2016. június 27., hétfő

Kylie Scott: Play- Futam

Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret…
Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit.
Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?


Kylie Scott egy olyan írónő, akire érdemes odafigyelni. Olyan egyszerűséggel tudja megfogalmazni a mondandóját, hogy az nem igaz. Imádom a stílusát. A témaválasztás pedig tökéletes. Szerintem nincs olyan nő a Földön, aki ne képzelte volna el legalább egyszer, hogy milyen lehet rocksztár barátnőnek lenni. Az írónő ezt mutatja meg nekünk. Biztatást adva, hogy nekünk is sikerülhet, csak elég jókor jó helyen lennünk. Ez a kulcsa mindennek.
A borító, mint a Lick- Taktus borítója is eszméletlen. Nagyon tetszik. Nálam a tetoválások mindig is előnnyel indultak, és ezen a borítón is irtó jó a tetoválás, mivel nagyon szép és profi kivitelezésű az oroszlán, ami szinte uralja nemcsak az egész vadont, de még a borítót is. Egyből odatéved az ember tekintete, és még az sem zavar, hogy szegény srác feje le van csippentve. A dobütők, mint kellékek szintúgy telitalálat. Tökéletesen passzol Malhez. Tudtam, hogy érdemes az ő történetét i elolvasni, függetlenül attól, hogy ő e a kedvenc szereplőm vagy sem. De, mint az első résznél is említettem Mal Ericson az álompasi számomra. Minden megvan benne, amit egy pasitól elvárok.

Első mondat: "Valami tutira nem stimmelt."

Anne Rollins szemszögéből látjuk az eseményeket. Már elsőre nagyon szimpatikus volt a lány, az csak plusz, hogy egy könyvesboltban dolgozik és imád olvasni. Anne egy igazi önzetlen, segítőkész lány, akinek nagyon korán a saját lábára kellett állnia, hogy a saját húgát fel tudja nevelni és, hogy neki jó legyen az élete. Sajnos, ha túl önzetlen és segítőkész az ember, akkor sajnos nagyon hamar pórul is járhat. Csak azt lehet kihasználni, aki hagyja.



Igaz, hogy csak említés szintjén van szó Skye-ról, mégis erősen negatív hullámokat táplálok felé. Amit csinált az embertelen. Egy barátot ennyire nem lehet kihasználni, de ott az érem másik oldala is természetesen. Ha nincs Skye, akkor talán Anne se megy el Laurennel és Nate-tel bulizni, egy igazi Stage Dive buliba, ahol Tökfejjé válik, s csak ettől kezdve kezd el változni, mind emberileg s mind személyiségileg.
Köztudott, hogy a legtöbb dobos szexi, és ez Mal Ercsonnál sincs másképp. Már a Taktus alatt is nagyon érdekelt a története, már akkor kedvencemmé vált, de a Play kellett ahhoz, hogy igazán megszeressem a karakterét. Merem állítani, hogy a sorozat kötetei közül ez a kedvencem, pedig még nem is olvastam Jimmy és Ben történetét.
Nem is tudom, hogy mi lett volna Anne-nel, ha Mal nem hallgatja ki a telefonbeszélgetését, hisz ha úgy nézzük akkor Mal is beállt a sorba és kihasználta, csak most ebben benne van az is, hogy még jól is elsülhet a dolog. Őszintén, ki ne akarná, hogy egy szexi, tetovált dobos isten mintha- barátnője legyen? Na, ugye?
Mal, mint karakter nagyon szerethető. Olykor vicces és sajnos a titka miatt, amire számítottam, mert olyan egyértelmű volt, magányos is, próbál megfelelni a szülei elvárásainak és ember legyen a talpán, aki képes megállítani, ha dühöng. Mint általában a dobosok többsége, ő is energikus, nem képes sokáig nyugton maradni, de mindemellett egy olyan pasi, aki ha jó kezekbe kerül, szelídíthető, ami igencsak megéri, mert olyan élményekben lehet része az embernek, hogy hűha.




Nem egy, s nem két olyan jelenet volt, ami egyszerre szórakoztató és belepirulós volt. Imádom Malt, úgy ahogy van! Tökéletes álompasi. Még az sem zavaró benne, hogy néha gyerekes és iszonyat sértődékeny, de garantáltan megéri kibékülni vele.
Annak különösen örültem, hogy David és Evelyn pillanatokat is kaptam. Az esküvős ötlet Davidtől telitalálat volt. Ki gondolta volna, hogy ilyen figyelmesek is tudnak lenni a világsztár rockerek?
Anne kishúga, Lizzy hatalmas arc. Alig várom a történetét Bennel, mert tagadhatatlan, hogy vonzódnak egymáshoz.
Reece-t, a nőimádó főnököt sajnáltam is, meg nem is. Túl későn jött rá, hogy mit is érez, és, hogy mit akar Anne-től, de ez általában így szokott lenni. Mi csajok azt hisszük, hogy a kiszemeltünk a tökéletes, ideális partner majd bekerül a képbe valaki más, és rá kell jönnünk, hogy bizony tévedtünk. DE Anne-nek Malcolmra volt szüksége, és van benne valami sorsszerű. A megismerkedésük meg, ahogy szépen lassan kialakul köztük a vonzalom; nem mindennapi, de pont emiatt olyan csodálatos. Az erotikus részek aránya pont jó, annyi volt, amennyire szükségszerű volt. Kylie Scott nagyon jól felépítette a karaktereket és a cselekményt is. Úgy, ahogy van engem kilószámra megvett és már nagyon várom a folytatást. Malből sosem elég, szóval remélem, hogy olvashatok még róla és anne-ről is.

Utolsó mondat: " - Hé, tökfej! Még szép, hogy az vagyok!"

Kedvcsináló idézetek:

"Mit is szoktak mondani a rosszfiúkról? Valakinek ideje lenne már feltalálnia az ellenszert."

" - A lényeg, hogy mind a ketten heterók vagytok - magyarázta. - Pasik és csajok soha nem lehetnek csak barátok, mert az egyik mindig bele van zúgva a másikba. Ez az élet rendje."

" Bond és az összes többi elbújhat mögötte. Bármikor egy öltönyös dobost választanék helyettük."

" - Túl sok könyvet olvasol.
  - Olyan a világon nincs! - kiáltottam fel, teljesen megrökönyödve."

"Csak talán az, hogy éppen ezért olyan gáz, ha valakihez túlságosan közel kerülünk. Mert ha csak egy kis esély is van arra, hogy a távozásuk darabokra törné a szíved, akkor jobb, ha te lépsz le előbb. Senkinek nem kellene olyan hatalommal bírnia fölötted, hogy kényszeres-depressziós időszakot élj át, vagy hektószám döntsd le a gint a torkodon (ami anya kedvenc módszere volt a csalódások feldolgozására). Úgy tűnik, olyan lecke ez, amit az embernek újra és újra meg kell tanulnia, amíg végre felfogja. Nos, én most alaposan megtanultam. Nagyon is."

" - Ez az én hibám, Anne! Egy seggfej voltam. Túlságosan hülye ahhoz, hogy észrevegyem, ami az orrom előtt van, amikor pedig észrevettem, már túl késő volt."

"Nem kezdtem megint bőgni. Biztosan csak allergiás vagyok, vagy ilyesmi. Talán az érzelmekre. Csakis ez lehetett, mert ez a pasi elérte, hogy állandóan mindenféle érzelmek törjenek rám."

" - Ja. értem. - A szappant végighúztam a kemény combokon is. Elhatároztam magamban, hogy ő lesz minden idők legtisztább és legcsillogósabb rock and roll dobosa."

Megtetszett? Itt megrendelheted: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/kylie-scott-play-futam-stage-dive-2-7315

2016. június 24., péntek

Sarah J. Maas: Heir of fire - A tűz örököse

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”
A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…
A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?


Azt hittem, hogy az Éjkoronát már nem lehet überelni, de az írónő megmutatta, hogy igenis lehet. Talán a sorozat egyik legjobb darabja mind történetileg, s mind borítóilag. Eszméletlenül gyönyörű lett A tűz örökösének a borítója. Ezen látszik igazán, hogy Celaena milyen is, a zöld háttér pedig minden kis apró részletet kiemel, amit ki kell emelnie. Celaenát annak mutatja be ami, ádáz harcosnak, aki nem riad vissza semmitől. A hátlap borító pedig egyszerűen varázslatos. Tényleg a sorozat egyik legjobb darabja. Nagyon örülök, hogy a KMK megtartotta az eredeti borítót, és a már megszokott precizitással tökéletesítették. A domborlenyomatok pont ott vannak, ahol lenniük kell. Az számomra nem kérdéses, hogy várom-e a folytatást, mert egyértelmű, hogy igen. Mindenki, aki már befejezte az olvasását, tűkön ülve várja, hogy mikor fog végre már a következő rész is megjelenni. Visszatérve a borítóhoz, az különösen tetszik, hogy Celaena végre más fegyverhez is nyúl és nemcsak tőr van a kezében, hanem végre íj is, ami Alec Lightwood óta az egyik kedvenc fegyvernemem.

Első mondat: "Te jó ég, mekkora forróság volt ezen a királyságnak alig nevezhető helyen!"
Történetileg nagyon sok mindennel állunk szemben, jó pár szálon fut és emiatt egy percig sem volt olyan érzésem, hogy most, akkor hol is tartottam eredetileg, mi történt eddig. Élvezetes, lendületes történetet kaptam, amit még a temérdek szál sem tudott összekuszálni. Amiatt is nagyon vártam ezt a részt, mert érdekelt, hogy Celaena mihez fog kezdeni azután, hogy Wendlynbe ér. Mindenre számítottam csak arra nem, ami történt. Azt hittem, hogy majd unatkozni fogok közbe, de mindenfélét csináltam, csak unatkozni nem unatkoztam. Ahogy a szálak olykor összeérnek és értelmet nyernek az a momentum, amit csak kevesen tudnak megcsinálni. Megmondom őszintén, az elején féltem, hogy mi lesz, hogy hol fog elérkezni az a pont, amikor már teljesen összezavarodok, és nem fogom érteni a történéseket, de ez szerencsére sose jött el. Komolya, le a kalappal az írónő előtt. Minden elismerésem az övé. Ahhoz kétség sem fér, hogy főleg A tűz örököse miatt született új kedvenc írónőm és könyvsorozatom. És persze a polcom is örül újabb szépségek érkezésének.
Annyi új karakterrel találkoztam olvasás közben, hogy nem is tudom, hogy kivel kezdjem; Rowant, Aediont, Sorschát és Manont mindenféleképpen meg kell említenem.


Rowan egy erős, harcedzett, szinte legyőzhetetlennek tűnő, de legbelül, még ha nem is mutatja csupaszív harcos. Nagyon megkedveltem a karakterét, és nemcsak amiatt, hogy Celaena is kedveli. Leginkább a gyengédsége fogott meg. Imádom a kettősségét, ha kell legyőzhetetlen harcos, de ha éppen olyanja van, akkor pedig egy doromboló kiscica. Nem csodálom, hogy ahol jár ott tisztelet övezi. A sok száz tündérév alatt kivívta magának az elismerést. Mint már említettem az Éjkorona értékelésénél, nem tudok állást foglalni, hogy Chaol vagy Dorian lenne a megfelelő társ Celaena számára, hát most már nem is kell, mert Rowannek szorítok. Vagy ha ő valamiért nem érne révbe, akkor Aedionnak. Rowan és Celaena olyan szép párost alkotna.
Aedion talán a legérdekesebb új szereplőnk, de nemcsak a múltja miatt. Persze azért érdekel, hogy milyen is lesz, ha találkozik végre hősnőnkkel, mert találkozniuk kell. Mindegy, hogy min mentek keresztül a másik nélkül. Legalább egyszer látniuk kell még egymást.
Sorscha már az elején sem volt szimpatikus. Nem bírtam a karakterét, eléggé irritáló volt számomra. Az nagyon nem tetszett, hogy közeledett Dorian felé, és percről-percre egyre jobban behálózta. Mindezek ellenére sem érdemelte meg azt a sorsot, amit végül a király szabott ki rá. Apropó, a király. Utálom, gusztustalan egy ember. Elítélem! Nem tudom felfogni, hogy volt képes a saját fiát is büntetni, főleg a sajtos kis módszerével. Nagyon bírom Doriant, mert értékes karakter, de akkor egyben kulcsfontosságú is. Nagyon-nagyon várom, hogy mi lesz vele, mert percekig csak ültem a király ítélete felett és nem voltam képes elfogadni. Most se vagyok, szóval...




Celaena mellett Manon volt az, aki teljes mértékben a második kedvenc hősnőm lett. Könyörtelen, ádáz, de közben ott van benne az alázat, a szeretet és a könyörület. Mondjon bármit is a nagyanyja Manon nem lágyszívű boszorkány, hanem egyszerűen csak meglátja a helyzet által adott lehetőségeket, és él velük. A legtöbb esetben bizonyíthatóan jól dönt és ez fogja őt olyan kiváló vezetővé tenni. A kedvenc jeleneteim hozzá kapcsolódnak, imádtam a szemszögét olvasni. Akár külön története is lehetne.
Az új szereplők mellett a wyvernekről és a valgokról is többet tudhatunk meg. A király terve... nem is tudom, hogy fejezzem ki szalonképesen magam. Csak remélni tudom, hogy elbukik. Nem érdemel mást.
Nagyon nem akartam, hogy vége legyen A tűz örökösének, mert még "messze" a folytatás, de azt akkor sem gondoltam volna, hogy ilyen befejezést fogok kapni. Erősen függővéges. Két olyan szálat is nyitva hagy, amiket még olvastam volna tovább, csak már sajnos nem volt mit. Doriant, mint karaktert nagyon megszerettem, és csak remélni tudom, hogy a függővég ellenére is, de olyan szinten fog alakulni a sorsa, hogy visszakapjam a jól megismert herceget, mert ez a mostani állapota nagyon nem tetszik. Lehet, hogy gonosz vagyok, de Dorian miatt várom már nagyon a király bukását és halálát. Ami még számomra rejtély, hogy hova tűnt és mi lett Rolanddal. Van egy sejtésem, de nem legyen igazam. Roland sorsára a továbbiakban szeretnék választ kapni. Egy olyan választ, ami nem tipor el, mert igaz, hogy alig volt szerepe, mégis sikerült erős benyomást bírnia rám.

Utolsó mondat: "A neve Aelin Ashryver Galathyns, és nem fél."


Kedvcsináló idézetek:

"A mágia eltűnt, de mégis lehetséges volt ilyen nagyszerű állatokat teremteni. A mágia eltűnt, Manon mégis érezte a pillanat bizonyosságát, ami szétáradt a testében. Neki itt kellett lennie. Neki Titus kell, senki más."

" - Nem tudom. Hetek óta vérfarkasok portyáznak erre, a hegyekből kóborolnak le, és emberi bőrt keresnek maguknak, de ez... ez valami más volt. Még soha nem találkoztam ilyesmivel, nemcsak itt, máshol sem."

" - A rohadt életbe! - dünnyögte a fejét csóválva. - Nem hittem volna, hogy Adarlanban még léteznek ilyen becsületes emberek."

"-Ó! - Nos, ez megmagyarázza, miért hívják az erődöt Ködvárnak. Valahogy hűvös, bár nem kellemetlen csend ereszkedett közéjük, ahogy mendegéltek. - Tudod - kezdte tréfásabb hangon -, a feladataiddal már két edzésünkön is nagy kalamajkát okoztál. Biztos, hogy messze te vagy a legrosszabb tanár, akivel eddig dolgom volt."

" - Bagoly mondja verébnek, herceg. Még soha nem kérdezett tőlem senki ennyi mindent."

"Talán bolond volt, hogy olyan férfiba lett szerelmes, aki a királyt szolgálja, de Chaol volt az, akire Távolvégből kiszabadulva és Sam elvesztése után szüksége volt."

" - Rowan Whitethorn, engem nem érdekel, hogy mit mondasz rá, vagy tiltakozol-e ellene, de én ezúttal a barátomnak tekintelek."

"Fákon-bokron köveken át száguldottak: két farkas, egy fekete és egy hófehér, az erős férfi, az alacsonyan szálló madár és mögöttük az ismerős hegyi macska. A sötétség felé száguldottak, ami köztük és az erőd között derengett."


Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre a Könyvmolyképző Kiadó nélkül. Köszönöm a könyvpéldányt.

Megtetszett a könyv? Itt megrendelheted:
Kartonált:http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/sarah-j-maas-heir-of-fire-a-tuz-orokose-uvegtron-3-7088
Kemény kötéses: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/sarah-j-maas-heir-of-fire-a-tuz-orokose-uvegtron-3-7089

2016. június 16., csütörtök

J. L. Armentrout: Be with me- Légy mellettem

Vajon Teresának és Jase-nek megadatik a lehetőség, hogy egymáséi legyenek, vagy az élet közbeszól?
Teresa Hamilton hihetetlenül kemény éven van túl: halálosan beleszeretett a bátyja legjobb barátjába, aki viszont az első, csodálatos, bódító, életmegváltó csók óta egy árva szót sem szólt hozzá; sikerült véget vetnie egy rettenetesen rossz kapcsolatnak; most pedig olyan sérüléssel küzd, ami talán a táncosi karrierje végét jelenti. Ideje hát, hogy elővegye a B-tervet – főiskolára megy. Reméli, hogy itt majd sikerül meggyőznie Jase-t, hogy ami köztük van, őszinte szerelem.
Jase Winstead súlyos titkot hordoz magában, amiről soha, senkinek nem beszélne – különösen nem a legjobb barátja lenyűgözően szép húgának. Még életében senki nem csókolta meg olyan szenvedélyesen, mint Teresa, de nem hagyhatja, hogy ez a kötelezettségei útjába álljon. A legkevésbé arra van most ideje, hogy tartós kapcsolatba bonyolódjon, de közben képtelen kiverni a fejéből a lányt.
Minél többször sodorja őket egymás mellé a sors, annál kevésbé tagadhatják egymás iránt érzett érzelmeiket. Azonban már készülődik a tragédia. Miközben a kampusz próbál magához térni egy váratlan szörnyűség okozta sokkból, a szerelmeseknek el kell dönteniük, hogy minden kockázatot vállalva együtt maradnak, és megérteni, milyen árat kell fizetniük, ha mégsem…



Már amikor megkaptam a könyvet tudtam, hogy szeretni fogom, de azt nem, hogy ennyire. Határozottan a sorozat egyik legjobb darabja. Azon már meg se lepődtem, hogy ismét kedvenc férfi karaktert avattam Jase személyében. aki simán felveszi a versenyt Cammel, vagy éppen Daemonnel, úgyhogy srácok ideje lesz felkötni a gatyátokat, mert ha Jase beszáll a kedvenc karakterek versenyébe ott kő-kövön nem marad. Mint, ahogy már megszokhattátok mindig írók a borítóról, ez most sem lesz másképp. Két szóval lehetne összefoglalni: érzéki és szexi. Nem lepődök meg azon, hogy Jennifer csapatának sikerül jobbnál-jobb borítókkal előállnia, és az, hogy a KMK csapata meghagyja nekünk ezeket a remekműveket csodálatos érzés.
A fekete-fehér kontraszt itt is szembetűnő, de most ezzel a kék kombinációval egyszerűen lenyűgöző. Sose gondoltam volna, hogy valaha azt fogom mondani egy borítóra, hogy érzéki, de tessék megtörtént. Teljes mértékben le vagyok nyűgözve. Tökéletesen illik a sorozat többi részéhez, s vastagságra még a Wait for you-val is felveszi a versenyt. Még mielőtt elkezdtem volna olvasni úgy voltam vele, hogy nem szabad bedőlnöm Jase-nek, de a végére csak fangörcsöt kaptam tőle, és elfoglalta a szívem egyik csücskét Cam és Daemon mellett.

Első mondat: "Most már biztos, hogy az édes tea lesz a halálom."

Tess és Jase kapcsolata minden, csak nem hétköznapi. Már Cam és Avery történetét olvasva ismertem rá a közöttük lévő szikrára, és nagyon vártam, hogy végre a kezembe kerüljön a történetük. Nagyon drukkoltam már az elején, hogy összejöjjenek, hiszen egyikőjük múltja sem mindennapi. Jase-nek és Tessnek is vannak sötét titkai vagy nem éppen sötét titkai, amit csak nagyon kevesen ismernek. Ahhoz, hogy az érzelmeiknek szabad utat engedjenek többek között a múltat kell elengedniük és nyitni az újdonság felé bármilyen nehéz is legyen.




Örültem, hogy végre közelebbről is megismerhettem Jase-t és az ő titkát, ami nem is lenne olyan szörnyű, ha az a bizonyos haláleset nem árnyékolná be. Mindemellett úgy gondolom, hogy Jennifer sokkal jobban figyelt arra, hogy lelkileg is megrázkódjunk a történet olvasása közben, ne csak a szívünket árassza el a boldogság. Sokkal mélyebb hangvételű ez a történet, mint elsőre gondoltam volna, és tanulságos. Próbálja ráébreszteni az embert arra, hogy ne tűrjön, hanem még időben lépjen ki a kétes kapcsolatokból, mert később már sokkal nehezebb lesz, és mát nem lesz olyan könnyű feladni a megszokott dolgokat.
Az egész történet alatt egyszer voltam mélyponton, rendesen sokkoltak az események, és nem tudtam felfogni, hogy mi is történt. Nemcsak Tess, de én is összeomoltam. Sírni nem sírtam, de akkor is nagyon megrázott.
A kezdeti "nem tehetem ezt, Cam a barátom" szöveg elmúlt nagy nehezen Jase-nél, de még így is irtó nehéz volt igazán megnyílnia, de ha nem ez lett volna, akkor talán nem is olyan végkimenetelt kaptunk volna, mint amit Tess és Jase megérdemel.
Igaz, hogy ők a főkarakterek, a kulcsszereplők, de mégis külön-külön is érdemes figyelni rájuk. Attól függetlenül, hogy mi történt Tess-szel a múltban erős személyiség, nem adja fel és megszerzi, amit akar, akárcsak a bátyja. Büszke voltam rá, hogy a legfélelmetesebb álma bekövetkezte után sem adja fel, és új célokat tűz ki maga elé. Sokan példát vehetnének róla. Biztos vagyok benne, hogy ha készülnék feladni valamit és Tess-re meg a leleményességére gondolnék sok mindent sikerülne megoldanom.




Jase vicces, pimasz és szexi. A muffin imádata imádnivaló. Meghatározó szimbóluma ez a történetnek. A titka számomra nem volt olyan nagy titok, mert számítottam rá, és végülis pozitívan sült el minden, Tess is elfogadta, szóval minden okom megvan a boldogságra. Azt muszáj külön kiemelnem, hogy amikor Jase azt mondja, hogy "kicsim" olyan vagyok, mint egy olvadó fagyi. Még az én jeges szívemet is képes megolvasztani a szövegével. Ha netalántán összefutnátok valahol egy Jase-szel szóljatok, hogy elrabolhassam.
Nem egy, s nem két olyan jelenet van, ami kedvenc lett. Életemben nem gondoltam volna, hogy egy olyan jelenséget, amit Tess csinált lehet szépen megfogalmazni, de sikerült és nem kicsit pirultam bele. Persze a szeretkezéseknél se tudtam kontrollálni magam és iszonyat piros lettem, de ez Jase hibája, hogy ilyen piszok szexi és érzéki. Komolyan, nem tudom, hogy tudnék e olyat mondani, amivel nálam fekete pontot kapna.
Tudom, hogy Jase és Tess bimbózó szerelmén van a hangsúly, azért Cam és Avery jelenet morzsákat is kaptunk, és egy ici-pici Ollie-t is, amin egyébként csodálkozom, hogy neki miért nincs könyve, pedig nagyon megérdemelné. Mellékszálon maradva Calla érdekesnek ígérkezik, főleg a múltjából kapott morzsa miatt és a párkapcsolati tapasztalatlansága miatt.
Egy valamit sajnáltam csak olvasás közben, azt, hogy csak Tess gondolatai, érzései kerültek a felszínre, pedig olyan jó lett volna Jase szemszögét is olvasni. Viszont az óriási plusz, hogy Jennifer megosztotta velünk Jase és Tess első csókját.

Utolsó mondat: "Szeretlek, suttogta nekem."


Kedvcsináló idézetek:

" - Nem vagy te annyira puhapöcs! Nagyon is tudatában voltál annak, amit csinálsz! És biztos vagyok benne, hogy te is éreztél valamit, amikor megcsókoltál, mert nincsen ember a földön, aki képes lenne így csókolni, és közben nem érezni semmit!"

" - A kanapén vagy az ágyadban - jelentette ki végül -, tök mindegy, mert ha a tesódon múlik, halott ember vagyok."

" - Én viszont miattad aggódom igazán, de azért kösz, hogy felfogtad az esésemet. Ez nagyon kedves tőled, Tess - kuncogott, és istenem, pontosan tudtam, hogy mennyi csaja volt eddig, de akkor is mi a fenéért kellett neki ennyire kedves, bár nagyon esetlen részegnek lennie?"

" - Az nem lehet, hogy maga bármilyen vérrokonságban legyen Cammel! Az nem lehet, hogy egy ennyire csinos lány akár egyetlen génen is osztozzon azzal a randa gazemberrel."

" - Ha egy ennyire csinos lánnyal csak barátok vagytok, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz, fiam!"

" - Mindig is sejtettem, hogy tökéletes hús-vér zsepi vagyok - jegyezte meg, majd lehajtotta a fejét, és az állát a fejem tetején nyugtatta. - Kösz, hogy a segítségeddel valóra válthattam az álmomat!
Jase eléggé kitartó papírzsepinek bizonyult."

" - Tudod, minden erőmmel azon voltam, hogy távol tartsam magam tőled. Próbáltam nem törődni az érzelmeimmel, mert tudtam, hogy nem helyesek. De ebben a csatában nem nyerhettem. És igazság szerint nem is akarok tovább harcolni már. Nem akarom tovább tagadni. Közben nem akarlak áltatni sem, kicsim, nagyon nem lesz könnyű dolgod velem. Rengeteg akadályt kell majd együtt legyőznünk. És őszintén szólva, még én sem tudom, hogy mi "ez" ami közöttünk van."

" - Úgyhogy együtt akarok járni - folytatta, és egyik ujjával végigsimította az államat. - Veled akarok járni. Azóta akarom, hogy először lefutottál a lépcsőn a szüleid házában, és megöleltél, habár éreztem, hogy nem helyes. Van vagy egymillió kurva jó indok arra, hogy miért ne lenne szabad megtennünk, de én akkor is szeretném."

" - Szeretlek."

" - A faterod úgy nézett rám, mint aki a legszívesebben vadászni vinne. - Megfogta a könyökömet, és segített beszállni. - Úgy értem, afféle speckó, fosatós vadászatra, ahol én lennék a vad."


Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre a Könyvmolyképző Kiadó nélkül. Köszönöm a könyvpéldányt.

Jase és Tess történetét ezen a linken kedvezményesen meg tudjátok rendelni: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/jennifer-l-armentrout-be-with-me-legy-mellettem-7297

2016. június 15., szerda

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?





Első mondat: "Amikor a férfi kijön a fürdőszobából, a lány már ébren van."

Igaz, hogy alapjáraton nem olvasok szándékosan romantikus történeteket, de amikor elolvastam a fülszöveget és utána tudatosult bennem, hogy két kedvenc színészem, Sam Claflin és Emilia Clarke fog szerepelni a könyvből készült filmben tudtam, hogy ezt nekem el kell olvasnom. Nincs mese, ha szomorú lesz a vége, és sírni fogok, akkor is muszáj lesz. Egyébként pedig néha még nekem is szükségem van arra, hogy ilyen felettébb megható és egyben gyönyörű történettel ismerkedjem meg.
Jojo Moyes stílusa eddig ismeretlen volt előttem, ezelőtt még nem olvastam tőle, és nem is értem, hogy miért, mert lenyűgöz a stílusa és az, hogy milyen természetességgel tud emberi sorsokról írni. Nem egyszerűen azt osztja meg velünk, hogy milyen lehet sérülten az élet, hanem azt, hogy sose tudhatjuk, hogy velünk mikor fog valami szörnyűség történni, mert bármikor megeshet. Valamilyen szinten segít felkészülni, és megadja azt a reményt, amit sokan teljesen egészségesen sem kapnak meg: az igaz szerelmet.
Szomorú, ami Willel történt, ez tény, és ő is szomorú, lehangolt, mindenhez negatívan áll, és annak függvényében, hogy milyen életet élt a balesete előtt teljesen érthető, mégis ezután a tragédia után érdemes csak igazán élnie, úgy érzem. Igaz, hogy nem az ő szemszögéből van megírva a története, mégis egy picivel szerethetőbb karakternek tartom, mint Lou-t, akinek az odaadó gondoskodása lenyűgöző, mindemellett ő is szerethető karakter, vicces na és az öltözködése... nem tudok mit hozzáfűzni. Nemcsak ő, hanem az egész családja úgy, ahogy van szerethető. 






A regény csúcspontja számomra azok a jelenetek, amikor Lou és Will civakodnak. Az pedig, hogy az írónő szépen lassan, fokozatosan hozza őket közelebb egymáshoz valami hihetetlenül csodálatos, nem tudok mást mondani. Alig vártam, hogy végre valahára összejöjjenek.
Maga a történet, mint maga a film is, amit még nem láttam, de szeretném megnézni, pozitív sajtót kapott (egy rossz kritikával, méltatással se találkoztam), és én is csak csupa jót tudok mondani annak ellenére, hogy nem éppen ideális a légkör, az alapja az egész történetnek, mégis lendületes, reménnyel teli és nagyon szerethető. Annak külön örültem, hogy nem az kapott hangsúlyt a műben, hogy mi volt a múltban, hanem a ma, a most. Jojo Moyes-nak annyira igaza van. El kell engedni a múlt fájdalmait és a mának kell élni. Carpe diem!, ahogy szokás mondani. Most nyert számomra igazán értelmet ez a kifejezés.
Olvasás közben többször is megfájdult a szívem, és abba kellett hagynom, hogy utána újult erővel folytathassam, mert azt az érzelmi töltést, amit egyszerre kaptam, képtelen voltam elraktározni. Persze örülök, hogy lehetőségem volt ezeket átélni, mert a regény által én is másképp látom a világot. 





Kevés olyan könyv van, amit újra szeretnék, illetve fogok olvasni, de a Mielőtt megismertelek-et határozottan újra fogom, de csak kellő mennyiségű boldogsághormon mellett, azaz csokival. 
Nem gondoltam volna, de sodródtam az eseményekkel és ez olyan jó érzés volt, még akkor is, ha nem mindig éreztem boldognak magam utána. 
Az különösen tetszett, hogy nem Lou tanította meg élni Willt, hanem Will Lou-t, ez egy olyan momentuma a történetnek, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit is fogok írni a cselekményről, de még most sem tudom, szóval ha lehet egy jó tanácsom, és valami csodálatos testen kívüli élményt szeretnél átélni, akkor mindenféleképpen el kell olvasnod, ha lehet, akkor nem csak egyszer. 
Maga a témaválasztás különös/különleges, nem igazán tudom eldönteni. De... néha, mint ebben az esetben is az újdonság erejével hat, és sok millió ember szívét meghódítja.
Így a végére érve annyit gondoltam még, hogy saját belátásom szerint nem létezik olyan ember, aki ne élne át valamit, bármit olvasás közben. Határozottan nem tud ez a regény hidegen hagyni. Merem állítani, hogy a legjegesebb szívet is képes megolvasztani. 
A lezárásról nem gondoltam volna, hogy így lesz vége és sajnálom, nagyon. Nem gondoltam volna, hogy a Csillagainkban a hiba után lehet még annál is szomorúbb befejezése egy történetnek, de az írónő megmutatta, hogy bizony nem mindegy, hogy hogyan is ér véget egy emberi élet. Nagyon nem.

Utolsó mondat: "Aztán kiléptem az asztal mögül, megigazítottam a táskámat a vállamon, és elindultam, hogy megnézzem a parfümériát, és aztán az egész Párizst."


Kedvcsináló idézetek:

"Ha teljesen új életbe katapultálsz, vagy valaki máséhoz csapódsz olyan sebességgel, mintha az arcodat hozzányomnád az ablakhoz - nos, akkor óhatatlanul át kell gondolnod, ki is vagy valójában. Vagy hogy milyennek látnak mások."

"A szerelem az, ami miatt a legvégletesebb dolgokat követjük el - ez az az érzés, amely képes valódi magasságba emelni és mélységbe taszítani bennünket, amely képes megváltoztatni minket."

"Egyenesen a szívembe találtál, Clark. Már az első napon, amikor besétáltál, a nevetséges ruháiddal, a rossz vicceiddel, azzal, hogy képtelen vagy palástolni az érzéseidet. Sokkal jobban megváltoztattad az életemet, mint ez a pénz valaha is meg fogja változtatni a tiédet."

"
Csak akkor lehet segíteni valakin, ha hagyja."

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre a Cartaphilus Konyvkiadó nélkül. Köszönöm a könyvpéldányt.

Ha megjött a kedvetek a könyvelolvasásához, itt kedvezményesen meg tudjátok rendelni: Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Norbert Winney: Sárkányok, farkasok & almák

A sorozat első kötetében Vízfüttyő Loson három kalandját izgulhatjuk végig.
Közhírré tétetik! Aki megmenti a királylányt a sárkánytól, elnyeri a kezét és a fele királyságot! Az árva, nincstelen kamasz is nekivág, de előtte még Füzesújmajor rangidős boszorkányát is ki kell cseleznie.
Losont, a hivatásos kalandort Vholkográdba szólítja küldetése, s egy titokzatos boszorkány farkasemberré változtatja. Csak akkor törik meg az átok, ha legyőzi a farkasok úrnőjét.
Tanofil király kérésére Loson egy üvegcipellőt helyez el a Halál birodalmában. Amikor visszatér az erdőrengetegbe, nemcsak a Halál várja, hanem Hórózsa királylányt is meg kell mentenie.



Amikor először megláttam ezt a könyvet az Athenaeum kiadó oldalán tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasni, és hogy a polcom lakójának akarom tudni. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy miről szól, csupán annyit tudtam, hogy fantasy, ez a műfaj különösen közel áll a szívemhez, szóval nem volt kérdés, hogy elfogom e olvasni.
A könyv megjelenése elképesztő! Elég ránézni erre a gyönyörű borítóra és rabul ejti az embert. Már maga az alma fenomenális, de ahogy bele lett varázsolva a sárkány meg a farkas, csak ámulok. Iszonyat ötletes lett. Különösen tetszik, hogy az alma és a sárkány színkontrasztja megegyezik, ezáltal nem kelt olyan hatást, mintha nem odaillő lenne, mert igenis beleillik az almába. a farkas motívuma meg egyszerűen csodálatos. Nagyon tetszik, ahogy a sárkány lehelete átalakul egy farkassá. Nagyon kreatív megoldás. Csak ámulok-bámulok, de tényleg. Azt hiszem az egyik legszebb magyar író magyar borítójával van dolgom. Lehet, hogy ciki, lehet, hogy nem, de bennem csak akkor tudatosult, hogy magyar író művével van dolgom, amikor kinyitottam ezt a káprázatot.
A "Norbert" név miatt gondolhattam volna, hogy magyar, így visszagondolva, de van egy Minyon, akit szintén így hívnak, mégsem magyar.
Szeretném külön kiemelni azt, hogy már a bevezető mondat stílusa 'Kalandok Óperencián innen és túl' elnyerte a tetszésemet. Megadja a mesék tipikus kezdetét, elsőnek hirtelen a Shrek ugrott be erről a mondatról. Nem fogok már sokáig ömlengeni a borítóról, ígérem. Még csak annyit írnék róla, hogy tetszik a folytonossága, és a gerince is telitalálat. A borítótervért hatalmas gratuláció Földi Andreának, le a kalappal előtte, de tényleg.



A fülszöveg alapján egy vérbeli fantasy történetnek ígérkezik, tele kalanddal és varázslattal, mindezt három történetben kapjuk meg. Még nem, de a bejegyzés végén azt is elárulom, hogy melyik történet volt a kedvencem. Annyi biztos, hogy a kis patkányok nagyon cukik, és tökéletesen illenek ahhoz, hogy az egyes eseményeket elválasszák egymástól. Jobb figurát, aligha lehetett volna találni.
A történet egésze három jelentősebb kalandról ad nekünk részletes leírást, külön-külön be is mutatom ezeket nektek.

Első mondat: "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, amit úgy hívtak: Füzesújmajor."

1., Sárkányfészek:
Tipikus népmesei beütéssel rendelkezik, nekem legalábbis ez jött le belőle. Vízfüttyő Loson, a lelenc gyermek éli mindennapi életét, de ha csak erről lenne szó nem lenne olyan érdekes a történet. Mint minden valamire való történetben itt is töménytelen kalandban lehet részünk. A mesei elemek teszik igazán szórakoztatóvá és érdekessé a történetet. Mind a sárkányokról, s mind a boszorkányokról más színezetet ad, mint bármilyen más mese. Az író a jó tulajdonságokat, s nem a hiedelmekhez ragaszkodó rosszakat emeli ki. Mindemellett furfangosság és leleményesség jellemzi. Tele van furcsábbnál-furcsább nevekkel, de ennek csak örülök. Végre furcsa, de kreatív nevekkel találkozom.
A várba zárt, sárkány által elrabolt hercegkisasszony története ez továbbgondolva, ami az eredetivel ellentétben humorral sem szűkölködik. Különösen a király együgyűsége és a kis levakarhatatlan patkány tette élvezetessé. Könnyed, maga a szöveg pedig olvastatja magát. Korhatár nélkül bárki olvashatja. A karakterek közül Csilláncs az, aki egyedül nem lett maradandó jelenség, de ha Losoncnak ő kell, hát legyen.

2., Farkasátok:

Határozottan a történet legjobb része. Nem titok, hogy a lükantrópok, vagyis a farkasemberek a kedvenc természetfeletti lényeim. Nagyon örültem, hogy szerepet kaptak a műben, nem is akármilyet. Érdekes volt olvasni ezt a történetet, főleg amiatt, hogy egy modern Piroska és a farkas feldolgozás. Sokkal jobban tetszik, minta z eredeti változat, pedig az sem piskóta. Mindamellett, hogy a mitológiai világ is megjelenik benne, Losonról is több személyes, bensőséges információt tudhatunk meg. Úgy érzem kellett ez, mivel végre a jó irányba halad, főleg Csillánccsal kapcsolatban és a jóságát, szeretetét is megmutatta a boszorkányon keresztül, aki egy üde színfoltja a történetnek. A kis fekete patkány pedig van olyan kulcsfontosságú szereplő, mint Loson, bár még sose hallottam olyanról, hogy egy állat változott volna farkasemberré, vagy ahhoz közeli állat állapotba. Külön tetszett, hogy az ő szemszögéből is láthattam egy kicsit.
Az újdonság erejével hatott, mivel még életemben nem olvastam patkány-szemszöget. Azt kell, hogy mondjam, hogy kezd a történet egyre izgalmasabb lenni. Reméltem, hogy az utolsó részben választ kapok a kérdésemre Losont és CSilláncsot illetőleg, de nem sok jót várok. Amit egy bűbáj okoz, nem biztos, hogy aztán valóssá is válik. Pedig én örülnék. Loson megérdemli a happy endet.




3., Kristálylakók:

A három történet közül a legszerethetőbb, nemcsak újabb kalandban lehet részünk, de új szereplőket is megismerhetünk. Ezúttal a Hófehérke és a hét törpe groteszk alakjai ütik fel a fejüket az oldalakon. Egy olyan köntösben meséli el a már ismert történetet, ami igaz, hogy sötétebb, mint az eredeti, de jóval szórakoztatóbb. Testen kívüli élményt is nyújt. Egy olyan világba kalauzol el, ahol minden lehetséges, nincs olyan, hogy lehetetlen. Loson személyisége tovább fejlődik, s igaz, hogy nem olyan befejezést kapott a története, amit szerettem volna, mégis élvezetes volt olvasni.
Minden egyes apró mozzanat precízen ki volt dolgozva. Az elején még érdekes volt a nyelvezete, de a végére már teljesen hozzászoktam. A három történet közül talán ez a legszerethetőbb, mint már említettem, és egyben a leghosszabb is. Varázslatos világba kalauzol el minket, nem kis iróniával és humorral fűszerezve.

Összességében szerettem olvasni, és mind a három történetben volt olyan momentum, ami szerethetővé teszi. Nem tudom, hogy be van e tervezve a folytatás, de én határozottan vevő lennék rá. Kell a mindennapi életbe a tündérmesék illúziója, és Norbert Winney történetei megadják ezt. Sőt, néhol túl is szárnyalják.
Teljes mértékben meg vagyok elégedve a történettel, csak azt sajnálom, hogy Loson barátairól olyan keveset tudhattam meg és, hogy nem volt valami nagy szerepük. A karakterek közül egyértelműen a kis patkány és a 'Nagymama' a kedvenceim. Loson nem volt olyannyira kidolgozva, hogy azt tudjam mondani, hogy ő a kedvencem, pedig ő a főszereplő, de a hangsúly leginkább a mesék újragondolásán van és nem a fiún.

Utolsó mondat: "Nem figyelte a múló időt, csak várt, várt türelemmel."


Kedvcsináló idézetek:

"Hirtelen hangos cuppanás hallatszott. Loson szíve dobosokat megszégyenítő sebességgel kezdett verni. Miféle újabb veszély leselkedik rá?"

" - Te vagy az, aki Musztafát bámulta, mi? A kis Muszti... Ragaszkodó kis szerzet vagy, annyi szent!"

"Ügyes trükk, ismerte le Muszti. De attól még... nem ússza meg élve.
 S a macska után vetette magát."

" - Igen, érzem a benned szunnyadó késztetést... - hunyta le egy pillanatra a szemét az öreganyó. - Harcolj csak ellene, az alantas ösztöneink ellen való küzdelem mindig nemesít! Miattam azonban nem kell aggódnod, nekem nem árthatsz. Gondoskodtam róla... De a kedvedért, csak hogy ne feszengj annyira, megerősítem a békeaurát."

" - Piroska! Nézz körül! Nem látod, hogy amit csinálsz, az rossz? Embereket változtatsz szörnnyé, csak hogy kedved leld bennük, és véres küzdelmeket vívatsz velük a kegyeidért! Olyan vágyakat keltesz bennük, melyet nem elégítesz ki! Szolgákká teszed őket, csak mert megvan hozzá a hatalmad! Ez nem helyes! Visszaélsz a képességeiddel! A mi tehetségünk nem erre való!"

" - Tükröm-tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a vidéken? (...)
  - Szép vagy, királynőm, te vagy a legszebb. Ám felbukkant valaki, aki hozzád mérhető." (...)
    Egy királyfi közeleg."

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre az Athenaeum Kiadó nélkül. Köszönöm nekik a könyvpéldányt.

A könyvet itt kedvezményesen meg tudjátok rendelni, ha felkeltette az érdeklődéseteket:
http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/sarkanyok-farkasok-es-almak

2016. június 13., hétfő

Sarah J. Maas: Crown of midnight- Éjkorona

Celaena könyörtelen küzdelemben legyőzte ellenfeleit és a király bajnoka lett. Ezentúl a király ellenségeit kell elpusztítania, akik kegyetlen uralmának akarnak véget vetni. A lány azonban ahelyett, hogy eltenné őket láb alól, figyelmezteti őket és ezzel segít nekik. Szörnyű titkát eleinte még Chaolnak sem meri bevallani, akihez akarata ellenére egyre inkább vonzódik. Mennyire bízhat meg benne? Végül is Chaol a királyi testőrség kapitánya. A szívére vagy az eszére hallgasson?





Kíváncsian kezdtem neki, mivel már az Üvegtrón és az előzménykötet is lenyűgözött. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megfogom szeretni a sorozatot. Emlékszem, hogy vonakodtam az Üvegtróntól először, pedig semmi okom nem volt rá. Csodálatos kötet. Az írónő nagyon is tudja, hogyan kell fenntartani az érdeklődést. Nem hittem volna, hogy az Üvegtrónt felül lehet múlni, de Sarah-nak sikerült az Éjkoronával. Megcsinálta!
Akik amiatt panaszkodtak, hogy a sorozat nem is fantasy, azok még nem olvasták az Éjkoronát. Megszámlálhatatlan fantasztikus, olykor félelmetes földöntúli elem található benne. Kezdve a rémkulcsokon át egészen Mortig. Ha az Üvegtrón letehetetlen volt, akkor az Éjkorona oldalfaló. Hihetetlen, hogy egy ilyen világot könnyed szerrel tár elénk az írónő.
Igaz, hogy az első kötetnek a borítója nem igazán nyerte el a tetszésemet, viszont ennek a kötetnek a borítója ütős lett. A színválasztás tökéletes. A narancsos-pirosas színvilág tökéletesen passzol Celaenához. Megragadja a lényeget, hiszen orgyilkosnőnk hirtelen haragú, és ilyenkor a tűz belülről irányítja őt a megtorlás felé. Mind az elő- mind a hátlapi kivitelezés külön megérdemelne egy bejegyzést, mert olyan gyönyörű. Magába foglalja a harciasságot és a szépséget is. És ahogy az a hátoldalon is olvasható; teljes mértékben sikerült belefeledkeznem Celaena világába.






Első mondat: "Csak a viharos szélben zörgő ablakok jelezték, hogy bejutottam."

Úgy érzem, hogy iszonyat sokat fejlődött Celaena az első kötet és e között. Csodálatra méltó, hogy képes volt mindenkit átverni az elején, még engem is. Azt hiszem, ha tényleg megcsinálta volna azokat, amiket a király parancsolt neki szomorú lettem volna. De így, csak büszkeség tölt el. Szeretem, hogy ha egy kemény, igazi badass karakter képes a gyengébbik oldalát is megmutatni. Azon egy pillanatig sem csodálkoztam, hogy könnyed szerrel szerelte le mind a királyt, mind pedig Doriant. Persze az első kötet után sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy a szerelmi háromszögből mikor fog kiesni Dorian vagy Chaol, ez persze attól is függ, hogy kit szeretnénk Celaena oldala mellett látni. Annyit megsúghatok, hogy az egyikőjükhöz intim viszonyba fog kerülni, de ez még simán visszaüthet, szóval nem innék előre a medve bőrére. Mint már az első kötetnél is említettem; nem foglaltam még pártot, de ez most sem változott.
Chaol odaadó, figyelmes, gondoskodó és bármit megtenne Celaenáért, de nem biztos, hogy a lánynak erre van szüksége. Annyi viszont biztos, hogy Celaena bízik benne.
Dorian természetes, hogy érez iránta valamit, de őket barátokként sokkal jobban el tudom képzelni. A herceghez egyébként is mást szántam, de Sarah volt olyan "kedves" és kiiktatta. Ha azt nézem, hogy kivel értené meg magát jobban Celaena, akkor Dorian, annak függvényében, ami róla is és az orgyilkosról is kiderült. Erre a fordulatra nem számítottam. Teljesen váratlanul ért.
Viszont, ha azt nézem, hogy kivel lehet pozitív jövőképe, akkor egyértelműen Chaol. Tehát, ezért is nehéz oldalt választanom, egy darabig még nem is szándékozom. 







Fordulatokban, rejtélyekben, érdekes lényekben gazdag a kötet. Van egyetlen egy fordulat, ami nem nyerte el a tetszésemet és nem is fogja soha. Nehemia. Az írónőnek ezt a választását nem értem. titkon reméltem, hogy ha Dorian nem kapja meg Celaena szeretetét, akkor ott lesz a második opció, Nehemia, de nem. Spoilerezni nem akarok, szóval olvassátok el. Nagyon megéri. Igazi kalandokban és érzelmi utazásban lesz részetek.
A mellékkarakterek közül Roland az elején nem volt szimpatikus, de aztán nem is volt igazán időm megismerni, amit sajnálok. Nagyon érdekel, hogy mi van vele, főleg azután, ami Doriannel is történik. Archer viszont eléggé szimpatikus volt, és sajnálom, hogy ekkorát kellett csalódnom benne.
A rejtélyek és az eldugott titkos járatok tették fel nekem az i-re a pontot. Nagyon, de nagyon érdekel, hogy Celaena és Dorian milyen lénnyel került szembe. Az pedig, hogy végre fény derült arra, hogy kicsoda is Celaena, hisz mind jól tudjuk, hogy a nevét Arobynnek köszönheti, aki megmentette és orgyilkossá képezte. A király eddig sem volt, és nem is lesz szimpatikus, viszont érdekes volt bepillantást nyerni a gondolataiba.
Az utolsó fejezetek miatt azt tanácsolnám, hogy az Éjkoronát csak úgy olvassátok, hogy legyen a közelben a folytatása, mert üt. Ha azt mondom, hogy függővég, akkor remélem megértitek, hogy miért.
Az egész történet alatt motoszkált egy kérdés a fejemben, aminek nincs értelme. Ha minden varázslat megszűnt Erileában, akkor hogy lehet az, hogy egy bizonyos személyben most éledezik az erő? Erre a kérdésre a továbbiakban szeretnék választ kapni, mert furdalja az oldalamat a kíváncsiság. És persze az is jó lenne, ha kiderülne, hogy kit választ Celaena. Bár erre azt hiszem már tudom a választ. Nem véletlen, hogy ennek a személynek "vallotta" be, hogy kicsoda is ő. Ez semmiféleképpen sem lehet véletlen.

Utolsó mondat: "Chaol térdre rogyott."




Kedvcsináló idézetek:

" - Nos, akkor hadd mondjam el, hogy én mit gondolok, Dorian. Azt hiszem, hogy ön hozzá van szokva ahhoz, hogy megkapja, amit és akit csak akar. És mivel most, egyetlen alkalommal nem szerezte meg, amit akart..."

"És mivel olyan fiatal, olyan átkozottul okos, vicces és csodálatos, bárhol megtelepszik, lesz majd egy férfi, aki beleszeret, feleségül veszi, és ez volt a legszörnyűbb az egészben."

" - A valgok olyan démonok, akik tündéreket raboltak el, hogy őket megtermékenyítve boszorkányokat nemzzenek, ugye?"

" - Azt a lányt veszem feleségül, akit akarok, függetlenül attól, hogy konyhalány, hercegnő vagy rabszolga. Ehhez neked semmi közöd."

" - A Rém alkotja ennek a világnak az alapjait, és uralkodik felette. Nemcsak Erilea, hanem minden élet felett. Vannak olyan világok, amelyekről önnek fogalma sincsen, világok, amelyek párhuzamosan léteznek, anélkül, hogy tudomásuk lenne egymásról. Ahol most áll, az valaki más számára egy óceán fenekén is lehet. A rém tartja ezeket a világokat egymástól elválasztva."

" - Egyelőre nem fogod megérteni, de... Tudtam, milyen sors vár rám, és én elfogadtam ezt. Elébe mentem. Mert csak ezáltal kezdődhettek meg a változások, indulhattak meg az események, De függetlenül attól, hogy mit tettem, Elentiya, tudnod kell, hogy az elmúlt tíz év sötétségében fénycsóva voltál a számomra. Ne hagyd, hogy ez a fény kialudjon!"

" - Inkább a király árnyékában élek - sziszegte Celaena -, mint egy olyan világban, amelyet olyanok irányítanak, mint te. És ha veled végeztem, akkor felkutatom az összes barátodat, hogy bosszút álljak."

" - Esküszöm suttogta újra. - A nevemre, az életemre esküszöm, hogy mindent megteszek, hogy Eyllwe felszabaduljon, még akkor is, ha ez a harc az utolsó leheletemig tart."

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre a Könyvmolyképző Kiadó nélkül. Köszönöm a könyvpéldányt.

Ha megjött a kedvetek az olvasáshoz az alábbi linken kedvezményesen meg is tudjátok rendelni:
http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/sarah-j-maas-ejkorona-6821

2016. június 6., hétfő

Nicholas Sparks: Vissza hozzád

Amanda Collier és Dawson Cole tizenévesen szeretnek egymásba mélyen és visszavonhatatlanul. A kettejük közötti kötelék széttéphetetlennek tűnik annak ellenére, hogy a családi hátterük végzetesen különbözik egymástól, és a szüleik sem nézik jó szemmel a kapcsolatukat. A főiskola előtti utolsó nyáron azonban előre nem látott, tragikus események szakítják el őket egymástól, és terelik teljesen más irányba az életüket. 
Huszonöt évvel később Amanda és Dawson visszatér szülővárosukba annak az embernek a temetésére, aki fiatal korukban egyedüliként támogatta a szerelmüket, és menedéket nyújtott nekik. Egyikük sem azt az életet élte, amelyet elképzelt magának, és egyikük sem tudta elfelejteni azt a szenvedélyes első szerelmet, amely örökre megváltoztatta a sorsukat. Miközben Amanda és Dawson teljesítik öreg barátjuk végakaratát, minden, amit eddig biztosnak hittek, kétségessé válik, arra kényszerítve őket, hogy szembenézzenek fájdalmas emlékeikkel, újragondolják a döntéseiket, és az együtt töltött varázslatos hétvége után feltegyék a kérdést: újraírhatja-e a szerelem a múltat? Nicholas Sparks (Menedék, Szerencsecsillag) legújabb regénye az életre szóló szerelem szépségéről és fájdalmáról szól.



Első mondat: "Dawson Cole hallucinációi a fúrótornyon történt robbanás után kezdődtek: azon a napon, amikor meg kellett volna halnia."

A könyvből készült filmet néhány éve már látta, és nem nyerte el a tetszésemet, így kétkedve kezdtem neki a könyv olvasásának. Vannak olyan Sparks regények, amik szinte nekem íródtak, és vannak olyanok is, amik nagyon nem. Most valahol e két véglet között ragadtam. Egyrészről tetszett, de ugyanakkor voltak olyan pillanataim, amikor azt mondtam volna, hogy elég. Régen éreztem ilyen kettősséget könyv kapcsán. Nem is tudom, hogy igazából mikor volt ilyen, ha volt egyáltalán. Mindenesetre köszönöm a General Pressnek a könyvpéldányt.
Azok, akik falják a szívszorító történeteket biztosan imádni fogják, ha még eddig nem olvasták. Nekem, igazából túlságosan szívszorító volt. Persze az a szeretet, ami a főszereplőin között végbe megy csodálatos, de nem vagyok olyan romantikus, hogy el is higgyem, ilyen tényleg van a való életben. Én ennél sokkal komorabban látom a világot. Biztos vagyok benne, hogy akik élnek halnak az ilyesfajta történetekért akár órák alatt is képesek befejezni, és a végén már az elhasznált 100-as zsepit is kidobni, de azért az be kell látnunk, hogy az élet sokszor nem happy enddel végződik. Számomra azért érdekes Nicholas Sparks regényt olvasni, mert képes megmutatni egy olyan világot, amibe nem hiszek. Túl szkeptikus vagyok, azt hiszem.
Azt kénytelen vagyok belátni, hogy amit a szerelmes párunk kap időt nagyon kevés, és talán emiatt a momentum miatt lett milliók kedvence. Kell a szenvedés, ahhoz, hogy a végén minden jó legyen.




 A jelenetek, a boldog pillanatok képesek felülkerekedni a sötét dolgokon, és segít abban, hogy ha egy kevéske időre is, de pozitívabban lássam a dolgokat. Igaz, hogy nem lett a kedvenc Sparks regényem, mégis nem tudom azt mondani, hogy rossz volt. Egyszerűen csak nem nekem íródott. De ettől függetlenül voltak benne olyan mozzanatok, ami miatt azt tudom mondani, hogy nem volt olyan rossz. Talán ha évek múlva újra előveszem, már máshogy fogok vélekedni róla. Ha így lesz, és még a blog is üzemelni fog, akkor tuti, hogy megírom nektek.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy csak azoknak ajánlom, akik erős idegzettel rendelkeznek, mert a vége nagyon szomorú. Én érzelmileg nem voltam erre felkészülve, sírni nem sírtam, de utána napokig pocsék hangulatom volt. Mindenképpen, mielőtt elkezditek olvasni szerezzetek be zsebit, és egy pasit, akit közbe tudtok ölelgetni a szomorú és megható részek alatt.
A történet maga igazán szeretnivaló, hozza a már megszokott Nicholas Sparks stílust. Hihetetlen, hogy mire képes ez a pasas. Sose gondoltam volna, hogy férfi létére ilyen szívszorítóan lélegzetelállító regényt képes írni egy pasi. Le a kalappal előtte. 


Utolsó mondat: " - Én is szeretlek."




Kedvcsináló idézetek:

"
A szerelem végül is mindig sokkal többet mond arról, aki érzi, mint arról, aki a szerelem tárgya."

"
Melletted akarok felébredni reggelente, esténként téged akarlak látni a vacsoraasztal másik oldalán. Veled akarom megosztani a napjaim minden apró részletét, és hallani akarom a te napjaid részleteit is. Veled akarok nevetni, azt akarom, hogy amikor elalszom, te legyél a karomban. Mert te nem csak az egyik múltbéli szerelmem vagy. Te voltál a legjobb barátom, a jobbik felem, és nem tudom elképzelni, hogy ezt újra feladjam."

"Szerettem veled lenni. A világ legegyszerűbb dolgait csinálhattuk: tengeri csillagokat lökdöstünk vissza az óceánba, megosztoztunk egy hamburgeren, és beszélgettünk. Már akkor is tudtam, milyen szerencsés vagyok. Mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egyfolytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen voltál, de még ennél fontosabb, hogy engem is önmagamért kedveltél. Semmi más nem számított."

"Az élet nem egyszerű. Sosem volt az, és a jövőben sem lesz, ezzel együtt kell élni. (...) Az ember vagy rendezi a problémáit, vagy nem, de utána együtt kell élnie a döntésével."

"Mindenki hinni akar az örökké tartó szerelemben. Amanda is hitt benne (...), de tudta, hogy a szerelem éppolyan zavaros, mint maga az élet. Olyan fordulatokat vehet, amelyeket az emberek nem láthatnak előre és nem is érthetnek meg, és amelyek csak végeláthatatlan megbánást hagynak maguk után."

J. L. Armentrout: Trust in me- Bízz bennem

A NEW YORK TIMES sikerlistás írónőjének legújabb könyve, a VÁROK RÁD folytatása úgy mutatja be Cam és Avery forró románcának történetét, ahogyan korábban soha nem olvashattunk róla… teljes egészében Cam szemszögéből mesélve el a történteket.
Cameron Hamilton hozzászokott már, hogy megkapjon mindent, amit csak akar – különösen, ha csajokról van szó. Amikor azonban viharos körülmények között megismerkedik Avery Morganstennel, megtalálja az egyetlen lányt, aki képes ellenállni szikrázóan kék szemeinek. Nem csoda, ha minden gondolata e szeleburdi és izgalmas csaj körül forog.
Averynek megvannak a saját titkai, amelyek nem engedik, hogy akár önmagának is bevallja, milyen mély érzelmekkel viseltet Cam iránt. Vajon mit kell tennie Camnek ahhoz, hogy áttörje a falat, és elnyerje Avery bizalmát? Vagy az is lehet, hogy továbbra sem lesz képes közel kerülni Averyhez, és elveszti az esélyét, hogy végre őszinte és hosszan tartó szerelemre találjon?


Kíváncsian kezdtem neki, érdekelt, hogy milyen pluszt képes adni a Wait for you után, de azt gondolni se mertem, hogy jobban fog tetszeni, mint Avery szemszöge. Be kell látnom, hogy Cam befészkelte magát a szívem egyik csücskébe. Csak azt sajnálom, hogy kevés hozzá hasonló pasi van. Még mielőtt elkezdtem volna olvasni úgy voltam vele, hogy nem lesz belőle bejegyzés, de aztán Cam csak kiharcolta magának. Már jó néhányszor szembesülnöm kellett azzal, hogy a fiú/férfi szemszögek sokkal jobban képesek megfogni, mint a lányoké/nőké. Ez annak is betudható, hogy magam is lány vagyok és ezáltal sokkal jobban érdekel, hogy mit gondolnak a pasik. Érdekes a fejükkel látni a dolgokat. Csak ajánlani tudom, hogy olvassátok el. Ha tetszett Avery szemszöge, Camé is fog. Amellett, hogy a közös élményeket új szemszögből is átélhetjük pluszba még betekintést is kaphatunk Cameron életébe és további részleteket tudhatunk meg. Tényleg nagyon-nagyon érdekes! Teljesen levett a lábamról, és nemcsak Cam kockái miatt. Már maga a borító is telitalálat. Ez a zöldes-kékes kontraszt a fekete-fehérrel valami eszméletlen jó. Ki merem jelenteni, hogy az eddigi legjobb J. Lynn borítóval van dolgunk. A borítón szereplő páros is kifejezőbb és talán mindközül a legérzékibb. Attól függetlenül, hogy a borítón szereplő lány nem azonosul Averyvel, legalábbis én másképp képzelem el. A srác nem az igazi Cam, de mint borító nagyon ütős. A kivitelezés és a színkombináció is szinte tökéletes. Jól kihangsúlyozza a lényeget.

Első mondat: "Jase Winstead kegyetlen kis rohadék volt."


Már ahogy kezdődik azt imádom. Már a legeslegelején, a Wait for you-ban is nagyon kedveltem Jase karakterét, és Cam által még többet tudhattam meg róla. Tipikusan egy olyan srác, akit csak szeretni lehet, még akkor is, ha olyanba szeret bele, aki tabu lenne, de ezt még meg lehet és úgy érzem, hogy meg is kell bocsátani neki. Nagy meglepetés volt, hogy tényleg ennyire jóban tud lenni bárkivel, és még Steph, aki egy igazán érdekes karakter, sem tudja figyelmen kívül hagyni. Az meg már csak bónusz, hogy Jase történetének egy fejezete megtalálható a könyv végén. Előre érzem, hogy imádni fogom Theresát, Cam tesóját is. Ollie az Cam barátai közül, aki megér egy misét, mint már említettem a Wait for you-nál nagyon bírnám, ha összejönne Brittel. Ütős párost alkotnának.
Maga a történet gördülékeny, élvezetes és Cam által irtó szexi. De még mindig nem bírom ezt a "szivizést" nála, viszont cuki, hogy már az első pillanattól kezdve Eperkézi Averyt. A cselekmény hozta a már megszokott részletességet és könnyű szerrel vegyített bele újdonságokat. Érdekes volt, hogy a kapcsolatukon kívül Cam múltjába is mélyebb betekintést kaphattunk és végre az is előtérbe került, hogy hova vezet Cam élete, a döntései alapján mi is az, amit a jövőtől vár. Imádtam Cam belső gondolatait, pasiból van és nála sokkal több volt a szexuális jellegű gondolat, de ez teljesen rendben van. Különösen tetszett, hogy Jennifernek sikerült Cameront úgy ábrázolnia, ahogy én elképzelem az egyetemista srácokat. Bulik, pia és az elengedhetetlen csajozás. Érdekfeszítő volt olvasni azokat a részeket, amikor már látszik Cam-en, hogy változás állt be nála e tipikus dolgok között. A személyiségfejlődése sem elhanyagolandó. Óriási előrelépést tapasztalhatunk. A könyv eleji és könyv végi Cam mérföldkövekre van egymástól. De ez nem is bal. mindamellett, hogy Cam ennyit változott, amellett sem lehet szó nélkül elmenni, ahogyan Raffaellóval bánik. Példaértékű!
És akkor még a sütés iránti szenvedélyét nem is említettem. Szívesen megkóstolnám a csokis kekszét például. Igazi csoda ez a pasi.
Azt kell, hogy mondjam, hogy a Trust in me alatt többet mosolyogtam és jobb kedvem volt, mint a Wait for you alatt. Van benne valami olyan plusz, ami élvezetessé teszi. Nem tudom, hogy ezt Jennifer, hogy csinálja. először Daemon, most meg Cam. Ki lesz a következő? Jase? Hát... esélyesnek tartom, nagyon is.

Utolsó mondat: " - Köszönöm, hogy bízol bennem!"


Kedvcsináló idézetek:

" - Csak néhány alkalommal próbáltam elhívni. - Ahol a "csak néhány alkalommal" valószínűleg az évszázad kampó dumája volt. - És minden alkalommal nemet mondott."

" - Ó, titokban az első pillanattól kezdve halálosan szerelmes volt belém, de tudod mit? Szó szerint futnom kellett utána, és ha nem kell futni egy lány után, akkor valószínűleg nem is éri meg, hogy energiát fektessek bele. Érted, mit akarok ezzel mondani?"

" - Egy napon feleségül veszem a csajt. - Úgy hallottam a saját hangomat, mintha valaki egészen más mondta volna.
Jase félrenyelte a sörét, majd előrehajolt, és szakadozottan próbált lélegzethez jutni.
  - Szentséges szar!"

" - Nagyon tetszik nekem, Brittany. És ennek semmi köze bármi olyan baromsághoz, hogy kihívást jelent, vagy sem. Tudom, milyen voltam a gimiben, de hidd el, hogy most már más vagyok. - Aztán mély levegőt vettem, lassan kifújtam, és hozzátettem: - Na és persze azt is érzem, hogy Avery... más."

"A titkok... nos, vannak alkalmak, amikor fontos, hogy megtartsuk őket, és vannak olyanok is, amikor eleve megölik azt, amiből talán valami gyönyörű is kifejlődhet."

" - Azóta próbálom elérni, hogy csodálatosnak nevezz, amióta először nekem rohantál. Ha tudom, hogy ehhez egy fogkefe is elég, akkor már sokkal hamarabb adok neked egyet. Jól elbénáztam."

2016. június 1., szerda

Marie Lu: Prodigy- Született tehetség

Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?


Elöljáróban szeretnék elmondani annyit, hogy ha a Legend elnyerte a tetszéseteket, akkor a Prodigy-ért meg fogtok veszni. Jóval izgalmasabb, kalandosabb, mint a kezdő kötet.
Úgy voltam vele, hogy egy hétvége alatt kiolvasom és csak utána készülök a vizsgáimra. A tervem sikerült, és ennél jobban nem is választhattam volna olvasmányt az utolsó nagy vizsgadrukk előtt. Az előző kötethez képest ennek a borítója meseszép. Imádom, ahogy a kék kiemeli a sas motívumot. A trilógia legszebb borítója, nem túlzok. Nekem a három kötet közül ennek a borítója nyerte el a tetszésemet. Sötét is, de mégis kiemelkedő. A könyv címe is jól látható, külön tetszik, hogy az angol cím van kiemelve. A magyar címek megmondom őszintén nem nagyon tetszenek. Persze vannak kivételek. Sokáig gondolkodtam, hogy a sas mit akar szimbolizálni, de csak miután kiolvastam jöttem rá. Néha elég lassan esnek le a dolgok és oké, hogy tetszik valami, de zavarni szokott, ha nem tudom vagy nem értem, hogy mit is szimbolizálnak.

Első mondat: "Day felriad mellettem."
A történet 100x izgalmasabb, akciódúsabb és egyben szomorúbb is, mint a Legend. Kicsit későn találtam rá Marie Lu tevékenységére, de az tuti, hogy a Prodigy miatt a továbbiakban jobban fogok figyelni rá. Képes mindig meglepni valamivel olvasás közben, ez csak keveseknek sikerült eddig. De örülök, hogy Marie Lu közéjük tartozik. Igazából nem tudtam, hogy mire számítsak olvasás közben, sikerült elkerülnöm a spoilereket, így teljesen megvoltam elégedve azzal, amit kaptam. Nem gondoltam volna, hogy az események ilyen fordulatot vesznek. Álmodni sem mertem volna. Igaz, hogy Day és June szemszögéből is láthattam az eseményeket, mégis Day részei azok, amik igazán megfogtak. Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy Day a kedvenc karakterem, nemcsak azért, mert eszes, ügyes és összetett személyiség, hanem azért is, mert ő vesztett a legtöbbet az életben, mégis képes megbízni egy olyan személyben, aki akaratán kívül, de részt vett Day veszteségeiben. 


Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen June-nal, és úgy voltam vele, hogy berakom őt a semleges karakterek közé, mégis a szemfülessége és észjárása közelebb hozta a karakterét hozzám. A mellékkarakterek közül Tess és Kaede az, akik nem vesznek az események tengerébe. Tess már az első részben is szimpatikus volt, kövezzetek meg érte, ha akartok, de én bírnám, hogyha Tess és Day közelebb kerülne egymáshoz, bár tudom, hogy erre semmi esély. Azért remélem, hogy ha Dayjel nem is, akkor legalább Baxterrel kerüljön közelebbi kapcsolatba, mert én érzem közöttük a törődést egymás iránt, ha a szikrát még nem is, de ami késik az nem múlik. Day hiába nem kedveli a srácot, a Tess fanok imádni fogják. Kell néha a tesztoszteron és egy kis harc a lányért.
Kaede az, akiben pozitívan csalódtam, mivel az első részben nem volt szimpatikus, igaz akkor még June-t is nagyon kedveltem, ami mára megváltozott, de ez egy másik történet. Kaede igazi belevaló, tökös csajszi, akit csodálok és azután a bizonyos helikopteres mutatványa után sajnálok, hogy az lett a vége, ami. Persze teljesen megértem, hogy az írónő miért pont ilyen sorsot szánt neki, de akkor is. Ki lehetett volna találni valami mást helyette. June-t igazából nem tudom, hogy miért utáltam meg a végére. Na jó, igazából dereng, de nem akarok spoilerezni. Annyit mondhatok, hogy egy bizonyos csók közre játszik benne, meg az, hogy túl manipulatív. Ha nem lett volna a csók meg a veszekedés Dayjel, akkor talán elnéző lehetnék vele, de így nem. Sajnálom. Abban reménykedek, hogy a trilógia befejező részében, a Championban sikerül újra megkedvelnem a karakterét. Nagyon bízok benne. Andennel kapcsolatban pedig csak annyit mondanék, hogy a Legendben így visszagondolva nem is rémlik, hogy találkozott volna vele June. Annyi biztos, hogy piszok nehéz dolga lesz, ha tényleg helyre akarja azt hozni, amit az Elsők előtte elkövettek. Eden elengedése egy jó kezdetnek bizonyult, de ettől függetlenül nem teljes az örömöm. De Day boldogsága szinte mindent kárpótolni tud. Amit az orvos által tudtam meg róla, elszomorít. Ilyen nincs, de tényleg! Miért kellett az örömbe ürömnek is lennie?


A nagy kérdésre, hogy kinek a kezében legyen a hatalom nehéz válaszolni. A Köztársaság, a Patrióták és immár a kolóniák szervezetébe is betekintést nyertem, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy egyik szervezet kezébe se látnám szívesen. Mindhárom alapjában máshogy működik, de egyikre se tudnám azt mondani, hogy jobb, mint a másik kettő. A legvégén megértem Day döntését és tudom, hogy ez volt a helyes döntés, mégis nehéz azt látnom, hogy szomorú és kezdi feladni valamilyen szinten. Bárcsak befogta volna a száját az orvos. Az lett volna a legjobb. De még ez sem tud eltántorítani attól, hogy milyen élményeket éltem át olvasás közben. A harcok, dulakodások, lopakodások, menekülések és megannyi árulás tette igazán letehetetlenné.
Utolsó mondat: "Ő az én világosságom."


Kedvcsináló idézetek:
"A Köztársaság katonája vagyok. Amikor beléptem a seregbe, esküt tettem, hogy engedelmeskedem az elöljáróimtól kapott parancsoknak, kerüljön bármibe. Akárcsak Metias, de ő megszegte az esküjét."

"Még régebben hallottam valahol, talán óriásképernyőn ment egy műsor, ahol azokról volt szó, akik a Kolóniákban raboskodtak. Arról volt szó, hogy az elrabolt áldozatok megkedvelik a fogvatartóikat."

"Nem tetszik, amivé a Köztársaság vált - mondja, lassan és elgondolkodva formálva minden egyes szót. - De nem mondom, hogy nem értem meg, miért alakultak így a dolgok. Az apámnak megvolt rá az oka, hogy azt tegye, amit tett."

"- Most már rendben leszel - mondja érzelemmentes hangon, miközben hátat fordít. Az ajtóban megáll, és továbbra is a hátát fordítva felém így folytatja: - Higgy nekem, Day! Azért mondom, mert jót akarok neked. June össze fogja törni a szíved. Előre látom. Össze fog törni, apró darabokra."

"Maga a szépség, kívül és belül.
 Ezüst fénysugár a sötétségben.
 Ő az én világosságom."
Ha megszeretnétek rendelni a könyvet ezen a linken megtehetitek:
Kartonálthttp://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/marie-lu-prodigy-szuletett-tehetseg-6181
Keménykötéses: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/marie-lu-prodigy-szuletett-tehetseg-6182