2016. augusztus 9., kedd

Rainbow Rowell: Fangirl

Cath ​​imádja Simon Snow-t. 
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… 
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. 
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. 
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. 
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. 
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról?




Mán nagyon sok helyen találkoztam Rainbow Rowell nevével, csak akkor még nem értettem, hogy mire ez a nagy felhajtás. Az Eleanor és Parkot már régebben beszereztem, de még mindig nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam, de ebben a hónapban megpróbálok időt szakítani rá, mert végre, hogy elolvastam a Fangirl-t megértettem, hogy mire ez a nagy felhajtás.
Rainbow Rowell nem elégszik meg azzal, hogy olyat írjon, ami közel áll a szívéhez, hanem próbál minél többet kihozni a dologból. Nem elégszik meg egy szimpla egyetemi szerelmi történettel, próbálja úgy fűszerezni, hogy az egyedi és kimagasló legyen. Próbál kitűnni a tömegből, és ez nagyon is sikerült neki. Sikerült maradandót alkotnia, olyat ami hosszú időn keresztül fiatalok ezreinek kedvence lesz, ebben biztos vagyok. Elég csak egy történetét olvasnunk és máris akarjuk a többit. Velem ez így volt, szóval reszkess Eleanor és Park, mert jövök... hamarosan.
A borítóról annyit mondanék, hogy meglepően stílusos. A citromsárga sose volt az én színem, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a felállásban nagyon is tetszik.

Első mondat: "Egy fiú volt a szobájában."

Mint szerintem tudjátok, ez egy ikerpár története. Az igazság az, hogy még életemben nem találkoztam ikrekkel egészen addig a pontig, míg el nem kezdtem olvasni a könyvet, mert már másnap bele is futottam egy ikerpárba. Bizony, úgy látszik, hogy bevonzottam őket. Eddig azt gondoltam, hogy tökre egyformák az ikrek mindenben, de ez nem feltétlenül igaz, még ha külsőre hasonlítanak is, belsőre biztosan vannak eltérések, mert nem létezik két teljesen egyforma ember. Ez igaz Cath-re és Wrenre is. Nem mondanám, hogy anyukájuk nagyon kreatív volt a névválasztásnál. Azt le kell szögeznem, hogy az anyus kérdésben mindvégig Cath-tel értettem egyet. Én is ugyanúgy viselkedtem volna, mint ő; minden kétséget kizáróan.
Cath és Wren. Ennél különbözőek már nem is lehetnének. Cath a visszahúzodó, csendes, forever alone lányt testesíti meg, aki a maga fantáziavilágában él az ő fanfictionjeivel, amivel nem is lenne probléma, de az ember nem azért jár egyetemre/főiskolára, hogy ugyanazt folytassa, amit a középiskolában abbahagyott. Wren ennek pont az ellentéte. Bulizós, nem veti meg a szórakozást és szándékosan keresi a kalandot.




A történetet Cath szemszögéből olvashatjuk, ami azért is jó, mert nagyon szépen láthatjuk nála a fejlődést, az előrébb jutást. Kockából lassan igazi tinivé válik. Persze ehhez a változáshoz kellenek szárnysegédek, olyanok akik terelik a kitaposatlan úton vagy éppen olyanok, akik visszarántják őt.
Reagan és Levi azok, akik segítik Cath-et. Reagant már az elején megkedveltem, szeretem ha valaki egyéniség, és nem hajtja a csordaszellem. Az olyan kiábrándító tud lenni. Nem bírom azokat, akik kb. ugyanúgy néznek ki, ugyanazt csinálják. Tudom, klisés de ez van.
Már az elején sejtettem, hogy Cath nem fogja úgy befejezni az első évet, hogy ne esne szerelembe, és ne kapná meg a szerelem érzését. Persze mindazonáltal, hogy nagyon sok jó dolog történt, azt sem szabad elfelejteni, hogy a leplezetlen valóság is elénk tárul. A túlhajszolás és a túl sok buli, alkohol. Ez a kettősség teszi igazi sikersztorivá, ami miatt majd nem akarod, és nem is leszel képes letenni. Minden egyes oldallal még többet akarsz majd.
Kendőzetlenül bemutatja az árnyoldalát annak is, hogy milyen a felszín alatt az egyetemi élet vagy éppen az egyedüllét, amikor az ember csak dolgozik és dolgozik. Kétségkívül imádtam minden egyes sorát. De azt hozzá kell tennem, hogy sose rajongtam a fanfiction műfajért, mivel nem mondanám megszállottnak magamat semmi iránt. DE, a Fangirl-t imádtam! Cath és Levi irtó cukik együtt. Végre egy olyan pasi, aki nem csak a szexre megy. Minden lány megérdemelne egy Levi típusú srácot.
A lezárás tökéletesen illik a történethez. Jobb befejezése nem is lehetne. Nagyon örülök, hogy végül Cath nem adta fel, és megcsinálta azt a fránya feladatot. Jobb később, mint soha. Ugyebár?

Utolsó mondat: "Aki bújt, aki nem, itt jövök."


Kedvcsináló idézetek:

" - Te pedig tudod, mit mond mindig apa: ki kell próbálnod valamit, mielőtt kijelentenéd, hogy nem bírod."

"Egy kis mánia - ez volt a családjuk felhajtóereje. A pincebeli manó, aki aranyat sző a szalmából."

" - Az eszem megáll! - szisszent föl Baz, és a hangjában ott kísértett az egykori erő. - Nos, ott különben sem akarnál úszkálni. Elkapnának a sellőfarkasok."

" - Úgy értem... - Levi, kezét még mindig zsebre dugva, előrehajolt. - Úgy értem, hogy négy hónapot töltöttem azzal, hogy próbáltalak megcsókolni, és az utóbbi hat hétben azt próbáltam kitalálni, hogy sikerült elcsesznem mindent. Most pedig már nem akarok mást, csak helyrehozni mindent, csak megmutatni neked, mennyire sajnálom, és hogy miért kellene adnod nekem egy második esélyt. És csak annyit akarok tudni, hogy szurkolsz-e nekem? Reméled, hogy sikerül megcsinálnom?"

" - Tudom - Reagan a fejét csóválta. - De olyan tanácstalan vagy időnként. Mintha egy cicát látnék, aminek beszorult a feje a papír zsebkendős dobozba."

" - Nem Tim Burton találta ki Batmant. Nem Peter Jackson írta a Gyűrűk Urát.
  - Kellő megvilágításban annyira kocka vagy!"

" - Most olyan iszonyatosan aranyos vagy, hogy úgy érzem, úgy érzem, ki kéne takarnom a kezemmel a világot, hogy csak téged lássalak."

" - Ez figyelmeztetés volt - az apja rászegezte a mutatóujját Wrenre. Már majdnem kiabált. - Ez volt a kanári a rohadt szénbányában!"


Köszönöm a könyvpéldányt a Scolar kiadónak!

Megtetszett? Megrendelnéd? Itt megteheted: http://www.scolar.hu/fangirl_1841

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése