2015. július 2., csütörtök

A.O.Esther Gombnyomásra 1.

Fülszöveg

Mia Milton, a 19 éves diáklány élete váratlanul a feje tetejére áll, amikor álmában megjelenk Dr. Cohen, a halott tudós szelleme és arra kéri, segítsen neki, hogy egy gombnyomással megváltoztassák a világ megszokott rendjét. 2222-ben járunk, Manipura megalopoliszában, ahol a magas rezgésszintű emberek élnek. A dimenzióváltás óta ugyanis látják az aurát, és eszerint sorolják be, ki hol élhet. A jókra luxuskörülmények várnak az energiafalakon innen, míg a rosszakra a vadon kegyetlen világa, a falakon túl. Mia egy véres bűncselekmény-sorozat eredményeképpen a dzsungelben találja magát, ahol mutánsok szedik az áldozataikat. Öl vagy megölik, választania kell, és megkezdődik a versenyfutás az idővel.

A.O.Esther által sikerült elolvasnom a Gombi 1-et, amit eddigi olvasmányaimhoz nem tudok hasonlítani, mivel kiemelkedik közülük. Nagyon szeretek magyar íróktól olvasni, Esther írásai pedig nagyon közel állnak a  szívemhez.
Nagyon tetszett a történet, jól volt felépítve. A karaktereket nagyon megkedveltem, de nem tudnék kiemelni egyet sem, akit jobban bírtam a többieknél.
A történet nagyon részletgazdag, ez az egyik olyan dolog Esther könyveiben, amit nagyon szeretek.
A könyv megjelenése is példaértékű. hiszen ritkán látni ilyen szép kivitelezésű könyvet a boltok polcain. Talán ez az egyik legszebben kivitelezett könyvem.

Őszinte leszek: nem nagyon szeretem a  belső könyvjelzőket de ebben még ez is tetszett, teljes mértékben illik a könyvhöz.
A könyv háromnegyedénél található fekete lap az arany írással valami meseszép! Imédom.
Az egyes fejezeteket elválasztó grafika teljes összhangban van  a könyv borítójával.
Már most tudo. hogy féltve őrzött kincsem lesz ez a könyv, hisz olyan gyönyörű kívül-belül.
Köszönöm az írónőnek, hogy én is részese lehettem és elolvashattam ezt a csodálatos történetet.

Értékelés:
-történet: 5/5
-kivitelezés:5/5*
-borító:5/5

Most hogy befejeztem az első részt izgatottan várom a többit:)

Kedvenc idézetem:
"Tudom, és nagyon bánom, hogy kijátszottalak. Ezerszer és ezerszer eszembe jutott azokban a napokban, hogy milyen hülye voltam. Azt kívántam, bárcsak értem jönnél..Csoda, hogy élve megúsztam ezt a szörnyűséget."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése