2016. augusztus 2., kedd

Michelle Hodkin: Mara Dyer változása

Mara Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját. Nem menekülhet előle.
Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját. Nem képzelődött.
Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle. Nagyon téved.



Még a Könyvhéten szereztem be ezt a könyvet. Nagyon várós volt, mivel már az első kötet is teljesen lenyűgözött. Sikerült újat mutatnia. Emlékszem, hogy mennyire zavart az első rész vége, így örültem, hogy a kiadó nem kaszálta el a trilógiát, remélem a befejező részt is kiadják, mivel régen találkoztam ennyire magával ragadó trilógiával.Imádtam ezt a részt. Az biztos, hogy benne lesz a 2016-os kedvenceim között. Nagyon érdekes, és az írónő stílusa egyszerűen lehengerlő. Szeretnék még sokat olvasni tőle. Egyedi stílusa van, ami nem ereszti el az olvasókat. Minden egyes sor precíz, és semmilyen túlzás nincs benne. A borítóról annyit, hogy eszméletlen. Nagyon tetszik benne, hogy a kis vízcseppek ki vannak emelve, és tapizhatóak. Igaz, hogy tetszik a borító meg, hogy tökéletesen illik a trilógiához, mégsem ez a kedvencem, hanem a befejező részé. Egy valamit sajnálok csak igazán. Azt, hogy nem rögtön akkor olvastam el, amikor beszereztem.

Első mondat: "A szerelmed csak pusztulást hoz rá."

Már az első sorok sejtetik, hogy izgalmas utazásban lesz részünk és alig bírjuk majd kivárni a trilógia befejező részét. Ami legelsőnek eszembe jut erről a részről az a kifinomultság és a rejtelmesség. Azt be kell vallanom, hogy kicsit féltem is ettől a második résztől, de örülök, hogy sikerült túlszárnyalni az első részt, úgy érzem, hogy sokkal de sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Örültem annak is, hogy a történet pontosan ott kezdődött, ahol az első résznél befejeződött. Érdekes, s egyben érdekfeszítő olvasmány volt.
Az egész történetet Mara szemszögéből olvashatjuk, aki nem mindig megbízható narrátor az emlékezet kiesése miatt, viszont nagyon szerethető karakter. Engem kicsit emlékeztet Lydia Martinra a Teen Wolfból, mivel szegény ő is azt hitte, hogy megőrült, de a végén mindig kiderül az igazság, s ez ennél a történetnél sincs másképp. Volt benne kellő romantika, vonzalom, veszély, kaland és megoldandó talány. Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgalmas és magával ragadó lesz. Teljesen levett a lábamról, mind a kötet, s mind Noah. Vétek lenne elmenni mellette szó nélkül. Nagyon tisztelem benne, hogy bármit megtenne Maráért, vigyáz rá és míg a többi pasi simán elhagyna egy kicsit zűrösebb lányt az átlagnál, addig ő kiáll mellette, védelmezi és szereti. Szóval, azt hiszem Noah Shaw varázsa alá kerültem. Kár, hogy a valóságban kevés ennyire megbízható srác van. Kevesen tennének meg mindent azért, akit annyira szeretnek, mint Noah Marát.




Mara mindig is kedvelt karakter volt, viszont ennél a résznél nagyon aggódtam érte. Szinte már nekem fájt, hogy senki sem akar hinni neki és őröltnek tituálták. A lelkében lezajló kis játék izgalmas és veszélyes is volt. Talán néha még ő maga is elhitte, hogy képes lenne olyanoknak ártani, akiket szeret. A sok furcsaság, ami történt vele is ezt igazolja. Annak viszont örülök, hogy a rég nem látott barátja, Jamie feltűnt és hozta a már jól megszokott formáját. Mara családjával nincs semmi bajom, és azt külön szeretném megemlíteni, hogy Mara bátyja, Daniel egy igazi nagytesó, akivel mindent meg lehet beszélni. Régen és talán még most is akarok egy bátyust, de ez már nem fog összejönni. Na szóval... Danielben szeretem, hogy megbízható, mindig próbál segíteni Marának, még akkor is, ha Mara evvel nem sokra megy. Joseph állítólagos titkára nagyon kíváncsi lettem. Ha Marának igaza van, az semmiféleképpen sem jó Joseph-re nézve, bár a kis srácnak még lehet esélye a normális életre úgy gondolom. A horizontos "betegeket" jó volt megismerni, még akkor is, ha pszichopaták is vannak közöttük. Marához hasonlóan Phoebe nekem sem lopta be magát a szívembe, sőt... 
A csattanó, ami a könyv végén van elég meglepő volt számomra a Horizonttal és Kells doktornővel kapcsolatban. Erre a végkifejletre nem gondoltam, pedig elég logikus lépés.
Egyetlen egy szereplő volt, akit tiszta szívemből gyűlöltem: Jude. Sajnos nem halt meg és életben van. Ritkán kívánom karakterek halálát, de az övét többször is kívántam. Amiatt legfőbbképp, hogy megölt egy ártatlan macskát és amiatt is, amit Marával művelt. Nagyon nem volt tisztességes. Remélem meg fog halni. Egy igazi megszállott, aki nem érdemel mást. Számára a halál megváltás.




Az különösen tetszett a könyvben, hogy az orvosi, pszichológiai dolgok teljesen életszerűek, hitelesen voltak kidolgozva, főleg a diagnózisok. Öröm volt, hogy Michelle Hodkin nem bagatelizálta el a dolgokat és apró részletességgel utána nézett a dolgoknak. Imádtam ezt a részt. Azt viszont remélem, hogy Noah-val kapcsolatban Marának lesz igaza, nem Kells doktornőnek. A szívem azt súgja, hogy Marának lesz igaza, de sohasem lehet tudni, hogy az írónő, hogyan szeretné a szálakat tovább fűzni.

Utolsó mondat: "Alig vártam, hogy kiengedjenek, és megtudják: a válasz igen."


Kedvcsináló idézetek:

" - Utálok mindenkit.
   Könyökkel oldalba bökött.
  - Ezért vagyunk barátok."

"Megbabonázott, ahogy lassan felfelé görbült a szája sarka, és muszáj volt megízlelnem a mosolyát. Be akartam dugni az ujjaimat a pólója szegélye alá, és felfedezni, hova vezet a szőr lágy csíkja, ami eltűnt a farmerja alatt. Érezni akartam bőrét a fogaim között, borostás állát a nyakamon.."

"Ő pedig el sem tudta képzelni, mennyire gyűlöltem, hogy segítségre van szükségem. Egyszer azt mondta, hogy nincs velem semmi baj, de igenis volt, és most már ő is kezdte megérteni, hogy nem hozhat helyre. De nem akartam én lenni a sérült kismadár, akit meg kell gyógyítani, se a szánalomra méltó beteg lány. Noah is olyan, mint én, de velem ellentétben vele tényleg nem olt semmi baj. Ő soha nem volt beteg, soha nem félt. Ő erős. Mindig ura önmagának. És bár látta a legrosszabb énemet, akkor sem félt tőlem."

" - Nem számít, mik vagyunk. Csak az számít, hogy mit teszünk."

" - Túl önző vagyok ahhoz, hogy elhagyjalak- mondtam.
 Noah hátrébb húzódott, hogy láthassam a mosolyát.
  - Túl önző vagyok ahhoz, hogy elengedjelek."

" - Nem árthatsz nekem úgy, ahogy hiszed. De még ha kárt is tehetnél bennem... Én akkor is inkább halnék meg a csókod ízével a nyelvemen, mint hogy tovább éljek, viszont soha többé ne érhessek hozzád. Szerelmes vagyok beléd, Mara. Szeretlek. Akármit is teszel."

"Ezt a fiút szerettem én. Egy kicsit zűrös volt. Egy kicsit roncs. Egy gyönyörű katasztrófa.
 Akárcsak én."

"Tisztába voltam vele, hogy jelen pillanatban csapdába zárt a saját testem, ez az ágy. De ahogy kinéztem szemem ablakán, a börtönöm rácsain, azt is tudtam, hogy nem zárhatnak be örökre.
Megzörgették a ketrecem rácsát, hogy lássák, harapok-e. Alig vártam, hogy kiengedjenek, és megtudják: a válasz igen."

Elolvasnád? Rendeld meg itt: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/michelle-hodkin-the-evolution-of-mara-dyer-mara-dyer-valtozasa-mara-dyer-2-7201

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése