2015. október 26., hétfő

Ann Aguirre: Menedék

A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!



Régóta kiváncsi voltam erre a könyvre, és végre sikerült is elolvasnom. Még a nyári szünetben nyertem egy nyereményjátékon.
Mindig is szerettem azokat a könyveket, sorozatokat illetve filmeket, amik avval foglalkoznak, hogy milyen is lehet a Föld egy apokalipszis után. 

Alapvetően két részre van tagolva ez a történet, végig Pikk szemszögéből olvashatjuk a történéseket. Az egész a föld alatti élettel kezdődik, ahol különböző foglalkozások vannak (nemző, vadász, építők) és 15-ös Lány, azaz Pikk vakarcsból vadásznővé válik, megkapja a vadászok hat jelét.



Pikk társául Fakót kapja, akit nem nagyon szívlelnek a többiek, mivel vakarcskorában találtak rá az alagútban és elmondása szerint a Felszínről jött. Bevallom a legelején nekem sem volt szimpatikus karakter, de ahogy egyre többet olvastam a könyvből eléggé megkedveltem.



Pikk barátai, Kő és Gyűszű számomra kedvelt karakterek voltak egészen addig, amíg tényleg elhitték azt, hogy Pikk csempészte Kő lakrészébe a tiltott ereklyét és ezt még Gyűszű is bevette. Pedig Pikk csak azért vállalta magára, hogy ne Kőt száműzzék, mivel ő nemzőként nem élné túl a Felszínt. Onnantól kezdve, hogy Fakó Pikk mellé állt és vállalta ő is a kockázatot, ami a száműzetéssel járt, csak ekkor kedveltem meg igazán. Merész húzás volt tőle. Voltak részek, amikor megsajnáltam Fakót, főleg Lobogó és Pearl elvesztésénél.

A Korcsokat olyannak tudnám elképzelni, mint valami nagyon ronda és bűzös, rothadó mutáns tigriseket, amiken egy mániákus orvos kísérleteket végzett el és ez balul sült el. az pedig, hogy az emberek is simán átváltozhatnak egy "jól" célba ért karmolással, harapással számomra tisztára Walking Dead feelinges. Nem egészen olyan, de hasonló.



Az, hogy a korcsok saját elesett társukat is megeszik gusztustalan. De ettől még irtó jó a könyv.
A Felszínen uralkodó bandák közül biztos voltam, hogy legalább az egyik keresztezni fogja Pikkék útját. Fakó apjának az álma miatt szeretnének északra menni egy jobb élet reményében.
A "Farkasok" állták Pikkék útját, de végül csak a bandavezér maradt. ez köszönhető volt Pikk és Fakó harci tudásának és a Korcsok közbeavatkozásának. Egyedük Kósza bírta a megpróbáltatást (meg Tegan, de ő Pikkel együtt szökött meg), holott számára tisztára újak voltak a Korcsok megjelenése, mivel még korábban nem látta őket. A Korcsok közreműködésének köszönhetően szövetkezett Pikkékkel.


Nagy kedvencem lett Kósza :)

A végefele Tegan és Pikk is megsérült, de úgy-ahogy kibírták, főleg Tegan szenvedett sokat, de Pikk álmának hála nem engedte elaludni a tüzet és így Hosszúpuska megtalálta őket és elvitte a Menedékbe, ahol több ember is lakott.
És, hát pont itt van vége az első kötetnek, szóval be kell szereznem a folytatásait, mert eszméletlenül jó és érdekel nagyon a folytatás. Mindenkinek teljes szívemből ajánlom, hogy olvassa el. Megéri, nagyon is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése