2016. december 20., kedd

Csillagszóró KönyvKarácsony élménybeszámoló

A Könyvmolyképző Kiadó karácsonyi eseménye, avagy életem második dedikálása. Nem, nem én dedikáltam, hanem dedikáltattam.

Most nem voltam olyan naiv, mint a Pepe Toth dedikáláson, és a helyszínen találkoztam egy nagyon kedves, rég látott ismerősömmel, aki a cukiságával mindig meg tud lepni.
Nem titok, hogy legfőképpen azért szerettem volna részt venni az eseményen, hogy dedikáltassam a Kemese Fanni könyveimet. Nagyon régóta szerettem volna, hogy az írónő személyesítse nekem. De ne haladjunk ennyire előre.
Mint szinte mindenhová, ide is egy kicsit korábban érkeztem, még úgy is, hogy amivel mentem busz késett, nem is keveset. Még a 14:00 órás rendezvény kezdete előtt sikerült találkoznom a már említett ismerősömmel, akivel szerencsére sikerült is pár mondat erejéig beszélgetnem.
Azokon az írói beszélgetéseken, amikor a közönség soraiban ültem jöttem rá, hogy mennyi elmaradásom van olvasás terén. Néhány kulisszák mögötti titkot is megtudtam, sőt még új megjelenésekről/készülő regényekről is esett szó.

Az első beszélgetésen Tavi Kata, Kemese Fanni, Helena Silence és Oskát Anna tisztelte meg a közönséget a jelenlétükkel. A beszélgetés keretein belül végre szó került arra is, hogy mit várhatunk a közeljövőben az írónőktől. Eddig még egyikőjükkel sem sikerült találkoznom személyesen, ez most szerencsére megváltozott és végre hangokat, írói benyomásokat is tudok kapcsolni a könyveikhez. A beszélgetés során tudatosult bennem, hogy Helena Silence milyen cuki írónő.
A beszélgetés után természetesen dedikáltatni is lehetett, ahol Helena és Fanni is megtisztelte a könyveimet az aláírásaikkal. Helena még exkluzív novellával is készült, ami Az arató címet viseli.
A következő beszélgetés, ami érdekelt az a Rácz-Stefán Tibor, Laura Arkanian, Felkai Ádám, Róbert Katalin négyes volt. Katalin nagyon bohém személyiség, és ezek után biztos, hogy a regényei is jók.
Tibi a beszélgetés és a dedikálás során is nagyon barátságos, kedves volt.
A beszélgetésből háttér információkat kaphattunk, hogy milyen is az, amikor bekerül az ember az Aranymosásba és várja, hogy vajon milyenek a többi nevező írásai, s hogy ő maga van e olyan tehetséges, mint a többiek, van e olyan erős, hogy részleteket közöljenek a kéziratából.

A beszélgetés utáni dedikálás során Tibi is, Laura Arkanian is és Róbert Katalin is aláírta a könyveimet, s ha nem is sikerült hosszasan elbeszélgetni, azért mindenkivel próbáltak egy-két szót váltani.
Már majdnem elértünk az élménybeszámoló végére, de még egy beszélgetés-dedikálás hátra van, ami nem másé, mint On Sai-é. Igazából ezen a beszélgetésen már nem terveztem maradni, de aztán mégis úgy alakult, hogy maradtam, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt... Akit már említettem korábban, a kedves ismerősömet, na ő igazi On Sai rajongó, többek között miatta is maradtam, aztán már inkább azért, mert nagyon tetszett a beszélgetés. On Sai személyisége lenyűgöző. Teljesen elvarázsolt. Most már biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a Scart, ami már a polcomon csücsül és biztosan be fogom szerezni az Esővágyat, mivel annyit beszélt róla az írónő is meg az illusztrátor is, hogy bizony ezt nekem el kell olvasnom, nincs mese! A beszélgetés után természetesen dedikáltattam is, és nagyon nem bántam meg, hogy végül maradtam. Hatalmas élmény volt!

De, hogy ne csak a szerzőkről áradozzak az eseményen Katona Ildikó is részt vett, ami számomra azért is különleges, mivel mindig is kíváncsi voltam, hogy ki volt az, aki megálmodta és kivitelezte a KMK-t. Természetesen a beharangozott ajándék sem maradhatott el. Játékos kvízekkel, na meg egy kis kézügyességgel bárki kaphatott könyvjelzőket, kilincsakasztókat, csokikat, gumikarkötőket és nyakláncokat, na meg a szemfülesek dedikált Benina prológusra is szert tehettek.

Köszönöm az élmény Könyvmolyképző Kiadó!
Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok és sok-sok könyvet a fa alá!

William R. Forstchen: Egy évvel később

Két év telt el „a nap”, vagyis a világ több országát egyszerre sújtó összehangolt, elektromágneses hullámokat (EMP) gerjesztő támadás óta. Áramszolgáltatás híján az Egyesült Államok kontinentális területeinek nagy részén középkori állapotok uralkodnak, s becslések szerint az offenzívát, valamint az azt követő káoszt az ország lakosságának csupán húsz százaléka élte túl. Az észak-karolinai Black Mountain városa – lakóinak hősies helytállása folytán – nem semmisült meg teljesen, de a halál és az emberfeletti megpróbáltatások őket sem kímélték. Vezetőjük, John Matherson otthona porig égett, és az inzulinkészletek kiapadása miatt a férfi elveszítette egyik lányát, a cukorbeteg Jennifert is. A Bluemontban újjászerveződött amerikai kormány látszólag mindent megtesz annak érdekében, hogy feltartóztassa az országba humanitárius segítségnyújtásra hivatkozva benyomuló idegen katonai erőket. Az új vezetés tervének részeként John egyetlen életben maradt lánya, a tizennyolc éves Elizabeth is megkapja a katonai behívóját…


"A BBC híradóját hallják."

Az Egy másodperccel később, a trilógia első része talán az egyik nagy nyári kedvencem volt. Olyan eseményről szólt, ami akár bármikor, de tényleg bármelyik nap, bármelyik órában, bármelyik percben megtörténhet. Nagyon tetszett benne, hogy újdonság szaga volt, valósnak és eredetinek hatott.

Ha ott befejeződött volna a történet, hogy jön a felmentősereg és utána a képzeletre van hagyva, hogy mi történik én elégedett lettem volna, de nem ért itt véget, hiszen volt szerencsém olvasni a második részt is.
Akik azt hitték, hogy minden happy lesz a katonaság felbukkanása után azok óriásit tévedtek, hiszem ahhoz még nem elég, hogy minden rendbe jöjjön, hogy minden ugyanúgy folytatódjon, ahogy az EMP támadás előtt volt. Ahhoz, hogy visszaálljon a világ régi rendje nagyon sok időnek kell eltelnie, az embereknek, a közösségeknek össze kell fogniuk és együtt újraépíteni Amerikát és az egész világot, ahol lesújtott az EMP. Nem elég a gondolat az újjászületésre, tettek is kellenek hozzá, de nem mindegy, hogy milyenek; s az Egy évvel később pontosan itt kezdődik, itt veszi kezdetét az újjászületésnek nem éppen nevezhető korszak. Miután a legnagyobb vész elmúlni látszik - az éhezés - kezdenek az emberek olyan módszerek, utak után nézni, ami előrébb viszi őket a mindennapi életben.

Nehezen lehet fejlődésről beszélni, hiszen a technológia 18.századi szinten sincs. Ahhoz, hogy tényleg helyre álljon minden össze kell fognia az országoknak, és akkor talán esélyes, hogy újra civilizált életkörülmények között éljenek az emberek.

Az összefogás minősége sem mindegy, hogy milyen. Johnon jól látszik, hogy született vezető, aki mindig próbál helyesen cselekedni, még akkor is, ha ehhez drasztikusnak tűnő lépésekre szánja el magát.

Ez a kötet sokallta komolyabb hangvételű, nagyobb benyomást hagy az olvasókban. Megmutatja, hogy milyen az, ha valaki saját önön céljaira használja fel a romokban heverő Amerika lakosait, hogy milyen az, ha valaki diktátori rangot akar magának, s közben szeme sem rebben, ha arról van szó, hogy ártatlanokat gyilkolásszon halomra. A szerző nagyon "szépen" tárja ezt elénk, olyan képekben, amik valóságosak, részletgazdagok, de egyben szörnyűségesek is.
Sokkalta több hangsúlyt kap az egyes merényletek, vadászatok s azoknak az eredményeinek a részletezése. Ezek a képek már-már arra késztetik az olvasót, hogy letegye a könyvet és szörnyülködve gondoljon bele, hogy akár mi magunk is kerülhetünk ilyen borzasztó helyzetbe. John helytállása példamutató. Nagyot nőtt a szememben olvasás közben. Igazi vezetőként ő is jelen van, dacolva a szörnyűségekkel.

Az előző részben hiányoltam, hogy nem tudni mi van a többi nemzettel, ez ebben a második kötetben változik, s egy üzenet erejéig Budapest is részese a történetnek, néhány másik országgal együtt.

Egyetlen egy olyan momentum van, ami nem tetszik, és ez talán azért is van, mert lány vagyok, de amikor gépek működéséről, felépítéséről és ehhez kapcsolódó információkról van szó, az agyam teljesen kikapcsol. Ezek számomra altató jellegű információk. Az viszont tetszett, hogy Amerika történelméből kiragadott információkkal, utalásokkal támasztotta alá a szerző a mondanivalóját.


Kedvcsináló idézetek:

"A nap" mindenkiben tudatosította, hogy az elektromosság az egész ismert civilizáció alapkövévé és az élet olyannyira elidegeníthetetlen részévé vált, hogy az elvesztésééig felfogni sem igazán lehetett a valódi nélkülözhetetlenségét."

"- Elbaszott egy világ jutott nekünk, Matherson. Afganisztán ehhez képest maga volt a paradicsom. Amerika ezekben a percekben is egyre mélyebbre süllyed, ezredes. Gondoljon csak bele: Amerika az új Afganisztán."

"Üzenet budapesti és prágai barátainknak: "A hegedű bágyadt sírása mély sebet ejt a szívemen." Ismétlem: "A hegedű bágyadt sírása mély sebet ejt a szívemen."

"A fosztogatók majdnem betörték a koponyádat. Az agyrázkódásod még mindig nem jött helyre, ma reggel pedig csaknem szitává lőttek a levegőben, aztán meg az idióta asheville-i pilóták akartak letörölni az égboltról. mégis, mi a bús fenét kéne reagálnom minderre, John Matherson?"



Köszönöm a 21.század kiadónak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: https://21.szazadkiado.hu/egy-evvel-kesobb-368

2016. december 14., szerda

Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ambrose ​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.
Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.


"Az iskola tornatermében akkora volt a hangzavar, hogy Fernnek le kellett hajolnia Bailey füléhez, és belekiabálnia, hogy a fiú hallja, mit mond."

Egy kedves ismerősöm ajánlása volt az a döntő érv amiatt elkezdtem ezt a könyvet, persze az is nagyban hozzájárult, hogy már az ajánlás előtt felkeltette a figyelmemet a könyv.

Ha jól tudom ez az első Amy Harmon kötet, ami magyarul is megjelent, de remélem nem az utolsó. Többen estek már abba a csapdába, hogy alábecsülték ezt a könyvet, pedig nem szabad. Nagy elvárásaim voltak, és még én is meglepődve tapasztaltam, hogy sokkal, de sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd egy romantikusan szomorú történetet fogok kapni, de ennél jóval több volt az, amit a könyv nyújtott. Nemcsak a történet volt egyedi, hanem a stílusa és a mondanivalója is. Nem egy dolog volt az előtérben, hanem megannyi. Fontos hangsúlyt fektetett egy betegségre, a Duchenne-féle izomdisztrófiára. Sokak számára ismeretlen lehet ez a betegség, pedig valós és sajnos sokan szenvednek is tőle. Bailey karaktere csak egy a sok beteg közül, mégis erőt ad és megmutatja, hogy bizony így is lehet élni, van értelme a létezésnek és így is válhat az emberből hős, mivel nemcsak az számít, hogy mit tudsz ténylegesen megtenni, hanem az is, hogy milyen áldozatokat vagy képes hozni.

Sokak életének döntő pillanata volt a 2001-es terrortámadás New Yorkban, s az írónő Ambrose által megmutatja nekünk, hogy az ilyen tragédiák milyen elhatározásokat, cselekedeteket váltanak ki fiatalokból, a ez utána milyen kihatással lesznek az élet további állomásaira.

Szerintem már minden lány élte meg azt, hogy csúnyának gondolta magát, még akkor is, ha nem volt az. Mindenkiben rejlik szépség, s sokszor nem az a fontos, hogy milyen a külső, mivel a belső értékek nélküli szépség is lehet egy üres váz, amit nem sokra értékelnek. Fern karakterén keresztül láthatjuk azt a csodálatos folyamatot, ahogy a hernyóból csodaszép pillangó válik.

Maga a történet valami eszméletlenül gyönyörű, igazi értékekkel rendelkező alkotás. Aki egyszer elolvassa biztos vagyok benne, hogy el fog gondolkodni bizonyos dolgokon.

Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire szeressen ezt a történetet az, hogy szépen, finoman, szálanként épült fel a cselekmény, a karakterek is az idő múlásával forrtak csak ki. A múltidéző visszaemlékezések és a váltott szemszög mind olyan pluszt ad, amire nagyon kevés történet képes.

A szerelmeseken túl Bailey és az ő személyisége is éppen annyira fontos, hogy beszélni kelljen róla, hiszen ha ő nincs, talán a történet se lenne ennyire szívbemarkoló, ennyire csodálatos.
Ambrose és Fern kibontakozó kapcsolata hagy maga után számomra némi kivetni valót, hisz nem tudhatjuk, hogy mi lett volna akkor ha Ambrose-t nem éri baleset, és nem fordul 360°-ot vele a világ, de ezt elhessegetem, mert amúgy édesek együtt, főleg a sok küzdelem és vívódás után. Kevés lánynak adatik meg az, hogy olyannal élje le az életét, aki az első és egyetlen szerelme volt. Nem is tudom, hogy ismerek e olyat, akinek ez megadatott.
Fern és Ambrose története nem mindennapi, mégis képes megfogni az embert, kinyúlni a könyvből és azt mondani, hogy "sose add fel", mert nem szabad. Mindenki mellett áll egy Bailey, és mindenki meg fogja találni a maga Ambrosát, ha eddig még nem találta meg.


Kedvcsináló idézetek:

" - Szerinted lehetséges, hogy valaki, aki olyan, mint Ambrose, beleszeressen valakibe, aki olyan, mint én? - Fern elkapta Bailey tekintetét a visszapillantó tükörben. Tudta, hogy a fiú pontosan érteni fogja a kérdést."

" - Néha elfogja az embert ez az érzés, Bailey. Az érzés, hogy ezt nem lehet elviselni. De aztán rájössz, hogy igenis el lehet. Mindig rájössz. Kemény vagy. Veszel egy nagy levegőt, összeszeded minden erődet, és átlendülsz a holtponton - mondta, és bizonytalanul elmosolyodott. Szavai hitelességéből sokat levont a tény, hogy könny csillogott a szemében."

" - Egy különleges barátság néha áldozatokkal jár - mondta, és reménykedett benne, hogy az utolsó pillanatban mégis sikerül megértetnie Fernnel, amit szeretne. - Néha fájdalmas látni, ami a barátainkkal történik. Az élet nem mindig könnyű, és az emberek nagyon kegyetlenek tudnak lenni."

"Lehet, hogy okosabban választanának párt maguknak a fiúk, ha nem terelné el a figyelmüket a csomagolás. Persze ilyen alapon a fiúknak is burkát kellene viselniük. Ambrose ezt annak ellenére is jó ötletnek tartotta, hogy neki eddig még csak haszna származott a csomagolásából."

" - Ambrose Young! Egész életemben arra vártam, hogy egy nap kelljek neked. Ha nem szorítasz magadhoz, nem fogom elhinni, hogy tényleg akarsz, és ez rosszabb lesz, mintha hozzám sem érnél. Jobb, ha elhiteted velem, hogy tényleg akarsz, különben tényleg össze fog törni valamim."

" - Ugyanazt tudom mondani neked, mint neki - mondta szelíden Joshua Taylor. - Néha a szépség vagy a szépség hiánya megakadályozhatja, hogy igazán megismerjünk valakit. Te azért szereted Fernt, mert szép?"

"Ambrose szereti, ahogy Fern kinéz. De hirtelen belegondolt, hogy vajon tényleg csak azért szereti-e, ahogy kinéz, mert szereti, ahogy nevet, ahogy táncol, ahogy lebeg a hátán, és közben bölcs megjegyzéseket tesz a felhőkre. Tudta, hogy szereti Fern önzetlenségét, humorát és őszinteségét. Ezek voltak azok a dolgok, amik miatt szépnek látta a lányt."



Köszönöm a Twister Media Kft.-nek a könyvpéldányt!

Ha te is szeretnéd átélni az élményt: http://ajanlat.twister.hu/konyv/arctalan-szerelem/

Nicholas Sparks: Az utolsó dal

Nicholas ​Sparks legújabb könyve egyszerre két ember megható történetét hozza közel hozzánk: egy lányét és egy apáét. A lány regénye kamaszkori lázadásról, barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, az apáé egy házasság kudarcáról, a gyerekek iránti feltétlen szeretetről szól.
Az elvált Steve a nyári szünidőt gyermekeivel tölti tengerparti szülővárosában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba apjával, megbántottnak és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Apja embersége, a kettejüket összekötő zenei tehetség, egy dal és egy titok segíti őket abban, hogy újra egymásra találhassanak. A megrázó történetet baljós sejtelmek és közössé váló álmok alakítják.
Az utolsó dal mégiscsak egy szerelmesregény; arról az érzésről szól, amely először gyújtja meg a szívet, boldogságot és kétségeket szül, és van olyan erős, hogy két fiatalt összekössön.
Mint a szerző annyi korábbi könyve, ez a mű is megihlette a mozgókép világát, Miley Cyrus és Greg Kinnear főszereplésével filmvászonra álmodva figuráit.


"A hálószoba ablakában bámészkodó Ronnie azon tűnődött, vajon megérkezett-e már Harris lelkész a templomba."

Még a film megjelenésekor felmerült bennem, hogy ezt a könyvet el kellene olvasnom, de akkor még nem szántam rá magam. Viszont a film annyira tetszett, hogy most jó pár évvel az első találkozás után elolvastam, és úgy érzem, hogy nagyon is jól tettem.

Ahhoz, hogy teljes legyen az élmény ajánlom, hogy ne csak a könyvet olvassátok el, hanem nézzétek meg a filmet is.
Mélyenszántó gondolatok kísérték végig a cselekményt. Újból rá kellett ébrednem, hogy miért is hívta fel anno a figyelmemet Sparksnak ez az írása. Azok közül, amiket olvastam tőle ez a legfiatalosabb, a legüdébb, s ez áll a legközelebb a szívemhez. Mondom ezt úgy, hogy tavaly ilyenkor irtóztam mindenféle romantikus történettől, mára meg már szinte falom őket. Sparks írásaiban mindig találok olyan momentumot, ami megerősít abban, hogy jó választás volt és nem folyik ki a szemem a túl sok romantikától. Legnagyobb örömömre Az utolsó dal is ilyen. Romantikus, mégis különleges, és közelebb áll a fiatalabb olvasók ízléséhez. Amiket eddig olvastam a szerzőtől, azok inkább a középkorúak generációjának szólt, s most érzem először azt, hogy végre gondolt a fiatalabbakra is, és megmutatta, hogy bizony a tinik is tudják szeretni az írásait.

Akarva-akaratlanul, de nem tudok úgy írni erről a könyvről, hogy ne kerülne szóba a film, hiszen a mai napig élénken él bennem, hogy milyen érzelmeket is váltott ki belőlem, még a szereposztás is zseniálisan el lett találva. Kész csoda ez az egész jelenség, amit ezzel a könyvvel megtapasztalhatnak az olvasók.

Ronnie karaktere szinte olyan, mintha az egyik barátnőmről mintázták volna. Ő is ilyen kis vadóc, aki nehezen nyílik meg, de ha megnyílik, akkor nagyon. Ronnie értéket képvisel, s nem csak azért, mert különbözik a többiektől, hanem azért is, mert ő ilyen és ilyennek kell szeretni. Tudtam vele azonosulni, ami jó, mert sajnos gyakran előfordul, hogy egy adott karaktert nem érzek a magaménak, s ilyenkor nehezebb is írni róla. A döntéseivel igaz, hogy nem mindig értettem egyet, de meg tudtam érteni, hogy mikor mit és miért csinált úgy, ahogy.

Will jelenléte, mint általában a férfi főszereplők jelenléte pozitív hatásokkal járt, amik nagyin is kézzel foghatóak. A kettejük között kialakuló vonzalom minden egyes lépése sugallja felénk még a gyermeteg félénkséget, de szerencsére ezt hamar levetkőzik magukról.
Ronnie mellett Jonah nagy kedvencem lett, és iszonyatosan sajnálom, hogy nekem nem adatott meg egy ilyen kistesó.
Összességében nagyon szerethető volt a történet. Igaz, hogy rossz évszakban olvastam szerintem, mert nyáron még több energiát, vidámságot tud adni nekünk ez a kötet, mint télen.
Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy igen azt írtam, hogy romantikus, szerethető történet, de sajnos van benne egy mélypont, egy veszteség, ami sokakat megsirattathat olvasás közben. Aki Nicholas Sparkstól szeretne olvasni az nem tudja megúszni azt, hogy könnyek nélkül érjen a történet végére. A 100-as papírzsepi mindenféleképpen szükséges, állandó kelléke ennek a könyvnek is.


Kedvcsináló idézetek:

"Az élet, állapította meg magában Steve, pontosan olyan mint egy dal. Az eleje rejtély, a vége megerősítés, de a közepe az, ahol az érzelmek rejtőznek, amely megérinti az embert."

"
Én nem tudnék így élni, de el tudom fogadni, hogy ő igen."

"
A szerelem törékeny, mi pedig nem vigyázunk rá eléggé, csak próbálunk úgy átevickélni az életen, hogy reméljük, ez a törékeny dolog ellenáll minden csapásnak."

"Az érzelmek jönnek-mennek – irányíthatatlanok."


Köszönöm a General Pressnek a könyvpéldányt!

Rendeld meg te is: http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/az-utolso-dal-1

2016. december 12., hétfő

Anne Bishop: Vörös betűkkel

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.


"Réges-régen, a világ kezdetén, Namid mindenféle életformának életet adott, köztük azoknak a lényeknek is, akiket most emberekként ismerünk."

Már a megjelenéskor felkeltette ez a könyv a figyelmemet, mivel már első olvasásra teljesen magával ragadott a fülszövege. Mindig is szerettem azokat a történeteket, amik természetfeletti lényekről és alakváltókról szólnak.

Az írónő egy teljesen új világot teremtett, egy olyat, ami akár egy esetleges posztapokaliptikus esemény bekövetkezte után történhetne. Ahhoz, hogy megértsük eme világ felépítését egy átfogó, helyzet ismertetéssel indít a regény. Már ennek az elolvasása után biztos voltam benne, hogy nem lehet rossz, mivel aki ennyi erőfeszítést tesz, hogy egy új világot alkosson, az egyszerűen nem lehet rossz. A történet alapsémájaként megismerjük azt a világot, ahol a Mások uralkodnak és az emberek csak megtűrt személyek, vagy éppen prédák, akiket az alakváltók szívesen tekintenek húsnak, szimpla táplálékforrásnak.
A regény különlegessége, hogy precíz helyzetleírást ad kellő izgalommal és akcióval fűszerezve, a karakterek kiforrottak, egyediek, feledhetetlenek, különlegesek és titokzatosak.

A megalkotott világ páratlan, nem csoda, hogy Anne Bishop-ot az urban fantasy koronázatlan királynőjeként tartanak számon. Számos alakváltóról, természetfeletti lényről szóló könyv létezik, amik persze a műfajukban kiemelkedőek, de aki egyszer kezébe veszi A Mások sorozat valamelyik kötetét, nem fogja már csak úgy beérni akármivel. Olyan magasra teszi a lécet, amit nagyon nehéz megugrani, sőt szinte lehetetlen.

Az írónő nem azt tartja szem előtt, hogy egy fajt közelebbről, jobban megismerjük, hanem azt, hogy minél többről legyen rálátásunk. Logikusan építgeti számunkra az ismereteket, azokat ahol nem vérfarkasok és vámpírok léteznek, hanem Farkasok, Hollók, Medvék, Sólymok, Elementálok és a Sanguinati klán, akik a vámpírokhoz hasonlóak, mégsem a csillogós, naptól félős módon. Ők tehát a terra indigene lények, a Föld urai, akik egy sajátos világot építettek fel Udvarokkal és az emberek felé vetett bizalmatlansággal.

Minden egyes faj szerepet kap, s ezáltal közelebbről is tanulmányozhatjuk felépítésüket, viselkedésüket és megjelenésüket.

A könyvnek kimondottan nincs főszereplője, mert amellett, hogy több szálon fut a jobban érthetőség és a lefedettség miatt Meggie mellett Simon és Tess is ugyanolyan fontosak, mégis Meggie jelenléte az, ami meghozza az izgalmakat. A cassandra sangue nemcsak egy tárgy, akit birtokolni lehet, s erre Meg a legjobb példa. Igaz, hogy az elején még esetlen kiscica benyomását kelti, de ahogy egyre haladunk előre a történetben, úgy ő is változik. Valós dolgokat tapasztal meg, valós élményekkel lesz gazdagabb, ami hozzájárul ahhoz, hogy a végére már kezd igazi badass karakterré válni, amit cseppet sem sajnálok, sőt... örülök, hogy az esetlensége lehullott és megmutatta, hogy bizony vele nem lehet packázni, van olyan erős és akaratos, mint egy Farkas. Ha már szóba került a Farkas. Simon Wolfgard cseppet sem volt szimpatikus az elején, de ahogy egyre többet tudtam meg róla, és ahogy felszínre kerültek az érzései, egyre jobban kezdtem megkedvelni. Ehhez persze Sam jelenléte is nagyban hozzájárult.

Aki már olvasta az tudja, hogy megannyi kötet létezik ebben a témában, mégis a Vörös betűkkel kiemelkedik a többi közül. Lendületes, szerethető történet, ami az első oldaltól az utolsóig fogva tartja, rabul ejti az olvasóit.

A romantika hiányzott csak nekem belőle, de azért nem teljesen, mivel a szikra már-már érezhető volt, s azért remélem a továbbiakban betekintést nyerhetek egy ember-Más kapcsolatba is.
Büszkén jelenthetem ki, hogy eddig ez a legjobb urban fantasy, amit valaha olvastam.


Kedvcsináló idézetek:

" - Tudjuk, mi van az emberben. Finom falatok. Különösen a szív és a máj ízletes."

"A terra indigene lények nem szeretni akarták az embert, hanem megenni. Miért olyan nehéz ezt megérteni az embereknek?"


"A Farkas szörnyűséges szépség; más, mint az állat, amit képeken látott; a közönséges farkas a nyomába sem érhetett a terra indigene Farkasnak. A feléje közeledő nagy, izmos Farkasnak sötét bundája volt, benne néhány világosszürke szál. Meggie nem tudta volna megmondani, hogy a sötét bunda vagy természetének valami más tulajdonsága miatt volt még parancsolóbb a megjelenése, amikor mozgott, amitől alig lehetett ránézni.
Hány ember gondolta, hogy hallucinál, egészen addig a pillanatig, amíg a Farkas rátámadt?"

"Még a barátság is tud fullasztó lenni, különösen, ha az ember barátai nagy és szőrös lények, és szeretnek testileg érintkezni az emberekkel."

"A hó olyan volt, mint a futóhomok. Ó, fennvaló és alantvaló összes istenek! Milyen hely ez, hogy a hó futóhomokká változhat?"

"De Meggie Corbyn már nem gyámoltalan és nem tehetetlen. Ha vinnyogó-játéknak kell lennie nagy, szőrös játszótársak számára, akkor már neki is van beleszólása a játékba. Mostantól ő választja a játékot."



Köszönöm a Twister Mediának a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: http://ajanlat.twister.hu/konyv/voros-betukkel/

2016. december 7., szerda

Zakály Viki: Egyszeregy

Van ​​egy srác, akit bármikor felhívhatsz. Egy srác, akinek sok lány tudja a számát, aki egyetlen éjszakára a Tiéd lehet, és egyszeriben megváltozik az életed. Tudja, ki vagy, mit szeretsz, hová tartasz. Szigorú szabályokat kell betartanod, ha vele akarsz lenni. Soha többé nem találkozhattok, nem hív, nem válaszol, egyszerűen eltűnik az életedből. Egyetlenegyszer lesz csak a Tiéd. De teljesen soha nem kaphatod meg.
Liza, egy női magazin újságíró gyakornokaként próbál boldogulni, de a vérmes főszerkesztőasszony mindent megtesz, hogy megkeserítse a napjait. Egyedül segítőkész kollégájára, Barnira számíthat, akinek mindig kisírhatja magát. A sármos ex, Adrián újra feltűnik a lány életében, de csak szerelmi pótléknak tartja Lizát, aki így sem tud ellenállni neki…
Amikor a lány egy riport kapcsán felhívja azt a bizonyos számot, és találkozik a titokzatos Gábriellel, tudja, hogy nagyobb a tét, mint holmi újságírói babér. Mindketten súlyos titkot őriznek, mindketten kaptak már halálos sebet, és mindkettőjüknek szüksége van arra, amit a másik adhat… csak egy a gond, az éjszaka véget ér, és soha többé nem találkozhatnak. Vagy mégis?

"Mindig elkezdeni a legnehezebb."

Már nagyon sok építő, dicsérő  kritikát hallottam, illetve olvastam az írónő regényei kapcsán. Aki olvasta már akár csak az egyik könyvét az nem tud elmenni amellett, hogy mennyire is élvezhető és könnyed volt az adott történet.

Van egy olyan stílusa Vikinek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ennyire sikeres legyen. Számomra édes mindegy, hogy mit ír, mert meg lesz benne biztosan az a báj, az a bűbájos cukiság, ami maga az írónőt is jellemzi. Nem féltem amiatt, hogy esetleg nem lesz meg az a színvonal, amit már úgy megszokhattak tőle az olvasók. A Libri alkiadója, az Insomnia Könyvek jól vették az akadályt és sikerült egy olyan megjelenést kölcsönözniük az Egyszeregynek, ami azt teszi lehetővé, hogy még több emberhez, még szélesebb szegmenshez eljusson a történet. A borító színkombinációja, s a borítómodellek is tökéletesen passzolnak, minden a helyén van, már-már tökéletes.
Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet végiggondoltam, hogy vajon mit fogok kapni, a titokzatos fülszöveg hatásvadász, jó értelemben és alig vártam, hogy a kezembe foghassam és nekikezdhessek.

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy faltam a sorokat és alig bírtam letenni a könyvet. Nagyon tetszett az a stílus, az az írásmód, világszemlélet, amit Viki képvisel. Mint már a fülszövegből kiderült a történet és a cselekmények középpontjában egy városi legenda áll, amiről eddig még csak nem is hallottam, de simán el tudom képzelni, hogy ilyen a valóságban is létezik, hisz miért is ne.

Nem budapesti lévén külön öröm volt, hogy a történet helyszíne a főváros, s olvasás közben akár meg is ejthetjük a helyszíneket. Hála ennek a regénynek még ahhoz is kedvet kaptam, hogy kipróbáljam a Budapest Eye-t, pedig szörnyen tériszonyos vagyok.

A történetet Liza szemszögéből olvashatjuk, aki a maga esetlen módján még aranyos is. De a felszín alatt nagyon sok minden rejtőzik, olyan is amire nagyon nem számítottam. Hála ennek a lánynak hol vicces, perzselő és szexi volt a történet, hol pedig magával ragadó, érzelmes. A rejtélyes Gábriel megjelenése is, akiről nem igazán lehet fogalmunk, hogy ki is ő valójában is sokban hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat olvasás közben, valamit tényleg nagyon tudhat a srác.
Amellett, hogy Liza és Gábriel is kedvelt karakter volt számomra, nem tudok szótlanul elmenni amellett, hogy Barni milyen odaadó, gondoskodó és szerethető volt.
Összességében nagyon jól van megírva, és nagy esélyt látok arra, hogy ez a csoda fel fog kerülni az idei top listás könyvek közé. Ajánlom mindazoknak, akik valami nagyon újat és különlegeset szeretnének olvasni és minden nőnek, lánynak, akik már nem nem hisznek a csodában. engem teljesen levett a lábamról, és alig várom a folytatását.


Kedvcsináló idézetek:

"Anya nagyon szerette apát, de a szeretet nem mindig elég ahhoz, hogy elviseljünk valakit az összes hibájával együtt. A szeretet csak arra elég, hogy a boldog pillanatokat még boldogabbá tegyük."

" - Elmondok neked valamit, baszki. A romantikus, kandalló előtti medvebőrön Tennysont felolvasó férfi baromi jól hangzik, de a valóságban dögunalmas. Scarlett is elég későn jött rá, hogy nem a halvérű Ashley kell neki. Te ne várj ezzel 12 évet."

"- Á, Miksz csak selyem- és plüssbéléses dolgokra fekszik, a műszálastól irtózik - jegyzem meg a valószínűleg korábban a cári udvarban szolgálatot teljesítő állatról."

" - Őrülten jól néz ki. Bevallom, azt hitte, valami átverés ez az egész, és nagy csalódás lesz a srác, de ez a Gábriel tényleg a mennyből jött. Vagy egyenesen oda viszi a lányokat. Hú, de meggyűrném a szárnyait - harap a szájába, én pedig csak forgatom a szememet a szövegén, holott természetesen én ugyanezt gondolom, csak nem merem kimondani."

"Sóhaj. Egy eszméletlenül jóképű srác a szobám közepén a kezében egy könyvvel. Van ennél szexibb dolog a világon? Talán már csak egy macska hiányzik. Apropó..."

" - A beleestél valahol félúton van a vonzalom és a szerelem között. És te ebben a gödörben vagy. Nem hiszem, hogy tudok rajtad segíteni. Örülök, hogy ismerhettelek, és majd imádkozom érted. Na, szevasz - hallom, hogy le akarja tenni a telefont."



Köszönöm az Insomnia Könyveknek a könyvpéldányt!

Legyél te is a könyv rabja: https://www.libri.hu/konyv/zakaly_viktoria.egyszeregy.html

2016. december 1., csütörtök

R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a kolostor rabja

*** ​Titkok és kalandok – úton Szulejmánhoz… ***

1542. az árulás, a cselszövés és az ármány éve volt. Izabella királyné udvarhölgye, Illésházy Anna, születése és tehetsége okán egy századokon átívelő titkos szövetség, a Sorores tagja. Ő maga is áldozatul esik a hatalmi törekvéseknek és az összeesküvéseknek. Egy sötét kolostor áthatolhatatlan falai közt találja magát, elszakítva alig néhány napos gyermekétől.
Ha újra látni akarja a kislányát, nem tehet mást, mint teljesíti a Szövetség parancsát. Veszélyes küldetése Törökországba szólítja, a szultán udvarába. Feladata a Sorores titkának védelme.
Annát nemcsak veszélyes küldetése terhe, de a kislánya biztonsága is nyomasztja. Ugyanakkor a szíve mélyén reméli, Isten kegyes lesz, és újra találkozhat szerelmével is, gyermeke apjával…


"1542 júniusában elszabadult a pokol."

Ennél a második résznél már nem a kíváncsiság vett rá arra, hogy el akarjam olvasni ezt a könyvet, hanem az, hogy sikerült az írónőnek megmutatnia azt, hogy a történelmet nemcsak szárazon lehet adagolni, hanem izgalmakkal vegyítve is egy fantasztikusan jól megírt történet keretein belül, amiben nemcsak a történések, hanem a szereplők is majdnem ugyanannyira fontosak.

Amellett, hogy már sikerült megszeretnem ezt a történelmi vonatkoztatású könyvet, sokkal többet is adott nekem ennél. Olyan kalandokban, felfedezésekben lehetett részem, amiben amúgy nem lett volna. A történelmi pontosságot most is ki kell emelnem, mert teljesen lenyűgöző, hogy milyen precizitással vannak az adatok elénk tárva.
A már jól megismert szereplők sokszor annyi meglepetést okoztak. Olyan tulajdonságaik kerültek a felszínre, amik miatt vagy jobban megkedveltem őket vagy éppen ellenkezőleg. Számomra a legnagyobb változáson Izabella királyné ment keresztül, de még mindig nem igazán áll közel hozzám. Annában egy kicsit csalódtam, furcsa volt a gonoszabb, igazi nőies bosszús oldalát megismernem. Nehéz volt elfogadnom, hogy bizony ő ilyen is tud lenni, ha a szükség úgy hozza.

Izabella és Anna mellett a repertoár bővült néhány szereplővel, akik között voltak idegesítőek, szívmelengetőek, szimpatikusak és nagyon ellenszenvesek is.

Ami kicsit megtévesztő volt számomra az az, hogy Szulejmán rajta van a borítón, még sincs akkora szerepe, mint azt az ember elvárná. Az első rész után azt gondolná az ember, hogy a másodikban nagyobb szerepet kap, de nem, talán még kevesebbet is kapott, hiszen a főhangsúly nem rajta, hanem a két női lélek kettősségén, a két társadalmilag eltérő sorsú nőkön van, természetesen itt Annára és Izabellára gondolok.

A legtöbbet talán Anna az aki e kötet alatt szenvedett, hiszen annyi minden történt vele, annyi rossz. Sose lehetett teljesen biztos, hogy ki az akiben megbízhat és ki az, aki csak kihasználja, netalántán csak játszadozik vele. Ami a származását illeti arra végre fény derül, és ez volt a legmegdöbbentőbb fordulat, amivel találkoztam olvasás közben. Az írónőnek sikerült nagyon meglepni.

A szereplők kivesézése után rátérnék a történetre, a cselekményre. Meglepő fordulatokban, csavarokban lehetett részem. Újabb és újabb apró részletek kerültek a felszínre, amik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy még jobban megszeressem a történetet. Nemcsak a szereplők, de a történet alakulása is hű folytatása az előző résznek. Néhol felfedezhető, hogy nem mindig sikerült átvenni a korszakhoz illő beszédmódot, de az ilyen kis apró hibák miatt szerethető ennyire a történet. Igazán nagy bajban lennénk, ha tényleg korhű nyelvezetet kellene olvasnunk, én nem vagyok benne biztos, hogy megérteném.
Ami nagyon tetszett, hogy sose lehettem biztonságban olvasás közben, hiszen bármikor történhet bármi, olyan is, amire az ember nincs előre felkészülve.  Egy dolog van, amit nagyon sajnálok, hogy végre amikor már megkedveltem egy igazán különleges karaktert, akkor neki meg kellett halnia, ezt nem éreztem igazságosnak. Valahogy mindig ráérzek arra, hogy ki miatt fogok szomorú lenni egy esetleges elvesztés után.

Összességében nagyon szórakoztató olvasmány volt. Tele izgalommal, korhű utalásokkal, megannyi apró kis részlettel, amiről elsőre azt gondolná az ember, hogy lényegtelen, pedig nagyon nem az. A történelmi könyvek rajongóinak igazi csemege ez az olvasmány. Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani.


Kedvcsináló idézetek:

" - Vágjál már jámborabb képet, nővérem, mert úgy nézel ki, mint egy tál kívánatos barack, amit félig letakartak egy konyharuhával - szólt rá, s a hangja tele volt jóindulattal."

"Sajnálta ugyan a titkárát, de a női szívnek parancsolni teljesen fölösleges időpocsékolás: a szív bizony azért dobog, akiért akar, senki nem képes befolyásolni."

"Székely András felbukkanása azonban nagyon megkavarta az érzéseit, és nem tudta, hogy a szinte ismeretlen magyar vitéz medveölő sármja, vagy a megváltozott Szaniszló férfias vonzereje van rá pillanatnyilag nagyobb hatással."

" - Nem foglak elárulni, kisasszony, de a helyedben sokkal óvatosabb lennék. Gizella asszony szeme olyan, akár a sasé. füle a farkasé, szimata a vadászkutyáé. És remélem, hogy igazat mondtál, mert nem szeretnék csalódni, a basit pedig nem szeretném megölni. Egyelőre."

" - Ugye nem képzeled, hogy ezt elhiszem? Ha valaki szerelmes, nem szalad el, hanem küzd. Ha valaki szerelmes, nem menekül, hanem örül, hogy a szerelmével lehet, még akkor is, ha az az ember nem teljesen az övé, vagy akár soha nem lehet az övé. Bármennyit kap is belőle, boldog, mert a kevés is több a semminél. Tudod, ki nem harcol a szerelméért? Tudod? Aki nem szeret eléggé ahhoz, hogy a másik fontosabb legyen neki önmagánál, aki nem adja oda magát teljesen, csak akkor, ha ugyanazt kapja vissza. Ha kevesebbet kap, kevesebbet ad. S akkor mit ér a szerelem, ha nincs benne áldozat, nincs benne önfeláldozás, teljes odaadás? Nincs súlya. Olyan akár egy tollpihe, az első szél elfújja - mondta halkan. Elvette a kezét a lány álla alól, és ráfújt. - Ennyi. Tollpihe a szélben. A semminél is kevesebb. Csak illúzió."

" - Örökké szeretni foglak, Anna. Soha nem fogok más nőt szeretni. Te vagy a Nap és a Hold, az éjjelem és a nappalom. Látlak a gyertya lángjában, a tó kékjében, a harmat tükrében, látlak a napsugárban, mely a rózsát csókolja. Mindenütt téged látlak."


Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: Szulejmán és a kolostor rabja