2017. február 17., péntek

Lucinda Gray: Az aranykalitka


"Vállamra nehezedik a fegyver, érzem ismerős súlyát és a fém melegét a ruhámon keresztül is."


A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és főhősünk számára is egyre több sötét összefüggés rajzolódik ki. Vajon bírni fogja Katherine idegekkel, amíg rájön az igazságra?

Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.






Ami először feltűnt az a csodaszép borító. Ritkán találkozni ennyire figyelemfelhívó és ízléses alkotással, hiszen gyönyörű. A ruha figyelemfelkeltő. A színek is teljes mértékben passzolnak egymáshoz és kiegészítik egymást. De nemcsak a külseje ilyen gyönyörű, hanem a történet is, a kivitelezés, ahogy az írónő elénk tárja a szavait.

A fülszöveg elég sokat sejtető, így aki meglepetést szeretne ne olvassa el. Közvetlenül olvasás előtt én sem olvastam el, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meglepetésként, sokként és igazi traumaként érjen néhány esemény. Egy olyan lány életébe enged betekintést, aki éli a mindennapi életét, amikor egyszer csak megtudja, hogy a testvérével George-dzsal örököltek egy házat Angliában, s mivel még fiatalok elmennek megnézni a birtokot, mert bizony a halott rokon elég tehetős volt, s így belecseppennek egy olyan világba, ami sohasem volt az övék, de a kemény munka meghozta a gyümölcsét és élvezhetik a mindennapi semmittevést. Na igen, egyszerűen lehetett volna folytatni, hogy milyen jó életük is lett, kiemelkedtek a "parasztok" közül és dzsentrikké váltak, mindezt a 19. századi Angliában, ahol a vagyon az úr, a legfelső hatalom. 

Az írónő megtehette volna, hogy semmi extra nélkül mesél az életükről, a mindennapjaikról, de ő inkább misztikussá, érdekessé tette a történetüket. Akik elolvasták a fülszöveget tudják, hogy George meghal, de nem egyszerűen csak volt és már nincs, egy olyan csavarral oldotta ezt meg Lucinda Gray, hogy utána már mindenhol a megoldást kerestem, hogy ki tette, miért és legfőképp miért, mi volt az indíték. Az egész könyvet körülöleli a rejtély, a bizonytalanság. S ha még nem lenne elég; még több gyilkosság követi a sort, ahogy halad a történet úgy kerülnek a felszínre az újabb rejtélyek, az újabb megoldatlan szálak és talányok.

Mindezt egy olyan lány szemszögéből bemutatva, aki hű maradt önmagához, nem szédítette meg a "lady" státusz, s nem félt sem a lordok, se pedig a ladyk társaságában. Ugyanaz az egyszerű, de leleményes, okos, furfangos farmerlány maradt, aki volt Virginiában is. Mindent alaposan átgondolva kicsit olyan volt olvasni, mintha egy olyan játékot kellett volna kitalálnom, aminek az a lényege, hogy ki ölte meg a másikat és, hogy ki volt a társa, ha volt és mi volt az indíték. Nagyjából úgy tudnám legjobban jellemezni, hogy egy vérbeli angol krimi a viktoriánus kori Angliából.

Tetszett, hogy nem tudhattam kiben lehet megbízni, hogy ki is a gyilkos. S a legapróbb, de annál fontosabb részletek is szinte csak a végefelé kaptak értelmet, jelentést. Persze nem egy véresen komoly műről van szó, mivel a romantika jegyeit is fellelhetjük benne. Nem egy, hanem több szálon is fut romantikus szál, s ebben az a legszebb, hogy a korhoz hűen különlegesen alakul ki a felek között, sokszor mai szemmel nem is tűnik szerelemnek, szerelmes érintésnek az, ami a könyvben annak számít. Már az, hogy túl közel állunk valakihez kimutathatja azt, hogy érdeklődünk iránta, hogy nem közömbös számunkra. Ahhoz képest, hogy krimi és gyilkosságok sorozata követi egymást, sokkal több mindent ad. Katherine gondolkodásmódja, viselkedése, éleslátása teszi igazán szórakoztatóvá, érdekessé és feledhetetlen élménnyé. Hasonló élményben nem volt még részem, hiszen ez az első úgymond "kosztümös" regény, amit olvastam, de nagyon tetszett és örülnék, ha lenne folytatása.




"Felnevet, és még inkább kényelembe helyezi magát a póznán hátradőlve. - Lehet, hogy igaza van. És végül is maga is Randolph. Hogyan is kezdjem: soha nem vágyott rá, hogy eljusson Angliába?"

" - Most vezetnek be minket a társaságba - válaszolom. - Olyasminek érzem, mint amikor megbélyegezzük a szarvasmarhákat. Egy éles fájdalom, és már tudjuk is, hova tartozunk."

" - Remélem, sikerül sok madarat kilőnöd, kedves bátyám - mondja Grace. - Bár személy szerint elég ízléstelennek találom. A vérszag még a legjobb emberből is rossz dolgokat hoz ki."

" - Képzeletgazdag összeesküvés-elméletekre? Talán több bizalmat kéne szavaznunk a hölgynek. Abban is neki volt igaza, hogy a bátyja halála nem baleset volt."

" - Én ennél többet akarok - felelem lágyan. - Tarts őrültnek, ha akarsz, de én hiszek a szerelemben. Láttam, hogy a szüleim mennyire szerették egymást, és én is így szeretnék majd élni."

" - William Simpson, nem érdekel, hogy mi vagy és mennyid van. Az érdekel, hogy ki vagy. És szeretlek."


Köszönöm a Menő Könyveknek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése