2016. szeptember 29., csütörtök

Barczikay Lilla: Anyám teremtményei

„Barczikay Lilla 18 éves. Vagyis a mű, amit a kezükben tartanak, egy igen fiatal hölgy írása. De nem kell megijedni, ez egy érett, jól felépített, kerek történet. Műfaját nem könnyű meghatározni, fantasynak mondanám, mert főszereplői nem szokványos emberek. Emberek, és még annál is többek. A történetben szerepelnek még hárpiák, vérszomjas lények, démonok – félelmetesek, mégis szerethetőek. A főszereplő – aki maga mondja el a történetet – paraképességekkel bír. Az árvaházat ügyesen elhagyó fiatalok nem mindennapi társaságot hoznak össze; a mesélő pedig szinte természetes módon „beszélget” bútorokkal, ajtóval, ablakkal, lépcsőkkel. A regényben éppen így fonódik össze a természetes, és ami azon túlmutat. Az olvasó végül részese lesz a történetnek, és ezt egy cseppet sem bánja…
Nemere István"

"Ha könyvet írnék az életemről, a nővel kezdeném, akit anyámnak nevezek."

Barczikay Lilla neve csak nem olyan rég jutott el hozzám, amit picit sajnálok, mivel nagyon tehetséges ifjú írónő, aki előtt még hihetetlen sok kaland és élmény áll.
Bemutatkozó regénye nagyon ütős lett. Hihetetlenül tetszett. Már a címből valamilyen paranormálisra következtetem és öröm volt, hogy végül azt is kaptam. Tinik szupererővel? Nálam már ekkor borítékolható volt a siker. A kis beharangozója a könyvnek nem keltette fel annyira az érdeklődésemet, viszont a borító nagyon el lett találva. Az üvegcsében üldögélő lány ötlete kreatív, viszont az még most sem esett le, hogy mit is akar szimbolizálni. Nem tűnik úgy, mintha összhangban lenne a történettel, ami zseniális. Mindig is szerettem, ha valaki különleges, de ha valamilyen erővel rendelkezik, az még jobb. Már a történet elején sejthető volt, hogy szeretni fogom, mivel Lillának van egy olyan sajátos stílusa, ami megkoronázza a könyv szerethetőségét. Olyan természetességgel ír, mint ahogy más reggel a kedvenc kávéját készíti. Nem lehetett cseppet sem érezni, hogy túl fiatal lenne, sőt... páratlan stílusa van, ami miatt néha már-már azt éreztem, hogy egy moziban ülök és valami jó kis filmet nézek. Hatalmas élmény volt olvasni.

A történetet Nita szemszögéből olvashatjuk, akihez beszélnek a tárgyak. Nita személyisége eléggé szimpatikus volt, viszont nem tudtam, hogy igazából mi is fog kisülni az egészből, mivel tipikusan gimis sztorinak indult, ami igazából csak a nyári szünet bekövetkeztével lett igazán izgalmas, fordulatos és letehetetlen.

Bár igaz, hogy Dylan megjelenése az elején sokat segített a történeten. Ahogy haladtam a történettel, úgy kezdtek felpörögni az események és kezdett egyre izgalmasabbá válni.

Lilla szinte csak szerethető karaktereket írt nekünk, csak azért szinte, mert a végkifejlettől eltekintve Lance és Viv nem lett a kedvencem. Viv személyisége, modora és kényeskedő mivolta nem engedte, hogy közel kerüljön hozzám. Taszított a lénye. Lance pedig csak adta magát, okoskodó és parancsolgató volt, ami nem nyerő nálam. Viszont a többiek egytől egyig közel kerültek hozzám. Nick, a nagytesó már csak azért is volt szimpatikus, mert pontosan úgy viselkedett, ahogy azt az ember elvárná a bátyjától. A két démon (nem hárpia, véletlenül se), Dyaln és Zack kölcsönözték a történetnek azt a részét, amikor tanakodhattunk, hogy vajon mi lesz. Tényleg megváltoztak, vagy minden csak átverés volt? Esetleg csapda? Nagyon jól szórakoztam, miközben ezekre kerestem a választ. Trixi mániája volt a legviccesebb. Cass és Blake egyszerűen csak idióták és mindenből tréfát csináló srácok, akik csak még színesebbé tették a történetet.

Angie is külön kedvenc, mert régen nekem is volt egy Dennym és hatalmas drukkere vagyok a Cangie párosnak, remélem összejönnek, én nagyon szorítok nekik. Cassnek csak annyit üzenek, hogy ne legyen hülye. A többiek, Ronny és Garas is értékelhető karakterek voltak, viszont jobb lenne még többet megtudni róluk.

A legizgalmasabb részek a könyv kb. utolsó 100 oldalára estek, amikor is csak kapkodtam a fejem, hogy mikor mi, miért és hogyan történt. Imádtam! Remélem, hogy a második rész is legalább ennyire fog tetszeni.

Olvasás közben nemcsak elvesztem a történetben, hanem kalandokat, veszekedéseket, szomorúságot és gyászt is kaptam, ami elengedhetetlenül szükségszerű volt, mégis sajnálom. Azt viszont cseppet sem, hogy elkezdtem a történetet, mivel természetfelettivel, vámpírokkal (nem a csillogós, elégős fajtával) és hárpiákkal lettem gazdagabb. Igazi élmény volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.


"Belezúgtam egy bűnözőbe. Egy hárpiába. Vagy démonba, tök mindegy, a lényeg nem változik. Én, aki sose éreztem semmit egy fiú iránt se! És most hagyom, hogy a srác elvigyen engem és hátul alvó bátyámat valahová. Mégis, hogy történhetett ez?"

" - Nem vagy a tanítványom - rázta meg a fejét. - Először is, mert reménytelen eset vagy, másrészt meg, ezt nem tehetném meg egy diákommal - közölte, aztán hozzám hajolva megcsókolt."

" - A 163 centimmel lenyomtam két férfit. Ez azért teljesítmény! És nem vittek volna el, ha az egyik idióta nem a nevelőapám, aki épp eladott. Abban a pillanatban egyszerűen fontosabb volt a szart is kiverni belőle, mint odafigyelni a másikra."

" - Nem figyelsz az apró jelekre? - követtem. - Felesleges áltatnod magad, Viv ugyanaz az önző liba, aki mindig is volt. Még alig van itt negyed órája, de már ráakaszkodott Cass-re."

" - Amennyiben Zackről beszélsz - emelte fel a hangját Dylan - nem készül semmire. Csak eltölt egy kis időt a barátnőjével, jó távol tőletek és a előíteleteitektől."


Köszönöm a könyvpéldányt, Barczikay Lilla!

Olvasd el te is: https://www.libri.hu/konyv/barczikay_lilla.anyam-teremtmenyei.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése