2016. április 30., szombat

Cecelia Ahern: A Vétkes

A skarlát betű és A beavatott izgalmas és gondolatébresztő ötvözete a bestsellerszerző, Cecelia Ahern lélegzetelállító regényében.
Celestine North minden szempontból tökéletes életet él. Példás testvér és gyermek, osztálytársai és tanárai kedvelik, és a barátja is lenyűgöző pasi. Egy nap azonban váratlan helyzetben találja magát, és ösztönösen dönt. Szabályt szeg, ez pedig hatással lehet egész életére. Akár börtönbe is kerülhet. Kiközösíthetik, megbélyegezhetik, billogot süthetnek rá. Lehet, hogy Vétkessé nyilvánítják.
Az ismert sikerszerző, Cecelia Ahern fiatal felnőtteknek írt első regényének társadalmában csak az engedelmeseknek van helye, a lázadást csírájában elfojtják. Egy fiatal lány, aki kiáll magáért, mindent elveszíthet.
A Vétkes és folytatása, a Perfect hamarosan a mozivásznon is látható lesz, filmes jogaikat nemrégiben megvásárolta a Warner Bros.


Amikor megjelent ez a könyv tudtam, hogy el kell majd olvasnom. Hálával tartozom az Athenaeum Kiadónak, hogy egy recenziós könyvpéldánnyal ilyen gyorsan hozzá juthattam és elmerülhettem Celestine történetében. Köszönet érte!
Úgy igazán eddig még nem nagyon volt szerencsém az írónő könyveihez, de filmen már láttam a Love, Rosie-t (Ahol a szivárvány véget ér) és tetszett, de olvasni még nem olvastam. Nemcsak az keltette fel az érdeklődésemet a könyvvel kapcsolatban, hogy disztópia, hanem az is, hogy egy olyan írónő tollából született, aki eddig csak szívszorító szerelmes regényekkel debütált. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, nem is véletlenül. Olyan, mintha a kedvenceimet ömlesztették volna egybe. Olyan érzésem volt, mintha Az éhezők viadalát, A beavatottat (amit eddig csak filmen láttam sajnos) és A párválasztót (Pia Wang és az interjúk miatt) egyesítették volna, hogy megszülethessen A Vétkes. Ígéretes sorozatnak ígérkezik, megvan benne minden, ami igazán szükséges egy jó nyitányhoz. Dinamikus, könnyen olvasható és a hasonlóságok ellenére is sikerül egyedinek lennie. A disztópia rajongók imádni fogják, új kedvencet avathatnak. Én legalábbis ezt tettem.

Első mondat: "Én csak az egyértelmű és észszerű dolgokat szeretem."

Már a kezdés is iszonyú erős. Nagyon el lett találva, ahogy az események egymásra épülnek. Soha senki sem lehet vagy érezheti magát biztonságban még akkor sem, ha a Vizsgálóbizottság fejének fiával jár együtt az ember lánya. Sose tudhatod, hogy mikor fogsz te sorra kerülni. Mikor fognak Vétkesnek nyilvánítani egy olyan tett miatt, ami igazából nem bűn, csak együttérzés. Egyik nap lehet, hogy a szomszédodat viszik el és billogozzák meg a Vétkesek "V" betűjével, de holnap akár te is sorra kerülhetsz. Elég egy botlás, egy "rossz" tett és máris elítélnek, lehetsz bárki. Celestine North ezt a helyzetet nagyon is átérzi. Lehet, hogy ő Crevan bíró fiának, Artnak a barátnője, de ez még nem menti fel semmi alól, sőt még veszélyesebbé is válhat a helyzet, ha egy nagyon jól ismert központi figura az ismerősöd. Elég egy botlás és többszörösen szenveded meg az árát csak amiatt, mert ismered Crevan bírót. Ez Celestine esetében sincs másképp.


Ha egyszer Crevan a fejébe vette, hogy bűnös vagy, a mi esetünkben Vétkes és a lelkiismereted nem enged hazudni, akkor neked véged, mert hatszorosan is visszakaphatod, még akkor is, ha ez később az ellenfeled gyenge pontja lesz. Ha már rád sütötték a Vétkességet úgy érezheted, hogy mindennek vége, nincs értelme semminek, elvesztetted azt, ami a legfontosabb volt, de sokszor a reménytelenség idején nyílnak ki új kapuk, amik még a hasznodra is lehetnek. Ezekben az időkben derül ki igazán, hogy kinek is számítasz, de nagyon kell vigyázni, nehogy rossz célhoz használjanak fel, esetleg használjanak ki. Sokszor olyanoktól kapsz segítséget, akiktől nem is számítasz és az összeesküvés elméletek értelmet nyernek. Számomra nagyon izgalmas olvasmány, nagyon várom a folytatást.
Celestine nagyon erős karakter, cseppet sem idegesítő és meglepő módon teljes egészében tudtam vele azonosulni. A Vétkessé válás számára meghozta azt a szükséges rosszt, ami ahhoz kellett, hogy a személyisége tovább fejlődjön és meglássa azokat a dolgokat, amiket eddig nem, pedig a szeme láttára zajlottak. Kellett neki az, hogy olyanokban találjon támogatást, akikről nem is gondolta volna. Az ő szemén keresztül tökéletes betekintést nyerhetünk, ami segít megérteni, hogy milyen is egy Vétkes élete, még akkor is, ha igazából azért ítélték el, mert nem volt szívtelen és nem dobta el az emberségességét.
Artot már az elején megkedveltem, büszke voltam rá, hogy próbált kiállni a barátnőjéért, még akkor is, ha nem idejében tette. Nem számított neki, hogy emiatt szembe kellett mennie az apjával, aki az egyetlen megmaradt szülője.
Carrick még egy elég kezdetleges figura számomra, hiszen nem sok mindent tett, mégis inspirálta az élete Celestine-t, és még ki is állt érte.
Van egy olyan gyanúm, hogy a következő kötetek egyikében fen fog állni egy szerelmi háromszög, de ez esetben nem tudom, hogy örülnék e neki. Valószínűleg nem, de nálam ez változó.




Talán meg sem kell említenem, hogy nagyon utáltam Crevant, és alig várom, hogy elbukjon. Pia Wang volt az, akiben sikerült pozitívan csalódnom, és ennek örülök. De az még nem világos, hogy merre is fog dőlni a mérleg nyelve. Sose lehet tudni, de reméljük, hogy pozitív irányba, úgy lenne a jó, főleg Celestine-nek. Még ha nem is akarta, de sikerült megindítania valamit, ami miatt nem biztosak már az emberek abban, hogy jól is működik a társadalmuk. Azért megbillogozni valakit és a legvétkesebbé tenni a Vétkesek közül, mert segített egy öregembernek: TÚLZÁS: Legyen Vétkes vagy sem az az öregember. Mindenki megérdemli azt, hogy ha nincs jól segítő kezek nyúljanak érte.
Azt azért sajnálom, hogy nem kapott több szerepet Carrick, mert érdekes karakter. art is többször mozgósíthatta volna magát. Ezenfelül teljesen meg vagyok elégedve. Örülök, hogy magyarul is megjelent és ezáltal még több olvasóhoz eljuthat Celestine története. Talán ráébreszti az embereket arra, hogy igazából mi is az, ami vétek és mi nem.

Utolsó mondat: "Menekülök."


Kedvcsináló idézetek:

"A Vétkesek átlagos állampolgárok, akik valamilyen erkölcsi vagy etikai vétséget követtek el a társadalom ellen."

"A rossz döntésekért a halántékukra sütik a jelet. Hazugságért a nyelvüket égetik meg. Ha megkárosították a társadalmat, a jobb tenyerüket jelölik meg. Ha hűtlenek voltak a Vizsgálóbizottsághoz, a szívük tájékán a mellkasukat billogozzák meg. Ha nem illeszkedtek be a társadalomba, a jobb talpukra kerül az égetett V."

"Sokan hordunk ilyen tetoválást. Mi azt valljuk, hogy a vétkesség megerősít. Aki hibázik, tanul belőle. Ha valaki soha nem hibázik, hogyan tanulja meg, mi a helyes, és mi nem, hogyan ismeri meg önmagát? Honnan tudja, mit képes megtenni, és mi nem illik a személyiségéhez? Minél több hibát követ el az ember, annál többet tanul."

"Egész életemben keményen dolgoztam azért, hogy tökéletes legyek, hogy megdicsérjenek, de ne ünnepeljenek, hogy normális legyek, és ne lógjak ki a sorból. Kitűnő tanuló voltam, volt elég barátom ahhoz, hogy ne számítsak különcnek, de nem annyi, hogy népszerű legyek. Átlagos voltam, és nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy átlagos legyek. Aztán egyetlen hibát vétek, a legrosszabbat, amit tehetek, és egy Vétkesekkel teli teremben most én vagyok az ünnepelt hős. Zavarban vagyok. Attól félek, ezek az emberek mind tévedtek, én nem az vagyok, akinek tartanak."

"Ne feledd: a tettek ékesebben szólnak minden szónál. Nem mindenki termett pódiumra, mikrofon elé. Én azt javaslom neked, keress egy társat, egy Vétkest, mert az a legegyszerűbb, igen. Ugyanolyan szabályok szerint élhettek szépen, kiegyensúlyozottan, két Vétkesből lesz egy Tökéletes. Szeress bele! Telepedj le, szülj gyerekeket, vigyázz rájuk! Élvezd az életed!"

2016. április 28., csütörtök

Brigid Kemmerer:Spirit- Szellem

Hunter Garrity csak azt szeretné, ha békén hagynák. A saját kárán tanulta meg, hogy nem mindennapi képességeiért súlyos árat kell fizetnie. És úgy tűnik, nem engedhet meg magának egyetlen szövetségest sem. 
Fuldoklik az ellenséges indulatokban. A nagyapja, akinek viszket a tenyere, ha csak ránéz. 
A Merrick fiúk, akik azt hiszik, hogy elárulta őket. 
Calla, ez az ármánykodó őrült, aki csalinak akarja használni őt. 
És ott van Kate Sullivan, az új lány az osztályban. Ő nem ellenséges. Kate merész. Vicces. Szexi. De ő is forral valamit. 
Ahogy az elvileg titkos erők felszínre törnek mindenütt, amerre csak jár, Hunter rájön, hogy valami szörnyűség fog történni. De ahhoz, hogy megtudja, mi vár rá, találnia kell valakit, akiben megbízhat…





Aki ismer az tudja, hogy imádom az olyan könyveket, sorozatokat, filmeket, amibe a szereplők rendelkeznek valamilyen erővel, legyen az természeti erők irányítása vagy tényleges szupererő pl.: láthatatlanná válás. nálam ez olyan dolog, hogy ha megvan, akkor édes mindegy, hogy könyv az vagy sorozat, mert imádni fogom, ez itt sincs másképp az Elementálok 3. részénél. Az első rész, a Storm-Vihar megnyert magának, és nem volt kérdés, hogy fogom e folytatni a sorozatot. A Spark-Szikra volt az a rész, ami teljes mértékben megvett magának. Chris története sem volt piskóta, na de Gabriel, ő vitte a pálmát. Hetekig utána Gabriel lázban égtem. Ezeket azért említem meg most, hogy megértsétek, hogy mihez viszonyítom Hunter történetét. Én személy szerint nem tartom olyan erős karakternek, hogy saját könyvet érdemeljen, de ezt Brigid másképp gondolta és itt is van végre nálunk Magyarországon, igényes fordításban.

Első mondat:" Hunter Garrity egy fegyver kattanására ébredt."

Az előző részekhez viszonyítva a Spiritnek is odaillő, esztétikus borítója lett. Egy Ötödikhez hűen illő fehér szín viszi a fővonalat, ami különösen tetszik az az, hogy a többiek is ott vannak a háttérben, bár az én drágámat lefelejtették, pedig ő is elementál. Tudom, hogy az eredetin sincs rajta, de akkor is. Mégis miért nincs Nick a borítón? Sejtem a választ, de na... Egy jó photoshop csodákra képes. Komolyan mondom, simán meg lehetett volna oldani.
Hunter még az elején eléggé kedvelt karakter volt, emlékszem, hogy még drukkoltam is neki, hogy jöjjön össze Beccával, de aztán a Spark alatt Gabriel kitúrta őt a szívemből, de Nicket nem sikerült neki, mert még mindig ő számomra az abszolút favorit. Hunter egy igazán érdekes karakter és nem csak amiatt, hogy keresi saját magát, nem találja a helyét. Végre úgy láthattam általa a Merrick testvérek kapcsolatát, ahogy egy kívülálló látja. Erősek, mégis törődnek másokkal, pedig simán megtehetnék, hogy romba döntenek mindent, de nem, ők nem ilyenek. Cseppet sem hasonlítanak Callára, aki sose volt szimpatikus. Ő egy tipikusan olyan karakter, akit képtelen vagyok akár egy pillanatra is kedvelni. Ha valakit meg kéne nevezzek, akkor ő vagy Silver lenne az, akit kérdés nélkül főgonosszá neveznék ki.





Lehet, hogy Silver külsőre jól néz ki meg minden, de ez nem elég. Belül romlott és nem képes nézetváltásra. Ami belé rögzült, az benne is marad és képtelenség változtatni rajta. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mi legyen vele, mert semleges volt számomra, de aztán az erőszakossága és a vérszomja eldöntötte a mérleg nyelvét az utálom, nem szimpatikus irányba. Igazán az után gyűlöltem meg, hogy azt tette Kate-tel, amit. Egyáltalán nem érdemelte meg a lány. Nála nagyon jól kijött az, hogy próbálta keménynek tituálni magát, de azért felszínre tört az is, hogy ő milyen is valójában. Hunternek sikerült kihoznia Kate jobbik oldalát. Nagyon élvezetes volt olvasni a kettejük kapcsolatának alakulását. A kezdeti heccelődések nagyon könnyen át tudnak alakulni valami egészen másba. Örültem nekik.
Hunter kutyusa, Casper nagyon a szívemhez nőtt. Volt jó néhány rész, amikor azt hittem, hogy vége van a kutyisnak, de szerencsére nem. Kétszer biztosan rám hozta a frászt! Nagyon mérges lettem volna, ha Brigid megöli a kutyust. 
Örültem, hogy Hunterön keresztül végre Michaelt is jobban megismerhettem. Megmondom őszintén, hogy eddig a legidősebb Merrick fivér volt a legunszimpatikusabb, de ez most szerencsére megváltozott. Végre egy kicsit közelebb érezhettem magamhoz. Gabriel, mint mindig most is hozta a formáját, pechemre több Gabrielt kaptam, mint Nicket. Jó lett volna, ha több Nick-Hunter van.





A "kedvesebbik" iker számomra sokkal izgalmasabb, mint Gabriel, akinek már megvan írva a története. Jó lenne az ő történetét is végre megismerni. Különösen tetszett az, hogy Kate és Hunter múltjából is egyre többet tudhattam meg a történet előrehaladtával, ami egy percig sem volt unalmas, sőt igazi felüdülés volt. Nagyon tetszett. Annak külön örülök, hogy Hunter végre jól döntött és arra az oldalra állt, ahova már az elején kellett volna. De ha egyből oldalt választ talán nem születik meg a története, szóval azért annyira nem sajnálom, hogy Brigid húzta-halasztotta ezt az oldal választást. A végére teljes mértékben eltűnt belőlem az, hogy Hunter nem olyan fontos, mert igenis az.
Az utolsó fejezet igazán szívszorító. Sajnáltam Huntert is és Kate-t is, hogy ez lett a vége.


Utolsó mondat:" Mehetünk. Menjünk haza!"

Érdekességként még ezekkel a borítókkal jelent meg külföldön a Spirit:




Kedvcsináló idézetek:

"Oké, tessék: szerintem szuperdögösnek kell lenned ahhoz, hogy piercingeket tetess be vagy tetováltass, különben csak a rondaságodat emeled ki velük."

"Mi mást kéne tennem? Egész életemben azt hallgattam, hogy a  tiszta elementáloknak meg kell halniuk, mielőtt bárki megsérülne. És hogy mi vagyunk azok, akiknek meg kell ölni őket, mert a mi kapcsolatunk az ötödik elemmel lehetővé teszi számunkra, hogy létrehozhassuk a legcsodálatosabb spirituális kapcsolatot, aminek a segítségével helyesen cselekedhetünk."

"Szeretnélek megcsókolni. De úgy szeretném megtenni, hogy nem választanak el bennünket hazugságok."

"Jó ember vagy, Hunter. Tudom, hogy érdekel, mi történik velük. Tudom, hogy te ezt gyengeségnek tartod, pedig hidd el, nem az. Te csak szeretnéd megmenteni őket."

"Az első nap, amikor megismerkedtek, barátok vagytok. A második nap már testvérek."

2016. április 22., péntek

Anne L. Green: Eltitkolt múlt

Megszelídülhet egy vérbeli szívtipró?
„Alexander Cross vagyok, egy veszedelmes és vakmerő csábító, a határtalan gyönyörök legfőbb rajongója. Az erotikus hódításaimat hobbinak tekintem, a kapcsolataimból kizárok minden lehetséges érzelmi kötődést, életem elsődleges célja újabb és újabb nő meghódítása. Szándékaimat sosem titkoltam, éppen ezért nem is értem, mit esznek rajtam olyan nagyon a nők? Tényleg ennyit jelentene a külső? Az előkelőség? A gazdagság? A szép szavak? A szemtelenség valóban lefegyverző lenne? Vagy talán csak a rossz, a bűn, a gonoszság izgalma csalogatja őket?”
De mi történik, ha egy ilyen férfi beleun az addigi egyhangú, felszínes és érzelemmentes életébe és önmaga elszámoltatása közepette véletlenül elüti azt a nőt, aki életében először másképp tekint rá?
Amikor Alex belenéz szépséges áldozata kék szemeibe, minden megváltozik, függővé válik. Megtapasztalja, milyen szeretni, gondoskodni és szeretve lenni. Idővel ráébred azonban, hogy Lexie nem az a nő, akinek hitte, múltja tele van szenvedéssel, titkokkal és fájdalmas rejtélyekkel, ám addigra már késő: elnyeli őt a mély, őszinte érzelem, amit a lány iránt táplál.
Vajon a múlt sötét titkai engedik a fiatal szerelmeseket új életet kezdeni?


Elég régóta vártam már, hogy végre Alex történetét is olvashassam. Nem titok, hogy már A remény hajnalában is ő volt az én nagy kedvencem. Az Álomgyár Kiadó jóvoltából olvashattam el, amit köszönök nekik. Zárójelesen megjegyezném, hogy az új logójuk nagyon tetszik, és még az sem zavar, hogy rózsaszín. Szuper lett! Egy igazán jó kiadóhoz pont ilyen igényes logó dukál.
Visszatérve, mindig is gyötört a kíváncsiság, hogy vajon mi lesz a nőfaló Alexander Cross-szal, hogy ő mikor fogja megtalálni a szerelmet úgy, mint Matt Amy-t. Tudtam, hogy Anne az ő történetét is meg fogja írni, örülök, hogy nem kellett egy évnél többet várjak rá. Akkor lennék teljesen végeláthatatlanul boldog, hogy ha egyszer sikerülne dedikáltatnom Anne előző regényeivel együtt. De ami késik, nem múlik. Azért szeretem az írónő írásait, mert olyan köntösbe tudja bújtatni a tömény, csöpögős romantikát, ami nem túl giccses és nyálas. Mindig megfűszerezi valami plusszal, amivel szinte mindig sikerül levennie a lábamról. Ez esetben nem határtalan a boldogságom, de erről majd még írok.

Első mondat: "Kezdhetném a történetem azzal, hogy ki is vagyok én valójában, de sajnos erre a kérdésre már én magam sem tudom a választ."

Imásom, ahogy kezdődik. Sok jót ígér, habár azért eléggé lehangolt állapotban találjuk Alexet, de ez, mint szokott lenni megszűnik. A véletlenek azok a helyzetek, amiből mindig valami jó fog kisülni, hiszen véletlenek nem léteznek. Hiszek az ok-okozatiságban. Nem véletlen, hogy azok vagyunk, akik. Ha az kell ahhoz, hogy elüssünk valakit és boldogok legyünk, akkor azt úgyse tudjuk megakadályozni. Sokszor a tagadás, elutasítás az ami feltüzeli, felkelti a férfiak figyelmét. Ha ez a kettő megvan, akkor biztos a siker a boldogsághoz, még ha nem is egyenes út vezet hozzá. Ha valamit túl gyorsan kapunk meg nem biztos, hogy értékelni fogjuk, de ha küzdenünk kell, akkor biztos, hogy nem fogjuk csak úgy eldobni. Biztos vagyok benne, hogy ha Lexie könnyen adta volna magát, akkor Alexet sem sikerült volna lehengerelnie, és talán nem is küzdött volna érte ilyen intenzíven. Sokszor talán az a legjobb mindkét fél számára, ha egy kicsit elérhetetlenek vagyunk.


Egy olyan férfit, mint Alex, aki falta a nőket nehéz levenni a lábáról, főleg ha a múltja miatt nem igazán tud már megbízni a nőkben. Lexie-t is a múltja tartja vissza attól, hogy megnyíljon, ezért is olyan elérhetetlen. Csodálatos történet ez arra, hogy két meghasadt szív, igen súlyos múlttal, hogy is talál egymásra és, hogy min is kell végigmenniük ahhoz, hogy végre valahára igazán boldogok legyenek és szeressenek tiszta szívből. Ezt a könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, nőnek és férfinak egyaránt. A kor nem számít, de 16 év alatt nem ajánlott.
Sorsdöntő fordulatokban, akciódús jelenetekben, árulásban, apa-fia viszonyban, őrült sszereplőkben (Murphy, Jessica) gazdag írás. Mind Alexnek s mind Lexie-nek szüksége volt a másikra, még akkor is, ha Lexie nem akarta ezt tudomásul venni és nem akarta beengedni a szívébe azt a férfit, aki mindenbizonnyal oda tartozik és onnan el nem megy. Meglepő volt számomra, hogy egy olyan szoknyavadász, mint Alex képes a szerelemre, az érzelmekre és tudomásul veszi, ha a másikat nem érdekli a pénz, hanem csakis ő. A végén örültem, hogy végre valahára rendeződött Alex és James (Mr. Cross) között a kapcsolat.
Lexie-nek volt talán a legnehezebb dolga. Pokolian nehéz lehetett újra kezdenie mindent a nulláról, de nem adta fel és sikerült neki. A múltja miatti zárkózottság fogta eddig vissza  őt abban, hogy barátokra leljen, de Alexnek sikerült ledöntenie a falakat. Nagyon türelmes volt és ez irtózatosan tetszett, imponált. Ilyen egy igazi férfi, még akkor is ha kívülről azt mutatja, hogy ő milyen nagy macsó. Nem szabad elfelejteni, hogy legbelül mindenki érez, még ha azt nem is mutatja meg a külvilágnak.


Aiden volt az, akit nagyon megszerettem. Igazi kis csupaszív fiú. Minden anya ilyen fiút kíván magának. Igazi kis tünemény.  Említettem, hogy egy valami nem tetszett. Az pedig a sok forró, pikáns jelenet. Meg is indoklom, hogy miért: túl szürke ötvenes volt, és ez nem jött be, de ezenfelül meg voltam elégedve a történettel és büszke vagyok Anne-re, hogy ilyen szuper lett Alex története. Az különösen tetszett, hogy a már jól ismert Matt és Amy is szerepet kapott. Olyan jó volt, hogy egy kis belátást kaptunk abba, hogy mi történt A remény hajnala után. Alex története után már csak Caté és Adamé hiányzik, de azt nem tudom, hogy ha Anne megírja, akkor együtt maradnak e vagy sem.

Utolsó mondat: " Mindent megkaptam, amit csak kívántam."

Kedvenc idézetek:
"Alex, Alex! Nem várhatod, hogy az élet csak úgy hozzád vágja a nagy Őt!"
"A legínycsiklandóbb reggeli tejeskávé jutott róla az eszembe. Pechemre odavoltam a kávéért. Teljesen elbűvölt. Már akkor feltűnt, milyen helyes ez a pasi, amikor rémült tekintettel kiszállt az autójából, hogy felsegítsen a földről. Szőkésbarna haja, izmos, férfias felépítése csak még tökéletesebbé tette az összképet. elpirulva sütöttem le a szemem."
"Nem fogom neked lehazudni a csillagokat az égről, mert nem látok a jövőbe, de egy biztos, bármi történjen is, cserben nem hagylak. Én inkább attól tartok, én nem leszek képes megadni, amire te vágysz."
"Csak, hogy tisztán láss, úgy néztél rá, mint egy szerelmes kamasz. Te tényleg szerelmes vagy! Amy odalesz."
"Az egyik legfontosabb kapcsolat az életben a testvéri szeretet, mert a testvér az, aki életünk végéig hű marad hozzánk, nem ver át bennünket, nem féltékeny és nem irigy ránk. Ő az a személy, aki mindenét odaadná értünk, mindenét feláldozná, és még a széltől is meg szeretne óvni."


2016. április 16., szombat

M. A. Larson: Csillagfürt Akadémia

A Csillagfürt Akadémia bátor és vakmerő ifjak és leányok jelentkezését várja, akikből a jövő hercegnői és lovagjai lesznek…
Gyertek csak, gyertek!
Egy nevenincs lány, akinek fogalma sincs, mit keres ott, megérkezik egy királyságba, ahol nagy a sürgés-forgás. Az egész világ háborúban áll. A lányt felveszik a Csillagfürt Akadémiára, ahol hercegnőket és lovagokat képeznek ki a két nagy ellenség, a boszorkányok, és a sárkányok ellen. Itt kap nevet is: Titti. El kell viselnie a keménykezű Tündőrmester vezette csapat szigorú szabályait, és meg kell találnia a helyét a barátok és ellenségek teljesen új világában.
Miközben Titti megtanulja, hogy mit is jelent valójában hercegnőnek lenni, meglepő dolgokat tud meg magáról, családjáról, az emberi együttérzésről, és az embertelen kegyetlenségről. Ahogy a boszorkányok hada egyre közeledik, felfedezi, hogy a hercegnők és boszorkányok harca sokkal személyesebb, mint hitte.



Legelőször szeretném megköszönni a könyvpéldányt a Ciceró Könyvstúdiónak. Köszönöm :)
Ez a könyv tökéletesen beleillik azok könyvek sorába, amiket olvasok, mind tartalmilag, s mind történetét tekintve. kisgyermekkorunk óta mindig voltak olyan mesék, amik elvarázsoltak bennünket, akár többször is megnéztük őket. M. A. Larson regénye ezekre a mesékre épül, tovább szőtte azokat s egy új köntösbe öltöztette. Említés szintjéig találkozhatunk benne Hamupipőkével, Aranyhajjal és más számomra ismeretlen hercegnőkkel. Minden egyes hercegnőben közös nevező az, hogy egytől-egyig a Csillagfürt Akadémiára jártak. Könyvünk egy érdekes megközelítésben mutatja be, hogy milyen is az élet az Akadémián. Azok, akik szerették a Jók és rosszak iskoláját biztos vagyok benne, hogy ez is el fogja nyerni a tetszésüket. Kalandban, érdekességekben, varázslatban és titkokban gazdag kötet a Csillagfürt Akadémia első része, ami ha egyszer elkapta olvasóját nem ereszti. Én személy szerint nagyon nehezen tudtam letenni, olyannyira magával ragadott a történet, főleg Titti és Kalibur miatt. Érdemes lesz még odafigyelni rájuk.

Első mondat: "Ha éjszaka még mindig az erdőben leszek, sosem jutok ki innen."

Maga a borító a narancs-sötét zöld kombójával telitalálat. Egy kicsit a Halloween-t juttatja eszembe, szóval biztos vagyok benne, hogy nagyszerű olvasmány azoknak, akik a borzongatás éjszakáján szeretnének valami hangulatban odaillőt olvasni. A különböző figurák kontrasztja tökéletesen passzol a könyv témájához. Semmi fölösleges nincs rajta. Igazán szuper lett a borító. Nekem nagyon tetszik.




Történetünk egy olyan lányról szól, akinek nincs neve, majd három közül is választhat: Tizenegyes kadét, Titti és Nikolina. Erős hősnővel van dolgunk, aki már az első pillanattól kezdve rabul ejti a szívünket és nem ereszt. Kalibur mindenféleképpen odáig van érte, hisz ki ne lenne. Ha fiú lennék és megmentene egy lány a boszorkány karmai közül én is végtelenül hálás lennék érte és ott próbálnék segíteni neki ahol csak lehet. Kalibur e szempontból nem okozott csalódást, sőt eléggé megkedveltem a vágáre, bár voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtam hova tenni a viselkedését. Maximillián volt a másik lovag, aki érdekesnek bizonyult. Nem sűrűn találkozik az ember elátkozott ember-állatokkal, akik valami csoda folytán visszaváltoznak emberré. 
Különösen tetszett az, hogy a boszorkányok csúfnak és gonosznak voltak beállítva. Végre egy olyan könyv, ami visszahozta a régi boszorkány ideált. Manapság túl vannak cicomázva és túlozva. Úgy próbálják beállítani őket, mintha jók lennének, pedig ha boszorkányokról van szó, akkor igenis legyenek ördögiek. Kapják vissza eredeti romlottságukat! Legyenek ők az igazi főgonoszok.
Számomra a sárkányok a könyvvel ellentétben nem gonosz teremtmények. Nagyon szeretem ezeket a lényeket. És inkább olyanok nekem, mint egy segítő társ, nem pedig olyanok, akik ellen lovagokat kellene kiképezni, hogy végezni tudjanak velük, pedig az Akadémián a lovagokat erre készítik fel, míg a hercegnőket arra, hogy a romlottság, vagyis a boszorkányok ellen harcoljanak. Tittinek meg még Goneril is ott van a boszorkányok mellett.
"Esküszöm, hogy eleget teszek kötelességemnek. Támogatom és védem a szabad világ polgárait minden boszorkánnyal szemben. Legjobb képességem szerint gyakorlom a Bátorságot, Együttérzést, Jóságot és Fegyelmezettséget, és mindig erkölcsöl életre törekszem."
Így hangzott a hercegnők esküje. De ahhoz, hogy ez beteljesüljön hosszú úton kell tovább menni, ahol az élet nem mindig fenékig tejfel.




Sok mindent kell elsajátítani, hogy egy hercegnő beteljesítse a sorsát. Talán a legnehezebb dolga Tárkonynak lesz, hiszen fiú és az anyja miatt hercegnőnek kell lennie. A kadétoknak kötelező a boszorkánytaktika óra, hercegnőtan-és történet, elvarázsolt erdőben való tájékozódás, tánc alapjai, hadgyakorlat, rokka működéséről szóló előadás, állattartás művészete, közelharc gyakorlata. S ha ez nem lenne még elég ott a Bálok bálja és a Gyámoltalan Hajadon.
Ezenfelül betekintést is nyerhetünk, hogy hogyan is születnek a boszorkányok.
"Üstből születik. Összetevőinek összessége. Először is kell egy sárkányszív. Az öregebb sárkányokból lesz a legjobb boszorkány, mert ők ismerik az élet legrosszabb oldalát, A sárkányszív dühéhez semmi sem fogható. A második hozzátevő, amire szükség van, egy becsületes szív. Ártatlan gyermekek, jóságos nők és férfiak. Mind megfelel, de amire leginkább vágyunk, az egy hercegnő szíve. Az csurig van erkölcsösséggel, jósággal és ártatlansággal. Hogy igazán kegyetlen boszorkányt hozzunk létre, találnunk kell egy erkölcsös, de rettegéssel átitatott szívet. Amilyen a tiéd most. Egy dühös sárkány szíve és egy rettegő, erkölcsös szív. Ez a legrosszabb boszorkák receptje az Üveghegyen innen és túl." 
Kalandot, váratlan fordulatokat, jövőbe látást és visszaemlékezést is éppúgy kapunk, mint egy csodálatos térképet, ami tökéletesen illik a könyvhöz.  

Utolsó mondat: "Aztán mosolyogva csúsztatta az arcképet a pikkelybe, ás óvatosan visszatette mindkettőt a szíve fölé."

Kedvenc idézeteim:

"Jaj, kedvesem, beléd annyi elegancia sem szorult, mint egy jégen piruettező óriásba."

"Hallottam már olyat, hogy egy farkas felnevelt egy cicát vagy mást, de hogy a sárkányok? A sárkányok lélektelen, gyilkoló szörnyek..."

"Nos, így kell kimenekülni egy toronyból. Köszönöm, kadétok!"

"Ha így bánnak egymással az emberek, én szívesebben lennék sárkány!"

"Néha úgy érzem, túl sok bennem a sárkány ahhoz, hogy hercegnő legyek. Vagy túl sok a hercegnő, hogy igazán sárkány lehessek. Nem tudom, mi vagyok."

"Titti, az élet nem igazságos. Sosem volt és sosem lesz az. Elüldögélhetsz azon sopánkodva, hogy milyen igazságtalan, míg a boszorkányok elözönlik az országot, vagy összeszeded magad és csinálod tovább."

"Születtem ahol születtem, abba a családba, ahová. Egyértelmű volt, hogy lovag leszek. De sosem élveztem. azt gondoltam, csak eljövök ide, magolok és teszem a dolgomat... de most már ismerlek téged, és semmi sem olyan, mint hittem."

"A boszorkányból hiányzik minden, ami különlegessé teszi. A boszorkány képes metsző félelme ébreszteni egyetlen pillantással, meg tudja idézni a legsötétebb varázslatot, és még az ártatlanok húsát is kővé változtathatja. Az azonban hiányzott belőle, amit Titti ebben a pillanatban érzett magában növekedni. A boszorkányban nincs bátorság."


2016. április 15., péntek

Sarah Fine: Sanctum

Egy hete a tizenhét éves Lela Santos legjobb barátnője megölte magát. Ma, annak köszönhetően, hogy a búcsúztatási szertartás félrecsúszott, Lela a paradicsomban van, és egy óriási, elkerített várost néz a távolban – a poklot. Senki nem megy át saját jószántából az Öngyilkos Kapukon egy olyan helyre, amelyet beborít a sötétség, és hemzseg a lecsúszott teremtményektől. Lela azonban nem akárki, ő eldöntötte, hogy megmenti legjobb barátja lelkét, még akkor is, ha ezzel feláldozza örök síron túli életét.
Miközben Lela megpróbálja megtalálni Nadiát, elfogják az Őrök, ezek az óriási, nem éppen emberi lények, akik a város sötét, végtelen utcáin járőröznek. Túlságosan is emberi vezetőjük, Malachi minden tekintetben különbözik tőlük, egyet kivéve: halálos hatékonyságát. Amikor találkozik Lelával, Malachi saját tervet dolgoz ki: kijuttatni Lelát a városból, még akkor is, ha maga mögött kell hagynia Nadiát. Malachi tud valamit, amit Lela nem: a sötét város nem a legrosszabb hely, ahova kerülhet az ember, és mindent megtesz azért, hogy a lány elkerülje ezt a még rosszabb sorsot.


Nem igazán terveztem, hogy valaha is el fogom olvasni ezt a könyvet, de a sors mégis úgy hozta, hogy elolvastam. Tetszett is, de mégsem volt maradandó élmény. Az eleje meg a közepe is jó volt, élvezhető, de a vége, pontosabban az utolsó fejezet nem nyerte el a tetszésemet, olyannak tűnik, mintha az írónő csak összecsapta volna, hogy lehessen honnan folytatni. Nagyrészt emiatt van hiányérzetem meg egy kicsit csalódtam is. Ha nem lenne az a fejezet még jó is lenne az egész történet, de így nem olyan, mint amilyennek kellene lennie, jól el lett szúrva vele. Ilyen, ha valaki összecsapja a végét, pedig nem lenne szabad. Sajnáltam. Viszont, ha elvonatkoztatok az utolsó fejezettől eléggé szerethető azok számára, akik szeretik a sötét dolgokat és szívesen olvasnak a Pokolról, arról, hogy milyen is lehet a halál utáni élet.

Első mondat:"Ha valaki az első napomon a Warwick Gimnáziumban azt mondta volna, hogy akármelyik diákért a pokolra szállok, főként pedig a Warwick méhkirálynőjéért, csak nevettem volna, vagy esetleg belevágok egy golyóstollat (elég kemény nap volt az a legelső)."

A borító egészen tűrhető, viszont a gerince nagyon rossz lett. Irtó sokat gondolkodtam, hogy írjak e róla bejegyzést, de néha negatív kritika is kell, bár azokat nem szeretem. Annyira tudtam volna szeretni. Még a borítótól is el tudtam volna tekinteni. Még az alapsztori is egyedi volt, Sarah úgy valósította meg, hogy közbe fontos dolgokat is beleszőtt, kezdve az öngyilkossággal, az önfeláldozással, nemi erőszakkal és következményeivel. Még a náci haláltábor borzalmait is felfedezhetjük benne Malachin keresztül, aki egy igazán erős, kemény karakter, akire nagyon is érdemes odafigyelni. Ezenfelül nagyon szemfüles és jó megfigyelő, neki köszönhetjük a térképet is, ami megjegyzem eszméletlen lett. A tárképeket szinte sose lehet elrontani. Az kicsit (nagyon) furcsa volt, hogy egyből beleszeretett Lela Santosba, akinek volt is egy elég vicces megnyilvánulása, ami eléggé elnyerte a tetszésemet:
"Bókok. Amikor egy fickó először mondja nekem, hogy gyönyörű vagyok, akkor a pokolban vagyok, ő pedig félrebeszél."
Már az első perctől megvan köztük a szikra, de attól még vicces, hogy Malachi kockára teszi az életét miatta. Ebből is látszik, hogy a pasiknak elég egy csinos pofi és mindent megcsinálnak, hogy megszerezzék, nem véletlen az sem, hogy segít Lelának megkeresni Nadiát, a méhkirálynőt. Ő nagyon jó példa arra, hogy a csillogás, a népszerűség nem minden. Ha belül üres vagy mit sem ér az élet. Kell lennie belül is valaminek, hogy ne érezd magad hasztalannak, üresnek és élni akarj.




Lelában tiszteltem azt, hogy bármit megtenne a barátnőjéért, aki mások véleményére nem hagyatkozva felemelte Lelát és végre értelmet adott az életének. Végre elhitte, hogy ő is jó valamire és lehet életcélja, járhat egyetemre és ő is érhet el dolgokat az életben.
A mellék karakterek közül Ana volt az, aki a legközelebb állt hozzám, mind emberileg és mind személyiségileg. Sajnáltam, hogy elvesztette Takeshit, a szerelmét. Nagyon jó lett volna, ha Ana több szerepet kap és megtudunk róla többet. Több tanácsot is szívesen meghallgattam volna tőle.

"Igen, tudom, hogy miért vagy itt. De egyvalamit jól gondolj át: nem szabad összekeverned azt, amit akarsz, azzal, amire szükséged van."
Mind a cselekmény, mind pedig a Pokol leírása helytálló volt. Tetszett a sötétség, ami a történetből áradt és pont amiatt, hogy minden egyes oldalt a sötétség hatott át lett volna jó, ha ez az utolsó oldalig is megmarad, mert így egy hatalmas ugrás van és ez nekem személy szerint nem tetszik annyira.
Izgalmakban sem szűkölködik a kötet, a Mazikinek gondoskodtak róla, hogy ne legyen unalmas. Önmagában, mint lények (igazából nem is tudom, hogy minek nevezzem őket) érdekesek voltak és jól feldobták a történetet, de azért nem maradéktalan az örömöm Ana és Takeshi miatt, sőt Malachit is sikerült majdnem megölniük, aminek nagyon nem örültem volna, mivel Lela Malachi nélkül csak bolyongott volna körbe-körbe a városban, és talán akkor meg sem találta volna Nadiát, aki az első perctől kezdve teljesen magába volt fordulva. Olyan volt, mint egy zombi, de nem iZombie Liv-es stílusban.
A Bíró egy igazi kérdőjel. Nem tudtam eldönteni, hogy akkor ő most jó vagy rossz. Mindvégig Malachi úgy beszélt róla, mint valami gonosztevőről, holott nem hiszem, hogy az. Valami oka csak lehetett a döntéseinek. Az biztos, hogy nem osztogat mindent ingyen, mindenféle tét nélkül, mégis lágyszívű volt.
Nem tudom elképzelni, hogy mindezek után, hogy fog folytatódni a történet. Kétségeim vannak.

Utolsó mondat: "Igenis, hölgyem."


Kedvenc idézeteim:

"Annyira belemerülnek a saját szomorúságukba, hogy nem látnak túl a sötétségen."

"– A kegyelem nem egy jog. A kegyelem ajándék valakitől valakinek. Nem lehet kiérdemelni."

"Túlságosan elfoglalt a meghalás."

Arthur Madsen: Five 2.-Shamala bosszúja

Újra egy varázslatos kaland veszi kezdetét, amelyben harcok, cselszövések, titkok és árulások kísérik hőseink útját, de vajon a barátságok elég erősek ahhoz, hogy minden próbát kiálljanak?
A FIVE 2 egy csodálatos mese egy másik világról, ahol csak egy dolog biztos, és ezt a gyerekek is tudják: a sorsuk végérvényesen eldőlt, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen.


Hasonlóan az első részhez ezt is a Scolar Kiadó jóvoltából olvashattam el, amit itt is szeretnék megköszönni.
Sokaknak nem tetszett az első rész, viszont én láttam benne fantáziát, bizalmat adtam neki és ez a második kötet teljes mértékben felülmúlja az elsőt. Már látszik, hogy az első szárnypróbálgatás után Shamala bosszúja már nem egy kezdő darab. Gördülékeny, az írásmód is sokat segít abban, hogy az olvasó könnyedén tudja olvasni. Maga a történet is úgy van megírva, ahogy azt kell és nem lehet belezavarodni a cselekményszálba, teljesen átfedi a történetet, ami csak még izgalmasabbá teszi. Örülök, hogy olvashattam ezt a második részt is. A borító nem tetszik annyira, de Shamalához tökéletesen illik, igazi gonosz nő benyomását kelti. Egyetlen egy dolog van, amit nagyon hiányoltam: az pedig a térkép. Egy ilyen történethez nagyon jól illene egy igényes kivitelezésű térkép. Talán a következő részhez már lesz. Reménykedek benne. Nagyon jól lehetne ábrázolni a kriccsek birodalmát!

Első mondat: "A város alatt húzódó csatornarendszer sötét volt, és elhagyatott, most mégis léptek zaja visszhangzott a mocskos falakon."

Már az eleje is elég jól kezdődik. Az első részben talán kicsit érdekes volt az író stílusa, de ez ennél a kötetnél teljes mértékben eltűnt. Már a kezdő sorok is sötétséget szimbolizálnak, ami tökéletesen illik Shamalához, hiszen ez a kötet az övé, úgy mint, ahogy az előző Yeni-é volt. A szereplőgárdánk egy újabb taggal bővült, Xinnel, aki az igazi "pályafutását" csak még most kezdi. Nehéz lehet, ha te vagy a dinasztiád utolsó tagja és még csak nem is tudsz róla, főleg ha egyedül vagy és nem bízol senkiben, de egy háziállat minden problémát képes megoldani. Ez Tobozzal sem volt másképp.
Jauns és Yeni találkozására voltam nagyon kíváncsi, mivel az előző részben sajnos elváltak útjaik és nem voltam benne biztos, hogy fognak e már ebben a részben találkozni, de szerencsére Arthur Madsen nem hagyta kételyek között az olvasóit. Jaunsnak és Yeninek is kalandos útja volt, de sikerült találkozniuk végül, aminek nagyon örültem. A testvérek tartsanak össze, legyen bármi!


Eddig és most is a kedvenc szereplőm Cyprian. Hogy mit össze tudott szerencsétlenkedni az emberek világában, az valami hihetetlen. Nagyon vicces volt, ahogy Baru vezetni tanította, azért a való életben 100% hogy nem ment volna ilyen könnyen Cypriannek a vezetés, de azért vicces volt.
"És ha egy másik szekér van az úton, akkor mi van? Ha harcost visz a hátán, előreengeded, mint minálunk?"
"Az meg mi a csuda, már megint?"
"Mindennél, ami piros?"
"Akkor, most én tekerem?"
"Ni, te! De sebesen megy ez az állat!"
"Mi az a fék?"
Na igen, Cyprian tényleg vicces volt.
Azt már nagyon várom, hogy végre Berria és Jauns megnyíljanak egymás előtt és elmondják, hogy mit éreznek a másik iránt. Shamala eddig sem volt a kedvencem és most sem lett az. Mindenki tudja róla, hogy velejéig romlott, de Lilith mégis ad neki esélyt, de ki gondolta volna, hogy Shamal elbukik és kimutatja a foga fehérjét? Úgy tudtam, hogy ez lesz és, hogy Lilithnek csalódnia kell. Sajnáltam azért a kislányt. Rossz olyanban csalódni, akiben megbíztál és hittél benne.
Azon felül, hogy érdekesebbnél érdekesebb szereplőkkel van tele a kötet, kalandokban, csatákban, véres jelenetekben és misztikumban sem szűkölködik. Igazi gyöngyszem a fantasy rajongók körében. Ha egy igazán izgalmas magyar fantasyt szeretnél olvasni, teljes szívemből tudom ajánlani Arthr Madsen könyveit. Telitalálat lesz. Ha elsőre furinak is gondolnád, ne tedd le, mert a történet beindul és magával ránt. Velem is ezt tette.

Utolsó mondat: "Vigyél el az Angyalkertbe, ahogy Zeun ígérte, különben mind meghaltok."




 
 
 
 

 

2016. április 13., szerda

Kiera Cass: A Párválasztó

Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.




Annyi jót hallottam már erről a könyvről, hogy nekem is mindenféleképpen el kellett már, hogy olvassam. Szeretném megköszönni ezúttal is, hogy én is részese lehettem Kiera Cass művészetének. Köszönöm a Gabo Kiadónak a könyvpéldányt. 
Már elég régóta szemezgettem Kiera Cass írásaival, s életemben most érkezett el az a pillanat, hogy el is olvassam az egyik könyvét. Nagyon akartam szeretni és ez sikerült is. Sose gondoltam volna, hogy ennyire oda leszek a történetért. Kevés olyan könyv van, ami valami újat tud mutatni, ez közéjük tartozik semmi kétség sem fér hozzá. Mindenkinek el kellene olvasnia. Engem sikerült teljesen levennie a lábamról. Erre nagyon kevés kezdő kötet képes, ebből is látszik, hogy milyen csodálatos írónő Kiera Cass. Sikerült úgy írnia egy ízig-vérig csajos regényt, hogy az egy percig se legyen unalmas. Mindig tudott valami újat mutatni, ami miatt fejezetről-fejezetre faltam a sorokat. Az elején még nem tudtam, hogy ennyire fog tetszeni, de nem is csodálkozom, hogy ennyire imádom már most, hiszen rajtam kívül még nagyon sokan égnek Párválasztó lázban. Engem is beleértve. Alig várom, hogy a többi kötetet is olvashassam. 
Maga a borító valami hihetetlenül gyönyörű. Lélegzetelállító. Annyi jelzővel tudnám illetni. Egyszerűen meseszép. A könyvespolcok ékei lehetnek a kötetek. Nemcsak a borító, hanem a könyv gerince is csodálatos. Tudom ez most nagyon fangirl-ösen hangzott, de imádom a kéket és a kék evvel a borítóval olyan szép, hogy szavak sincsenek rá. És nemcsak a külseje, hanem a belseje is igényes, gondosan megírt, minden részletre figyelő. 

Első mondat: "Amikor a postával megjött a levél, anyám magánkívül volt az örömtől."

Már az első oldalak megragadtak és nem engedtek el. Olyannyira magával ragadó, hogy szinte minden korosztály nyugodtan olvashatja nappal s akár éjjel is. Teljes szívemből tudom ajánlani. Maga az alaptörténet egy nagyon jó gondolat és a kivitelezéssel is teljesen meg vagyok elégedve. Egyáltalán nincs semmilyen hiányérzetem, pedig még néha a kedvenceimnél is van, de a Párválasztónál semmi. Azt hiszem, hogy új kedvencet avattam, aminek nagyonis örülök. Mindig jó érzés új gyöngyszemekre lelni a tömegkönyvek sokasága között, ezt arra értem, hogy népszerű a sorozat és sokan olvassák világszerte. Mindig öröm látni, ha valaki Kiera Cass tollából olvas, főleg ha a Párválasztó valamelyik része az.




Az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt nekem America Singer karaktere, és nem csak amiatt, hogy ő a főszereplő. Teljes mértékben tudtam vele azonosulni. Minden gondolat, cselekvés a helyén volt. Azt tudni kell róla, hogy Ötös, ami azt jelenti, hogy művészlélek és minden egyes nap keményen dolgoznia kell, hogy segíteni tudjon a családjának. Eléggé meglepődtem, amikor tudatosult bennem, hogy bizony ez a sorozat egy disztópia és különböző kasztokban élnek az emberek. A legszerencsésebbek lehetnek akár Egyesek, Kettesek vagy Hármasok, míg a legszegényebbek Nyolcasok, de ezt persze nem te döntöd el, hogy hova tartozol, hanem a családod, származásod. America nem az a tipikus Illéa-i lány, aki alig várja a Párválasztót, amikoris Maxon herceg a 35 szerencsés lány közül kiválasztja azt az egyet, akivel együtt szeretne lenni élete végéig. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha America anyja és Aspen nem erősködik annyira, hogy adja be America a jelentkezését. Talán szorosabbra fűződött volna Aspennel a kapcsolata, de ezt nem igazán szerettem volna. Még a legelején szimpatikus volt a srác, de a végére megutáltam. Utálom azokat, akik csak azért akarnak újra összejönni az exükkel, hogy ne legyen mással. Viszont igaznak bizonyul az, hogy csak azután értékeled igazán a másikat, miután már elvesztetted. Most nyert számomra értelmet ez a "mondás". Eddig hülyeségnek tartottam, de a Párválasztó képes volt arra, hogy megváltoztassa a véleményemet. De még így se látok esélyt arra, hogy a későbbiekben megkedvelhetném Aspent, túl távol áll tőlem. 
Maxon herceg egy pozitív csalódás volt. America szavai miatt egy sznobra számítottam, de egy okos, kedves, megértő, szerethető, igazságos leendő uralkodót kaptam. Azért azt még most se értem, hogy mi a fenét eszik Celesten, mikor a csaj egy számító, manipulatív dög. Ő az egytlen olyan karakter, akit tiszta szívből gyűlöltem. Sose bírtam az olyanokat, akik ennyire fenn hordják az orrukat és azt hiszik, hogy ők mindent megtehetnek és mindent megkaphatnak. Lehetetlennek tartom, hogy valaha is megkedveljem Celeste karakterét. Kizárt!




Visszatérve Maxonhoz jó néhány jelenet volt, ami hihetetlenül cuki volt, főleg az első csókja. Örültem, hogy nem csak a külső, hanem a belső is számít neki. Tartalmasan el lehet vele beszélgetni és mindig meghallgatja a másikat. Pontosan az ilyen emberekből lesznek az igazán ígéretes uralkodók. Nagyon drukkolok, hogy megtalálja a tökéletes lányt, csak remélni tudom, hogy ez a tökéletes lány America lesz, főleg Maxon vallomása után. Teljesen elolvadtam tőle.

" Ha ez ennyire egyszerű dolog lenne, akkor mostanra már mindenkit kizártam volna      a versenyből. Pontosan tudom, hogyan érzek irántad. Talán elhamarkodott dolog ezt    gondolnom, de hiszem, hogy veled boldog lennék. "

Nemcsak Maxon és America váltak a kedvenceimmé, hanem America szobalányai is. Náluk kedvesebb teremtés nem is létezik. Hihetetlenek. Nagyon megszerettem őket. A harmincnégy lány között is voltak szimpatikusak természetesen. Van, aki már kiesett és olyanis, aki még bent van és bekerült az Elitbe. Az egyik ilyen Marlee. Ha nem America lesz végül a befutó, hanem Marlee, akkor biztos, hogy nem panaszkodnék, de tuti, hogy nem ő lesz az. Érzelmek nélkül nem lesz övé Maxon. Sajnos olyanok is vannak és lehet, hogy a kiesettek közül is volt olyan, akit a korona érdekelt csak és nem Maxon. Még nem tudom, hogy Celeste melyik csoportba tartozik, de semmi jót nem tudok kinézni belőle, viszont nem tudom azt se kinézni belőle, hogy ne érdekelné Maxon. Nagy dilemma.
Külön tetszett, hogy Illéa történelmét is megismerhettem és, hogy a történet a lázadók támadásaival még izgalmasabb lett.
A kedvenc jelenetem talán az, amikor America és Maxon először találkoztak és Maxon első csókja. Azt szándékosan nem mondom el, hogy ki volt az a szerencsés lány, akié lett végül Maxon csókja.
Ha lehetne kismillió csillagot adnék erre a könyvre.

Utolsó mondat: " Ledobtam magamról a takarót, és lendületesen nekiindultam a napnak."


Kedvenc idézeteim:

"– Ha nem akarod, hogy beléd szeressek, akkor igyekezz kevésbé szépnek lenni. Holnap reggel szólok is a szobalányaidnak, hogy ezentúl krumpliszsákokat öltögessenek össze neked ruhának."

"– Ha már ilyen forrófejű, elképzelhető-e az, hogy ön kiabált a hercegünkkel? 
Mélyről jövőt sóhajtottam. – Igen, én voltam az. És tudom, hogy anyám ebben a szempillantásban rohamot kapott."

"– Olyan jóképű, nem gondolod? – nézett rám. 
Egy kicsit hallgattam. – Igen, elég helyes. 
– Ugyan már, America! Csak észrevetted a szemét meg a hangját… 
– Kivéve, amikor elneveti magát! (…) 
– Na jó, a nevetése tényleg vicces kicsit, de azért az is cuki. 
– Na persze, már amennyiben élvezed az asztmaroham füledben felhangzó édes dallamát minden alkalommal, ahányszor csak elmondasz egy viccet."

2016. április 9., szombat

Maggie Stiefvater: Blue Lily, Lily Blue (Kék liliom)

Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.
Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.
A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat.



Az első benyomásom erről a sorozatról, a Hollófiúkról nem éppen volt kifejezetten pozitív, de negatív sem. Semleges volt még a kezdetek-kezdetén. Az első részt a borítója miatt és Maggie miatt olvastam el. Már a Shiver, Linger, Forever trilógia is a kedvencem volt, a Skorpióvágta is érdekes olvasmánynak bizonyult, így szerencsét próbáltam. A második résznél éreztem azt, hogy jól döntöttem, hogy  elkezdtem a sorozatot. Számomra a fura első rész után jött egy ütős második, de most a harmadik résznél érzem azt, hogy igazán megérett a történet és meglehetősen könnyen olvasható. Az első két részt eléggé döcögősen olvastam, de a Kék liliom nagyon hamar levett a lábamról. Úgymond vele húsvétoztam, amit egyáltalán nem bánok. Jó volt kikapcsolódni az ünnepi körforgatagból. Igazi felüdülés volt!
Ugye ennek a kötetnek két borítóváltozata is van, ez a kék és egy zöldes. Mind a kettő nagyon jó lett, de nekem a zöld jobban tetszik, pedig kék párti vagyok, de ezekkel a rózsaszín vieágokkal sokkal jobban illik a történethez, mint a zöld.
Első mondat: "Persephone a kopár hegytetőn állt, csontfehér ruhája redőkbe gyűrődve csapkodott a lába körül, platinaszőke fürtjei bodros felhőként lebegtek a háta mögött."


A történet csak most érett meg igazán. Telis-tele van fordulatokkal, váratlan halálesetekkel és személyiségfejlődésekkel. Ez utóbbi szinte mindenkin megfigyelhető, de a legjobban Adamen, aki végre felfogja, hogy Gansey nem szánalomból akar segíteni neki, hanem azért, mert a barátja és a barátok segítenek egymásnak. Az előző kötetekben e téren Adam halálra idegesített, de örülök, hogy végre észhez tért.
Szerintem Blue vállát nyomja a legnagyobb teher, mivel nem elég, hogy ott van Cabeswater, de még az anyja is eltűnt és nem tudja, hogy viszont fogja e még látni valaha. És akkor a körülötte ólálkodó halálról nem is beszéltem még, de Blue egy igazán erős karakter, aki Ganseyhez hasonlóan nem adja fel. Annyira rossz volt, hogy még mindig nem lehetnek együtt. De megértem Bluet, én se akarnék senkit sem megölni, szóval ezért nem is haragszom rá, de azt a bizonyos kémiát nem lehet letagadni, még a vak is látja, hogy őket egymásnak teremtették.
Noah, a szellemfiú mindig egy üde folt lesz számomra, remélem, hogy Gansey kívánsága valóban be fog teljesülni, ha oda kerül a sor, mivel Noah nagyon is megérdemli, hogy éljen.
Már az első részekben is Ronan volt a kedvenc karakterem, és ez most sem változott. Mindenki tudja, hogy a kemény külső érző szívet takar, és ez Ronan esetében sincs másképp. Mutathatja a bunkó oldalát, de akkor is ő lesz a kulcsfontosságú szereplő a történetben és nem más. Ő az, aki gondoskodik Láncfűrészről (elég morbid név egy hollónak, de Ronantől nem is lehet elvárni, hogy Cukorborsónak szólítsa, az nagyon fura lenne, már az, hogy azt mondja, hogy drága, na az is eléggé szokatlan és idegen). Imádom amúgy a beszólásait. Az egyik kedvencem:
"Tök jó, hogy ezt a sok lúzert jobban érdekli az Instagram, mint az, hogy mentőt hívjon. Hogy rohadnátok meg!"

Az ő szájából még maga a káromkodás is jól hangzik.




 Az a fajta misztikum és történelem, amit Maggie belecsempészett a történetbe nekem személy szerint baromira tetszik. Szinte mindig képes valami olyat kitalálni, ami amúgy lehetetlen lenne, de éppen azért olvasunk ilyeneket, hogy a lehetetlen is lehetségesnek tűnjön, én legalábbis részben ezért olvasok. Ronan az álmaival, Adam a sugallatokkal és Gansey a megcsípés félelmével teszi igazán feledhetetlenné a történetet, igazán egyedivé, egy új szintre emelve az olvasás művészetét. Maggie-nek talán még azt is elhiszem, hogy csontokból képes állatokat teremteni, ami persze nem igaz, de attól még baromi hitelesen elő tudja adni azt, hogy a mozgásképtelen, ledermedt állatok újra éledhetnek. Azon felül, hogy kalandos, természetfeletti történetet kapunk azt sem kellene elfelejteni, hogy példaértékű baráti szálakat is bemutat nekünk. Sajnos a mai világban kevesen mondhatják el magukról, hogy igaz barátai vannak, de tessék itt egy példa: Gansey-éké mindent legyőz.

Utolsó mondat: "Ébredj!"

Izgalmas befejezésnek nézünk elébe, alig várom!





Kedvenc idézetek:

"– Nektek halállistátok is van? – vágott közbe Ronan. – Ez nagyon durva! Én is rajta vagyok? 
– Néha azt kívánom, bárcsak rajta lennél – felelte Blue."

"– Tudod mit, nem is vagy akkora seggfej – szólalt meg végül. 
– De, az vagyok – felelte Ronan."

"– Összeházasodunk? – kérdezte a nő. 
Greenmantle eltűnődött. 
– De én saját magamat szeretem a legjobban. Nem zavar, hogy mindig a második helyen leszel? 
– Dettó – felelte Piper."

"– A hülyeség áthatolhatatlan."