Anne Bishop: Vörös betűkkel

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

"Réges-régen, a világ kezdetén, Namid mindenféle életformának életet adott, köztük azoknak a lényeknek is, akiket most emberekként ismerünk."

Már a megjelenéskor felkeltette ez a könyv a figyelmemet, mivel már első olvasásra teljesen magával ragadott a fülszövege. Mindig is szerettem azokat a történeteket, amik természetfeletti lényekről és alakváltókról szólnak.

Az írónő egy teljesen új világot teremtett, egy olyat, ami akár egy esetleges posztapokaliptikus esemény bekövetkezte után történhetne. Ahhoz, hogy megértsük eme világ felépítését egy átfogó, helyzet ismertetéssel indít a regény. Már ennek az elolvasása után biztos voltam benne, hogy nem lehet rossz, mivel aki ennyi erőfeszítést tesz, hogy egy új világot alkosson, az egyszerűen nem lehet rossz. A történet alapsémájaként megismerjük azt a világot, ahol a Mások uralkodnak és az emberek csak megtűrt személyek, vagy éppen prédák, akiket az alakváltók szívesen tekintenek húsnak, szimpla táplálékforrásnak.
A regény különlegessége, hogy precíz helyzetleírást ad kellő izgalommal és akcióval fűszerezve, a karakterek kiforrottak, egyediek, feledhetetlenek, különlegesek és titokzatosak.

A megalkotott világ páratlan, nem csoda, hogy Anne Bishop-ot az urban fantasy koronázatlan királynőjeként tartanak számon. Számos alakváltóról, természetfeletti lényről szóló könyv létezik, amik persze a műfajukban kiemelkedőek, de aki egyszer kezébe veszi A Mások sorozat valamelyik kötetét, nem fogja már csak úgy beérni akármivel. Olyan magasra teszi a lécet, amit nagyon nehéz megugrani, sőt szinte lehetetlen.

Az írónő nem azt tartja szem előtt, hogy egy fajt közelebbről, jobban megismerjük, hanem azt, hogy minél többről legyen rálátásunk. Logikusan építgeti számunkra az ismereteket, azokat ahol nem vérfarkasok és vámpírok léteznek, hanem Farkasok, Hollók, Medvék, Sólymok, Elementálok és a Sanguinati klán, akik a vámpírokhoz hasonlóak, mégsem a csillogós, naptól félős módon. Ők tehát a terra indigene lények, a Föld urai, akik egy sajátos világot építettek fel Udvarokkal és az emberek felé vetett bizalmatlansággal.

Minden egyes faj szerepet kap, s ezáltal közelebbről is tanulmányozhatjuk felépítésüket, viselkedésüket és megjelenésüket.

A könyvnek kimondottan nincs főszereplője, mert amellett, hogy több szálon fut a jobban érthetőség és a lefedettség miatt Meggie mellett Simon és Tess is ugyanolyan fontosak, mégis Meggie jelenléte az, ami meghozza az izgalmakat. A cassandra sangue nemcsak egy tárgy, akit birtokolni lehet, s erre Meg a legjobb példa. Igaz, hogy az elején még esetlen kiscica benyomását kelti, de ahogy egyre haladunk előre a történetben, úgy ő is változik. Valós dolgokat tapasztal meg, valós élményekkel lesz gazdagabb, ami hozzájárul ahhoz, hogy a végére már kezd igazi badass karakterré válni, amit cseppet sem sajnálok, sőt... örülök, hogy az esetlensége lehullott és megmutatta, hogy bizony vele nem lehet packázni, van olyan erős és akaratos, mint egy Farkas. Ha már szóba került a Farkas. Simon Wolfgard cseppet sem volt szimpatikus az elején, de ahogy egyre többet tudtam meg róla, és ahogy felszínre kerültek az érzései, egyre jobban kezdtem megkedvelni. Ehhez persze Sam jelenléte is nagyban hozzájárult.

Aki már olvasta az tudja, hogy megannyi kötet létezik ebben a témában, mégis a Vörös betűkkel kiemelkedik a többi közül. Lendületes, szerethető történet, ami az első oldaltól az utolsóig fogva tartja, rabul ejti az olvasóit.

A romantika hiányzott csak nekem belőle, de azért nem teljesen, mivel a szikra már-már érezhető volt, s azért remélem a továbbiakban betekintést nyerhetek egy ember-Más kapcsolatba is.
Büszkén jelenthetem ki, hogy eddig ez a legjobb urban fantasy, amit valaha olvastam.


Kedvcsináló idézetek:

" - Tudjuk, mi van az emberben. Finom falatok. Különösen a szív és a máj ízletes."

"A terra indigene lények nem szeretni akarták az embert, hanem megenni. Miért olyan nehéz ezt megérteni az embereknek?"

"A Farkas szörnyűséges szépség; más, mint az állat, amit képeken látott; a közönséges farkas a nyomába sem érhetett a terra indigene Farkasnak. A feléje közeledő nagy, izmos Farkasnak sötét bundája volt, benne néhány világosszürke szál. Meggie nem tudta volna megmondani, hogy a sötét bunda vagy természetének valami más tulajdonsága miatt volt még parancsolóbb a megjelenése, amikor mozgott, amitől alig lehetett ránézni.
Hány ember gondolta, hogy hallucinál, egészen addig a pillanatig, amíg a Farkas rátámadt?"

"Még a barátság is tud fullasztó lenni, különösen, ha az ember barátai nagy és szőrös lények, és szeretnek testileg érintkezni az emberekkel."

"A hó olyan volt, mint a futóhomok. Ó, fennvaló és alantvaló összes istenek! Milyen hely ez, hogy a hó futóhomokká változhat?"

"De Meggie Corbyn már nem gyámoltalan és nem tehetetlen. Ha vinnyogó-játéknak kell lennie nagy, szőrös játszótársak számára, akkor már neki is van beleszólása a játékba. Mostantól ő választja a játékot."


Köszönöm a Twister Mediának a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: http://ajanlat.twister.hu/konyv/voros-betukkel/