2016. augusztus 22., hétfő

Borsa Brown: A maffia ágyában


Suzanne ​​Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…

Lesz-e kiút az érzései között őrlődő, bántalmazott hősnő számára? Van-e szabadulás a maffia hálójából? És egyáltalán: hol van a határ szerelem és gyűlölet között?

„A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem” – adja meg a választ Osho, és e tantétel igazságát nem is bizonyíthatná hitelesebben e könyv.

BORSA BROWN lélektani folyamatokat is boncolgató, letehetetlen regénye feltárja, milyen pokoli mélységekbe és paradicsomi magasságokba juthat férfi és nő, ember és ember kapcsolata.


"Ülök a sötét szobában, és azon gondolkodom, hogyan voltam képes ezt a mindent elsöprő szerelmet érezni iránta, miközben ennyire rettegtem is tőle."


Elég régóta szemezgettem az írónő könyveivel, de eddig nem vitt rá a lélek, hogy nekikezdjek. Nem tudtam, hogy tetszene e és a stílusát sem ismertem. Mind az arab kultúra, s mind a maffia világa távol áll tőlem, mégis sikerült olyat alkotnia, ami még engem is rávett arra, hogy nekikezdjek. Felettébb jó ötletnek tartom, hogy újból a könyvpiacra került A maffia-trilógia bővített, szenvedélyesebb kiadásban. Amit első ízben hiányoltak az olvasók az most Massimo szemszögéből új megvilágításba kerül.

Ez az új borító sokkal jobban illik a trilógiához, mint az elődje. Érzéki, szexi és sugallja, hogy imádni fogod a történetet. Mind a nőt modell, mind pedig a férfi tökéletesen passzolnak ahhoz a világhoz, amit Borsa felépített. A fekete-fehér hangsúly tökéletesen passzol a piros sávhoz. Nagyon tetszetős és figyelem felhívó/felkeltő. Már csak emiatt is érdemes volt újra kiadni!

Maga az elképzelés evvel a nem mindennapi, mégis létező világgal telitalálat volt. Tetszett, hogy nem egyből a közepébe vágtunk, hanem szépen lett felépítve. A történet Londonban kezdődik egy szerencsétlen balesettel. Hasonló kezdéssel már találkoztam, pont Anne L. Green-nél, mégsem volt olyan érzésem, hogy ez már volt, mert merőben eltér az eddig olvasottaktól. Az valamiért mindig izgató, ha olyan valakivel balesetezünk, aki jól is néz ki. Ez ebben az esetben sincs másképp.

Már az elején nagyon jól érzékelhető a vonzalom és a vágy Suzanne és Massimo között. Tagadhatatlan a kölcsönös vonzalom. Perzselő a viszonyuk, szenvedélyes, de mégis ezek a vad együttlétek azok, amiknek talán nem is kellett volna megtörténnie. A könyv feléig, amíg minden jó és rózsaszín éreztem azt, hogy itt még történnie kell valaminek, ugyanis nem lehet minden ilyen happy és üde.

Nem is tévedtem nagyot, mert persze az éremnek két oldala van, és A maffia ágyában is inkább a feketeségen volt a hangsúly. Massimo gondolatai nélkül utáltam volna, hiába írta le Borsa őt igazi álompasinak. Úgy érzem, hogy ezek a plusz gondolatok, kifejezések nagyon jót tettek a történetnek. Nemcsak tovább tart, hanem mélyebben is beleássa magát a történésekbe és hitelesebb képet is ad róluk.

Az elején nagyon megkedveltem Massimo karakterét, de ez sajnos fokozatosan elkopott és most úgy állok vele, hogy fogalmam sincs. Néhol utálom, néhol viszont látom még benne a jóságot. Suzanne az elején nem volt szimpatikus. Mindig is megvetettem azokat, akik csak játszadoztak a pasikkal. De ahogy egyre többet olvastam egyre jobban kezdtem megkedvelni. Majd már ott tartottam, hogy kedvelem, de mindig volt olyan momentum, ami miatt mégsem tudom 100%-osan kijelenteni, hogy kedvelem. Nem egyszer volt olyan, hogy nem értettem vele egyet, főleg Massimoval kapcsolatban.

Ami különösen tetszett az egész történetben az a helyszín választás. Mindig is elakartam menni Olaszországba, de eddig erre sajnos nem volt lehetőségem. Róma. Palermo. Szicília. 

Borsa olyan természetességgel ír, amit iskolában kellene tanítani. A stílusa igazán magával ragadó és páratlan. Egyáltalán nem bántam meg, hogy rászántam magam, mivel egy új világ nyílt meg előttem és új kedvenc írónőm született Borsa Brown személyében.

Mindazonáltal, hogy egy szerelmi történetet kapunk, ennél sokkal többről is szól ez a regény. Bevezet minket a maffia brutális világába és egy súlyos társadalmi problémát, a nő verést is a szemünk elé tárja. Nagyon sokoldalú, ennélfogva mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné.

Lezárásképpen annyit, hogy nagyon is egyetértettem Suzanne döntésével és nagyon várom a folytatást. Aurora asszony pedig nagyon meglepett a végére, nem is tudom hova tenni a jóságát.

Elsősorban azoknak ajánlanám a trilógia olvasását, akik egy feledhetetlen utazásban szeretnének részt venni és, akik szeretik az igényesen megírt történeteket csöppnyi izgalommal és meglepő, olykor sokkoló fordulatokkal.
"Néha bánom, hogy olasznak születtem. Van egy pár angol haverom, de egyik sem ilyen heves, mint én."

" - Nehogy szerelmes legyél egy pasiba csak azért, mert az megcsinált egy liftben!"

"Olaszországot, Szicíliát, Palermót hibáztatom. Egy országot, egy szigetet, egy várost. Pedig valójában Massimo az, aki túlzott eltökéltséggel ragaszkodik saját nézeteihez..."

" - Nem azért nem teszem meg, mert nincs hozzá bátorságom - elcsuklik a hangja, de miután nyel egyet, határozottan folytatja. - Szeretlek. Ha meghúzom ezt a ravaszt, soha többé nem csókolhatlak, és annál nagyobb csapás nem érhet engem."

" - Miért csinálod ezt velem? Nem vagyok hajlandó az apáddal találkozni! Én téged szeretlek, veled élek, ezért csak te érdekelsz."

"Igen. Azt akarom, hogy ez a nő legyen a feleségem. Akarhat mást egy férfi? Ha kell, örökre befogom a száját a számmal, de ez a nő kell nekem! Örökre!"

"A legnagyobb hiba egy szerelemben, amikor már taktikáznak a felek, és én sajnos ezt teszem, mert a bocsánatkérést, azt hibának tartom. Persze az ütésért bocsánatot kérhetnék, de hogyan kérjek azért bocsánatot, hogy én az vagyok, aki? Mit mondhatnék? Bocsánat, hogy ideszülettem? Bocsánat, hogy Borelli lettem?"

" - Nem érted, Suzanne? Nem az volt a lényeg, hogy állat. Embert is képes lettem volna ölni, de senki nem volt a közelemben, csak Zord."


Köszönöm a könyvpéldányt az Álomgyár Kiadónak!

Olvasd el te is: A maffia ágyában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése