2016. szeptember 22., csütörtök

M. R. Carey: Kiéhezettek

A ​​történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

"Melanie-nak hívják."

Mint már észrevehettétek fanatikusan rajongok a posztapokaliptikus regényekért. A másik kedvenc műfajom a zombik, viszont a posztapokaliptikus zombis történetekért élek konkrétan. Imádom olvasni őket, sőt nézni is, főleg a The Walking Dead-et. Hatalmas rajongója vagyok. Már nagyon sokféle zombival találkoztam, de a kiéhezettek kiemelkednek közülük, ugyanis ők fertőzöttek lényegében, az Ophiocordyceps fertőzte meg őket és emiatt lettek találóan kiéhezettek. Viszont itt nem mindenki ugyanolyan szinten kapja el. A gyerekeket ugyan megharapták, mégis megmaradt emberi mivoltuk.
A történet középpontjában az ellenszerkutatás áll, a helyszín is ehhez mérten egy darabig egy kutatóbázis, ahol az ellenszert próbálják előállítani nem mindennapi módszerekkel. Őszintén szólva szerintem dr. Caldwell nem komplett. Már-már mániákus, gátlástalanul átgázol mindenféle erkölcsi renden és nem is hallja meg mások véleményét. Tényként kezeli az információkat, a kísérleteket, s nem egyszer akadtam fenn a kegyetlenségén.

Ha a fertőzött, de emberi gyerekek a kulcsa mindennek nem biztos, hogy az a legjobb ötlet, ha a kihalás szélére sodorjuk őket. Ami nagyon nem tetszett, hogy dr. Caldwell tárgyakként, alanyokként kezelte őket, nem pedig emberekként, pedig még valamilyen szinten azok voltak, hiszen értelmesek voltak, képesek voltak befogadni információkat és igaz, hogy tudattalanságban éltek, de ez még mindig jobb, mint tudni a csúf igazságot.

A történet az első támadás után válik számomra igazán meghatározóvá, letehetetlenné s izgalmassá. A bizonytalanság mindig is érdekesebb, mint a bizonyosság.
Park őrmester az elején gyűlölt karakter volt, de ahogy egyre jobban megnyílt, megmutatta, hogy milyen is ő valójában már egyből kedvelhetőbb figura lett, főleg azután, hogy elfogadta Melanie-t és rájött arra, hogy igenis kulcsfontosságú a kislány, nemcsak egy szörnyeteg, akit meg kell ölni. Kieran Gallagher karakterét sokáig nem értettem, mivel olyan kis semmilyen volt, e végül általa láthattunk át a tényeken, hogy még a gyerek kiéhezettek között is van különbség, hogy ők azok, akiket megfelelő módszerrel és szeretettel, de meg lehet gyógyítani, még akkor is, ha nem is teljesen. Justineau kisasszony néhol idegesítő, néhol meg nagyon szerethető volt. A Melanie-val való törődése példaértékű.

Számomra a legkedveltebb karakter mind közül Melanie, mivel miatta lett igazán különleges, felejthetetlen és szívszorító a történet. Már miatta érdemes volt elolvasni a könyvet. Ő mutatja meg azt, hogy az ember csak akkor válik szörnnyé, ha azzá akar, ha pedig elég erős legyőzheti a szunnyadó vadállatot.

Az M. R. Carey által felépített világ amiatt is különleges, hogy egy gyermek kiéhezett nézőpontját is olvashatjuk, na meg amiatt is, hogy végre nem Amerika van a középpontba, hanem egy európai ország része, Anglia. Felüdülés volt olvasni a London és a környező városok romjairól szóló leírást, végre valami újdonság.

A könyv borítója nem lett kedvenc, főleg a színe miatt. Nagyon nem vagyunk barátságban a narancssárgával, viszont a kislány kiállása tetszik. Olyan, mintha azt sugallná, hogy igen, ez vagyok én, egy kiéhezett, aki meg fogja változtatni a világot.
"Dr. Caldwell igyekszik megmenteni a világot, de olyan az egész, mintha laboratóriumi kesztyű helyett ormótlan sütőkesztyűvel kellene a dolgokhoz nyúlnia."

"A kisasszony mellkasához simul és jóllakottan dorombol. Összehúzza magát, aludni szeretne, mintha egy állat lenne, amely kényelmesen elhelyezkedett a vackában."

"Egy csomó dolog van a világon, amitől a szar is megfagy benne. A kiéhezettek megehetik. A guberálók megkínozhatják és megölhetik. Valahol Beacon felé elfogy az élelmük és a vizük, aztán szépen lassan halnak meg."

"A szörnyeket arról az érzésről nevezték el, amely őt is betöltötte, amikor a cellájában beszippantotta Justineau kisasszony illatát vagy a bázis udvarán a guberáló szagát. A kiéhezettek megérzik az emberi szagot, aztán addig üldözik az áldozatukat, amíg meg nem ehetik. Nem tudnak uralkodni magukon."

"Valaha hercegekről álmodozott, akik harcolnak érte. Most azonban már nem hisz komolyan benne, hogy bárhol a világon léteznének hercegek. Gyönyörű a világ, de tele van régi, széttört dolgokkal."


Köszönöm a Kossuth kiadónak a könyvpéldányt!

Felkeltette az érdeklődésedet?

Itt megrendelheted: http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3705/kiehezettek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése