Szeretném megköszönni Radasits Mariannak és barátainak, hogy lefordították ezt a novellát és hatalmas ölelés jár nekik, amiért megengedték, hogy kirakjam a blogra :) Köszönöm :)
Nem emberi fogyasztásra
Kaye igazán nem számított rá, hogy árnyvadászok tűnnek fel a Holdbögrében, pláne nem a nyitás
napján.
Még abban sem volt igazán biztos, hogy mit is csinálnak az árnyvadászok.
Szemmel láthatóan meg
voltak győződve róla, hogy a világot démonok fenyegetik, rengeteg fegyvert viseltek, tetoválták
egymást, és nem bíztak senkiben, aki nem közéjük tartozott.
Egyszer megemlítette egyiküknek, hogy
ő még soha nem látott egyetlen démont sem, pedig igazán sok furcsaságnak volt már tanúja. Az
árnyvadász szerint ez csak azt mutatja, hogy ők jól végzik a dolgukat. Erre nem volt mit mondania.
Corny szerint nehéz úgy vitatkozni valakinek a munkájáról, hogy azt sem tudod, mit csinál.
Mégis bosszantotta a dolog, mert nem elég, hogy démonokban hittek, de abban is, hogy a
tündérek, mint ő, részben démonok. Emiatt a sok fegyver és furcsaság sokkal nyugtalanítóbban
hatott rá az átlagosnál. De Luis kedvelte őket, és amúgy is, Kaye-nek vendégekre volt szüksége. Csak
abban reménykedett, hogy nem kérnek a sütikből.
A Holdbögre régi álma volt és most, hogy végre
megvalósulhatott, hihetetlenül ideges volt. Imádta a levegőt betöltő kávéillatot, a gőzfelhőket és a
fortyogó tej hangját. Imádta a kidobott holmikat, amiket a barátaival szedett össze a bolhapiacon,
vagy épp az utcáról. Rozoga kis faasztalok, amiket Valerie és Ruth segítségével ragasztott tele
képeslapokkal, kottákkal és enciklopédiákból kitépett lapokkal. Aranyszínűre festett székek. Art brut
műalkotások, fura agancsok és pár tájkép, amikre utólag tengeri kígyókat pingáltak. Össze nem illő
bögrék a finom porcelántól a lepattogzott kiskacsás tálkán keresztül a rég megszűnt cégeket
hirdetőkig. Minden egyes darabra kincsként tekintett, de hát nem is volt semmije ezelőtt, és nem is
volt kimondottan felelősségteljes. Hónapokon keresztül aggódott azon, hogy vajon képes lesz-e
megbirkózni a feladattal, és egyáltalán szeretni fogja-e csinálni, ha megvalósul.
És most végre, végre, végre megnyitottak.
Luis és Ravus felfestették a kassza fölé, hogy „MEGNYITOTTUNK!”.
A kassza körül voltak a többé-
kevésbé redszer szerint elhelyezett dobozokban a hozzávalók, melyekből a termékek készültek akár
halandók, akár mások kívánsága szerint. A különböző kávékon kívül, mint például az ijesztő Vörös
Szem, vagy a Mocsoktea, gyógynövényes teákat is kínáltak: csalán, bogáncs, kutyatej, csipkebogyó,
apróbojtorján, indigó tejelőgomba és martilapu. Dulcamara, az Ellenudvar lovagjainak egyike küldött
egy nagy kosár süteményt. Sokfélék voltak, de mind tündérgyümölccsel készült. Kaye-nek nehezére
esett elképzelni a lovagot, ahogy épp süteményt süt. Corny kirakta őket a pultra, de rájuk tett egy
„NEM EMBERI FOGYASZTÁSRA” táblát, ami aggasztotta Kaye-t, hisz könnyen összezavarhatja az utca
emberét.
A sok tennivaló közepette azonban nem jutott ideje másra, mint megígérni magának, hogy
majd odafigyel rájuk.
Már félig tele volt a hely, mire az árnyvadászok megérkeztek. Rengeteg tündér eljött, akiket Kaye
nem ismert: Roiben udvarának lakói kíváncsian szemlélték a berendezést. Corny a bárpult mögött
segített Kaye-nek, épp hínárteát készített a rá kacsintgató jólöltözött kelpinek. Corny nem kacsintott
vissza, valószínűleg mert Luis a terem másik feléből őt figyelte és szemmel láthatóan jól szórakozott.
Luis mellett Val, Ravus és Ruth, Val legjobb barátja állt. Val vörösen göndörödő rövid haja élesen
elütött Ruth áfonyaszínűre festett fürtjeitől.
Mikor az árnyvadászok beléptek, Luis befejezte párja sasolását és a bejáratra szegezte tekintetét.
Az árnyvadászok, annak ellenére, hogy gyakran álcázták magukat, mintha nem kívánnák, általában
mégis felkeltették a figyelmet. Bizony, nehéz nem észrevenni egy csapat magas, állig felfegyverzett
embert, akiknek a pengéinél csak a vonásai élesebbek.
Hárman voltak, két fiú és egy lány. A magasabbik fiúnak fekete haja és kék szeme volt, a hátán
tegezt hordott. Kezével a zsebében úgy állt ott, mint aki szívesebben lenne bárhol máshol. A másik
srác szőke volt, nagyon szőke, a haja ugyanolyan aranyszínben ragyogott, mint a kávézó székei.
Hosszú bőrkabátot viselt, úgyhogy ha voltak nála fegyverek, rejtve maradtak − de Kaye azért biztos
volt benne, hogy ott vannak. A lány haja hosszú volt, ugyanolyan fekete, mint a magasabb fiúé –
tesók lehetnek, találgatott Kaye –, bár a szemei sötétek voltak. Csipkés felsőt viselt és
bársonyszoknyát, karján egy nagyon szokatlan formájú arany karkötő tekeredett körbe-körbe.
− Meliorn! – kiáltott fel a lány, ahogy belépett és a termen keresztülvágtatva a fehérpáncélos
tündérlovag karjaiba vetette magát. Kaye felismerte a férfit: a Tündérek Udvarának egyik lovagja
volt, csendes, fennhéjázó típus. A lovag viszonozta a lány ölelését.
− Isabelle – mondta. – Bájos, mint egy szomorúfűz!
Ó, tipikus tündérbók, mosolygott magában Kaye – nem tudni, hogy valóban bóknak volt-e szánva.
Isabelle azonban elégedett lehetett, mert szinte dorombolva ragadta meg a lovag kissé hegyes füleit
– lehet, hogy féltündér? −, hogy forrón megcsókolja. Na, ez új volt: mióta jártak árnyvadászok
tündérekkel?
A két fiú úgy lépett a bárpulthoz, mint akik tudják, hogy őket kávéval kiszolgálni mekkora
megtiszteltetés. Kaye valahogy mégsem érezte magát kitüntetve.
− Mi az a Vörös Szem? – kérdezte a szőke.
− Eszpresszóval bélelt kávé – magyarázta Kaye. – Nem kezdőknek való.
A szőke srác erre úgy vigyorgott rá, ahogy azok szoktak, akik nem elég, hogy igazán jól néznek ki, de
ezt tudják is magukról. Nehéz volt tőle nem megszeppenni.
− Elhiheted, nem ma kezdtem, bármiről is legyen szó.
− Szóval, mit adhatok? – Kaye mindig is kényelmetlenül érezte magát az ilyen srácok társaságában,
biztos volt benne, hogy rajta mulatnak.
− Legjobb lenne, ha magadat adnád. Gyere, menjünk valahová, ahol kettesben lehetünk egy kis
időre. Nem fogod megbánni.
Kaye tátott szájjal meredt a srácra. Most tényleg le akarja fektetni? Most rögtön, a műszak kellős
közepén? Vagy valami mást akar? – nézett rá újra. Nem, valószínűleg nem.
− Jace – sziszegte a másik srác. – Csak rendelj egy rohadt sütit, vagy valamit!
− Szeretem a sütit – mondta Jace egy különösképpen elbűvölő mosollyal kísérve –, de a csinos, zöld
bőrű hölgyeket még jobban.
− Hátrébb az agarakkal, hős lovag! – figyelmeztette Corny. – Van barátja.
− És komoly? – érdeklődött Jace még mindig azzal a mosollyal, ami megnehezítette, hogy ideges
legyél rá.
− Komolyan nagy karddal mászkál – válaszolta Corny –, és bármelyik percben itt lehet.
− Hát, ha már a komolyan nagy kardoknál tartunk... – vándorolt Jace keze a derekához.
A sötét hajú srác feje nagyot koppant a pulton.
– Ha nem hagyod abba ezt az értelmetlen flörtölést,
addig verem a fejem a pultba, amíg valamelyik darabokra nem törik.
− Légyszi ne! – kérte Kaye. – Vadiúj a berendezés.
− Nyugi, Alec! – rántott egyet a vállán Jace, jelezve, hogy nem akar ő semmi rosszat, és Cornyra
vigyorogva így szólt: − Akkor asszem beérjük két Vörös Szemmel meg egy sütivel.
− A sütit nem emberi fogyasztásra szánták – tiltakozott Kaye.
− Nem is vagyunk emberek – felelte Jace. Kaye tovább ellenkezett volna, de Corny megelőzte:
színpadias mozdulattal egy tányér sütit helyezett a srácok elé.
Kaye legszívesebben elrántotta volna előlük a tányért – a tündérgyümölcs nem játék −, de a
vendéglátás nagykönyve szerint fizetés közben kicsavarni a vendég kezéből az ételt nincs jó hatással
az üzletmenetre. Mellesleg – gondolta, próbálva meggyőzni saját magát −, a tündérgyümölcs nagyon
népszerű. Kicsit meghülyül tőle az ember, az biztos, mint amikor Corny elszavalta a Synchronicity
összes dalszövegét a hatása alatt, vagy volt az az eset az orgiával, de az nem is biztos, hogy
egyáltalán megtörtént. Mindent összevetve Jace-nek valószínűleg nem lesz semmi baja. Az
árnyvadászoknak bírniuk kell az ilyesmit, igaz? Valószínűleg emberfeletti önkontrollal rendelkeznek,
nem úgy, mint a többi ember. Az a hír járta róluk, hogy részben angyalok, és Kaye nehezen tudott
elképzelni egy angyalt beszívva Synchronicityt szavalni, vagy épp egy orgia kellős közepén.
Másrészről viszont az is felfoghatatlan volt számára, hogy egy angyal megpróbálná felcsípni őt.
– Jó
étvágyat! – mondta feladva a töprengést és letette a pultra a kávéjukat.
Alec elvette a visszajárót és beledobálta a borravalós dobozba. Kaye sajnálta a srácot. Sütött róla,
hogy odavan Jace-ért, és nyilvánvalóan elég pocsék napja volt.
Figyelte, ahogy a fiúk keresztülvágtak a kávézón és letelepedtek a kanapéra az épp egymást nyaló-
faló Isabell-Meliorn párossal átellenben, ahol aztán a pár turbékolásának ütemére forgatták a
szemeiket.
Egy újabb fiú támolygott be, fekete, vastagon csillámporozott haja egyenesen meredt azt ég felé.
Úgy tűnt, hogy nagyon-nagyon be van rúgva. Egy köteg szórólap volt nála, amit a vendégeknek
osztogatott elektromos csillámporkisülések közepette.
Végül levetette magát az Isabelle melletti
karosszékbe és odahajolt a lányhoz.
Isabelle elhúzódott Meliorntól, és összevont szemöldökkel nézett a srácra, aki mintha a macskája
születésnapjáról mondott volna valamit egy szórólapot lobogtatva. Az is lehet, hogy a saját
születésnapjáról beszélt, hisz a saját szemei is macskaszerűek voltak. Kaye azon tűnődött, miféle
lehet – sem tündér, sem árnyvadász.
− Magnus, A Csodás? – kérdezte Isebelle, majd vállat vont.
– Hát, oké, köszi a meghívást. Elvette a
papírt, összehajtva becsúsztatta a dekoltázsába, majd visszafordult Meliornhoz folytatni a smárolást.
Kaye a következő perceket kiszolgálással töltötte: hínárteát főzött, aztán eszpresszót három
hobgoblinnak és Mocsokteát egy öltönyös üzletembernek. Az ember kissé zaklatottnak tűnt. Nem
látott ugyan keresztül az álcán, de azt érezte, hogy valami nincs rendben a többi vendéggel. Mihelyt
megkapta az italát, odébbspurizott a pulttól, úgyhogy Kaye ismét belátta az egész termet...
...a termet, ahol Jace akkor kezdett megszabadulni a ruháitól. A sütistányér üresen hevert előtte az
asztalon, az arcán pedig az „éppen beütő tündérsüti” kifejezést viselte. A kabátját már ledobta, most az ingét gombolta.
− Jace – sziszegte Alec. – Mi a fenét csinálsz?
− Oan meeg van iitt – mondta Jace összefolyó hangon.
Két kés koppant a padlón, a terem másik felén jópár tündér kuncogni kezdett. Jace levette a
bakancsát és a zokniját.
– Corny – mondta Kaye. – Csinálj valamit, ez az egész a te hibád, te adtad
neki a sütit!
Corny felvont szemöldökkel és elismerő arckifejezéssel figyelte a sztriptízt.
– Szerintem zseniális
ötlet volt. Ha fizetnél, se állítanám le.
Jace-en már ing sem volt, és Kaye-nek el kellett ismernie, hogy Cornynak igaza volt. A magazinokon
kívül nemigen látni ilyen szép férfitestet: Jace-nek nemhogy kocka-, de Rubik-kockahasa volt, ennyi
izom el sem férhetne egy emberen. Ez akár még lendíthet is az üzleten, gondolta, és mivel úgy tűnt,
nagy szüksége lesz rá, lefőzött magának egy eszpresszót.
− Talán rá tudnánk venni, hogy ezt mindennap megcsinálja... – mondta Corny, ahogy Jace a
farmerját gombolta ki. Alec megpróbálta megállítani, de Jace fürgén odébbugrott és egy cirkalmas
mozdulattal lerúgta a nadrágját.
− Ne is próbálj megakadályozni, Alec – mondta. – Egy ilyen testet vétek rejtegetni!
Isabelle elszakította az ajkát Meliornétól és tágra nyílt szemmel bámult.
– Beszarás! – mondta.
− Jace! − szólt a sráchoz felállva, de addigra Jace már az ajtónál volt. Ott megállt és meghajolt –
nem aratott különösebb sikert −, majd levette az agancsot a falról és óvatosan a fejére tette.
Kirontott az ajtón, el Roiben mellett, aki épp akkor lépett be. Roiben, aki hosszú fekete kabátot
viselt, ezüst szemöldökét felvonva bámult Jace után, majd halványan elmosolyodott. Úgy tűnt,
kérdezni akar valamit Meliorntól, de aztán meggondolta magát, majd hirtelen felnevetett.
− Ó, az Angyalra! – mondta Alec gyászosan.
– Ide se jöhetünk többet. Az ember azt hinné, hogy egy
ilyen nagyvárosban, mint New York...
Kaye észrevette, hogy a Csodásan Részeg Magnus macskaszemei csak úgy ragyognak, ahogy Alecet
figyeli. Sajnos Alec túlságosan el volt foglalva a saját nyomorúságával, hogy észrevegye.
– Rá kellett volna akasztanunk egy hirdetőtáblát – mondta Corny. – Micsoda reklám!
Akkor és ott Kaye-nek két dolog esett le egyszerre. Először is: legyenek bármilyen profi gyilkosok,
az árnyvadászok magánélete kész káosz. Másodszor: imádni fog kávézót vezetni.
Fordította: László Levente, Vincze Bernadett, Radasits Mariann
Az eredeti novella itt olvashatjátok: http://cassandraclare.tumblr.com/post/123172630859/not-forhumans-by-cassandra-clare-and-holly-black
Megjegyzés:
Az angol szövegben szereplő scone édes, lekvárral vagy gyümölccsel töltött pogácsaszerű sütemény.