2017. június 30., péntek

Jay Crownover: Az utcák királya (Welcome to the Point #2)


"Akadnak férfiak, akiket lehetetlen nem észrevenni."


Egy ​sötét, alvilági királyságban az uralkodó nem ismerhet félelmet, csak így tarthatja irányítása alatt az utcákat és a rajtuk élősködő, könyörtelen bűnözőket. Race Hartman elég jó családba született, elég intelligens, és eléggé kiábrándult a saját világából ahhoz, hogy az utcák királya legyen. Az olyan helyeken, mint a Point, mindig felüti a fejét a bűnözés, és mindig is lesznek züllött alakok, de aki föléjük tud kerekedni, az gátat szabhat a pusztításnak. Race-nek van egy terve, de kérdés, hogy meg tudja-e akadályozni a teljes pusztulást úgy, hogy saját magát nem teszi tönkre? Brysen Carter sosem állhatta a legjobb barátnője bátyját, mert túl sármos, túl megnyerő a modora, és túl könnyen behálóz bárkit. Óriási kísértés egy ilyen férfi aranyfényű ragyogásában sütkérezni, de Brysen tudja, hogy Race olyan, akár a Nap: ha túl közel kerül hozzá, jó eséllyel a vesztébe rohan. Mikor fenyegető üzeneteket kap, majd valaki az életére tör egy parkolóban, az egyetlen ember, akire számíthat, pontosan az a férfi, akit nem engedhet közel magához. Néha a vakmerőség az egyetlen esélyünk az életben maradásra. Vajon Brysen hagyhatja, hogy Race megmentse az életét, ha ennek az az ára, hogy feladja érte önmagát?


Race karaktere már A tetovált srácban is birizgálta a fantáziámat, főleg azért, mert látszólag rá épült a történet, közben mégis alig jutott szerephez, de azért mindig lehetett érezni a jelenlétét, és nem utolsó sorban neki köszönhetjük Bax és Dovie románcát és azt is, hogy egyáltalán beszélhetünk a Welcome to the Point trilógiáról. Már az első résznél is említettem, hogy mennyire várom már a történetét, és a várakozás minden elvesztegetett percet megért, mivel Az utcák királya fenomenális, érzéki és közben komoly témákat is boncolgat, csakúgy mint A tetovált srác.

Mielőtt nagyon belemerülnék és elkapna a hév, muszáj pár szót mondanom a borítóról, mivel kitűnő munka lett. Nagyon sok borítóterven láttam már ezt a modellfiút, viszont eddig sosem került ki győztesen, de most végre megértem azt, hogy olyan könyvem legyen, amin ő van rajta. És ez nemcsak arról szól, hogy rajta van, hanem arról is, hogy mennyire jobb, mint az eredeti és, hogy mennyire szexin duzzadnak ki az erek a karján. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de szerintem tökéletes és őszintén szólva nekem nagyon bejön a borító, nem a srác. De nemcsak a borító lett eszméletlen, hanem maga a történet is, Race és Brysen kapcsolatának alakulása. Az első kötetben úgy ahogy megismerkedhettünk Brysennel, bár akkor még nem volt meghatározó, miért is lett volna, amikor megkapta a saját történetét. Szóval, úgy-ahogy de lehetett róla fogalmunk, hogy ki is ő, de a múltját és a mindennapi problémáit csak itt, Az utcák királyában ismerhettük meg. 

Egy biztos a látszat néha csak illúzió, mivel nem feltétlenül azt mutatja az ember a külvilág felé, ami valójában nyomasztja és nyomja a lelkét. Nem lesz sétagalopp a történet, viszont érdemes egy esélyt adni neki, főleg azért, mert az írónő újra bebizonyította, hogy nem feltétlenül kell elásni a rosszfiúkat, mivel mindennek megvan az ok-okozati tényezője, ami miatt bizonyos helyzetek és életstílusok kialakulnak. Az elejétől kezdve fokozatosan tudunk meg egyre többet a karakterekről, a múltjukról és azokról a démonokról, amik nem feltétlenül az ő saruk lenne mégis ők isszák meg a levét mások tetteinek. Jelen esetben ez tartja össze és fűzi szorosabbra a kapcsolatot Brysen és Race között.

Miattuk alakul ki egy másfajta kép a Hegy lakói iránt, hiszen látszólag mindketten magasan kezdték, mégis lent, a Pointban kötöttek ki, ami veszélyes, mocskos és véres. De ez relatív. Attól, hogy valaki megszokott egy bizonyos életszínvonalat és életstílust még nem biztos, hogy elkényeztetetté kell válnia, nem az formálja az embert, aki volt, hanem az, hogy milyen döntéseket hoz. Ez nagyon passzol ehhez a könyvhöz, mivel megmutatja, hogy másképp is lehet.

Az események végig pörögnek, ahol kell komolyabbak és veszedelmesebbek, de az érzékiség sem hiányozhat. Ezek ötvözeteként hozta létre Jay Crownover a mocskos, de mégsem annyira kategóriájú pasit, akit a megfelelő eszközökkel meg lehet szelídíteni, de nem érdemes, mivel Race-t is olyannak kell elfogadni, mint amilyen. Amellett, hogy szórakoztat előtérbe került az internetes zaklatás témája, ami eléggé fontos és amiről beszélni kell. Nagyszerű eszközökkel és fantáziával lett az megoldva, hogy mindenből legyen benne, de ez ne menjen a minőség rovására. Lehet, hogy csak 360 oldal, de olyan könnyen a végére érünk, hogy szinte fel sem tűnik. Repülnek az oldalak és ez annak is köszönhető, hogy következetes és lépcsőzetesen, lépésről-lépésre építi fel a mondanivalóját, a cselekményt és az elrejtett mozgatórugókat is, ami nélkül nem lenne ennyire szórakoztató, érzéki, bonyodalmas, veszélyes és egyben szerethető, tanulságos is a történet és maga a szereplők összessége is. Tudom, hogy elméletileg trilógiaként van beharangozva, de engem személy szerint érdekelne egy olyan kötet, amiben Brysen kishúga kapná az egyik főszerepet, míg a másikat Booker, aki lehet, hogy első olvasásra (talán még második olvasásra is) veszedelmesnek tűnik, de már megszokhattuk, hogy éppen az ilyen karakterek, az igazán gyengédek és feledhetetlen ek az alapjai egy igazán izgalmas történetnek.




"Nem értettem azt a világot, nem is akartam megérteni, ezért akármennyire is szívdöglesztő volt, akármilyen izgalmakat hozott is az én kis szürke életembe, Race Hartmanhoz nem lehetett semmi közöm. Soha. Ez a tény pedig fájdalmasan mardosta a belsőmet."

" - Elmehetne érte más, akit épp nem akar elgázolni egy őrült. Miért nem hívod fel a szőke Adoniszt, hogy szedje össze? Fogadok, ilyenkor amúgy is a városnak abban a felében mászkál."

" - Örülök, hogy nem vagy egészen tökéletes, Race. Már így is épp elég nehéz elviselnem ennyi tökéletességet. De a tudat, hogy vannak hibáid, csak emberibbé tesz a szememben - ismerte be."

"Rám mosolygott, mire majdnem álmodozón felsóhajtottam. Race Hartman mosolyát be kellett volna tiltani, mert olyan veszélyes volt, akár egy atomfegyver."

" - Ütött-kopott trón egy ütött-kopott királynak egy ütött-kopott királyságban. El tudnád képzelni magad ütött-kopott királynőként? Race eléggé kedvel téged ahhoz, hogy beengedjen az életébe. Ha te is eléggé kedveled, akkor nem lesz nehéz ugyanezt tenned érte, ha meg nem, akkor ennyi. Most rohannom kell, de gondolkozz el azon, amit mondtam!"

" - Ha kedves hozzád, gondoskodik rólad, és boldoggá tesz, akkor nem számítanak a döntései, még ha másokat is érintenek. Az emberek folyton bántják egymást. Ha találsz egy fiút, aki mindent megtesz azért, hogy ne bántson, akkor csak ez számít. Szegény vagy gazdag, az már mindegy."



Köszönöm a Harlequin Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!



2017. június 29., csütörtök

Anne L. Green: Elvarratlan szálak ~ EXKLUZÍV RÉSZLET

A szerelem a legveszélyesebb fegyver. Aiden Cross sorsa már a születése pillanatában megpecsételődött. Az anyja halála után alig pár hónaposan az olasz maffia elől egy tanúvédelmi program keretében Amerikába menekítik, ahol a nagynénje oltalma alatt felépítheti saját életét. Az új, szeretetteljes környezetnek hála, boldog lehetne, ám mégsem találja a helyét. Egyik zűrből a másikba keveredik. A múltjának titkai lassan benne is felszínre törnek, így visszatér olasz gyökereihez, hogy ráleljen önmagára. Baleseti sebészként helyezkedik el egy római kórházban, ahol nemcsak a hivatásába vetett hitét kapja vissza, de rátalál a szerelem is. A tökéletesnek hit boldogságot azonban beárnyékolja a balsors. A mindennapok részévé válik a megfélemlítés, zsarolás és korrupció. Aria Bianchi határozott, ambiciózus rezidens, akinek életében az egyetlen fontos tényező: a munkája. Ám ez akarata ellenére hamar megváltozik, amikor feltűnik az új felettese Aiden személyében. A férfi humora, lazasága, lázadó életfelfogása lenyűgözi és magával ragadja a fiatal lányt. Közös jövőjük építésének útjában azonban egy leküzdhetetlennek tűnő akadály áll: a maffia.




Aiden

Mellékhatás

„Az emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a fejlődés érdekében.”
(Boldizsár Ildikó)

(…)
Pár órával később egy eset újra összehozott bennünket. Egy nőt hozott be a mentő, aki állítólag legurult a lépcsőn. Aria rám nézett és várta, hogy engedélyezzem, hogy ő vegye fel a beteget. Bólintottam, mire rá is ugrott a mentősökre. A nyomukban ballagtam és hallgattam a mentősök részletes beszámolóját.
– A hölgy neve Laura Poggi – tájékoztatott Aria. Bólintottam, majd a nőhöz léptem.
– Üdvözlöm. Én dr. Cross vagyok. Signora Poggi, meg tudná mondani, mi történt pontosan? – kérdeztem, mialatt azt néztem, Aria hogyan vizsgálja meg a nő karját.
– Úgy tűnik, hogy eltört a karja, Laura, de még meg kell röntgenezni – közölte vele Aria a kórlapja kitöltése közben.
– Egyéb traumás sebek? – érdeklődtem, mert valami kellemetlen érzés kerített hatalmába, ahogy a nő rémült szemébe néztem.
– Zúzódások az arcon és a jobb csípőjén, a csuklója pedig enyhén duzzadt – számolt be Aria.
– Mekkorát esett, Laura? – léptem közelebb és az állam dörzsöltem.
– Én nem is tudom – kapkodta zavartan a tekintetét.
– Megmondaná, hogy esett el? Az alkarjára esett vagy inkább a csuklójára? – faggatóztam. Aria összeráncolt homlokkal fürkészett. Nem értette, miért zaklatom a pácienst.
– Nem emlékszem rá, sajnálom – sütötte le a nő a szemét.
– Semmi baj – nyugtattam meg. – Majd a röntgenből kiderül.
– Egy alkar-, csukló- és könyökröntgen – jegyezte fel Aria és velem együtt hagyta el a vizsgálót.
– Ez meg mire volt jó? – érdeklődött inkább kíváncsian, mint vádlón.
– Neked nem tűnt fel? A fejemet tenném rá, hogy ez a nő nemcsak simán elesett, hanem bántalmazták.
Döbbenten meredt rám.
– Megtennél nekem valamit? – léptem hozzá közelebb és a fülébe suttogtam. – Keresd ki a hölgy kórtörténetét az archívumban, szeretném tudni, hányszor járt már nálunk.
Ámultan emelte rám a csodás szemeit, de nem kért további magyarázatot.
– Azonnal – rohant is el a dolgára. Mély levegőt vettem és csak reméltem, hogy tévedek.
Órákkal később éppen befejeztem egy műtétet, mikor a kedvenc doktornőm, mint egy hurrikán ragadta meg a karom és rángatott a legközelebbi üres vizsgálóba. Az érintésétől szaporábban vert a szívem.
– Ezt nézd! – lépett az egyik falhoz és világította meg az első röntgenképet a kezében. – Ez a hölgy jelenlegi felvétele – tájékoztatott. – Tisztán látszik rajta az alkartörés, de a könyöke nem sérült – hadarta el, amit én is jól láttam.
– Szerencséje volt – bólintottam.
– És mégsem. A törés szögéből egyértelmű, hogy nem ráesett, hanem lesújtottak rá – vonta össze a szemöldökét.
– Sajnálom, hogy igazam volt – bólogattam.
– Nézd, mit találtam még – helyezte fel a következő felvételt.
– Ez mi? – tanulmányoztam.
– Egy korábbi vizsgálat eredménye. Ebben is jó volt a megérzésed. Kiszedtem az archívumból. Látod ezt? Gyógyult bordatörések, és ez itt – bökött a képre – valamilyen tompa trauma.
– Talán egy baseballütő? – kaptam rá a tekintetem.
– És ez nem minden – emelte a magasba a további leleteket.
– Hol van most?
– Begipszeltük a törött karját, és itt van érte a férje, a papírokat intézi. Próbáltam beszélni vele, kifaggatni a történtekről, de mindent tagad. A nő haza akar menni a férjével. Semmiképpen sem engedhetjük el. De ha nem jelenti fel, akkor nem tehetünk semmit – esett kétségbe. – Mit csináljak?
Lázasan kutakodtam a gondolataimban.
– Együtt kitaláljuk. Nem fogjuk tétlenül nézni. Intézkedünk. Húzd egy kicsit az időt – pillantottam felé.
– Meglesz – vigyorgott cinkosan. – Köszönöm – nézett rám hálásan az ajtóból.
Mikor pár perccel később beértem a nőhöz, már ott volt vele a férje is. Ebben a pillanatban Aria is elindult, hogy teljesítse az általam rátestált feladatát.
A pasas mézes-mázosan fogadott és igyekezett valami hihető mesét előadni a felesége eséséről, amit persze nem vettem be.
– Beszélhetnék? – tereltem át egy másik, üres, üvegfallal ellátott helyiségbe.
– Valami baj van? – kérdezte menet közben.
– Igen – bólintottam, és ahogy beértünk, szembefordultam vele – Közölnöm kell önnel, Signor Poggi, hogy véleményem szerint ön egy elmebeteg – nem kerteltem. Dúlt a lelkemben a düh. Mindig gyűlöltem azokat a férfiakat, akik nők bántalmazásával akarták kompenzálni a saját gyengeségüket.
– Tessék? – hajolt a képembe.
– Ezen állapota pedig arra enged következtetni, hogy komoly fizikai veszélyt jelent a feleségére – folytattam, de a szavamba vágott.
– Te vagy az elmebeteg, öreg – taszított rajtam egy erőteljeset. – Mi a fenét képzelsz magadról? – Meg akart kerülni és kimenni, de az útját álltam. Addigra megérkezett Aria is a biztonságiakkal.
– Meddig bírja ki, hogy nem veri meg újra? Talán hazáig? – ingereltem. – Vagy majd csak egy pocsék munkanap után? Hű, micsoda férfi. Csak egyvalamit nem értek: egy korábbi röntgenfelvételen látszott a felesége három törött bordája. Az hogy történt? Kitalálom. Szintén egy szerencsétlen baleset. Minden bizonnyal leesett egy létráról – idéztem az akkori jelentést. – De lehet, hogy már nem is emlékszik, mit hazudott akkor.
– Hallgass el! – borult el az agya. – A tetves anyád! – üvöltötte. Indulatos lett és bemosott nekem egyet. Számoltam ezzel, hiszen pont az volt a célom, hogy szemtanúk előtt érjem el, hogy elveszítse a fejét. Hagynom kellett, hogy megüssön. Bizonyíték kellett, hogy veszélyes. Alexnek hála szinte egy bokszteremben nőttem fel, így jó volt a reflexem és csak éppen annyira hajoltam el az ütés elől, hogy ne okozzon komolyabb sérülést. Ám így is eltalált. Felrepedt a szám széle. A vér sós íze hamar szétáradt a számban. A kórház biztonsági személyzete azonnal rávetette magát az ürgére.
– Mondtam, hogy várj meg – förmedt rám Aria aggodalmas arckifejezéssel.
– Maguk el sem tudják képzelni, mit fognak kapni az ügyvédemtől – ordította a fickó, ahogy elkísérték. – Neked véged, öregem – köpött felém. Tovább tombolt, képtelen volt féken tartani az indulatait. Hosszan néztem utána, ahogy húzták ki a helyiségből.
– Kockáztatva a saját testi épséged, bebizonyítottad, hogy a férfi veszélyes másokra – értette meg a tervem, majd bólintott elismerően Aria. – Ehhez már nem is kell a felesége együttműködése. Ezzel most hőssé váltál – emelte rám szikrázó kék szemeit. Aki orvosra, ápolóra támad, annak komoly büntetéssel kell szembenéznie. Egy időre egész biztos, hogy parkoló pályára tettük.
– A te szemedben vagy az övékben? – intettem a fejemmel az üvegfalon keresztül bámészkodó személyzet felé.
– Az övékben – somolygott, és lesütötte a tekintetét. Reméltem, hogy azért az ő szemében is nagyot nőttem.
– Akkor még van hová fejlődnöm – kuncogtam és a sajgó állam dörzsöltem.
– Gyere, ellátom a sebed – közvetlenül elém lépett és a két keze közé vette az arcom, úgy vizsgálgatta a sérülésemet.
– Kár rá időt pazarolni. Semmiség – motyogtam megbabonázva, de bíztam benne, hogy nem fog elengedni.
– De ezt a kis törődést most kiérdemelted – suttogta egy leheletre az ajkaimtól. Egy hosszú pillanatra egybeforrt a pillantásunk. Eltolt a vizsgálóasztalig és leültetett, így egy magasságba kerültünk. Mozdulatlanná dermedtem. Gondosan ellátta a sebem, a csípős fertőtlenítő ellenére kiélveztem minden pillanatát, hogy ilyen közel kerülhettem hozzá.



Köszönöm Anne L. Greennek az exkluzív részletet. Készült egy rajongói videó is a könyvhöz, amit ide kattintva nézhettek meg. Ha pedig még nem rendeltétek volna elő itt megtehetitek! :)

2017. június 27., kedd

Alyson Noel: Imádott szépségek #2 - Feketelista


"Legfrissebb híreink: Egy véráztatta ruha a Night for Night promóterének letartóztatásához vezetett!"


Mindenkire ráfér néha egy kis szerencse. Layla Harrison végre egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyről érdemes tudósítania. Aster Amirpour nevét minden bulvárlap felkapta – bár nem olyan pozitív értelemben, amilyenben a lány korábban reménykedett. Tommy Phillipset egy hajszál választja el attól, hogy megkapja álmai nőjét, ami talán nehezebbnek bizonyul, mint VIP-jegyet szerezni valamelyik Unrivaled éjszakai klubba. Layla, Aster és Tommy azonban nem így képzelte a dolgot, mindhárman belekeveredtek ugyanis Madison Brooks eltűnésének ügyébe: Layla rejtélyes üzeneteket kap egy névtelen forrástól; Aster esete annyira reménytelennek tűnik, hogy talán még a gazdag szülei által felbérelt ügyvédek sem menthetik meg a lányt; Tommy az utolsó, aki élve látta Madisont. Layla exe, Mateo pedig kénytelen engedni a csillogó modellvilág csábításának. Ha az ember elég kitartóan ás, akkor olyan szaftos sztorikat találhat a celebekről, amelyek elkerülték a bulvárlapok figyelmét, de amikor Layla, Aster és Tommy egy jóhiszemű bennfentessel szövetkezve megpróbálják kideríteni az igazságot, rájönnek, hogy bizonyos titkoknak jobb helyük van a sírban. A Feketelista Alyson Noël Imádott szépségek című izgalmas trilógiájának második kötete, amely szerelemről, halálról és a köztük lévő hazugságokról szól.


Az első részt pont tavaly nyáron olvastam egy utazás alkalmával és igaz, hogy most nem utaztam, de legalább akkora, ha nem nagyobb élmény volt olvasni, hiszen a csillogás mögé enged őszinte betekintést. Emlékszem, hogy mennyire vártam már, hogy végre megjelenjen, mivel az első kötet után temérdek kérdés merült fel bennem, amire nem kaptam választ és ez most sincs másképp, mivel az írónő nagyon ért ahhoz, hogy ne csak felkeltse, de fenn is tartsa a figyelmemet, s ezt nemcsak a függővéggel oldotta meg, hanem azzal is, hogy a történet különböző részeinél elrejt néhány fontos vagy éppen különlegesebb részletet, amit aztán nem fejt ki eléggé és töprenghetünk rajta, hogy ez vajon mi akart lenni és miért most bukkant elő. Egy biztos, aki olvassa ezt a kötetet az határozottan nem fog unatkozni, sőt talán még izgalmában a körmeit is tövig rágja.

Az első kötet váratlan fordulata, azaz az ünnepelt és szeretett sztár, Madison Brooks eltűnésének rejtélye kerül a középpontba, ami mindent a feje tetejére állít és újabbnál újabb megoldandó problémákat sodor a főszereplőink keze ügyébe. Ritkán mondok ilyet, de a cselekménynek és magának a történetnek is előnyére válik, hogy ennyire szókimondó és őszinte, hiszen az élet sem fenékig tejfel, és igenis vannak olyan problémák, amiket egyedül kell megoldani, hiszen ha a karakterek nem a saját fejük után mentek volna, akkor elmaradt volna az igazi élmény, de szerencsére ez nem így történt, ezáltal meglehetősen furfangosra és izgalmasra sikerült. Ezt nemcsak a karaktereknek köszönhetjük, hanem a változatos kifejezőeszközöknek is, amik segítségével úgymond a kulisszák mögé is betekintést nyerhettünk. Nagyon de nagyon megéri elolvasni. Nagyon sok minden tetszik a kötetben és még mindig odáig vagyok a kreatív fejezetcímekért, de a rejtélyek és talányok, na meg persze a váratlan fordulatok azok, amik megerősítették bennem azt, hogy mennyire élvezhető és mennyire komoly olvasmány, ami nemcsak, hogy olvastatja magát, de szinte meg is követeli, hogy olvassák. 

Bár igaz, hogy tökéletes hangsúly uralkodik a két kötet között tartalmilag, mégis külsőre teljesen eltérnek, ami finoman szólva is érdekes, mivel a legtöbb esetben sajnos a borító az, ami eldönti, hogy valaki elolvassa e vagy sem, de a történethez egyébként sokkal jobban illik a második kötet borítója, mint az első köteté, bár az inkább szimbolikusabb és csábítóbb, de mégis figyelemfelkeltő. 

Maga a történet most sem szűkölködik izgalmakban, titkokban, rejtélyekben, meglepő fordulatokban, új kapcsolatokban, rejtegetett múltakkal, megannyi talánnyal, megoldandó rejtélyekben és a végére kérdésekkel, amikre választ nem kapunk és csak remélhetjük, hogy a továbbiakban erre is sor fog kerülni és megtudhatjuk a miérteket és végre azt is, hogy kicsoda is valójában Madison és, hogy mi elől menekül, mert ebben az egy dologban biztos vagyok, hogy nemcsak kitörni akart, hanem menekült is. A többi szereplő közül jó néhányan új megközelítésbe kerülnek, s az első résztől eltérően teljesen más oldalukról ismerhetjük meg őket. Már Aster sem az az ártatlan, fennhéjázó hercegnőcske, aki nagyon sokáig volt, hanem javára változott és egy teljesen új arcát mutatja meg, akárcsak Ryan, aki a sztárallűrjét levetve igazán normális és hétköznapi jelenség. Remélem nemsokára olvashatom a harmadik részt is, mivel olyan nincs, hogy ne tudjam meg, hogy mi lesz Madisonnal, a többiekkel és, hogy ki a rejtélyes üzenetek küldője.



" - Ira inkább egy bukott angyal, nem pedig őrangyal. - Layla megfogott egy cukros zacskót, megnézte mindkét oldalát, aztán visszatette a helyére. - És különben is, miért foglalkozna ilyesmivel?"

"Los Angeles nem szűkölködött dögös nőkben. Annyi volt belőlük, hogy a fiú néha azon töprengett, vajon a csúnyákat vagy az átlagos külsejűeket hol rejtegetik. És mégis, az állandó szépségparádé ellenére Tommy a középiskola befejezése óta nem feküdt le senkivel."

"A sok boldog párocska között azonban Layla igencsak magányosnak érezte magát. Hiányzott neki, hogy legyen egy párja, akivel flörtölhet, és aki izgalomba hozza, és megint eltűnődött, hogy vajon tényleg olyan jó ötlet volt-e harc nélkül elengedni Mateót."

" - A boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltak dolog csak a filmekben és a könyvekben létezik. - A lány felszegte az állát, és Tommy szemébe nézett. - A valóságban azonban mindennek van eleje, közepe és vége. Nincs olyan, hogy örökre."

" - Ezt nem hiszem el. Az élet egyszerű. Arról szól, hogy lélegezünk, cselekszünk, és döntéseket hozunk, amelyek előrevezetnek minket. Az emberek puskázzák el az egészet azzal, hogy szem elől tévesztik a lényeget, drámáznak, és bonyolultabbá tesznek mindent, mint kellene."


Köszönöm a Harlequin Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!



2017. június 23., péntek

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai


"Egyszer volt, hol nem volt, hogy egy angyal és egy ördög törőcsontot tartott a kezében."


A Füst és csont leánya című kötet izgalmas folytatásában a kék hajú Karou a családja pusztulása után, a földig rombolt otthona romjai között találkozik az egyetlen, életben maradt kimérával, a Fehér Farkassal. A férfi meggyőzi, hogy át kell venniük elődeik szerepét, és tovább kell küzdeniük az angyalokkal szemben a kimérák szabadságáért. Karou vállalja a népéért folytatott heroikus és fájdalmas harcot, így ismét kénytelen a szerelem és a bosszú között választani. Szerelme, Akiva eközben a reménytelenséggel és a lelkiismeret-furdalással vívja csatáját...




Tudom, hogy nem sok értelme van úgy elkezdeni egy trilógiát, hogy az utolsó résznek a kiadatása nincs tervben a kiadónál, mégis ha nem adok egy esélyt, akkor sosem tudom meg, hogy miből maradtam volna ki. Legszívesebben már az első rész után egyből elkezdtem volna a Vér és csillagfény napjait, mégis úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha szépen beosztom és akkor nem lesz meg bennem az, hogy mégis mi a bajuk a magyar olvasóknak, hogy nem szeretik Laini Taylort. Mondjuk még most is ezt gondolom, de örülök, hogy hagytam magamnak időt a felkészülésre, hiszen nem semmi ez a rész. A vége meg te jó ég. 

Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek, de az első rész nagyon megtetszett és alaposan levett a lábamról. Ehhez képest azt hittem, hogy nem lesz olyan erős a második rész, de hatalmasat tévedtem. Sokkal több izgalom, meglepő fordulatok és szerencsés egybeesések vannak benne. Nemcsak, hogy jobb lett az első résznél, de még azt is megmutatja, hogy mindenféle csili-vili nélkül is lehet történetet írni. Nem emlékszem olyan oldalra, amire azt tudnám mondani, hogy unalmas vagy vagy vontatott volt, mivel újabb és újabb fontos események és információk kerülnek előtérbe, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy minden még érthetőbb és még izgalmasabb legyen. Közel 375 oldal tömény izgalom. Nagyon csodálom az írónőt, hogy ezt ilyen formában tárta elénk, és nagyon hálás vagyok neki azért, hogy ilyen képzelőerővel és fantáziával van megáldva, s ezt szépen kamatoztatja is.  A Vér és csillagfény napjaiban van valami meseszerű is, mivel mindegy, hogy mi történik, a szerelmesek nem lehetnek együtt, nemcsak azért, mert két külön fajba tartoznak, hanem azért is, mert az mindent megváltoztatna, ha végre lépnének. 

A szerelmi szál az első résznél nagyon szépen és tudatosan volt felépítve, amit ennél a második résznél kicsit hiányoltam. Értem én, hogy a nagy fináléra tartogatja az írónő a csemegét, de én azért örültem volna, ha látok valamiféle előrelépést az ügyben. Végig úgy éreztem, mintha egy olyan Rómeóval és Júliával lenne dolgom, akik nem képesek és nem is akarják követni a szívüket, s inkább a saját fejük után mennek hanyagolva a boldogságot és az igaz szerelem kibontakozásának lehetőségét.

A cselekmény eszméletlenül pörgős. Mindig történik valami, ami arra ösztönöz, hogy ne álljak meg és csak olvassak és olvassak addig, amíg el nem fogynak a lapok és amíg arra nem eszmélek, hogy micsoda fergeteges és különleges kalandban lehetett részem. Emellett legnagyobb örömömre a részletekre és a karakterekre is nagyobb hangsúly került. Olyan dolgok kerülnek a felszínre, amik eddig rejtve voltak vagy fel sem tűntek addig, amíg a megfelelő helyeken elő nem jöttek. Akiva és Karou mellett a barátaikat, a bajtársaikat is megismerhetjük, de ez nem minden esetben volt örömteli találkozás, hiszen az elmúlás nemcsak a szereplőkön ejthet sebet, hanem rajtunk, olvasókon is, ha nagyon megkedveljük őket. Számolni nem számoltam, de rengeteg nézőponton keresztül nézhetjük úgy az eseményeket, hogy azok értelmesek és izgalmasak legyenek. Akiknek tetszett az első rész, azoknak garantáltan fog ez a második is, mivel betekintést ad mind a szeráfok, s mind a kimérák világába. Emiatt a plusz miatt annyira letehetetlen és ellenállhatatlan. Képtelenség nem teljesen elveszni a világába, és még mindig képtelen vagyok felfogni, igazából nem is akarom felfogni, hogy kaszát kapott a trilógia. Ha minden kötél szakad, nekem akkor is tudnom kell, hogy mi a vége. Ha nem magyarul tudom meg, hogy mi a vége, akkor angolul fogom.




"Chicagótól New Yorkig, Londontól Pekingig oroszlánok és vadkutyák fagyottan vicsorgó pofáiból, komodói sárkányok, mérges kígyók és farkasok példányaiból a fantom lány ... fogakat lopott."

" - Sosem mondtam, hogy védtelen vagy. De ha bármi történne veled, nekünk végünk. Biztonságban akarlak tudni. Ilyen egyszerű."

"Élj ismeretlenül, ölj, és halj meg hőstetteid megéneklése nélkül. Ez lehetett volna a korcsok hitvallása, de nem ez volt, hanem: A vér erő."

" - Még jó, hogy a magas talpú csizmádat otthon hagytad.
  - Nem képzeled? Ott van a hátizsákodban."

" - Jaj, hiszen az vagy - nyugtatta meg Zuzana, és Mikre vetette magát. Cuppanós puszit nyomott az arcára. - Én mesehősöm, aki egy próbatételt már teljesített. Kettő még hátravan."

"A zúzódásaiba nyomta az ujjait, hogy felrázza magát az emlékeiből. A gyilkos kezén lévő tintavonalaktól ellenség az ellenség. Az egykori város helyén tornyosuló hamutól ellenség az ellenség."



Köszönöm a Kossuth Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!




2017. június 20., kedd

Elle Kennedy: The Deal ~ Az üzlet


"Azt sem tudja, hogy a világon vagyok."


A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával… Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe. …ami jobban sül el, mint remélte.
Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga.



Már a megjelenéskor be kellett szereznem, mivel nagyon érdekelt a téma, de csak most jutottam odáig, hogy a kezembe fogjam és el is olvassam. Persze ezt mind úgy, hogy egy vizsgára kellett volna tanulnom, ami szerencsére nagyon jól sikerült, de Garrett Graham már az első találkozás után rabul ejtett és egyszerűen nem tudtam rávenni magam arra, hogy szabad perceimet ne vele töltsem. Képtelenség nem elveszni benne.

Már az első néhány oldal után éreztem, hogy én ezt bizony nem fogom tudni olyan könnyen letenni, mivel teljesen odáig lettem Garrettért, tetszett már az elején is, hogy olyan egoista, aki tényleg elhiszi magáról, hogy ő minden lány álma és, hogy mindig eléri azt, amit akar. A rámenőssége és az akaratossága nagyon jót tesz a történetnek. Nemcsak megadja a kellő hangulatot, hanem fel is csigáz, hogy mégis mi fog kisülni ebből az egészből. Elle Kennedynek sikerült meggyőznie, hogy bizony nekem az Off Campus sorozat hiányzott eddig az életemből. Most, hogy sikeresen megismerkedtünk nem tudom elképzelni nélküle az életem és biztos vagyok benne, hogy az első találkozás után még jó néhányszor el fogom olvasni Az üzletet, mivel eddig ez az egyik legjobb NA könyv, amihez szerencsém volt eddig és az egyik legjobb Rubin Pöttyös is. Komolyan nem tudom, hogy miért halogattam eddig az elolvasását, mivel eszméletlenül jó, teljesen kikapcsol, ezenfelül humoros is, a kellő helyeken romantikus és a szenvedélyesség és a vágy is olyan mennyiségben és minőségben tűnik fel, hogy az ne legyen se túl sok, se túl kevés. Magam is meglepődtem, de ennyit még életemben nem mosolyogtam egy történeten és ennyire intenzíven még nem akartam egy könyv miatt ellátogatni hokimeccsre.

Úgy kezdtem el a kötetet, hogy igaz, hogy sokan áradoznak róla, hogy milyen jó, mégsem tudtam elképzelni, hogy hogy lehet egyszerre humoros és perzselően szexi is. Nem kellett sok idő mire rájöttem, hogy minden csak a szóhasználaton múlik és azon, hogy az írónő szívét-lelkét beletegye és addig alakítgassa a történetet, amíg minden titokra és csíntalanságra fény nem derül, de a legfontosabb, hogy hús-vér, kézzel fogható és szerethető szereplőkön keresztül ismerhessük meg a történetet. Ezek a fontos eleme mind jelen vannak, s nemcsak, hogy tökéletesen alakítják a történetet, de közbe még arra is rávesznek. hogy egy szuszra végezd ki és addig ne legyen nyugtod amíg meg nem tudod, hogy hogyan is alakul a Hannah és Garrett közötti egyezség.

Hazudnék ha azt mondanám, hogy minden eredeti benne, mert néhány klisés elem fellelhető, mégis ezek ellenére vagy éppen ezek miatt, a humorosság mellett őszinte és komoly is. Mindkét oldalról komoly témákat boncolgat, s nemcsak említés szintjén, hanem teljesen elmerül benne és addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatja, hogy a múltat figyelmen kívül hagyni igaz, hogy nem lehet, de tenni lehet ellene, hogy ne nyomja rá a bélyegét a jelenre. Különösen jó megoldásnak tartom, hogy váltott szemszögből lett megírva, mivel így nemcsak lehetőségem nyílt Garrett szemszögén keresztül látni az eseményeket, de még arra is esélyt adott, hogy mindenféle sztereotípia megszűnjön bennem, amit eddig a sportolók irányába tanúsítottam és ráébresztett arra, hogy mennyivel fontosabb a belső szépség, mint a külső tökéletesség. Még jó, hogy Garrett egyikben sem szűkölködik.

Imádom, hogy ennyire őszinte és, hogy ennyire tökéletes lett. Megszerettem benne a kis magot, Garrett haverjait, akik szintén megérdemlik és meg is kapják a saját, különálló kötetüket. Alig várom, hogy belevethessem magam. Imádom ezt a sorozatot. Garrettért rajongok, Hannah-t nagyon bírom és van bennem egyfajta tisztelet irántuk, mivel kevesen lennének olyan odaadóak és gondoskodóak Hannah-val, mint Garrett, sőt a legtöbb srác az első nehézség után egyből feladná, de nem Garrett, aki a saját érdekeit figyelmen kívül helyezve maga elé helyezte Hannah-ét, amiért respect. Összességében nagyon de nagyon ajánlom. Vétek lenne kihagyni, hiszen csodálatos, érzéki, humoros, közben pedig mindig történik valami, ami fenntartja a figyelmet és képtelenség letenni és azt mondani, hogy majd később folytatom, mivel Az üzletnél ez az opció nem hátszik. Miután a kezedbe vetted onnantól nincs megállás, csak úgy falni fogod a sorokat és közben azt kívánod, hogy soha de soha ne érjen véget és, hogy ne kelljen letenned, mivel képtelenség és erősen elvonási tüneteket képes okozni. Nekem már most elvonási tünetem van és alig várom, hogy a kezembe foghassam Logan történetét, majd Dean-ét és végül Tucker-ét.




" - Csak úgy kíváncsiságból, amikor reggel felébredsz, mennyi ideig csodálod magad a tükörben? Egy vagy két órán át? -érdeklődik.
   - Kettő - felelem vidáman.
   - És pacsit is adsz magadnak?
 - Hová gondolsz? - vigyorgok. - Csak megcsókolom mindkét bicepszemet, aztán a plafon felé fordulva megköszönöm a nagyembernek odafent, hogy ilyen tökéletesre teremtett."

"A francba! Ezek szerint ő is benyalta Kohl színjátékát. Ha lenne kalapom, most megemelném a srác előtt, aki megalkotta és tökélyre vitte a legműködőképesebb csajmágnest:a stréber sportolót."

" - Nem - rázza meg a fejét. - Csak szeretném megmutatni, hogy néha nyugodtan elengedheted magad. Ma este én vagyok a kijelölt sofőr, de a fuvarozáson kívül más szolgálataimat is felajánlom neked. Leszek a testőröd, a pincéred, de legfőképpen a barátod. Megígérem, hogy egész este vigyázok rád."

"Ő nem Aaron. Ő Garrett, aki kiállt elém anyaszült meztelenül, hogy megmutassa, mennyire érdemes a bizalmamra."

"Néha egyszer csak váratlanul feltűnik valaki melletted, és onnantól nem érted, hogy élhettél eddig nélküle. Hogy tölthetted a napjaidat, hogy lóghattál a barátaiddal és hogy kefélhettél másokkal úgy, hogy nem is tudtál erről a fontos személyről."

"Péniszek!
 Uramisten!
 Mindenhol péniszek!
 Megáll bennem az ütő, amikor tudatosítom magamban a látottakat. Jesszusom! Egy kolbászfesztivál közepébe csöppentem. Nagy péniszek, kis péniszek, péniszformájú péniszek. Amerre nézek, mindenütt péniszek néznek vissza rám."


Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 21%-os kedvezménnyel!


2017. június 19., hétfő

Leigh Bardugo: Shadow and bone ~ Árnyék és csont


"A szolgák malenkijnak, kis szellemnek hívták a két gyereket."


Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Éjúr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Éjúr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.


Még a Könyvfesztivál ideje alatt ruháztam be erre a kincsre. Nagyon jó döntést hoztam úgy hiszem, mivel nemcsak sikerült egy újabb kedvencet avatnom, de még a lábamról is sikeresen levett és szégyen-nem szégyen, de olyan fangörcsöt kaptam, amit az ACOTAR óta nem éreztem. Kaptam egy olyan történetet, ami lenyűgözött és elkápráztatott. Régóta kívánságlistás volt amúgy a kötet, de megérte rá ennyit várni, hiszen vannak olyan történetek, amik alapjáraton is megérnek egy misét, de ha ott van a várakozás is, akkor nagyobb élményt tudnak nyújtani, mintha egyből akkor olvastam volna el, amikor elsőnek megakadt a szemem rajta.

Nagyon szeretem a fantasyt és a disztópiákat, de ezt azt hiszem már észrevehettétek és ez a könyv bizony a kettő ötvözete. De nem akármilyen, tökéletesen vegyítette Leigh Bardugo mind a disztópia, a mind a fantasy elemeit. Ehhez pedig nemcsak tökéletes helyszínt talált, de a legapróbb szálig mindent zseniális módon kidolgozott és megvalósított. Létrehozott egy olyan világot, ahol mindennek van értelme és vigyázni kell, mivel nem minden az, mint aminek látszik. Az írónő egy olyan világba kalauzol el bennünket, ahol tökéletesen felépített egy értékrendet, amiben mindenkinek megvan a maga tökéletes helye. Imádom magát a világfelépítést, főleg azt, hogy igazán kreatív módon orosz szavakkal, nevekkel, helyszínekkel és kifejezésekkel tarkítja a cselekményt, s ezáltal csak még különlegesebbé és még ellenállhatatlanná teszi a már amúgy is páratlan és utánozhatatlan világot, amit felépített és ezáltal új szintre emelte a műfajba vetett hitemet és csodálatomat.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni azt, hogy mennyire de mennyire levett a lábamról és, hogy maga a történet mennyire szerethető. Nemcsak a különlegessége miatt szerethető, hanem magáért a cselekményért és a karakterekért is. Az csak plusz, hogy elhozta nekünk a grishák világát, a társadalmukat és a történetüket, amik végig meghatározzák a történetet és ezáltal igazi függővé tesznek engem is és megannyi olvasót is. Az írónő alaposan odatette magát, mivel végig csodálattal és hatalmas mosollyal az arcomon olvastam végig a történetet, persze voltak szomorúbb és várakozás teljesebb részek is, amikor annyira nem voltam boldog, de akárki akármit mond; úgy tökéletes ez a kötet ahogy van. Kellenek bele a sötétebb jelenetek és az is, hogy izguljunk Alinával együtt, hogy mi is lesz és, hogy hogyan fog tovább folytatódni a történet. 

Leigh Bardugo olyat mutatott, amire kevesen képesek és megmutatta, hogy milyen is az, amikor valaki arra születik, hogy írjon, mivel ő egy ilyen csodálatos személy. A karakterei csodálatosak, szerethetőek és felettébb izgalmasak. Még az Éjúr is, aki bevallom a kezdeti Mal rajongásom után egyből elnyerte a szívemet, de a nagy titok vagy inkább átverés után is ott maradt, nem tudtam maradéktalanul megutálni a karakterét, de azért elsősorban Mal drukker vagyok. Éjúr pedig akár a kedvenc új és érdekes főgonoszom is lehetne, bár ezt a címet elég régóta nem kapta meg tőlem senki, főleg Sebastian Morgenstern miatt, aki az örök kedvenc főgonoszom lesz.

S hogy kézzelfogható dolgokat is említsek; a főszereplőnk Alina, aki árva, de olyan kincset hordoz magában, ami megmentheti a népét, de rossz kezekben akár el is tiporhatja azt. Az elejétől kezdve folyamatosan fejlődik és változik a jelleme és a személyisége, ami nagyon is az előnyére válik, de még a végefelé is fellelhetőek az elején szembetűnt tulajdonságai; de jó hír, hogy fejlődőképes és nem utolsó sorban hétköznapi, ezáltal hamar közel került a szívemhez és talán emiatt is élveztem annyira az utazást, amiben olvasás közben lehetett részem. Még nem említettem, de a térképmániámat is csillapíthattam a kötettel, mivel egy nagyon szép és a kötethez illő térkép szolgál ahhoz, hogy nyomon követhessük Alina útját. Több mint páratlan, de nemcsak a térkép, hanem maga a kötet is. Ezekután kérdésként fel sem merül, hogy várom e a folytatást, mivel nagyon és azt is alig várom, hogy rátegyem a mancsom, és hogy újra elmerülhessek ebben a csodálatos, érdekfeszítő és felettébb izgalmas történetben.




"Igyekeztem a puskával felszerelt katonákra és a kék köpenyes grisa tűzidézőkre összpontosítani. Mindenki abban reménykedett, hogy némán, észrevétlenül kelhetünk át a Zónán. Az lenne a legjobb, ha egyetlen lövést sem kellene leadnunk, ha nem kellene megidézni a lángokat. Ennek ellenére jó volt tudni, hogy körülvesz a sok harcos."

"Felhúztam az egyik szemöldököm. Mégis mi értelme volt azon veszekedni, hogy étkezés közben ki ülhet a legközelebb az Éjúrhoz, ha az áhítat tárgya nem is veszi magának a fáradtságot, hogy lenézzen közénk?"

" - Az uralkodók és a Kom urak évszázadok óta keresik Morozova csordáját. A vadászaim azt állítják, rátaláltak a csorda nyomára, bár még egyetlen alkalommal sem látták magukat a szarvasokat."

" - Hiszen rendkívül hatalmas. És jól néz ki. Csak egy bolond vagy egy vak nem figyelne fel erre."

" - Úgy érted, azon felül, hogy elszöktem a hadseregből, megmásztam a meredek hegyeket, és miattad minden éjjel lefagy a fenekem a jeges földön?"

"Majdnem elnevettem magamat. Én árultam el őt? Hiszen kihasznált, elcsábított, és most rabszolgasorba taszított. Erre fel én volnék az áruló? Ekkor azonban Malra gondoltam, és lenyeltem a haragomat meg a büszkeségemet."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. június 16., péntek

Olvasd el a Többek szerint előszavát

Te melyiket választanád: a bosszút vagy a szerelmet? Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene... ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával. Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem. Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.
Julia Lewis Thomson új, akciókban és meglepő fordulatokban bővelkedő történetben leplezi le a nagy sikerű Többek által című regényben megismert Maxim sötét titkait. Vajon beszippantja-e az a világ, amitől a családja egész életében óvta? Vagy elég ereje lesz ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak?




NASTYA

"Szerettelek tiszta szívemből, de már rég nem vagy az enyém. Sohasem tartoztál igazán hozzám. Szabad lélek vagy, és én is az vagyok, ezért soha nem akartalak korlátok közé szorítani. Elfogadtam, hogy egyek vagyunk, és mégsem. Te jártad a saját utadat, és én is az enyémet.
Szerettelek tiszta szívemből. Most is szeretlek, és csak ez ad erőt ahhoz, hogy kibírjam a mindennapokat. Igen, ez ad erőt nekem, és a fiam. A fiam, akit..."



Reakcióm:

Tudom, hogy ez a szösszenet felér egy kínzással, de ez a néhány sor már most akkora hatást gyakorolt rám, amire fel sem vagyok készülve. Látszik, hogy megint maradandót sikerült alkotnia az írónőnek, még akkor is, ha csak ezt az apró részletet vesszük figyelembe. Érdekesnek ígérkezik Maxim története az biztos. Már nemcsak azt várom, hogy megtudjam mi lesz a mi Foxi Maxinkkal, hanem azt is, hogy mi Nastya története és ez hogy függ össze Maximmal. Nagyon kíváncsian várom, hogy mit fog kihozni ebből Julia Lewis Thomson. Az nem kérdéses, hogy tetszeni fog, hiszen már most tetszik. Annyira de annyira olvasnám már. 



Köszönöm Julia Lewis Thomsonnak a részletet! Ha sikerült felkeltenünk a figyelmedet ide kattintva előrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


2017. június 14., szerda

V. E. Gabriel: Lélekbéklyó


"Az ajtó hangos nyikorgással adta meg magát, amint a kemény vas beszakította a zárat."


Vajon a lélek tényleg láthatatlan? Az alapszabályok: a léleknek nincs alakja, nem tud beszélni. Akkor mégis ki az a lány, akinek a lelke minduntalan felbukkan Peter mellett és kapcsolatba lép vele? 500 évvel ezelőtt a Brit Birodalom vezetői úgy gondolták, nem elegendő a halálbüntetés a gyilkosoknak. Három, különleges adottságú férfi képes volt a haláluk után is a földön tartani a bűnös lelkeket. Örök magányra kárhoztatták őket, mivel sem egymással, sem az emberekkel nem tudtak kommunikálni. A 17 éves Peter különleges képessége segítségével szembemegy az ítéletekkel és meg tudja szabadítani ezeket a lelkeket a béklyóiktól. Kezdetben nagyon élvezi a küldetését, de egy idő után egyre erősebbé és félelmetesebbé válnak a bűnös lelkek. Ki lehet az a titokzatos lány, akinek a lelke Peter mellé szegődik, és akivel alkut kötnek? Vajon ki az a XIX. századi sorozatgyilkos, akinek a szellemével szembe találja magát Peter? Hogyan képesek ezek a megbéklyózott lelkek élő embereket irányítani?



Ez az első Ábránd könyvem, s az írónőtől is most olvasok először, viszont az biztos, hogy fogok még tőle, hiszen olyan műfajban ír, ami közel áll hozzám. Mielőtt nekikezdtem volna az olvasásnak alaposan utánajártam, hogy mire is készüljek, de egyáltalán nem azt kaptam, mint amire számítottam, s mint legtöbb esetben így itt is előnyére vált ez a történetnek, hogy nem azt adta,amit a fülszöveg alapján gondoltam róla.

Sokszor esem abba a hibába, hogy borító alapján ítélkezem, de ez is csak előnyére vált a könyvnek, mivel egyrészt nagyon illik a történethez, másrészt ha figyelmesebben szemügyre vesszük olyan dolgok is megfigyelhetőek, amik a későbbiekben fontos szerepet fognak játszani. Magát a történetet inkább mondanám izgalmasnak, mint borzongatónak, hiszen aki hasonló kaliberű könyvet vesz a kezébe az nem fél a szellemektől. S ez a történet felépítésénél fontos szerepet játszik, hiszen a fő hangsúly a főszereplőn van, de mellette a lelkek (vagy akár szellemeknek is hívhatjuk őket) is jelentősek. Minden ott kezdődik, hogy Peter, a főszereplőnk különleges képességekkel rendelkezik, ami sok-sok generáción át öröklődik és emiatt képes látni, érzékelni a túlvilágot. Egyszóval fogékony a paranormális eseményekre és furcsaságokra.

Tetszett, hogy a fontos, lényegretörő információkat nem egyszerre zúdította rám az írónő, hanem szépen adagolta a kellő helyeken előhozva a témát. Ha eltekintünk a paranormális vonatkoztatástól, akkor lehetne gimis történet is, mivel Peter mindennapjait, gondjait és barátait is megismerhetjük a történet során. Maga a cselekmény következetes, bár az ugrásokra én személy szerint jobban odafigyeltem volna, de ezt a későbbiekben még szépen ki lehet korrigálni, mivel reményeim szerint fog még folytatódni a történet, hiszen a lezárás olyan hirtelen, s az utolsó két-három fejezet izgalmai követelik a folytatást. Túl érdekes és egyedi ahhoz, hogy ne legyen folytatása.

Nagy potenciált látok benne, nemcsak amiatt, hogy megszerettem a karaktereket és, hogy érdekes élményt nyújtott, hanem amiatt is, hogy újra sikerült egy magyar szerzőnek elkápráztatnia. Lényegében nagyon megszerettem a végére a történetet, de lehetett volna több hangsúly a szereplőkön, úgy érzem sokkal több van ebben a történetben, mint amit kaptam, de ahhoz képest, hogy első szerzős könyvről van szó nem is rossz. Egyetlen egy dolog zavart csak az pedig az, hogy az írónő a karakterét számtalanszor "vörös"-ként emlegette. Ez számomra nem volt igazán megnyerő, de minden más igen. Örülök, hogy olvashattam és az írónőnek csak annyit üzennék, hogy írjon még, hiszen a gyakorlás teszi a mestert és nem mellesleg tudnom kell, hogy mik azok az apró részletek, amiket még kihagyott és az is érdekel, hogy mi lesz ezekután a szereplőkkel és hogyan fognak folytatódni az események.




"Peter összerezzent, kirohant a teremből, és a kinti sötétségbe bámult. Próbálta összeszedni a gondolatait, és lenyugtatni az érzékeit."

" - Én már akkor lélek voltam, amikor ő még élt, de nem ismertem személyesen. A képeket viszont én is láttam. Minden bizonnyal a képek a férfi szerelmét ábrázolták, aki valami miatt az öngyilkosság mellett döntött. Talán azok a férfiak tehettek róla, akiket később lemészárolt. Ezért értett szót Aaronnal, hiszen mindkettejükben a düh hatalmasodott el."

" - Ilyet ne mondj! Ennyire nem lehet gáz a szerelmi életem, hogy egy halottal randizzak. - vágott vissza a fiú, szépen elcsendesítve a folyamatosan kérdező énjét."

" - Már mondtam, hogy egyedi a képességed - próbált célozni Scarlett a legutóbbi ittlétükre. - Az érintés magában nem fegyver, de az ősök, amint látod - mutatott magára -, a természetes rend ellen használták. Ehhez az adottsághoz viszont olyan tisztaság kell, mint a tiéd."

" - Nekem a törpehörcsögöm volt ilyen, Jónás. Mintha megértette volna a világ összes fájdalmát."


Köszönöm az Ábránd könyveknek és V. E. Gabrielnek a lehetőséget, hogy elolvashattam a Lélekbéklyót. Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 30%-os kedvezménnyel!