2016. február 26., péntek

Cinder és Ella-extra 7. (interjú Ellával)

Miközben Brian éppen valamilyen szupersztáros teendőket intéz valahol, Ella a ,,Kávé, Könyvek és Kindle” bloggerével beszélget.

Szia, Ellamara! Megtiszteltetés, hogy eljöttél.

Én köszönöm a meghívást. Örülök, hogy itt lehetek.

Amióta a szerelmetek híre a jóképű Brian Oliverrel bejárta a sajtót, elég sokat vagy reflektorfényben. Milyen érzés? Kezded megszokni?

Az ismertség tényleg hatalmas változás az életemben, de Brian rengeteget segít, hogy átvészeljem. Nem mondom, hogy élvezem, de a kapcsolatunk megér ennyit. Nem tudom eldönteni, hogy mostanra kevésbé visel-e meg, amikor vadidegenek rettenetes dolgokat hordanak össze rólam, vagy egyszerűen csak belejöttem, hogyan kell figyelmen kívül hagyni… Ráadásul azzal, hogy nyíltan beszélek az élményeimről, segíthetek a hasonló helyzetben lévő embereknek, úgyhogy emiatt is megéri elviselni a reflektorfényt.

A baleseted rettenetes megrázkódtatás lehetett. Elvesztetted az anyukádat, nyolc hónapot töltöttél kórházban, harminchét műtéted volt egy év alatt, és nagyon fájdalmas gyógyuláson mentél keresztül. De már jobban vagy, igaz? Mit mondanál azoknak, akik a tiedhez hasonló szörnyűségeket éltek át?

Igen, már tényleg sokkal jobban érzem magam. Azt hiszem, a legfontosabb, amit másoknak üzenhetek, hogy bármilyen nehézséggel néznek is szembe, legyenek bátrak, és fogadják el a felkínált segítséget. Néha nehéz elismerni, hogy nem boldogulunk egyedül, és nem akarjuk, hogy mások gyengének tartsanak emiatt. De van, amiből egyszerűen nem lehet egyedül felépülni, és nem is szabad. A pszichiáterem nekem is vagy milliószor elismételte, hogy szükségem van támogatásra. Biztatott, hogy forduljak azokhoz, akik szeretnek, és engedjem, hogy mellettem álljanak. Ez olykor ijesztő, de tényleg segít a gyógyulásban.

Mi a helyzet a mostohacsaládoddal?

Nagyjából minden a régi, de azért napról napra javul a helyzet. Nem várhatunk csodát egyik pillanatról a másikra, viszont most mindannyian őszintén igyekszünk javítani a kapcsolatunkon, ezért biztosra veszem, hogy hamarosan igazi család lesz belőlünk.

Miközben a neten kutakodtam utánad, természetesen rátaláltam a blogodra (ami egyébként nagyon izgalmas), és olvastam a gyógyulásoddal és az apáddal kapcsolatos posztot. Milyen volt az a bizonyos terápiás beszélgetés, amin mindketten részt vettetek? És hogyan birkóztok meg a történtekkel?

Apámmal kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Amikor végül rászánta magát, hogy elmesélje, mi történt annak idején közte és anyám közt, megszakadt a szívem. Érte és magamért. Dühös vagyok, de bizakodó is. És most, hogy már jobban megértem őt, próbálok kevésbé ellenséges lenni vele. Apránként építjük újra a kapcsolatunkat, néha még vannak kínos pillanatok, de tudom, hogy szeret, és én is őt. Hosszú út áll előttünk, mégis hálás vagyok, hogy megint része az életemnek.

Mesélj egy kicsit a blogodról! Miért vágtál bele a blogolásba?

Hát mert ingyen könyveket akartam! Csak viccelek. Igazi könyvmoly vagyok, imádok olvasni. Sok bloggert követtem, és mindig, amikor kitettek az oldalukra egy-egy recenziós példányt valamelyik regényből, amire nekem még hónapokat kellett várnom… majd belehaltam az irigységbe! Plusz soha nem engedhettem meg magamnak, hogy annyi könyvet vegyek, mint szerettem volna. Úgyhogy elkezdtem blogot vezetni, és reméltem, sikerül annyi követőt gyűjtenem, amire a kiadók felfigyelnek, és könyveket küldenek, hogy írjak róluk értékelést. Nem gondoltam, hogy ennyire élvezem majd, de egy hónap után teljesen rákattantam a blogolásra!

Emlékszel még az első posztodra?
Igen, habár nem volt benne semmi extra. A Cinder-krónikáról írtam értékelést, de ez nem az a poszt, amit Brian olvasott, és ami miatt először írt nekem. Azt sokkal később tettem ki. Amikor elkezdtem blogolni, tényleg semmi mást nem csináltam, csak véleményt írtam a könyvekről, időbe telt, mire rájöttem, hogyan kell más témákról is posztolni. Szóval azok az első írások nem voltak különösebben izgalmasak, még nem találtam meg a hangomat.

Jöhet egy-két villámkérdés? Mély levegő, és… kezdjük: ki a kedvenc kortárs szerződ?

Simone Elkeles. A vonzás szabályai egyszerűen fantasztikus!

Az öt kedvenc könyved?

A Cinder-krónika 1., 2., 3., 4. és 5. kötete! ;)

A legemlékezetesebb blogpillanat?

Amikor Brian Oliver kitwittelte a Hosszú az út hazáig című filmjéről írt értékelésemet. Akkor még nem tudtam, ki ő valójában, azt hittem, véletlen, hogy egy ilyen hatalmas sztár rátalált a blogomra, és tetszik neki, amit írtam. Másik nagy élményem, amikor interjút készítettem L. P. Morgannel és Jason Cohennel A druida hercegről a FantasyConon. Az a videointerjú a mai napig a legnézettebb poszt a blogomon!

Mit csinálsz szívesebben esténként: bevackolod magad egy könyvvel, vagy filmet nézel?

Nehéz döntés. A filmtől és a könyvtől is függ, mert egyformán szeretek olvasni és mozizni. Amikor még nem ismertem személyesen Briant, és telefonon keresztül felolvasott nekem, az mindent vitt. De most, hogy együtt vagyunk, és a kanapén összebújva nézhetek vele filmet… hát… az nem semmi!

Cindert vagy Briant választod?

Az a legjobb, hogy ők egy és ugyanaz a személy, így nem kell választanom. Mindent megkaptam, amire vágytam!

Mi volt a harmadik tárgy, amit az étteremben felejtettél?

Hmm… A könyvemet, a kesztyűmet és a botomat hagytam ott. Habár a botomat aztán visszakaptam. De átvitt értelemben mondhatjuk, hogy a régi életemet is otthagytam akkor este, mert utána minden megváltozott.

És… végeztünk! Nagyon érdekes beszélgetés volt, de sajnos lejárt az időnk. Elköszönsz az olvasóidtól?

Köszönöm, hogy itt lehettem, örülök, hogy mesélhettem egy kicsit az élményeimről. És szeretnék köszönetet mondani az olvasóimnak! A támogatásuk rengeteget jelent, és az is biztos, hogy hála nekik sokkal érdekesebb az életem. Soha ne hagyjátok abba az olvasást!

Minden jót kívánunk neked, Ella, és kérlek, add át üdvözletemet Briannek!

Rendben, köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése