2015. december 25., péntek

Szurovecz Kitti: Fényemberek 3.- A fény háborúja

Egy lány, aki azért született, hogy egyensúlyt teremtsen a Fény és a Sötétség világa között. Egy lány, aki azért létezik, hogy ne legyen több betegség, baleset, félelem és tragédia az emberek világában, mint amennyit az elbír. Jane Andrews, egy lány, aki mindezzel együtt épp olyan terveket sző, mint bármelyik huszonéves: hozzámenni élete szerelméhez, családot alapítani, boldogan élni.
Csakhogy úgy tűnik, mindez lehetetlen, mert a Teremtő és a Sors által adott küldetés ezúttal kifog a Fényemberek kolóniáján: a Sötétek korábbi ügyeskedéseinek nyomán egy kegyetlen, gyilkos faj jelenik meg New York-ban, amely azzal fenyeget, hogy elpusztítja a halandókat. A sáremberek, azaz az élőholtak kiirthatatlannak tűnnek – Jane és a Fényemberek feladata, hogy kiderítsék, mi az, ami végezhetne velük. Ezúttal a Sors, Astrid Úrnő segítsége nélkül maradnak…
Vajon sikerül megtalálniuk a megoldást a sáremberek elpusztítására? Képes-e összefogni a Fény és a Sötétség világa, azért, hogy a halandók megmenekülhessenek? Valóra válhat-e Jane álma, hogy egy nap ismét az átlagos, fiatal nők életét élhesse? A Fényemberek trilógia lezáró kötete minden eddiginél nagyobb izgalmakat tartogat, mire az utolsó oldalra érünk, feltárul az égi világnak, és a pokol bugyrainak minden titka.



Próbáltam húzni-halasztani a trilógia befejező részét, de nem sikerült. Eddig is nagyon szerettem az előző két kötetet, de nekem ez a harmadik lett a kedvencem. Mint a történetben, mind a borítóban. Irtó jól néz ki, csak azt nem tudom, hogy Jane-t vagy pedig Roxie-t akarja ábrázolni. Szeretném megköszönni az élményt Kittinek, hogy olvashattam a Fényemberek-trilógiáját, egy élmény volt. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy büszkék vagyunk, hogy mi magyarok olvashatjuk elsőnek. Ez számomra az a trilógia, ami megérdemli, hogy a világ többi pontján is olvassák sok-sok helyen.
Tetszett, hogy most már végre Linette szemszögét is olvashattam. Mindig is szimpatikus volt, örülnék ha Linnyhez hasonló barátnőm lehetne. Nagyon sajnálom Jonathan halálát, de legalább a végén a lelke megnyugvásra lelt. ez vigasztal.

Linette

Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a sötétek és a Fényesek együttműködtek a sáremberek ellen. Tudtam én, hogy érdemes lesz figyelni Mattre és milyen igazam lett. Arra viszont nem számítottam, hogy egymásba szeretnek Roxieval, és ő mint Amphibia kerül a sötétekhez és nem Jane, mint ahogy a megállapodás szólt Damiennel, aki meghalt és Matt lett az Utódja, nem pedig a fejetlen Victor. sose bírtam a csávót, így a halála sem rázott meg. Sőt...
Adam is nagy szerepet vállal a sáremberek legyőzésében Mattel és Jane-nel együtt. Ők mennek el Dobogókőre, a Lelkek Városába, hogy megszabadítsák az emberiséget a sáremberektől, ami sikerül is nekik. Szerencsére több Fényes nem bukik el. Mindenki épségben megússza, még úgy is, hogy Astrid a Teremtő parancsára nem segít nekik. De a végén pont ő lesz az, aki megszegi a törvényeit és szabadon engedi Jane-t, Christ, Linette-t, Alexet, Nasst és Shilát. Nem szakítja el őket egymástól és még az emlékeik is megmaradnak. 

Astrid

Matt vezetésével és Roxie akaratával a Sötétekre is egy új korszak vár. Most, hogy így a trilógia végéhez értem sajnos bezárult előttem Chris és Jane története, amit nagyon sajnálok. Nagyon sok kedvenc idézetem van ebből a kötetből is, főleg olyanok, amik Roxanne-hoz, Matthez, Linette-hez és Alexhez fűződnek.  Szeretnék néhányat veletek is megosztani:

"– Ne! Ezt ne! – emelte fel két kezét az asszony. – Nem tudom, mi köze mindehhez a kisfiamnak, de ha elkapja ezt a szörnyűséget, Chris, én a két kezemmel heréllek ki! – Mi az a herélés, mami? Úgy éreztem, most jött el az ideje annak, hogy kézen fogjam a gyereket. – Nos, Adam, a herélés egy különleges viráglocsolási technika, a négylevelű lóheréket gondozzák ezzel a módszerrel… – mosolyogtam rá. – Gyere! Az asztal alatti polcon láttam építőkockákat."

"– Egy testetlen lélek lakik benne. Ő is velünk szeretne jönni a föld szívcsakrájához, hogy segíthessen, aztán, ha elvégezte a küldetését, eggyé válhasson az örök Fénnyel… – Adam ismét elhallgatott, lehunyta a szemeit, majd halkan súgta: – A bácsi azt mondja, az a neve, hogy Jonathan." 

Volt számomra két olyan rész, ami örökre meg fog maradni bennem. Az egyik Jon temetése. Nem vagyok érzelgős típus, de rendesen elszomorított Jon halála, mindig is nagyon kedveltem és sajnálom, hogy már többet nem lehet a többiekkel. Az előző kötetben Helenát vesztette el, most meg a testét. A másik rész, ami megérintette a szívem az volt, amikor ledobták Jonathan lelkét a szikláról. Hát mit mondjak? Kedvelem Jonathant. 


Jonathan


Lehet, hogy furin fog hangzani, de a trilógia alatt nekem nem Jane és Chris párosa volt a megnyerő, hanem Linette és Alex kapcsolata. Akkor sem hagyták el egymást, amikor megadatott nekik a normális élet csak egymás nélkül és emlékek nélkül. 

Mint, ahogy áradoztam a II. rész kritikájában, hogy nagyon bírom Mattet ez most sem múlt el. Tudom, hogy voltak sötét pillanatai, de végül önmaga tudott maradni és csak ez számít. Mindig is tudtam, hogy érdemes odafigyelni rá. És igazam lett! Azért nagyon remélem, hogy nem lesz olyan, mint amilyen Damien volt.

Az egész trilógia alatt két olyan szereplő volt, akit nagyon utáltam. ezek Nolessel és Victor volt. Mivel Victor meghalt, már csak Nolesselt rühellem. 

Egy kis érdekesség, hogy december 12-én fejeztem be a könyvet Jane és Chris esküvőjének napján. 


2015. december 21., hétfő

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg

Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 
Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?



Húha, nehéz megszólalni. Rachel előző kötete sem volt semmi, de Gabe története számomra mindent visz. Nem is gondoltam volna, hogy ez fog kisülni. Nagyon meglepett és egyszerre le is döbbentett.
Már az Egyetlenben is nagyon szimpatikus volt nekem Gabe és ez most sem változott. Beigazolódott, hogy több van  a felszín alatt, mint amit Gabe megmutat magából. Nem véletlenül volt olyan kedves karakter számomra. minden egyes sor Rachel fantasztikus írói tehetségét bizonyítja. Irtózatosan örülök, hogy az Athenaeum Kiadó megvette a jogokat és ezáltal mi magyar olvasók is részese lehettünk Rachel munkásságának. Hatalmas köszönet érte! Biztos vagyok benne, hogy ezután a kötet után nem fogom sötétnek látni a világot, hiszen lehetne rosszabb is.

Gondoltam, hogy Gabe játszik valamilyen hangszeren, de azt álmomban sem mertem remélni, hogy szinte mindegy, hogy milyen hangszer az, Gabe megszólaltatja, életre kelti. Azon a bizonyos napon, amikor elmegy zongorázni a sors elé veti Saylort, az elsőst, aki Gabenek már az első pillanatban bejön. És hiába adja a rosszfiús énét, maga előtt sem tudja leplezni érzéseit.






Wes, mint mindig előbb jön rá a dolgokra. A szerencsés véletlen műve, hogy Lisa és Saylor egy csapatba kerülnek, még közelebb jutva ezzel Gabe szívéhez. Gyűlöletet mutat Gabe és Saylor is, mégis minden egyes csókkal egyre közelebb kerülenk egymáshoz, hiába akarja Gabe tagadni.  A sorozatos véletlenek műve az is, hogy Saylor abba az intézetbe vállal önkénteskedést, hogy meglegyen a kreditje, ahol Hercegnő"él". Hercegnő Gabe régi életének szerelme. Ashton Hyde Kimmyje. Egy szerencsétlen síbalesetben balesetet szenved Kimmy, az ígéretes sztár, s álompárja Ashton 4 évre eltűnik a nyilvánosság elől. Hercegnőnek már csak Gabe maradt, mivel a családja a baleset után elhagyja őt, mindenéle gyámsági jogot Gabere ruháztak. Pont amiatt, hogy ne ismerjék fel csináltatta Gabe a tetoválásokat és emiatt is festeti a haját mézszőkéről feketére.




Gabe és Saylor az első randijukon halat mennek enni, és úgy látszik ez lesz sz ő közös dolguk, ami összeköti őket. Közben Hercegnő állapota egyre romlik és Gabe apja is feltűnik Lisa szülinapi buliján, tönkretéve azt. Még arra is képes, hogy bejelentést tegyen a sajtóban, miszerint Ashton Hyde él és visszatér a családjához.

Saylor kijelentése, miszerint Gabenek jobban állna az eredeti szőke haja nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megszabaduljon Gabe a fekete hajtól és újra a régi színével pompázzon.
Az az odaadó gondoskodás, ahogy Gabe bánik Hercegnővel példaértékű. miután Saylor megtudja az igazságot sem fordít hátat Gabenek, hiszen hogyan is tehetné, ha egyszer szerelmes belé és vele akar lenni?

Ahogy egyre romlik Hercegnő állapota Saylor elviszi Gabehez, abba a házba, ami az övék lett volna. Megadja neki azt a kegyelmet, amit megérdemel. Ha egyszer meg kell halnia, akkor legalább olyan helyen legyen, ami egykor Ashton ajándéka lett volna Kimmynek. Sajnos bekövetkezik az elkerülhetetlen és Hercegnő meghal, de legalább arra aludt el örökre, hogy Ashton énekel neki, az ő dalát énekli csakis neki. Ezzel lezárul Gabe múltja.

A temetés után nemsokkal, ami szerintem eléggé morbid, Gabe megkéri Saylor kezét és a lány igent mond. Hogyne mondana igent, amikor szereti Gabet és a srác is viszont szereti? Gabe számára Kimmy volt a múlt és Saylor a jelen. Csak a jelennek akar élni, na meg persze a tortilla-keddnek, ami félbeszakít egy kellemes együttlétet.





Idézetek:

"– Várj, mondták már neked, hogy totál úgy nézel ki, mint… 
– Adam Levine? – vágtam közbe. – Mindenki ezzel jön. Na, szia!"


"– Ó, már ilyen késő van? Menned kell. Fel kell öltöznöm, és utoljára mondom: nem, nem láthatsz meztelenül. 
– Ez fáj, cimbi. – A mellkasára bökött. – Itt,bent."

Jennifer L. Armentrout: Shadows-Árnyak

Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe. 
Veszedelmes. Kísértő. Tilos.. 
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül. 
Elbűvölte. Vonzza. Szereti. 
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.




Azóta várok erre a kiegészítő előzménynovellára, amióta néhány éve nyáron kiolvastam az Obszidiánt. Már akkor furdallta az oldalamat, hogy mi lehet Dawson története. Eszeveszettül örültem, hogy még idén megjelent a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Eddig évente csak egy Luxen kötetet fordítottak le, de idén már ez a második és már az Obliviont is kiadták, szóval azt hiszem sokaknak ez az év a Luxen sorozatról szólt :)

Azt be kell vallanom, hogy nem álltam rá arra, hogy mindig Dawsont olvassak, egy két helyen bizony Dawson helyett Daemont olvastam. Nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan könyves karakter, aki fel tudja venni a versenyt Daemonnel, de Dawson határozottan képes rá. Büszkeséggel tölt el, hogy a Daemont és Dawsont megformáló modell magyar, nem is akármilyen. Jó, bevallom nagy rajongója vagyok Pepe Tothnak. Zseniális a srác!





Nagyon örültem, hogy végre Dawson és Bethany történetét is olvashattam. Dawson tisztára olyan, mint Daemon, csak ő a kedvesebb változat. Hiába nem akarja, nem tud parancsolni az érzéseinek és napról napra egyre jobban beleszeret Bethbe. A lánynak már első pillantásra eláll a lélegzete Dawson láttán. Miután hazamegy az iskolából, le is festi, holott megígéri magának, hogy nem fogja. De a festővászonnak nem lehet nemet mondani, főleg ha arról van szó, hogy egy igazi csodát festhet le. Akárhogy is próbálkozik Beth nem tudja egyszerűen kikeverni Dawson csodálatos zöld szemét. Ilyenkor nagyon örülök, hogy nekem is zöld szemem van, de tudom, hogy nem olyan csodálatos, mint Dawson és Daemon szeme.
Ahogy egyre közelebb kerül egymáshoz Beth és Dawson, úgy kezdi a lány észrevenni a furcsaságokat. el kellett volna esnie, de Dawson megfogta, holott nem volt olyan közel hozzá, hogy ez kivitelezhető legyen. Utána fehérséget látott a szemében, ami olyan volt, mint az éjszakai égbolton a csillagok. 




Aztán az is eléggé furcsa volt, amikor mérgében Andrew megolvasztotta a pingponglabdát. Akkor látszott igazán az, hogy Dawson beleszeretett Bethanybe, amikor megfenyegette Andrewt. A többi luxennek sem tetszett, hogy Dawson túl sokat van Bethszel. A legnagyobb ellendrukkerük talán Daemon volt. Adam és Dee próbáltak alkalmazkodni, még azután is, hogy Beth megtudta az igaságot Dawsonékról. Ez akkor törént, amikor Bethéknél voltak és Dawson megcsókolta a lányt. Dawson nem tudott uralkodni magán, nem tudta megtartani emberi alakját és luxenné vált. Mint az várható lett volna Beth nem ijedt meg tőle, sőt inkább csodálattal figyelte Dawson igazi valóját. Ebből a helyzetből sehogy sem tudta volna kimagyarázni magát, így inkább elmondta  Bethanynek az igazságot, aki megígérte, hogy senkinek sem fogja elmondani és nem is mondta el.




A többi luxen feszülttá vált amiatt, hogy Beth immár tudott róluk. a legfeszültebb talán Andrew és Ash lett, míg Adam Dawson mellé állt. Beth és Dawson második csókjára az iskolában került sor az üres számítógépteremben. Minden komplikáció nélkül zajlott le. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, akkor ha az első csókjuk a nyilvánosság előtt zajlott volna le. azt hiszem Dawson nagyobb bajba került volna. 

Aranyos ötletnek tartom, hogy randi gyanánt Dawson elvitte Betht a Seneca-hegyhez, de a történések váratlan fordulatot vesznek. Már fönt vannak a hegy tetején, ott, ahol Dawson szeretett volna lenni és bekövetkezett a baj. Dawson csak egy pillanatra fordult el, de ez is elég volt ahhoz, hogy Beth lezuhanjon és halálra zúzza magát. Dawson még a luxen alakjában sem volt elég gyors, hogy megakadályozza a bajt. Még ő maga sem tudja, hogy hogy, de visszahozta Bethanyt az élők közé. Innentől kezdve egyszerre vert a szívük, és Dawson hallani vélte Betht a fejében. Az események után mindketten fáradtak és kimerültek voltak. Dawson mégis úgy határoz, hogy elviszi a lányt egy rendes mozis tini randira, de Beth ragyogása odacsalja hozzájuk az arumokat. Miután az első arumot legyőzi Dawson fél, hogy elveszti Bethanyt.

Daemon és Dee a Védelmi Minisztérium két emberétől hallja a hírt, hogy Dawson és Beth meghaltak, de tudjuk, hogy ez nem igaz. Összességében nagyon tetszett, bár a vége nem lett a kedvenc részem.


Kedvcsináló idézetek: 

"– A szemed igazi? 
Ó, a fenébe! Van ennél kínosabb? 
Dawson pislogott, mintha meglepődött volna. De hát miért? Biztos, hogy mindenki ezt kérdezgeti tőle. Bethany még sosem látott az ikrekéhez hasonló szemeket. 
– Aha – válaszolta Dawson lassan. – Igazi. 
– Ó… hát, igazán csinos. – Forróság kúszott az arcára. – Úgy értem, szép. 
Szép? Most azonnal be kell fognia a száját!"


"– Várj! Lépjünk vissza! Elvesztetted az önuralmadat a csók miatt? 
– Igen. 
– Nahát! – (…) – Tényleg nagyon, nagyon kedvelheted. 
– Úgy van. – (…) 
– Engem még sosem csókoltak meg így. 
Dawson mosolya lehervadt. 
– Hát ne is! És ha mégis, nem akarom tudni. 
– Hé, most van az, hogy mindenki mindent elmond, nem? 
– Nem."

2015. december 20., vasárnap

Colleen Hoover: Helló, Hamupipőke!

Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a véletlenül belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.
A hatvan perc elteltével a lány éppúgy válik köddé, mint Hamupipőke. Daniel pedig igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a történtek csak azért látszottak tökéletesnek, mert eljátszották az egészet. Ilyen csak a tündérmesékben szokott történni, ugye.
Egy évvel és egy boldogtalan kapcsolattal később viszont már kénytelen hinni benne, hogy létezik szerelem első látásra – hiszen találkozik Six-szel, a furcsa nevű lánnyal, akinek még furcsább a személyisége. Daniel számára sajnos az igaz szerelem megtalálása nem jelent egyet a happy enddel. Sőt, talán távolabb is visz tőle.
A múlt elképesztően sötét titka vajon képes-e árnyékot vetni Daniel és Six egyetlen esélyére, hogy megmentői legyenek?



Eddig ahány könyvet olvastam Colleentől mind elnyerte a tetszésemet. Evvel a történetével is levett a lábamról. Azt akartam írni róla, hogy cuki a története, de ez úgy hangzik, mintha valami buta tiniregény lenne, pedig nagyon nem az. Nem lehet beleszorítani egy skatulyába, nem lehet beletenni kimondottan egyik besorolásba sem. Mindenkinek ajánlom 18 év fölött.
Talán mégis avval kezdeném, hogy cuki, de nem olyan rózsaszín habos-babos módon. Nagyon kreatívnak találom, ahogy elkezdődik. Daniel számára az egyetlen dolog, mi boldoggá teszi az az, hogy van egy lyukas órája, amikor a takarító szekrényében bujkál. Egy napon betéved zokogva oda egy lány, aki mély benyomást tesz Danielre. Danny fiú alig várja, hogy újból találkozzon vele, ez egy héttel rá meg is történik. Danny nem ismeri a lányt és a lány se őt, ez így teljesen rendjén is van. Belebújnak egy szerepbe és közben eljátsszák, hogy mennyire szeretik egymást, majd szexelnek, nem is szeretkeznek. Amint letelik az egy óra a lány eltűnik. Huss, pont mint Hamupipőke! Daniel el is nevezi a lányt magában csak Hamupipőkének, és persze beszél róla a legjobb barátjának, Holdennek.


Daniel


Közben eltelik egy év, Holden jól megvan Skyjal, akinek a barátnője, Six nem olyan rég érkezett meg Olaszországból. Daniel éppen Vallel van együtt, akiről elsőnek azt hitte, hogy ő Hamupipőke, de nem ő az. Ahogy megcsókolta rájött, mégis együtt maradt vele, holott idegesítőnek találja és nem tetszik neki, hogy megakarja változtatni. Ezután találkozik Sixszel, Sky barátnőjével, aki már az első pillanatban megtetszik neki. Azután, hogy Holden megtiltja neki, hogy kivesse rá a hálóját, talán még közelebb hozza őt Sixhez. A lánynak sem közömbös Danny. titokban randiznak Danielékhez közel eső játszótéren, ahol el is csattan az "első" csókjuk. Nem nagyon tudják titokban tartani, hogy együtt vannak. Egyre nehezebb nekik. Végül Daniel rántja le a leplet és elmondja Holdennek, Skynak, Karennek és Jacknek, hogy együtt vannak. A boldogságot az árnyékolja be, amikor Danieléknél Danny rájön arra, hogy Six az ő Hamupipőkéje.


Six


Amikor Sixben is tudatosul, hogy Daniel a szekrényes srác egyszerűen elrohan. Nem tudja feldolgozni. Ez teljesen érthető, hiszen nem látta, hogy kivel szexelt a takarító szekrényében, és esett teherbe. Nagyrészt pont azért nem akart beszélni Olaszországról, mert rossz emlékeket idéz fel benne: megszülte a kisfiút és örökbe is adta.
Annyira rossz volt olvasni, hogy mind a ketten kivannak. Amikor Danny sírt önkéntelenül is az jutott eszembe, amikor a Pretty Little Liars 5.évadában Cody Christiannek volt egy sírós jelenete. És, jaj. Nagyon rossz pasikat sírni látni, mert ilyenkor neked is könnybe lábad a szemed és sírni kezdesz.







Annyira örültem, amikor végre Six és Danny megbeszélték a történteket és újból életvidámak lettek. Vicces volt, ahogy Six tesói szívták Daniel vérét a bemutatkozás során. Danny olyan cuki volt, amikor csakis Six miatt jelentkezett arra az egyetemre át, ahova a lány akar menni.
A legvégén minden titokra fény derült. holden és Sky elmondták, hogy Karen elrabolta Sky-t a szörnyeteg apjától és Daniel meg Six beszámoltak a gyerektémáról, habár Six nem örült, hogy Dannynek eljárt a szája.

Felüdülés volt olvasni a Helló, Hamupipőkét! Csak most döbbentem rá, hogy ez az első olyan könyv, amit eddig olvastam, ami teljesen egy pasi szemszögét írja le. Colleen történetei Willel, Holdennek és Daniellel az elsők :)

Daniel cukin próbálkozott avval, hogy kifejezze, milyen lesz, amikor szeretkezni fog Sixszel.
Számomra irtó rövid volt. Szívesen olvastam volna még tovább. Még most is olvasnám tovább.
Colleen Hoover nem tervezed véletlenül a folytatását?



Idézetek:

"A lelkem mélyén tudom: túl szép, hogy igaz legyen. Az agyam és az egész testem is tudja, hogy túl szép, ezért még hevesebben csókolom. Remélem, meggyőzöm magamat, hogy ez a valóság, nem holmi tündérmese."

"Ma este nem vihetlek. Nagyjából egy órája törte össze a szívem egy pszichopata ribanc, úgyhogy némi időre van szükségem, hogy kiheverjem azt a kapcsolatot."


"Talán ő lehet Hamupipőke, én pedig a Királyfi."

2015. december 4., péntek

Cassandra Clare: Az imádott gonosz

Minden gonoszság gyökeredzik valahol. Simon Lewis ezúttal arról tanul, hogyan alakult meg a Kör Valentine Morgenstern vezetésével, és milyen szerepet játszott azokban a napokban Robert Lightwood, Isabelle édesapja. Az Árnyvadász Akadémia csak nemrég nyitotta ki újra a kapuit a Kör miatt bekövetkezett katasztrofális események után, és a tanárok végre bevallhatják, mi történt, amikor Valentine még diák volt.



Ebben a részben, nemcsak a Körről esik szó, hanem Simon és Isabelle kapcsolatáról is. Robert Lightwood meséli el a Kör történetét az ő szemszögéből, Isabelle is vele tart az Akaémiára. Csak a végén derül ki, hogy Isabelle egy tesztnek veti alá az Árnyvadász Akadémia tanulóit. ez sikerül is neki, szinte mindenkit az ujja köré csavar, kivéve Simont.  Még George és Jon is bedől neki, Oké, hogy Simon eleve nem bírja Jont, de én nagyon is bírom a karakterét. kicsit olyan, mint Jace, és hát Jace-t nagyon kedvelem. Egyik kedvenc karakterem Alec Lightwood mellett.


Köszönöm a képet Manninak :) <3

Visszatérve a Körhöz. Valentine sose volt nagy kedvencem, és most sem lett az. Sőt! Én eleve ha tehetem mindig a vérfarkasoknak drukkolok, különösen vámpírok ellen és ott utáltam meg igazán Valentinet, amikor megölte az öreg vérfarkas bácsit, és tuti, hogy a vérfarkas kislánnyal is ezt tette volna. Robert gyáva volt és nem avatkozott közbe, még utána sem mondta el a barátainak az igazságot, hanem ráhagyta Valentine hazugságát. 
Sose kedveltem igazán Robert karakterét sem, ez főleg annak volt köszönhető, hogy olyan csúnyán bánt Aleckel, a fiával. Már majdnem sikerült elfelejtenem, hogy Robert parabataia, Michael szerelmes volt Robertbe és innen van neki ez a meleg-ellenessége. A Michael miatti zavarát később Alecen vezette le.





Isabellet mindig is kedveltem és ez most sem változott meg. Olyan jól átvert szinte mindenkit. Zseniális volt! Egyedül George-ot és Jont sajnálom, hogy ők is bedőltek neki. Simon eleinte nem akarta beköpni őket, próbálkozott elmondani Catarinának, de csak nem jött össze, aztán a végére összeszedte magát és "elárulta" őket. 
Annak nagyon örülök, hogy a végén úgy-ahogy rendeződött Simon és Isabelle kapcsolata, és lehet, hogy elmennek majd randizni, mivel Simon hazamegy Brooklynba, ugyanis vége van az első évének az Árnyvadász Akadémián.




Kíváncsian várom, hogy mi lesz a hátralévő 5 novellában, de addig is megmutatom nektek a kedvenc idézeteimet ebből a részből:

"Ne unszolj, hogy elhagyjalak, 
hogy visszaforduljak tőled. 
Mert ahova te mégy, oda megyek, 
és ahol te megszállsz, ott szállok meg; 
néped az én népem, és Istened az én Istenem. 
Ahol te meghalsz, ott halok meg, 
ott temessenek el engem is. 
Úgy tegyen velem az Angyal akármit, 
hogy csak a halál választ el engem tőled"

– A szerelem, az igazi szerelem azt jelenti, hogy valaki látja az embert. Hogy valaki ismeri az embert. Hogy valaki ismeri a legrútabb darabkádat, és mégis szeret. És… azt hiszem, két szerelmes emberből valami több lesz, több, mint a részek összessége."

– Olyan komolynak tűnsz – mondta. – Gyerünk, bökd csak ki! Jobban fogod érezni magad. Olyan ez, mint amikor hány az ember. 
– Mi olyan mint amikor hány az ember? – kérdezte zavartan a fiú. 
– Amikor rosszul vagy, néha segít, ha mindent kiadsz magadból. 
Simon valamiért nem érezte úgy, hogy ha egyenesen a dékán ölébe hányja a vallomását, attól akár csak egy kicsit is jobban érezné magát."

Cassandra Clare: Csak árnyékok

Simon elégedetlen az Árnyvadász Akadémia működésével. Amikor megismerkedik James Herondale és Matthew Fairchild történetével, hamarosan kiderül számára, hogy nem ő az első, aki így van ezzel. Azt is megtudja, hogyan lettek barátok, aztán pedig parabataiok. Ez a történet voltaképpen izgalmas előjáték a The Last Hours című következő regénysorozathoz.
„Annyira szuper volt! Még annál is jobb volt, mint vártam! James képessége istenkirály! Imádtam, hogy hallottunk Tessa és Will felől! Vicces volt, megható és kicsit komoly is. Nagyon tetszett, ahogyan Matthew és James összebarátkoztak. Kedves volt, és olyan igazi. Ez az új kedvenc novellám!”
Kaleigh
„Minden történet újabb érdekességekkel szolgál a szereplőkről, akiket már ismerünk és szeretünk, de bemutat új hősöket is, akikkel később még sokat fogunk találkozni. Jó látni, hogy Jem továbbra is tartja a kapcsolatot Jamesszel és a családjával. A befejezést is imádtam!”
Rebecca



Történet a történetben. Catarina egy történetet mesél el Simonnak James Herondale-ről és Matthew Fairchildról. simon cinikusan áll hozzá, mivel számára a Herondale-ek csak szőkék, népszerűek és jóképűek lehetnek. James egy picit eltér ettől, mivel fekete a haja, mint apukájának, Will Herondalenek, sárga a szeme, amit annak köszönhet, hogy édesanyja, Tessa Gray boszorkánymester. Nekem nagyon szimpatikus James, és nemcsak azért, mert könyvmoly mag Jem Carstairsról lett elnevezve. Azt azért tudni kell rólam, hogy nekem Jem az egyik szívem csücske.



James nem akart az akadémiára járni, de Will hozta a szokásos formáját és ellopta Gabriel kocsiját, hogy avval vigye el fiát az Akadémiára. James úgy tervezte, hogy majd összebarátkozik Sophie és Gideon fiával és Cecily meg Gabriel fiával. Ez a terve sikerült is volna, ha Charlotte és Henry fia, Matthew nem előzi meg ebben. Thomas és Christopher amúgy később jóban is lesz az ifjú Herondallel.



Sokan furának tartják Jamest a sárga szeme miatt és emiatt is jön ki jól a mondikkal, mivel ők nem annyira előítéletesek, mint az árnyvadász növendékek. Matthewt mindenki kedveli, pedig a srác csak ki akarja rúgatni magát, hogy vigyázhasson az apjára.
Miután James és Matthew megbeszélik egymás között a dolgokat utána egész jól kijönnek egymással. Igaz, hogy soan tartanak Jamestől, mert árnyékká tud változni. A szószoros értelmében árnyékká. Volt James, nincs James. Ez a képessége több, mint valószínű, hogy Tessa boszorkánymester génjei miatt van.
Egy feladat során gyenge démonokat kellene megölniük, de Alastair Carstairs triója erősebb démont vet be James és Matthew ellen, ami miatt a trió már csak duó. 




És emiatt rúgták ki Jamest, ami nagyon nem igazságos. Matthew felrobbantotta az Akadémia egyik szárnyát csak azért, hogy őt is kirúgják és Will előtt kijelenti, hogy ő és James parabataiok lesznek.



Visszatérve a "jelenbe" George Simont szeretné parabatainak, de tudja, hogy a srác Claryt szeretné. Evvel újabb szintre léphetne a barátságuk.


Idézetek:

"– Hogy van anya? – kérdezte halkan James. 
– Sírt, amikor Jem mindent elmesélt, és azt mondta, drága fiú vagy. Szerintem azt tervezi, hogy előbb megfojt, aztán süt neked egy tortát.
– Szeretem a tortát – mondta hosszas hallgatás után James."

"– Apa, ugye nem loptad el megint Gabriel bácsi kocsiját? – kérdezte James. 
– Bajba kerültél. Ő is azt akarná, hogy eljöjjek vele érted, és biztosan ideadta volna, ha elkérem. Bár történetesen nem kértem el."

"(…) Bár borzasztóan fogsz hiányozni. 
– Borzasztóan? – kérdezte félénken James. 
– Édesanyád váltig állítja, hogy erős lesz, és nem fog pityeregni – mondta apa. – Az amerikaiak szívtelenek. Én minden este telesírom majd a párnámat."




2015. december 3., csütörtök

Cassandra Clare: A Whitechapel réme

Hasfelmetsző Jack London utcáin garázdálkodik, és csak az árnyvadászok tudják megállítani. Az Árnyvadász Akadémián játszódó harmadik történetben Simon megtudja, mi az igazság a XIX. századi Londont rettegésben tartó sorozatgyilkossal kapcsolatban: Hasfelmetsző Jacket Will Herondale és Viktória korabeli árnyvadász társai állították meg.
„Azt imádom az Árnyvadász Akadémia történeteiben, hogy minden ismerős ismét életre kel. Ezúttal nem csak a Végzet Ereklyéinek hőseivel találkozunk, de visszautazhatunk az időben Tessához, Willhez, Cecilyhez és Gabrielhez is. Olyan jól esett egy kis nosztalgia!”
Jordan
„Csodálatos történet! Érdekes volt és vicces. Öröm volt még többet megtudni Tessa és Will családjáról! Élveztem a találkozást Will gyerekeivel, akik a későbbi könyvek főszereplői lesznek. Eddig ez a kedvencem a novellák közül, és lelkesen várom a folytatásokat!”
Kaleigh



Az Árnyvadász Akadémia harmadik része, s úgy mint az előző kettő, ez is Simonról szól nagyrészt. Ebben a részben tiszteletét teszi Jace Herondale és Tessa Gray. Jace megmutatja a diákoknak, hogyan érjenek földet magasságból. Mint kiderült Clary miatt vállalta el, de más szándéka is volt vele. Addig járt Simon nyakára, míg az rá nem jött. És erre csak a végén került sor. De a lényeg, hogy Simon megírta Isabellenek azt a levelet. Az akadémia diákjai egytől egyig odavannak Jace-ért, a híres Jace Lightwood Herondale-ért. Csüngnek minden szaván és még a fiúk lélegzete is eláll, amikor Jace belép a terembe.


Tessa Gray a történelemóra keretein belül tart egy élvezetes előadást a Whitechapel réméről, ami visszakalauzol minket olvasókat Londonba, 1888-ba. Sokan ezt a történetet csak úgy ismerik, hogy Hasfelmetsző Jack legendája. A visszaemlékezésből betekintést nyerhetünk Tessa és Will életébe, ahol Cecily és Gabriel is gyakori vendégek. A kis James már most alig néhány évesen utálja a kacsákat. Tipikus Herondale, le sem tagadhatná! :) 
Willék azt hiszik, hogy egy démon öli meg a prostituáltakat és vágdossa fel őket, de kiderül, hogy nem. Egy szellem kislány az, aki, mivel tudja, hogy Willék rajta akarnak ütni elmegy az Intézetükbe, ahol a kéményekbe rejti a gyerekeket, még egy csúnya illuziót is eljátszik, hogy Jamest elnyelik a lángok, de Jessamine szellemének sikerül megnyugtatnia a szellem kislányt, aki valószínűleg azért ölt prostikat, és szedte ki a petefészküket, mivel csak egy új anyukát akart magának. Hát igen... a gyerekek néha kegyetlenek tudnak lenni. 


Tessa előadása után Jem várt rá. Jó volt, hogy ő is kapott ebben a részben egy aprócska jelenetet. A Whitechapel réméből az is kiderül, hogy Will minden kis apróság miatt képes volt hívni Zakariás testvért, azaz Jemet. Volt, amikor egy bezöldült ujj miatt hívta.

Idézetek:

"-Szóval csak azért jöttél, hogy megkínozz, és magadról beszélj? – kérdezte Simon. 
-Jaj, Simon,Simon, Simon! – mondta Jace. – Ha nem is emlékszel rá, nagyjából így szokott ez menni közöttünk."

"Jace úgy ért földet mellette, mint egy hatalmas gyilkos pillangó. Alig csapott zajt. 
-Mindig az első próbálkozás a legnehezebb – mondta, ahogy a kezét nyújtotta Simonnak. – Vagyis igazából az első néhány tucat. Nem igazán emlékszem már."

"– Hogy rángattak bele ebbe? – kérdezte Simon, amint két tenyere közé fújva igyekezett megmelegíteni a kezét. 
Jace vállat vont. 
– Csak jó sportember módjára segítséget nyújtok – mondta. – Igazán nem lenne szép tőlem, ha megfosztanám az árnyvadászok legújabb generációját a lehetőségtől, hogy lássák, hová fejlődhetnek, ha nagyon, nagyon, nagyon nagy szerencséjük lesz."

2015. december 1., kedd

Cassandra Clare és Holly Black: Nem emberi fogyasztásra

Szeretném megköszönni Radasits Mariannak és barátainak, hogy lefordították ezt a novellát és hatalmas ölelés jár nekik, amiért megengedték, hogy kirakjam a blogra :) Köszönöm :)



Nem emberi fogyasztásra


 Kaye igazán nem számított rá, hogy árnyvadászok tűnnek fel a Holdbögrében, pláne nem a nyitás napján. Még abban sem volt igazán biztos, hogy mit is csinálnak az árnyvadászok.
Szemmel láthatóan meg voltak győződve róla, hogy a világot démonok fenyegetik, rengeteg fegyvert viseltek, tetoválták egymást, és nem bíztak senkiben, aki nem közéjük tartozott.

 Egyszer megemlítette egyiküknek, hogy ő még soha nem látott egyetlen démont sem, pedig igazán sok furcsaságnak volt már tanúja. Az árnyvadász szerint ez csak azt mutatja, hogy ők jól végzik a dolgukat. Erre nem volt mit mondania. Corny szerint nehéz úgy vitatkozni valakinek a munkájáról, hogy azt sem tudod, mit csinál. Mégis bosszantotta a dolog, mert nem elég, hogy démonokban hittek, de abban is, hogy a tündérek, mint ő, részben démonok. Emiatt a sok fegyver és furcsaság sokkal nyugtalanítóbban hatott rá az átlagosnál. De Luis kedvelte őket, és amúgy is, Kaye-nek vendégekre volt szüksége. Csak abban reménykedett, hogy nem kérnek a sütikből.

 A Holdbögre régi álma volt és most, hogy végre megvalósulhatott, hihetetlenül ideges volt. Imádta a levegőt betöltő kávéillatot, a gőzfelhőket és a fortyogó tej hangját. Imádta a kidobott holmikat, amiket a barátaival szedett össze a bolhapiacon, vagy épp az utcáról. Rozoga kis faasztalok, amiket Valerie és Ruth segítségével ragasztott tele képeslapokkal, kottákkal és enciklopédiákból kitépett lapokkal. Aranyszínűre festett székek. Art brut műalkotások, fura agancsok és pár tájkép, amikre utólag tengeri kígyókat pingáltak. Össze nem illő bögrék a finom porcelántól a lepattogzott kiskacsás tálkán keresztül a rég megszűnt cégeket hirdetőkig. Minden egyes darabra kincsként tekintett, de hát nem is volt semmije ezelőtt, és nem is volt kimondottan felelősségteljes. Hónapokon keresztül aggódott azon, hogy vajon képes lesz-e megbirkózni a feladattal, és egyáltalán szeretni fogja-e csinálni, ha megvalósul. És most végre, végre, végre megnyitottak. Luis és Ravus felfestették a kassza fölé, hogy „MEGNYITOTTUNK!”.

 A kassza körül voltak a többé- kevésbé redszer szerint elhelyezett dobozokban a hozzávalók, melyekből a termékek készültek akár halandók, akár mások kívánsága szerint. A különböző kávékon kívül, mint például az ijesztő Vörös Szem, vagy a Mocsoktea, gyógynövényes teákat is kínáltak: csalán, bogáncs, kutyatej, csipkebogyó, apróbojtorján, indigó tejelőgomba és martilapu. Dulcamara, az Ellenudvar lovagjainak egyike küldött egy nagy kosár süteményt. Sokfélék voltak, de mind tündérgyümölccsel készült. Kaye-nek nehezére esett elképzelni a lovagot, ahogy épp süteményt süt. Corny kirakta őket a pultra, de rájuk tett egy „NEM EMBERI FOGYASZTÁSRA” táblát, ami aggasztotta Kaye-t, hisz könnyen összezavarhatja az utca emberét.

 A sok tennivaló közepette azonban nem jutott ideje másra, mint megígérni magának, hogy majd odafigyel rájuk. Már félig tele volt a hely, mire az árnyvadászok megérkeztek. Rengeteg tündér eljött, akiket Kaye nem ismert: Roiben udvarának lakói kíváncsian szemlélték a berendezést. Corny a bárpult mögött segített Kaye-nek, épp hínárteát készített a rá kacsintgató jólöltözött kelpinek. Corny nem kacsintott vissza, valószínűleg mert Luis a terem másik feléből őt figyelte és szemmel láthatóan jól szórakozott. Luis mellett Val, Ravus és Ruth, Val legjobb barátja állt. Val vörösen göndörödő rövid haja élesen elütött Ruth áfonyaszínűre festett fürtjeitől.

 Mikor az árnyvadászok beléptek, Luis befejezte párja sasolását és a bejáratra szegezte tekintetét. Az árnyvadászok, annak ellenére, hogy gyakran álcázták magukat, mintha nem kívánnák, általában mégis felkeltették a figyelmet. Bizony, nehéz nem észrevenni egy csapat magas, állig felfegyverzett embert, akiknek a pengéinél csak a vonásai élesebbek. Hárman voltak, két fiú és egy lány. A magasabbik fiúnak fekete haja és kék szeme volt, a hátán tegezt hordott. Kezével a zsebében úgy állt ott, mint aki szívesebben lenne bárhol máshol. A másik srác szőke volt, nagyon szőke, a haja ugyanolyan aranyszínben ragyogott, mint a kávézó székei. Hosszú bőrkabátot viselt, úgyhogy ha voltak nála fegyverek, rejtve maradtak − de Kaye azért biztos volt benne, hogy ott vannak. A lány haja hosszú volt, ugyanolyan fekete, mint a magasabb fiúé – tesók lehetnek, találgatott Kaye –, bár a szemei sötétek voltak. Csipkés felsőt viselt és bársonyszoknyát, karján egy nagyon szokatlan formájú arany karkötő tekeredett körbe-körbe.
 − Meliorn! – kiáltott fel a lány, ahogy belépett és a termen keresztülvágtatva a fehérpáncélos tündérlovag karjaiba vetette magát. Kaye felismerte a férfit: a Tündérek Udvarának egyik lovagja volt, csendes, fennhéjázó típus. A lovag viszonozta a lány ölelését.
 − Isabelle – mondta. – Bájos, mint egy szomorúfűz! Ó, tipikus tündérbók, mosolygott magában Kaye – nem tudni, hogy valóban bóknak volt-e szánva. Isabelle azonban elégedett lehetett, mert szinte dorombolva ragadta meg a lovag kissé hegyes füleit – lehet, hogy féltündér? −, hogy forrón megcsókolja. Na, ez új volt: mióta jártak árnyvadászok tündérekkel? A két fiú úgy lépett a bárpulthoz, mint akik tudják, hogy őket kávéval kiszolgálni mekkora megtiszteltetés. Kaye valahogy mégsem érezte magát kitüntetve.
 − Mi az a Vörös Szem? – kérdezte a szőke.
 − Eszpresszóval bélelt kávé – magyarázta Kaye. – Nem kezdőknek való. A szőke srác erre úgy vigyorgott rá, ahogy azok szoktak, akik nem elég, hogy igazán jól néznek ki, de ezt tudják is magukról. Nehéz volt tőle nem megszeppenni.
 − Elhiheted, nem ma kezdtem, bármiről is legyen szó.
 − Szóval, mit adhatok? – Kaye mindig is kényelmetlenül érezte magát az ilyen srácok társaságában, biztos volt benne, hogy rajta mulatnak.
 − Legjobb lenne, ha magadat adnád. Gyere, menjünk valahová, ahol kettesben lehetünk egy kis időre. Nem fogod megbánni. Kaye tátott szájjal meredt a srácra. Most tényleg le akarja fektetni? Most rögtön, a műszak kellős közepén? Vagy valami mást akar? – nézett rá újra. Nem, valószínűleg nem.
 − Jace – sziszegte a másik srác. – Csak rendelj egy rohadt sütit, vagy valamit! − Szeretem a sütit – mondta Jace egy különösképpen elbűvölő mosollyal kísérve –, de a csinos, zöld bőrű hölgyeket még jobban.
 − Hátrébb az agarakkal, hős lovag! – figyelmeztette Corny. – Van barátja. − És komoly? – érdeklődött Jace még mindig azzal a mosollyal, ami megnehezítette, hogy ideges legyél rá.
 − Komolyan nagy karddal mászkál – válaszolta Corny –, és bármelyik percben itt lehet. − Hát, ha már a komolyan nagy kardoknál tartunk... – vándorolt Jace keze a derekához. A sötét hajú srác feje nagyot koppant a pulton.
– Ha nem hagyod abba ezt az értelmetlen flörtölést, addig verem a fejem a pultba, amíg valamelyik darabokra nem törik.
 − Légyszi ne! – kérte Kaye. – Vadiúj a berendezés.
 − Nyugi, Alec! – rántott egyet a vállán Jace, jelezve, hogy nem akar ő semmi rosszat, és Cornyra vigyorogva így szólt: − Akkor asszem beérjük két Vörös Szemmel meg egy sütivel.
 − A sütit nem emberi fogyasztásra szánták – tiltakozott Kaye. − Nem is vagyunk emberek – felelte Jace. Kaye tovább ellenkezett volna, de Corny megelőzte: színpadias mozdulattal egy tányér sütit helyezett a srácok elé. Kaye legszívesebben elrántotta volna előlük a tányért – a tündérgyümölcs nem játék −, de a vendéglátás nagykönyve szerint fizetés közben kicsavarni a vendég kezéből az ételt nincs jó hatással az üzletmenetre. Mellesleg – gondolta, próbálva meggyőzni saját magát −, a tündérgyümölcs nagyon népszerű. Kicsit meghülyül tőle az ember, az biztos, mint amikor Corny elszavalta a Synchronicity összes dalszövegét a hatása alatt, vagy volt az az eset az orgiával, de az nem is biztos, hogy egyáltalán megtörtént. Mindent összevetve Jace-nek valószínűleg nem lesz semmi baja. Az árnyvadászoknak bírniuk kell az ilyesmit, igaz? Valószínűleg emberfeletti önkontrollal rendelkeznek, nem úgy, mint a többi ember. Az a hír járta róluk, hogy részben angyalok, és Kaye nehezen tudott elképzelni egy angyalt beszívva Synchronicityt szavalni, vagy épp egy orgia kellős közepén. Másrészről viszont az is felfoghatatlan volt számára, hogy egy angyal megpróbálná felcsípni őt.
 – Jó étvágyat! – mondta feladva a töprengést és letette a pultra a kávéjukat. Alec elvette a visszajárót és beledobálta a borravalós dobozba. Kaye sajnálta a srácot. Sütött róla, hogy odavan Jace-ért, és nyilvánvalóan elég pocsék napja volt. Figyelte, ahogy a fiúk keresztülvágtak a kávézón és letelepedtek a kanapéra az épp egymást nyaló- faló Isabell-Meliorn párossal átellenben, ahol aztán a pár turbékolásának ütemére forgatták a szemeiket. Egy újabb fiú támolygott be, fekete, vastagon csillámporozott haja egyenesen meredt azt ég felé. Úgy tűnt, hogy nagyon-nagyon be van rúgva. Egy köteg szórólap volt nála, amit a vendégeknek osztogatott elektromos csillámporkisülések közepette.

Végül levetette magát az Isabelle melletti karosszékbe és odahajolt a lányhoz. Isabelle elhúzódott Meliorntól, és összevont szemöldökkel nézett a srácra, aki mintha a macskája születésnapjáról mondott volna valamit egy szórólapot lobogtatva. Az is lehet, hogy a saját születésnapjáról beszélt, hisz a saját szemei is macskaszerűek voltak. Kaye azon tűnődött, miféle lehet – sem tündér, sem árnyvadász.
 − Magnus, A Csodás? – kérdezte Isebelle, majd vállat vont.
 – Hát, oké, köszi a meghívást. Elvette a papírt, összehajtva becsúsztatta a dekoltázsába, majd visszafordult Meliornhoz folytatni a smárolást. Kaye a következő perceket kiszolgálással töltötte: hínárteát főzött, aztán eszpresszót három hobgoblinnak és Mocsokteát egy öltönyös üzletembernek. Az ember kissé zaklatottnak tűnt. Nem látott ugyan keresztül az álcán, de azt érezte, hogy valami nincs rendben a többi vendéggel. Mihelyt megkapta az italát, odébbspurizott a pulttól, úgyhogy Kaye ismét belátta az egész termet... ...a termet, ahol Jace akkor kezdett megszabadulni a ruháitól. A sütistányér üresen hevert előtte az asztalon, az arcán pedig az „éppen beütő tündérsüti” kifejezést viselte. A kabátját már ledobta, most az ingét gombolta.
 − Jace – sziszegte Alec. – Mi a fenét csinálsz?
 − Oan meeg van iitt – mondta Jace összefolyó hangon. Két kés koppant a padlón, a terem másik felén jópár tündér kuncogni kezdett. Jace levette a bakancsát és a zokniját.
– Corny – mondta Kaye. – Csinálj valamit, ez az egész a te hibád, te adtad neki a sütit! Corny felvont szemöldökkel és elismerő arckifejezéssel figyelte a sztriptízt.
 – Szerintem zseniális ötlet volt. Ha fizetnél, se állítanám le. Jace-en már ing sem volt, és Kaye-nek el kellett ismernie, hogy Cornynak igaza volt. A magazinokon kívül nemigen látni ilyen szép férfitestet: Jace-nek nemhogy kocka-, de Rubik-kockahasa volt, ennyi izom el sem férhetne egy emberen. Ez akár még lendíthet is az üzleten, gondolta, és mivel úgy tűnt, nagy szüksége lesz rá, lefőzött magának egy eszpresszót.
 − Talán rá tudnánk venni, hogy ezt mindennap megcsinálja... – mondta Corny, ahogy Jace a farmerját gombolta ki. Alec megpróbálta megállítani, de Jace fürgén odébbugrott és egy cirkalmas mozdulattal lerúgta a nadrágját.
 − Ne is próbálj megakadályozni, Alec – mondta. – Egy ilyen testet vétek rejtegetni! Isabelle elszakította az ajkát Meliornétól és tágra nyílt szemmel bámult.
 – Beszarás! – mondta.
 − Jace! − szólt a sráchoz felállva, de addigra Jace már az ajtónál volt. Ott megállt és meghajolt – nem aratott különösebb sikert −, majd levette az agancsot a falról és óvatosan a fejére tette. Kirontott az ajtón, el Roiben mellett, aki épp akkor lépett be. Roiben, aki hosszú fekete kabátot viselt, ezüst szemöldökét felvonva bámult Jace után, majd halványan elmosolyodott. Úgy tűnt, kérdezni akar valamit Meliorntól, de aztán meggondolta magát, majd hirtelen felnevetett.
 − Ó, az Angyalra! – mondta Alec gyászosan.
 – Ide se jöhetünk többet. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen nagyvárosban, mint New York... Kaye észrevette, hogy a Csodásan Részeg Magnus macskaszemei csak úgy ragyognak, ahogy Alecet figyeli. Sajnos Alec túlságosan el volt foglalva a saját nyomorúságával, hogy észrevegye.
 – Rá kellett volna akasztanunk egy hirdetőtáblát – mondta Corny. – Micsoda reklám! Akkor és ott Kaye-nek két dolog esett le egyszerre. Először is: legyenek bármilyen profi gyilkosok, az árnyvadászok magánélete kész káosz. Másodszor: imádni fog kávézót vezetni.

Fordította: László Levente, Vincze Bernadett, Radasits Mariann

Az eredeti novella itt olvashatjátok: http://cassandraclare.tumblr.com/post/123172630859/not-forhumans-by-cassandra-clare-and-holly-black
Megjegyzés:
 Az angol szövegben szereplő scone édes, lekvárral vagy gyümölccsel töltött pogácsaszerű sütemény.


Arthur Madsen: Five- Az új generáció

Évezredekkel ezelőtt Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely képes volt befolyásolni a bolygók mozgását.
Az emberiség nem tudja, hogy létezik egy másik világ, egy ismeretlen birodalom, amelynek királynője mindenáron meg akarja kaparintani magának a legnagyobb hatalmat.
Öt gyerek élete változik meg örökre, amikor valaki ellopja a medált, és ezzel együtt a fény is eltűnik a Földről.
Az árvaházban nevelkedő Yeni, Jauns, és Nuwe, valamit a jómódú családból származó Berria és Baru csak egymásra támaszkodhatnak, ha sikerrel akarnak járni.
GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK HARCA EGY IDEGEN VILÁGBAN. A BÁTORSÁG, A BARÁTSÁG ÉS A HŰSÉG PRÓBÁJA A VILÁG SORSA AZ Ő KEZÜKBEN VAN.


Valahányszor betévedtem egy nagyobb bevásárlóközpontba a polcokon ott ült ez a könyv. Egy idő után úgy voltam vele, hogy okés, már el kell olvasnom. Szeretném ezennel megköszönni a Scolar kiadónak a könyvpéldányt.

Most egy picit a borítóról beszélnék. A borítón szereplő kislánynak irtó szép kék szeme van. Jó kis olvasmány volt, teljesen le tudta kötni a figyelmemet. Igaz, hogy nem mindig értettem az összefüggéseket, de ettől függetlenül tetszett. Érdekes volt olvasni.

A történet egy árvaházban kezdődik. Tél van és havazik. Már itt megismerhetjük Jaunst, Yenit és Nuwet. Szinte mint minden árvaházi gyerek, az ő életük sem fenékig tejfel. Az árvaház igazgatója sem éppen valami kedves ember. Munkról meg ne is beszéljünk. Jauns csak a leleményessége miatt jutott ki a vaskoporsóból és emiatt szökött el és ment a templomba, ahol összefutott Baruval, aki éppen aludt.



Az egész történet egy nyaklánc köré épül, amit Jauns talált és adott oda a húgának, Yeninek ajándékba. Emiatt rabolja el a csuklyás ember a kislányt, aki nem mellesleg Zeun és a medál segítségével sötétségbe borítja a világot. Jsuns, Nuwe, Baru és nővére, Berria követik a csuklyást a kriccsek birodalmába, ahol ők is azzá válnak, kivéve Yenit, aki pont amiatt nem tud majd visszatérni az emberek világába.



Kalandos út során talált rá Jauns Yenire, akit Shamala tartott fogva, aki a saját apját, Magnust váltotta le a trónról. Számomra nem annyira szerethető figura Shamala, mivel Cypriant is simán kihasználta. Nálam ez szentségtöréssel ér fel.
Legrandessel együtt sikerül kiszabadítani Yenit és Jauns, aki direkt fogatta el magát, de Yeni nem tud visszatérni az emberek világába, viszont a medál igen és visszaáll a régi kerékvágásba a világ. A következő részben Jauns, Nuwe, Baru és Berria majd vissza fognak menni Yeniért.



Kedvcsináló idézetek:

"– Engedjetek el, le akarok menni a víz alá – Nuwe szeme csillogott a boldogságtól. 
– Mi van? – Horkantak fel egyszerre a többiek. – Úgy volt, hogy nem tudsz úszni – mondta Jauns, és erősen szorította Nuwe barna pulóverét.
– Nem is – mosolygott Nuwe. – De olyan jót beszélgettem a halakkal – azzal arcát újra a víz alá nyomta."

"– Mesélt valakinek a Szindikátusról, vagy a medálról? – kérdezte a hallgatag Március, miközben belelapozott az előtte fekvő aktába. 
– A gyerekeimnek elmondtam, hogy tagja vagyok egy tizenkét tagból álló titkos tanácsnak – választolta megfontoltan December. 
– Megőrült? – kiáltott rá Január. 
– Ezzel még nincs baj – vágott közbe Május. – Én is ezt mondtam a férjemnek. 
– Hát ez zseniális! – Január felnézett a plafonra, és kínjában felnevetett, – És árulja el, Mrs. Tins… illetve Május asszony, mit mond ilyenkor a polgármesternek? Hol van, hová megy? Nőegyletbe? Asszonytanácsba? 
– Tulajdonképpen igen – mondta Május, és kihúzta magát. – Azt mondom neki, hogy a főzőklubba megyek. Ne aggódjon, jól ismerem a férjem, és ügyeltem a részletekre, éppen ezért az első összejövetelt nálunk tartottuk, és az én drága barátnőim pillanatok alatt kiborították a jámbor uramat. Ann azzal, hogy minden fogáshoz újabb és újabb pöttyös szalvétát osztogatott, az asztalra pöttyös terítőt rakott, sőt aznap piros pöttyös tortát is sütött. Ráadásul mindezt az én konyhámban, a férjem le sem mert jönni az emeletről. 
– Nem! Nem akarom tudni! – Január már bánta, hogy belekezdtek. Ám hiába is remélte, hogy ezzel kimerítették a témát. az asszony láthatóan csak még jobban belemelegedett. 
– Aztán ott volt Martha, aki egy élő vegetáriánus receptkönyv – csillogott Május szeme – A rántott brokkolija valami mennyei! Abba még a kalóriavadász Erica se tud belekötni, pedig sokszor késhegyre menő vitáink vannak a párolt brokkoli és a nyers karfiol egészségre gyakorolt hatásairól."