy a nő rémült szemébe néztem.
–
Zúzódások az arcon és a jobb csípőjén, a csuklója pedig enyhén duzzadt –
számolt be Aria.
–
Mekkorát esett, Laura? – léptem közelebb és az állam dörzsöltem.
– Én
nem is tudom – kapkodta zavartan a tekintetét.
–
Megmondaná, hogy esett el? Az alkarjára esett vagy inkább a csuklójára? –
faggatóztam. Aria összeráncolt homlokkal fürkészett. Nem értette, miért
zaklatom a pácienst.
– Nem
emlékszem rá, sajnálom – sütötte le a nő a szemét.
– Semmi
baj – nyugtattam meg. – Majd a röntgenből kiderül.
– Egy
alkar-, csukló- és könyökröntgen – jegyezte fel Aria és velem együtt hagyta el
a vizsgálót.
– Ez
meg mire volt jó? – érdeklődött inkább kíváncsian, mint vádlón.
–
Neked nem tűnt fel? A fejemet tenném rá, hogy ez a nő nemcsak simán elesett,
hanem bántalmazták.
Döbbenten
meredt rám.
–
Megtennél nekem valamit? – léptem hozzá közelebb és a fülébe suttogtam. – Keresd
ki a hölgy kórtörténetét az archívumban, szeretném tudni, hányszor járt már
nálunk.
Ámultan
emelte rám a csodás szemeit, de nem kért további magyarázatot.
–
Azonnal – rohant is el a dolgára. Mély levegőt vettem és csak reméltem, hogy
tévedek.
Órákkal
később éppen befejeztem egy műtétet, mikor a kedvenc doktornőm, mint egy
hurrikán ragadta meg a karom és rángatott a legközelebbi üres vizsgálóba. Az
érintésétől szaporábban vert a szívem.
– Ezt
nézd! – lépett az egyik falhoz és világította meg az első röntgenképet a
kezében. – Ez a hölgy jelenlegi felvétele – tájékoztatott. – Tisztán látszik
rajta az alkartörés, de a könyöke nem sérült – hadarta el, amit én is jól
láttam.
–
Szerencséje volt – bólintottam.
– És
mégsem. A törés szögéből egyértelmű, hogy nem ráesett, hanem
lesújtottak rá – vonta össze a szemöldökét.
–
Sajnálom, hogy igazam volt – bólogattam.
– Nézd,
mit találtam még – helyezte fel a következő felvételt.
– Ez
mi? – tanulmányoztam.
– Egy
korábbi vizsgálat eredménye. Ebben is jó volt a megérzésed. Kiszedtem az
archívumból. Látod ezt? Gyógyult bordatörések, és ez itt – bökött a képre –
valamilyen tompa trauma.
–
Talán egy baseballütő? – kaptam rá a tekintetem.
– És
ez nem minden – emelte a magasba a további leleteket.
– Hol
van most?
–
Begipszeltük a törött karját, és itt van érte a férje, a papírokat intézi. Próbáltam
beszélni vele, kifaggatni a történtekről, de mindent tagad. A nő haza akar
menni a férjével. Semmiképpen sem engedhetjük el. De ha nem jelenti fel, akkor
nem tehetünk semmit – esett kétségbe. – Mit csináljak?
Lázasan
kutakodtam a gondolataimban.
–
Együtt kitaláljuk. Nem fogjuk tétlenül nézni. Intézkedünk. Húzd egy kicsit az
időt – pillantottam felé.
–
Meglesz – vigyorgott cinkosan. – Köszönöm – nézett rám hálásan az ajtóból.
Mikor
pár perccel később beértem a nőhöz, már ott volt vele a férje is. Ebben a pillanatban Aria is elindult, hogy teljesítse
az általam rátestált feladatát.
A
pasas mézes-mázosan fogadott és igyekezett valami hihető mesét előadni a
felesége eséséről, amit persze nem vettem be.
–
Beszélhetnék? – tereltem át egy másik, üres, üvegfallal ellátott helyiségbe.
–
Valami baj van? – kérdezte menet közben.
– Igen
– bólintottam, és ahogy beértünk, szembefordultam vele – Közölnöm kell önnel,
Signor Poggi, hogy véleményem szerint ön egy elmebeteg – nem kerteltem. Dúlt a
lelkemben a düh. Mindig gyűlöltem azokat a férfiakat, akik nők bántalmazásával
akarták kompenzálni a saját gyengeségüket.
–
Tessék? – hajolt a képembe.
– Ezen
állapota pedig arra enged következtetni, hogy komoly fizikai veszélyt jelent a
feleségére – folytattam, de a szavamba vágott.
– Te
vagy az elmebeteg, öreg – taszított rajtam egy erőteljeset. – Mi a fenét
képzelsz magadról? – Meg akart kerülni és kimenni, de az útját álltam. Addigra
megérkezett Aria is a biztonságiakkal.
–
Meddig bírja ki, hogy nem veri meg újra? Talán hazáig? – ingereltem. – Vagy
majd csak egy pocsék munkanap után? Hű, micsoda férfi. Csak egyvalamit nem
értek: egy korábbi röntgenfelvételen látszott a felesége három törött bordája.
Az hogy történt? Kitalálom. Szintén egy szerencsétlen baleset. Minden bizonnyal
leesett egy létráról – idéztem az akkori jelentést. – De lehet, hogy már nem is
emlékszik, mit hazudott akkor.
–
Hallgass el! – borult el az agya. – A tetves anyád! – üvöltötte. Indulatos lett
és bemosott nekem egyet. Számoltam ezzel, hiszen pont az volt a célom, hogy
szemtanúk előtt érjem el, hogy elveszítse a fejét. Hagynom kellett, hogy
megüssön. Bizonyíték kellett, hogy veszélyes. Alexnek hála szinte egy
bokszteremben nőttem fel, így jó volt a reflexem és csak éppen annyira hajoltam
el az ütés elől, hogy ne okozzon komolyabb sérülést. Ám így is eltalált.
Felrepedt a szám széle. A vér sós íze hamar szétáradt a számban. A kórház
biztonsági személyzete azonnal rávetette magát az ürgére.
–
Mondtam, hogy várj meg – förmedt rám Aria aggodalmas arckifejezéssel.
–
Maguk el sem tudják képzelni, mit fognak kapni az ügyvédemtől – ordította a
fickó, ahogy elkísérték. – Neked véged, öregem – köpött felém. Tovább tombolt,
képtelen volt féken tartani az indulatait. Hosszan néztem utána, ahogy húzták
ki a helyiségből.
– Kockáztatva
a saját testi épséged, bebizonyítottad, hogy a férfi veszélyes másokra – értette
meg a tervem, majd bólintott elismerően Aria. – Ehhez már nem is kell a
felesége együttműködése. Ezzel most hőssé váltál – emelte rám szikrázó kék
szemeit. – Aki orvosra, ápolóra támad, annak komoly büntetéssel
kell szembenéznie. Egy időre egész biztos, hogy parkoló pályára tettük.
– A te
szemedben vagy az övékben? – intettem a fejemmel az üvegfalon keresztül
bámészkodó személyzet felé.
– Az
övékben – somolygott, és lesütötte a tekintetét. Reméltem, hogy azért az ő
szemében is nagyot nőttem.
–
Akkor még van hová fejlődnöm – kuncogtam és a sajgó állam dörzsöltem.
–
Gyere, ellátom a sebed – közvetlenül elém lépett és a két keze közé vette az
arcom, úgy vizsgálgatta a sérülésemet.
– Kár
rá időt pazarolni. Semmiség – motyogtam megbabonázva, de bíztam benne, hogy nem
fog elengedni.
– De
ezt a kis törődést most kiérdemelted – suttogta egy leheletre az ajkaimtól. Egy
hosszú pillanatra egybeforrt a pillantásunk. Eltolt a vizsgálóasztalig és
leültetett, így egy magasságba kerültünk. Mozdulatlanná dermedtem. Gondosan
ellátta a sebem, a csípős fertőtlenítő ellenére kiélveztem minden pillanatát,
hogy ilyen közel kerülhettem hozzá.
Köszönöm Anne L. Greennek az exkluzív részletet. Készült egy rajongói videó is a könyvhöz, amit ide kattintva nézhettek meg. Ha pedig még nem rendeltétek volna elő itt megtehetitek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése