2016. augusztus 5., péntek

John Corey Whaley: Kobak

„Képzeld ​​csak el, Travis, hogy szépen elalszol ebben az életben, és egy nap felébredsz egy újban.” 
Amikor a Saranson Életmegőrző Központ tudósa felajánlja Travisnek, a gyógyíthatatlan betegsége végső stádiumában lévő tizenhat éves fiúnak, hogy a kriogenika segítségével ragadja meg utolsó esélyét az életben maradásra, Travis igent mond. Aláveti magát az eljárásnak, melynek során fejét eltávolítják és lefagyasztják annak reményében, hogy néhány évtized múlva újraéleszthetik, és a fiú donortesten folytathatja életét. 
A tudomány azonban rohamléptekkel fejlődik – mindössze öt év telik el, és Travis visszatér az életbe. 
Bár a világ, amibe csöppent, látszólag ugyanaz maradt, Travis körül minden és mindenki megváltozott. Beleértve a szüleit, az otthonát, legjobb barátját és a barátnőjét. A fiú az egyre növekvő zavar és bizonytalanság mellett csak egyetlen dologban biztos: ez a jövő nem az a jövő, amit elképzelt magának, mikor a műtét előtt lehunyta a szemét. 
A múltjához makacsul ragaszkodó Travisnek meg kell találnia a módját, hogy a jövőben létezhessen. És úgy tűnik, szerez néhány friss sebet is, mire összeilleszti régi életét az újjal.





Egyetlen egy ok van amiért elkezdtem olvasni, az pedig az, hogy nagyon megfogott a fülszövege. Miután elolvastam a beharangozóját tudtam, hogy majd szeretnék egyszer neki kezdeni. Örülök, hogy nem kellett sokat várnom és ilyen hamar a kezembe vehettem és elmerülhettem a sorok között. Nemcsak a fülszöveg volt megkapó, hanem a borító is. Sokkal jobban tetszik, mint az eredeti borítója. Tetszik benne, hogy egyszerű, mégis nagyszerű. A színek tökéletesen harmonizálnak egymással. Tökéletes munka!

Első mondat: "Ide hallgassatok, egyszer valamikor éltem, aztán nem éltem."

Már az első fejezet után tudtam, hogy imádni fogom, és ez nem is volt másképp. Néha szüksége van az embernek arra, hogy olyat olvasson, ami kívül esik a komfortzónáján, mégis túl kell látnunk a határainkon, mert csak így lehet részünk új dolgokban. A Csillagainkban a hiba miatt is vagyok nyitottabb az ilyesfajta könyvekre, mert olyan jó érzés azt olvasni, hogy lehet, hogy beteg voltál/vagy, de még akkor is lehet jó dolgokban részed. Számomra a Kobak egyszerre volt szomorú történet a maga módján, mert Travisnek a betegsége előtt meg volt mindenen: jó fej barátok, barátnő, közös kalandok; de egyben szórakoztató is volt, mert Travis egy igazán üde jellem, aki még ha rosszul is érzi magát az ember, akkor is próbál valamiféle bolondságot kitalálni, hogy a másik jobban érezze magát. Ez a kettősség van jelen az egész történet alatt.




Ha jobban belegondolunk még valóságos is lehetne ez az egész, ami Travisszel történet, mivel ki tudja, hogy 5 év múlva hol fog tartani az orvostudomány. Jelenleg szerintem még nem tartunk itt, de világosítsatok fel nyugodtan, ha esetleg tévednék, hisz tévedni emberi dolog.
Visszatérve Travishez; nehéz lehetett újra visszatérni az élők közé, különösen úgy, hogy más testét "hordja", míg az övé már csak hamu egy dobozban. Minden szomorúság ellenére úgy gondolom, hogy érdemes minél több embernek elolvasnia, és akkor talán másképp állnánk embertársainkhoz. Ez nagyon jó lenne.
Mindazonáltal végtelenül tanulságos, és nem egy-két bölcs gondolatot tartalmaz, amit érdemes lenne megfogadnunk. Travis egy olyan karakter, aki sose adja fel, még akkor sem ha elvesztett 5 évet az életéből, ami alatt már a családja és a barátai sem ugyanolyanok, mint 5 évvel ezelőtt voltak. Biztos szörnyen nehéz lehetett Travis anyukájának és apukájának is, ezért nem is ítélkezem felettük, inkább elfogadom a döntésüket. Meg lehet érteni. Sosem könnyű elengedni a szerettünket, az pedig még szörnyűbb lehet, ha a saját gyermekünket kell elengednünk. A barátainak sem lehetett könnyű tovább lépni, mégis ahhoz, hogy ne szenvedjenek, ezt kellett tenniük. Őket is totálisan meg tudom érteni. Cate-nek sem lehetett könnyű, hiszen nemcsak a legjobb barátját, hanem a szerelmét is elveszítette egyben. Kyle, ha tényleg megbízott volna Travisben, és készen állt volna az elfogadásra, akkor bízom benne, hogy nemcsak amiatt osztotta meg Travisszel a kis titkát, mert elérkezett számára egy hosszabb pihenő.



Az elvesztés és a továbblépés nehéz, de az még nehezebb, hogy Travis kapott egy második esélyt és ott folytathatja, ahol 5 éve abbahagyta. Sokszor éreztem nála, hogy görcsösen ragaszkodik a múlthoz, pedig neki is az lenne a legjobb, ha elengedné. tudom, hogy szép a szerelem meg minden, de néha legszívesebben már üvöltöztem volna szegény sráccal, hogy hagyja békén Cate-t, mert végre sikerült megtalálnia azt a személyt, akihez tartozik. Nem volt tisztességes tőle, hogy minden tőle telhetőt megtett, hogy újra együtt legyen a lánnyal. Vannak olyan helyzetek, amikor el kell tudni engedni a múltat, és ez szerintem ilyen volt. De ezért nem hibáztathatom Travist, mert biztos nagyon furcsa lehetett neki minden, de legalább esélye nyílt arra, hogy "újból" kezdje az életét, és így Hattonnal is megismerkedhetett, aki  üde foltja a történetnek.

Utolsó mondat: "És lenyomom a "Start" gombot."


Kedvcsináló idézetek:

" - Megkaptad a királyság kulcsait, Travis. Egy másodpercet se vesztegess önsajnálatra."

"Egyesek szerint egyedül meghalni rosszabb, mint maga a halál. Ajánlom, próbáljátok ki egyszer, milyen egyedül lenni az életben. Így ébred rá az ember a leggyorsabban, mi az ördögért gondolta valaha is, hogy vissza akar térni."

" - Azt mondják, a sebhelyektől férfiasabb az ember.
  - Tényleg? És a halottakból való feltámadás? Gondolod, hogy azzal bevágódsz a csajoknál?"

" - Tudod, hogy szeretlek. És tisztában vagyok vele, hogy a szerelem talán nem marad meg, miután valaki meghal és ennyi év telik el, de nem érdekel. Szükségem volt rá, hogy lássalak, és biztos voltam abban, hogy ezzel te is így vagy. Hát most itt vagyok."

" - Csak nem akarok hülyén kinézni, vagy kilógni a sorból.
  - Koncertre megyünk, Travis, nem a szalagavatóra. Lazán add elő."

" - Hármast. Az ördögbe is, igen! Elfogadom. Kösz.
  - A szemüveg miatt. Jól áll neked.
  - Hallod, Travis? Ez a cukiság jól áll nekem!"

"Nem volt tisztességes, hogy tizenhat évesen kellett meghalnom. De tudjátok, mit? Legalább az élet minden másodpercét élveztem, mielőtt kikapcsolták az áramot."

" - Ahhoz képest, hogy a halálból hoztak vissza, elég pesszimista vagy."

A könyvpéldányt köszönöm a Merit könyveknek.

Elolvasnád? Rendeld meg itt: http://www.etkkft.hu/kobak_-_john_corey_whaley

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése