2020. július 7., kedd

Chanda Hahn: Balszerencsés tündérmese 1-3. könyv


"Ma megmentettem Brody Carmichael életét!"

*

Mina ​Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot

A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg a sorozat első három kötete az ötből, de elkaszálták az itthoni megjelenést, emiatt az utolsó két részt nem olvashatjuk magyarul, viszont ez nem gátolt meg abban, hogy nekikezdjek a sorozatnak, hiszen érdekes a téma és szeretem az újradolgozásokat, legyen az mesés vagy épp egy ismert történet újraírása. Az írónő már azzal az egy szóval levett a lábamról, hogy Grimm. Volt egy ilyen tv sorozat, amit imádtam és nagy reményekkel kezdtem neki a könyveknek is, habár semmi köze nincs hozzá, mégis izgalmas kalandban lehetett részem.

Bűbájtalan:

A sorozat első kötetet, első blikkre egy bugyuta középsulis történetnek tűnik, pedig nem az. Megadja a kellő alapot, a szituációt és elindít az úton a Grimm mesék világában. Nagyon kis rövid, de annál inkább velősebb történet, amiben szerepet kap Jancsi és Juliska, A bika és a szarvas, na meg Piroska története is. Maga az alap úgy bontakozik ki, mint ahogy azt megszokhattuk. A legelejétől apró információkkal lát el, majd ahogy haladunk előre úgy mutat egyre többet magából. Ami engem illet így első olvasásra nagyon megtetszett az ötlet, a karakterek és a cselekmény sokszínűsége és szerteágazósága is. Izgalmas, kalandos, tele már ismert kellékekkel, motívumokkal. A középpontba egy lányt állít, Minát, aki a következő Grimm, s az a feladata hogy befejezze a meséket ezáltal megszüntetve az átkot és felszabadítva a családot a súlya alól. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de szerintem ez egy igen kreatív ötlet, s az írásmód is eléggé olvastatja magát, itthon mégsem örvend a akkora népszerűségnek a sorozat. Pedig szórakoztató, könnyed, gyorsan lehet vele haladni és van benne egy cseppnyi varázs is, ami még jobbá teszi a történetet. A Bűbájtalan kellemes csalódás volt, megszerettette velem a sorozatot és biztos vagyok benne, hogy a harmadik rész után is olvasni fogom a többit, függetlenül attól, hogy ismétlem itthon nem kapta meg a kellő népszerűséget. Ami magát a karaktereket illeti teljesen hétköznapiak, semmi különleges nincs bennük, mégis ahogy elkezded odatapaszt a regényhez és nehezen enged el. Mina eleinte igaz nem volt szimpatikus, túl bénának és naivnak gondoltam, de aztán megkedveltem. Drukkoltam neki és vele együtt szorítottam a happy endért, de mint tudjuk, nem minden mese ér véget boldog befejezéssel. Brody szívem csücske, rendesen megszerettem és az írónő elég csúnyán elbánik vele, fájt érte a szívem. Jared karaktere egyenlőre talány, de remélem a második részben többet fogok megtudni róla.

Tükröm, tükröm...

Az elején úgy éreztem, hogy sablonos, nem igazán fog meg, majd a közepe felé kezdett izgalmas lenni, végre a történet is előre lendült, új események és uj információk kerültek előtérbe és kezdett egyre jobban kibontakozni a cselekmény, kezdett egyre furfangosabb és izgalmasabb lenni. Ezúttal Hófehérke és Csipkerózsika történetét ismerhetjük meg egy teljesen kicsavart szögben, viszont ez ne gátoljon meg senkit, mivel igaz elsőre fura, de aztán nagyon kalandos és varázslatos lesz a két történet átdolgozása és újra alkotása. A karakterek is kezdenek egyre inkább kibontakozni, már nemcsak a szárnyukat próbálgatják, hanem elkezdenek repülni és megnyílni az olvasók felé. Mina sem az a védtelen, átlagos tini, aki az első részben volt. Kezd erős és határozott lenni, habár ugyanúgy képes hibákat hibára halmozni, mint az emberek többsége. Emellett persze drámák, izgalmak és megmagyarázhatatlan és különc események is tarkítják a cselekményt. De végre kezdem azt érezni, hogy értem, értem mit akar kihozni az írónő az egészből, s mindezt egy kedvelhető közegben teszi. A két történet átdolgozása kicsit keserédes, de annál inkább tanulságosabb és annál inkább érezhettem azt, hogy kilép a megszokott burából és a saját sarkára áll. Nemcsak Mina, de Jared is teljesen új szemszögön keresztül mutatja meg magát, hol az erősebb oldalukat mutatja az írónő, hol pedig a sebezhető, védtelen s egyben emberi oldalukat. A második kötetben nemcsak fény derül a Történet kilétére, hanem a tündérek mellett újabb varázslények is tiszteletüket teszik. Ahogy egyre inkább előrébb jutok úgy lesz egyre jobb és egyre olvasmányosabb a kötet. Még mindig fenntartom azt a kijelentésemet, hogy habár szórakoztatóak ezek a kis kötetek, nagy dolgokat nem kell várni tőlük. Tiniknek tökéletes kikapcsolódást nyújthat és azoknak is, akik olyan regényre vágynak, ahol nincsenek eget rengető gondolatok, mégis van valami egészen különleges benne, ami odaszegez a lapokhoz és arra késztet, hogy olvasd el. A kötet szintén nagyon rövid, de tele van kalandokkal, a történet szépen, dallamosan folytatódik. Hol mesei színt kapunk, hol a gimibe térünk vissza, de az biztos, hogy egy percig nem unatkozunk. Nagyon érdekel, hova is fog kilyukadni a történet és most már biztos, hogy el fogom olvasni angolul az utolsó két részt. A szívem azért kicsit fáj Brody miatt, de szerintem a végére Jared nagy valószínűséggel kárpótolni fog. Ha érdekel a Grimmek világa, Kaszásokkal, varázslényekkel és mese retellingekkel, akkor a Tükröm, tükröm... is tetszeni fog. Szórakoztató, könnyen emészthető, egyszerű történet, gyors levezetéssel és egy csipet drámával.

Tündérkönyv

Eddig ez a rész számomra a legizgalmasabb, a legkevesebb és a legkiforrottabb. Valahol mélyen belül éreztem, hogy jó lesz ez, hogy sok minden fog összeállni a kötet végére és igazam lett. Egyszerre kaptam egy minden kíváncsiságot megválaszoló harmadik részt és egy pörgős, új kalandokban teli fergeteges olvasmányt. Már nemcsak a történet erősödik egyre jobban fejezetről fejezetre, hanem a karakterek is. Mindig tartogatnak valami meglepetést, nem lehet unatkozni mellettük, s ha épp arra van szükség, akkor bizony rendesen felbolygatják a cselekményt. Már nemcsak Mina a fontos, hanem Jared is és végre nemcsak az emberi világban kalandozunk, hanem a tündérekében is és legnagyobb örömömre a sellők és a tengeri boszorkányok is fontos szerepet kapnak. Azt még mindig fenntartom, hogy baromi rövid, de az a sok izgalom és bizonytalanságban tartott pillanat, amit kaptunk már megérte, hiszen sokszor a 400-500 oldalas könyvekben sincs annyi fordulat és meglepő tény, mint egy majd 300 oldalasban. Mint ahogy a címből is kiderül, már nem konkrét mesére éleződik a regény, hanem a Tündérkönyvre, már nemcsak a Grimoire a fontos, hanem a tündérek és a Történet is. Megannyi izgalom, kétely, küldetés, rossz döntés, mind ide vezet el és a kellő pillanatban robban, ledönt a lábadról és nyúlnál a következő részért. Itt abbahagyni a sorozatot vétek és galád tett, de az angolul olvasók most előnyben vannak. Mindenesetre, ahogy már eddig is írtam, folytatni fogom, sőt folytatnom kell a történetet és Jared novellájára is szükségem van, mivel ezután a harmadik rész után tudnom kell mi lesz a vége, hogy mi lesz Minával, Jareddel, a Történettel, az átokkal és most hogy már Team Jared párti vagyok, egyszerűen nem érhet úgy véget a történet, ahogy ez a rész zárult.
"Anyukája, Sara azt mondogatta, nehezebb őt felébreszteni, mint Csipkerózsikát. De érte nem jött a daliás herceg, hogy kimentse a hortyogásból, és amilyen borzasztóan peches, soha nem is fog."

"Nincs se pasija, se legjobb barátnője, és rájött, hogy őrülten féltékeny azokra, akikre haragudnia kellene. Mi történt az őrülten unalmas, kiszámítható és kétbalkezes életével? Kisiklott, ez történt."

" - Senki sem hiszi el, de el vagyok átkozva. - Nem akarta ezt mondani, de gondolkodás nélkül kibukott belőle."

" - Sosem hagylak el! Mindig ott leszek, hogy elkapjalak, ha zuhansz."

" - Néha megéri harcolni a szerelemért. És ha nem harcolsz érte, kicsúszik az ujjaid közül. - Elhúzta a kezét."

" - Nem vagyok póni... nincs ingyen lovaglás - suttogta Mina."

" - Nincs szükséged fegyverre -  közölte Sel halkan. - Te magad vagy a legnagyobb fegyvered."




2020. július 2., csütörtök

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi


"A két férfi egymástól néhány méterre tűnt elő a semmiből a keskeny, holdsütötte dűlőúton."

*

Amikor a tizenhetedik évét betöltő Harry – ezúttal Hagrid motorjának oldalkocsijában – utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűbáj szertefoszlik, és a halálfalók azonnal a nyomába erednek. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse őt, csakhogy Harrynek a bujkáláson kívül egyéb tervei is vannak: Dumbledore professzortól kapott feladatát kell végrehajtania. Így a tanév nélküle kezdődik el a Roxfortban. Vajon sikerül-e a folytonos életveszély közepette teljesítenie a küldetést, amitől a végső összecsapás kimenetele függ?








Hát ez a nap is elérkezett, befejeztem a hetedik, egyben záró kötetet is. Nagy űr tátong most bennem, legszívesebben újrakezdeném a kalandot. Annyi érzést, kalandot és elgondolkodtató események szemtanúja lehetettem, amiket egyrészt nehéz megemészteni másrészt örülök, hogy részese lehettem a kalandnak. Bevallom kicsit mohó voltam és gyorsan olvasás előtt megnéztem a filmet, de nem kellett volna, mivel emiatt kicsit lassabban haladtam a megszokottnál.

A Harry Potter sorozat hetedik kötete nemcsak egy lezárás, hanem egy fényesebb jövő kezdete. Szerintem nincs olyan ember, aki ne ismerné a sorozatot és ne szurkolna az ifjú és tehetséges varázslónak, hogy legyőzze a Sötét Nagyurat és elhozzon egy olyan jövőt, ami mentes mindenféle bosszútól és reményt ad. A kötet a hosszabb terjedelmű részek közé tartozik, s nemcsak Harry, de Voldemort is nagyobb hangsúlyt kap. Emellett megannyi kérdés és talány felmerül, amikre idővel de választ kapunk, de addig is versenyt kell futnunk az idővel, az élettel és harcolnunk kell a halál ellen. Nemcsak Harryék, de mi magunk is úgy érezzük kiszipolyoz minket a kötet, elvesz valamit belőlünk, hogy aztán a végén visszaadja azt. Akik eljutnak idáig a sorozatban azok, biztos vagyok benne hogy nem fognak csalódni. Igaz, hogy a legszomorúbb kötet, nem egy jelenet fogja örökre belevésni magát a szívünkbe. Sose fogjuk feledni a karakterek feláldozását, a halálokat és a veszteségeket, s na meg a roxforti csatát sem, ami örök érvénnyel, de beleszövi magát a történetbe. Öt nap, ennyi időbe telt, mire eljutottam a horcrux kereséstől a kötet végéig. Nem egyszer kellett szembenézni a félelmekkel, nem egyszer sodorta ki a talpam alól a padlót a kötet, nem egyszer éreztet velem sajnálatot és nem egyszer éreztem azt, hogy majd kiugrik a szívem a mellkasomból. Az írónő mesterien szövi a szálakat, rejti el az utalásokat és mozgatja a szálakat. 

Ahol kellett boldog pillanatot lebegtet meg előttem, de csak azért hogy utána darabokra törje a remény magját is, s nem egyszer érezteti azt, nincs menekvés, Voldemort fog felülkerekedni. De mint minden valamire való regény, így a sorozat hetedik kötete is tele van feszültséggel, magatehetetlenséggel, megszámlálhatatlanul sok kétellyel és olyan fordulatokkal, amire senki sem számít. Nem mondom azt, hogy ez lett a kedvenc kötetem, de az egyik a sok közül, aminek van mondanivalója, ami ok-okozati szempontokból is megállja a helyét, s ami úgy zár le egy korszakot, hogy mindenki örömmel tudjon visszatekinteni rá. 

Maga a történet szerteágazó, cselekmény gazdag, bukkanókkal és eget rengető felismerésekkel teli. Veszélyes, ugyanakkor szívhez szóló. Félelmetes, ugyanakkor a halál gondolatától sem riad vissza. Igaz, hogy versenyt futunk az idővel, nem egyszer kétségbe von, de az biztos, hogy az utolsó oldalig fenntartja a figyelmet és a feszültséget. Emellett megadja mindenkinek a választás lehetőségét és azt, hogy te magad irányítsd a sorsod és rajtad múljon, hogyan lesz tovább. 

A Halál ereklyéi bevezet a sűrűjébe, majd addig-addig lökdös, amíg már nem tudsz meghátrálni, s nem is akarsz. Egyetlen egy bajom volt csak igazából, az pedig a Malfoy család. Az írónő nem dolgozta ki eddig se őket valami hű de nagyon, s most sem, mégis fontos szerepet szán nekik, úgy ahogy eddig is. Emiatt merül fel bennem az a kérdés, hogy akkor miért nem adott kellő hangsúlyt nekik, ha már terhet ró rájuk? 

Ezt nemcsak Mardekárosként kérdezem, hanem olvasóként is. Ez a szál számomra nincs kidolgozva és hiába vannak a filmek, amik nagyobb hangsúlyt fektetnek rájuk, ha az írónő nem volt erre hajlandó. Dühös vagyok rá, de mégis megalkotott egy generációkon átívelő regénysorozatot, amit még a mai napig is olvasnak, véleményeznek és szeretnek az emberek. 

Menedéket nyújt a megtört lelkeknek és kikapcsolódást az arra vágyóknak. Ami magát a regényt illeti, terjedelmes, ugyanakkor részletes és következetes. A karakterek jelleme is fejlődik, újakat vezet be, de vesz is el belőlük, ezzel nem egyszer darabokra töri az olvasók szívét. Fájdalmas, de valahol meg is értjük, hiszen nincs olyan háború, harc, ami ne végződne veszteségekkel és halálesetekkel. Úgy érzem, amit lehetett azt kihozta az írónő a kötetből, nem hagyott elvarratlan szálat, sőt a bónusz fejezetben még a jövőbe is betekintést engedett, ami valamelyest képes csillapítani a szomorúság és a veszteség érzését.

Igaz, sokáig tologattam a sorozat olvasását, de egy percig nem bánom, hogy elkezdtem és elmerültem a varázsvilágban. A hetedik rész olvasását is ugyanolyan lelkesedéssel és csillogó szemekkel kezdtem, de sokszor nem a varázslatos újdonságok miatt csillogott az a szem. Hiába vagyok erős, ha megvisel egy-egy karakter elvesztése, s hiába tudtam mire vállalkozom, ha egyszer ugyanúgy fáj az elengedés, mint a tudatlanság. 

Ezeket összevetve is megérte. Megérte, mert új világok nyíltak meg előttem, egy új fandom szeretete bontakozott ki, hiszen a filmek nem adják át teljes mértékben a pottermore érzést, kellenek hozzá a könyvek és az, hogy lásd mit miért tesznek a karakterek, mik a mozgatórugók és mik azok a megváltoztathatatlan vágyak és tények, amik abba az irányba sodorják a cselekményt, ahová az írónő sodorta. A Harry Potter és a Halál ereklyéi már nem gyerekek kezébe való. Már minden tettnek és beszédnek következménye van, már nem a büntetés a tét, hanem az élet és a jövő. Összességében szerettem és jó volt belecsöppenni, ugyanakkor sajnálom is hogy vége. De varázslatos volt látni, ahogy a kicsi Harry, Ron, Hermione és Draco felnő, ahogy alakítják a cselekményt, ahogy látjuk nincs választásuk, ahogy robognak az elkerülhetetlen vég felé, s ahogy szembenéznek a lehetetlennel és a legtöbbet hozzák ki magukból. A szerelmi része sem elhanyagolandó, hiszen a hetedik részben érnek be igazán a dolgok, s ha nem is annyira hangsúlyosak, de azért jelen vannak és visznek egy kis színt az amúgy borús és sötét lapok közé, egy kis életet, ami fenntartja a pislogást, s nem hagyja hogy kialudjon a fény. Ti se hagyjátok, ha kell használjátok a Lumos varázsigét és tápláljátok a lángot azzal, hogy olvassátok a sorozatot.
" - Tisztára házimanót csinál belőlünk - sopánkodott fájó homlokát dörzsölve Ron, miközben Harryvel anyja szobája felé kullogtak. - De azok legalább hasznosnak érzik magukat. Alig várom, hogy túl legyünk ezen az esküvőn!"

" - ... a hajad pedig túl hosszú, Ronald, egy pillanatig azt hittem, Ginerva vagy. Merlin szakállára, mi van ezen a Xenophilius Lovegoodon? Úgy néz ki, mint egy tányér rántotta. És te ki vagy? - reccsent rá Harryre."

" - Ja tényleg. Rémlett is, hogy valami nem stimmel vele. Nem volt agancsa..."

" - Ő túléli - jelentette ki Harry. A gondolatát se tudta elviselni az ellenkezőjének. - Luna kemény lány, sokkal keményebb, mint hinnéd. Szerintem ismeretterjesztő előadásokat tart a többi rabnak a furmászokról meg a narglikról."

" - Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképpen azokat, akik szeretet nélkül élnek. Ha visszamész, tehetsz róla, hogy kevesebb lélek nyomorodjon meg, kevesebb család szakadjon szét. Ha úgy érzed, ez megéri a fáradságot,akkor most egy időre búcsút veszünk egymástól."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


2020. június 23., kedd

Cassandra Clare: Éjsötét Királynő


"Vér borította a Tanácsterem emelvényét, vér borította a lépcsőt, vér borította a falakat, a padlót és a Végzet Kardjának összetört maradványait is."

*

A ​sötét titkok és a tiltott szerelem már az árnyvadászok létezését fenyegetik! Ártatlanok vére folyt a Tanács termének lépcsőjén az árnyvadászok otthonában. Livia Blackthorn tragikus halála után a Klávéban a polgárháború réme kísért. A Blackthorn család néhány tagja Los Angelesbe menekül, ahol a boszorkánymesterek között pusztító kór forrását keresik.

Eközben Julian és Emma azon igyekeznek, hogy túltegyék magukat tiltott szerelmükön, és veszélyes küldetésre indulnak Tündérföldére A holtak fekete könyvéért. Végül olyan titkokra bukkannak a tündérek között, melyek akár végleg szétszakíthatják az árnyvilágot, és utat nyithatnak egy kilátástalan, sötét jövő felé. Emma és Julian az idővel versenyt futva igyekszik megmenteni az árnyvadászokat, mielőtt a parabataiok átkának rettenetes ereje végez velük és a szeretteikkel.

Lehet, hogy a kárhozat az igaz szerelem ára? Lenyűgöző zárókötet az elsöprően sikeres nemzetközi bestsellerszerzőtől, Cassandra Clare-től. Ismerd meg a Gonosz fortélyok trilógia végső, izgalmas fordulatait!

Most már hivatalos, a kedvenc trilógiám lett a Gonosz fortélyok és a legeslegkedvesebb kötet pedig az Éjsötét Királynő. Nincsenek szavak arra, mennyire imádtam, s mennyire szívesen élnék ebben a világban. Nemcsak fény derül arra, ki az Éjsötét Királynő, de a Gonosz fortélyok eredetét is megtudhatjuk, miért pont ez lett a sorozat neve és mi is tulajdonképpen ez.

Cassie amit eddig felépített A végzet ereklyéiben és a Pokoli szerkezetekben, azokat a szálakat, amiket eddig nyitva hagyott, most kifejtette és elzárta. Eszméletlenül részletgazdag, kalandos, akciódús, egy igazi mestermű, ami sok-sok díjat érdemelne. A maga féltégla méretével hosszú időre kikapcsol és rámutat azokra a pontokra, amiért érdemes belekezdeni a világba és újra belevetni magunkat a történések közepébe. Ez alkalommal sem csalódtam és az az igazság, mindig is sejtettem, hogy majd nekem az igazi szerelem ez a trilógia lesz, de amit a befejező kötetben kaptam arra egyáltalán nem számítottam, több helyen maradt tátva a szám, volt hogy felsikoltottam az izgalomtól és volt, hogy elképedve olvastam a sorokat. Masszív, ugyanakkor energikus és igazi adrenalinlöketet ad a kötet. Tökéletes folytatása a második részben, mielőtt úgy igazán beindulna a gépezet jól megfacsar minket és a démonok közé vet, hogy aztán oldalról oldalra újra és újra elkápráztasson. Minden eddigi regényt felülmúl, amit olvastam az írónőtől és nemcsak megkoronázza az eddigi élményeimet, de valami újat is mutat. Az Éjsötét Királynő alatt már nemcsak egy-egy szereplő sorsa a tét, hanem az egész létezés, az árnyvadászok és az alvilágiak léte a tét. Egy kötet, ami fenekestül felforgat mindent és amiben nem bízhatunk. Egy kötet, ami újabb és újabb meglepetéseket tartogat és ott vár újabb fordulatokkal, ahol nem is számítanánk rá. 

Az írónő mindig is tudta, hogy csűrje csavarja a szálakat és hogyan mozgassa az eseményeket úgy, hogy az olvasók elképedjenek és még többet akarjanak, de ebben a kötetben még ezt is felülmúlta. Az egész árnyvadász létet vonta kétségbe és attól sem riadt meg, mint egy olyan világ teremtése, ahol semmi sem az, aminek látszik. 

Sokakban felmerülhetett a Mennyei Tűz Városa után, mi lett volna, ha Sebastian győz? Mi lett volna, akkor a világgal, az árnyvadászokkal és az alvilágiakkal? Az írónő furfangos módon erre is választ ad, ezek a részletek hol elborzasztják az embert, hol pedig rádöbbentik arra, hogy igen, egy zseniális írónővel van dolgunk, aki minden világ királynője és akit nem lehet és nem is szabad ledönteni a trónjáról. Többek között választ kapunk az Éjsötét Királynőben arra is, kicsoda Ash, mi lesz Livvy-vel, Emma és Jules parabatai kötelékével, a Cohorsszal, Alicantével és az egész világgal. 

Minden szereplő megkapja a méltó vagy épp elkerülhetetlen lezárását, továbbá az írónő úgy mozgatja a szálakat, hogy a végére egyetlenegy szálka se maradjon a szemünkben. A végzet ereklyéi rajongók is nagyobb dózist kapnak a már megismert szereplőkkel és Tessa-Jem páros is újra feltűnik. Minden, amit eddig szerettünk ebben a világban összeforr a harmadik Gonosz fortélyok kötetben és nagyobbat üt, mint valaha. 

Levesz a lábadról, ámulatba ejt és arra ösztönöz, hogy te magad rakd össze a képet, te magad jöjj rá ki az Éjsötét Királynő és ennek mi köze van a Gonosz fortélyokhoz. Ahogy már megszokhattuk megannyi szálon fut a cselekmény, megannyi időben és helyszínen, mégis úgy érzem ennyire összetett és ennyire zseniális, még sosem volt. Ahol kell szívszorító, ahol pedig arra van szükség lehengerlő. 

Annyira de annyira imádtam, hogy legszívesebben újra kezdeném és újra elmerülnék benne. Ami magát a kötetet illeti nemcsak a borító kápráztat el, hanem a kötetben szereplő illusztrációk is, valami álomszép és adnak a kötetnek egy hatalmas pluszt. Maga a cselekmény sok szálon fut, mint ahogy azt megszokhattuk, nagyon sok mindenre kell odafigyelni, de az biztos, hogy ezek a szálak egy ponton összeérnek és a hatásuk 100 oldal múltán is érezhető. 

És, igen nincsenek benne logikai bukfencek, minden esemény és elkezdett gondolat logikusan követi a másikat, nincs egy pillanat, amikor azt érezné az ember, hogy nem ért valamit, mert mind a 846 oldal egy kémiai láncot alkot, ami alig várja, hogy robbanjon. Imádtam ezt a kötetet, mert nemcsak megvett magának kilóra, de újra és újra megmutatta miért is vagyok annyira odáig ezért a világért.

Nemcsak Emma, Julian, Christina, Mark, Tavvy, Dru, Ty, Kit és Kieran szerettették meg magukat velem, hanem az egész mindenség. Akiket utáltam, azok is egy idő után változtak, ez nyilván a Cohorsról nem mondható el, de amellett, hogy egy nagyon szépen felépített és megmunkált világról van szó, a karakterek cipelik a hátukon a történetet. A szerelmi szál is egészen egyedi, megmutatja mi van akkor, ha két szív szereti egymást, de nem lehetnek együtt, mégsem bírják ki a másik nélkül és végre, már az Éjfél kisasszonyt követően tudni akartam többet és többet a parabatai átokról és ezt az Éjsötét Királynő megadta, sőt ennél jóval többet. Válaszokat és megoldásokat kínál, utat mutat és mindenkit leborít a lábáról, hogy aztán kezét nyújtva felsegítsen a földről. Imádtam ezenkívül azt is, ahogy megvétózta az eddig ismerteket és egy olyan világ első pilléreit sorakoztatta fel előttem, amiben lehetséges az árnyvadászok és az alvilágiak együttélése és a béke, persze ehhez rögös út vezet, tele bukkanókkal és sosem lehetünk eléggé biztosak abban, hogy ez mennyire hat majd ki a további világokra és a további Cassie kötetekre. Vajon sikerül meghozni a békét és egy új világot teremteni? Vajon vannak olyan erősek, hogy ez lehetséges legyen? Minden egyes bizonytalanságban töltött pillanat megérte és újra végigcsinálnám, ha azt a lezárást kapnám, amit Emmáék. Nem titok, hogy Emma és Jules különösen kedves a szívemnek és emiatt nehéz volt, nagyon végigélni a kötetet, de minden egyes áldozat és könnycsepp megérte.
" - Okosabb vagyok nálad - felelte Julian. - Mondjuk, ezért mg nem veregetem vállon magam. A fűrészpor is okosabb nálad."

" - Mondták már rád valaha is, hogy buta vagy, Kieran herceg? - kérdezte súgva."

" - Magnus Bane prűd apácának hat mellette."

" - Ez nem teher. - Emma továbbra is a hátát fordította felé. - Csak arra emlékeztetsz vele, hogy miért szeretlek."

" - Az, hogy elveszítelek - folytatta Julian. . Senkit nem szerettem így, mint téged, és tudom, hogy soha nem is fogok. Nélküled nem vagyok önmagam, Emma. Ha az ember feloldja a festéket a vízben, nem tudja többé kivenni belőle. Így megy ez. Téged sem tudlak kivenni magamból. Ahhoz ki kellene tépni a szívemet, márpedig nem tetszem magamnak a szívem nélkül.Ezt most már tudom."




Ha te is elolvasnád és elmerülnék az árnyvadász világ rejtelmeibe ide megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!

2020. június 18., csütörtök

Lana Millan: Raziel 2 - Egy angyal a szerelem küszöbén


"A teremben kialudtak a fények, a nézőtér homályba merült, és néhány kivételtől eltekintve minden néző elcsendesült."

*

Ismered a viccet, amiben egy bukott angyal és egy félnótás démon néhány társával elindul, hogy megmentse az emberiséget, miközben néha abban sem biztosak, hogy érdemes-e reggelente felkelni az ágyból?
Raziel és Belader párosa Nevada kopár vidékét ezúttal a napfényes Miamira cseréli. Kalandos útjuk során szerencsére arra is jut idejük, hogy a rájuk vadászó pokolfajzatokon kívül saját magukkal és egymás iránti érzéseikkel is fölvegyék a harcot.
Küldetésükhöz olyan különös figurák csatlakoznak, mint Theo, az ateista, Manuel, az elvált mexikói pincér, Soren, a dán cserediák vagy Tully, az angyalból lett sürgősségi sebész. Lucifer mellett most Belader történetét is megismerhetjük.
Tengerpart, pálmafák, luxus, mexikói konyha, mocsár, aligátorok és egy cseppnyi armageddon egy eltökélt bukott angyal és egy útkereső démon társaságában.



A hetekben jelent meg a Raziel sorozat második része - remélem még nagyon sok rész fog napvilágot látni, mert az a helyzet, hogy függője lettem. Szóval abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már el is olvashattam. Köszönet érte az írónőnek és a kiadónak.

Ami magát a kötetet illeti, nem valami hosszú és egy délután alatt simán ki is lehet olvasni. Nagyon szórakoztató, egy küldetés van a történet középpontjában és hozza a már megszokott szarkasztikus, szókimondó formáját. A cselekmény nagyon pörög, nincs egyetlen egy unalmas momentum sem. Úgy érzed magad olvasás alatt, mintha egy jól megrendezett filmet néznél és az az igazság, hogy a Good omens sorozat különleges világa és szemlélete is érződik benne. Főleg Uriel és Lucifer hasonlítanak Aziraphale-re és Crowley-ra. Emiatt is meg magáért a történetért is imádtam. Szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó igazi kalandregény tele események sorozatával és igazán különc, néhol idegesítő, de nagyon is szerethető karakterekkel, akik megszínesítik a lapokat és tartalommal töltik meg azt. Az olvasásom úgy nézett ki, hogy elkezdtem, majd többször is felnevettem közbe és végig ott ült az a bizonyos mosoly az arcomon, hiába komoly maga a téma, hiszen a világvégét akarják főhőseink megakadályozni, mégis van az írónőnek egy olyan bája, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni és ezt az érzést maximálisan át is adja a Raziel második részében. Imádtam, ahogy eszeveszett sebességgel robog a regény, ahogy újabb karakterek csatlakoznak, ahogy egyre jobban kibontakozott a cselekmény, hogy nemcsak egy síkon játszódott, ahogy fejezetről fejezetre egyre többet adott és ahogy levett a lábamról. 

Ami magát a kötet felépítését illeti, nemcsak a jelenben játszódik, hanem néhány fejezet erejéig a múltba is betekintést nyújt, megismerhetjük a mi drága démonunk gyerekkorát és arra is fény derül, hogy is került bele ebbe a küldetésbe és hogyan is, mi célból, vagyis leginkább ki miatt lett az, aki. 

Nagyon ajánlom, hogy mielőtt elkezdenétek a második részt elevenítsétek fel az első történéseit, mert az a helyzet, hogy kellett egy kis idő, mire újra belerázkódtam a cselekménybe és kétségetek se legyen afelől, hogy majd az írónő segít ebben, mert úgy belevág a dolgok közepébe, ahogy azt kell. Nincs felesleges szócséplés, csak a fontos dolgokra tér ki és ezeket taglalja. Itt nincsenek vakvágányok, nincsenek útvesztők, csak az igazság és a küldetés. 

Szándékos vagy nem de mindezek középpontjában egy vírus áll, ugye milyen találó? Ennél aktuálisabb nem is lehetne. Egy vírus, ami képes lenne kiirtani az embereket. Egy vírus, amit meg kell akadályozni és amire ellenszert kell létrehozni. Ugye milyen ismerős? Ha szeretnétek ezt a helyzetet angyalokkal és démonokkal karöltve végigkísérni, akkor nagyon ajánlom Lana Millan mesterművét. 

Nemcsak zseniális, de nagyszerű is. Igazi csemege, főleg így 2020-as szemléletben. Igaz, hogy csak 247 oldalt kaptam, mégis azt mondhatom, hogy ez a 247 oldal végig izgalmas, lehengerlő és nagyon is olvasmányos. Már az első oldalon magába szippantott és minél előrébb jutottam, annál inkább többet és többet akartam belőle. Nagyon gyorsan végig lehet menni rajta, de a mondanivalója sokkal tovább veled marad, mint az a pár óra, amíg a végére érsz. 

Eleinte csak azért kezdtem bele, mert angyalos-démonos, kicsit Supernatural feelingű volt, de most már azért tart a markában, mert minden egyes oldallal fokozza a feszültséget, nem hagy nyugtot és kérdéseket vet fel bennem. Rövid, de annál inkább tanulságos és elgondolkodtató. Ami pedig a karaktereket illeti, hol hisztisek, hol szórakoztatóak, de az biztos, hogy mindig történik valami, ami miatt kénytelen vagy tovább lapozni és várni az újabb fordulatokat és eseményeket. 

Az sem elhanyagolandó szempont, hogy egyedi és a maga nemében egyedülálló. Maga a cselekmény stabil lábakon áll, ha kellett komor volt, őszinte, de a szórakozást sem veti meg. Egyedül azt hiányoltam benne, hogy túl rövid és kevés érzelem kap szerepet. Igaz, hogy az áll a kötet borítóján, ami amúgy meseszép, hogy egy angyal a szerelem küszöbén, de ez érzelmi szinten még csak kibontakozóban van. Viszont az adok-kapok helyzetek, a váratlan történések nagyon jól ellensúlyozzák ezt. Ami magát a lezárást illeti, nagyon hamar jött és egyre inkább arra sarkall, hogy többet és többet akarjak, mert ez még korántsem a vége és úgy érzem, most kezd majd csak igazán izgalmas és letehetetlen lenni. Ahogy mi, úgy Raziel és Belader sem kerülhette el a karantént. Az írónő 21 apró novellán keresztül mutatja be a két karakter mindennapjait a karantén alatt, mintegy kiegészítve a sorozat második részét. Ezek a kis szösszenetek enyhítik a sóvárgást a harmadik rész iránt, de belénk is sulykolja azt, mennyire is robbanó párost alkot a két karakter.
" - Ugye most csak viccelsz? Mondd, hogy ez csak poén! Az nem lehet, hogy úgy adtad oda a szárnyam egy démonnak, hogy közben nem ismered a szerződést teljes egészében. Ugye?"

" - Bizonyára ő a faragatlan démon, aki segít utadon - súgja a fülembe Muriel, tudomást sem véve Beladerről. - Barbár teremtmény, de mi nem hibáztatjuk ezért. A pokolban köztudottan rosszak a körülmények, nincs oktatás, se klíma."

" - De hát ez nem mese! Azért jöttünk, mert eltűnt a Tudás Könyve, Razielt kidobták a mennyből, és most meg kell találnunk egy csapat embert, akik megmenthetik az emberiséget a pusztulástól."

" - Vicces vagy, pokolivadék! Majd pont te leszel az, akinek adok a véleményére! Az, akinek az okoz élvezetet, hogy rombol, bomlaszt, nekem ugyan nem osztja az észt! Napi tizenkét órában dolgozunk, csak tegnap kilenc ember életét mentettük meg, mi ez, ha nem magasztos cél? - mondja Tully szájbiggyesztve, majd a cigarettájába szív, elnyomja és rágyújt egy másikra."




Köszönöm még egyszer az írónőnek és a kiadónak a lehetőséget! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!


2020. június 16., kedd

Ella Maise: Hozzád megyek Jack Hawthorne


"Figyelmeztetés önmagamnak: a jóképű ismeretlen mellett állva SEMMIKÉPPEN se mondj igent, amikor az anyakönyvvezető felteszi a nagy kérdést, miközben te semmit nem tudsz a leendő férjedről!"
*

Őrült vagyok? Hozzámentem egy idegenhez. Amikor a jövőmről álmodoztam, nem így képzeltem el. De aztán jött Jack Hawthorne… Jack és én mindent fordítva csináltunk. Az első nap, amikor találkoztunk, megkérte a kezemet. Azt gondolnád, hogy egy pasi, aki ilyen jól néz ki, aki kissé ugyan rideg, mégis elbűvölő és teljességgel elérhetetlen, csak élete szerelmének kérné meg a kezét, nem? Nem. Engem kért meg. Egy totál idegent, aki még soha nem hallott róla. Egy idegent, akivel a vőlegénye csupán pár hete szakított. Azt gondolnád, a szemébe nevettem, és bolondnak neveztem – és még sok minden másnak –, aztán a lehető leggyorsabban otthagytam. Nos… pontosan ezt tettem, kivéve az otthagyós részt. Csupán pár perc kellett neki, hogy rábeszéljen erre az ajánlatra… mármint a házasságra. Hamarosan el is érkezett életem legboldogabb napja. Ja, nem. Életem legrosszabb napja volt. Őt hibáztatom azért, hogy belementem ebbe az egészbe. A csodálatosan kék szemét, azt a komoly arckifejezést, amelyről nem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogok bolondulni. A dolgok akkor kezdtek megváltozni, miután közölte velem, élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor elvett engem. Ugyan továbbra sem beszélt sokat, a tettei beszéltek helyette. És a szívem kezdett ráhangolódni erre a beszédre… Egyik percben még nem is ismertem, aztán ő lett a mindenem. Egyik percben még elérhetetlennek tűnt, aztán mintha teljesen átadta volna magát nekem. Egyik percben azt hittem, hogy ami köztünk van, az igaz szerelem. A következő percben már minden hazugságnak tűnt.

Ella Maise írásai mindig különleges helyet fognak elfoglalni a szívemben, ez most sincs másképp. Van benne valami egészen egyedi, egészen különleges, ami minden egyes regényénél ott van és minden egyes köteténél érezteti az írónő hangját, gondolkodásmódját és világ szemléletét. Az írónő mindig ráébreszt arra, hogy igenis létezik a szerelem, csak meg kell találni hozzá a megfelelő embert.

Amikor elkezdtem a regényt még nem tudtam, mivel van dolgom. Nyilván a fülszöveg elolvasása sokat segít, de mint minden könyvnél, úgy a Hozzád megyek Jack Hawthorne is sokkal több, mint néhány összefoglaló, vagy éppen kedvcsináló mondatok összessége. Egy komplex, érzelmekkel és hibákkal, döntésekkel teli események sorozata, ami megindítja az embert és ami óráról órára leköt és értelmet ad. A cselekményt nézve egy slow burn romance-szal van dolgunk, ami annyit tesz magyarul, hogy lassan találnak érzelmi szinten egymásra a karakterek, hosszadalmas az az út, amit az érzelmek felé tesznek meg, nem szereleme első látásra, mégis szerelem, csak a lassabbik fajtából. Magyarul lassan beteljesülő szerelemnek, vagy románcnak mondanám. Ha a műfaját tekintem, akkor slow burn, de ha ennél sokkal tovább haladok, akkor azt mondanám, hogy nemcsak érzelmek sokasága, hanem valódi érzések és elképzelések kapcsolata a regény. Néhol döcög, néhol vánszorog, de amikor kell elemi erővel elsöpör minden kételyt és megmutatja az igazi valóját. Valamivel hosszabb, mint az eddigi olvasásaim az írónőtől, de komplexebb és összetettebb is. Szépen, fokozatosan, az elejétől építi fel nemcsak a cselekményt, hanem a mondanivalóját és a végkimenetelt is. Ahol kell begyorsít, de ha az kell akkor lelassít. Kell hozzá idő, hogy az ember belerázódjon a cselekménybe, de ha ez megtörténik, akkor onnantól kezdve nincs megállás.  Egyik pillanatról a másikra levesz a lábadról és addig nem hagy nyugtot, amíg meg nem tudod, mi lesz Jack és Rose történetének a vége. A név választás sem véletlen, a Titanic rajongói örömére az írónő a két tragikus szerelmesről nevezte el a karaktereit, de vajon az ő sorsuk mennyiben befolyásolja a Marriage for one történetét? 

Vajon ők is tragikus véget érnek? Vagy sikerül mindkettejüknek még a jéghegybe csapódás előtt elhagyni a süllyedő hajót? Vajon vannak elég erősek, ahhoz hogy elkerüljék a tragédiát? Vagy ha ez mégis bekövetkezik hogyan tovább? Ella Maise szerelmes párja nem a megszokott módon találkoznak, nem a megszokott módon indítják a kapcsolatukat. Náluk minden fordítva van. 

A normális alaphelyzet randival kezdődik és házassággal végződik, de nem Jack és Rose esetében. Ők házassággal indítanak és valami egészen szürreális alakul ki közöttük. Vajon ha az ember egyből belecsöppen egy házasságba mennyi az esélye annak, hogy közömbös maradjon a másik iránt? Mennyi az esélye annak, hogy 2 évet érzelmek és elköteleződés nélkül vigyenek végig? A Hozzád megyek Jack Hawthorne -ban mindenre fény derül. 

Ami magát a cselekményt illeti, a kezdeti bizonytalanságot felváltja a meglepetések és váratlan fordulatok kettőssége. Érzelmileg megragad, magával ránt és nem ereszt. Egy olyan szerelem történetét kapjuk, ami jóval korábban kezdődött, mint a történet kezdete. Egy olyan szerelemről ír az írónő, ahol a felek idegenek egymásnak, de mi van, ha ez csak a látszat? 

Mi van, ha ennél jóval több bújik meg a felszín alatt? Mi van, ha az érzelmek nemcsak elindítanak, de egy bizonyos ponton meg is gátolnak valamit? Ella Maise mesterien csavarja a szálakat, a kellő pillanatban dobja le a bombát és várja meg a robbanást, hogy aztán szedegethessük össze a darabokat és állítsuk a helyes sorrendbe és irányba a kapott információkat. 

Ami pedig a karaktereket illeti, Rose már az első percekben szimpatikus, drukkoltam, szurkoltam érte. Kedves, megmondó, makacs nőszemély, akivel nagyon könnyű együtt érezni és aki a maga bájával és múltjával egyből belopja magát az olvasók szívébe. Ezzel szemben Jack a szexi, rezzenéstelen, érzelemmentes férfi, akit nehéz kiismerni, aki biztos, hogy darabokra fog törni, mégsem tudsz megálljt parancsolni neki. Nagyon is kedvelhető, erős férfi karakter, akire érdemes odafigyelni, mert nagy meglepetéseket képes okozni. 

Amikor elolvastam az első néhány fejezetet kételyek gyötörtek, nem tudtam, mégis ebből hogyan is fogja kivágni magát az írónő és hogyan fog nekem egy olyan "ellamaise-s" szerelmi történetet összehozni, amit már megszoktam tőle, de azt kell hogy mondjam, sikerült. Igaz Jason és Adam szintjét nem ugorta meg, de itt nem is ez volt a cél. Hanem az, hogy megmutassa, mennyi felé képpen is lehet értelmezni magát a szerelmet és azt, hogy ez hogyan is forrjon ki, hogyan is váljon teljes egésszé.

Maga a regény igazi hármas tagoltságú, kezdve az ismertető és bemutató első felével, majd az érzelmekben és érzésekben gazdag középső résszel, majd a fájdalmas, mégis édes befejező felével. Érzések, gondok, komoly témák, betegség, szeretni akarás, sodródás az árral és szembekerülés a valódi fájdalom érzésével. Ezek mind mind elemei a Hozzád megyek Jack Hawthorne -nak. Ahol kell szexibb és érzékibb, mint valaha, de arra van szükség szomorú és kétségeket ébreszt. Kaptam egy regényt, ami a maga valóságával lehengerelt, ami 568 oldalon át fenntartotta az érdeklődésem és ami megmutatta, hogy egy kemény, páncélba zárt szív is képes érezni és érzéseket kiváltani másokból. Összességében egy komplex, minden részletre kiterjedő történetet kaptam, ahol a múlt eltörpül a jelen és a jövő mellett, ahol az érzelmek fontosabbak, mint a makacsság, ahol érződik az írói hang, mégis más, mint az eddigiek. Egy történet, ahol nincsenek szabályok, ahol a karakterek irányítják a teljes cselekményt és rajtuk áll, illetve bukik minden. Ella Maise rajongóinak kötelező, de ha még nem olvastál tőle, viszont szereted a slow burn romance -ot, akkor szívből ajánlom Jack és Rose elfojtott érzelmekkel teli, fájdalmas, de egyben gyönyörű szerelmi történetét.
" - Ó, most már tényleg szeretnék még többet tudni. - Samantha keze megpihent az alkaromon. - Hogy a fenébe történhetett meg, hogy a hideg és visszafogott Jack Hawthorne hülyét csinál magából?"

"Mi a fene van ezzel a lánnyal? Miért nem tudom betartani a három lépés távolságot? Mégis mi a fenét fogok csinálni?"

" - Te számoltad a mosolyaimat?
  - Inkább csak megpróbáltam, mivel te úgy kuporgatod a derűs arckifejezéseidet, mint a mókus a télire begyűjtött mogyoróit."

" - Gyerünk, Jack Hawthorne, tedd fel a koronát a mai napomra! Hadd legyen meg a mesterhatosod! Mosolyogj végre rám! Hidd el, menni fog... Tudom, hogy képes vagy rá. Megvan benned az akarat."

" - Te vagy az életem egyetlen igazi szerelme - suttogtam vissza nyers, mély hangon. - Miközben a képmutatással foglalkoztam, valahogy teljesen a rabod lettem, és ma már el sem tudnám képzelni az életemet nélküled."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 29%-os kedvezménnyel!


2020. június 12., péntek

Borsa Brown: Sapho második rész


"Órákra, sőt napokra van szükségem, mire összekapom magam. Lia most ment el, a kanapén ülök, mint egy lerakott zsák."

*

Szerelem és megtorlás a bűn kapujában. Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza. Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni. Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!” Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!


Az első rész után kétség sem fért hozzá ahhoz, hogy folytatni fogom Umberto Sapho történetét. Nemcsak teljesen a rabjává tett, de világokat mozgatott meg bennem. Szerettem és az első rész után ölni tudtam volna a folytatásért. De kellett is az idő, hogy minden leülepedjen bennem és újult erővel tudjak belecsapni a kötet közepébe, mert abba biztosak lehettek, az írónő nem lacafacázik és már az első oldalakon bevezet a mély vízbe.

Habár eléggé fájdalmasra sikerült az első rész lezárása egészen a kötet végéig reméltem, hogy majd az írónő megváltoztatja azt és nem fog adrenalintúltengéstől és reménytől száguldani a szívem. Úgy kezdtem el a kötetet, hogy tudtam, más lesz mint amire számítanék, de még így is elemi erővel döntött le a lábamról és mutatta meg azt, amit már eddig is tudtam, hogy bizony Umberto Sapho simán felél a Borellik oroszlánjához, Massimóhoz, s ha engem kérdeztek számomra Umberto hitelesebb, szerethetőbb és klasszikusan a rosszfiú külsejébe bújt jófiú, akit nem lehet utálni, csak tisztelni és követni a parancsait. A Sapho 2 már nemcsak egy klán életét és a szerelmet, a vágyakozást mutatja be, hanem az erőt és a Cosa Nostra jövőjét is, magát a szervezetet és a családok közötti kapcsot, azt amit egy pillanat alatt el lehet törni és semmissé lehet tenni. A kötet valahol a szív és az ész játéka is, de az utolsó oldalakig nem lehetünk biztosak benne, hogy vajon melyik fog felülkerekedni, hogy melyik fog győzedelmeskedni és melyik lesz az, aki lezárja a csatát és megnyeri a háborút. Sokan gondolhatják azt, hogy már ötödjére olvasni ugyanarról unalmas, de nem, mert Borsa Brown egy igazi őstehetség, akinek a vérében olasz vér csörgedezik és kétség kívül alapos, precíz, mindent átfogó kutatást végzett ahhoz, hogy ennyire hiteles legyen az általa felépített világ és hogy ennyire szeressük, amit hónapról hónapra letesz az asztalra. 

Az írónő egy igazi kincs, akit nem szabad elengedni, aki regényről regényre elkápráztat minket és megmutatja, mekkora őserő is lakozik a törékeny alakjában. Visszatérve a regényhez. Egyszerre vágott a falnak és emelt fel onnan, hogy a következő oldalon újra odacsapjon és addig ne engedjen el, amíg ki nem mondja az utolsó szót. A regény tele van meglepő fordulatokkal, meglepő eseményekkel, hátborzongatóan lehengerlő stílussal és egy csipetnyi olasz virtussal, ami megfűszerezi és ízesíti a regényt igény szerint. 

Amikor elkezdtem egyáltalán nem arra számítottam, mint amit kaptam, de mint eddig oly sokszor Borsa azt is megmutatta, hogy de arra van szükségem, amit ad és nem arra, amit én szerettem volna, illetve amit elképzeltem. Tudom, sokak félnek az olyan regényektől, ahol vannak hatalmi harcok, vér és brutális, ami más mint a mi világunk, de Borsa képes úgy megírni ezeket, hogy kikapcsoljon és ne féljünk tőle. 

A Sapho második része minden egyes oldallal egyre többet és többet ad, egyre jobban megmutatja az igazi arcát és azt, hogy Umberto hiába akar erősnek látszani, néha igenis szükség van a női kezekre. Ami a maffiás szálat illeti úgy gondolom, hogy ebben a kötetben a legkiforrottabb, itt kapjuk a legtöbb információt, itt látjuk a valóságban is hogyan működik ez a világ és itt kapjuk az első pofonokat is.

 Sokan mondják, hogy első a kötelesség, de mi van akkor ha a szív mást akar? Mi van akkor, ha a törvény másik oldalán állunk, mégis a törvény embere az, aki elrabolja a szívünket? Mi van, akkor ha hiába tudja a szívünk azt, hogy nem szabad, az eszünk mégsem hallgat rá? Mi van akkor, ha a don beleszeret egy karabélyosba? Mi van akkor, ha ez a szerelem már az első perctől el van ítélve, de mi nem akarjuk tudomásul venni?

Mi van akkor, ha harcolnánk, de tudjuk jól, mi lesz az eredmény? Szétmarcangol, leteper, kést döf a szívedbe, de hagyja hogy lélegezz és megéld a fájdalmat.  A Sapho második része ezt jelentette nekem. Engedte, hogy folytassam a történetet, de fájdalmat is okozott, mégsem engedte el a kezem és a végéig fogta, szorította és a képembe ordította azt, amit már eddig is tudtam... Az élet nemcsak fekete-fehér, tele van színekkel és árnyalatokkal. 

Tele van döntésekkel, jókkal és rosszakkal és tele van fájdalmakkal, amik megerősítenek és megmásíthatatlan érzésekkel, amik ha nem vagy elég erős az utadat állják és belekerülsz egy olyan örvénybe, amiből nincs kiút. Maga a kötet feszültséggel teli, olvasmányos, veszélyes, véresebb, mint az eddigiek. Az élet igaz arcát mutatja egy teljesen új Umbertóval az élen. Az élet megy tovább, de a harc sosem áll meg. A második rész hűen az elsőhöz izgalmas, de valamivel komolyabb is annál. Nem fél harcolni, szembeszállni másokkal és nem riad vissza az akadályoktól. Megmutatja a Sapho klán vezérének komorabb, sötétebb, felelősségteljesebb arcát és minden egyes döntéssel azt sulykolja beléd, hogy hiába állsz készen, Umberto le fog igázni és az lesz, amit ő akar. Nincs előle menekülés, nincs kiút, bekebelez és a csapdájában fogsz vergődni. Ami pedig a végét illeti keserédes, de van benne valami szép is. Azt nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok a végkimenetellel és azt sem, hogy nem maradtak bennem kérdések, de megértem az okokat és az indokokat, ami miatt Borsa úgy zárta le a regényt ahogy. Ha szeretnétek egy velejéig szicíliai, maffiás történetet olvasni szerelemmel, érzésekkel és sorsfordító döntésekkel, akkor szívből ajánlom a Sapho köteteket. Ahol kell veszélyesek és ádázak, de a gyengédebb oldalukat is megmutatják, ha arra van szükség.
" - Nem mindenki jó, akiről azt hisszük, hogy az, és nem mindig rossz, akiről azt feltételezzük."

" - Nem érdekel a nevem. Sem a Velta, sem a Dortella. Nem érdekel a rendfokozatom. Nem érdekel a törvény! Amikor előttem állsz és én a szemedben látom magam, semmi sem érdekel, Umberto."

" - (...) Mi lenne, ha nem úgy beszélnél velem, ahogy egy nagybácsi, hanem úgy, mint egy barát! Szükségem van rád, te oroszlán! De ha te néha lehettél egy kis töketlen kutya, akkor én is olykor átmehetek vinnyogó pávába! Nem? A barátság erről is szól! Úgyhogy told hátrébb az arcodat, míg bele nem fejelek!"

" - Igen, a nevem az. De nem a nevünk határoz meg minket, Alessandro, hanem a tetteink. Remélem, hogy sosem kell majd bevinnem Umberto Saphót, de meg fogom tenni, ha kell. Ez rajta is áll! Tegye boldoggá az embereket, akik ebben a városban élnek. Ne zsákmányoljon ki kereskedőket. Ne csábítson bűnre fiúkat... és akkor békében élhet..."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


2020. június 11., csütörtök

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája


"Coriolanus beleengedte a maréknyi káposztát a forró vízbe, és megfogadta, hogy egy szép napon soha nem vesz ilyesmit a szájába."

*

A ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Amikor felreppent a hír, hogy újabb Éhezők viadala köteten dolgozik az írónő biztos voltam benne, hogy nekem olvasnom kell, hiszen anno nagyon imádtam az eredeti trilógiát és alig vártam, hogy újra belecsöppenjek a már ismert világba, igen ám, de arra nem számítottam, hogy az írónő Coriolanus Snowt teszi meg főszereplőnek, aki valljuk be senkinek sem a szíve csücske. Egy tipikus negatív karakter, aki zsarnok és keménykezű, aki szörnyű döntéseket hoz és szörnyű tetteket képes véghezvinni.

A kötet a Prológus szervezte Bookstagram turné keretein belül került hozzám, köszönöm a bizalmat itt is. Amikor kézhez kaptam a kötetet nem tudtam, mire is számítsak. Olvastam jókat is meg rosszakat is a kötetről, de az biztos, hogy megrengetett, megdöbbentett és fenekestül felforgatta az eddigi elképzeléseimet a viadalról, a Kapitóliumról és magáról a körzetekről is. Egy olyan történetet kaptam amire senki sem számított, ami nem magát a viadalt mutatja be, mint résztvevő, hanem a körülötte zajló eseményeket és a kezdetleges terveket, amik majd elvezetnek minket ahhoz az Éhezők viadalához, amit már ismerünk. Történetünk főszereplője a már említett Coriolanus Snow, az Énekesmadarak és kígyók balladája alatt a fiatalkori énjét ismerhetjük meg. Kezdve a családja múltjával, a fiatalkori döntéseivel és az első szerelemmel. Sokkal kegyetlenebb kötetre számítottam, bár így is brutális erővel csapott le rám. Kihúzta a lábam alól a talajt és néhány résznél csak pislogtam vagy épp fel voltam háborodva, hogy miért kell ezt. 

Miért kell tinédzsereknek más tinédzserek életéről döntéseket hoznia? Miért kell halálra ítélni másokat? Miért kell a háború veszteseinek életét még jobban meggyötörni? Miért kellett az írónőnek az ifjú Snowt úgy leírnia és bemutatni, hogy megkedveljük a karakterét? Mert az a nagy helyzet, bármennyire is utáltam Snow elnököt, a fiatalkori énjével nincs semmi bajom, sőt tulajdonképpen egészen kedvelhető, bátor karakter, aki józanul tud gondolkodni és egyáltalán nincs meg még benne az a kegyetlenség és zsarnoki hatalom ami jó pár év múlva jellemezni fogja. 

Maga a cselekmény ehhez képest nem egy helyen döfi át tőrrel a szíved és hagyja, hogy egymagad kelj fel és foltozd be azt. Cselekménydús, gyorsan pörgő, megdöbbentő olvasmány tele erőszakkal, halállal és megvetéssel. A regény 3 része is ezeket az érzéseket erősítik. A mentorban még csak kapizsgáljuk, a felszínt karcoljuk majd A díjban elborzadunk, s A békeőr részben fordul csak igazán nagyot velünk a világ. 

Mindemellett hozza az elvárt színvonalat, tökéletes előzményt ad a trilógiának és önmagában is megállja a helyét. Erős, határozott hangú kemény olvasmány, ami a 10. Éhezők viadala sűrűjében játszódik tele lelkiismerettel, jósággal, igazságérzettel, meglepő fordulatokkal és eget rengető változásokkal. Aki egyszer belekezd biztos, hogy nem tud leállni és még többet és többet akar majd belőle. 

Ami magukat a karaktereket illeti, a középpontban Snow áll, a sanyarú sorsa, a nélkülözés és a remény vesztettség, de ahogy feltűnik a színen a 12. körzet kiválasztottja úgy fordul nagyot vele a világ és úgy nyílik meg előtte a lehetőségek kapuja. Igen, de mi van, ha túl sokat akar egyszerre és két szék közül végül a padlón végzi? Vajon kivégzik vagy más büntetés után néznek? Nem kedveltem Coriolanust, de együtt éreztem vele és drukkoltam, hogy viszonzásra találjanak az érzelmei és végül boldog befejezést kapjon, de az Énekesmadarak és kígyók balladája nem egy érzelmektől túlfűtött regény, hanem egy disztópia, ahol csak a halál és a bosszú a biztos. 

Ezenfelül a kötet megmutatja azt is, hogy Coriolanus nem született gonosznak, szörnyetegnek. A tettek és az elvárások tették azzá, aki lett. Eredendően senki sem bűnös a körülmények és a meghozott döntések formálják az embert olyanná, amilyen. Rávilágít az élet árnyoldalára és a semmiből hozza az újabb gondokat és döntéseket. Aztán megkaptuk Lucy Grayt, a kiválasztottat, aki a maga jóságával szavak nélkül levett mindenkit a lábáról és drukkoltunk, hogy nyerjen, de vajon egy csenevész, fiatal, énekesnek mennyi esélye lehet megnyerni a viadalt? 

Mennyi esélye lehet arra, hogy ne öljék meg már az első percekben? Mennyi esélye van a túlélésre? Vajon a mentora mit tud hozzátenni, mivel tudja segíteni? A regény nemcsak kérdéseket vet fel, hanem válaszokat is ad. Kezdve a génmanipulációval egészen a fecsegőposzátákig, hiszen ki ne szeretne még többet tudni azokról a módosításokról, amik Katniss Everdeen idején hétköznapiak??

Összességében úgy érzem, hogy egyrészt mást kaptam, mint amit vártam, de valahol többet is adott. Egy életsorsot mutatott be, a kezdetektől a szörnyetegig. A formálhatótól a kegyetlenig. Szerettem, de közben utáltam is. Nagyon jól megírta az írónő és az a helyzet, hogy ezután még többet szeretnék, hiszen annyi viadal, karakter van, aki még több figyelmet érdemelne. Nemcsak a 10. és a 74. viadal az érdekes, nemcsak a különbségek, az ahogy a brutalitást átvette az emberbarátibb környezet, hanem például az első viadal is. Nagyon kidolgozottan megmutatja a különbségeket és a kiaknázatlan lehetőségeket. Ha engem kérdeztek, mindenképp érdemes adni egy esélyt az Énekesmadarak és kígyók balladájának, ha valami újat akartok, ha látni akarjátok a fejlődést és részesei akartok lenni egy zsarnok születésének. Ha szerettétek a trilógiát, az előzményt se hagyjátok ki. Ha vágytok egy regényre, ami végig fenntartja a figyelmet, ami ad egy kis pluszt, ami elborzaszt és reménytelenséggel tölt el, ami egyszerre kegyetlen és ádáz, ahol egyszerre folyik a harc a túlélésért és ahol központi szerepet játszik a hatalom, az árulás és a háború végeláthatatlan sora, akkor az Énekesmadarak és kígyók balladája a te köteted. Ha szeretted az Éhezők viadala trilógiát, az előzménykötet sem fog csalódást okozni.
" - A hó felül landol! - visszhangozta Tigris. A mondás családnevünkre utalt, ami havat jelentett - és ez a mottó segítette őket át a háborún, amikor folyamatosan azért küzdöttek, hogy ne tapossák el őket."

" - Lehetséges. - Coriolanus elszégyellte magát. Ott, a kis zuguk relatív intimitásában döbbent rá először, hogy a lány pár napon belül meghal. Illetve ezt mindig is tudta. De inkább a saját versenyzőjeként gondolt rá. A kancájaként egy lóversenyen, a kutyájaként egy ketrecharcban. De minél több kiemelt figyelemmel kezelte, a lány annál emberibbé vált a szemében. Ahogy Sejamus is mondta annak a kislánynak, Lucy Gray nem állat volt, még akkor sem, ha nem kapitóliuminak született. Ő viszont mit keresett ott? Csak felvágott volna?"

" - Ez az egész Éhezők Viadala megőrjít! Mit művelünk itt? Gyerekeket küldünk az arénába, hogy megöljék egymást? Ez nagyon sok szempontból elfogadhatatlannak tűnik. Még az állatok is védelmezik a kicsinyeiket, nem? És mi is. Mi megvédjük a gyermekeinket! Ezt diktálják az ösztöneink. Ki akar ilyesmit csinálni? Ez természetellenes!"

"Coriolanus önkéntelenül is csodálta a fiú merészségét. De persze Sejanus nem tudta, milyen veszélyt jelenthet dr. Gaul. A fiú akár egy ketrecben is végezheti papagájszárnyakkal és elefántormánnyal, ha nem vigyáz."

" - Eleve vesztes helyzetből indultál - mondta Tigris. - Az Éhezők Viadala egy természetellenes, aljas büntetés. Hogyan várhatják, hogy egy olyan jó ember, mint te vagy, belemenjen ebbe?"


Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!