2015. augusztus 31., hétfő

Anna Todd: Miután

EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.
Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.
Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább.
Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott.
Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt.
Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához.
Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt?
Talán azért, mert ez szerelem?
Anna Todd AFTER című fanfictionjét milliók olvasták a WATTPAD-en, és az egész világon lenyűgözte az olvasóit. Itt az idő, hogy ön is megismerkedjen az internet legtöbbet emlegetett könyvével.


Vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Miután megkaptam a könyvet és elkezdtem olvasni szó szerint elkezdett széthullani a könyv, kijöttek belőle a lapok. De volt olyan rugalmas a Gabo kiadó, hogy kicserélte nekem, amit ezúttal is szeretnék megköszönni :)

Úgy igazán nem olvastam nagyon utána a könyvnek, de azt tudom (szerintem mindenki), hogy One Direction fanfictionként indult és a népszerűsége miatt jelenhetett meg könyv formában.
A borítóban semmi érdekeset nem találtam. Semmi dombornyomás, amit tapizni lehetne. Egyszerű lila-fehér-sárga összeállítás. Nem igazán győzött meg ( viszont a második részé jobban megfogott, szép kékes). Jobban csípem a szebb borítókat, de ettől függetlenül elolvastam.

Sokkal szebb :)

Egy tipikusan olyan történet, ahol a jó kislány szembekerül a gonosz, csúf farkassal, vagyis a rosszfiúval, aki már az első percben szemétkedik vele. Elég sokszor idegesítő volt Tessa karaktere. Igazából szerintem nem nagyon tudta, hogy mit is akar. Tudta, hogy Hardin szemét és tönkre fogja tenni, de ő mégis beleszeretett. Amikor tönkre zúzta Noah érzéseit, onnantól kezdve utáltam csak meg. Tessa egy tipikusan olyan karakter, akit sose fogok szeretni. És az, hogy ennyire naiv? Csak magának kereste a bajt.



Én nem tudom Hardint amiatt utálni, hogy kihasználta Tessa naiv énjét, hiszen a többi pasi is ezt csinálta volna. Voltak olyan jelenetek, amikor a legszívesebben felpofoztam volna Tessát. Nagyon idegesítő volt. Hardint nem értem, hogy tudott beleszeretni, mert igen beleszeretett, hiába rontotta el a fogadással. Ő igenis szerelmes lett.



Van még egy karakter, aki nem lett a szívem csücske: Molly. Nem azért, mert Tessa is utálta, hanem azért, mert eleve nem bírom az olyan lányokat, akik minden élő pasira rámásznak.



Fiú karakterek közül Zedet, Natet és Tristant kedveltem a legjobban. A lányok közül Stephet.


A történet végével egyáltalán nem vagyok megelégedve, de van folytatása. Szóval majd kiderül. Most, hogy így átgondoltam tetszik is meg nem is. Ha pontoznom kellene, akkor egy 5-ös skálán kapna mondjuk egy 2/3-ot.
Vicces, mert a végére már eléggé megszoktam Tessa naivságát. Nem mondom, hogy megérdemelte,a mi végül történt vele, de gondolhatott volna rá, hiszen megmondta, hogy szűz és ilyenkor a fiúk agya nagyon felpörög. 

Hardin nekem mindvégig szimpatikus volt, talán a végén már nem annyira, de kellett ez a függővég , én úgy gondolom. Jót tett a történetnek.
Mindig is közel álltak a szívemhez a tetovált, piercinges srácok.
Azt nem mondom, hogy tükön ülve várom a folytatást, de ha megjelenik magyarul, akkor el fogom olvasni és arról is megírom a véleményemet.

Örültem, hogy említésként szerepelt benne az egyik kedvenc sorozatom, a Pretty Little Liars. A Fray zenéje se rossz :) De a 1D miatt nem vagyok oda és sose voltam, de végülis örülök, hogy elolvastam ezt a fanfictiont róluk.

Megpróbáltam kitalálni, hogy ki ki lehet: (nem egyedül de végül meglett)
-Hardin=Harry
-Nate=Niall
-Zed=Zayn   (innentől jött a segítség)
-Logan=Liam
-Landon=Louis
(Az utolsó kettőben bizonytalan vagyok)


2015. augusztus 28., péntek

A.O.Esther: Az életfa

Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…
A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.
Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!


Bevallom őszintén mindig is érdekelt, hogy milyen lehet a Pokol, hát most megtudhattam. Eddigi életem során ez az első könyv, amiben a pokolról olvashatok.
Tudtam, hogy nem jó hely, hiszen hahó az Odaát c. sorozatban Dean Winchester megjárta a Poklot, amíg Castiel ki nem szedte onnan és Dean nem akart beszélni, mesélni róla Samnek. Innentől kezdve csakis rosszra számítottam a Pokollal kapcsolatban. Esther minden képzelgésemet felülmúlta evvel a könyvével.






Örülök, hogy belekerült a könyvbe a skandináv mitológia. Mindig jó más népek történetét, hiedelmeit megismerni.
Ez a kötet kívül-belül értékes. Nem bánom, hogy Elijah van a borítón és örülök, hogy Esther nem "öltöztette" fel. Ez az egyik kedvenc borítóm a sorozatból. Nem hiába könyves álompasi Elijah.

Nagyon tetszik, hogy ahogy kinyitom a könyvet piros papír fogad a már megszokott fekete helyett. Ebből is látszik, hogy a Pokol színe a piros. 

Biztos vagyok benne, hogy sokak szívét elrabolta Elijah, és itt nemcsak a külsöségekre gondolok, hanem a belső értékeire is. 



Eddig ez a kötet borzongatott meg a legjobban. Sokszor elborzasztott, mégsem tudtam letenni. Őszinte elismerésem ahhoz, hogy Esther ilyen érdekfeszítő és borzongató könyvet tudott írni. Folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet fejezetről-fejezetre.

Őszinte és tiszta Elijah érzelmei Sophiel felé, és pontosan emiatt képes elmenni érte akár a Pokolba is. Számomra példaértékű ez a szerelem.



A nornák megjelenése és cselekedetei újak voltak számomra, egy újabb mitológiai szál, ami tökéletesen beleillik ebbe a világba.





Érdekfeszítőek voltak a Niflheim városáról szóló részek. Már a kezdetektől fogva nem volt szimpatikus Hél. Bár azért nem tudom hibáztatni, hogy vonzódik Elijah után, hisz ki ne tenné?


Néhány kedvenc idézetem:
1.
– Barbár harcmodort? – röhögött Bardo, és szőke szakállát csavargatta.
– Azt. Eszelős, cseppet sem becsületes, kiszámíthatatlan ellenfelekre van szüksége, hogy a legrosszabbat lássa, amivel szembe kerülhet.
– És azonnal ránk gondoltál?
– Ki másra?

2.
Elijah ingerülten felhördült. 
– Na, ne vicceljetek már! Egy levelet adtok neki a Pokolban? Miért nem rögtön egy százszorszépet? Nincs valami hatékonyabb fegyveretek? Mondjuk egy vaslapát vagy egy nagyobb husáng.

2015. augusztus 26., szerda

A.O.Esther: Hívogat a fény

Noha Sophiel teljesítette első küldetését, az Égiek újabb feladattal bízzák meg: fel kell kutatnia a Mindenség Térképét, mielőtt avatatlan kezekbe kerülne. A háromdimenziós térkép a titkos átjárókat rejti, amelyek összekötik a Földet a Mennyországgal és a Pokollal. A Sors azonban újra közbeszól és Sophiel angyal létére megbetegszik: teste lassan, de megállíthatatlanul fénnyé kezd válni, és a lány megkezdi a versenyfutást az idővel.
A Föld előtt nem titok többé, hogy ki szabadította ki az Elveszett lelkeket, így hamarosan a Sötét Angyalok is megtudják, ki volt az áruló, aki szabadon engedte a Bardo várában raboskodó angyalokat.
A vezérek Elijah vezetésével hajtóvadászatot indítanak Sophiel ellen, akinek újra menekülnie kell, miközben egy szerencsétlen helyzet folytán megbetegszik: fizikai teste egyre gyengülni kezd, s a szentekhez hasonlóan lassanként fénnyé válik, s hacsak nem sikerül nagyon gyorsan valamilyen gyógyírt találni nem evilági bajára, a Fény hazahívja őt…
A bajban szerencsére nem marad magára, és többen is megkísérlik megmenteni a fokozatosan fénnyé váló lányt, akinek úgy tűnik, ütött az órája idelent, miközben mindenki eszeveszett tempóban próbálja a többiek előtt megtalálni a Mindenség Térképét. Gabriel is Sophiel nyomába ered társaival, azonban érzései már korántsem olyan barátiak, mint amilyenek korábban voltak, és ez még nagyon sok bonyodalomhoz vezet kettejük közt, amire egyikük sem számított…
Három új szereplő is feltűnik a színen: Diril, Rahsan és Lanazir, az ősi boszorkányok, akiket sajátos rokoni szálak fűznek Sophiel ellenségéhez, a Mágushoz, akiről kiderül, hogy nem más, mint a világ legnagyobb hadvezérének tartott perzsa király, Cyrus fattyú fia.
A történet ezúttal három szálon futva követi Sophiel második küldetését, s a kedves Olvasók megismerhetik a Perzsa Birodalom mindennapjait, a Halhatatlanokat, vagyis Cyrus király állandó létszámú, tízezer fős hadseregét, de bepillantást nyerhetnek a normannok varázslatos kultúrájába az első viking városokban zajló események folytán.
A regény tovább boncolgatja az első kötetben felvetett morális kérdéseket: Mi a jó és mi a rossz? Ki dönti el, hogy mi számít bűnnek és erénynek? Miben rejlik a hit ereje és miként győzhető le a kétely? Barátságból lehet-e szerelem, és szerelmesekből lehetnek-e ellenségek? Létezik-e kegyes halál, és vajon mit szól a Jóisten, amikor a jók kényszerülnek vérontésra?



Az első kötet ellentéte ez a könyv megjelenésre mindenesetre. Nagyon tetszik, hogy a képen szereplő lánynak tűz ég a szemében. Nagyon jól el lett találva ez a borító is.
Élveztem minden oldalát, igen mind a 446 oldalt és magamba szívtam minden egyes sorát ennek a nagyszerű könyvnek. Bízom benne, hogy akik egyszer elkezdik olvasni ezt a könyvet, neem fognak tudni majd leállni. Én is így voltam vele olvasás közben. Azt nagyon sajnáltam, hogy olyan hamar vége lett, pedig próbáltam beosztani, de nem nagyon sikerült. Mindössze néhány nap kellett ahhoz, hogy magamba szippantsam a történet minden egyes fonalát.
Imádom a könyvben, hogy minden egyes mozzanat, helyszín szépen és aprólékosan ki van dolgozva, Esthernek sikerült megint elvezetnie egy csodálatos világba.
Sophiel ruhái csodálatosak lehetnek, a leírások varázslatosak. Én is szívesen belebújnék Sophiel lenyügöző ruhakölteményeibe.


Elijah bevallom őszintén nagy hatással volt rám. Külön öröm volt, hogy nemcsak kitalált angyalok vannak a könyvben, hanem "valóságosak" is. Kezdve Mihály és Gabriel arkangyallal.


Tetszett. hogy az angyalok angyalok módjára viselkedtek. Jó volt, hogy nemcsak egy szokványos szerelmi történet, hanem mögöttes tartalommal is rendelkezik. Nem szeretem a sablonos, csöpögős szerelmi történeteket. A frászt kapom tőlük. nagyon örülök, hogy a Hívogat a fény nem ilyen. A szerelmi háromszögekért se vagyok oda mindig de tetszett ez a Sophiel-Elijah-Gabriel háromszög. Tudom, hogy nincs remény Gabriel szerelmének viszonzására, ezért remélem, hogy ő is megtalálja majd a későbbi kötetek valamelyikében az igaz szerelmet.

Jó volt, hogy ki tudtam zökkenni a mindennapok körforgásából és "elmehettem" egy teljesen másik világba, amit Esther oly sok munkával épített fel nekünk, nekünk olvasóknak.

Sokszor gondoltam arra olvasás közben, hogy én mit tettem volna Sophiel helyében, de válaszra eddig nem jutottam. Valamilyen szinten azonosulni tudtam a karakterével.

Elijah igazi "KELL EZ A PASI" könyves karakterré vált. Remélem egyszer mindenki megtalálja a maga Elijahját, ha még eddig nem találta meg.



Néhány kedvenc idézet:
1.
– Nem küzdök többé a sorsom ellen! 
– De nincs olyan, hogy sors, hát nem érted? Te is tanúbizonyságot szerezhettél arról, hogy az életünk a döntéseink szerint változik. Felelős vagy azért, hogy miként alakulnak a dolgaid, és én nem olyannak ismertelek meg, aki küzdelem nélkül feladja mindazt, amit fontosnak tart.
2.
– Elijah, te szerelmes lettél – torpant meg Bardo, és hahotázni kezdett. – Ezt nem hiszem el! 
– Fogd be, Bardo! Lóbáld inkább a buzogányodat!

2015. augusztus 25., kedd

Taylor Swift Book Tag



Sziasztok! Ismét egy book taggel jelentkezem. :)

1. (Egy könyvsorozat, amibe belezúgtál, majd szakítottál vele, és soha-soha-soha nem jössz vele össze újra)




2. Red(Egy könyv, amelynek piros vagy vörös a borítója)



3. The Best Day 

(Egy könyv, amelytől elfog a nosztalgia )



4. Love Story 

(Válassz egy könyvet, amelyben tiltott szerelem szerepel)


5. I Knew You Were Trouble 

(Egy karakter, aki rossz, mégis megszeretted)




6. Innocent 

(Válassz egy könyvet, amit valaki elspoilerezett neked)



7. Everything Has Changed 

(Egy karakter, aki hatalmas változáson ment keresztül a történet lefolyása alatt)



8. You Belong With Me 

(A könyv, amit a legjobban vársz jelen pillanatban)




9. Forever and Always 

(A kedvenc könyves romantikus párosod)




10. Teardrops on My Guitar 

(Egy könyv, amin nagyon sokat sírtál)





11. Style 

(Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója)




Köszönöm a figyelmet :)

2015. augusztus 12., szerda

Summertime Madness Book Tag

1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet:



2. Válassz egy kitalált helyet, ami tökéletes célállomás lenne a nyári vakációdnak:



3. Éppen a nyári vakációdra mész és a repülőgépen ülsz. Egy olyan könyvet akarsz olvasni, ami egész úton kitart. Melyik regényt választanád?




5. Éppen a tengerparton ülsz, teljesen egyedül. Melyik kitalált karakter lenne a tengerparti bébid? Galén a Poszeidónból




6. A fagyizás mellé kell egy fagyos, menő haver is! Melyik kitalált karakter lenne a legjobb barátod? Az Egyetlenből Gabe





Udvarlós Book Tag

 1. lépés - Kölcsönös vonzalom. Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg:



2. lépés - Első benyomás. Egy könyv, amit a fülszövege miatt szereztél be:




3. lépés - Csábítás. Egy könyv csodálatos írással:




4. lépés - Első randi. Egy első rész, ami után a sorozat többi részét is olvasni akartad:




5. lépés - Éjszakai telefonálások. Egy könyv, amit egész éjjel olvastál:




6. lépés - Mindig rád gondolok. Egy könyv, amit nem tudsz kiverni a fejedből:




7. lépés - Testi kapcsolat. Egy könyv, aminek imádod az érintését:




8. lépés - A szülőkkel való találkozás. Egy könyv, amit a családodnak és a barátaidnak ajánlanál:




9. lépés - A közös jövő. Egy könyv vagy sorozat, amit sokszor újra fogsz olvasni a jövőben?