2017. december 31., vasárnap

Kass Morgan: The 100 - Kiválasztottak


"Az ajtó sziszegve kinyílt, és Clarke tudta, hogy nincs sok ideje hátra."


Évszázadok ​óta senki sem lépett a Földre, egészen mostanáig. Pár száz éve egy háború lakhatatlanná tette a bolygót. Azok, akik túlélték a pusztítást, az űrbe menekültek, és egy hatalmas űrhajón kezdtek új életet. Az eltűnt civilizáció emlékei lassan a feledés homályába merülnek, de az emberek nem mondtak le a Földről. A hazatérést tervezgetik, bár nem tudják, mi vár rájuk odalenn. A kockázat óriási. Ezért 100 fiatalt – akiket a társadalom feláldozhatónak vél – indítanak el egy veszélyes küldetésre: újra kell gyarmatosítaniuk a bolygót. Clarke-ot árulás miatt ítélték el, Wells a szerelméért sodorta magát bajba. A vakmerő Bellamy önként tartott a kiválasztottakkal, Glass pedig egy merész akciót tervezve lép a Földre tartó űrkompra. Különböző sorsok, egy közös cél. Egy út, amely mindenki életét meg fogja változtatni. Földet éréskor egy hihetetlen világ tárul eléjük, melynek szépsége elragadó, ugyanakkor baljós is. A fiatalok még cipelik a múlt terhét, és félelem tépázza a szívüket, de harcolniuk kell a túlélésért. Ebben a kiélezett helyzetben az érzelmek is felfokozódnak: barátságok alakulnak, szerelmek szövődnek, és riválisok kerülnek szembe, miközben lassan kezdik kialakítani saját szabályaikat. Sosem akartak hősök lenni, mégis valószínűleg ők az emberiség utolsó reményei.


A könyvből készült sorozatot egyenesen imádom, emiatt is terveztem már régóta, hogy sort kerítek a könyvekre is, de mindenképpen várni szerettem volna addig, amíg fel nem üti a fejét a hiányérzet, mivel jelenleg az új évadot várom és akik ismernek azok tudják, hogy nem vagyok valami türelmes, szóval pont kapóra jön az a három kötet, ami már megjelent a Maxim Kiadó jóvoltából.
Amikor ez az első kötet jelent meg elég sok helyen olvastam, hogy nem üti meg azt a színvonalat, amit maga a sorozat hoz, s ezzel egyet is kell értsek, viszont az meglehetősen szokatlan filmes berkekben, hogy maga az adaptáció jobb legyen, mint az eredeti. De ennél pont ez áll fent. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lenne a könyv, sőt. De nem szabad összehasonlítani a sorozattal, mert akkor bizony csalódás fogja érni az embert. Annyira más, de mégis van benne ismerős érzés is. Sorozatrajongókent nemcsak, hogy teljesen mást kaptam, mint amire jelenesetben számítottam, mégis azok a tartalmi elemek, amik szerethetővé teszik mind a kötetet, s mind a sorozatot fellelhetőek. Nem egyszerűen le lett koppintva egy ötlet, hanem tovább lett fejlesztve. A legnagyobb különbség talán az, hogy a már jól megszokott szereplők és karakterek nem egyeznek. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sehol egy Raven, Finn Murphy vagy egy Abby. Mintha nem is léteznének és ez baromi furcsa volt, hiszen már megkedveltem őket és vártam, hogy felbukkanjanak, viszont helyettük kaptam egy Glasst és egy Luke-ot, akik miatt tiltott szerelem és bővebb Bárka ismeret került a szemem elé. Maga a Kolónia felépítésébe és működésébe is mélyebb betekintést nyerhettem általuk, s nemcsak ez volt az újdonság, hanem az is, hogy nem részlegek vannak, hanem társadalmi csoportok. Sikerült úgy felépíteni mindezt, hogy megmutassa a különbözőségeket, s erre alapozva hozzáadni egy olyan plusz szálat, ami még érdekesebbé, még fantáziadúsabbá és még olvasmányosabbá teszi a kötetet.

Maga a történet 4 szemszögű, de ez remélem változni fog az idő előrehaladtával. Elsőkörben Clarke, Wells (olyan jó volt újra összefutni vele, mintha egy régi ismerőst köszönthettem volna), Bellamy és Glass gondolataival ismerkedhetünk meg. Ahogy annak lennie kell nemcsak a regény ideje alatt játszódó eseményekre térnek ki a gondolataik, hanem arra is, amik a múltban történtek, s emiatt olyan érthető, részletgazdag és kézzel fogható a miértek és az ok-okozati tényezők is. Ez a négyes tagoltság nagyot jót tesz a történetnek, hiszen így egy nagyon átfogható történettel állunk szembe, aminek megalapozott alapja is van. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire is fontos az, hogy legyen tényszerűen és hihetően alátámasztva a mondanivalónk, ezt az írónő profi módon meg is oldotta, amiért maximálisan kiérdemelte az elismerésemet.

Akik nem ismernék a sztorit, s valami csoda folytán kimaradt nekik a sorozat is, azoknak tisztába kell lennie azzal, hogy alapvetően egy disztópikus világgal és világfelépítéssel van dolgunk, ahol 100 fiatalt küldenek az űrből a Földre, hogy kiderüljön újra élhető e vagy sem. Az okot, amiért erre szükség van nem árulnám el, így akit érdekel az nézzen utána vagy olvassa el a Kiválasztottakat. Iszonyat könnyen lehet haladni vele, így aki elkezdi és elmerül benne az elég hamar be tudja fejezni, s ha eléggé előrelátó, akkor már kezdheti is a második kötetet , úgy mint én. Nincs is jobb annál, mint amikor végre elég szabadidőm van arra, hogy olyan olvasási tempót diktáljak, amilyet akarok, nem pedig olyat, amire időm van. Maga a cselekmény már az elejétől kezdve magába szippant, pörgős és izgalmas. Az első felfedezések és leírások által olyan pontos képet kapunk a Föld és maga a civilizáció létéről, ami megalapozza azt, hogy sikersztori legyen a könyvsorozat is.

A magam részéről jobban szerettem azokat a részeket, amikor valamilyen cselekményleírás vagy éppen egy bosszantó helyzet állt elő, s azt kellett megoldani, de azok sem voltak kevésbé izgalmasak és szemet gyönyörködtetőek, amikor felfedezéseket tehettem. Maga a könyv eléggé izgalmasan van megírva ahhoz, hogy szerethető legyen, s ne tűnjön el a süllyesztőben. Szinte az utolsó oldalig fenntartotta a figyelmemet, s igazi csattanóval zárul. Alig vártam, hogy mikor fog végre feltűnni a karaktereknek a nyilvánvaló, s még így a második rész előtt csak remélhetem, hogy az egyik kedvenc karakterem nemcsak a vásznon szerepel, hanem bizony a könyvben is. Kérlek, szükségem van Lincolnra, ha már Raven és Murphy sehol sincsenek. A szereplők jelleme és alakja sokban hozzájárul ahhoz, hogy egyáltalán esélyt kapjon a történet. Clarke hozza a megszokott formáját, bár egy hajszálnyival idegesítőbb, mint általában, de a személyes kedvencem, Bellamy úgy, ahogy van tökély. Nem véletlen, hogy mindenhol ő a favoritom és nem ehhez Bob Morleynak semmi köze sincs. Bár azt azért bűn lenne nem elismerni, hogy nélküle nem lenne igazi a The 100. Just sayin'. Visszatérve a normális mederbe eléggé megszerettem újból a történetet. Nagyon örülök, hogy a sok negatív véleménnyel ellentétben egy izgalmas, fordulatokban bővelkedő első kötetet kaptam, amiben elég nagy potenciált látok, s most nem bánjátok elbúcsúzom, s nekikezdek a Huszonegy napnak, ami a sorozat második akciódús része. Végszónak pedig csak annyit, hogy amíg nem ismertek valamit, s nem adtok esélyt neki, ne írjátok le előre. Én is meglepődtem, de pozitív csalódás volt az első könyv, remélhetőleg a többi is pozitív élmény lesz.






" - Ma kiürítjük a fiatalkorúak börtönét. Száz szerencsés bűnöző lehetőséget kap arra, hogy történelmet írjon. - Kárörvendő mosolyra húzódott az ajka. - A Földre utazol."

" - Persze, hogy tudom. - Thalia sajnálattal vegyes csalódottsággal nézett Clarke-ra. - De azt is tudom, mit kockáztatott, hogy idejöhessen. - Elmosolyodott. - Szeret téged, Clarke. Úgy szeret téged, amiről az emberek többsége egész életében csak álmodhat."

"Bellamy végül kinyitotta a szemét. Tudta, hogy nevetségesen gondolkodik. Az eső csak víz volt, és tiszta lap sem létezett. A titkok hátulütője az, hogy az ember élete végéig cipeli őket, és nem számít, milyen áron."

" - Nem. Úgy értem, ideje lenne leállnod azzal, hogy magadat bünteted, amiért szereted őt. Ezzel még nem árulod el a szüleidet."

"Bellamy egyáltalán nem törődött azzal, hogy mi okozta a tüzet. Egyedül csak Octavia érdekelte. Vajon a húga eltévedt volna, amikor megpróbált biztonságos helyre menekülni, vagy már a tűz előtt elhagyta a tábort? És ha igen, miért?"




Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


2017. december 29., péntek

Kelly Creagh: Oblivion - Ébredés


"Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan."


Az élet és a halál közötti vékony határ már rég elmosódott Isobel Lanley számára. A Varennal történt kis híján halálos összecsapást követően Isobel retteg visszatérni az álomvilágba, arra a kihalt, mégis életveszélyes helyre , ahol egymás ellen fordultak. Amikor azonban újra kísérteni kezdik, majd véres valósággá válnak a rémálmai, nem marad más választása. Varen sötét világa lassan utoléri őt és a való világot, hogy mindent felemésszen. Isobel számára csupa félelem a világ. Fél, hogy nem bírja ép ésszel, és attól is retteg, hogy Varen fog megőrülni. Különösen, hogy a fiút nem régen súlyos veszteség érte. Ráadásul Lilith is magának akarja Varent, és bármit megtenne, hogy végleg megszerezze őt. Bármit.

Vajon végül minden jóra fordul Isobel életében? Világok csapnak össze és sorsok pecsételődnek meg a Nevermore-trilógia lélegzet-elállító fináléjában.



Elérkeztünk a Nevermore trilógia befejezéséhez. Egyik szemem sír, míg a másik nevet, hiszen nagyon nehezen tudom elengedni az olyan remek alkotásokat, amikkel együtt léteztem és lélegeztem olvasás közben. Kelly Creagh azon kevés írók közé tartozik, akik a különleges stílusukkal és nem mindennapi témaválasztásukkal sikerült valami újat, valami nem evilágit alkotnia. A Nevermore - Soha már trilógiája is ide tartozik.
Fő motívuma az, ami megismételhetetlenné és egzotikummá változtatja. Maga a téma, a Poe iránti tisztelet és szeretet erejéből jöhetett létre. Nagyon egyedi, ahogy megszólaltatja a művében a különböző utalásokat és ahogy elrejti magát a költőt is a sorok lapjai közé. Emellett egy olyan hétköznapitól teljesen eltérő szerelmet is reprezentál, ami már eleve elegendő lenne, ahhoz hogy olvasók millióit szegezze oda a lapokhoz. Varen és Isobel személyében megtestesíti a lehetetlent, hiszen ki hallott már arról, hogy a pomponlányok vezérszurkolója összejönne egy gót, sötét energiákkal rendelkező sráccal? De ehhez még jön a megfejthetetlen és utánozhatatlan egyedi hangulat is, ami nemcsak a trilógia befejezését, de az egész kötetet körül lengi. Bevallom őszintén húztam ennek a könyvnek az olvasását, mivel annyira magával ragadó és különleges számomra, hogy egyszerűen nem akartam, hogy véget érjen és ne legyen több kötet, ahol együtt izgulhatok a szereplőkkel és ahol minden, de tényleg bármi megtörténhet. A cselekmény talán most volt a legfélelmetesebb, a legsötétebb és a legborzongatóbb, de úgy hiszem, hogy ez kell is a feledhetetlen befejezéshez, s ahhoz hogy nyugodt szívvel engedhessen útjukra a karaktereket. Olyannyira él maga a történet, hogy nemcsak hogy a szemem előtt peregtek le az események, de még azt is simán el tudom képzelni, hogy a moziba beülve is megnézzem a belőle készült filmet. Az a sötétség ami árad a kötetből egészen elkápráztat, de közben meg is rémít, hogy még mi minden történhet meg. Ha az első két rész ámulatba ejtően volt félelmetes és fenomenális, akkor ez az utolsó könyv maga a megtestesült földi mennyország. 

Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire odáig voltam érte, hogy mennyire megkapó, s mennyire káprázatosan, lírikusan gyönyörű a maga módján. Az a szál, ami Poe - hoz köthető is teljes értelmet nyer ebben a kötetben, s végre egészében megismerhetjük azt a történetet, amit az írónő épített e köré a nem mindennapi belső világgal és képvilággal rendelkező zseniális férfi köré. Úgy érzem a kötet elolvasása után, hogy nem számít, hogy mennyire nem volt kedvenc tantárgyam a középiskolában az irodalom, akkor is esélyt kell adjak Poe költészetének, s megtudni hogy valóban olyan rendkívüli elme volt e, mint ahogy azt az író állítja róla. Nagyon nagy kedvet kaptam versolvasáshoz, s ez igen dicséretes teljesítmény annak tükrében, hogy nem igazán vagyok oda a versekért, sőt...

Áttérve a történetre van benne minden, ami egy emlékezetes befejezéshez és búcsúhoz kell. Végig izgalom és kétely uralkodik a köteten. Nem lehet tudni, hogy ki kicsoda vagy hogy éppen kinek az oldalán áll, s mennyire megbízható vagy sem. Annyi érzelmet képes adni, annyi feledhetetlen pillanatot, s annyi csodálatos, boldog perceket, amit olvasás közben élhetünk át. Nem volt egy olyan oldal sem, amire azt mondanám, hogy lapos volt vagy netalántán unalmas, mivel aki a kezébe veszi az vagy csak akkor tudja letenni, ha befejezte vagy akkor ha nagyon sürgős dolga akad, ennyire magába képes szippantani az embert, s ennyire nehezen enged is el. Egyrészt örülök, hogy újra belecsöppenhettem ebbe a világba, s újra érzelmek tömkelegét élhettem át, viszont egyszerűen olyan fájdalmas a búcsú, hogy felettébb szomorú is vagyok, hogy csupán ennyi volt, hogy csak 3 köteten át élvezhettem Isobel és Varen megpróbáltatásait. Szívesen olvastam volna még tovább és tovább.
A történet sajátossága, hogy ugyanúgy megtalálható benne a kétely, mint a remény is. Ez a kettősség mutatja meg, hogy elég egyetlen egy rossz mozdulat vagy megszólalás, s képes minden a feje tetejére állni és teljes mértékben megváltozni. Nem vagyok benne teljesen biztos, de ha emlékeim nem csalnak, akkor ez a kötet valamivel rövidebb, mint az elődei, viszont ez cseppet sem látszik, hiszen ugyanannyi, ha nem több izgalommal, furfanggal, vakmerőséggel, küzdelemmel és törekvéssel kerülünk szembe. Elsősorban inkább az elvontabb olvasóknak, a kalandoroknak, a vakmerőknek és az újdonságot, a különlegességet kereső olvasók figyelmébe ajánlanám a trilógia olvasását. Természetesen, akik a romantikáért vannak oda, azok is megtalálják benne a nekik tetsző részeket, de a hangsúly, míg eleinte a szerelmen volt lassacskán a vége felé átment az életben maradásra és az érzelmek bizonyítására. Összességében nagyon imádtam és felettébb sajnálom, hogy vége lett, de sikerült minden várakozásomat felülmúlnia, s ennél őszintébb és méltóbb lezárást nem is kaphatott volna.
" - Azzal, amit tettél, bizonyítottad, hogy képes lennél meghalni a fiúért! - csattant fel Reynolds. - Most pedig döntsd el, hogy figyelsz arra, amit mondani akarok, vagy nem. Fogy az időnk."

"Isobel önkéntelenül is olyanná alakította a világot, amilyennek a fiú akarta, ahogy abban a levélben is leírta. Isobel világa, ami a meleg nyári égbolttal vált teljessé, volt az, amire Varen azóta vágyott, amióta abban a hitben élt, hogy minden elveszett."

"Ők ketten olyanok voltak egymásnak, mint két mágnes. Valami láthatatlan erők folytán ugyanolyan erővel vonzották, mint amennyire taszították egymást."

" - Azt akarod bebizonyítani nekem és magadnak, hogy ez lehetetlen - folytatta Isobel, és egy lépést tett Varen felé. - Hogy téged nem lehet megmenteni. Hogy nem érdemled meg, hogy élj."

" - Talán egyszer, esetleg kétszer - hangzott a válasz -, de legalább nem szuperművelt vámpírok neveltek fel, akik esténként, lefekvés előtt nagy adag sötét szarkazmussal és horrorregényekkel tápláltak."




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. december 25., hétfő

Jenny Han: Utóirat: Még mindig szeretlek


"Kedves Peter! Hiányzol."


Lara Jean nem számított rá, hogy valóban beleszeret Peterbe. Ők ketten csak színleltek, aztán hirtelen ez már több lett egyszerű színjátéknál. Most Lara Jean minden eddiginél jobban összezavarodott. Amikor egy újabb fiú bukkan fel a múltjából, az iránta táplált érzelmei is visszatérnek. Szerethet egy lány egyszerre két fiút?
A New York Times bestseller, A fiúknak, akiket valaha szerettem elbűvölő és őszinte folytatásában a felejthetetlen Lara Jean szemén át láthatjuk az első szerelmet. A szerelem sosem egyszerű, de talán részben ezért is olyan elképesztő.



A trilógia első kötete volt az első Jenny Han regényem, s egyáltalán nem bántam meg, hogy anno a kezembe vettem, mivel a maga bájával és elragadó stílusával egyből levett a lábamról, s alig vártam, hogy a trilógia többi része is megjelenjen magyarul. Olyannyira megtetszett a stílusa, hogy az egész Nyár - trilógiát megvettem, s a címhez méltóan majd nyáron szeretném átélni azt az élményt, amit adni fog mert abban biztos vagyok, hogy legalább olyan jó lesz, mint a Fiúknak, akiket valaha szerettem trilógia.

Az előző részben megismert vezérszál folytatódik tovább. Azok kedvéért, akik nem ismerik az előzményeket, annyit nyugodt szívvel elmondhatok nekik, hogy a történet alapját az képezi, hogy a főszereplő lány, Lara Jean minden fiúhoz írt egy amolyan szerelmeslevelet, amit a drága hugicája szépen el is küldött a kiszemelteknek, s ez adja a pikantériáját az egész Peter és Lara Jean sztorinak. Az első rész igen brutális véggel ért véget, és mire kiderül, hogy mi is lesz belőle az maga a pokol. Onnan folytatódnak az események egyébként, ahonnan abbamaradtak, s számomra igencsak epikus és imádnivaló maga a kimenetele. Talán ezért is érzem annyira közel magamhoz a történetet, mert van benne valami gyermeki báj, valami egészen meghatározó, ami magát az első szerelmet is jellemzi, mivel maga a kötet ezt a varázslatos és nem megismételhető történést hivatott bemutatni. Olyan különleges hangulatot teremtve ezzel, amivel Jenny Han írásain kívül még sehol sem találkoztam. Van benne minden, ami ezt jellemzi. Kétely, cukiság, romantikus pillanatok, feledhetetlen tettek, de hogy ne csak egy merő szirup legyen akad ám benne ellenségeskedés, féltékenység is és még múltidézés is. Nincs is jobb annál, mint amikor egy jól összerázódott csapat újra feleleveníti a gyerekkorát és megpróbálják azt újrakreálni. Az írónő nagyon ért ahhoz, hogy minket olvasókat levegyen a lábunkról, s csillogó szemekkel, olykor a csodálattól, s olykor a szomorúságtól olvassuk végig. 

Mielőtt magát az egész trilógiát el kezdtem volna olvasni azt hittem, hogy mivel három lánytestvér van mindenkinek lesz saját története, de nem mert Lara Jean szemszögén keresztül ugyan beleláthatunk valamennyire Margot és Kitty életébe is, de a fő hangsúlyt mégis Lara Jeanen van, aki az előző kötethez képest már most irtó sokat fejlődött és formálódott a pozitív irányba a személyisége, ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy kiállhatatlan volt az első részben, hanem azt, hogy végre megtapasztalt fontos eseményeket, olyanokat, amiket idős korában majd szívesen mesél az unokáinak.

A cselekmény menete és gördülékenysége csak még jobban hozzáad ahhoz, hogy élvezetes legyen az olvasás. Hihetetlen, hogy mennyire szép és hiteles az, amit az írónő elénk tár, hiszen az első szerelem nemcsak hab és derű, hanem bizony árnyoldala is van. Nemcsak arról szól, hogy végre talál az ember lánya egy olyan fiút, akire megérte várni, aki tesz azért, hogy lenyűgözze a lányt, hanem arról is, hogy semmi sem tart örökké, még akkor sem, ha az írónő a sajátos eszközeivel erről akar meggyőzni minket, mert bizony egyszer minden véget ér. Olyan, hogy örökké tartó tini szerelem, na olyan nincs. De a megtapasztalás és a másikhoz való kötődés és megszokás nagyban hozzájárul a felnőttesebb gondolkodáshoz és ahhoz, hogy valaki jobban elgondolkodjon a miérteken és ezeket képes legyen elfogadni.
Mindemellett arra is kellő hangsúlyt fektet az írónő, hogy súlyos, ma is jelenlevő problémáról tájékoztasson és ezt előtérbe is helyezi. Konkrétan itt a bullyingra, vagyis az iskolai zaklatásra gondolok. Annyiféle helyen lehet ezzel találkozni, s tudom, hogy elsősorban amerikai iskolákban hatalmas probléma ez, mégis úgy érzem soha nem késő beszélni róla és tenni ellene, hogy ez másképp legyen. Nagyon hatásosan helyezi bele a szövegkörnyezetbe a problémát, úgy ahogy a féltékenységet és a lehetőségek tárházát is. 

Egy percig nem hagy nyugodni minket az írónő, minden egyes oldallal egyre jobban kíváncsivá tesz, hogy vajon mi is lesz Lara Jean és Peter sorsa, hogy vajon elég erős e a szerelmük ahhoz, hogy kitartsanak a végsőkig, hogy ne engedjenek az ármánynak, ami a háttérben munkálkodik.Áttérve a történet lényegére azt hiszem, hogy ennél szebb és szórakoztatóbb, de közben elgondolkodtató regényt idén még nem olvastam. Van benne mindenből egy csipet ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa a figyelmet, hogy együtt izguljunk és drukkoljunk a szereplőkkel, hogy együtt ámuljunk el azon, hogy mennyire is nem tipikus tinédzser LJ, hiszen manapság ki süt már tonnaszámra süteményt, s ki az, aki a péntek délutánjait egy idősek otthonában tölti. Szerintem már nincs is ilyen, de ez és ehhez hasonló apróságok emelik ki a kötetek, ezek teszik különlegessé és megismételhetetlenné, s emiatt is lehet annyira megkedvelni, s nehezen elengedni, amint az utolsó oldalra érünk, de fel a fejjel, mert még van egy rész. S ha azt veszem figyelembe, hogy kötetről - kötetre egyre többen mutat meg nekünk az írónő világából, akkor biztos vagyok benne, hogy a nagy dobás még hátra van, ami fel fogja tenni az i-re a pontot.
"A homlokomat ráncolom. Nem randizós típus? Az meg mégis milyen? Valamilyen gombaszerű teremtmény, aki csak ül otthon a félhomályban, mohásodva."

" - Ne hagyd, hogy ez veled is megtörténjen, Lara Jean. Ne vegyél túl komolyan valamit annyira, hogy az visszafordíthatatlan legyen. Legyél szerelmes Peterbe, ha szeretnél, de vigyázz a szívedre! Úgy tűnhet, örökké fog tartani, de nem így van. A szerelem elmúlhat, vagy az emberek eltűnhetnek, anélkül hogy terveznék. Semmi sem biztos."

" - Stormy a nagymamád? - Kavarog a fejem. Tehát John az az unoka, akivel Stormy össze akart hozni! Az egész világ összes városának összes idősek otthona közül épp itt van a nagymamája! Az unokám úgy néz ki, mint a fiatal Robert Redford. És tényleg úgy néz ki."

" - Szóval gyűjtöttem egy köteg gallyat és néhány virágot, amikből ki akartam rakni azt, hogy BÁL? az ablakod alatt. De apukád hazajött, miközben elrendeztem őket, és azt hitte, mások kertjét takarítom. Adott tíz dollárt, mire elbizonytalanodtam, és egyszerűen hazamentem."

"Fényes csillag, bűvös éji lámpás! Ó bárcsak bár, ó bárcsak már, teljesülne e kívánság! Azt kívánom, hogy ne sírjak."

" - Ide  figyelj! Van számodra egy tanácsom. Légy jelen minden egyes pillanatban! Ne mulassz el semmit, érted, hogy értem? Merülj el benne, és facsard ki az utolsó cseppet is az élményből!"




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2017. december 23., szombat

Reader Surprise meglepetésdoboz


"Csak a szerelem képes megtörni az átkot."

Egy meglepetés doboz, ami tényleg meglepetés. Tegnap reggel, amikor felkeltem és megnéztem az emailjeimet várt egy igencsak kedves és nem mindennapi üzenet a Könyvmolyképző Kiadótól, amiben megköszönik az egész éves munkámat, s csak úgy mellékesen a végére odatűzték, hogy útnak is indítottak számomra egy köszönőajándékot, egy meglepetést. Gondolom nem kell mondanom, hogy mennyire meglepődtem és meghatódtam, hogy gondoltak rám. Sok mindenre gondoltam, hogy miket fogok kapni, na de ami végül érkezett arra még a legvadabb álmaimban sem. Tudni kell, hogy ezen a héten indultak útjára az első KMK-s meglepetésdobozok, s voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy én is kaptam belőlük egyet, méghozzá egy Luxury fokozatot. Igazából én már könyvjelzőknek is örültem volna, és arra végképp nem számítottam, hogy a legmagasabb árkategóriájú doboz fog landolni az asztalomon. Annyira szívhez szóló és kedves gesztus ez, hogy konkrétan nem találok szavakat. 

Maga a csomag úgy érkezett, hogy volt külső borítása, egy védőzacskó, ami meggátolta, hogy a szállítás során benyomódjon, vagy fura volt keletkezzen a dobozon. Mint ahogy az látható is a képen, nem egy nagy dobozzal van dolgunk, de a tartalma annál izgalmasabb, persze azt nem értem, hogy fér el benne minden, de a méreteket tekintve pont olyan, ami még simán elfér a kézben és nem kell megszakadni miatta. Az elején maga a megnevezés és a fokozat rányomata látszik, ez lehet Happy, VIP, vagy Luxury. Még a kis masni is helyes, és olyan benyomást kelt, mintha maga a Jézuska hozta volna. A doboz nagyon könnyen nyitható, most szerencsére nem bénáztam vele annyit, mint a BASC dobozánál. A belső tartalom már az első pillanatban megtetszett. Nemcsak a könyvek és a tematika, de maga az elrendezés is, ahogy a termékek be lettek pakolva. A gyertya miatt olyan finom illat szállt ki a dobozból, ami miatt kicsit olyan volt, mintha a tündérek közé cseppentem volna. Varázslatos. Tudom, hogy mindenkit az érdekel leginkább, hogy mégis milyen könyvek, mert bizony kettő könyv is helyet foglalt a dobozban, és hogy ezeken kívül még mik voltak benne, így nem is húznám nagyon az időt és rátérnék arra, ami miatt rákattintottatok erre a bejegyzésemre.

Többek között személyes üzenet és egy ajándéklistás emléklap is belekerült a csomagba. A tegnapi nap folyamán csak úgy szállingóztak a különböző könyves csoportokba a kiírások, hogy megérkeztek a KMK-s meglepidobozok, így a tartalma annyira nem volt újdonság, de így is nagyon felvidított, amire igen nagy szükségem volt. Először a két könyv ötlött szembe, történetesen a Perzselő csók és a Csók pont jókor. Jennifer L. Armentrout könyvét még nem olvastam, de szerettem volna, s így itt egy újabb mozgatórugó, ami azt mondja, hogy ezt a sorozatát is meg kell ismerjem. Maga a kötet ebből a szempontból telitalálat volt. Mint a tematikát már kitalálhattátok, igaz hogy sehol sincs ez így konkrétan leírva, de a Csók az, azaz a Kiss, ami mindkét könyv címében benne van és az ajándékok is ezekre épülnek. Az Alex Flinn kötetet már olvastam régebben, és meg kell hogy mondjam eléggé szerettem, Csipkerózsika átdolgozás, azaz retelling, ami mostanában nagyon divatos és közkedvelt lett, így ez a könyv is telitalálat. A könyveken felül volt még a csomagban kettő képeslap, egy Perzselő csókos és egy Reader Surprise-os. A két könyvjelző is erre a sémára épült, így téve teljesebbé az összhatást, s magát az élményt is. Az ékszermániásoknak is kedvezett a kiadó, hiszen könyves fülbevalót is csempészett a 4 db White Hot Kiss-es csoki mellé, plusz a szintén White Hot Kiss-es szívalakú kitűző és a rúzs formájú rúzs mellé. Számomra a legmeglepőbb eleme a doboznak, az a sült tea, még életemben nem hallottam róla, de mindenféleképpen ki fogom próbálni. Ezekhez jön még a vászontáska, ami tökéletes eleme lehet a könyvfesztiválnak vagy a könyvhétnek. S azokra is gondoltak, akik elfelejtik a karácsonyi csomagolószalagot. Ha ez még mindig nem lenne elég 3 extra kupont is magunkénak tudhatunk, amik JLA köteteihez használhatóak fel. Hát nem nagyszerű?

Maga a meglepetésdoboz még kezdeti státuszban van, ami látszik is, hiszen van hova fejlődni. Fejlődni mindig lehet és úgy gondolom, hogy kell is. Elsőre ez így ebben a formában nem volt rossz, de ahogy olvastam a visszajelzéseket arra jutottam, hogy az árakon és a beltartalmon érdemes lenne változtatni. Gondolok itt olyan tartalmi elemekre, amiknek igazi kézzel nem fogható értékük van, például ha készült valamilyen film az adott könyvből, vagy köthető hozzá valamilyen szimbólum, akkor azt bele lehetne csempészni a tematikába. Mára már nagyon sok és különféle relikviákat be lehet szerezni. Megannyi bögre, nyaklánc, füzet és hasonló hasznos termékek épültek már könyves témákra. De ezek ellenére is nekem tetszett a tartalom, és remélem van még rajtam kívül is olyan, akinek valamilyen szinten, de elnyerte a tetszését a kiadó első szárnypróbálgatása. A Könyvmolyképző pont az a kiadó, akik adnak az olvasók véleményére, így biztos vagyok benne, hogy mindenféle visszajelzést szívesen vesznek és ha az kell, akkor változtatnak a stratégián és minden egyében csak azért, hogy boldoggá tegyék az olvasóikat.



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak ezt a szívhez szóló karácsonyi meglepetésüket! Ha felkeltette a doboz az érdeklődéseteket ezen a linken tudtok rendelni tőlük. 


2017. december 22., péntek

Jeff Wheeler: A királynő méregkeverője


"Lady Eleanor a hálóterme ablakánál ült, és ujjaival a fia fürtjeivel játszadozott, aki fejét anyja ölébe hajtva pihent."


Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.

Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével. Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.



Ahogy elolvastam a fülszöveget és ahogy megláttam a csodaszép, szépen kivitelezett borítót tudtam, hogy erre a kötetre vártam és, hogy ennek a polcom ékességének kell lennie. Megjelenésre szerelem volt első látásra, s ha a történet nem is éri el ezt a szintet, akkor sem tudom azt mondani róla, hogy rossz volt, mivel látok benne fantáziát, s ha az első nehézségeken felülkerekedünk, akkor onnantól esélytelen, hogy ne szeressük meg magát a történetet is, ami méltó vetélytársa lehet az Üvegtrónnak vagy éppen A nyertes átkának.
Nagyon szeretem azokat a regényeket, amik kitalált világban játszódnak, már csak azért is, mert korlátot csak a fantázia jelenthet, s sokszor éppen ezek azok a történetek, amik olvasók millióit hódítja meg világszerte. Persze én is hallottam, hogy sokan nincsenek megelégedve magával a történettel, sőt elég negatív kritikákat is olvastam róla, viszont a valóság az, hogy én nem tartozom ebbe a táborba, már csak azért sem, mert engem sikerült meggyőznie. Való igaz, hogy nehezen, vontatottan indul, de ahogy beindulnak a cselekmények onnantól már mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Az első két - három fejezettel magam is bajlódtam és elgondolkodtam rajta, hogy biztos erre az élményre van e nekem szükségem, és tényleg el kellett kezdenem? De ahogy egyre jobban haladtam előre úgy erősített meg abban a kötet, hogy bizony erre volt szükségem, már csak azért is, mert fantasztikus maga a felépítés, az ok-okozati tényező és olyan karakterekkel kerülünk szembe, akik egytől egyig jóval többek annál, mint amit elsőre gondolunk róluk. Ahogy beindul a történet ott kő kövön nem marad. Fejezetről - fejezetre haladva szippant egyre jobban magába és addig bizony nem ereszt, amíg meg nem tudjuk az előzményeket, mivel az író ezt a kötetet az előzményeknek szenteli, annak hogy jobban megismerjük az okokat, a karaktereket, a kialakult helyzetet és azt, hogy mégis mi vezetett el odáig, hogy a főszereplőnk, Owen az legyen, aki- A királynő méregkeverője alatt még egy kisfiúval van dolgunk, akit kiszakítanak a családja ölelő karjai közül, s egy olyan királyhoz kerül, aki a legszívesebben megölné - de minden eseménynek és váratlan fordulatnak egy magasztosabb célja van, ami nem más, mint az hogy lássuk egy fiatal fiú felnövését, éretté válását.
Mindezt úgy teszi Jeff Wheeler, hogy közben azt érezzük, hogy ez a történet jóval több annál, mint amit első megmutat nekünk. Kezdve azzal, hogy Owen szemszögén keresztül olvashatunk szinte mindent, s a fejezetek előtti naplórészletek is egy másik férfi karakter szemszögén keresztül érződnek, emiatt is mondható teljesen pasi központú történetnek, ahol nem az számít, hogy ki hogyan látja az eseményeket, hanem az hogyan is alakul a családjától elválasztott fiú sorsa, s vajon át tudja e verni a királyt annak érdekében, hogy életben maradjon és megkezdje azt, amiért eleve az író megalkotta magát a világot.
A cselekmény nagyon összetett, minden egyes részletnek, megfigyelésnek és új karakternek szerepe van, persze ez nem jelenti azt, hogy ez a szerep ki is derül a kötet végére, mert az első találkozás után inkább az a lényeges, hogy mi a benyomásunk, s ez hogyan is fog változni az idő haladtával. Maga a kötet a kezdeti döcögés után olvastatja magát, izgalmas, titkokkal teli, meseszerű és odaszegez az oldalakhoz. A sorok között megbúvó történetek és rég elfeledett igazságok felszínre kerülésével csak még ínycsiklandóbb és még izgalmasabb varázst kölcsönöz a már így is lehengerlően káprázatos történetbe. Igaz, hogy 8 éves a főszereplőnk mégis olyan tudás és hatalom van a kezében, amitől egyáltalán nem érződik az, hogy milyen fiatal.

Utoljára A hamis király tett rám ekkora benyomást, s úgy gondolom, akik szerették azt a trilógiát, azok Jeff Wheelerét is szeretni fogják, s majd alig várják, hogy a következő kötet is megjelenjen. Remélem nem kell majd sokat várni rá, mert én már most alig bírok magammal, s tudni akarom, hogy mi lesz ezután, hogyan is lehet felül überelni. A megalkotott világ és a benne szereplő sajátosságok teszik igazán különlegessé és megismételhetetlenné. Van benne egy cseppnyi mágia is, pont annyi, ami kell. Olyan rejtélyek és furcsaságok, amik a megoldásért kiáltanak, s ott van még maga a Forrás is, a Királyforrás Nagyasszonya és a különleges, vagy olykor eléggé szokatlan nevű karakterek szerepköre is. Elsőre senkit sem szabad leírni, hiszen túlságosan is sokszor éppen ezek a karakterek fognak meglepetéseket okozni.

Amellett, hogy komoly, szerethető és lebilincselő egy cseppnyi humorral megbolondítva igazi MUST HAVE kötetté teszi, ami annyit jelent, hogy minden valamirevaló olvasni szerető könyvmolynak egyszer szembe kell kerülnie a történettel és egy esélyt adni neki. Owen mellett Evie-t is megismerhetjük, akik reményeim szerint a későbbiekben igen fontos szerephez fog jutni, s arról még nem is tettem említést, hogy a kötet összetettsége és komplexitása miatt az összes megemlített szereplőnek okkal van sorsa, akkor is ha ezt nehéz elfogadni. Akik megérik a következő kötetet, ők lesznek a kulcsai, a mozgatórugói az eseményeknek, s ők lesznek azok is, akik miatt álmatlanul fogunk forgolódni éjszaka az ágyban, s addig nem nyugszunk, amíg ki nem derítjük, hogy mik azok az okok, s ezeknek a következményei, amik elvezettek minket a megoldás felé, de ez még a jövő meséje. Jelenleg az a legfontosabb, hogy maga a kötet leköti a figyelmet, szórakoztat, gondolkodásra késztet, s felkészít minket a további eseményekre. Ha azt mondom, hogy igazi meglepetés a kötet, akkor nem fogalmazok elég világosan, mert jóval több ennél. Képes olyanokat is rávenni az olvasásra, akik amúgy ódzkodnak az olvasástól, mint szabadidős tevékenység eltöltésének eszközétől. Összességében nagyon meg vagyok elégedve a történettel, s ha lehetne már most folytatnám az olvasást a következő kötettel.










"Tudta jól, hogy a felnőttek világa merőben más, mint az övé. Számára felfoghatatlan okból a szülei lemondtak róla. Úgy sejtette, kényszerítették őket, hogy adjanak fogságba egy gyermeket, és a szülei őt választották."

" - Imádom! Ez gyönyörű volt! De hogyan...? Ez bámulatos, Owen! Imádom! Annyira érdekes fiú vagy! Tudtam, hogy az vagy! Még egyszer! Építsd meg még egyszer! Segítek összepakolni."

" - A Mortimer lány szerint úgyis ott élünk majd, ha összeházasodtunk. - sóhajtott lemondóan Owen, majd Ankarette-re nézve folytatta: - Kényszeríthet arra, hogy feleségül vegyem?"

" - Maga a legnagyobb köpönyegforgató, a legnagyobb ármánykodó, a leghatalmasabb cselszövő... a legjobb kém, akivel valaha találkoztam! - A szája haragos mosolyra húzódott. - Olvasta a naplómat. Olvasta, pedig genevari rejtjelekkel írtam."

" - Mancini uram, igyekezzék tartani a lépést! Vagy ha más nem, legalább arra ügyeljen, hogy se a ló, se maga ne pusztuljon el útközben!"

" - Épp az volt a szándékom. A farkas már az ajtóban vár. A bárányok odabent bégetnek. Mi a terved, Kiskaddon? A te lépésed következik."




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!



Álomgyár Angyalai novellák


"Nem tudom, ki találta ki, hogy Bibiana lovagoljon, de még ma kitekerem a nyakát!"


Már egy ideje elolvastam a három novellát, és már a vázlat is megvan, hogy miket szeretnék írni róluk, mégsem voltam benne biztos, hogy mi lenne az az időpont, ami illene hozzájuk, hiszen meglepetések voltak, na jó Anne novellája nem, mert azt már régóta olvashatja a nagyérdemű közönség, de papírformátumban csak nem olyan rég olvasható. Egyrészt azért is vártam a publikálással, hogy legyen a drága olvasóknak elég idejük ahhoz, hogy ők is elolvassák és tudatosuljon bennük, hogy bizony ilyenek is vannak, s ha elég szemfülesek vagyunk, vagy éppen jó a baráti társaságunk, akkor mi magunk is beszerezhetünk belőlük 1-1-1 darabot. Magát az ötletet nagyon szupernek tartom, hogy ha nem is egy egész könyvön keresztül, de novellaként tovább folytatódnak, vagy éppen más szemszögből mutatják be a már kedvelt és szeretett könyveket. Mind a három alkotás igazi kincs, s nem tudnék választani közülük, hogy melyik is tetszett a legjobban, mivel mindegyiknek másmilyen értéke van, és más érzelmet is vált ki belőlem. De elég a beszédből, s nézzük csak a már említett három novellácskát. Terjedelmükre igen rövidek, de sok lényegi információt és tudást tartalmaznak. 


Borsa Brown: A maffia gyermekei

Ez a novella valami elképesztő, nemcsak, hogy újra leperegtek előttem a trilógia eseményei is, de még jobban vágyakozni kezdtem azután, hogy ha nem is Massimoról olvassak valamikor, hanem Umbertoról, mert lehet hogy nem lát benne az írónő annyi fantáziát, mint mi olvasók, de a remény hal meg utoljára. Érdekes karakter, még akkor is, ha csak egy nyúlfarknyi fejezet erejéig volt szerencsém betekintést nyerni az életébe. Elmondhatatlanul örülök, hogy megszületett ez a novella, mivel nosztalgiát idéz elő bennem, jó látni hogy a befejezés után, hogy alakulnak a karakterek élete, és az sem mellékes, hogy amióta kivégeztem Borsa könyveit azt várom, hogy bejelentse:  A maffia trilógia még nem ért véget. Ez a kis betekintő elegendő volt ahhoz, hogy az igazi érzelmeket, csodálatot, vágyódást és szomorúságot is újból átéljem. Igaz, hogy csak néhány oldal, mégis annyi érzelmet képes átadni, amit sok 400-500 oldalas kötet nem. Aki ennyire ért az íráshoz, annak nem szabad abbahagynia, sőt azt is el tudom képzelni, hogy ha nem is teljes könyvet, de még Umbertoval kapcsolatban kapunk novellát, esetleg novellákat, mivel egy teljesen új arcát mutatja meg A maffia gyermekei alatt, és Massimo aggódó énje is előtérbe kerül, ami miatt derűsen indul a cselekmény és biztosít a jó hangulatról, még akkor is, ha ez nem tart sokáig. Sőt igazából 5 perc elég, hogy az ember elolvassa, de ez nem akármilyen 5 perc. Fergeteges, vágyódásos, csodálatos 5 perc az életünkből, amire megérte várni.


Anne L. Green: Elveszett jövő

Az írónő novellája nem számít újdonságnak, hiszen elég régóta elolvashatja bárki, aki szeretné, mégis csak most lett belőle kézzelfogható változat is. Annak idején, amikor kijött, igazi kísértést éreztem, hogy elolvassam, de akkor azt mondtam magamnak, hogy majd ha megjelenik papíralapon is. S csodák-csodája végre a kezembe is foghatom, megtapizhatom és elveszhetek abba a röpke 31 oldalba, ami az Eltitkolt múlt egyik legfontosabb momentumát mutatja be, ami nem más, mint hogy milyen is volt Lexie élete Alex előtt és, hogy mennyire más volt az élete Aiden nélkül. Nagyon érdekes, s egyben szívet szorongató is volt olvasnom ezt a novellát, főleg amiatt, hogy az elcsepegtetett részletek miatt lehetett számítani arra, hogy nem egy happy endes előzménnyel lesz dolgunk. Végre választ kapunk arra, hogy ki is az a Miranda Conti és, hogy mik azok az események és momentumok, amik odáig vezettek el, hogy ez a nő megszűnjön és átvegye a helyét Alexandra O'Brien. Nehézségekre számítottam és meg is kaptam ezeket, de az az őszinteség és az a tipikus "annelgreenes" stílus csak még őszintébbé teszi. Tudom, hogy klisé, de megérte eddig várni, hiszen itt van Aiden, akinek a története biztosan feledhetetlen és újra kedvet kaptam, hogy belemerüljek az Eltitkolt múltba. Annyira szíven talált a novella, hogy nem szeretnék nagyon belemenni, és inkább azt javaslom, hogy olvassátok el, és megtudjátok hogyan lett az a Lexie, akit megismerhettünk és, hogy miként is lehet mindent újrakezdeni. A történet szála megadja a kellő löketet és minden kívánságot teljes mértékben kielégít, mégsem emiatt ajánlom az elolvasását, hanem amiatt, hogy meglássátok benne a rejtett üzenetet és a mondanivalóját. Lehet, hogy én vagyok az elfogult, de Anne nem tud olyat írni, ami ne tetszene. Hogy is tudna, amikor neki köszönhetem, hogy ennyire megszerettem az olvasást, és hogy ennyi érzelmet képes vagyok átélni kevesebb, mint 25-30 perc alatt, mivel körülbelül eddig tartott, mire kivégeztem és elmerültem Miranda Conti élettörténetében. Azok az apró részletek, amiket már szelektált az agyam, újra előtörtek és megmutatták, hogy ennyi év után sem tudom elfelejteni Anne egyik legjobban megírt siker történetét.


R. Kelényi Angelika: A porfészek

Emlékszem még szavazás is volt, hogy kinek a szemszögéből írjon Angelika előzményt, és ki más nyert volna, mint Mariani, aki azóta birizgálja a fantáziámat, amióta először kezembe foghattam Az ártatlan első részét, és elmerülhettem a történetben. Kerek 14 oldalon keresztül élvezhetjük a cselekményt a mi kedves barátunkkal, de ez cseppet sem elég, hiszen túl rövid és Marianiból úgy látszik sosem elég. Ezzel a néhány oldallal sikerült az írónőnek felcsigáznia, s remélem, hogy még olvashatunk olyan szemszöget, amikor nem Flóra lesz a mesélő, hanem Mariani. Érdemben sokat nem tudok hozzáfűzni, mivel elsősorban kedvcsináló és nem komplett történet. Olyan mintha egy fejezet erejéig betekintést nyerhetünk a sorozat előzményébe, de ez korántsem elég. A már jól ismert hangulat és történelmi háttér öleli körbe a novellát, amit egy kis titokzatossággal spékel meg, s azok, akik nem olvasták Az ártatlant azok is biztos, hogy kedvet kapnak az elolvasásához, mivel nem részletezi sem azt, hogy ki az a titokzatos szőke lány és azt sem, hogy mi történik az utolsó oldalakon, így kíváncsiságot és érdeklődést ébreszt. Fellelhető benne az a különleges hangulat és az a nem mindennapi kifejezésmód, stíluskészlet is, ami egyedivé teszi Angelika írásait, s azt is megmutatja, hogy néhány oldalon keresztül is lehet maradandót alkotni, olyat ami után sóvárognak az emberek. Emellett persze különleges és megtisztelő is, hogy olvashatjuk az első találkozást egy teljesen más szemszögből, s az őszintesége mellett nagy erény lesz az is a továbbiakban, hogy megmutatta nekünk az írónő, hogy ugyanúgy tud férfi szemszöget is írni, mint nőit, hiszen ugyanolyan közvetlen és szerethető, mintha Flóra szemszögét olvastam volna. 
A maffia gyermekei

"Bibiana hátul csörög valami zacskóval, jobb nem is látni, mert utálom, amikor esznek az autóban. Már így is alaposan megnéztem a lovaglócsizmáját, nehogy valami trágya maradjon a talpán."

" - Tudod, Massimo, mindig is azt bírtam benned, hogy őszinte vagy. A szavaiddal kaszabolsz magad körül, de őszinte vagy. Igaz ember."

Elveszett jövő

" - Nem - ráztam a fejem. - Én szeretem az életem. Eszem ágában sincs lemondani róla. Magának elment az esze! - ugrottam talpra."

" - Sajnálom, Alexandra, de most erősnek kell lennie, nem roppanhat össze - ragadta meg a vállamat, mintha a földön akarna tartani. - Most nem engedheti, hogy lankadjon a figyelme."

A porfészek

" - Nagyon örülök, hogy ilyen hamar ideért, signore Mariani - bólogatott örömmel. - Alig vártam érkezését, hiszen lesz itt dolga bőven."

" - Nehogy valami baja legyen Böskének, mert megnyúz a grófnő! - dühöngött a nő. - Hallottam, hogy ordít. Arról volt szó, hogy egy kicsit megdorgáljátok, nem arról, hogy megölitek!"




Az Álomgyár Angyalai novellák beszerezhetőek dedikáláson, vagy ha közvetlenül a Kiadó honlapjáról rendeltek, akkor legjobb tudomásom szerint a rendelt kötetek mellé novella is választható!


2017. december 20., szerda

P. C. Harris: Újrajátszás


"Sebesen száguldok a kapu felé, közben a légzésemre figyelek."


A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül. A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak. Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.


Az írónő már az első debütáló regényével is teljes mértékben meggyőzött és levett a lábamról, de az Újrajátszásban még saját magát is felülmúlta. Végre megtalálta azt a témát, amiről írnia kell, amit a magyar olvasókkal is meg kell ismertetnie. Úgy érzem, hogy végre nemcsak Elle Kennedytől olvashatok hokis sztorit, hanem itt van nekünk Enikő is, aki legalább annyira, ha nem jobban műveli a műfajt.

Már ott megvett magának az írónő, hogy hoki meg Zack. Aki ennyire bombasztikus történetet képes szinte a semmiből előszedni, abban van valamilyen olyan rejtett tehetség, ami azt váltja ki belőlem, hogy még többet és többet akarok ebből a világból. Nem elégszem meg Zack és Mel történetével, hiszen nekem már most legalább három történetkezdemény is összeállt a fejemben, hogy kikről lehetne még írni hosszabban és terjedelmesebben, de azt hiszem nagyon előre siettem. Szóval... már a megjelenés pillanatában volt egy olyan érzésem, hogy ez az én történetem lesz, és nem is tévedtem nagyot, hiszen faltam a sorokat és igaz, hogy egy sérülésem miatt a bemutatót ki kellett hagyjam, de az írónő volt olyan édes, hogy intézett nekem egy dedikált példányt, amiért nem lehetek eléggé hálás neki. Aki ránéz a borítóra nem tud ellenállni neki, úgy vonzza mint valami éteri erő, ami addig nem hagy nyugodni, amíg ki nem deríted, hogy mi ez az új történet és mit tud még P. C. Harris azon kívül mutatni, hogy nagyon is ért az emberek lelkivilágához, a sporthoz és ahhoz, hogy olyan történetet alkosson, ami nemcsak azért született meg, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért is, hogy meglássuk a döntéseink következményeit és azt, hogy ha valakiknek együtt kell lenniük, akkor mindegy, hogy  mi történik, hány év telik el és milyen nehézségekbe ütköznek, úgyis meg fogják találni az egymáshoz vezető utat, még akkor is, ha ez ellen nagyon tiltakoznak, de ilyen a szerelem. Nem érdemes harcolni ellene.

A történet úgy kezdődik, hogy a főszereplőink, Melanie és Zack középiskolások, mind a ketten hokiznak és már ebben a kezdetleges stádiumban is lehet érezni a vonzalmat és az éteri vonzást, ami egymáshoz irányítja őket. Roppant kifinomultan és hitelesen meséli el az előzményeket, mert ezek az események, amik az elején történnek bizony kellenek ahhoz, hogy megértsük az elszakadás és a fájdalom leküzdésének az okait. Melanie személyében egy nagyon erős, de határozatlan lányt ismerhetünk meg, aki a jó kis amerikai klisék szerint beleszeret a hokisok csapatkapitányába, de ami ezután következik, na nem arra az ominózus pillanatra gondolok, ami minden megváltoztat, hanem arra, hogy 12 év elteltével már semmilyen klisé nincs jelen. Zacket lehet szeretni vagy szeretni, mert őt utálni bizony nem lehet, főleg a felnőtt énjét nem, aki maga a megtestesült főnyeremény, s még jóképű és pimasz is. Kell ennél erősebb és markánsabb férfikarakter? Nem igen. Ha ennél több lenne szerintem, akkor nem lenne olyan női olvasó, aki ne akarna magának egy élő-lélegző Zacket, na nem mintha most sem akarnánk, ugye hölgyeim?

A történet minden hibájával együtt, amiből igencsak kevés van, szinte szóra sem érdemes, nagyon szerethető és olvasmányos történetet ismerhetünk meg, tele szomorúsággal, döntések utáni következményekkel, fejlődésekkel, titkokkal, szerelemmel, vággyal, erotikával és sok-sok szexi Zackes pillanatokkal. Ahhoz kétség sem fér, hogy mennyire a bűvkörébe kerültem ennek a nagyszerű karakternek, s nem túlzok, ha ezentúl minden imám arra fog kiterjedni, hogy lépjen be az életembe egy Zack Morrison, de ha egy Mark lép be vagy egy Jax, sőt igazából egy Timnek sem mondanék nemet. Jajj, te nő mégis mit csináltál velem? Itt ábrándozok a karaktereidről. Ha ez így fog továbbmenni, szegény húsvér férfiak hoppon maradnak. Hát szabad ilyet csinálni?

A cselekmény menete mellett a különféle hokis utalások és kifejezések színesítik a már így is fantasztikus kötetet, s ezáltal még közelebb hozza hozzám ezt a nem éppen finomnak nevezhető sportot. Garantáltan, aki elolvassa ezt a könyvet, az egyből el akar majd menni egy hokimeccsre, hogy megnézhesse a két szép szemével, hogy valóban léteznek e ilyen istenségek vagy csak Enci fantáziája ilyen dús és megfékezhetetlen. De hogy valami érdemlegeset is írjak és, hogy ne csak az látszódjon, hogy konkrétan szerelembe estem a kötettel, meg kell hagyni, hogy az Árnyoldal óta nagyon sokat fejlődött az írónő mind képi világban, s mind mondanivalójában is. Az Árnyoldal után nem gondoltam volna, hogy ennyire epikus, ennyire szimpatikus és ennyire feledhetetlen kötettel fog megajándékozni P. C. Harris. Minden elismerésem az övé, s ha lenne kalapom, bizony megemelném előtte.

Ez a 362 oldal maga volt a felüdülés. Mindegy volt, hogy kinek a szemszögét olvasom éppen még többet és többet akartam. Fun fact, hogy össz-vissz 7 fejezet a kötet. Igazából az sem érdekelt, hogy vizsgára kellene készülnöm, mert egyszerűen letehetetlen lett az Újrajátszás. Elkezdi az ember és nem akar megválni tőle. Igazi függőséget okoz, ha egyszer az ember a kezébe veszi, szó szerint hozzátapad és addig képtelenség bármi mást csinálni addig, amíg az utolsó oldalig nem érünk és szomorúan vesszük tudomásul, hogy ez ennyi volt. Nem tudom, hogy mégis hogyan csinálta ezt az írónő, de ezt a fantasztikus receptet nem szabad abbahagynia, és még több történettel kell megörvendeztetnie minket, ha ezentúl csak hokis sztorikat fog írni, azt sem bánom, sőt kifejezetten örülnék neki, de a lényeg, hogy nem szabad abbahagynia az írást, főleg nem akkor, ha minden egyes új írásával egyre jobb és jobb lesz. Mind a történetet, mind a karaktereket, s mind a borítót imádom! Telitalálat úgy, ahogy van. Elkápráztat, ámulatba ejt, szórakoztat, nevetésre késztet, elszomorít, elgondolkoztat, de közben reményt is ad, s egy percig sem hagyja, hogy unatkozzak, sőt megad egy olyan alaphangulatot, amiből nehéz szabadulni, s ha rosszkedvűen is kezdtük el az olvasást, mert mondjuk történt valami, biztos hogy mire a végére érünk már nem fog számítani, s egy hatalmas mosollyal az arcunkon fogjuk becsukni a könyvet, s azt mondani, hogy ezért érdemes volt felkelni és rászánni az életünkből néhány órát.




"Az agyamat újra elönti a düh, és hiába vagyok oda ezért a pasiért, most jól seggbe rúgnám. Eszembe jut, hogy csak úgy lerázott a jégcsarnokban."

"Gondolhattam volna, hogy ha eljövök, akkor nem csak egy szívélyes köszönést kapok majd tőle, hiszen már a jégpályán is éreztem a kölcsönös szikrát. Tényleg tetszem neki? Valóban flörtölt velem az imént? És Daisy? Megtartotta! Végig vele volt az elmúlt években. Minden olyan zavaros, mintha csak álmodtam volna az egészet. Badarság! Miért is akarna engem? Pont engem? Nálam szebb és csinosabb nőt bármikor talál."

"Ezt hogy is magyarázzam el neki? Miben is más? Ugyanúgy két szeme van, két keze és lába, mint mindenki másnak, mégis valamiben különbözik a többiektől.. Valahogy másként érzem magam, amikor vele vagyok."

" - Kérdezhetek valamit? Voltál már annyira szerelmes, hogy az már fájt? Hogy az sem érdekelt, hányszor fog még megbántani a másik, mert tudtad, hogy te ugyanúgy fogod szeretni azután is?

" - Ne hagyd, hogy elűzzön maga mellől - szólal meg háttal állva nekem. - Nem akarok beleszólni a dolgaitokba, csak arra kérlek, hogy harcolj érte. Te sokkal erősebb vagy nála, és ezt ő is jól tudja. Még attól a kutyától se volt ereje megválni, pedig esküszöm, egyszer elvitte az állatmenhelyre. Pár percig bírta. Utána Szupermenként száguldott vissza érte. Szerintem valahányszor arra az állatra néz, te jutsz az eszébe. Talán mert csak ennyi maradt neki belőled. Érted már? Szeret téged!"




Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt és P. C. Harrisnek, hogy megírta Melanie és Zach történetét. Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!