2016. február 3., szerda

Jennifer A. Nielsen: Az árnytrón

A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És mikor Jaron megtudja, hogy Vargan király, Avenia uralkodója, elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király tisztában van vele, hogy az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami rosszul sülhet el, az úgy is történik.
Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztító erejű veszteségtől, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret. Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy megmeneküljön a hatalmas veszély elől, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki fog Carthya trónján ülni?




Nehéz elhinnem, hogy ez már bizony a zárókötet. Úgy hiszem méltó befejezése ez a Hatalom-trilógiának. Minden megvan benne, ami egy jó lezáráshoz kell. Sokszor lehet azt érezni egyes záróköteteknél, hogy az írók összecsapják, hogy jaj okés legyen már vége. Ez a zárókötet egyáltalán nem ilyen. Tökéletesen látszik, hogy Jennifer szívvel-lélekkel jelen volt és nem csapta össze. Minden értelemben jó volt olvasni és azt kaptam, amit elvártam. Jaron ismét balhékba keveredett, de mindig volt valamilyen eszetlen terve, ami mindig kihúzta a csávából. Izgalmakban és érzelmekben sem szűkölködhetünk olvasás közben. Minden egyes fejezet fenntartotta az érdeklődésemet és alig vártam, hogy suliból hazajőve olvashassam és elmerülhessek a világába. Habár a harci jelenetek és a véres összecsapások sosem voltak a kedvenceim, de Jennifer megtudta úgy írni, hogy ezek a részek is érdekeljenek és ne legyen az bennem, hogy át kell ugranom ezeket a fejezeteket.
Örültem, hogy végre Jaron érzelmes oldalát is megismerhettem, nemcsak a komisz kamasz énjét. Már az elején tudtam, hogy lesz közte és Imogen között valami, de azt sose gondoltam volna, hogy az írónő képes velünk, olvasókkal elhitetni hosszú fejezeteken át, hogy okés, hogy Jaron szerelmes, de mit sem ér vele, mivel Imogen feláldozta magát miatta.


 

Imogen "halála" óta reménykedtem, hogy ez csak valami vicc, nem lehet igaz, hogy amikor végre beismerik, hogy szeretik egymást mindennek vége. Tudtam, hogy így nem érhet véget a kapcsolatuk. Nem lett volna fair. Úgy voltam vele, hogy ha Tobias és Amarinda boldogok lehetnek együtt, akkor Jaron és Imogen is. Szóval, nagyon örülök, hogy végülis beteljesülhetett a happy endjük. 
Az akasztásnál tényleg kezdtem azt hinni, hogy vége van mindennek, de Conner végülis jól döntött és számára áldás volt a halál. Az, hogy Vargan királyt a saját embere ölte meg gyalázat, de jogos. És végül a kalózok is betartották az esküjüket. Roden számára kiderült, hogy nem is árva. A háborút jogosan Carthya nyerte. Vargan, Conner és az ellenfelek számára zárult csak tragikusan, de mindent a békéért. Cselszövéssel, bosszúval, megegyezéssel és meglepő fordulatokkal, de végül az győzött, akinek kellett. 
Az első részhez képest sokak jelleme fejlődött, de a legjobban talán Jaroné, aki utcagyerek tolvajból igazi királlyá érett mind viselkedésben, mind gondolkodásban. Nagyon tetszett, hogy a saját életét feláldozva képes volt megmenteni Mott életét, aki az egyik kedvenc mellékszereplőm. Tisztelem amiatt, hogy legyen bármilyen hülyeség is az, amit kitalál Jaron Mott hisz benne és tudja, hogy végre tudja hajtani. 




Amellett, hogy egy nagyon jól megírt történetet olvashatunk, tanulsággal is szolgál az egész trilógia, ami nem más, mint, hogy ne adjuk fel, hiszen mindig van valami megoldás és a lehetetlen helyzetekből is ki lehet kerülni. Remélem nem kell mondanom, hogy erre az egyik legjobb példa Jaron, aki sose adta fel és szembeszállt a lehetetlennel, hogy megmentse országát egy zsarnoktól, aki Carthyára pályázott.
Van egy versike a könyvben ami nagyon megtetszett és ezt szeretném megosztani veletek is:
"Hadd fújjon a zord, hideg szél, fiam, 
Hadd essen a hó.
 Hadd hulljanak a csillagok, fiam,
Ha kell, mi harcolunk.
Hadd jöjjön el a sötétség, fiam,
Ne kérdezd, merről jő.
Az ádáz, hősi harc után, fiam,
Eljön majd a reggel."

Így a végén kinek is ajánlanám? Elsősorban azoknak, akiknek már teljesen elegük van a habos-babos tinisztorikból és valami tartalmasabbat szeretnének olvasni. Valami olyat, ami kellő kalanddal és meglepő fordulatokkal tarkított. Azoknak, akik olvasták Sarah. J. Maas-tól az Üvegtrón sorozatot. Garantálom, hogy ha az tetszett, akkor ez is biztosan tetszeni fog.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése