Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.
"Réges-régen, a világ kezdetén, Namid mindenféle életformának életet adott, köztük azoknak a lényeknek is, akiket most emberekként ismerünk."
Már a megjelenéskor felkeltette ez a könyv a figyelmemet, mivel már első olvasásra teljesen magával ragadott a fülszövege. Mindig is szerettem azokat a történeteket, amik természetfeletti lényekről és alakváltókról szólnak.
A regény különlegessége, hogy precíz helyzetleírást ad kellő izgalommal és akcióval fűszerezve, a karakterek kiforrottak, egyediek, feledhetetlenek, különlegesek és titokzatosak.
A megalkotott világ páratlan, nem csoda, hogy Anne Bishop-ot az urban fantasy koronázatlan királynőjeként tartanak számon. Számos alakváltóról, természetfeletti lényről szóló könyv létezik, amik persze a műfajukban kiemelkedőek, de aki egyszer kezébe veszi A Mások sorozat valamelyik kötetét, nem fogja már csak úgy beérni akármivel. Olyan magasra teszi a lécet, amit nagyon nehéz megugrani, sőt szinte lehetetlen.
Az írónő nem azt tartja szem előtt, hogy egy fajt közelebbről, jobban megismerjük, hanem azt, hogy minél többről legyen rálátásunk. Logikusan építgeti számunkra az ismereteket, azokat ahol nem vérfarkasok és vámpírok léteznek, hanem Farkasok, Hollók, Medvék, Sólymok, Elementálok és a Sanguinati klán, akik a vámpírokhoz hasonlóak, mégsem a csillogós, naptól félős módon. Ők tehát a terra indigene lények, a Föld urai, akik egy sajátos világot építettek fel Udvarokkal és az emberek felé vetett bizalmatlansággal.
Minden egyes faj szerepet kap, s ezáltal közelebbről is tanulmányozhatjuk felépítésüket, viselkedésüket és megjelenésüket.
Aki már olvasta az tudja, hogy megannyi kötet létezik ebben a témában, mégis a Vörös betűkkel kiemelkedik a többi közül. Lendületes, szerethető történet, ami az első oldaltól az utolsóig fogva tartja, rabul ejti az olvasóit.
A romantika hiányzott csak nekem belőle, de azért nem teljesen, mivel a szikra már-már érezhető volt, s azért remélem a továbbiakban betekintést nyerhetek egy ember-Más kapcsolatba is.
Büszkén jelenthetem ki, hogy eddig ez a legjobb urban fantasy, amit valaha olvastam.
Kedvcsináló idézetek:
" - Tudjuk, mi van az emberben. Finom falatok. Különösen a szív és a máj ízletes."
"A terra indigene lények nem szeretni akarták az embert, hanem megenni. Miért olyan nehéz ezt megérteni az embereknek?"
"A Farkas szörnyűséges szépség; más, mint az állat, amit képeken látott; a közönséges farkas a nyomába sem érhetett a terra indigene Farkasnak. A feléje közeledő nagy, izmos Farkasnak sötét bundája volt, benne néhány világosszürke szál. Meggie nem tudta volna megmondani, hogy a sötét bunda vagy természetének valami más tulajdonsága miatt volt még parancsolóbb a megjelenése, amikor mozgott, amitől alig lehetett ránézni.
Hány ember gondolta, hogy hallucinál, egészen addig a pillanatig, amíg a Farkas rátámadt?"
"Még a barátság is tud fullasztó lenni, különösen, ha az ember barátai nagy és szőrös lények, és szeretnek testileg érintkezni az emberekkel."
"A hó olyan volt, mint a futóhomok. Ó, fennvaló és alantvaló összes istenek! Milyen hely ez, hogy a hó futóhomokká változhat?"
"De Meggie Corbyn már nem gyámoltalan és nem tehetetlen. Ha vinnyogó-játéknak kell lennie nagy, szőrös játszótársak számára, akkor már neki is van beleszólása a játékba. Mostantól ő választja a játékot."
Köszönöm a Twister Mediának a könyvpéldányt!
Olvasd el te is: http://ajanlat.twister.hu/konyv/voros-betukkel/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése