2016. december 20., kedd

William R. Forstchen: Egy évvel később

Két év telt el „a nap”, vagyis a világ több országát egyszerre sújtó összehangolt, elektromágneses hullámokat (EMP) gerjesztő támadás óta. Áramszolgáltatás híján az Egyesült Államok kontinentális területeinek nagy részén középkori állapotok uralkodnak, s becslések szerint az offenzívát, valamint az azt követő káoszt az ország lakosságának csupán húsz százaléka élte túl. Az észak-karolinai Black Mountain városa – lakóinak hősies helytállása folytán – nem semmisült meg teljesen, de a halál és az emberfeletti megpróbáltatások őket sem kímélték. Vezetőjük, John Matherson otthona porig égett, és az inzulinkészletek kiapadása miatt a férfi elveszítette egyik lányát, a cukorbeteg Jennifert is. A Bluemontban újjászerveződött amerikai kormány látszólag mindent megtesz annak érdekében, hogy feltartóztassa az országba humanitárius segítségnyújtásra hivatkozva benyomuló idegen katonai erőket. Az új vezetés tervének részeként John egyetlen életben maradt lánya, a tizennyolc éves Elizabeth is megkapja a katonai behívóját…


"A BBC híradóját hallják."

Az Egy másodperccel később, a trilógia első része talán az egyik nagy nyári kedvencem volt. Olyan eseményről szólt, ami akár bármikor, de tényleg bármelyik nap, bármelyik órában, bármelyik percben megtörténhet. Nagyon tetszett benne, hogy újdonság szaga volt, valósnak és eredetinek hatott.

Ha ott befejeződött volna a történet, hogy jön a felmentősereg és utána a képzeletre van hagyva, hogy mi történik én elégedett lettem volna, de nem ért itt véget, hiszen volt szerencsém olvasni a második részt is.
Akik azt hitték, hogy minden happy lesz a katonaság felbukkanása után azok óriásit tévedtek, hiszem ahhoz még nem elég, hogy minden rendbe jöjjön, hogy minden ugyanúgy folytatódjon, ahogy az EMP támadás előtt volt. Ahhoz, hogy visszaálljon a világ régi rendje nagyon sok időnek kell eltelnie, az embereknek, a közösségeknek össze kell fogniuk és együtt újraépíteni Amerikát és az egész világot, ahol lesújtott az EMP. Nem elég a gondolat az újjászületésre, tettek is kellenek hozzá, de nem mindegy, hogy milyenek; s az Egy évvel később pontosan itt kezdődik, itt veszi kezdetét az újjászületésnek nem éppen nevezhető korszak. Miután a legnagyobb vész elmúlni látszik - az éhezés - kezdenek az emberek olyan módszerek, utak után nézni, ami előrébb viszi őket a mindennapi életben.

Nehezen lehet fejlődésről beszélni, hiszen a technológia 18.századi szinten sincs. Ahhoz, hogy tényleg helyre álljon minden össze kell fognia az országoknak, és akkor talán esélyes, hogy újra civilizált életkörülmények között éljenek az emberek.

Az összefogás minősége sem mindegy, hogy milyen. Johnon jól látszik, hogy született vezető, aki mindig próbál helyesen cselekedni, még akkor is, ha ehhez drasztikusnak tűnő lépésekre szánja el magát.

Ez a kötet sokallta komolyabb hangvételű, nagyobb benyomást hagy az olvasókban. Megmutatja, hogy milyen az, ha valaki saját önön céljaira használja fel a romokban heverő Amerika lakosait, hogy milyen az, ha valaki diktátori rangot akar magának, s közben szeme sem rebben, ha arról van szó, hogy ártatlanokat gyilkolásszon halomra. A szerző nagyon "szépen" tárja ezt elénk, olyan képekben, amik valóságosak, részletgazdagok, de egyben szörnyűségesek is.
Sokkalta több hangsúlyt kap az egyes merényletek, vadászatok s azoknak az eredményeinek a részletezése. Ezek a képek már-már arra késztetik az olvasót, hogy letegye a könyvet és szörnyülködve gondoljon bele, hogy akár mi magunk is kerülhetünk ilyen borzasztó helyzetbe. John helytállása példamutató. Nagyot nőtt a szememben olvasás közben. Igazi vezetőként ő is jelen van, dacolva a szörnyűségekkel.

Az előző részben hiányoltam, hogy nem tudni mi van a többi nemzettel, ez ebben a második kötetben változik, s egy üzenet erejéig Budapest is részese a történetnek, néhány másik országgal együtt.

Egyetlen egy olyan momentum van, ami nem tetszik, és ez talán azért is van, mert lány vagyok, de amikor gépek működéséről, felépítéséről és ehhez kapcsolódó információkról van szó, az agyam teljesen kikapcsol. Ezek számomra altató jellegű információk. Az viszont tetszett, hogy Amerika történelméből kiragadott információkkal, utalásokkal támasztotta alá a szerző a mondanivalóját.


Kedvcsináló idézetek:

"A nap" mindenkiben tudatosította, hogy az elektromosság az egész ismert civilizáció alapkövévé és az élet olyannyira elidegeníthetetlen részévé vált, hogy az elvesztésééig felfogni sem igazán lehetett a valódi nélkülözhetetlenségét."

"- Elbaszott egy világ jutott nekünk, Matherson. Afganisztán ehhez képest maga volt a paradicsom. Amerika ezekben a percekben is egyre mélyebbre süllyed, ezredes. Gondoljon csak bele: Amerika az új Afganisztán."

"Üzenet budapesti és prágai barátainknak: "A hegedű bágyadt sírása mély sebet ejt a szívemen." Ismétlem: "A hegedű bágyadt sírása mély sebet ejt a szívemen."

"A fosztogatók majdnem betörték a koponyádat. Az agyrázkódásod még mindig nem jött helyre, ma reggel pedig csaknem szitává lőttek a levegőben, aztán meg az idióta asheville-i pilóták akartak letörölni az égboltról. mégis, mi a bús fenét kéne reagálnom minderre, John Matherson?"



Köszönöm a 21.század kiadónak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: https://21.szazadkiado.hu/egy-evvel-kesobb-368

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése