2016. július 21., csütörtök

Jojo Moyes: Miután elvesztettelek

AMIKOR ​​EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB… 
Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? 
Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni? 
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. 
A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli. 
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.





Félve kezdtem neki a könyvnek. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a Mielőtt megismertelek annyi érzést váltott ki belőlem, főleg szomorúságot és bánatot éreztem. Az sem sokat segített, hogy pont egy olyan időszakban kezdtem el olvasni, amikor jó néhány napig csak esett nálunk az eső és ilyenkor az ember kedve is komorabb, de valami miatt ezt a komorságot nem éreztem, mivel Jojo Moyes megint nagyot alkotott, s míg a Mielőtt megismertelek szívfacsaró volt, addig a Miután elvesztettelek meglepően pozitívabb és sikerült egy jó adag boldogságot is csempésznie bele, ami miatt talán még jobban szerettem, mint Will és Lou történetét. Örülök, hogy az írónő megírta, így már semmilyen hiányérzetem nincs. Nincs meg bennem az, hogy mi történt Lou-val Will elvesztése után. Bele se merek gondolni mi lett volna, ha nincs ez a könyv. Talán... najó biztosan egy hatalmas űrrel lennék gazdagabb.
Maga a borító teljesen illik Lou személyiségéhez, jól visszaadja azt az érzetet, hogy Lou egyedül maradt, Will nélkül kell leélnie az életét. Ahhoz, hogy ne legyen nyomorúságos a hátralévő élete, bizony neki kell ellene tennie, mivel a boldogság senkinek sem hullik csak úgy az ölébe. Tenni kell érte, és elengedni bizonyos dolgokat. Túl kell lépni a gyászon, és új célokat állítani magunk elé. Ez a kulcsa.

Első mondat: "A pult végében ülő nagydarab férfi erősen izzad."

Eleinte nagyon dühös voltam Lou-ra, mivel már megint olyan munkája van, ami nem viszi előbbre. Will azt akarta, hogy kezdjen el végre élni, legyen része kalandokban és álljon a saját lábára. Ez utóbbi úgy-ahogy teljesült is, de senkinek sem az az álma, hogy legyen egy lakása, ahol egyedül van. Irtó mérges voltam rá, hogy olyan sokáig a gyászba temetkezett, mert közben simán olyan lehetőségeket szalaszthatott volna el, ami miatt később utálná magát. Megmondom őszintén eleinte untam Lou-t, mert semmi sem történt vele, de aztán hála Lilynek és Lou figyelmetlenségének belecsöppent egy olyan helyzetbe, ami miatt kezdte másképp látni a dolgokat és ez jó, mert
1., végre elkezdett élni

2., igaz, hogy Will elvesztése még tisztán él benne, de sikerült új célokat találnia
3., megváltozott a személyisége, nyitottabb lett
Mondjon bárki bármit, ha nem tűnt volna fel Lily és Sam Lou életében halálra untam volna magam, mert Lou önmagában nem valami izgalmas karakter, nem olyan, aki hagyja, hogy bármi is csak úgy történjen vele, de örülök, hogy ez megváltozott. Ez mind Lilynek, s mind Samnek köszönhető. Lily hozta be Lou életébe a fiatalságot, szókimondó egyéniség ez a lány, és igaz, hogy a titkával elég sok ember életét felborította, de a gyászoló, széthullott családnak pont erre volt szüksége. Kellett egy új váratlan fordulat, ami teljesen felborította az eddigi életüket és boldogságot hozott bele.





Samnek hálás voltam, hogy mindig ott volt Lou mellett, amikor szüksége volt rá és akkor is, amikor nem. Sajnos sokszor csak akkor tűnik fel, hogy valójában mit is érzünk a másik iránt, ha az veszélybe kerül. Olyan buták tudunk lenni, hogy csak akkor fedezzük fel az élet értékeit, amikor már majdnem késő.
A történet magával ragadó, teljesen levett a lábamról. Volt benne kellő izgalom, veszély, meglepő fordulat és elengedés. Jó volt újra 'összefutni' Lou családjával is, még akkor is, ha megváltoztak az ottani felállások. Úgy látszik, hogy Will halála nemcsak olyanokra volt hatással, akik nagyon közel álltak hozzá, hanem olyanokra is, akik csak nagyon keveset voltak vele. Ebből látszik igazán, hogy milyen jó ember is volt Will, hogy olyanokra is kihatással volt, akikről még én magam sem gondoltam volna. Tehát, számomra ez a könyv egyszerűen több, mint, hogy mi lett Lou-val Will nélkül, mert ez ennél sokkal többről szól. Úgy érzem, mintha az írónő belém látott volna és a szívem mélyéről húzta volna ki a szavakat. Nagyon találó: "Csak élj jól. Csak élj..."
Nagyon jól meg lett találva az az egyensúlyi pont aközött, hogy Lou gyászoljon, de közbe boldogságot is találjon. Méltó befejezése ez Lou és Will sikertörténetének. Biztos vagyok benne, hogy olvasás közben a szem nem marad szárazon, de ez nem is baj.

Utolsó mondat: "És ha szerencsém van, akkor is ott lesz majd és vár rám, amikor hazajövök."





Kedvcsináló idézetek:

" - Ugye tudod, hogy nem adtál nekem semmiféle nyamvadt új élete? Egyáltalán nem. Csak összetörted a régi életemet. Ripityára törted. Most mégis mihez kezdjek azzal, ami megmaradt? Mikor lesz olyan, mint... - Kinyújtom a karom, a bőrömön érzem a hideg éjszakai levegőt, és rájövök, hogy megint sírok. - Rohadj meg, Will - suttogom. - Rohadj meg, amiért elhagytál."

" - De hát ez olyan, mint a mesékben, nem? Meghal egy ember, és mindenki tanul valamit, továbblép, valami csodálatosat hoz létre a másik halálából."

"Jól van, Will, mondtam magamban. Ha így akartál belökni egy vadonatúj életbe, hát gratulálok, ez telitalálat volt."

" - Hát jó. Tessék. Itt egy valódi kérdés. Maga szerint mikorra teszi túl magát az ember valakinek a halálán? Mármint olyan valakién, akit szeretett."

"Ez olyan valami, amihez hozzá kell szokni. Mint egy lyuk, amihez alkalmazkodni kell. Nem is tudom. Olyan, mintha az ember... zsemléből fánkká válna."

"- Nem vetkőztem le senki előtt, amióta a... a balesetem volt - mondtam.
 - Nem gond. Egészségügyi képzettségem van."

" - Sosem gondoltam, hogy a "belső sérülés" kifejezés ilyen szexi tud lenni.
  - Pedig még alig kezdtem el."


Köszönöm a könyvpéldányt a Cartaphilus kiadónak.
A könyvet ezen a linken ti is megrendelhetitek, ha felkeltette a bejegyzés az érdeklődéseteket: Miután elvesztettelek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése