2016. október 31., hétfő

Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár

Hűtlen pasi, véletlenül felgyújtott kocsi, ideiglenes távoltartási határozat… elég sűrűn indul Rosie nyara. A szülei szeretnék, ha a lányuk legalább a bírósági meghallgatásig nem keveredne semmi zűrbe, ezért egyhetes autóútra küldik − az ország túlsó felébe − felelősségteljes barátok kíséretében. Rosie-nak persze semmi kedve az egészhez, egyrészt, mert rendbe akarja hozni a dolgokat az exével, másrészt kizárt, hogy ennyi időt kibír összezárva három totál kocka sráccal (akkor sem, ha egyiküknek piszkosul szexi a csomagolása). Vagy mégis? Talán csak a béna countryzene és az Ufómúzeum ment az agyára, de valahol félúton Elvis otthona és a Grand Canyon között Rosie kezdi egész más színben látni a történteket. Meg a kockacsapatot. Egy kocsi sokféleképpen lángra lobbanhat…

"Általában nem szoktam a nyári szünet első napját ideiglenes távoltartási határozattal indítani."

Igazi csajos, szellemes, nyári történet, amely bármelyik évszakban képes levenni az embert a lábáról és álmodozásra késztetni.

Eddig nem ismertem az írónő munkásságát, de ezután a kötet után biztosan figyelemmel fogom kísérni, hiszen varázslatos könnyedséggel veti papírra a gondolatait és gyermeki könnyedséggel vezeti a történések szálát. A kamaszok lelkivilágában is otthon van, és emiatt is annyira szerethető ez a történet. Megadja az esélyt arra, hogy lehet, hogy hibát követtünk el, de ettől még nem dől össze a világ. Lehet az is, hogy pont ez a hiba kell ahhoz, hogy megváltozzunk, jobbakká váljunk. Ezt az élményt bűn lett volna kihagyni, ezért is érzem megtisztelve magam, hogy elolvashattam és átélhettem az eseményeket.
Már az elején szembesültem azzal, hogy én ezt bizony imádni fogom. Nagyon bírom, ha valaki ki mer és ki tud állni magáért. (A módszerrel persze vannak problémáim, de ez most úgy érzem mellékes.) Rosie egy belevaló, különleges lány, viszont az elején cseppet sem ragadott meg a karaktere. Túl sokat drámázott, hisztizett.

Úristen, én mit meg nem adnék azért, ha egyszer keresztül autózhatnám Amerikát, az egyik nagy álmom valósulna meg.

De ha a kezdeti nehézségeket nem nézem Rosie egy nagyon jó példa arra, hogy milyen is temperamentumosnak lenni, milyen ha az ember tüzes, szenvedélyes, önfejű, de azért szerethető. Legnagyobbrészt kedveltem a karakterét, jobb narrátort nem is tudnék elképzelni a könyvhöz.

Maga az ötlet, hogy utazzuk keresztül Amerikát hihetetlenül tetszett, és nemcsak amiatt, hogy egyszer én is szeretném véghezvinni, hanem azért is, mert nagyon ötletes, szokatlan megoldása ez annak, hogy mi is legyen a téma alapja és, hogy utána erre építsen fel az írónő minden egyes rezdülést, megmozdulást.

Ezáltal a könyv által nemcsak romantikát kapunk, hanem kalandot, új barátságot és új terveket, álmokat, amik csak arra várnak, hogy megvalósítsák őket.

Rosie-ért sokszor izgultam, hogy ne puhuljon el Joey iránt és irtó büszke vagyok rá, ahogy arra is, hogy minden ellenszenvét félretéve meglátta, hogy Avery milyen is valójában. Nagyon szerethető karakter. Talán az egész regény ideje alatt ő az, aki miatt sajgott a szívem, hogy nem kapott több szerepet, mint ami jutott neki, de mindenféleképpen hálás vagyok, hogy sikerült Rosie-t elindítania a helyes úton, amire már egy ideje égető szüksége volt.
És itt vannak a srácok... Matty, Spencer és Logan. Sokáig gondolkoztam, hogy vajon melyik sráchoz fog közelebb kerülni Rosie, amikor már azt hittem, hogy tudom mindig történt valami, ami elbizonytalanított. Lássuk is őket:
Matty a szomszédból, aki már szinte családtag, de mégsem az. Elkerülhetetlen, hogy ne érezzen az egyikőjük többet a másiknál, mivel szinte minden idejüket együtt töltik és nagyon jól ismerik a másikat.

Spencer, aki számomra nagy meglepetés. Elkönyveltem magamban egy kockának, aki kicsit fura, de rá kellett jönnöm, hogy sokféleképpen lehet fura az ember, nemcsak rosszféleképpen.

És Logan, aki ha nem is az első perctől kezdve. de ahogy egyre kedvesebb, felszabadultabb Rosie-val, úgy az én szívembe is szépen lassan beköltözött és elfoglalta a jól megérdemelt helyét.

Ami nagyon tetszett a történetben amellett, hogy izgalmas volt, az az hogy kellően szellemes, olykor már-már bohókás és nagyon kocka volt. Megannyi élményt élhettem át általa, új tájakat és városokat ismerhettem meg és megtanultam, hogy egy dolog a kinézet, sokkal inkább  a belbecs az, ami számít. Mondjon bárki bármit. Sikerült az írónőnek olyat alkotnia, amit egyhamar nem fogok tudni elfelejteni. Gratulálok!


"Ó, anyám! Már látom is magam előtt a jelenetet: én meg három kocka, összezárva egy kocsiban. Hát kétlem."

"... -  Néha a távolság a legjobb gyógyír, segít tisztábban látni a helyzetet. Meg hát az is lehet, hogy jól fogod magad érezni. Ez az eshetőség meg sem fordult a fejedben?"

" - Jó, bocs, csak ez a Logan totál kiakaszt. Ekkora baromarcot!
   - Aha. Ezért fogsz belezúgni, mire a Pennsylvania-Virginia-határra érünk - motyogja Matty."

" - Póni? Hogy van az én kis kutyám? Rosie vagyok. Úgy hiányzol, szőrgombóc!"

"Ó, anyám! Imádom hallani, ahogy a nevemen szólít. Joey sosem hívott Rosalitának. Egyszer sem."

"Hmm... csak egy közönséges gyomnövény, amit gyökereitől távolra fúj, és végiggörget a szél Amerikán? Pontosan így érzek."

" - Keress meg, ha a következő vakációdat tervezed - mondja Lucca, és azzal lehajol, hogy adjon egy puszit az arcomra. A borostájától libabőrös leszek."


Köszönöm a Móra Kiadónak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: http://www.mora.hu/konyv/langra-lobbant-nyar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése