2016. május 9., hétfő

Kiera Cass: Az Igazi

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. 
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."





Még magam sem gondoltam volna, hogy amikor elkezdtem A Párválasztót olvasni ilyen gyorsan a végére érek és ennyire fogom szeretni. Valami azt súgja, hogy megvan az idei év kedvenc olvasmánya. Az Igazi (The One) volt számomra az abszolút kedvenc. Az érzelmek mellett pont annyi akciót kaptam, amennyi kellett. Azt kell, hogy mondjam az írónő nagyon kitett magáért, hogy egy ilyen szuper befejezést adjon America és Maxon szerelmének. Teljes mértékben elégedett vagyok. Kívánni sem kívánhattam volna ennél szebb lezárást. Ez persze nem valósulhatott volna meg a Gabo Kiadó nélkül, amit nagyon köszönök nekik. Vétek lett volna, ha a magyar olvasóközönség nem ismeri meg. Már tudom, hogy ha valaki megkérdezi majd tőlem, hogy mit olvasson, akkor biztosan A Párválasztó sorozatot fogom ajánlani neki. Kicsit azért bánt, hogy későn jutott el hozzám America, Maxon és Aspen, de csöppet sem bánom. Így legalább nem kellett éveket (2-t pontosan) várnom Az Igazira. Nagyon-nagyon köszönöm a Gabo-nak a könyvpéldányt. Egy igazi élményben lehetett részem.

Első mondat: "Ezúttal éppen a Díszteremben kornyadoztunk etikettórán, amikor óriási zajjal betörtek az ablakok, és téglák süvítettek be rajtuk."

A kezdés iszonyú erős. Egyből a történések középpontjában találjuk magunkat, egyből avval szembesülünk, hogy a lázadók bármit megtehetnek. Nem számít, hogy nem állsz készen, ők mindig készek lesznek támadni. Ez a kötet az eddigi legizgalmasabb, a legtöbb akcióban lehet benne részünk. Ilyen egy igazi ütős befejezés. De még mielőtt nagyon belevesznék az események forgatagába, szeretném egy kicsit a borítót méltatni. Úgy gondolom, hogy ez lett a lehető legszebb. Imádom, hogy fehér és azt is, hogy America kacér, mosolygós, de azért kicsit szégyenlős is rajta. Maga a színválasztás tökéletes, letisztult, finom, gyengéd, magában hordozza a közelgő esküvő ígéretét és reményt ad. Ennél szebbet nem is lehetett volna választani. Talán még az első résznél is gyönyörűbb. Valami eszméletlen! Imádom benne, hogy megragadja a lényeget és nem vesz bele az apró részletekbe. Egyszóval meseszép!




A történetben olyan fordulatok vannak, amiket álmodni sem mertem volna. Nagyon megvagyok elégedve a cselekmények alakulásával. Örülök, hogy végre több hangsúlyt kaptak az Északi lázadók és végre megtudhattam, hogy mik a mozgatórugóik. Ha jobban belegondolunk hasonlóak az elképzeléseik, mint Maxonnak és nem félnek harcolni értük. Ha kell mindent megtesznek, akkor is, ha egy társuk közben odavész. Nem az számít nekik, mint a Délieknek, akik csak rombolnak és ölnek. Náluk a cél nem szentesíti az eszközt. Ahogy egyre mélyebbre merültem az olvasásban egészen kis apró részletekre lettem figyelmes, de akkor még nem tűntek fontosnak, pedig olyan jó lett volna, ha jobban belegondolok a dolgokba, és akkor talán nem ért volna váratlanul. Fel tudtam volna készülni érzelmileg. Clarkson királyt nem sajnáltam, de Amberly királynét és Celeste-t igen. Amikor már Celeste tudja, hogy ő úgysem lehet Maxoné kezd egyre kedvesebb lenni Americával, s ez a kedvesség kellett nekem ahhoz, hogy végre megkedveljem. Sikerült megértenem, hogy mit miért tett és büszkeséggel töltött el, hogy képes felismerni a hibáit és bocsánatot kérni miattuk. Nagyot nőtt a szememben ezáltal. America apját is sajnáltam, de azt még jobban, hogy ez kellett ahhoz, hogy America felismerje az apró kis részletekben rejlő összefüggéseket, és összerakja egy nagy egésszé. Aspen is változott. Lehet, hogy amiatt, hogy végre képes azért harcolni amiért eddig is kellett volna neki, a barátságért. Annak azért jobban örültem volna, ha erre korábban eszmél rá, de csak az számít, hogy megtörtént. Az pedig, hogy lányt sikerült közel engednie magához, akit jómagam is nagyon megkedveltem öröm. Tökéletes pár lesznek érzem.




America és Maxon kapcsolata sosem volt zökkenőmentes, és sosem lesz az, de a lehető legjobb párost alkotják. Olyan sokára vallották meg érzelmeiket, hogy azt hittem már sosem fogják megtudni, hogyan érez a másik. De a vallomás megért minden várakozást.
"Ezt remélem is. Részben azért, mert... igen, kötelességünk utódot nemzeni. De emellett... America, én veled mindent akarok. Akarom az ünnepeket és a születésnapokat, a szorgos időszakokat és a lusta hétvégéket. Szeretném mogyoróvajas ujjacskák nyomát látni az íróasztalomon. Kellenek nekem a családi viccek, a viták, minden. Azt akarom, hogy közös életünk legyen."
"America, szerelmem, te vagy a lehulló falevelek között átszüremlő napfény. Nevetésed a bánat falán is áttör. Szellő vagy egy kánikulai napon. Te vagy a káosz fölött is uralkodó értelem. Nem te vagy az egész világ, de tőled lesz jó a világ. Nélküled is élnék, e ennél többre nem lennék képes."
America sok megpróbáltatás árán juthatott el oda, ahova tartozik. Már a hazalátogatásakor tudatosult benne, hogy többé már nem ez az otthona, és nem csak a veszteség miatt. Ez a távollét kellett ahhoz is, hogy Maxon utat engedjen az érzelmeinek. Nincs is jobb annál, mikor két szív megtalálja az egymáshoz vezető utat. Hiábavaló volt minden gonoszság, amit Clarkson király kitervelt, még az Ítélkezésnél is felsült, kudarcot vallott. Állíthatta Americát mindenféle nehézség elé, ő akkor is helyt állt és a nép imádta érte. Mindig sikerült olyan döntést hoznia, ami miatt nagyon büszke volt rá mindenki, de főleg a családja.
Az Epilógusban történteket már nem is tudom, hogy mióta vártam. Végre minden a helyére került, beleértve a mi drága Marlee-nkat és Cartert. Aspen mindig ott volt Mernek és mindig ott is lesz. Ezen az sem változtat, hogy már mindketten mást szeretnek. Sose fogják tudni igazán elengedni a másikat, de ez így van rendjén. Örökké barátok maradnak! Ilyen befejezést szerettem volna a kapcsolatuknak, és meg is kaptam. Felettébb hálás vagyok érte.
De nem minden űrt sikerült betöltenie ennek a kötetnek. Annyi mindenre vagyok még kíváncsi, annyi titok vár még felfedezésre. Szeretnék többet megtudni Celeste pálfordulásáról, Marlee-ról, Clarkson király és Amberly királyné kapcsolatáról, Lucyról és persze Aspenről is. Ahogy az elején nem kedveltem, most úgy "szeretem". Jó lenne Maxonból is jóval többet megtudni. Azok a levelek, amiket írt eszméletlenül cukik. Tudtam, hogy érzelmes, de azt még gondolni sem mertem volna, hogy ilyen aranyos módon engedi szabadjára az érzelmeit. Kell nekem ezek után egy Maxon!

Utolsó mondat: "Ez nem a "boldogan éltek, míg..." Ez annál sokkal, de sokkal több."


Kedvcsináló idézetek:

"Ha nem vágysz a koronára, akkor valószínűleg pontosan te vagy az a személy, akinek el kellene nyernie."

"El sem mondhatom, mit jelent nekem, hogy ezt hallom. Majd' belepusztultam, annyira vágytam arra, hogy valaki azt mondja: én vagyok az, aki számít."

"Nem arról van szó... Mindig is tudatában voltam annak, hogy hányas kasztba tartozom. Még akkor is rengeteget görcsöltem ezen, amikor a palotába érkeztem. Hogy akkor most mi vagyok, Ötös vagy Hármas? Akarok-e Egyes lenni? Most viszont már nem szenvedek ettől. És azt hiszem, ezt Maxonnak köszönhetem. Félre ne érts, rengetegszer elszúrja ám... De ha vele vagyok, akkor Americának érzem magam. Akkor nem egy kaszt tagja vagyok, nem is valami program résztvevője. Sőt, rá sem úgy szoktam gondolni, mint aki messze fölöttem áll. Ő egyszerűen csak ő, én pedig én vagyok."

"Ma talán még valóban nem hercegné, de nem lepne meg, ha ez csak ideiglenesen lenne így."

"Akarlak, America. Azt akarom, hogy egyedül az enyém légy. És neked szeretnék adni mindent. Olyasmivel is meg szeretnélek ajándékozni, amiről azt sem tudod, hogy vágysz rá. Azt akarom... Annyira akarom..."

"Akkor most készülj fel arra, hogy olyasmit fogok mondani, amit sosem vártál volna tőle. Tulajdonképpen örülök, hogy megismerkedtél Maxonnal."

"America, sose add fel a harcot. Talán nem azokért a dolgokért küzdesz majd, amiért mások szoktak, pénzért vagy hírnévért, de azért te csak harcolj tovább. Ha vágysz valamire, akkor minden erőddel küzdj meg érte!"

"Ha túléled, ígérem, hogy nyugodtan szólíthatsz kedvesemnek. Ígérem, nem fogok nyafogni miatta."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése