2016. május 13., péntek

Amie Kaufman & Meagan Spooner: These broken stars- Lehullott csillagok

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. És egyszer katasztrófa történik: a hatalmas, luxusűrhajó valami kirántja a hiperűrből, és a jármű a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen élik túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nem él az égitesten. 
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver ugyanakkor nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. Mivel csak egymásra számíthatnak, együtt kell működniük, hogy átjussanak a kísértetés vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek. 
És egyszer csak, a körülmények dacára, Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód volt valami haszna is annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a valódi világukban nem lehet közös jövőjük, így azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre itt maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem ugyanazok, akik korábban ide érkeztek.




Amilyen mániákusan keresem a lélegzetelállítójú borítóval rendelkező könyveket, könnyen meglehet, hogy az elsők között voltam azok között, akik előrendelték. A borító hihetetlen. Egyből megakadt rajta a figyelmem, és tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. Muszáj a polcom lakójának lennie. Miután végre-valahára kézbe foghattam le se bírtam tenni. Csak ámultam-bámultam rajta. Nem hittem el, hogy tényleg a kezeim között lehet. De mint az szokott lenni nem tudtam elkezdeni és őszintén nem is akartam. Nem akartam, hogy ha elkezdem, vége legyen. De csak győzött a kíváncsiságom, ezért olvashatjátok ezt a bejegyzést kedves olvasóim. Azt azért még tudnotok kell rólam, hogy a sci-fi nem az én világom. Se a Star Wars-ért, se a Star Trek-ért nem vagyok oda, sőt kifejezetten utálom. Tudom, tudom, de ha lehet ne kövezzetek meg ezért. Unalmasnak tartom őket és fogalmam nincs, hogy lehet szeretni, főleg rajongani értük, mindegy, ez egyéni szoc problem.
A borítóról még annyit, hogy a csillagok a háttérben teszik fel az i-re a pontot. Lenyűgöző!


Első mondat: "Mikor találkozott először LaRoux kisasszonnyal?"

A kezdés nem tetszett annyira, főleg amiatt, hogy Star Wars feelingem volt. Oké, hogy szép lehet egy űrhajó, de semmi pénzért nem utaznék rajta. Sose lehet tudni, hogy mikor lesz valamilyen hiba, és mikor fog letérni a pályájáról, mikor nyeli el egy feketelyuk, vagy mikor csapódik a Napba. Annyi veszélyt rejt magába.
Lilac LaRoux cseppet sem volt szimpatikus, nemcsak azért, mert úgy beszélt Tarver Merendsennel, hanem azért is, mert egy elkényeztetett kis liba volt. akit dróton rángattak az emberek, Annyira örültem, hogy lezuhant egy lakatlan bolygóra, ahol végre megvolt az esélye arra, hogy más ember legyen. Nem kell álarc mögé bújnia, szabadjára engedheti magát és végre valaki olyanná változik, akit nem lehet csak úgy irányítgatni és képes szembeszállni bárkivel, akár még az apjával is. Nagyon nem szerettem, hogy viaskodik saját magával. Ha valamit nagyon szeretne az ember, akkor tegye meg. Ha fontos, meg kell tennie, nem pedig elszalasztani a lehetőséget.





Sokkal izgalmasabb karaktert lehetett volna belőle faragni. már kezd nagyon unalmassá válni, hogy a főhősök, ez esetben főhősnő nem egyedi. Annyi vörös hajú karaktert fel lehet sorolni, de ő mitől lenne különb? Az nem számít, hogy Havas Jon után szabadon visszatért. Kicsit idegesítő karakter volt.
Tarver annyival jobbat érdemelt volna nála. A bátor, erős, határozott, célratörő férfiak mellé nem egy luxuscica dukál, de sikerült úgy-ahogy Lilac-nek kitörnie ebből a sztereotípiából. Ha sokkal #badass-ebb lett volna, imádtam volna a karakterét. Annyiban volt érdekes, hogy olyan dolgokat látott és hallott, amit kezdetben Tarver nem.
A történettel nem volt semmi bajom. Azt szerettem, sőt imádtam. Új élet egy emberektől mentes bolygón? Zseniális ötlet és a megvalósítása is a helyén volt. Imádtam, hogy nem lehetett tudni, hogy mikor mi fogja keresztezni Tarverék útját. Volt benne kellő mennyiségű kaland, misztikum és a jó öreg szerelem. De még mindig nem tartom Lilac-et Tarverhöz valónak. Lehet, hogy önfeláldozó volt, de közben mindvégig megmaradt benne a "régi énjének" a szeszélyei. Azt viszont sajnáltam, hogy látnia kellett a halottakat és kezdte azt hinni, hogy megőrül. Viszont sikerült találnom egy új szót, ami iszonyatosan tetszik: TERRAFORMÁCIÓ.





Nem szoktam ilyet csinálni, de, hogy levezessem a feszültséget Lilac együgyűsége miatt elkezdtem nézni a The 100 című sorozatot, ami az elején tökéletesen kiegészítette az elképzeléseimet arról, hogy milyen is lehetett az a bolygó, ahova végül főhőseink kerültek.
Az egyes fejezeteket elválasztó kikérdezések felettébb szórakoztatóak voltak. Mondanom sem kell, hogy Tarver igazi kedvenc lett. Jobban örültem volna, ha csak az ő szemszögéből láttam volna a történteket. És mielőtt téves információ menne át, szerettem a történetet, minden egyes hibájával együtt, ezt főleg Lilac kisasszonyra értem. De a végére már majdnem igazi #badass lett belőle, ami miatt már nem is annyira utált karakter.
Ha tehetitek olvassátok el, mert a történet és Tarver miatt megéri. Lilac-et pedig hagyjátok figyelmen kívül.


Utolsó mondat: "Így végül már csak mi maradunk."





Kedvcsináló idézetek:

"Felség, lehet, hogy maga megelégszik azzal, hogy a hercegre vár a fehér lovon, de én nem fogok itt ücsörögni, és várni, amíg elfogynak a készleteink."

"Ó, bízz bennem, LaRoux kisasszony! Én aztán tudnék mit kezdeni vele. Ha akarod, egy egész listára való ötlettel előállok."

"Várj! Gyere vissza! Mondd, hogy nem tűnsz el abban a pillanatban, amint megtalálnak bennünket! Mondd, hogy nem veszítelek el, ha hozzád érek!"

"Ha tényleg elhitted azt a színjátékot, akkor őrültebb vagy, mint gondoltam. Én már az elejétől fogva téged akartalak. De úgy gondoltam, jobb távol tartani magam tőled, és inkább arra koncentrálni, hogy kijussunk innen. Féltem attól, hogy most itt vagy nekem, de aztán elveszítelek. De akkor is megérte volna. Hülye voltam, sajnálom."

"Biztos vagyok benne, hogy ha meg akartalak volna csókolni az első nap, miután keresztülvonszoltalak az erdőn, akkor fejbe vertél volna azzal a nevetséges cipőddel."

"Te te vagy. Te ugyanaz a lány vagy, aki lezuhant velem ezen a bolygón, akit erdőn-hegyen át vonszoltam, aki bemászott a holttestekkel teli hajóba, hogy megmentse az életemet. Ugyanaz a lány vagy, akit szerettem, és most is szeretek."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése